„AZ ÚR GONDOT VISEL”
© Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió 2001.
(Zsoltár 55,23)
2. kiadás
C. H. Spurgeon
ISBN 963 9209 65 5 EVANGÉLIUMI KIADÓ
A magyarországi jogok tulajdonosa és a kiadásért felel az Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió 1066 Budapest, Ó utca 16. Felelős szerkesztő: Vohmann Péter
3 Tartalom ELŐSZÓ
.......................................................................... 5
46. ZSOLTÁR ......................................................................... 7 2. vers: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk” ....................................................... 8 3. vers: „Azért” .............................................................. 9 4. vers: „Ha háborognak és tajtékoznak is vizei” ............................................................... 10 5. vers: „Egy folyam ágai” ............................................ 11 6. vers: „Isten van benne” ........................................... 13 7. vers: „Népek háborognak” ...................................... 15 8. vers: „A Seregek Ura velünk van!” .......................... 16 9. vers: „Jertek, lássátok az Úr tetteit” ........................ 16 10. vers: „Háborúkat szüntet meg a föld kerekségén” .................................................... 18 11. vers: „Csendesedjetek el és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten” ........................ 19 12. vers: „A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk” ......................................... 19 100. ZSOLTÁR .................................................................... 21 1. vers: „Ujjongjatok az Úr előtt az egész földön” ............................................................ 21 2. vers: „Szolgáljatok az Úrnak örömmel” .................... 22 3. vers: „Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten” .............. 23 4. vers: „Menjetek be kapuin hálaénekkel!” ................ 24 5. vers: „Mert jó az Úr” ............................................... 25
4 23. ZSOLTÁR ...................................................................... 27 1. vers: „Az Úr az én pásztorom” ................................. 27 2. vers: „Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem” ................................... 30 3. vers: „Lelkemet felüdíti” ......................................... 32 4. vers: „Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert Te velem vagy. Vessződ és botod megvigasztal engem” ...................................... 33 5. vers: „Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejem olajjal, csordultig van poharam” ................................ 36 6. vers: „Bizony jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az Úr házában lakom egész életemben”................... 38 121. ZSOLTÁR .................................................................... 39 1. vers: „Tekintetem a hegyekre emelem: honnan jön segítségem?” ............................... 39 2. vers: „Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta” .................................. 41 3. vers: „Nem engedi, hogy lábad megtántorodjék” ............................................. 41 4. vers: „Bizony, nem szunnyad, nem alszik Izráel őrizője”................................................... 43 5. vers: „Az Úr a te őriződ” ........................................... 44 6. vers: „Nem árt neked nappal a nap, sem éjjel a hold” ..................................................... 45 7. vers: „Az Úr megőriz téged minden bajtól” ............ 46 8. vers: „Megőriz az Úr jártodban-keltedben, most és mindenkor” ....................................... 47
5 ELŐSZÓ Van olyan hívő, akinek ne melegedne át a szíve a 23. zsoltárt olvasva? Spurgeon nagyon közel hozza az olvasó szívéhez ennek a jól ismert zsoltárnak a szövegét. A 46. zsoltár sorai gyermekkorom óta a fülemben csengenek. Nem a dallamára gondolok, hanem a zsoltár szavainak nyugalmat és erőt sugárzó fenségére. És ugyan, ki tudná Spurgeonnál jobban érzékeltetni a jelentését, és az olvasót felszólítani arra, legyen bizonyos abban, hogy Isten az ő osztályrésze, azaz Isten kiengesztelődött vele? Azóta, hogy az Úr már tizenéves koromban kegyelméből magához vont, és nekem, bűnösnek ingyen bűnbocsánatot adott, mindig örömmel éneklem gyülekezetünkben a „Jubilate Deo”-t, a 100. zsoltárt. Bárcsak már akkor ismertem volna Spurgeon erőteljes és segítő magyarázatait! A 46. zsoltár mindazoknak szól, akik nyomorúságon mennek keresztül. A 100. zsoltárból pedig mind Spurgeon korának, mind a jelenkornak a hívői biztató és Isten dicséretére indító gondolatokat nyertek és nyernek. Van-e olyan hívő család, ahol a reggeliző asztalnál ne olvasták volna el a 121. zsoltárt, amikor egyik-másik kedves családtag hosszú és nehéz utazásra indult, vagy pedig életük új szakasza kezdődött? Lehet, hogy sírástól elcsukló hangon olvasták! Spurgeon elvezérel minket ennek a csodálatos zsoltárnak a mélyebb megértéséhez. Biztos talajt nyújt ez a menny felé tartó zarándokutunkon a mennyei város felé, amelynek biztosabb alapjai vannak, mint ennek a mulandó világnak. „Tekints Jézusra, ne engedd, hogy bárki más elfoglalja az Ő helyét, hogy életed minden órájában
6 megtapasztalhasd az Ő erejét, míg meg nem nyerted a nagy versenyfutást!” A Kiadó
7 46. ZSOLTÁR 2. v. 3. v. 4. v. 5. v. 6. v. 7. v. 8. v. 9. v. 10. v. 11. v. 12. v.
Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe; ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától megrendülnek a hegyek! (Szela.) Egy folyam ágai örvendeztetik Isten városát, a Felségesnek szent hajlékait. Isten van benne, nem inog meg, megsegíti Isten reggelre kelve. Népek háborognak, országok inognak, ha az Úr mennydörög, megretten a föld. A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk. (Szela.) Jöjjetek, lássátok az Úr tetteit, aki bámulatos dolgokat művel a földön. Háborúkat szüntet meg a föld kerekségén, íjat tör össze, lándzsát tördel szét. Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! Magasztalnak a népek, magasztal a föld. A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk. (Szela.)
8 2. vers: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk” Nem a haderő és erődítmények, Izráel dicsekvésének egyedüli alapja az Úr, az egyedüli élő és igaz Isten. Ám dicsekedjenek más népek bevehetetlen váraikkal, amelyek hozzáférhetetlen sziklákra épültek, és vaskapuk biztosítják. Szükség idején mégis Isten a jobb menedék, mint mindazok valamennyien. És ha arra kerül a sor, hogy ellenséges országban kell megvívni a harcot, az Úr akkor is jobb helyzetbe hozza az Ő népét, mint amit seregek légiói, harci szekerek és lovak kérkedő hadoszlopai jelentenének. Ti, kereszt harcosai, szüntelenül emlékezzetek erre, és tekintsétek magatokat biztonságban és legyetek erősek az Úrban! Ne feledjétek: a zsoltár többes szám első személyben szól. Mindegyikőtök legyen bizonyos abban, hogy osztályrésze van Istenben, úgyhogy elmondhatjátok: „Ő a mi oltalmunk és erősségünk”. És arról se feledkezzetek el, hogy Isten éppen most, ebben a pillanatban menedék, épp olyan, amilyen akkor volt, amikor Kórah fiai ezeket a szavakat leírták. Csak Isten az, aki mindenben mindenünk! Minden más erő valójában gyöngeség, mert a hatalom és erő az Úré. Mivel azonban Isten mindenre elég, ezért elég védelmet ad minden bajban. Isten „mindig biztos segítség a nyomorúságban”. Ezt népe már sokszorosan megtapasztalta, mert Isten minden alkalommal hűséges segítőnek bizonyult. Soha nem fordult el az övéitől, ha szorongatták őket. Igazi, hathatós és állandó segítség Ő! Jelen van mindig, közel van hozzájuk, és támogatásukra mindig kész. Közelebb van, mint bármely barát vagy rokon, sőt közelebb, mint maga a nyomorúság. Ehhez a vigasztaló igazsághoz még hozzáfűzi az Ige, hogy
9 éppen a megfelelő időben jön a segítség. Nem olyan, mint a fecskék, akik télire elhagynak bennünket. Valóságos barát Ő a nyomorúságban. Ha besötétedik körülöttünk, jó, ha akadnak bátrak, akik felszólítanak: „Énekeljük a 46. zsoltárt”. „Erős vár, biztos szikla Isten a veszedelem idején, kard és pajzs Ő, ha ellenség vagy idegenek rettentenek minket.”
3. vers: „Azért” Mennyire szereti a zsoltáros ezt az „azért” szót. Költészetének alapja nem a költői lelkesedés. Olyan logikus, mint egy matematikai következtetés. A következő szavak szükségszerűen folynak az előzőből: „Nem félünk”. Értelmetlen a félelem, ha Isten van velünk! Ahol Ő van, ott teljes hatalom és teljes szeretet van. Hogyan is csüggedhetnénk el? „Ha megindul is a föld…”, ha a látható világ annyira megrendül, hogy minden elváltozik, „és hegyek omlanak a tenger mélyébe”. Ha még a legbiztonságosabbnak tartott dolgok is hirtelen összeomlanak és elsüllyednek. Ez a két mondat az elképzelhető legnagyobb zűrzavart ábrázolja, amikor dinasztiák megsemmisülnek, népek elpusztulnak, családok kihalnak, a gyülekezet üldöztetést szenved, a tévtanok diadalmaskodnak, egyszóval kiábrázolja mindazt, ami a hívők hitét megkísértheti. Még ha a legrosszabb következik is be, Isten gyermeke soha nem veszítheti el bizalmát. Mert Isten hű marad, az Ő ügye és népének dolga nem kerülhet veszélybe! Ha majd az elemek égve megolvadnak, és az ég és föld ebben az utolsó nagy tűzben el is múlik, mi nyugodtan
10 szemléljük a „dolgok elpusztulását és a világ összeomlását”, mert a mi Menedékünk megőriz minket minden gonosztól. Ő, a mi erőnk, mindezt a mi javunkra fordítja!
4. vers: „Ha háborognak és tajtékoznak is vizei” Ha minden az őrjöngésig fölkavarodik is, ha a rombolás dühe a tetőpontját éri el, a hívő ember biztonságban van. Nem fél a dühöngéstől, a nyilvánvaló erőszaktól. Tudja, hogy az Úr lecsendesítheti a háborgó tengert, és a hullámok is az Ő kezében vannak. „...és tombolásától megrendülnek a hegyek”. Ám reszkessenek az Alpok és Andok, a hit erősebb alapokon nyugszik, és a háborgó tenger hullámai sem rendítik meg. Ám erjedjen a gonoszság, forrjon a düh, áradjon el a gőg, a szent bizalommal teljes szív nem inog meg. Lehet, hogy híres emberek reszketnek a nagy szerencsétlenség előérzetében, de aki bizalmát az Úrba veti, annak nem kell kétségbeesnie. „Szela.” Ilyen nagy földindulás leírásakor jó, ha a zene egy kicsit szünetel. Ilyenkor a zsoltáros is, meg most mi is kis időt nyerünk a dolgok végiggondolására. Nem sürgős, és mi nyugodtan leülhetünk és várhatunk, miközben a föld felbomlik, a hegyek meginognak és a tengerek háborognak. Nem sietünk el semmit, bátran állunk és várunk. Nyugodtan szemlélhetjük a veszélyt, végiggondolhatjuk a borzalmakat, azoknak különböző megjelenési formáit és egyesített erőit. A szünet nem a rémületet jelzi, hanem csak szünetet a zenében. Nem a rémület némít el minket, hanem a szünetben hangoljuk hárfánkat, miközben körülvesznek bennünket a viharos változások. Milyen jó is lenne, ha a nehéz időkben mindnyájan ilyen „szela”-t tudnánk
11 mondani! De sajnos gyakran elsietjük a beszédet, és zűrzavart támasztunk reszkető kezünkkel a hárfán, visszás hangokat adunk, és elrontjuk életünk melódiáját.
5. vers: „Egy folyam ágai” Isten kegyelme, mint valami szüntelenül áradó, megtermékenyítő, erőteljes és soha el nem apadó folyam, felüdülést és vigasztalást ad a hívőknek. Ez az élő víznek folyama, amelyből mind a mennyben, mind a földön lévő gyülekezet egyre bőségesebben részesül. Nem háborgó tenger, hanem csendes folyam! Nem tartják fel sem a földrengés, sem a leomló sziklatömbök: csöndesen, nyugodtan, zavartalanul folyik. Boldog, aki saját tapasztalatából tudja, hogy van Istennek ilyen folyama! „Egy folyam ágai örvendeztetik Isten városát”, azaz a város polgárainak megmutatják, hogy Sion ura megelégíti minden szükségüket. Nem búvópatakok az ágai, mint Kérit patakja, nem iszaposak, mint a Nílus, nem is vad zuhatagok, mint a Kison patakja, nem is csalókák, mint Jób patakjai, nem is szárad ki a vizük, mint Jerikó vizei. Nem, ezek a patakok tiszták, hűvösek, frissek, áradók és boldogítók. Háborús időkben az ostromlott városok lakói attól féltek legjobban, hogy az ostromló sereg elvágja tőlük a vízellátást. Amíg vizük volt, a város lakói szinte korlátlan ideig ki tudtak tartani a támadásokkal szemben. Ez a vers azt mondja, hogy Jeruzsálem ─ amely Isten Gyülekezetét ábrázolja ki ─, jól el van látva vízzel. Ez számunkra azt jelen , hogy a kísértések idején elegendő kegyelmet kapunk ahhoz, hogy mindvégig kitartsunk. A Gyülekezet jól megerősített város, az igazság és igazságosság erős falai veszik körül,
12 a Mindenható ereje fedezi be. Szépen épített és végtelen bölcsességgel ékesített. Polgárai, a szentek, nagy kiváltságokat élveznek. Távoli országokkal kereskednek, a király jóakaratát élvezik; és mivel a város jelentőségét főként egy nagy folyam emeli, és a folyam a város életének fő támasza, az örökké tartó szeretet és kegyelem széles folyama a Gyülekezet örömének és gyönyörűségének forrása. A Gyülekezet különlegesen Isten városa, Isten terve szerint felépített, kiválasztott és megvásárolt az Ő lakóhelyéül. Isten arra rendelte, hogy Őt dicsérje, és kitüntette az Ő jelenlétével. „A Felségesnek szent hajlékai.” Ez volt Jeruzsálem különleges dicsősége. Falai közt volt egy hely, ahol Isten különleges módon jelentette ki magát. Ez a szentek egyetlenszerű kiváltsága, és ennek alapján álmélkodva kiálthatjuk: „Urunk, hogyan lehetséges, hogy nekünk mutatod meg magadat, és nem a világnak?” Minden szent legszebb osztályrésze, hogy a Szent Szellem temploma lehet. A Gyülekezetnek, mint egységnek nagy megtiszteltetés, hogy az Úrnak élő temploma lehet. Ez a zsoltár Istenünket olyan címmel illeti, amely az Ő hatalmát, fenségét, határtalanságát és magasztosságát fejezi ki; és szükséges megállapítanunk, hogy mindezek ellenére Ő a Gyülekezetben lakozik. Isten világosan és meggyőzően jelenti ki magát mind a természetben, mind a Gyülekezetben is. De még ennél is csodálatosabb az a mindent felülmúló dicsőség, amely a kérubok közt ragyog, akik beborítják a kegyelem királyi székét. Az az élő Isten népének középpontja és gyülekező helye. Az a tény, hogy a Magasságos a Gyülekezet tagjainál lakozik, a földi Gyülekezetet a mennyeihez teszi hasonlóvá.
13 6. vers: „Isten van benne” Ezért van közel az Ő biztos segítsége! Ha ostrommal veszik körül, ezzel Istent is ostromolják, és Ő majd ráront az ellenségeire. Közel van az Úr az övéihez szorongattatásuk idején, hiszen köztük lakozik! Vigyáznunk kell, hogy meg ne szomorítsuk Őt; ugyanolyan tisztelettel kell viseltetnünk Őiránta, mint amilyennel egykor Mózes viseltetett, aki ─ felfedezve, hogy a Hóreb hegy pusztaságának homokját megszentelte ─ leve e saruit, mikor az Úr szólt hozzá az égő csipkebokorból. „Nem inog meg.” Hogy is inoghatna meg? Hiszen akkor az ellenségek az Urat is megingathatnák. Márpedig Isten jelenléte hiábavalóvá tesz minden olyan kísérletet, amely a „város” elfoglalására és lerombolására irányul. Ha az Úr van a hajóban, az nem szenvedhet hajótörést. „Megsegíti Isten.” A falakon belül gondoskodik a bőséges ellátásról, a falakon kívül pedig megsemmisíti az ellenségeit, ahogyan a pusztítás angyala megsemmisítette egykor Sénahérib seregét. „Reggelre kelve.” Mikor az első napsugarak hirdetik az új nap kezdetét, Isten máris kinyújtotta jobbját népe védelmében. Az Úr mindig idejében érkezik! Mi sokszor lusták vagyunk vele találkozni, Ő azonban nem késlekedik, hogy minket megsegítsen. A türelmetlen ember panaszkodik, hogy késik az isteni segítség, valójában azonban Isten soha nem késik el. Isten látszólagos késlekedésének forrása azonban mindig az Ő bölcsessége. Lehet, hogy mi úgy látjuk, hogy a gonosz kötelei körülveszik és pusztulással fenyegetik Isten Gyülekezetét, pedig tudnunk kell, hogy a gonoszok hamarosan eltűnnek, mint a víz hulláma, és az
14 ellenség lármája velük együtt a sírba száll. Az éjszaka legsötétebb órája mindig a hajnal előtti óra, és éppen ekkor jelenik meg az Úr, mint Gyülekezetének hatalmas szövetségese.
7. vers: „Népek háborognak” A népek fellázadtak, és úgy gyülekeztek az Úr városa ellen, ahogy a farkasok körülveszik zsákmányukat. Üvöltöttek és tomboltak, mint a háborgó tenger. „Országok inognak.” Általános zűrzavar lett úrrá a társadalomban. Vad hordák pusztították saját országukat, kivéreztették a lakosságot, hogy a háborút folytatni tudják. De más területeket is pusztasággá tettek, ahogy rombolva vonultak Jeruzsálem ellen. Koronák hullottak le királyi fejekről, trónusok meginogtak, mint fák a szélviharban, hatalmas birodalmak úgy dőltek le, mint gyökerüktől megfosztott fák, minden felborult. Rémület fogta el mindazokat, akik nem ismerték az Urat. „Ha az Úr mennydörög, megretten a föld.” Egyetlen szavával úrrá lesz Isten a vihar felett. Hallatta szavát, és az erős szívűek megsemmisültek, büszke hadseregek elpusztultak, hódító hatalmak elgyöngültek. A zűrzavar először még nagyobbnak látszott, amikor az isteni hatalom a színre lépett. A föld viaszként megolvadt. Az emberek létalapja szétfolyt, mint a bakok kövérje az oltáron. De ezt nyomon követte a béke, az emberek dühe elmúlt. A bűnbánó szívek meglágyultak, és az engesztelhetetlenek megnyugodtak. Isten egyetlen szava hatalmas! És hatalmas a testté lett Ige! Jó lenne, ha megszólalna a mindent felülmúló dicsőséges szó, ha minden szív megolvadna
15 az Úr Jézus iránti szeretetben, és mindörökre megszűnne minden üldöztetés, háború és lázadás!
8. vers: „A Seregek Ura velünk van!” Sion biztonságának és ellenségei megsemmisülésének ez az egyetlen alapja. Az Úr uralkodik az angyalok, csillagok, elemek és minden mennyei sereg fölött. Az egeknek egei is az Ő uralma alatt állnak. Az emberek seregei is azért vannak, hogy neki szolgáljanak, még ha nem is tudják ezt. A szárazföldi seregeknek ez a generálisa, és a hajóhadaknak ez az admirálisa a mi oldalunkon áll. Ő a mi magasztos szövetségesünk, és jaj azoknak, akik ellene harcolnak. Eltűnnek, mint ahogy a port elfújja a szél, amikor Ő kiadja a parancsot. „Jákób Istene a mi várunk.” Immánuel a Seregeknek Ura és Jákób Istene a mi bevehetetlen erősségünk. Amikor elénekelték ezt a boldogító igeverset, utána jó, ha az énekesek szünetet tartanak, és a zenészek újra hangolják hangszereiket. Ezért áll ennek a sornak a végén a komoly, nyugodt és békességes szó: Szela.
9. vers: „Jertek, lássátok az Úr tetteit” Az Ige meghívja Jeruzsálem örvendező polgárait, tekintsék meg, mi maradt az ellenségből. Mindig emlékezniük kell az Úr hatalmára, és meg kell tekinteniük a zsákmányt, amit az Úr népe számára készített. Jó lenne, ha mi is ilyen figyelmesen néznénk szövetségesünknek, Istenünknek rólunk
16 gondoskodó kezét. Azonnal fel kellene ismernünk, mikor szól közbe az Ő harcoló Gyülekezete érdekében. Amikor történelmi eseményekről olvasunk, mindig előttünk kellene lebegnie ennek az igeversnek. Az újságokat is ennek tudatában kellene olvasnunk. Mert akkor felismernénk, hogy a Gyülekezet Feje a népek fölött is az Ő tulajdon népének javára uralkodik, mint ahogy József is Izráel javára uralkodott Egyiptomban. „Bámulatos dolgokat művel a földön.” Elpusztítja a pusztítót, és megrontja a rombolót. Igaznak bizonyult ez az igevers az akkori időkben! Asszíria, Babilon, Patrosz, Básán és Kánaán lerombolt városai erre tanítanak bennünket, és a kőtáblára is az Úr tettei vannak felírva. Mindenütt, ahol Isten uralmát megvetették, romlás következett be. A bűn dögvészként vonult végig ezeken az országokon, és nyomában porrá és hamuvá lettek palotáik. A zsoltáros idejében már nyílván elgondolkoztató támadások érték Izráel ellenségeit. Amikor a zsoltáros látta ezek összeomlását, felhívta népének figyelmét arra, milyen borzalmas dolgok történtek ─ ére ük ─ az igazság jegyében. Angliában földig rombolt várak és leomlott apátságok emlékeztetnek az Úr győzelmére az elnyomatás és babona felett. Bárcsak hamarosan még több ilyen történne! „Ti sötét paloták, élőknek sírjai, emberiség sötét vermei, hazugság menedékei ─ hamarosan elpusztultok, és romjaitok közt baglyok, denevérek és gyíkok találnak majd menedéket.”
17 10. vers: „Háborúkat szüntet meg a föld kerekségén” Szava elnémítja a csatazajt, és békességre hív. Függetlenül attól, hogy hol és hogyan él a nép, Isten nyugalmat ad neki. Összezúzza a nagyhatalmakat, mígnem képtelenek lesznek a viszálykodásra. Saját népét pedig felüdíti. „Íjat tör össze.” Harcképtelenné teszi a halált hozó tollas nyílvessző kibocsátóját. „Lándzsát tördel szét.” Összetöri a hatalmasok dárdáit. „Harci kocsikat éget el.” Tűznek adja át a büszke harci kocsikat, halált hozó eszközeikkel együtt. Összegyűjti a fegyverek mindenféle nemeit, és végül elpusztítja őket. Így volt ez akkor Júdeában. És így lesz az elkövetkező időkben és országokban is. A Békesség Fejedelmének tette lesz! Mikor történik meg mindez maradéktalanul? Isten népének szellemei ellenségeit az Úr már megfosztotta pusztító hatalmuktól. De mikor ünnepelhetjük végre a béke maradéktalan győzelmét, és mikor pusztítják el végleg a tömeggyilkosság eszközeit? Csodálatos lesz az Úr Jézus végső győzelme megjelenésének napján, amikor majd ellenségei mind a porba esnek előtte!
11. vers: „Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten” Torpanjatok meg, ti ellenségei! Üljetek le és várjatok nyugodtan, ti hívők. Ti, akik haragjának rettentését érzitek, ismerjétek el, hogy Isten az Úr! Imádjátok Őt, akik részesei
18 vagytok védelmének. Mert az Ő lényét senki sem képes méltó módon dicsérni, ezért dicsérje Őt a csönd. „Magasztalnak a népek.” Elfeledkeznek Istenről, és bálványokat imádnak helyette. Ennek ellenére imádni fogják majd az Urat. Kedves olvasóm, a missziónak nagyszerű reményei vannak, olyan nagyszerűek, mint Istennek az ígéretei. Legyen Övé minden szív! Az igevers ünnepélyes kijelentésének be kell teljesednie! „Magasztal a föld.” Minden ember, akármilyen rosszak, romlottak is voltak. Akár rettentés, akár szeretet által, de végül minden szív aláveti magát Istennek. Akkor az egész mindenség Isten fenségének fényét tükrözi vissza. Milyen nagy lesz majd Isten dicsérete, amikor a bűn, lázadás és gőg ideje után eljön a mindenek felett uralkodó szeretet kora!
12. vers: „A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk” Ezt a verset kétszer kellene énekelni. Olyan igazságot fejez ki, amelyet nem énekelhet elégszer a hívő ember. Olyan valóság ez, amelyről gyakran megfeledkezünk. Drága kiváltság, amit nem lehet elégszer végiggondolni. Kedves olvasóm, mindig veled van az Isten? Megváltód-e Immánuel, a „Velünk az Isten”? Van-e olyan szövetség közted és Isten között, mint amilyen Isten és Jákób között volt? Ha így van, rendkívül boldog lehetsz. Mutasd ki örömödet szentséges dalokkal, és a nyomorúság idején légy állhatatos, sőt, énekelj közben Istenednek!
19 „Szela.” Emeld fel szívedet még egyszer Istenhez! Dicsérő éneked végeztével állj meg egy pillanatra. De lelked továbbra is maradjon dicsérettel telve. Könnyebb dicséneket énekelni, mint a dicséretet szellemben folytatni. Pedig ez a célunk: legyen szívünk telve szüntelenül hálás odaadással, és fejezzük be énekünket úgy, mintha folytatni akarnánk. „A Szela megálljt parancsol a zenének, jó és békés csöndet. A Szela indulást is parancsol az éneknek-hárfának és egyéb zeneszerszámoknak. A Szela bevégzi a dicső éneket, de jelzi, hogy szívünk még mindig Istenhez emelkedik föl.”
20 100. ZSOLTÁR 1. v. 2. v. 3. v. 4. v. 5. v.
Ujjongjatok az Úr előtt az egész földön! Szolgáljatok az Úrnak örömmel, vigadozva járuljatok színe elé! Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten! Ő alkotott minket, az övéi vagyunk: az Ő népe és legelőjének nyája. Menjetek be kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel! Adjatok hálát neki, áldjátok nevét! Mert jó az Úr örökké tartó szeretete és hűsége nemzedékről nemzedékre.
1. vers: „Ujjongjatok az Úr előtt az egész földön!” A 98. zsoltár negyedik versének az ismétlése ez. Az eredeti szó örvendező kiáltozást jelent, mint ahogy a hű alattvalók üdvözlik uralkodójukat, amikor meglátják. Istenünket boldog népnek kell imádnia! Ha végiggondoljuk Isten lényét és műveit, lelkünk örömmel telik meg, és újra meg újra megtanuljuk, hogy kegyelméért hálásak legyünk. Az egész földön meglátható az Ő jósága, ezért dicsérje Őt az egész föld. Ó, ti népek, meddig utasítjátok még el Őt vakságotokban? Nem jön el addig az aranykor számotokra, amíg nem imádjátok Őt teljes szívvel!
21 2. vers: „Szolgáljatok az Úrnak örömmel” Tisztelettel és örömmel hódoljatok előtte. Ő a mi Urunk, és ezért Őt kell szolgálnunk. Ő kegyelmes Urunk, ezért örömmel kell szolgálnunk Őt. Ez a vers imádásra hív fel. A felhívás nem szomorú, mintha temetésre hívna. Nem! Vidám, örvendező felszólítás: ahogyan menyegzőre hívnak. „Vigadozva járuljatok színe elé.” Imádnunk kell Őt, hogy megérezzük jelenlétét, és hogy teljes akarással közeledhessünk hozzá. Minden Istenre hangolódott szívnek ünnepélyes cselekedete ez, amit félelem nélkül megtehet. Ezért ne sírással, panaszolkodva járuljunk elé, hanem zsoltárokkal és dalokkal. Amikor éneklünk, legyünk vidámak, de áhítatosak is. Ezért közeledjünk Istenhez szüntelenül ilyen módon. Ha odaadó hívők gyülekezete illően, harmonikusan és szívből dicséri Istent, akkor sok örömet is hoz számára. Szinte előre érezzük, milyen lesz majd a mennyben, ahol már az imádkozás egyetlen módja Isten dicsérete lesz. Úgy érezzük, el kell mondanunk dr. Wattsszal együtt: „Ám ne énekeljenek azok, akik nem ismerik a mi Istenünket; mi azonban, akik mennyei Királyunk kedveltjei vagyunk, mindenütt hirdessük énekkel is Istenünk dicséretét.”
3. vers: „Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten” Istent értelmesen kell dicsérnünk. Tudnunk kell, kit imádunk, és miért. „Ember, ismerd meg magadat” ─ hangzik az emberi mondás, de igazi, mély bölcsességet ajándékoz
22 Istenünk megismerése. Kérdéses, hogy az ember meg tudja-e ismerni önmagát, mielőtt Istenét megismerte volna! Az Úr a szó abszolút és egyetlenszerű értelmében: Isten! Egyedül Ő az Isten! Őt így látnunk és ismeretünket engedelmességgel, bizalommal, alázatossággal, buzgósággal és szeretettel bizonyítanunk: mindezek olyan gyümölcsök, amelyeket kegyelem által teremhetünk csupán. Akik Őt egyetlen, igaz Istennek elismerik, azok képesek Őt méltó módon dicsérni. „Ő alkotott minket, és nem mi magunkat.” Hát ne dicsérje a teremtmény a Teremtőjét? Egyesek úgy élnek, mintha ők maguk teremtették volna magukat. „Magacsinálta” embernek nevezik magukat, és önmagukat tisztelik, mint teremtőjüket. A hívő keresztyének viszont tudják, kiben van létük eredete, kitől származik jólétük, és nem igénylik, hogy őket dicsőítsék, sem a puszta létükért, sem pedig azért, amivé lettek. Sem ebben, sem az eljövendő világban nem igényelhetjük a magunk számára a dicsőségnek egy morzsáját sem. „Nem nekünk, Urunk” ─ ez marad mindörökre minden igazán hívő vallástétele. „Az Ő népe, és legelőjének nyája” (vagyunk). Különleges tisztesség számunkra, hogy minden ember közül éppen minket választott ki arra, hogy az Ő népe legyünk! Ezen az alapon az Ő bölcsessége vezérel, az Ő nagylelkűsége táplál, és az Ő gondviselő szeretete ápol minket. A juhok a pásztor köré csoportosulnak, és rá néznek. Ugyanígy kell nekünk is az egész emberiség Pásztora köré gyülekeznünk. Ha Istenhez való viszonyunkat megvalljuk, már azzal is Őt dicsérjük. Ha jóságáról beszélünk, azzal imádjuk Őt! Énekeink nem kitalált történetekről szólnak, hanem tényekről tesznek tanúságot. Az Úr kegyelmének egyszerű felsorolása megrendítőbb, mint bármi, amit a fantázia kiagyalhat! Hogy mi
23
24
az Ő legelőjének juhai vagyunk, az színtiszta igazság, és bizonyságtételünk tartalma.
5. vers: „Mert jó az Úr”
4. vers: „Menjetek be kapuin hálaénekkel!”
Ez foglalja össze Isten lényét, és minden okot megad arra, hogy dicsérd Őt! Mert Ő jó, kegyelmes, kedves, nagylelkű, és szeret minket ─ sőt, Isten maga a szeretet! Isten jósága szüli bennünk a boldog dicséretet, amit ez a zsoltár fejez ki gazdagon. „Örökké tart szeretete.” Isten nemcsak igazságos, szigorú és a bűnös által megközelíthetetlen, hanem részvéttel van irántunk, és nem akarja a bűnös halálát! Népével szemben még nyilvánvalóbb lesz az Ő kegyelme. Népe hozzá tartozik az idők kezdetétől fogva, és Övé marad mindörökké. Az örökké tartó kegyelem a szent énekek dicsőséges témája. „És hűsége nemzedékről nemzedékre.” Isten nem ember, hogy megígérne valamit, amiről aztán elfeledkezik. Szövetségre lépett népével, és ezt nem vonja vissza, sem nem változtatja meg szavát, amit egyszer kimondott. Ahogy atyáink megtapasztalták hűségét, ugyanúgy megtapasztalják majd fiaink és azok leszármazottai is. Ha Isten nem Ő lenne, akkor az igazaknak minden okuk meglenne a rémületre. Nem volna életünknek titkos alapja, és a szüntelenül változó világban állandóan félniük kellene. Ezért lenne jó, ha az igehirdetők többször prédikálnának Isten hűségének valóságáról! Ez véget vetne a hívők üdvözülésével kapcsolatos kételyeknek, és sokkal vigasztalóbb evangéliumot tudnának hirdetni. Szívünk repes az örömtől, amikor hódolunk Őelőtte, aki szavát még sohasem szegte meg, és aki szándékain még sohasem változtatott.
A zsoltár nevét valószínűleg onnan nyerte, hogy ezen a helyen megjelenik a „hála” szó. Minden istentiszteleten túl kellene csordulnia a hálaadásnak. Olyan ez, mint a tömjén illata a templomban, amely betölti az egész házat. A bűnért való áldozat ideje elmúlt, de a hálaáldozat mindvégig megmarad. Mindaddig, amíg kegyelmet kapunk, hálát is kell adnunk. Csak kegyelem által vonulhatunk be kapuin. Ezt a kegyelmet kell dicsérnünk. Elképzelhető-e jobb középpontja az Úrról való gondolatainknak, mint maga az Úr, amikor az Ő házában vagyunk? „Udvaraiba dicsérettel.” Az Úrnak akármelyik udvarába lépünk be, a belépődíj a dicséret. Istennek legyen hála, a hívők számára a legbelső udvar is nyitva áll, és beléphetünk a kárpit mögé is. Kötelességünk, hogy ezt a kiváltságunkat énekeinkben is kifejezzük. „Adjatok hálát neki.” Legyen hála szívedben és szádon, és add azt annak, aki erre jogosult. „Áldjátok nevét!” Megáldott téged, ezért adj neki hálát! Dicsérd nevét, lényét, személyét. Akármit is cselekszik, dicsérd érte Őt. Dicsérd akkor is, ha elvesz tőled valamit, és akkor is, ha ad valamit. Dicsérd Őt, amíg csak élsz, minden körülmények között. Dicsérd Őt minden tulajdonságáért, akárhonnan is nézed Őt!
25 „Ahogyan nem hagyja el soha teremtményeit, ugyanígy nem szegi meg egyetlen ígéretét sem, és nem is feledkezik meg róluk.” Ha életünk alapja Istennek bizonyos Igéje, akkor érezhetjük azt az örömet, amit ez a zsoltár nyújt, és annak örömével járulunk most is az Ő színe elé, és dicsérjük az Ő nevét.
26 23. ZSOLTÁR 1. v. 2. v. 3. v. 4. v. 5. v. 6. v.
Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem. Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az Ő nevéért. Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert Te velem vagy, vessződ és botod megvigasztal engem. Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam. Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az Úr házában lakom egész életemben.
1. vers: „Az Úr az én pásztorom” Milyen tökéletes jóságról tesz tanúságot, hogy a végtelenül nagy Úr népének pásztoraként jelenti ki magát. Hogy kifejezze, mennyire szereti népét, és milyen atyailag gondoskodik róla, a nagy Isten megengedi, hogy ilyen földi képpel ábrázoljuk ki Őt. Dávid maga is juhpásztor volt, és azt is tudta, mire van szükségük a juhoknak, de tisztában volt a pásztor sokféle feladatával is. Ebben a zsoltárban magát ezekhez a gyönge, védtelen és ostoba állatokhoz hasonlítja. Istenben pedig meglátja gondviselőjét, védelmezőjét, vezetőjét, valójában mindenét.
27 Senki nem jogosult arra, hogy magát az Úr juhának nevezze, amíg meg nem újult a természete. A meg nem tért embereket a Biblia farkasoknak vagy kecskéknek nevezi. A juhnak van tulajdonosa, a vadállatnak nincs. A tulajdonos nagyra értékeli a juhot, amelyet gyakran drága áron vásárolt meg. Jó tudni, hogy az Úréi vagyunk. Ezt tudta Dávid is. Ebben a mondatban valami egészen nagyszerű dolgot mond ki. Nincs „ha” és nincs „de”, nincs „remélem¬. Ezzel szemben határozottan kijelenti: „Az Úr az én pásztorom!” Nekünk is meg kell tanulnunk szüntelenül és feltétlenül bíznunk a mi mennyei Atyánkban. Ebben a mondatban az a vigasztaló, hogy egyes szám első személyben hangzik el. Dávid nem azt mondja: „Az Úr a nagyvilág pásztora, aki vezérli a mindenséget”. Nem, hanem azt mondja: „Az Úr az én pásztorom”. Még ha senki mást nem pásztorolna, nekem akkor is pásztorom lenne! Gondoskodik rólam, őrködik felettem, és megőriz engem. Legyen a hívő ember helyzete bármilyen, minden pillanatban Pásztorának szerető gondoskodása alatt él. A következő szavak az előzőkből születtek: „Nem szűkölködöm”. Egyébként talán hiányt szenvedek egybenmásban, de ha az Úr a pásztorom, Ő minden szükségemben megelégít. Bizonyos, hogy ezt megteszi, mert szíve tele van szeretettel, és ezért „nem szűkölködöm”. Nem látok szükséget semmiben, amire ebben a múlandó világban szükségem van. Végül is Ő táplálja a hollókat, Ő növeszti a mezők liliomait, hát akkor hogy is engedné, hogy gyermeke éhezzen? De nem szűkölködöm szellemiekben sem, mert tudom, hogy elég nekem az Ő kegyelme! Ha benne megmaradok, Ő azt mondja: „minden napodhoz adok új erőt”! Talán nincs meg mindenem, amit magamnak kívánok, „de nem
28 szűkölködöm”. Mások, nálam gazdagabb és bölcsebb emberek talán szűkölködnek, én azonban nem. „Az oroszlánok is sínylődnek és éheznek, de akik az Úrhoz folyamodnak, nem nélkülözik a jót” (Zsolt 34,11). Ez nemcsak azt jelenti, hogy éppen most nem szűkölködöm, hanem a jövőre is vonatkozik. Jöjjön, ami jön, legyen az akár éhínség vagy természeti katasztrófa, ennek ellenére vallom: „Nem fogok szűkölködni semmiben”. Akkor sem, ha majd öreg és gyönge leszek, és akkor sem, ha majd rám borul a halál sötét árnyéka. Mindenem meglesz bőségben. Nem azért, mintha sok pénzem lenne a bankban, nem is azért, mintha elég ügyes és okos lennék ahhoz, hogy megkeressem a kenyeremet, hanem azért, mert „az Úr az én pásztorom”. A hitetlenek mindig szükséget látnak, az igazak soha! A bűnbe ragadt ember szívétől távol van a megelégedettség, de a megelégedett szívből kedvesség árad.
2. vers: „Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem” A hívő keresztyén ember élete gondolkodó elmélyülésből és aktív cselekvésből áll. Az Úr mindkettőről bőségesen gondoskodik. Nézzük az elmélyülést: „Füves legelőkön terelget”. Mi mást jelenthet a füves legelő, mint az igazság igéjét, amely mindig friss és tápláló, és amely soha nem fogy el. Ahol a fű elegendő magas ahhoz, hogy a nyáj kényelmesen megtelepedjék rajta, nem kell aggódnunk az eledel miatt. Kedvesek és tökéletesek az evangélium tanításai. Táplálékot nyújtanak a léleknek, éppúgy, ahogy a zsenge fű a juhoknak. Ha hit által békességünk van Isten
29 ígéreteire nézve, akkor olyanok vagyunk, mint a juhok, megpihennek a legelőn. Táplálékot és békességet, nyugalmat és felüdülést, csöndet és megelégedettséget találunk. De vigyázzunk: Ő az, aki terelget minket. Ő az Úr, aki kegyelmesen megismerteti velünk drága igazságait, és ezzel táplál bennünket. Hálásnak kellene lennünk az erőért, amellyel ezeket az ígéreteket elfogadhatjuk. Vannak összezavarodott lelkek, akik mindent megadnának, hogy ezt megtehessék. Tudnak az ezzel járó áldásról, de nem mondhatjuk el, hogy ez az áldás az övék. Ismerik a „füves legelőket”, de nem táboroznak rajtuk. Ezért áldhatják az Istent azok a hívők, akik már évek óta „a hit bizonyosságában” élnek, hogy megadta nekik ezt a kegyelmet. A hívő élet másik oldala az aktív rész. Nemcsak gondolkodunk, hanem cselekszünk is. Nemcsak leheveredünk táplálkozni, hanem tovább is haladunk a tökéletesedés felé. Következésképpen ezt olvassuk: „Csendes vizekhez terelget engem”. Mi más lehetne a csendes víz, mint a Szent Szellem? Az Úrnak Szelleme különböző módokon hat ránk. Olyan, mint a víz, amely tisztít, felüdít, termékennyé tesz és megörvendeztet. Ezt jelentik a csöndes vizek, mert a Szent Szellem a békességet szereti, és munkáját nem végzi nagy zajjal. Beleáradhat lelkünkbe úgy, hogy a mellettünk élő semmit nem észlel belőle, nem is érzi az isteni jelenlétet. „Lelkem szent csöndjében megtalálom az eget és Istenemet.” A csendes vizek mélyek. Az a csend viszont, amelyben a Szent Szellem a lelket megérinti, drága kincs. Isten Szelleme nem a viszálykodás örvénylő áradatához vezeti a kiválasztott juhokat, hanem a szeretet békességes folyamaihoz. A Szellem nem sas, hanem galamb. Harmat és nem felhőszakadás. De csak Urunk vezet el minket ehhez a
30 „csöndes vízhez”, magunktól nem találunk oda. Az Ő vezetésére van szükségünk. Ezért van így, egyes szám harmadik személyben: „(Ő) vezet”. És ─ nem hajszol, nem kényszerít! Mózes törvénye által vezet minket, de az Úr Jézus élete példájával és szeretetének vonzásával.
3. vers: „Lelkemet felüdíti” Ha a lélek gondterhelt ─ Jézus Krisztus megeleveníti. Ha vétkezik, és megvallja bűnét, ő megbocsátja bűneit. Ha a lélek elgyöngül, megerősíti. Erre csak az Úr Jézus képes, és küldöttei is csak akkor képesek rá, ha maga az Úr munkálkodik általuk. Igéje is csakis az Úr ereje által hathatós. Ezért az egyes szám harmadik személy: „Lelkemet felüdíti (Ő)”. S ha úgy érezzük, hogy kifogytunk a kegyelemből, ha úgy érezzük, hogy szellemileg nagyon mélyen vagyunk, akkor az Úr, aki az apályt dagállyá változtatja, a mi lelkünket is felüdítheti. ─ Könyörögj azért, hogy adja neked áldását: „Üdíts fel, ó, lelkem hű Pásztora!” „Igaz ösvényen vezet az Ő nevéért.” A hívő ember szívesen engedelmeskedik Istennek. A szeretet által való engedelmességre az Ura példája indítja. „Vezet.” A hívő ember engedelmessége nem válogat Isten parancsolatai között. Nemcsak annak engedelmeskedik, ami kedvesen hangzik előtte, hanem mindannak, amit Isten mond. Figyeljük csak meg: az eredeti szövegben az ösvény szó többes számban van: „Igaz ösvényeken”. Amit Isten kíván tőlünk, azt megtesszük, mert szeretete erre indít. Egyes hívők nem értékelik eléggé a megszentelődés áldását, pedig ez Istennek egyik legszebb ajándéka a megújult szív számára.
31 Ha úgy gondoljuk, hogy megmenekültünk Isten ítéletes haragjától, de mégis megmaradtunk újjá nem született, bűnt meg nem bánó állapotban, akkor joggal kételkedhetünk üdvösségünkben. Mert a megtérés legfőbb jele az, hogy meg akarunk szabadulni bűneinktől, és a megszentelődés útján akarunk járni. Mindez pedig a meg nem érdemelt kegyelemből történik, „az Ő nevéért”. Nagy Pásztorunk dicséretére élő szent néppé kell válnunk, akik az igazság keskeny útján járnak. S ha ezen az úton vezet és terel minket az Úr, ne feledjük el mennyei Pásztorunkat dicsérni gondoskodásáért.
4. vers: „Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert Te velem vagy, vessződ és botod megvigasztal engem” Nem egy halálos beteg ágyánál olvasták már fel ezt a kimondhatatlanul vigasztaló igeverset. Sokszor segített világossá tenni a sötét völgyet. Minden egyes szava nagy kincset rejt. „Ha... járok” ─ tehát a hívő ember nem kezd el egyszerre sietni, amikor meg kell halnia, hanem nyugodtan vándorol tovább Istennel. A „járni” szó jelenti annak az embernek szüntelen előrehaladását, aki ismeri az utat, tudja a végét, és el van szánva rá, hogy követi a kijelölt ösvényt. Teljes biztonságban tudja magát; ezért nyugodt és összeszedett. A haldokló hívő ember nincs remegő sietségben. Nem rohan nyugtalanul, nem is torpan meg, mint aki nem akar tovább menni. Nem esik zavarba, nem is szégyenkezik, nyugodtan megtartja eddigi „sebességét”. Figyeljük meg a szöveget: nem a halál árnyéka völgyébe megy befelé, ha-
32 nem a halál árnyékának völgyében jár, hogy átkeljen rajta. Át kell haladnunk a halál sötét alagútján, hogy eljussunk az örök élet világosságába. Nem halunk meg, hanem elalszunk, hogy az örök dicsőségben ébredjünk fel. A halál nem azonos az atyai házzal, annak csak előcsarnoka, nem maga a cél, hanem az oda vezető út! A zsoltár „völgy”-nek nevezi azt a helyet, ahol meghalunk. Bár a hegytetőkön tombol a vihar, a völgy a nyugalom helye. Ezért a hívő ember életének utolsó napjai gyakran egész vándorútján a legbékességesebbek. A hegycsúcsok kopárak, ridegek, de a völgy aranyló kévékkel teljes, és igen sok hívő keresztyén több örömet élt már át és ismeretet nyert halálos ágyán, mint bármikor azelőtt! Azután: nem a halál völgyéről beszél a zsoltár, hanem „a halál árnyékának völgyéről” ─ mert a halál lényegében legyőzetett, csak az árnyéka maradt. Valaki egyszer azt mondta, hogy ahol árnyék van, ott valahol fénynek is kell lennie. És ez így is van. A halál ott van az út mentén, amelyen járnunk kell. A mennyei fény rásugárzik, és így a halál árnyékot vet utunkra. De az árnyéktól senki se féljen! Az árnyék soha nem tartóztathatja fel a haladó embert útjában. A kutya árnyéka nem tud harapni. A kard árnyéka nem öl meg senkit! A halál árnyéka nem semmisít meg minket. „Nem félek semmi bajtól.” Dávid nem azt mondja, hogy nem éri őt baj. Nem, és ezért tovább megy. Mi tudjuk, hogy az Úr Jézus minden gonoszt félretett utunkból. De „nem félek semmi bajtól”, mert még a félelem sötét árnyéka is eltűnt. A legnagyobb baj életünkben az, amely csak a képzeletünkben létezik. Ha mindig csak a valóban bekövetkező bajoktól tartanánk, akkor tizedannyit aggodalmaskodnánk. Ezerszer félünk a haláltól, pedig csak egyszer halunk meg. A zsoltáros meggyógyult a betegségtől
33 való félelméből is. „Nem félek semmi bajtól”, még magától az ördögtől sem. Ettől az utolsó ellenségtől sem fogok félni. Úgy tekintek rá, mint legyőzött ellenségre, mint aki már megsemmisítésre van rendelve. „Mert Te velem vagy.” Ez a hívők öröme! „Te velem vagy.” A viharos tengeren hányódó hajón a kisgyermek nem fél, mint a többi utas. Békésen alszik anyja ölében. Elég, ha tudja, hogy édesanyja vele van. Minden hívő számára elég kellene, hogy legyen az a tudat, hogy az Úr Jézus vele van! „Te velem vagy.” És ha Te velem vagy, akkor minden megvan, amire csak vágyakozhatom. Megvigasztal, és teljes biztonságban érzem magam, mert Te velem vagy! „A Te vessződ és botod”, amellyel nyájadat fegyelmezed és vezeted, felséges hatalmadnak és gondoskodásodnak a jelei. „Megvigasztalnak engem.” Hinni akarom, hogy Te uralkodsz! Jézus Krisztus vesszeje mindig fölöttem van, mint lelkem legjobb védelmezője. Sokan mondják, hogy legnagyobb vigasztalásuk az a reménység, hogy nem halnak meg. Kétségkívül lesznek olyanok, akik az Úr visszajövetelekor még életben lesznek. De valóban nagy előny-e az, ha az ember megmenekül a haláltól, vagy inkább azt kellene kívánnunk, hogy haljunk meg? Van, aki a két lehetőség közül a halált választaná, mert mindazok, akik nem halnak meg, elragadtatnak a felhőkbe az Úr elé” (lásd 1Tesz 4,17b). Ezek nem ismerik meg a haláluk utáni közösséget a Krisztussal, amelyet a már elhunyt szentek megismertek. Kifejezetten megmondja az Ige, hogy az élők semmi előnyben nem részesülnek azokkal szemben, akik már elhunytak. Legyen bennünk az a meggyőződés, amely Pálban volt, aki azt mondta: „nekem... a meghalás nyereség”. Kívánjunk mi is „elköltözni és a Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb” (Fil 1,23).
34 A 23. zsoltárt nem lehet megunni! A hívő ember füle számára éppoly kedvesen cseng, mint Dávid idejében.
5. vers: „Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejem olajjal, csordultig van poharam” Az embernek ellenségei is vannak. Nem lenne hasonló Urához, ha nem volnának. Ha nem volnának ellenségeink, attól kellene tartanunk, hogy nem vagyunk Isten barátai. Mert e világ barátsága ellenségeskedés Istennel. Nézd csak, milyen nyugodt Isten embere, amikor ellenségeire gondol. Milyen bátorító ez az ő bátorsága! „Asztalt terítesz nekem...” Ha a harcos egyáltalán eszik valamit a csata közben, akkor gyorsan legyűr néhány falatot, és azután tovább harcol. De itt másként van: „Asztalt terítesz nekem”, mint amikor békeidőben damasztabrosszal megterítenek, és felteszik az evőeszközt az ünnepi lakomára. Semmi sietség, semmi zűrzavar! Az ellenség az ajtó előtt áll, és Isten mégis asztalt terít számomra. A hívő ember pedig nekilát az étkezésnek, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Az Úr nagy békességet ad népének még a legnagyobb szorongattatás közepette is. Legyen bár a föld fegyverek zajától hangos, ők teljes békességben lakoznak. „Megkened fejemet olajjal.” Bárcsak naponta elnyernénk ezt a kenetet kötelességeink végzéshez. Minden hívő ember pap, de papi szolgálatát kenet nélkül nem tudja végezni. Ezért kell mindennap Istenhez fordulnunk, hogy a Szent Szellem „fejünket megkenje olajjal”. A pap, ha nincs kenete, akkor hiányzik szolgálatának legfőbb kelléke, és a hívő ember hasznavehetetlenné válik a szolgálatra, ha nem kap mindennap újra meg újra kegyelmet felülről.
35 „Csordultig van poharam.” Nemcsak hogy megkapja mindazt, amire szüksége van, a teli kelyhet, hanem még annál többet is: „Túlcsordul a pohara”. Ezt elmondhatják a szegény emberek éppúgy, mint a gazdagok. „Hogyan, mindez az enyém, és még Jézus Krisztus is?” ─ kérdezte egy szegény asszony, amikor letört egy darab kenyeret, és megtöltött egy poharat hideg vízzel. Viszont legyen bármily gazdag valaki, ha elégedetlen, akkor nincs csordultig tele a pohara, és ami benne van, az is híg és zavaros. A megelégedettség a „bölcsek köve”, amely mindent arannyá változtat, amit csak megérint. Boldog az, aki megtalálta! Az elégedettség többet ér egy egész birodalomnál. Tulajdonképpen ugyanaz, mint a boldogság, csak más szóval kifejezve.
6. vers: „Bizony jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az Úr házában lakom egész életemben” Olyan tény ez, amit sokan vitatnak, de bátorító! Ezért egyes fordításokban ezt olvassuk: „bizony”, és ez a szó az isteni megerősítés pecsétjét jelenti. Ezt a mondatot így is olvashatjuk: „Csak jóságod és szereteted”, hiszen életünkben minden kegyelemből van. Ez a két „őrzőangyal” mindig velünk lesz. Ha fejedelmek útra kelnek, erős védelem veszi őket körül. Ugyanígy a hívőket is. Őket a jóság és kegyelem követi mindenfelé. „Életük minden napján!” A jó napokban éppúgy, mint a rossz napokban, a böjtös napokban éppúgy, mint az örömünnepeken, a komor téli napokon éppúgy, mint a fényes nyári napokon. A jóság megelégíti szükségeinket, a kegyelem pedig eltörli bűneinket.
36 „Az Úr házában lakom egész életemben.” „A szolga pedig nem marad a házban örökké, a fiú marad ott örökre” (Jn 8,35). Míg itt a földön élek, Isten házában lakozom, mint az Ő gyermeke. Az egész föld Isten háza számomra. Mikor pedig bemegyek a mennyei otthonba, akkor az én Istenem házának felső emeletén lakozom majd mindörökre. Adná Isten a kegyelmét mindnyájunk számára, hogy ennek a csodálatos zsoltárnak légkörében élhetnénk mindvégig!
37 121. ZSOLTÁR 1. v. 2. v. 3. v. 4. v. 5. v. 6. v. 7. v. 8. v.
Tekintetem a hegyekre emelem: honnan jön segítségem? Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta. Nem engedi, hogy lábad megtántorodjék, nem szunnyad őriződ. Bizony, nem szunnyad, nem alszik Izráel őrizője! Az Úr a te őriződ, az Úr a te oltalmad jobb kezed felől. Nem árt neked nappal a nap, sem éjjel a hold. Az Úr megőriz téged minden bajtól, megőrzi életedet. Megőriz az Úr jártodban-keltedben, most és mindenkor.
1. vers: „Tekintetem a hegyekre emelem: honnan jön segítségem?” Bölcs dolog, ha az erőt az Erőstől várjuk. A völgy lakói gyakran szenvednek olyan betegségekben, melyekben csak a hegyi tartózkodás segít. Jó, ha az ember lerázza magáról a közömbösséget, és vállalkozik arra, hogy fölmegy a hegyre. A völgyben az embernek tartania kell a rablóktól. Mi sem magától értetődőbb, mint hogy a hegyi erődítménybe menekül, hogy megmenekedjen tőlük. A beteg és rablóktól fenyegetett emberek sóvárogva tekintenek a hegyekre, és az a vágyuk: bárcsak a hegycsúcson lennének. Az a szent
38 ember, aki ezt a csodálatos dalt énekli, az őt gyötrő rágalmazók elől az Úrra nézett, aki alátekint rá a magasságból. Az Úr készséggel segít gyötrődő szolgáján. A szentek számára a segítség mindig felülről jön! Hiába is keresnének máshol segítséget. Ezért emeljük fel mi is tekintetünket reménységgel, várakozással, vágyakozással és bizalommal. A Sátán megkísérli gondokkal foglyul ejteni tekintetünket, hogy így nyugtalanítson és elbátortalanítson bennünket. Ezért el kell határoznunk, hogy feltekintünk az Úrra, mert csak Ő a szemünk gyönyörűsége. A hegyekre kell emelnünk szemünket: Isten szándékai, isteni tulajdonságai, változhatatlan ígéretei, mindent átfogó, szilárd szövetsége, gondviselése, eleve elrendelése és nyilvánvaló hűsége: ezekből jön a mi segítségünk! Erős elszánással kell hozzá emelnünk szemünket, és nem szabad engednünk, hogy itt a földön bármi is megbabonázzon vagy elvakítson. Igeversünk felteszi a kérdést: „Emeljük szemünket a hegyekre?” Úgy érzi a zsoltárköltő, hogy itt a földön még a legmagasabb helyek sem nyújtanak számára védelmet? Ezért kérdezi még egyszer: „Honnan jön segítségem?” Ha így látja a dolgot, akkor a következő vers felel a kérdésére, és megmutatja, honnét jön mindenféle segítség.
2. vers: „Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta” Segítségre van szükségünk ─ erős, állandó segítségre. Szükség idején azonnal segítségre van szükségünk! Milyen nagy kegyelem, hogy ezt megtaláljuk Istenünkben. Az Úrban reménykedünk, mert tőle jön segítségünk. A segítség már útban van, és idejében megérkezik hozzánk. Az, aki küldi,
39 még soha nem érkezett késve. Az Úr, aki mindent teremtett, minden nyomorúságunkból megszabadít. Az ég és a föld annak kezében van, aki teremtette. Hamarább engedi, hogy ég és föld elmúljanak, semmint, hogy megengedné, hogy népe elpusztuljon. Hamarább szűnnek meg az örökkévaló hegyek, mintsem az Úr cserbenhagyná azokat, akik mindörökre az övéi. Arra rendeltettünk, hogy mennyen és földön túl Őreá tekintsünk, aki mennyet és földet alkotta.
3. vers: „Nem engedi, hogy lábad megtántorodjék” Ha életünk útjai veszélyesek és nehezen járhatók, akkor is biztosan állhatunk lábunkon. Az Úr nem engedi, hogy elcsússzunk. És ha Ő nem engedi, akkor nekünk sem kell félnünk tőle. Ha pedig lábunkkal biztosan megállunk, akkor fejünk és szívünk is biztonságban van. Az eredeti szöveg szavai óhajt vagy imát fejeznek ki: „Bárcsak ne engedné meg, hogy lábad meginogjon”. Kitartó imádságunk fő tárgya legyen, hogy elnyerjük ezt a megígért magatartást. Hittel kérjük ezt. Mert akiknek Isten az őrizőjük, biztonságban lehetnek minden veszedelemből az útjukon. Palesztina dombjai és hasadékai között kegyelem az, ha az ember biztonságosan tud lépkedni. Életünk csúszós útjain mérhetetlen nagy értékű a kísértések és csapások között megtapasztalt védelem. Egyetlen téves lépés, és máris lezuhantunk a veszedelembe. Viszont egyenesen állni és céltudatosan járni életünk útján olyan áldás, amit csak Isten tud megadni. Az áldás isteni forrás, és méltó arra, hogy szüntelenül hálásak legyünk érte. Haladnunk kell, de ne hajszoljuk magunkat a végkimerülésig. „Nem szunnyad a te Őriződ.” Ha csak egyszer is el-
40 aludna az Őrizőnk, egy percig sem tudnánk tovább kitartani. Éjjel-nappal szükségünk van rá. Ha nem őrködnék felettünk, nem tudnánk egyetlen biztonságos lépést sem tenni. Különlegesen szép versszaka ez ennek a zarándokéneknek! Isten hű kísérője és testőre az Ő szentjeinek. Ha veszélyek vesznek körül, akkor is biztonságban vagyunk. Védelmezőnk akkor is éber, és nem engedi, hogy az ellenség ránk törjön. Istenünkön soha nem lesz úrrá a kimerültség, amely Őt álomba szenderítené. Éber szeme szüntelenül nyitva van.
4. vers: „Bizony, nem szunnyad, nem alszik Izráel őrizője” Ezt a vigasztaló Igét ismételnünk kell. Túl drága ahhoz, hogy csak egyszer írjuk le. Jó lenne, hogy ha a dalköltőhöz hasonlóan megállnánk ennél a drága tanításnál, és átélnénk mézédességét. Milyen tiszteletre méltó jelzővel illeti a héber szöveg az Urat, amikor így nevezi: „Izráel őrizője”. Jó tudnunk, hogy Istent semmiféle öntudatlanság, sem mély álom, sem könnyű szunnyadás nem lepheti meg. Ő sohasem engedi, hogy a tolvaj nesztelenül belopóddzon házainkba. Szüntelenül őrködik, és azonnal észreveszi az illetéktelen behatolót. Csak álmélkodnunk lehet ezen a tényen, és alaposan át kell gondolnunk a jelentőségét. A „bizony” szó arra emlékeztet, hogy Izráel elaludt ugyan, de Isten ébren volt. Jákóbot sem falak, sem függönyök, sem testőrök nem vették körül. Isten volt mellette, még ha Jákób nem is tudta ezt! Ezért volt ez a védtelen ember olyan biztonságban, mintha erődítményben lakott volna. Később ilyen csodálatos névvel nevezte Istent: „Isten, aki oltalmazott engem, mióta csak
41 élek, mind a mai napig”. Nyilván Dávid is erre utal a zsoltár szövegében. Az „őriző” szónak nagy a jelentősége! Őriz minket, mint ahogy a kapitány őrzi seregével a várost, ahogy a testőrök őrzik királyukat. Ha az előző vers pontos fordításban imádság, akkor ez a vers a rá adott válasz: „Bizony, nem szunynyad, nem alszik Izráel őrizője”. Az is figyelemre méltó, hogy míg a harmadik versben az Úr úgy áll előttünk, mint az egyes ember személyes védője, addig ebben a versben már úgy látjuk Őt, mint mindazok őrizőjét, akik népéhez, Izráelhez tartoznak. Az a kegyelem, amit Isten Jákób iránt tanúsított, áldást tartalmaz egész Izráel számára. Boldogok lehetnek azok a zarándokok, akiknek ez a zsoltár vezetést jelent. Félelem nélkül járhatják a mennyei város felé vivő útjukat.
5. vers: „Az Úr a te őriződ” Ez a vers kifejezetten megnevezi a védelmezőt. Az Úr a te őriződ. A megelőző versekben csak személyes névmások utaltak rá. Ezek a mondatok olyanok, mint egy sereg dombormű nélküli érme. A harmadik versben „nyomják rá” a király nevét. Ettől a pillanattól kezdve minden testi szükségletünk kielégítését várhatjuk Istentől, születésünktől fogva egészen a mennyei hazába érkeztünkig. Ebben a versben azt olvassuk, hogy az Úr csodálatos tisztséget vesz magára. Ő a te őriződ a te javadra. Ez a mondat biztosít téged afelől, hogy ebben a pillanatban is védelmez téged. Vajon magunkra is vonatkoztathatjuk ezt az isteni kijelentést? Ha igen, akkor biztonságban mehetünk Jeruzsálem felé, minden félelem nélkül. Bizony, még a
42 halál árnyékának völgyében járva sem kell félnünk a gonosztól. „Az Úr a te oltalmad jobb kezed felől” (oltalmazó árnyékod). Az árnyék védelmet ad az égető hőség és a vakító fény ellen. Az áldásból sem tudunk elviselni túl sokat. Az Isten jobbjából származó isteni jóságot gyöngíteni, árnyékolni kell, hogy ne kívánjon túl sokat tőlünk, gyönge emberektől. Ezt teszi az Úr értünk. Pajzsot hord köröttünk és vigyáz a jobb karunkra, amellyel harcolunk az ellenség ellen. Az a testrész igényli a legnagyobb védelmet, amely leginkább dolgozik. S ha az izzó nap égető sugarai perzselik testünket, Isten maga áll elénk, hogy nekünk árnyékot adjon. Jobb kezünk felől áll, vigasztalást és biztonságot nyújt. „Az Úr van a jobbodon, királyokat zúz össze...” (Zsolt 110,5). Mennyire más az istentelenek helyzete, akikről Mózes azt mondja: „Tőlük eltávozott oltalmuk” (4Móz 14,9). Isten oly közel van hozzánk, akár az árnyékunk, mi pedig olyan biztonságban vagyunk, akár az angyalok!
6. vers: „Nem árt neked nappal a nap, sem éjjel a hold” Ezektől a hatalmas erőktől senki más sem képes megvédeni minket, csak az Úr. Ez a két nagy égitest uralkodik a nappalok és éjszakák felett. Uralmuk alatt biztonságban dolgozhatunk vagy alhatunk. Kétségkívül megvannak a veszélyei a fénynek is és a sötétségnek is. De mindkettőtől és mindkettőben megőriz bennünket Isten, a túl nagy hőségtől éppúgy, mint a halálos hidegtől. Átvitt értelemben megóv bennünket azoktól a káros hatásoktól, amelyek a csillogóragyogó, vagy a sötét tanításoktól származnak. Szellemi értelemben megóv bennünket mind a nagy gazdagság, mind a
43 nagy nyomorúság okozta bajoktól. Az örökkévalóságra nézve pedig megvéd bennünket a túláradó dicsőség forrásától éppúgy, mint azoknak a borzalmas eseményeknek a nyomásától, mint amilyenek az ítélet és a világ megsemmisülése. A nappalok és éjszakák határozzák meg az idő múlását. Ezért mondhatjuk el, hogy a mindenütt jelenvaló védelem soha nem szűnik meg. Minden baj vagy a nap alatt, vagy a hold alatt történik, és ha ezek nem tudnak kárt okozni nekünk, akkor valóban biztonságban vagyunk. Isten nem teremtett külön napot, sem egy másik holdat az ő választottai számára. Ők is ugyanolyan körülmények között élnek, mint bárki más. De mindezek a körülmények sem képesek tönkretenni Isten választottait. Mindazok a körülmények, amelyek az ember állapotát meghatározzák, a szenteket nem semmisítik meg, sőt, meggazdagítják őket: „nap érlelte ajándékkal és hold sarjasztotta ajándékkal” (5Móz 33,14). És elveszi róluk mindazt a nyomorúságot, amelyet a hőség vagy nedvesség, vakító fény vagy fagy okozhatna.
7. vers: „Az Úr megőriz téged minden bajtól” Az Úr nemcsak a nehéz időben őrzi meg az övéit, hanem megóvja őket minden gonosz befolyástól és cselekedettől, minden bajtól, ha közösségben maradnak vele. Ez az Ige messzemenő védelemről szól. Mindent magában foglal és semmit nem zár ki. Az Úr oltalmazó szárnyai időben is elhatárolják az övéit minden kisebb-nagyobb bajtól, és megőrzik őket. Jó dolog, hogy ebben a versben két személyiségről olvashatunk. Az Úr nem egy harmadik személy által őrzi meg a hívőt, hanem Ő maga cselekszi. A védelmezett személyt
44 világosan egyes szám második személyben szólítja meg. Isten az embernek nem a tulajdonát vagy nevét védelmezi meg, hanem őt magát. Hogy ezt személyesebbé és nyomatékosabbá tegye, hozzáfűz még egy mondatot: „Az Úr megőriz téged minden bajtól, megőrzi életedet”. Vagy: „Az Úr megőrzi a te lelkedet”. A mi Őrizőnk legfőbb óhaja az, hogy a lelkünket megőrizze. Ha a lélek biztonságban van, akkor minden biztonságban van. A nagy dolgok megőrzése magában foglalja a kisebb dolgok megőrzését is. Ha a magot megőrizzük, akkor annak burka is védve van. Isten a lélek egyetlen őrzője. Szellemünket megőrzi a bűn birodalmától. Megóvja a tévelygés fertőzésétől, a kétségbeesés szaggatásától, a büszkeség okozta felfuvalkodottságtól. Isten megóv minket a világtól, a testiségtől és az ördögtől. Megőrzi a szellemet a szentebb és nagyobb dolgok számára. Megőrzi Isten szeretetében Isten örök országa és dicsősége számára. Mi árthatna annak, akit az Úr őriz?!
8. vers: „Megőriz az Úr jártodban-keltedben, most és mindenkor” Megőriz az Úr, mikor reggel munkába megyünk, és amikor este hazamegyünk. Ugyanazt a védelmet tapasztaljuk meg akkor is, amikor fiatalon elindulunk, hogy megküzdjünk a nehézségekkel, vagy amikor életünk vége felé a halálba indulunk. Jártunkban-keltünkben mindig ugyanazt a védelmet tapasztaljuk! Ebben a zsoltárban háromszor találkozunk azzal a kifejezéssel: „az Úr megőriz téged”, mintha ezzel a háromsággal akarná Isten megpecsételni ígéretét. Nem lenne elég, hogy ez a háromszoros kijelentés elűzze minden félelmünket? Ugyan, miféle félelem lehetne erősebb, mint
45 ez a háromszoros kijelentés? Ez a védelem túlnyúlik az időn, egészen az örökkévalóságig. Az egész Gyülekezet bizonyos lehet ebben a mindörökké tartó védelemben! Ez a záloga annak, hogy a hívők mindvégig ki fognak tartani. Ilyen ígéret védőszárnyai alatt félelem nélkül járhatjuk zarándokutunkat, és harcolhatjuk meg a hitnek szép harcát. Senki sincs oly nagy biztonságban, mint az, akit Isten őriz. De senki sincs olyan nagy veszélyben, mint az, aki önmagában bízik. Életutunk telve van veszélyekkel. Minden helyváltoztatásunk új meg új támadási felületet nyújt az ellenségnek, és éppen ilyenkor látjuk, milyen nagy dolog az, hogy védettek vagyunk. Az Úr szeme azon az ajtón van, amely kinyílik előttünk és bezárul mögöttünk. És ezt teszi mindaddig, amíg csak egyetlen ember is akad, aki benne bízik, mindaddig, amíg bármi veszély fenyeget, és mindaddig, amíg az idő folyama bele nem torkollik az örökkévalóságba. Egyre inkább tudatára ébredünk tulajdon gyöngeségünknek, és annak, hogy mennyire rá vagyunk szorulva a védelemre. Ezért adjunk hálát Istennek, aki kijelentette magát nekünk, mint Izráel védője. Végül könyörgünk az olvasóért: Isten óvja meg bűntől és bajtól szívedet, lelkedet, jártodban-keltedben mindörökké őrizze életed!
46 Az EVANGÉLIUMI KIADÓ 2000-ben megjelent könyvei Rees, J.: Daniel, R. P.: Wilts, H.: A prédikáló mosónő H. R.:
Longfield réme A bibliai prófécia magyarázata Bibliai családok A halál után „Kiválasztott magának már a világ teremtése előtt” Ha a vége jó, minden(ki) jó? Fiatalokról szóló történetek a Bibliából Újszövetségi Kommentár 1 (Máté–Róma) Erőt ad a megfáradtnak Az élet vize Végy a teljességből Természetgyógyászat az Ige mérlegén Találkozás Istennel – de hogyan? } „Nincs különbség…”
}
Ouweneel, W. J.: A. J.: MacDonald, W.: Lüscher, A.:
}
Dr. Erdélyi J.: Vogel, F.: König, F.: Az anyaság jutalma Bennett, R. A.: Brinke, G. R.: Bühne, W.:
Isten keresése – 2. bővített kiadás A túlvilágról Barátság, szerelem, szexualitás és Jézus Krisztus követése Fleming, D.: A keresztyének Bibliája Fleming, D.: A keresztyének hite Fleming, D.: A keresztyének Istene Fleming, D.: A keresztyének világa Fleming, D.: A keresztyének élete Gitt, W.: Idő és örökkévalóság Gooding, D.: A krisztusi hithez hűen Gooding, D.–Lennox. J.: Bibliai és etikai nevelés Langhammer, J.: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok” + „Én vagyok az Úr, a te gyógyítód!” Lámpás az úton Lutzer, E. W.: Egy perccel a halál után
