ROBUR 8.
Szerkesztő: Kuczka Péter és Rigó Béla Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó Budapest, 1985 A BORÍTÓ ZÓRÁD ERNŐ MUNKÁJA
TARTALOM SIR ARTHUR CONAN DOYLE: MÉREGÖVEZET - Az elmosódó vonalak - A halál elárad - Elárasztva - A haldoklás naplója - A halott világ - A nagy ébredés Tótfalusi István fordítása. Zórád Ernő rajzai Tábori Csaba: A Mars-lapok Hegedűs István: A világ vége (Karikatúrák) Trethon Judit: Katasztrófák földön-égen f öldön-égen A borzongva szórakoztatás a filmgyártás nagy üzlete - Világ vége a műteremben - Túlhajtott fantázia vagy reális jövőlátás? TUDOMÁNY ÉS FANTASZTIKUM Hargitai Károly: Irány a hipertér! Egy elveszett cirkáló legendája - Hullámok között élünk - Fekete és fehér lyukak - Holdutazástól az időgépig Csala Károly rajzai Szepes Mária: Dimenziókapu Balla Margit rajzai Szabó Lőrinc: Dsuang Dszi álma Janusz A. Zajdel: Doktor Quin módszere Simándi Klára fordítása. Csala Károly rajzai SZERZŐINK Isaac Asimov ISAAC ASIMOV: ÉN, A ROBOT / Körbe-körbe Vámosi Pál fordítása. Ámon László rajzai KEDVES OLVASÓ!
SIR ARTHUR CONAN DOYLE
Méregövezet
l. FEJEZET Az elmosódó vonalak Parancsoló szükségét érzem, hogy amíg a megdöbbentő események még elevenen élnek emlékezetemben, azonnal papírra vessem őket a részle részletek tek ama pontos pontosság ságáv ával, al, amelye amelyett az idő amúgy amúgy is óhatat óhatatlan lanul ul elhalványít. De még most, írás közben is lenyűgöz a puszta tény, hogy épp a mi „Elveszett világ" néven ismert kis csoportunknak - Challenger és Summerlee professzoroknak, Lord John Roxtonnak és jómagamnak jutott osztályrészül ez a páratlan élmény. élmény. Amik Amikor or néhá néhány ny éve éve a Dail Dailyy Gaze Gazett ttee has hasábja ábjain in köz közread readta tam m korszakos jelent őségű dél-amerikai utunk krónikáját, aligha sejtettem, hogy nekem adatik meg beszámolnom egy még különösebb személyes élményről is - egy olyan élményr ől, amelynek nincs párja az emberiség évkö évköny nyve veibe iben, n, és amel amelyy úgy úgy maga magasl slik ik ki a tört történ énel elem em felj feljeg egyz yzett ett eseményei közül, mint égbe törő csúcs a körülötte kuporgó szerény előhegyek közül. Az esemény maga csodálatos, és az is marad, de hogy mi négyen épp e rendkívüli alkalommal kerültünk együvé, ahhoz nagyon is természetes és valójában elkerülhetetlen okok vezettek. Ezeket a lehető legrövidebben igyekszem el őadni, jóllehet tudom, hogy minél több részlettel szolgálok, annál Inkább kedvére lesz az olvasóknak, mert a közö közöns nség ég kívá kívánc ncsi sisá sága ga e témáb témában an mind mindmái máigg kiel kielég égít íthe hete tetle tlenn nnek ek bizonyult. Pénteken történt, augusztus 27-én - mindörökre emlékezetes nap a világ világtör történ ténele elembe mbenn -, hogy hogy bemen bementem tem lapom lapom szerk szerkesz eszttőségébe ségébe,, és háromn háromnapi api szabad szabadság ságot ot kértem kértem Mr. McArdl McArdle-tó e-tól,l, a hírsze hírszerke rkesz szttőség vezető jétől. A derék, öreg skót a fejét rázta, megvakarta ritkuló, vöröses üstökét, és végül elutasítását így foglalta szavakba: - Épp az jár az eszemben, Mr. Malone, hogy nagy szükségünk volna most magára. Van itt egy téma, amit csak maga tud úgy megírni, ahogy azt meg kell. - Nagyon sajnálatos - mondtam, palástolni igyekezve csalódottságomat. - No persze ha szükség van rám, akkor a kérésem tárgytalan. Pedig fontos és bizalmas elintéznivalóm akadt. Ha mégis lehetne valaki mást helyettem... - Alig hiszem, hogy lehetne. Keserves volt, de jó képet kellett vágnom hozzá. Végül is csak magamra vethetek, tudhattam volna, hogy egy újságírónak nincs joga önálló terveket csinálni. - Akkor hát nem is gondolok rá többet - mondtam annyi derűvel, amennyit csak magamra tudtam erőltetni néhány szempillantás alatt. És mi volna a megbízatásom? - Interjút kéne csinálnia azzal a fenevaddal, odalenn Rotherfieldben. - Csak nem Challenger professzorra gondol?! - kiáltottam fel.
- De bizony, épp hogy rá gondolok. Alec Simpsont, a Courier ifjú riporterét a múlt héten a gallérjánál és a nadrágja ülepénél fogva dobta ki és kergette végig a f őutcán. Bizonyára olvashat majd róla a rendőrségi rova rovatb tban an.. A mi ripo riport rter erei eink nk szív szíves eseb ebbe benn kész készít íten enek ek inte interj rjút út egy egy elszab elszabadu adultlt alligá alligátorr torral al az állatk állatkert ertben ben,, mint mint ővele. De maga nyélbe ütheti a dolgot, úgy hiszem, elvégre, régi barátok. - Nohát - mondtam nagy megkönnyebbüléssel -, így minden sokkal egyszer űbb. Én ugyanis épp azért kértem volna szabadságot, hogy meglátogassam Challenger professzort Rotherfieldben. Tudja, a három évvel ezelőtti kalandunknak a dél-amerikai fennsíkon épp most van az évfordulója, és a professzor összehívta a társaságot a hazába, hogy megünnepeljük az alkalmat. - Óriási! - kiáltott McArdle kezét dörzsölve, és szeme csak úgy sugárzott a pápaszeme mögött. – Akkor ki fogja tudni szedni bel őle az igazi igazi vélemény véleményét. ét. Ha bárki mástól olvasok ilyesmit, azt mondom, mondom, mese habbal, de az öregnek egyszer már igaza lett, hátha megint fején találja a szöget. - Mit szedjek ki belőle? - hüledeztem. - És mit csinált mostanában? - Nem Nem látt láttaa a Tudo Tudomá mány nyos os való valósz szín ínűségek ségek című leve levelé létt a mai mai Timesban? - Nem. McArdle lehajolt, és felemelt egy lapot a padlóról. - Olva Olvass ssaa hang hangos osan an!! - bökö bökött tt rá az egyi egyikk hasá hasábra bra.. - Szív Szíves esen en hallanám még egyszer, mert nem vagyok biztos benne, hogy pontosan emlékszem rá, mit akar mondani. Az alábbi levelet olvastam fel hírszerkesztőmnek: Tudományos valószín ű s űségek égek
URAM - nagy URAM nagy mulats mulatságo ágomra mra szolg szolgált, ált, és mi tagadá tagadás, s, kevésb kevésbéé hízelgő indulatokat is keltett bennem James Wilson MacPhail önelégült és tökéletesen ostoba levele, amely az Ön rovatában jelent meg nemrég ama megfigyel megfigyelésekr ésekről, hogy hogy mind mind a boly bolygó gók, k, mind mind az álló állócs csililla lago gokk színképében a Fraunhofer-vonalak elmosódása észlelhet ő. Ő a szóban forgó tényt jelentéktelennek minősíti. A tágabb elme előtt azonban igen nagy jelent jelentősége sége lehe lehet, t, hisz hiszen en mind minden en férfi férfi,, nő és gyerme gyermekk végs végső sorsár sorsáraa kihatá kihatáss ssal al bírhat bírhat ezen ezen a bolyg bolygón. ón. Aligha Aligha remélh remélhete etem, m, hogy hogy tudományos mondandómnak akár csak töredékét is eljuttathatom ama felsz felszíne íness embere emberekk agyába agyába,, akik akik ismere ismeretei teiket ket napila napilapok pok hasábj hasábjair airól ól szedik össze. Megkísérlek ezért lebocsátkozni az ő színvonalukra, és egy olyan köznapi analógiával világítom meg a helyzetet, amely talán nem lépi túl olvasóik értelmének szűkös határait. - Embe Ember, r, ez csod csoda: a: elev eleven en csod csoda! a! - sóha sóhajtjtot ottt fel fel McAr McArdl dle, e, és töprengve csóválta a fejét. - Ez képes volna galambfiókának álcázni magát, és lázadást támasztani egy kvéker gyülekezetben! Nem csoda, hogy Londont magára haragította. Kár, kár, mert igazán nagy koponya! No de lássuk az analógiát! Tegyük fel - olvastam tovább -, hogy egy hajóról az Atlanti-óceán közepén néhány egymáshoz kötözött parafadugót hajítunk egy lassú
áram áramla latb tba. a. A dugó dugókk napr napról ól napr napraa sodr sodród ódna nakk tová tovább bb,, vált változ ozat atla lann körül örülmé mény nyek ek köz között. ött. Ha a dugók ugók érte értelm lmees lény lények ek volná olnána nak, k, elképzelhető, hogy ogy örö örökne knek és meg megbíz bízható hatóna nakk vélné élnékk ezek ezeket et a körü körülm lmén ényyeket eket.. De mi, mi, fels felsőbbrendű ismeret ismeretein einkke kkel,l, tudjuk tudjuk,, hogy hogy számos meglepő dolog érheti a dugókat. Nekik mehet egy hajó, vagy bele belebo bony nyol olód ódha hatn tnak ak a teng tenger erii híná hínárb rba. a. Akár Akár így, így, akár akár úgy, úgy, végü végüll bizonyosan kivetik őket a hullámok Labrador sziklás partjaira. De mit tudhatnának ők minderről addig, amíg békésen lebegnek napról napra egy hitük szerint határtalan és homogén óceánban? Olvasó Olvasóink ink bizony bizonyára ára felfog felfogják ják,, hogy hogy az Atlanti Atlanti-óc -óceán eán ebben ebben a példázatban a hatalmas éteróceán helyett áll, amelyben mi sodródunk, és a dugók füzére a jelentéktelen kis bolygórendszert jelenti, amelyhez tartozunk. Egy harmadrangú nap és pár hitvány, szedett-vedett bolygó együtt úszunk naponta, azonos körülmények között valami ismeretlen vég felé, valami dicstelen katasztrófa felé, amely az űr végső határain vár ránk, ahol lezúdulunk egy éter Niagarán, vagy holmi elképzelhetetlen Labradoron vetődünk partra. Szerintem nincs helye itt levélírójuk, Mr. James mes Wil Wilson MacPh acPhaail sekély kélyes es és tudat udatla lans nság ágbó bóll fak fakadó optimizmusának, de annál több okot látok, hogy éberen és érdekl ődő figy figyel elem emme mell kísé kísérj rjük ük a válto áltozzás mind minden en jelé jelétt abba abbann a kozm kozmik ikus us környezetben, amelyt ől végső soron a sorsunk függ. - Ember, micsoda miniszter lenne belőle! - mondta McArdle. - Úgy búg, mint az orgona. Lássuk már végre, mi aggasztja igazában. A szín színké képp Frau Fraunh nhof ofer er-v -von onal alai aina nakk elmo elmosó sódá dása sa és elto eltoló lódá dása sa vélemé vélemény nyem em szeri szerint nt egy bonyol bonyolult ult és egyedü egyedülál lálló ló jelleg jellegű, ráadás ráadásul ul széles körű kozmikus változásra mutat. Egy bolygó fénye a csillagból magából ered. Jelen esetben azonban mind a bolygók, mind a csillagok fényének a színképében ugyanolyan eltérés mutatkozik. Akkor hát a bolygókban és a csillagokban történt változás? Számomra ez a gondolat elfogadha elfogadhatatlan tatlan.. Miféle Miféle közös közös változás változás következ következhetne hetne be egyidej egyidejűleg mindnyájukban? A mi légkörünk változott talán? Ez lehetséges, de a legnagyo legnagyobb bb mértékben mértékben valószín valószínűtlen, tlen, mive mivell semm semmii jelé jelétt sem sem látju látjukk magunk körül, és vegyelemzéssel sem sikerült ilyesmit kimutatni. Mi tehá tehátt a harm harmad adik ik lehe lehettőség? ség? Hogy Hogy a közv közvet etít ítő közegb közegben en történ történtt a változás, abban a végtelenül finom éterben, amely csillagtól csillagig terjed, és áthatja az egész univerzumot. Mi ennek az óceánnak a mélyén mélyén sodród sodródunk unk lebegv lebegve, e, egy lassú lassú áramla áramlatba tban. n. Nem sodorh sodorhat-e at-e vajo vajonn az áraml áramlat at olya olyann éter éteröv övez ezete etekb kbee mink minket, et, amel amelye yekk telje teljese senn újszerűek, ek, és amel amelye yekr kről foga fogalm lmai aink nk sinc sincse sene nek? k? Vala Valaho holl vált változ ozás ás történik. Ez a kozmikus zavar a színképekben a bizonyosság rá. Ez lehet előnyös nyös változ változás. ás. Lehet Lehet rossz rosszind indula ulatú. tú. Lehet Lehet közömb közömbös. ös. Nem tudhat tudhatjuk juk.. Sekély Sekélyes es megfig megfigyel yelők talá talánn nem nem leln lelnek ek benn enne semmi emmi figy figyel elem emre remé méltó ltót, t, de akib akiben en,, mint mint jómag jómagám ámba ban, n, megv megvan an az igaz igazii filozófus mélyebb értelme, megértheti, hogy az univerzum lehet őségei kisz kiszám ámít ítha hata tatltlan anok ok,, és hogy hogy az a legb legböl ölcs cseb ebb, b, aki aki kész készen en áll áll a váratlanra. Hogy kézenfekvő példát említsek, ki merné állítani, hogy az a titokz titokzato atoss és nagya nagyarán rányú yú járván járvány, y, amely amely lapuk lapuk ma reggel reggelii híradá híradása sa szeri szerint nt Szumát Szumátra ra bennsz bennszülö ülötttt lakoss lakosság ágaa között között tört tört ki, nincs nincs semmi semmi
kapcsolatban valami kozmikus változással, amelyre az ő szervezetük gyor gyorsab sabba bann reag reagál ál,, mint mint a komp komple lexe xebb bb euró európa paii népe népeké ké?? Íme Íme egy egy gondol gondolat, at, hogy hogy mennyi mennyitt ér, majd majd elváli elválik. k. Állíta Állítani ni a jelen jelen pillan pillanatb atban an éppoly keveset használna, mint tagadni, de csak a legbegyöpösödöttebb elme nem ismeri föl, hogy mindez a tudományos valószín űség határain belül fekszik. Tisztelettel George Edward Challenger Rotherfield, Galagonya villa. - Reme Remek, k, gond gondol olat atéb ébre resz szttő lev levél - bólintott McArdle, és elgondolkodva illesztett egy cigarettát hosszú üvegszipkájába. - Mi a véleménye róla, Mr. Malone? Kénytelen voltam bevallani teljes és szégyenletes tudatlanságomat a tárgyat illetőleg. Ml az ördög, példának okáért, az a Fraunhofer-vonal? McAr McArdl dlee épp épp az imént imént tanu tanulm lmán ányo yozt ztaa a kérd kérdés éstt szer szerke kesz szttőségünk szolgálatkész tudósának segélyével, és felemelt asztaláról két színes szalagot, szalagot, amelyek amelyek leginkább leginkább egyes egyes fiatal és becsvágy becsvágyóó krikettklub krikettklubok ok kalaps kalapsza zalag lagjai jaira ra emléke emlékezt ztette ettek. k. Megmut Megmutatta atta rajtuk rajtuk,, hogy hogy a ragyo ragyogó gó színek között, amelyek az egyik végén égővöröst ől a narancs, a sárga, a zöld, a kék és az indigó fokozatain át a másik vég ibolyájáig terjedtek, függélyes, fekete vonalak találhatók. - Ezek a sötét csíkok a Fraunhofer-vonalak - mondta. - A színek: az maga a fény. Minden fény, ha prizmával megtöri, ilyen színeket ad. Ezek semmit sem árulnak el. A fekete vonalak számítanak, mert azok minden színképben mások, és a fényt kibocsátó anyagra jellemz őek. Nos, ezek a máskor éles vonalak mosódtak el ezen a héten, és a csillagászok késhegyig menő vitákat folytatnak arról, hogy mi lehet az oka. Ez itt az elmosódott vonalakról készült fénykép a holnapi számunkba. Mostanáig a közönség ügyet se vetett az egészre, de lefogadom, hogy Challenger levele a Timesban felrázza őket. - És ez a szumátrai história? - No persz persze, e, hogy hogy jön az elmosó elmosódot dottt színk színképv épvona onalak lakhoz hoz egypár egypár beteg szumátrai bennszülött! Hanem ez az ördöngös prof egyszer már bebizonyította, hogy tudja, mit beszél. Van arrafelé valami fura járvány, efelől semmi kétség, és épp most jött távirat Singapore-ból, hogy a Szunda-szorosban kialudtak a világítótornyok, ennek következtében két hajó zátonyra futott. Akárhogy is, megérné szóra bírnia Challengert. Ha kiszed belőle valami használhatót, egy hasábot kap rá a hétfői számban. Alig lig lépt lépteem ki a hírs hírszzerk erkesz esztő szobá szobájá jábó ból,l, friss frissen en kapo kapott tt megbízatásomat forgatva a fejemben, hallottam, hogy engem szólítanak lentről, a várószobából. Távíróküldönc volt, egy sürgönyt nyújtott át, amelyet streathami lakásomról küldtek utánam. Attól az embertől jött, kiről épp imént beszéltünk, s ez állt benne: Malone Malo ne,, 17 17,, Hill Hill Stre Street et,, Stre Streat atha ham m - Hozz ozzon oxig oxigee eent nt stop stop Challenger stop .
Hozzon oxigént! A professzornak emlékeim szerint egy elefánthoz illő humora volt, és a legvaskosabb és legidétlenebb ugratások is kiteltek tőle. Vajon ez is egyike azoknak a tréfáknak, amelyek rendszerint olyan
harsogó röhögést váltottak ki belőle, hogy szemei elt űntek az arcában, és az egés egészz embe emberr egye egyetltlen en táto tátott tt száj száj és rázk rázkód ódóó szak szakál álll lett lett,, fensőbbsé bbsége gese senn tudo tudomá mást st sem sem véve véve a körü körülö lött ttee lév lévők nehe nehezt ztel elő komolyságáról? Akárhogy forgattam, rágtam a két szót, semmi tréfásat nem tudtam kisütni belőlük. Végül is pontos rendelés volt, még ha különös rendelés is. A professzor volt az utolsó ember a világon, akinek a határozott parancsát semmibe mertem volna venni. Bizonyára valami kémiai kísérletet végez, az is lehet, hogy... Ej, nem az én dolgom err ől spekulálni. Meg kell szereznem a gázt. Volt még egy órám, hogy a vonatomat elérjem a Victoria pályaudvaron. Taxiba ültem, és mivel már előre kike kikere rest stem em a címé címétt a tele telefon fonkö köny nyvb vből, az Oxig Oxigén én pala palack ckoz ozóó Társaság boltjához hajtattam, az Oxford Streetre. Ahogy utam céljánál kiszálltam, két fiatalembert láttam kilépni az üzletből. Egy vashengert cipeltek, és üggyel-bajjal beemelték az ott várakozó autóba. Egy idősebb úr volt a sarkukban, csikorgó, gunyoros hangon szidta és dirigálta őket. Felém fordult. Nem, azt a szigorú arcot és azt a kecskeszakállat nem lehetett senkiével összetéveszteni. Az én zsémbes régi útitársam volt, Summerlee professzor. - Micsoda?! - kiáltott rám. - Osak nem azt akarja mondani, hogy maga is kapott egy ilyen pimasz oxigénrendelő táviratot? Odadugtam az orra alá. - Nocsak, nocsak! Én is kaptam, és amint látja, nem épp lelkesen, de a szerint járok el. Öreg barátunk barátunk lehetetlenebb lehetetlenebb,, mint valaha. Nem lehet annyira sürgős szüksége oxigénre, hogy az utánpótlás normális útját megkerülve olyan emberek drága idejét fecsérelje, akiknek sokkal több a dolguk, mint neki! Miért nem rendelte meg a cégtől? Csak annyit mondhattam, hogy feltehet őleg azonnal kell neki. - Vagy csak azt képzeli, hogy kell, ami nagy különbség. De most már fölösleges, hogy maga is vegyen, hiszen én jókora adagot viszek neki. - Mégis, a jelek szerint valami okból azt kívánja, hogy én is vigyek oxigént. Biztos, ami biztos, én úgy teszek, ahogy írta. És Summerlee zsörtölődésével és szemrehányásaival nem tör ődve maga magam m is vett vettem em egy egy pala palack ckot ot,, és beté betéte tett ttem em a mási másikk mell melléé a prof profes essz szor or kocsi ocsijá jába ba,, mive mivell bará baráto tom m fela felajá jánl nlot otta ta,, hogy hogy elvi elvisz sz a pályaudvarra. Elfordultam, hogy kifizessem a taxisomat, aki mogorva volt, és szem szemér érme metltlen enül ül maga magass fuv fuvardí ardíja jatt köve követe teltlt.. Ahog Ahogyy viss vissza zaté tért rtem em Summerlee-hez, épp heves szóváltásba bonyolódott a két emberrel, aki az én palackomat hozta le, kis fehér kecskeszakálla méltatlankodva billegett. Az egyik fickó, jól emlékszem, „agyalágyult vén kakadunak" titulálta, ami úgy felbőszíte szítette tte a profes professz szor or sof sofőrjét, hogy kiugrott a kocsiból, és védelmére kelt megsértett gazdájának - kevésen múlt, hogy utcai csődület nem támadt. Triviális dolognak tetszhet ilyen semmiségeket előadni, és akkor még mi is merő véletlennek tekintettük őket. Csak most, visszatekintve látom, hogyan kapcsolódnak az egész történethez, tört énethez, amelybe belefogtam. A sofőr vagy egészen kezd ő, gondoltam, vagy az iménti perpatvar összezilálta az idegeit, mert gyalázatosan vezetett végig a pályaudvarig. Kétszer is kis híján összeütközött hasonlóképp összevissza kóválygó kocsikkal, és emlékszem, tettem is valami megjegyzést a professzornak,
hogy mennyire leromlott a londoni autóközlekedés színvonala az utóbbi időben. Egyszer kis híján beleszaladtunk a tömegbe, amely egy utcai verekedést állt körül a Pall Mall sarkán. A felizgatott emberek dühös kiáltásokkal illették a balkezes sof őrt, egyikük fel is ugrott a hágcsóra, és a botj botjáv ával al hado hadoná nász szot ottt a fejün fejünkk felet felett. t. Lelö Lelökt ktem em ugya ugyan, n, de azér azértt megkönnyebbültünk, amikor végre kiszabadultunk a cs ődületből, és ép bőrrel elhagytuk a parkot. Ezek az apró bosszúságok, ahogy egymás sark sarkáb ábaa hágt hágtak ak,, alap alapos osan an felbo felborz rzol olták ták az ideg idegei eime met, t, és útitá útitárs rsam am ingerült, civakodó modorából láttam, hogy ő is türelme végén jár. Rögtön helyreállt azonban a jó kedélyünk, amikor a pályaudvar peronján megláttuk a ránk várakozó Lord John Roxton sárga tweed vadás adászzöltö öltöny nyös ös,, szál szálas as,, karc karcsú sú figu figurá rájá ját. t. Éles Éles mets metszé zéssű arca, felejt felejthet hetetl etlen, en, kemény kemény és mégis mégis humoro humoross pillan pillantás tásúú szeme szeme felderü felderültlt látt láttun unkr kra. a. Vörö Vöröse sess haja haja kiss kisséé már már őszbe csavarodot csavarodott,t, homlokána homlokánakk bará barázd zdái áitt is mély mélyeb ebbr bree húz húzta az idő véső je, de minden egyéb tekintetben a régi Lord John volt ő, hajdani derék útitársunk. - Hell Hello, o, Herr Herr Profe Profess sszo zor! r! Hello Hello,, ifjú ifjú bará baráto tom! m! - kiál kiálto totta tta felén felénkk közeledve. Hars Harsán ányy derü derültltsé ségg ggel el pill pillan anto tott ttaa meg a két két oxig oxigén én-p -pal alac acko kott mögöttünk, a hordár targoncáján. - Szóv Szóval al mag maguk is besz beszer erez ezté ték! k! - kiál kiálto tott tta. a. - Az eny enyém már már a tehervagonban van. Miben töri a fejét f ejét drága, öreg barátunk? - Látta a levelét a Timesban? - kérdeztem. - Ml volt benne? - Csupa szemenszedett marhaság! – harsogta Summerlee. - Akármi legyek, ha nem az áll az oxigénügy mögött - mondtam. - Szemen Szemensz szede edetttt marhas marhaság! ág! - kiálto kiáltotttt ismét ismét Summer Summerlee lee teljes teljesen en értelmetlen indulatossággal. Mindhárman beszálltunk egy els ő osztályú dohányzó fülkébe, és a professzor rágyújtott kurta, sötétre szívott gyökérpipájára, amely majd lepörkölte hosszú, agresszív orra hegyét. - Challenger barátunk okos ember - kezdte rá nagy hévvel. - Senki se tagadhatja. A bolond se. Nézzék meg a kalapját. Alatta négyfontnyi agy, hatalmas gép, simán jár, és tökéletes munkát ad ki magából. Mutassák nekem a motorházat, és megmondom, mekkora a motor. Csakhogy ő szüle született tett sarlat sarlatán, án, hallha hallhattá ttákk nemegy nemegysze szer, r, hogy hogy ezt megmon megmondom dom a szemébe is, született sarlatán, és megvan a drámai trükkje, hogy a rivaldafénybe szökkenjen. Minden csendes, Challenger barátunk tehát jó lehetőséget lát, hogy magára vonja a közönség figyelmét, hogy mindenki róla beszéljen. Csak nem képzelik, hogy ő maga komolyan elhiszi ezt a zöldséget az éter változásáról és az emberi fajt fenyegető veszélyről? Soha életemben ilyen képtelenséget nem hallottam! Úgy ült ott, mint egy megőszült, vén holló, gunyoros nevetést ől rázkódva és fuldokolva. Ahogy Ahogy Summer Summerlee lee-t -t hallga hallgatta ttam, m, hullám hullámokb okban an öntött öntött el a harag. harag. Szégyen, gyalázat, hogy így beszél vezet őnkről, aki hírnevünknek a forrása, és akinek olyan élményeket köszönhetünk, amiket soha ember át nem élt! Már épp szóra nyitottam a számat, hogy dühösen rápirítsak, de Lord John megel őzött.
- Egys Egysze zerr már össz összev evitá itázt ztak ak a jó öreg öreg Chal Challe leng nger erre rell - mond mondta ta keményen -, és ön tíz másodperc múlva a földön volt, kiszámolva. Szerintem, Summerlee professzor, ő klasszisokkal áll maga fölött, és az a legbölcsebb, ha nagy ívben kikerüli, és nem köt bele. - Azonfelül - tettem hozzá - mindig jó barátja volt mindhármunknak. Ha vannak is hibái, olyan egyenes ember, mint a vonalzó, és alig hiszem, hogy képes lenne egy rossz szót is szólni a barátairól a hátuk mögött. - Jól beszélt, fiatal barátom - bólintott Lord John Roxton. Aztán kedves mosollyal megveregette Summerlee professzor vállát. - Ugyan, Herr Professzor, csak nem fogunk itt hajba kapni fényes délelőtt! Túl sok mindent láttunk ahhoz mi együtt. De annyit mondok, hogy lassan a testtel, ha Challengerről van szó, mert fiatal barátunk és én igencsak kedveljük a drága öreget. De Summ Summer erle leee nem nem volt volt egye egyezzkedé kedésr sree hajl hajlóó hang hangul ulat atba ban. n. Arcv Arcvon onás ásai ainn mere merevv elut elutas asít ítás ás fesz feszül ült, t, és hara harago goss füst füstfe felllleg egek ek bodorodtak elő a pipájából. - Ami önt illeti, Lord John Roxton - csikorogta -, az ön véleménye egy tudományos kérdésben annyit számít el őttem, amennyire ön tartaná az enyémet egy vadászpuska fel ől. Megvan az ítélőképességem, uram, és a maga magam m módj módján án élek élek vele: ele: Azér Azért, t, mert mert ez a képe képess sség ég egy egyszer szer cserbenhagyott, talán most már kritika nélkül el kell fogadnom mindent, amit barátunk kinyilvánítani méltóztatik, legyen az bármily erőszakolt képtelenség? Szükségünk van talán egy tudományos pápára, akinek csalhatatlan ex cathedra tételeit szegény, alázatos közönség köteles kétely nélkül elfogadni? Kijelentem, uram, hogy megvan a saját agyam, és ostoba sznob vagy nyomorult szolga volnék, ha nem használnám. Ha ön szívesen elhiszi ezt az agyrémei az éterről és a színkép Fraunhofervonalairól, ám tegye, szíve joga, de ne kívánja el egy magánál öregebb és bölcsebb embertől, hogy osztozzék balgaságában. Vagy talán nem nyilvánvaló, hogy ha az éter oly mértékben változott, ahogy ő állítja, és az ártalmas volna az emberi egészségre, akkor annak a hatását mi magu magunk nk is tapa tapasz szta taln lnán ánk? k? - Sajá Sajátt érvé érvéttől elrag elragadta adtatva tva diadal diadalmas mas hahotában tört ki. - Úgy bizony, uram, akkor mi már messze volnánk norm ormális önmagunktól, akkor nem tudományos kérdésekről vitat itatko kozznánk nánk,, béké békése senn üldö üldögé gélv lvee egy egy vasú vasútiti fülk fülkéb ében en,, hane hanem m szembeszök ő tüneteit tüneteit mutatn mutatnánk ánk a bennü bennünk nk dolgoz dolgozóó méregn méregnek. ek. Hol látjuk hát bármiféle jelét ennek a mérgező kozmikus zavarnak? Erre felelj feleljen, en, uram! uram! Err Erree felelj feleljen! en! Tessék Tessék,, lessék lessék,, csak csak semmi semmi kertel kertelés! és! Választ követelek! Percről percre dühösebb lettem. Volt valami roppant idegesítő és támadó Summerlee viselkedésében. - Azt Azt hisz hiszem em,, ha több többet et tudn tudnaa a tény tények ekrről, kevésb kevésbéé makacs makacsul ul ragaszkodna az állításához - mondtam. Summerlee kikapta a pipát a szájából, és k őmerev arccal bámult rám. - Megtudhatnám, uram, mire céloz némiképp arcátlan kijelentésével? - Arra, hogy mielőtt eltávoztam tam a szerkesz esztőségből, a hírszerkesztőtől hallottam, hogy a sürgönyök meger ősítették a szumátrai
bennszülöttek közt kitört járvány híreit, hozzátéve, hogy a világítótornyok kialudtak a Szunda-szorosban. - Hát valóban nincs határa az emberi ostobaságnak?! - kiáltott fel Summerlee, most már szinte őrjöngve. - Hát igazán képtelen fölfogni, hogy az éter, már ha egy pillanatra elfogadjuk Challenger nagykép ű feltevését, univerzális szubsztancia, amely azonos itt és a mindenség mási másikk végén égén?? Igaz Igazán án azt azt képz képzel eli,i, hogy hogy van külö különn ango angoll éter éter és szumá szumátra traii éter? éter? Vagy Vagy talán talán föltét föltétele elezi zi,, hogy hogy Kent Kent étere étere valam valamiké iképp pp különb, mint az a surreyi éter, amelyen át a vonat robog velünk? Mily határ atárta tala lann az átla átlaggos laik laikus us his hiszéken ékenyysége ége és tud tudatla atlannság sága! Elképzelhető, hogy hogy az éter éter Szumátr Szumátrán án halálo haláloss hatás hatású, ú, ugyana ugyanakk kkor, or, amikor itt semmi néven nevezendő hálását nem tapasztaljuk? Magam részéről kijelenthetem, hogy soha életemben nem éreztem magam jobb testi erőben és szellemi egyensúlyban! - Lehet - mondtam. - Én nem vallom magam tudósnak, bár hallottam valah alahol ol,, hogy hogy ami ami egy egy nemz nemzed edék ékne nekk tudo tudomá mány ny,, az a köve követk tkez ező nemzedéknek balgaság. De egy kevés józan ésszel is belátható, hogy az étert, amelyről a jelek szerint igen keveset tudunk, a világ különböző pontjain a helyi körülmények különbözőképp befolyásolhatnák, és így oly olyan hatá hatáso soka katt okoz okozha hatn tnaa amot amott, t, amel amelyyek nálu nálunk nk csak csak kés később mutatkoznak. - Hatn Hatna, a, hetn hetne! e! Ily Ilyesmi esmive vell bárm bármitit bebi bebizo zony nyít ítan ani!i! - süvö süvöltltöt öttt Summ Summer erle lee. e. - A disz disznó nókk repü repülh lhet etné néne nek. k. Igen Igen,, uram uram,, a disz disznó nókk repülhetnének, de nem repülnek. Önökkel nem érdemes vitatkozni. Tele van a fejük Challenger marhaságával, és egyikük sem képes értelmesen érvelni. Mintha csak a fülke kárpitjának magyaráznék! - Meg kell mondanom, Summerlee professzor, hogy az ön modora semmit sem javult azóta, hogy utoljára volt szerencsém találkozni önnel - mondta Lord John komolyan. - Önök, lord uracskák, nincsenek hozzászokva, hogy a szemükbe mondják az igazságot - felelte Summerlee fanyar mosollyal. - Mindig meghökkennek, meghökkennek, ugyebár, ha valaki nyilvánvalóvá teszi önök előtt, hogy a lordi cím valójában tudatlan embert takar. - Szavamra, uram - vágott vissza Lord John szigorúan és fagyosan -, ha ön fiatalabb volna, nem merne ilyen sértő módon beszélni velem. Summerlee előrebökte állat, amelyen a kecskeszakáll apró pamata billegett. - Vegy Vegyee tudo tudomá másu sul,l, uram uram,, hogy hogy sem sem ifja ifjan, n, sem sem vénen énen,, soha soha életemben egy pillan lanatig sem fél féltem a szemébe ébe mondani a véle vélemén ménye yeme mett egy egy tuda tudatla tlann szam szamárn árnak ak,, igen igen,, jól jól hall hallot otta ta,, ön egy egy tudatlan szamár, legyen bár annyi titulusa, amennyit csak szolgalelkek kiötleni és bolondok magukra venni képesek! Egy pillan pillanatr atraa Lord Lord John John szemei szemei villám villámoka okatt lövell lövelltek tek,, de aztán aztán rettentő erőfeszítéssel úrrá lett haragján, és karjait összefonva, keser ű mosoll mosollya yall hátrad hátradőlt az ülés üléséében ben. Én az egés egészzet szörny örnyűnek és sírnivalónak éreztem. Mint egy hullám, tört rám a múlt emléke, a remek bará barátiti együ együtte ttes, s, a bold boldog og,, kala kaland ndos os idők - mind mindaz az,, amié amiért rt egy együtt ütt szenvedtünk, küszködtünk és győztünk. Hogy mindez ide juthatott sérté sértése sekk és gyal gyaláz ázko kodá dás! s! Hirt Hirtel elen en felzo felzoko kogt gtam am,, hang hangos os,, csuk csukló ló,, megáll megállíth íthata atatla tlann zokogá zokogástól stól rázkód rázkódtam tam,, és képte képtelen len volta voltam m rejten rejtenii
megind megindult ultság ságoma omat.t. Útitárs Útitársaim aim meghök meghökke kenve nve néztek néztek rám. rám. Arcoma Arcomatt a kezeimbe temettem. - Semmi, semmi - motyogtam -, csak... csak olyan szomorú az egész... - Beteg maga, fiatal barátom, az a baja – jegyezte meg Lord John. Kezdettől fogva láttam valami furcsát magán. - Maga Maga sem javu javultlt a háro három m eszt eszten enddő alat alattt - csóv csóvál álta ta a fejé fejétt Summ Summer erle lee. e. - Én is felfi felfigy gyel elte tem m a szok szokat atla lann vise viselk lked edés ésér éree már már a találkozásunk pillanatában. Ön pedig ne vesztegesse rá a részvétét, Lord Lord John John.. Ezek Ezek a szesz szesz könn könnye yei.i. Bará Barátu tunk nk az alko alkoho holl rabj rabjaa lett. lett. Mellesleg, Lord John, én az imént önt szamárnak neveztem, ami talán szigorúbb minősítés volt a kelleténél. A szóról viszont eszembe jut egy apró, apró, triviá triviális lis,, de azért azért szóra szórakoz koztató tató adotts adottságo ágom, m, amely amelynek nek valah valahaa birtokában birtokában voltam. voltam. Ön úgy ismer engem, mint komor és szigorú tudóst. Elhi Elhinn nnéé-e, e, hogy hogy valah alahaa a gyer gyerme meke kekk köz között ött az álla állath than angu gutá tánz nzóó megérdeme megérdemeltlt hírnevének hírnevének örvendhett örvendhettem? em? Talán segítségé segítségére re lehetnék, lehetnék, hogy kellemesen töltse az utazás hátralévő perceit. Nem mulattatná, ha a szamárordítást vagy a kakaskukorékolást kakaskukorékolást utánoznám? - Nem, uram - jelentette ki Lord John még mindig vérig sértve -, egyáltalán nem szórakoztatna. - A kotlóstyúkot is úgy tudtam utánozni, hogy sokak szerint jobb volt az eredetinél. Bemutathatnám? - Nem, uram, semmiképp sem. De a határozott tiltakozásra fittyet hányva Summerlee professzor letette a pipáját, és az út hátralév ő részében állat- és madárhangok egész sorának harsány utánzásával szórakoztatott - illetve felerészben bosszantott - minket, és mindez oly képtelen volt, hogy sírásom hirtelen harsány röhejbe csapott át, amely rövidesen hisztérikus hahotává fajult, ahogy ott ültem szemben a komoly professzorral, és hol a felhergelt kakas akas sze szerep repébe ében lát láttam tam - vagy ink inkább hall hallot otta tam m - őt, hol a kiskutyáéban, akinek a farkára léptek. Közben Lord John átnyújtotta nekem nekem az újságj újságját, át, amelyn amelynek ek a szélé szélére re ceruz ceruzáv ával al felírta felírta:: „Szegé „Szegény ny ördög! Komplett őrült!" Mi tagadás, volt benne valami hóbortos, én mégis rendkívül ügyesnek és mulatságosnak találtam a produkciót. Mindeközben Lord John hozzám hajolt, és végeérhetetlen történetbe kezdett, aminek, érzésem szerint, nem volt se füle, se farka. Summerlee prof profes essz szor or épp épp a kaná kanári ri-c -csi sics cser ergé gésn snél él tart tartot ott, t, Lord Lord John ohn pedi pedigg történetének csattanójához ért, amikor a vonat befutott Jarvis Brook állomásra, ahol Rotherfieldhez le kellett szállnunk. És Challenger ott várt ránk az állomáson. Pompás jelenség volt. Nincs a világon pulykakakas, aki oly lassú méltósággal lépkedne, ahogy ő parádézott végig a vasútállomásán, jóindulatú, bátorítóan leereszkedő mosolyát villogtatva mindenki felé maga körül. Ha valamiben változott a hajd hajdan anii napo napokk óta, óta, hát hát csak csak abba abban, n, hogy hogy mind minden en valah alahog ogyy még még hangsúlyozottabb lett rajta. A hatalmas fej és a széles, nagy homlok a rátapadt tömör, fekete hajfürttel mintha még lenyűgözőbb méreteket öltött volna. Fekete szakálla még pompásabb zuhatagban ömlött alá, és tiszta, szürke szeme a kihívó és gunyoros szemhéjakkal parancsolóbb méltóságot sugárzott, mint valaha.
Olyan derűs és biztató mosollyal szorongatta meg a kezemet, ahogy igazgató bácsi a kis nebulóét, maj majd a többieket üdvözölve lve, csomagjainkat meg oxigénpalackjainkat összeszedetve a nagy, tágas gépko gépkocsi csi felé terelt terelt minket minket.. Sofőrje ugyana ugyanazz a szenv szenvtele telen, n, szófuk szófukar ar Austin volt, akit komornyik szerepében láttam a professzornál tett els ő, emlékezete emlékezetess látogatáso látogatásom m alkalmáva alkalmával.l. Utunk kanyargós kanyargósan an vezetett vezetett a szemet szemet gyönyörk gyönyörködtet ödtető tájon át. Én elöl ültem, a sofőr mellett, de mögöttem három társam mintha mind egyszerre beszélt volna. Lord John még még mindi indigg a biv bivaly alyos his históri tóriáj ájáv ával al vesz esződött, tt, ahogy ogy a hangzavarból kivehettem, közben hallottam újra, mint a régi napokban, Chall Challeng enger er dörg dörgő bassz basszus usát át és Summ Summer erle leee maka makacs cs rikk rikkan antá tása saitit magasröptű és szilaj tudományos vitájuk közepette. Hirtelen Austin kissé felém fordította keményfából faragott arcát, de közben a szemét nem vette le a kormánykerékről. - Felmondott nekem - közölte. Szent isten! szörnyülködtem. Minden olyan furcsa ma, gondoltam. Mindenki különös és váratlan dolgokat mond. Mintha álom volna az egész. - Épp negyvenhetedszer - tette hozzá Austin elgondolkodva. elgondolkodva. - És mikor megy el? - Értelmesebb kérdés nem jutott eszembe. - Nem mék el - felelte f elelte Austin. Társal Társalgás gásunk unk itt látsz látszóla ólagg megfen megfenekl eklett ett,, de kisvár kisvártatv tatvaa Austin Austin visszatért a témára. - Ha én elmék, ki gondoskodik róla? - Fejével a gazda felé intett. - Ki fog szógálni nálla? - Hát valaki más - próbálkoztam sután. - Ammá nem! Senki se maradna egy hétnél tovább. Ha elmék, a házna áznakk vége, ége, oly olyan vóna, óna, min mint az óra rug rugó nélk nélküül. Magá agának nak megmondom, mert maga a barátja, jó, ha tudja. t udja. Ha a szaván fognám, de nem, nincs szívem hozzá. Ő meg a naccsága olyan lenne, mint két gyámoltal gyámoltalan an csecsem csecsemő. Én vagy agyok itt itt mind minden en.. És tess tessék ék,, gyün gyün és felmond nekem. - Miért nem maradna meg nála senki? - Mert senki sem hajlandó annyi mindent lenyelni, mint én. Nagyon okos ember a gazdám, olyan okos, hogy az néha az agyára mén. Láttam én már őt nem egyszer kötöznivalónak, nekem elhiheti. Lássa csak, mit csinát ma reggel is! - Mit csinált? Austin közelebb hajolt. - Megharapta a házvezet őnőt - suttogta rekedten. - Megharapta? - Meg Meg ám! ám! A lábá lábába ba hara harapo pott tt.. Látt Láttam am szeg szegén ényy assz asszon onyt yt,, úgy úgy iramodott ki a hallból, mint a maratoni futó, f utó, a saját szememmel láttam! - Teremtő atyám! - Mondana különbet is, uram, ha láthatná, mi megy errefelé. A szoms szomszé zédja djaiva ivall nem barátk barátkoz ozik. ik. Egyik Egyik másik másik azt azt mondog mondogatj atja, a, hogy hogy amikor ott járt azok közt a szörnyetegek között, akikr ől maga írt, akkor volt a gazdám a neki való társaságban. Ezt mondják ők. De én tíz éve
szógálom, és szeretem őt, és higgye el, nagy ember ő, akárhogy is, és nagy nagy tiszt tisztess esség ég nála nála szógá szógálni lni.. De néha néha komisz komiszul ul próbár próbáraa teszi teszi az embert. Nézze csak azt ott! Hát mondja, ilyen a híres angol vendég szeretet? Olvassa csak el! A kocsi kocsi lépésb lépésben en kapasz kapaszkod kodott ott fölfelé fölfelé egy merede meredek, k, kanya kanyargó rgóss emelkedőn. A telek sarkán, a szépen nyírt sövény fölött jókora tábla virított. Nem volt nehéz elolvasni, ahogy Austin kívánta tőlem, mert kevés, de annál figyelemreméltóbb szó állt rajta: FIGYELMEZTETÉS Látogatóknak, újságíróknak és koldusoknak kívül tágasabb! G. E. Challenger - Ezt senki se mondaná szívélyesnek, igaz? – Austin a fejét csóválta a dicstelen felírat előtt. - Szépen festene egy karácsonyi üdvözl őlapon. Már megbocsásson, uram, egy jó éve nem beszéltem ennyit összesen, de ma mintha az érzéseim levettek vóna a lábamról. Kidobhat engem, ahányszor akar, de ha belekékül, akkor sem mék el, annyi szent. Az inasa vagyok, és ő az én gazdám, és ez így is lesz, remélem, amíg csak élek. Áthaladtunk a fehér kapuoszlopok között, föl egy kanyargós, kétfel ől rodode rododendr ndrono onokk kkal al szegé szegélye lyeze zetttt kerti kerti úton, úton, és elértü elértünk nk az alacso alacsony, ny, tetszetős és kényelmes, téglaépítésű házhoz, amelyből fehérre festett abla ablakk- és ajtó ajtóke kere rete tekk virí virítot totta takk ki. ki. Mrs. Mrs. Chal Challe leng nger er apró apró,, karc karcsú sú,, mosolygós alakja a bejárati ajtó előtt fogadott minket - Nos, kedvesem - kiáltott Challenger kizúdulva az autóból -, itt vanna vannakk a vendég vendégeink eink!! Némi Némi újdons újdonságo ágott jelent jelent nekünk nekünk vendé vendégek geket et fogadni, igaz? Szomszédainkkal nem vagyunk túl szívélyes viszonyban, annyi szent. Ha mérget tudnának csempészni a kenyerünkbe, már rég megtették volna. - Szörnyű, szörnyű! - kiáltotta könny és kacaj közt a kis hölgy. George mindig mindenkivel összevesz. Nincs egyetlen barátunk itt a vidéken. - Ezért van módom minden időmet és figyelmemet az én páratlan kis feleségemnek szentelni – nevetett Challenger, és kurta, tömzsi karjával átölelte átölelte az asszony asszony derekát. Képzeljenek Képzeljenek el egy gorillát és egy gazellát gazellát együtt, és akkor maguk el őtt látják a kedves párt. - Gyerünk, gyerünk, az urak fáradtak a hosszú úttól, az ebéd bizonyára készen vár. Visszajött Sarah? Az asszony bánatosan rázta a fejét, de a professzor harsányan nevetet nevetett,t, és ellent ellentmon mondás dástt nem tűrő mozdula mozdulatta ttall simoga simogatta tta végig végig a szakállát. - Aust Austin in - kiál kiálto tott ttaa -, ha lete letett ttee a kocs kocsitit,, lesz lesz szív szíves es segí segíte teni ni asszonyának az ebéd tálalásában! Önök pedig, uraim, fáradjanak be dolgoz dolgozósz ószobá obámba mba,, mert mert van egy-ké egy-kétt igen igen sürget sürgető dolog, dolog, amely amelyrről beszélni akarok önökkel. II. FEJEZET
A halál elárad Amint átvonultunk a halion, megszólalt a telefon csengő je, és mi akara akaratlan tlan hallga hallgatói tói lettün lettünkk egy beszél beszélget getés és innens innenső felének. felének. Persze Persze nemcsak mi hárman, mert a professzor iszonyatos hangjának dörgését mindenki óhatatlanul meghallotta százyardos körzetben, hisz az egész ház csak úgy rázkódott tőle. le. Vála Válasz szai ai élén élénke kenn meg megmara maradt dtak ak emlékezetemben. - Igen, Igen, persze hogy én... Igen, feltétlenül a híres professzor, ki más?... Természetesen, minden szavát, másképp meg se írtam volna... Nem lepne meg... Minden jel arra mutat... Egy napon belül, ha nem hamarabb... De hát mit tehetek én ez ügyben?... Roppant sajnálatos, semmi kétség, de úgy képzelem, a dolog önnél fontosabb embereket is érint... Semmi értelme siránkozni ezen... Nem, én semmit se... Legjobb, ha beletörődik... Elég, uram! Marhaság. Fontosabb dolgom van most, mint a maga fecsegését f ecsegését hallgatni. Lecsapta a hallgatót, és felvezetett minket a lépcsőn a tágas és levegős nagy nagy dolgoz dolgozósz ószobá obába. ba. Hatalma Hatalmass mahagó mahagóni ni íróasz íróasztalá talánn héthétnyolc felbontatlan távirat hevert. - Valóban - mondta, fölmarkolva a borítékokat - kezdem azt hinni, hogy akik írnak nekem, olcsóbban megúsznák, ha távirati címet kérnék a postán. Talán ez lenne a legalkalmasabb: „Noé, Rotherfield". És mint szokta, ha valami homályos értelm ű tréfát eresztett meg, az íróasztalá íróasztalának nak dőlve frenet frenetiku ikus, s, dörg dörgő haho hahotá tába bann tört tört ki; ki; keze keze úgy úgy rázkódott, hogy képtelen volt a borítékokat felbontani. f elbontani. - Noé! Noé! - nyögte levegő után kapkodva, céklavörös arccal. Lord John és én egyetért ően mosoly mosolyogt ogtunk unk,, Summer Summerlee lee pedig, pedig, mint mint egy gyomo gyomorba rbajos jos kecsk kecske, e, gunyor gunyoros os rossz rosszall alláss ással al csóvál csóválta ta a fejét. fejét. Végre Végre Chall allenger, még még min mindig a nevetés téstől pukk pukkad adoz ozvva, neki nekilá láto tott tt felbontogatni a táviratokat. Mi hárman a széles ablakmélyedésben a fenséges táj szemléletében merültünk el. Volt is mit csodálni rajta. Az enyhén kanyargó úton elég tekintélyes magasságba hozott fel minket a gépkocsi - mintegy hétszáz lábnyira, ahogy utóbb megtudtuk. Challenger háza a domb legszélén állt, és déli homlokzatától, a dolgozószoba ablakain át a tágas síkvidékre nyílt a kilátás, egészen a Déli-dombvidék alkotta hullámos vonalú láthatárig. A dombvo dombvona nall egy hasadé hasadékáb kában an halván halványy füstkö füstködd pamat pamat jelezt jelezte, e, merre merre feks fekszi zikk Lewe Lewes. s. Közv Közvetl etlen enül ül a lábu lábunk nk előtt hang angás sík terü terültlt el a crowborough-i golfpálya élénkzöld foltjaival, amelyeken a játékosok apró figu figurá ráii láts látszo zotta ttak. k. Kiss Kisséé dél dél felé felé,, egy egy erd erdőnyilad nyiladéko ékonn át a London London-Brighton vasúti fővonal kis darabja t űnt elő. Közvetlenül az el őtérben, alattunk, egy kis elkerített udvaron állt a gépkocsi, amely az állomásról felhozott minket. Challe Challenge ngerr váratl váratlan an kiáltás kiáltására ára mindhá mindhárma rmann megford megfordult ultunk unk.. A prof profes essz szor or már már elol elolva vast staa a távi távira ratok tokat at,, és móds módsze zere rese senn halo halomb mbaa rendezte őket az asztalon. Széles, barázdált arca, illetve, ami látható volt belőle a sűrű szakáll fölött, még mindig vöröslött, és minden jel szerint erőteljes izgalom tartotta hatalmában. - Nos hát, uraim - kezdte olyan hangerővel, mintha egy gyűléshez szólna -, igen érdekes ez a mi összejövetelünk, és rendkívüli, merném mond mondan anii, példa élda nélk nélkül ül álló lló körü körülm lmén énye yekk közöt özöttt kerül erül sor rá. rá.
Megkérdezhetném önökt ől, vettek-e észre valami különöset ideutazásuk során? - Én csak csak azt azt vette ettem m észr észree - szól szólal altt meg meg Summ Summer erle leee ecet ecetes es mosollyal -, hogy fiatal barátunk modora semmit sem javult az eltelt esztendők sorá során. n. Szom Szomor orúa úann kell kell kije kijele lent nten enem em,, hogy hogy a vonat onaton on tanúsított viselkedése súlyosan kifogásolható volt, és az őszintétlenség hibájá hibájába ba esnék esnék,, ha elhall elhallgat gatnám nám,, hogy hogy roppan roppantt kellem kellemetl etlen en emléke emlékett hagyott bennem. - Ej, no, mindnyájan beleesünk olykor a szószátyárság hibájába moso mosoly lygo gott tt Lord Lord John John.. - Ifjú Ifjú bará barátu tunk nk nem nem ross rosszz szán szándé dékk kkal al tette tette.. Elvégre maga is válogatott játékos volt, ha ő mesél félóra hosszán át egy futballmeccsről, több joggal teszi, mint sokan mások. - Féló Félóra ra hoss hosszzán át egy egy fut futball ballme mecccsről?! - hördült ültem fel fel méltatlankodva. - Hát nem épp ön mesélt félóráig egy tekervényes históriát valami bivalyról? Summerlee professzor is tanúsíthatja! - Aligha tudnám eldönteni, melyikük volt elviselhetetlenebb módon unalmas - felelte Summerlee. - Annyit mondhatok magának, Challenger, hogy amíg élek, nem óhajtok hallani többé se futballról, se bivalyról. - De hisz egy árva szót sem ejtettem ki futballról egész áldott nap! tiltakoztam kétségbeesetten. Lord Lord John John harsán harsányat yat füttyen füttyentett tett,, Summer Summerlee lee pedig pedig szomo szomorúa rúann csóválta a fejét. - Hogy már délelőtt ilyen állapotban legyen valaki,.. Ez bizony igen sajnálatos. Ahogy ott ültem szomorú és töpreng t öprengő némaságban.., - Némaságban?! - csattant fel Lord John. - Úgy b őgött és rikoltozott egés egészz úton úton,, mint mint egy egy álla állats tsere eregl glet! et! Sokk Sokkal al jobb jobban an haso hasonl nlít ított ott egy egy megvadult gramofonhoz, mint normális emberhez! Summerlee sértődötten húzta ki magát. - Ne képzelje, hogy kiváló humora van, Lord John - mondta olyan képpel, mintha citromba harapott volna. - De a mindenségit, hisz ez színtiszta őrület! - kiáltott fel Lord John. Úgy tetszik, mindegyikünk pontosan emlékszik rá, mit csinált a másik kettő, de egyikünk se tudja, mit csinált ő maga. Próbáljuk meg rendbe szedni a dolgokat. Beszálltunk egy els ő osztályú osztályú dohányz dohányzóó fülkébe, fülkébe, eddi eddigg ugy ugyebár ebár stim stimme mel? l? Aztá Aztánn vitat itatko kozzni kezd kezdtü tünk nk Chall hallen enge gerr barátunknak a Times-ban megjelent levelér ől... - Igen? Vitatkoztak róla?! - dördült meg házigazdánk hangja, és szeme összeszűkült. - Summerlee azt mondta, hogy állításaiban nincs egy szemernyi igazság sem. - Ejha! Ejha! - kiálto kiáltotttt Challe Challenge nger, r, és mellét mellét kidüll kidüllesz esztve tve a szaká szakállá llába ba markolt. - Egy szemernyi igazság sem! Mintha már hallottam volna ezeket ezeket a szavakat! szavakat! És szabad tudnom, miféle érveket hozott fel a nagy és neves Summerlee professzor, hogy szétzúzza azt a jelentéktelen hala haland ndót ót,, aki aki véle vélemé mény nytt meré merész szel eltt nyil nyilvá vání nítan tanii holm holmii tudo tudomá mány nyos os valószínűségekr ől? Talán mielőtt letörli a Föld színéről azt a szerencsétlen senkit, leereszkedik odáig, hogy némi okát adja ellentétes meggyőződésének? Gunyor Gunyorosa osann szert szertartá artásos sos mondat mondatait ait aláhúz aláhúzand andó, ó, meghaj meghajolt, olt, és várakozóan tárta szét a kezét.
- Az ok elég egyszer ű - felelte a csökönyös Summerlee. - Azzal érve érvelte ltem, m, hogy hogy ha a Föld Földet et körü körülv lvev evő éter éter egyes egyes földrés földrésze zeken ken oly mért mérték ékbe benn árta ártalm lmas as,, hogy hogy halá halálo loss tüne tünete teke kett okoz okoz,, akko akkorr alig aligha ha valószínűsíthető, hogy hármunkra ott a vasúti fülkében semmi hatása se lenne. A magyarázat csak még zajosabb nevetést váltott ki Challengerből. Abba se hagyta a hahotát, mígnem minden csörgött és rázkódott a szobában. - Nagyérdemű Summerlee barátunk nem első ízben mutatkozik rá képtelennek, hogy a helyzetet a tényekb ől ítélje meg - mondta végül letörölve verítékes homlokát. - Nos, uraim, aligha tudnám álláspontomról jobban meggyőzni önöket, mint ha részletesen elmesélem, mit tettem én ma reggel reggel.. Talán Talán könnye könnyebbe bbenn bevall bevallják ják önmagu önmagukna knakk saját saját elmebe elmebelili rend rendel elle lennesség sségei eike ket, t, ha rájö rájönnnek, nek, hogy ogy néh néha még még az én lelk lelkii egy egyensú ensúly lyom om is elbi elbizo zony nyta tala lano nodi dik. k. Néhá Néhány ny éve éve van van nálu nálunk nk egy egy házvezet őnő, valami Sarah, a családi nevével fölöslegesnek tartottam a memóriámat terhelni. Szigorú, elutasító ábrázatú nőszemély, személy, modora modora merev és nyársat-nyelt, természete végletesen szenvtelen, és soha nem tapasz tapasztalt taltuk, uk, hogy hogy érzelm érzelmein einek ek a legcse legcsekél kélyeb yebbb jelét jelét nyilvá nyilvánít nítaná aná.. Ahogy egyedül ültem a reggelinél, n őm ugyanis a korai órákat inkább a szobájában tölti, hirtelen az eszembe ötlött, hogy mulatságos és egyben tanulságos volna kipróbálnom, egyáltalán lehetséges-e kizökkenteni ezt a nőt tökéletes közönyéb ől. Egyszerű, de hatásos kísérletre szántam el maga magam. m. Feld Feldön öntö tött ttem em az asz asztal tal köz közepén epén álló álló virá virágv gváz ázát át,, majd majd csöngettem neki, és bebújtam az asztal alá. Bejött, és látva az üres szobát, nyilván arra gondolt, hogy már visszavonultam dolgoz dolgozósz ószobá obámba mba.. Ahogy Ahogy számí számított tottam am rá, az aszta asztalho lhozz lépett, lépett, hogy hogy felállítsa a vázát. Egy pár gumiharisnya és gumibetétes cip ő tárult a szemem elé. Hirtelen elődugtam a fejemet, és fogaimat a lábikrájába mélyesztettem. A kísérlet sikere felülmúlta várakozásomat. Sarah egy pillanatig kővé meredve bámult le a fejemre. Aztán visítva kitépte a lábát fogaim fogaim szorí szorítás tásábó ából,l, és kiroha kirohant nt a szobá szobából ból.. Utána Utána futotta futottam, m, hogy hogy valamiképp megmagyarázzam a dolgot, de ő leviharzott a kerti úton, és pár perc múlva már csak a távcsövemmel láthattam, hogy lenn a réten lohol, délkeleti Irányban, íme, a kis történet, úgy mondtam el, ahogy volt. Agyukba ültettem, és most várom, hogy kicsírázzék. Gyújt-e fényt az elméjükben? Ki tudnak-e hámozni bel őle valamit? Ön mit szól hozzá, Lord John? Lord John komoran ingatta a fejét. - Aggódom önért, Challenger, előbb-utóbb rossz vége lesz, ha nem fékez kissé. - Talán önnek is van valami megjegyzése, Summerlee? - Minden munkáját azonnal félbe kell hagynia, Challenger, és három hónapra elutaznia egy német fürd őhelyre! - Óriási! Zseniális! - kiáltott Challenger.- Nos, ifjú barátom, lehet, hogy hogy önt öntől jön jön a bölc bölcse sess sség ég,, ott, ott, ahol ahol idősebb sebb társai társai ily fatális fatálisan an melléfognak? És valóban tőlem jött. Illő szerénységgel írom ezt, de így volt. Persze Persze mindez mindez kétszerkett kétszerkettő önök előtt, akik akik már már tudj tudják ák,, mi tört történ éntt később, de amikor még minden újdonság volt, ez éppenséggel nem
hatott magától értetődőnek. De akkor hirtelen, a feltétlen meggyőződés erejével tört rám. - Méreg! - kiáltottam. S ahogy ahogy kimond kimondtam tam,, agyamb agyambaa villan villantak tak vissz visszamen amenő sorba sorbann a délelőtt esem esemén énye yei;i; Lord Lord John John biva bivaly lyhi hist stór óriá iája ja,, az én hisz hiszté téri rikus kus könnyeim, Summerlee professzor agresszív modora, a furcsa londoni események, a csődület a parkban, a sof őr eszeveszett száguldozása, végül a szóváltás az oxigénbolt el őtt. Hirtelen minden a helyére került. - Hát persze! - kiáltottam fel ismét.- Méreg! Mind meg vagyunk mérgezve! - Pontosan - dörzsölte a kezét Challenger -, mind meg vagyunk mérgezve. Bolygónk beúszott a méregövezetbe, és percenként több milli millióó mérf mérföl ölde dess sebe sebess sség égge gell egyr egyree mély mélyeb ebbr bree hato hatoll bele bele.. Fiat Fiatal al barátunk minden bajunk és zavarunk okát egyetlen szóval kifejezte: méreg! Megdöbbent csendben néztünk egymásra. Semmiféle megjegyzést nem éreztünk alkalmasnak a pillanathoz. - Van bizonyos szellemi képesség az ilyen tünetek megállapítására és arra, hogy úrrá legyünk felettük - szólalt meg kisvártatva Challenger. Nem tartom valószínűnek, hogy ez a képesség önökben is olyan fokra fejlődve található, mint énbennem, mert úgy vélem, hogy a különféle értelmi folyamatok mindnyájunkban arányosak az agy teljesítőképes épessségév égével el.. Mind indazo azonált náltal al még ifjú ifjú bará barátu tunnkban ban is megfigyelhetők. A túlzott élénkségnek ama apró kitörése után, amely úgy úgy megr megrémí émítet tette te csel cseléd édün ünke ket, t, leül leülte tem m és gond gondol olko kodn dnii kezd kezdte tem. m. Megállapítottam, hogy korábban sohasem éreztem indíttatást rá, hogy házta áztarrtáso tásom m bárme ármely ly tag tagját ját megh egharap arapja jam. m. A kés készteté tetéss tehá tehátt abnormálisn abnormálisnak ak minősíthető. Egy Egy szemp szempililla lant ntás ás alat alattt felis felisme merte rtem m az igazságot. Pulzusomat megvizsgálva úgy találtam, hogy a szokásosnál tízz tízzel el szapo szaporá rább bb,, és refl reflex exei eim m is élén élénke kebb bbne nekk bizo bizony nyul ultak tak.. Ekko Ekkorr magasabb és józanabb énemhe mhez for fordultam, az igazi G. E. Challengerhez, aki fenséges megközelíthetetlenségben trónol mindeme csip-csup molekuláris rendellenességek fölött. Őt szólítottam, mondom, hogy figyelje, milyen bolondos tréfákat űz elmémmel a méreg. És úgy találtam, hogy valóban én vagyok az úr: képes voltam felmérni és kordában tartani egy megzavarodott elmét. Nagyszer ű példája volt ez annak, hogy az értelem győzedelmeskedhet az anyag fölött, mert ez az anyagnak ama formája fölötti diadal volt, amely a legbensőségesebb kapcsolatban áll az értelemmel. Úgy is mondhatnám, hogy itt maga az értelem tért tévútra, és a személyiség vette át az irányítást. Így aztán, amikor a feleségem lejött az emeletről, és én nagy kedvet éreztem rá, hogy az ajtó mögé bújva harsány kiáltással ráijesszek, képes voltam elfojtani ezt a késztetést, és fegyelmezett illend őséggel üdvözölni őt. Ellenállhatatlan vágyamat, hogy kacsaként hápogni kezdjek, hasonló önuralomma önuralommall gyűrtem rtem le. le. Kés Később, bb, amik amikor or leme lement ntem em,, hogy hogy az autó autó indulá indulásár sáról ól intéz intézked kedjem jem,, és ott láttam láttam Austin Austintt a motor motor fölé fölé hajolv hajolva, a, szerelésben elmélyedve, már fölemeltem a kezemet, de aztán nagy önuralomma önuralommall visszafog visszafogtam tam a mozdulattó mozdulattól,l, amelynek amelynek eredmények eredményeképp épp derék sofőröm minden minden bizonn bizonnya yall Sarah Sarah nyomáb nyomábaa eredt eredt volna. volna. Épp ellenkezőleg, kezemet a vállára tettem, és közöltem vele, mikorra kérem
az autót az ajtóm elé, hogy az állomásra menjünk. A jelen pillanatban roppant erős kísértést érzek, hogy elkapjam Summerlee professzornak azt a nevetséges kis szakállát, és a fejét vadul ide-oda rángassam, és mégis, ahogy látják, itt ülök tökéletes nyugalomban. Legyen szabad önöknek is ajánlani a példámat. - Ezután ügyelni fogok arra a bivalyra – mosolygott Lord John. - Én meg a futballmeccsre - mondtam én. - Lehet valami igaza, Challenger - jelentette ki Summerlee most már lehiggadva. - Készséggel elismerem, hogy az én elmém inkább kritikus, mint alkotó jellegű, és hogy nem könnyen szegődöm hívéül bármiféle új elméletnek, különösen, ha az olyan szokatlan és fantasztikus, mint az öné. Mindazonáltal, ha elmémben forgatom a mai délelőtt eseményeit, és fontolóra veszem útitársaim bolondos viselkedését, hajlandóságot érzek elhinni, hogy valami izgató hatású méreg a felelős ezekért a tünetekért. Challenger kedélyesen megveregette kollégája vállát. - Haladunk - mondta -, határozottan haladunk. - És mondja, uram - szólalt meg Summerlee most már egészen alázatosan -, véleménye szerint mire számíthatunk? - Engedélyükkel elmondok egyet-mást e tárgyról. - A professzor felült íróasztalára, kurta, tömzsi lábait maga előtt himbálva. - Egy roppant és félelmetes jelenségnek a tanúi vagyunk, uraim. Ez pedig véleményem szerint nem más, mint a világ vége. A vilá ilág vége! Tekintetün tünk a nagy ablak fel felé for fordult, és végigpásztázott a gyönyör ű nyári tájon, a hangás lankákon, az elegáns villákon, a meghitt tanyákon és az önfeledt golfozókon. A világ vége! Gyakran halljuk e szavakat, de hogy a fogalomnak valaha is közvetlen, gyakorlati jelentése lehet, hogy nem valami ködösen távoli id őpont, de itt és most, ma - ez megdöbbentő, bénító bénító gondol gondolat at volt. volt. Ünnep Ünnepély élyes, es, döbbent csendben vártuk Challenger szavait. Leny űgöző jelenléte és megjel megjelené enése se olyan olyan ünnepé ünnepély lyess essége égett adott adott kijele kijelenté ntésén sének, ek, hogy hogy egy pill pillan anat atra ra az embe emberr gyar gyarló ló esen esenddősége ségett mind mind elt eltűntek tek, és ő úgy tornyosult előttünk, mint valami magasztos és az emberi átlagot messze meghal meghaladó adó jelens jelenség. ég. De aztán aztán megny megnyugt ugtató ató módon módon eszembe eszembe jutott jutott,, hogy mióta a szobába léptünk, kétszer is hatalmas hahotában tört ki. Annyi Annyi bizony bizonyos, os, gondol gondoltam tam,, hogy hogy a legnag legnagyo yobb bb hidegv hidegvérn érnek ek is van van határa. Úgy látszik, a válság mégsem olyan súlyos vagy közeli. - Képzeljenek el egy sz őlőfürtöt - szólalt meg barátunk -, amelyet végte végtelen lenül ül apró, apró, de ártalm ártalmas as baktér baktérium iumok ok boríta borítanak nak.. A kertés kertészz ezt fertőtlenítő oldatba mártja. Talán azért, hogy megtisztítsa. Talán azért, hogy hogy más, más, kevésb kevésbéé ártalm ártalmas as bacilu bacilusok soknak nak teremts teremtsen en rajta rajta helye helyet.t. Méregbe mártja, és a bacilusok eltűnnek. Véleményem szerint a mi Nagy Kertészünk méregbe készül mártani a Naprendszert, és az emberi baci bacilu lus, s, az apró apró,, hala haland ndóó bakt baktér ériu ium, m, amel amelyy a Föld Föld küls külső kérgén tenyészik, egy pillanat alatt kitörlődik a létezésből. Újabb csönd támadt, amelyet a telefon csöngése tört meg. - Egyik bacilusunk nyüszít segítségért - mondta kegyetlen mosollyal. - Kezde ezdennek ráébr áébreedni, dni, hogy ogy tov további ábbi lét létezés ezésük ük valób alóbaan nem nem szükségszer ű célja a mindenségnek. m indenségnek.
Két-há Két-három rom percig percig volt volt távol. távol. Emléks Emlékszem zem,, közben közben egyik egyikünk ünk sem szólalt meg. A helyzet nyilvánvalóan nem kívánt megjegyzések m egjegyzéseket. et. - A brightoni brightoni tiszti főorvos volt - mondta Challenger, mikor visszatért. - Valami okból a tünetek korábban fejlődnek ki a tengerszinten. A mi hétszáz lábnyi magaslatunkon némileg el őnyösebb helyzetben vagyunk. Az emberek, úgy látszik, rájöttek, hogy én vagyok a kérdés els ő számú szakértő je. Ez kétségtelenül a Timesban közölt levelemnek tulajdonítható. Amik Amikor or megé megérk rkez eztü tünk nk,, egy egy kis kis vidé vidéki ki váro váross polg polgár ármes mester terév ével el beszéltem. Önök is hallhatták, mit mondtam neki. Úgy láttam, túlzott jelentőséget séget tulajd tulajdoni onitt a saját saját életén életének. ek. Segíte Segítette ttem m neki neki átérték átértékeln elnii álláspontját. Summerlee felemelkedett, és az ablakhoz lépett. Vékony, csontos keze remegett a felindulástól. - Challenger - kezdte komolyan -, a dolog komolyabb, hogysem meddő vitába bonyolódhatnánk fölötte. Higgye el, hogy kérdéseimmel nem bosszantani szándékozom önt. Mégis megkérdem, nem lehetséges valami valami tévedé tévedéss az inform informáci ációib óiban an vagy vagy a gondol gondolatm atmene enetéb tében? en? Ott ragyog a Nap, fényesebben, mint valaha, a nyári kék égen. Ott vannak a hanga, a virágok és a madarak. Ott a gondtalanul golfozók és amott a békés aratók a búzamez őn. És ön azt állítja, hogy ők is és mi is talán a végpusztulás szélén állunk, hogy ez a ragyogó Nap az ítélet napja lehet, amelyre az emberi faj oly régen készül. De hát mire is alapozza ön ezt? Néhány rendellenes színképvonalra, kósza szumátrai hírekre és holmi szokatlan izgágaságra, amelyet egymáson megfigyeltünk. Ez az utóbbi tünet egyébként nem olyan vészes, hogy eltökélt er őfeszítéssel úrrá ne lehetnénk rajta. Ne körülményeskedjék velünk, Challenger. Néztünk mi már így négyen szembe a halállal. Ki vele hát, mondja el pontosan, hol állunk, és mire számíthatunk. Ez derék és okos beszéd volt, méltó a bátor és er ős szellemhez, amely az öreg zoológus mord és szögletes külleme mögött rejt őzött. Lord John felállt, és megrázta a kezét. - A szívemből beszélt! - mondta. - Nos, Challenger, önön a sor, mondja el, hogy állunk. Nem vagyunk anyámasszony katonái, maga is tudja udja,, de ha az ember mber kelle elleme mess hétv hétvég égii vend endégs égségbe jön, jön, és egyszer űen a készülő ítéletnap előtt találja magát, mégiscsak elvárhat némi némi magy magyar aráz ázat atot. ot. Mi a vesz veszél ély, y, menn mennyi yire re van van már már jele jelen, n, és mit tehetünk ellene? Ott állt magas és erőteljes alakjával, barna keze Summerlee vállán. Székemben hátradőlve ültem, szájamban egy kialudt cigarettával, abban a félig révült állapotban, amelyben a benyomások bámulatosan élessé válnak. Talán a mérgezettségnek egy újabb fázisa volt ez, de az iménti hiszté hisztérik rikus us készte késztetés tések ek eltűntek ntek,, és ropp roppan antt bágy bágyad adt, t, ugya ugyana nakk kkor or végletesen éber és figyelmes elmeállapotnak adtak helyet. Szemlél ő voltam. Mintha ami körülöttem zajlik, nem Is érintene személyesen. De ott állt három erős ember egy igen súlyos válság közepén, és izgalmas volt megfigyelni őket. Challenger bozontos szemöldöke ívbe görbült, és szaká szakállá llátt végig végigsim simíto ította, tta, miel mielőtt megsz megszól ólal alt. t. Láth Látható atóla lagg gond gondos osan an mérlegelte minden szavát.
- Mik voltak a legfrissebb hírek, amiket még Londonban hallottak? kérdezte. -Tíz óra tájban voltam a Gazette szerkesztőségében - feleltem. Épp akkor érkezett egy Reuter-jelentés Singapore-ból, hogy a járvány teljes erővel tombol Szumátrán, és következésképp a világítótornyok kialudtak. - Azót Azótaa az esem esemén énye yekk némi némiké képp pp felg felgyyorsu orsultltak ak - muta mutatt ttaa fel fel Chal Challe leng nger er a távi távira ratc tcso somó mót. t. - Szoro Szoross kapc kapcso sola latb tban an állo állokk mind mind a hatóságokkal, mind a sajtóval, úgyhogy a hírek mindenfel ől hozzám futnak be. Valójában általános és sürget ő a követelés, hogy azonnal menjek Londonba, de jól tudom, hogy ezzel semmit sem segíthetnék. A beszámolókból ítélve a méreg hatása a kedély túlizgatott állapotával kezdődik: a ma reggeli párizsi zavargások a hírek szerint igen hevesek voltak, és a walesi bányászok is lázonganak. Amennyire a hozzám jutott híreknek hinni lehet, ez a felfokozott állapot, amelynek tünetei népek és osztályok és egyének szerint igen eltérőek, bizonyos emelkedett derűnek és éber figyelemnek ad helyet, mintha ifjú barátunkon már látnám ennek némely jeleit, amely hosszabb idő múltán kómába megy át, s ezután már rövidesen beáll a halál. Úgy tudom szerény toxikológiai ismereteim alapján, hogy vannak bizonyos növényi idegmérgek... - Datura - segítette ki Summerlee. - Pompás Pompás!! - kiálto kiáltotttt fel Chall Challeng enger. er. - Mindjá Mindjárt rt tudomá tudományo nyosa sabba bbann hangzik, ha mérgező anyagunknak nevet adunk. Hívjuk tehát a daturáról datu daturo ronn nnak ak.. Kedv Kedves es Summ Summer erle leee bará baráto tom, m, öné öné a dics dicsőség, ség, sajnos sajnos posztumusz, de azért rendkívüli dicsőség, hogy nevet adott egyetemes mérgünknek, a Nagy Kertész fertőtlenítő szerének. A daturonnak tehát ezek a tünetei. Hogy a baj az egész világot érinti, és hogy semmi élet nem nem mara maradd fenn fenn a nyom nyomán án,, szám számomr omraa nyil nyilvá vánv nval aló, ó, hisz hisz az éter éter unive univerzá rzális lis közeg. közeg. Mostan Mostanáig áig szesz szeszély élyese esenn válas választo ztotta tta ki támadá támadási si pontja pontjait, it, de a különb különbség ség csak csak néhány néhány órányi órányi nagys nagyságr ágrend endű, és a növekvő dagályh dagályhoz oz hasonl hasonlíth íthatj atjuk, uk, amely amely a partföv partföveny enynek nek majd majd ezt, ezt, majd azt a homoksávját borítja el, szabálytalan erecskékben fut erre meg arra, de rövidesen mindent elborít. Vannak bizonyos törvényszerűségei a daturon működésének és hatása helyi elos eloszt ztás ásán ának ak,, amel amelye yeke kett érde érdeke kess voln volnaa tanu tanulm lmán ányo yozn zni,i, ha az idő engedné. Annyit állapíthatok csak meg róluk - itt átfutotta táviratait -, hogy a legfejletlenebb népek érezték meg a hatását a leghamarabb. Elszomorító hírek érkeztek Afrikából, és az ausztráliai bennszülöttek a jelek szerint már ki is haltak. Az északi emberfajták eddig nagyobb ellenállást tanúsítottak vele szemben, mint a déliek. Ezt itt Marseille-ben adták fel reggel kilenc negyvenötkor. Szó szerint olvasom: „Egész éjjel őrjöngő izgatottság izgatottság Provence-s Provence-szerte zerte.. Szőlőművelők tüntet tüntetés ésee NimesNimesben. Szocialista megmozdulások Toulonban. Hirtelen járvány kómával ma reggel reggelttől. Renget Rengeteg eg halott halott az utcáko utcákon. n. Üzlet Üzletii élet élet megbén megbénulv ulva, a, álta általá láno noss feje fejetltlen ensé ség. g."" Egy Egy óráv órával al kés később a következő távirat ugya ugyana nabb bból ól a forr forrás ásbó ból:l: „Vég „Végpus puszt ztul ulás ás feny fenyeg eget et.. Kated Katedrá ráliliso sokk és templomok zsúfolásig tömve. Több halott, mint élő. Megfoghatatlan és isz iszony onyatos atos.. A halá haláll a jele jelekk sze szerint rint fájd fájdaalmat lmatla lann, de gyors ors és elkerülhetetlen."
- Van hasonló táviratom Párizsból is, ahol az események még nem hala haladt dtak ak enny ennyir iree előre. India és Perzsia, úgy tűnik, nik, telje teljese senn elné elnépt ptel elen ened edet ett. t. Álta Általá lába bann a síks síkság ágok okon on és a teng tenger erpa part rton on élők, amenny amennyire ire korlá korlátoz tozott ott inform informáci ációim óimból ból ítélhe ítélhetek tek,, hamara hamarabb bb esnek esnek áldozatául, mint a szárazföld belsejében vagy a hegyekben lakók. Még kis magasságkülönbség is komoly id őkülönbséget jelent, s ha netán életben marad valaki az emberi fajból, azt talán ismét csak egy Ararát csúcsán kell majd keresni. Talán ez a mi kis dombunk is ideiglenes szigetnek bizonyulhat a pusztulás tengerében. De ha a járvány ilyen sebesen terjed, pár rövid óra alatt mindnyájan elmerülünk. Lord John Roxton megtörülte a homlokát. - Csak azt nem értem - mondta -, hogyan volt képes ott ülni és nevetni nevetni azzal a táviratcsomóval táviratcsomóval a kezében... kezében... Láttam halált én is eleget, eleget, de az egyetemes halál az iszonyatos! - Ami a nevetést illeti - felelte Challenger -, ne feledje, hogy akárcsak önökre, énrám is hatott az éteri méreg agyélénkít ő effektusa. De az iszonyatról szólva, amellyel az egyetemes halál eltölteni látszik önt, hadd mondja mondjam m meg, meg, hogy hogy szeri szerinte ntem m eltúlo eltúlozz zzaa a dolgo dolgot.t. Ha egymag egymagába ábann kilökik a tengerre egy nyitott csónakon, holmi ismeretlen cél felé, joggal fogja el a rémület. Hisz nyomasztja az egyedüllét, a bizonytalanság. De ha megbízható hajón utazik, rokonaival, szeretteivel és barátaival együtt, legyen az út célja mégoly bizonytalan, legalább közösen és egyidej űleg él át mindent a többiekkel, és mindvégig megmarad a zárt és vigasztaló közöss közösségb égben. en. A magáno magánoss halál halál lehet lehet borzas borzasztó ztó,, de az egyetem egyetemes, es, amely ráadásul fájdalommal sem jár, nézetem szerint nem ad okot a félelemre. Valójában szerintem is sokkal iszonyúbb volna, ha életben maradn maradnánk ánk,, mikor mikor már minden minden tudós, tudós, híres híres és nagys nagyszer zerű ember a másvilágra távozott. - Akkor hát adjon tanácsot: mit tegyünk? – kérdezte Summerlee, aki ez egyszer helyeslőleg bólogatott tudóstársa okfejtését hallgatva. - Ebéd Ebédel eljü jünk nk - fele feleltltee Chal Challe leng nger er,, miv mivel a gong gong hang hangja ja épp épp e pillanatban zengett végig a házon. - A szakácsn őnk omlettjeit csak a sültj ültjei ei múlj múlják ák föl fölül. ül. Rem Remény énykedjü edjünk nk benne enne,, hog hogy a kozmi ozmiku kuss rend rendel elle lennesség sségek ek nem nem tett tettek ek kárt árt nagy agyszer szerű képességeiben. Kilencvenhatos évjáratú Schwarzbergerem is megérdemli, hogy komoly, közös erőfeszítéssel megmentsük az ily kiváló borhoz méltatlan sorstól, a pincéb pincében en való való elöreg elöregedé edést stől. - Hata Hatalm lmas as test testét ét lezö lezökk kken ente tett ttee az íróa íróasz sztal talró ról,l, amel amelye yenn azal azalat attt ült, ült, hogy hogy plan planét étán ánkk végp végpus uszt ztul ulás ását át meghirdette nekünk. - Jöjjenek, uraim! Minél kevesebb id őnk van hátra, annál több okunk van rá, hogy józan és értelmes élvezetek közt töltsük el. És valóban jó hangulatban költöttük el ebédünket. Igaz, hogy baljós helyzetünkről nem tudtun tudtunkk megfel megfeledk edkezn ezni.i. Az esemén eseményy ünnepé ünnepélye lyess komol komolys yság ágaa végi végigg ott ott húzó húzódo dott tt meg elmé elménk nk mély mélyén én,, és áthat áthatott ottaa gondolatainkat. De bizonyára csak az retten vissza igazán a haláltól, aki még sosem nézett farkasszemet vele. Mi, a jelenlévő férfiak, életünk egy nagy korszakában állandóan éreztük szinte meghitt jelenlétét. A hölgy pedig hatalmas férje erős vezetésére bízta magát, és el volt tökélve rá, hogy követi őt, bárhová vezessen útja. A jövő a sors kezében, de a jelen a miénk volt. Baráti légkörben, szelíd vigasság közepette töltöttük el.
Elménk, ahogy mondottam, szokatlanul tiszta és könnyed volt. Néha még én is sziporkákat szórtam. Challenger pedig egyenesen csodálatos volt! olt! Még Még sose sosem m döbb döbben entt belé belém m így így enne ennekk az embe embern rnek ek elem elemii nagysága, szellemének ereje és tágassága. Summerlee maró kritikai megjegyzéseivel egyre nekihevültebb tirádákra ösztönözte, John Lord meg én pedig nevetve követtük a vitát; felesége pedig, kezét a férje karján nyugtatva, mérsékelni igyekezett a filozófus harsogó kitöréseit. Élet, halál, végzet, az emberi sors - ezek voltak az emlékezetes óra magasröptű témá témái,i, s mind minden enne nekk még még nagy nagyob obbb súly súlytt adot adott, t, hogy hogy mikö miközzben ben étk étkezés ezésüünk előrehaladt, elmém időnkén nkéntiti vára váratltlan an megvilágosodása és a tagjaimban érzett sajgások már hírül adták, hogy a halál dagálya emelkedik körülöttünk. Egyszer Lord John a szeme elé kapta kapta a kezé kezét, t, egys egysze zerr pedi pedigg Summ Summer erle leee süpp süpped edtt viss vissza za a szék székee mély mélyér ére. e. Mind Minden en léle lélegz gzet etvé véte telr lree külön ülönös ös erőhatáso hatásokat kat szívt szívtunk unk magunkba. Szellemünk mégis könnyed és boldog maradt. Végül Austin az asztalra helyezte a cigarettákat, és készült visszavonulni. - Austin! - szólította meg a gazdája. - Parancsol, uram? - Meg akarom köszönni hűséges szolgálatát. Mosoly terült el a derék öreg barázdált képén. - A kötelességemet tettem, uram. - Úgy számítom, ma lesz a világ vége, Austin. - Igenis, uram. Hánykor, uram? - Nem tudom, Austin. Még alkony előtt. - Értettem, uram. A szófuk szófukar ar Austin Austin tiszte tisztelge lgetttt és elvonu elvonult. lt. Challe Challenge ngerr cigare cigarettár ttáraa gyújtott, és székét közelebb húzva az asszonyéhoz, kezébe vette a kezét. - Tudod, drágám, hogy állnak a dolgok - mondta. - Barátainknak is elmondtam már. Ugye nem félsz? - Nem fog fájni, George? - Nem Jobban, mint egy adag kéjgáz a fogorvosi beavatkozás el őtt. Valahányszor Valahányszor igénybe vetted, gyakorlatilag ugyanannyiszor meghaltál. - De hisz az egészen kellemes érzés volt. - Ilyen lehet a halál is. A megviselt test gépezete nem tudja rögzíteni beny benyomá omása saitit,, de mind mindny nyáj ájan an isme ismerj rjük ük az álom álom vagy vagy az önkí önkívü vüle lett gyönyörűségeit. A természet bizonyára szép kaput készít, és tarka, csillogó függönnyel fedi el, hogy kellemes bejárása legyen vándorló lelkűnknek az új életbe. Valahányszor a létező dolgokat kutattam, mindig bölcsességet és jóságot találtam a mélyben, és ha a rémült halandónak valamikor szüksége van gyengédségre, hát az éppen az egyik életb ől a másikba való átmenet veszélyes pillanata. Nem, nem, Summerlee, ne hozakodjék most elő materialista materialista érveivel, érveivel, mert ha más nem, én valami valami nagy agyobb obb és font fontos osab abbb vagy agyok annál nnál,, hogy ogysem sem végül gül kémi kémiai ai összetevőimre imre hull hullja jakk szét szét,, pár pár zacs zacskó kóny nyii ásvá ásvány nyii sóra sóra és háro három m vödörnyi vízre! Itt, itt - és vaskos, szőrös öklével hatalmas fejére csapott - van van vala valami mi,, ami ami felh felhas aszn znál álja ja az anya anyago got, t, de nem nem anya anyagb gból ól való való,, valami, ami leronthatja a halált, de amit a halál nem pusztíthat el! - Ha már a halálról van szó - vetette közbe Lord John -, nem vagyok épp jó keresz keresztén tény, y, de úgy érzem, érzem, volt volt valami valami roppan roppantt termés természe zetes tes
abban, hogy őseink seink maguk maguk mellé mellé temett temettett ették ék a bárdju bárdjuka kat,t, íjuka íjukatt és nyilaikat meg a többit, mintha életüket ugyanúgy folytatnák a halál után. Nem Nem tudom tudom - tett tettee hozz hozzá, á, és kiss kisséé szég szégye yenk nkez ezve ve hord hordta ta körü körüll a pillantását -, nem feküdnék-e nyugodtabban a sírban, ha mellém tennék a jó öreg félhüvelykes Expressemet meg a sörétes kétcsövűmet, a gumiz gumizott ott tusá tusájú jú rövi rövide debb bbik iket et,, meg meg egy egy két két tásk táskaa tölté töltény nyt, t, pers persze ze bolondos képzelgés, de megvan bennem, mit tagadjam. Ehhez mit szól, Herr Professzor? - Nos - felelte Summerlee -, ha a véleményemet kérdi, hát ez szeri szerinte ntem m menthe menthetet tetlen len vissz visszaüt aütés és a kőkorsz korszaki aki vagy vagy még koráb korábbi bi állapotra. Én a huszadik század embere vagyok, és szeretnék értelmes, civilizált ember módjára meghalni. Nem hiszem, hogy jobban félnék a halá haláltltól ól,, mint mint bárk bárkii önök önök közü közül,l, hisz hisz öreg öreg vagy vagyok ok,, és akár akárho hogy gy forduljanak a dolgok, úgysem élnék már sokáig, de természetem ellen van, hogy minden ellenállás nélkül várjam be, miként a birka a mészáros késé kését. t. Egés Egészzen bizo bizony nyos os benn benne, e, Chal Challe leng nger er,, hogy hogy semm semmitit sem sem tehetünk? - Hogy megmeneküljünk, azért semmit – felelte Challenger. - Hogy életünket néhány órával meghosszabbítsuk, és hogy végigkövessük a hatalmas tragédia kifejletét, mielőtt magunk is szerepl őivé válnánk, az talán hatalmunkban áll. Tettem bizonyos lépéseket... - Az oxigénre gondol? - Igen, az oxigénre. - De mit ér az oxigén az éter mérgezettsége ellen? Aligha van nagyo nagyobb bb különb különbség ség anyagi anyagi lényeg lényegét ét tekintv tekintvee egy téglad tégladara arabb és az oxigén, mint az oxigén és az éter között! Más-más síkjai az anyagnak. Egyik nem hathat a másikra. Ugyan, Challenger, csak nem akar egy ilyen állítás védelmére kelni? - Kedv Kedves es Summ Summer erle leee bará baráto tom, m, ez az éter éterii mére méregg is egés egészzen bizonyosan anyagi tényezők befolyása alatt áll. Ez kiviláglik a hatásaiból és pusztításának helyi megoszlásából. Nem állítom, hogy ennek a priori így kell lennie, de a tény tagadhatatlan. Ezért határozott véleményem, hogy hogy az oxigén oxigéngáz gáz,, amely amely serken serkentiti az életer életerőt és a test test elle ellená nállllóóképességét, igen nagy valószín űséggel késleltetni tudja az ön által oly szerencsésen daturonnak nevezett valami hatását. Lehetséges, hogy téved évedeek, de nagy agymért mérték ékbben biz bizakod akodom om a gondol ndolat atme mene nete tem m helyességében. - Nohát - jegyezte meg Lord John -, ha hátralévő óráinkban azokat a gázpalackokat kell szopnunk, mint csecsem őknek a cuclisüveget, akkor én nem kérek bel őle. - Arra nincs szükség - mosolygott Challenger. - Tettünk bizonyos előkészületeket, s ezért f őképp feleségemet illeti a köszönet, hogy az ő szob szobáj áját át a lehe lehettősége ségekk határ határán án belü belüll légm légmen ente tese senn lezá lezárh rhas assu suk. k. Rongyokkal és olajos papírral... - Az isten szerelmére, Challenger - kiáltott fel Summerlee -, csak nem képzeli, hogy az olajos papír kizárja az étert?! - Igazán Igazán,, nagyé nagyérde rdem mű baráto barátom, m, ön kissé kissé megáta megátalko lkodot dottt módon módon képtelen a dolgokat felfogni. Nem azért veszk ődünk ezzel, ezzel, hogy az éter be ne hatoljon, hanem azért, hogy az oxigén el ne szökjön. Bízom benne, hogy ha fenn tudunk tartani egy oxigénnel dúsított bels ő légteret,
akkor talán képesek leszünk öntudatunkat meg őrizni. Nekem van két palackom, maguk hoztak még hármat. Nem sok, de mégiscsak valami. - És meddig tartanak ki? - Fogalmam sincs. Addig nem nyitjuk ki őket, amíg a tüneteink nem válna válnakk elvise elviselhe lhetet tetlen lenné. né. Akkor Akkor aztán aztán úgy úgy adagol adagoljuk juk a gázt, gázt, ahogy ahogy szükségét érezzük. Így nyerünk néhány órát, talán még néhány napot is, és közben szemlélhetjük a pusztuló világot. Végzetünket csupán ennyire késleltethetjük, viszont átélhetjük azt az egyedülálló élményt, hogy mi öten vagyunk az is meretlen felé f elé induló emberi faj abszolút utóvédje. Most pedig lesznek szívesek segíteni fölvinni az oxigénpalackokat. Úgy érzem, hogy a leveg ő máris nyomasztóbbá vált. III. FEJEZET Elárasztva A szoba, mely feledhetetlen élményünk színteréül volt kiszemelve, elbűvölően nőies szalon volt, és tizennégy-tizenhat láb oldalú négyzetet form formál ált. t. A végé végébe benn egy egy kis kis hely helyis iség ég,, vörö vöröss bárs bárson onyf yfüg üggö gönn nnyyel elrekesztve, a professzor öltözőszobájául szolgált, amelyből viszont egy tágas hálószoba nyílt. A függöny ott függött még, de a budoár és az öltözőszoba kísérletünk szempontjából egyetlen nagyobb helyiségnek volt tekinthet tekinthető. Ajtaj Ajtajaa és az abla ablakk kker eret et körb körbee volt volt tapa tapasz sztv tvaa olaj olajos os papírral, ami gyakorlatilag légmentes zárást adott. A másik ajtó fölött, amely a lépcsőfeljáró tetejére nyílt, legyező alakú ablak volt; ezt egy zsinór segítségével nyitni lehetett, ha a szoba szellőzése megkívánta. Minden sarokban fadézsában jókora díszbokor állt. - Hogy a fölösleges szén-dioxidtól hogyan szabaduljunk meg úgy, hogy hogy közben közben oxigé oxigénün nünket ket szüks szükségt égtele elenül nül ne pocsék pocsékolj oljuk, uk, ez bizony bizony kény kényes es és élet életbe bevá vágó gó kérd kérdés és - mond mondta ta Chal Challe leng nger er prof profes essz szor or körüln körülnézv ézve, e, miközb miközben en az öt oxigé oxigénpa npalac lackk szépe szépenn felsor felsorako akozo zotttt a fal mentén. - Ha hosszabb id ő lett volna a felkészülésre, szellemi er őimet sokkal hatékonyabban fordíthattam volna erre a problémára, de így is boldogulunk majd valahogy. A szobanövények is jó szolgálatot tehetnek. Két oxigénpalackot bármikor egy pillanat alatt üzembe helyezhetünk, így nem érhet minket kellemetlen meglepetés. Mindenesetre azt javaslom, hogy senki se távozzék messze ett ől a helyiségtől, mert könnyen könnyen lehet, lehet, hogy a krízis hirtelen áll be. A szoba széles, alacsony ablaka egy balkonra nyílt. Ugyanarra a tájr tájraa lehe lehete tett tt kilá kilátni tni rajt rajta, a, amit amit már már odal odalen enn, n, a dolg dolgoz ozós ószo zobá bába bann megcsodáltunk. Az ablakon kitekintve egyel őre semmi rendellenest nem észl észlel elte tem. m. Az út épp épp alat alattu tunk nk,, a szem szemem em előtt kany kanyar argo gott tt lefe lefelé lé a dombról. Az állomás felől egy konflis kapaszkodott felfelé, egyike azon özönv özönvíz íz előtti táko tákolm lmán ányo yokn knak ak,, amel amelye yeke kett ma már már csak csak iste istenn háta háta mögötti kis falvakban látni. Alább egy dada tolt egy gyerekkocsit, másik kezév kezével el egy totyog totyogóó kisded kisdedet et vezete vezetett. tt. A tanyah tanyaház ázak ak kémén kéménye yeib iből előbodorodó kékes füst a békés rend és a meghitt kényelem látszatát adta a messze nyúló tájnak. Sem a kék égen, sem a napsütötte földön nem nem vallo allott tt semm semmii a köze közele leddő katas kataszt ztró rófár fára. a. Az arat aratók ók ismé ismétt ott ott munkálkodtak a búzaföldön, és a golfpályákat a játékosok kettes és
négy négyes es csop csopor ortja tjaii tarká tarkázt zták ák.. Az agya agyamb mban an gomo gomoly lygó gó zava zavarr rral al és túlfeszített idegeim zsongásával zavarba ejtő ellentétet alkotott ezeknek az embereknek a nyugalma. - Azok az emberek ott mintha semmi gyanúsat nem észlelnének jegyeztem meg a golfpályára golfpályára mutatva. - Golfozott már valaha? - kérdezte Lord John. - Nem, soha. - Nos hát, fiatal barátom, ha egyszer megpróbálja, meglátja, hogy egy igazi golfjátékost a végítélet sem zavarja meg a pályán. Ejha! Már megint csörög a telefon! Ebéd Ebédün ünkk alatt alatt és utána utána is szám számos os alka alkalo lomm mmal al szólí szólítot totta ta el a professzort a telefon kitartó csengése. Mindannyiszor röviden beszámolt nekünk nekünk a kapott kapott hírekr hírekről. Ilyen Ilyen rémí rémíttő esemén eseménye yekk sorát sorát soha soha nem jegyezte még fel az emberi történelem. A nagy árny lassan kúszott fel dél felől, mint a halál árhulláma. Egyiptom túljutott már az őrjöngés fázisán, és most a kóma lett úrrá rajta. Spanyolországra és Portugáliára az indu indula lato tokk tombo tombolá lása sa után után,, amel amelyn ynek ek sorá soránn a kler klerik ikál ális isok ok és az anarchisták csaptak össze a legvadabbul, most mély csend borult. DélAmerikából már nem is futottak be többé táviratok. Észak-Amerikában a déli államok, különféle heves faji villongásuk után, a méreg áldozatául estek. Maryland államtól északra a tünetek még csak szórványosan jelentkeztek, Kanadában pedig még alig voltak észlelhetők. Belgium, Hollandia és Dánia egymás után tapasztalták meg a végzetes hatást. Mindenünnen kétségbeesett hívások ostromolták a nagy tudományos inté intéze zete teke ket, t, a világ világhí hírrű orvos orvosoka okatt és vegy vegyés észe zeke ket, t, taná tanács csuk ukér értt könyörögve. A csillagászokat is elárasztották a tudakozók hívásai. De segí segíts tség ég seho sehol.l. A baj baj egy egyetem etemes es volt, olt, embe emberi ri tudá tudáss és erő nem szállh állhat atot ottt szembe embe vele. ele. A halál aláltt jele jelent nteette tte, fáj fájdalm dalmat atla lan, n, de elkerü elkerülhe lhetet tetlen len halált halált fiatal fiatalnak nak és öregne öregnek, k, gyeng gyengéne énekk és erősnek, szegénynek és gazdagnak, nem volt se remény, se mód a menekülésre. Ily Ilyen híre hírekk érk érkezte eztekk els elszórt zórtaan és tör töredék edékes esen en a tele elefon fonon. on. A nagyvárosok már felismerték sorsukat, és a tudósításokból kivehet ően készen álltak rá, hogy méltósággal és beletör ődve fogadják. És mégis, ott voltak a mi aratóink és golfozóink, mint a bárány, aki még a kés árnyékában is szökdécsel. Megdöbbent ő látvány volt. De hát honnan is sejthetnék sorsukat? Hisz mindez oly hirtelen tört ránk. Mit olvashattak volna erről a reggeli újságjukban, ami idejében riasztotta volna őket? És még mindig csak délután három óra volt. Ahogy így néztük őket, egyszerre úgy tetszett, hogy mégis valami gyanút fogtak, mert az aratók pánikszer űen otthagyták a búzaföldet. Néhány golfozó Is a klubház felé indult, mégpedig futva, mintha hirtelen zápor zápor elől keresnének menedéket. Az üt őhordó gyerekek a nyomukban loholtak. Mások játszottak tovább. A dada megfordult, és felfelé indult a gyermekkocsival, láttam, hogy a keze fejével végigtörli a homlokát. A konflis konflis megállt, s a kimerült ló térdéig térdéig lógatta fejét. És mindezek mindezek fölött a tökéletes nyári ég - a töretlen kék, hatalmas kupolája, csak a távoli dombok fölött úszott pár gyapjas fehér felh ő. Ha az emberi faj valóban még még ma kiha kihal,l, lega legalá lább bb pomp pompás ás halo halott ttas as ágy ágyra hany hanyat atlilik. k. Ám a természetn természetnek ek mindeme mindeme gyengéd gyengéd szeretetrem szeretetreméltósá éltóságától gától valahogy valahogy a szörnyű és egyeteme temess pusztulás ulás még még szánni valóbbnak és
borzalmasabbnak hatott. Mégiscsak túl otthonos szállás volt ez a mi világunk, hogy ilyen hirtelen és ilyen könyörtelenül kiebrudaljanak belőle! De, De, mint mint fente fentebb bb mondt mondtam am,, a tele telefo fonn ismé ismétt csen csenge gett. tt. Hirt Hirtel elen en meghallottam Challenger sztentori hangját a hallból. - Malone! Magát keresik! Lerohantam a készülékhez. McArdle hívott Londonból. - Maga az, Malone?! - harsant fel jól ismert hangja. - Mr. Malone, szörnyű dolgok történnek itt Londonban! Az isten szerelmére, kérdezze meg Challenger professzortól, mit lehet tenni! - A professzor semmit sem tud javasolni - feleltem. - Szerinte a katasztrófa világméretű és elháríthatatlan. Van itt némi oxigénünk, de az is csak órákkal késleltetheti a végzetünket. - Oxigén! - kiáltotta kétségbeesetten. - Nincs már idő szerezni. A szerkeszt őség kész őrült rültek ekhá háza za,, mióta mióta maga maga elme elment nt.. Már Már mind minden en második ember eszméletlen. Magam is alig bírok mozdulni. Az ablakon át látom, hogy a Fleet Streetet vastagon borítják az élettelen testek. A forgalom leállt. A legutolsó sürgönyhírekből ítélve az egész világ... Hangj Hangjaa elcsu elcsuklo klott, tt, majd majd elhalt elhalt,, és a kagyló kagylóból ból tompa tompa puffan puffanást ást hallottam, mintha a feje az asztalra zuhant volna. - Mr. McArdle! - kiáltottam. - Mr. McArdle! Semmi válasz. Ahogy a hallgatót visszahelyeztem, tudtam már, hogy sohasem hallom többé a hangját. Abban a pillanatban, ahogy elléptem a telefontól, ránk tört az a valami. Mintha fürdőzők lennénk, vállig a vízben, akiket hirtelen elborít egy hatalmas hullám. Mintha egy láthatatlan kéz halkan összezárult volna a nyakam körül, hogy szelíden kiszorítsa bel őlem az életet. Tudatomig csak annyi hatolt, hogy hatalmas szorítás nehezedik a mellemre, a fejem szét akar pattanni, a fülemben zajos, énekszerű zúgás, és szemem előtt villá illámo mokk cik cikázna áznakk. A lépc épcsőkorláthoz támolyogtam. Ebben a pillanatban, egy dübörg ő bölény horkanásaival, Challenger csörtetett el mellettem, bíborvörös arca, kidülledő szemei és égnek égnek mered meredő haja haja szörn szörnyyű látván látványy volt. volt. Hatalm Hatalmas as vállán vállán átvetv átvetvee csüngött minden jel szerint eszméletlen felesége, ő pedig tántorogva dübörgött fel fel a lépcsőn, hol mászva, hol bukdácsolva, lva, merő akaraterejével küszködte fel magát és feleségét a gyilkos légrétegen át az átmene átmenetiti biztons biztonság ág mennyo mennyorsz rszágá ágába. ba. Erőfeszí feszítés tését ét látv látvaa én is felc felcssörte örtett ttem em utána tána,, meg meg-meg -megbi billlleenve, nve, felb felbuk ukvva, a korl korláátra tra csimpaszkodva, és félig eszméletlenül buktam arcra az ajtó el őtt. Lord John acélujjai megragadták a galléromat, és egy pillanat múlva már hanyatt nyújtózva feküdtem, szóra és mozdulatra képtelenül, a szoba szőnyegé nyegén. n. Mellett Mellettem em feküdt feküdt az asszo asszony, ny, Summer Summerlee lee pedig pedig térdér térdéree bukott fejjel, nagy rongycsomóként hevert az ablaknál álló székben. Mintegy álomban láttam, hogy Challenger óriási bogárként végigmászik a szobán, s egy pillanattal utóbb meghallottam a kitóduló oxigén halk sziszegését. Challenger két-három óriási lélegzetet vett, tüdei szinte felhördülve itták be az életadó gázt. - Működik! - kiáltott fel ujjongva. - Mégiscsak jól okoskodtam. Újra talpon volt, frissen, ereje teljében. Felkapta az oxigénpalackot, és a feleségéhez rohanva az arcához tartotta. Az asszony pár pillanat múlva halk nyögést hallatott, megrázkódott és felült. Én következtem, és
éreztem, hogy az élet melegen árad szét az ereimben. Értelmem tudta, hogy ez csak röpke haladék, és mégis, bármily könnyedén szóltunk értékéről, a létezés minden órája most felbecsülhetetlen ajándéknak tetszett. Soha még nem éreztem az érzéki öröm olyan izgalmát, mint amit életerőm feltámadása adott. A súly lehullt tüd őmről, az agyamat szor szorít ítóó pánt pánt megol megoldó dódo dott tt,, a béke béke édes édes érze érzete te és szel szelíd íd,, bágy bágyad adtt nyug nyugal alom om lopó lopózo zott tt belé belém. m. Még Még fekve fekve figye figyelte ltem, m, hogy hogyan an éled éled fel fel Summerlee is ugyanattól a kezeléstől, végül Lord John kapta meg belőle a részét. Talpra ugrott, és segített nekem is fölállnom, míg Challenger fölemelte feleségét, és a pamlagra fektette. - Ó, Geor George ge,, kár, kár, hogy hogy viss vissza zaho hozt ztál ál - sutt suttog ogta ta az assz asszon ony, y, és megragadta férje kezét. - A halál kapuját, ahogy mondtad, valóban káprázatos szép függönyök rejtik, mert ahogy elmúlt a fojtogató érzés, egyszeriben minden oly elmondhatatlanul simogató és szép lett. Miért vonszoltál vissza? - Mert azt akarom, hogy azon a kapun együtt lépjünk be. Annyi évet töltöttünk el együtt. Kár volna elválnunk a legmagasztosabb pillanatban. Gyen Gyengé gédd hang hangjá jába bann egy egy pill pillan anat atra ra felv felvililla lant nt előtte ttem egy új Challenger, valaki egészen más, mint az a kíméletlen, nagyhangú és erőszakos ember, aki felváltva késztette bámulatra és sértette vérig a maga nemzedékét. Itt, a halál árnyékában el őbukkant az igazi, benső Chal Challe leng nger er,, a férfi férfi,, aki aki képe képess volt volt megs megsze zere rezn znii és megt megtar arta tani ni egy egy asszony szerelmét. Kedélye azonban egy pillanat alatt újra megváltozott, és újra ő volt a mi erőskezű kapitányunk. - Az egész emberiségből egyedül én láttam és jósoltam meg a katasztrófát - mondta a tudományos diadal ujjongásával a hangjában. Önnek pedig, Mr. Summerlee barátom, úgy hiszem, utolsó kétségei is eloszlottak a színképvonal-elmosódás jelentését illetőleg, és nem állítja még mindig, hogy a Times-beli levelem tévedésen alapult. Ez egyszer harcias kollégánk süket maradt a kihívásra. Lihegve ült, és hosszú végtagjait nyújtogatta, mintha nem tudná elhinni, hogy még mindig bolygónk színén létezik. Challenger odament az oxigénpalackhoz, és a heves sziszegés hangja egész szelíd susogássá halkult. - Takarékoskodnunk kell a megmaradt készlettel -mondta. - A szoba levegő je most erősen túl van dúsítva oxigénnel, és úgy hiszem, hogy egyikünk sem érez nyugtalanító tüneteket. Csak gyakorlati kísérletekkel határozhatjuk meg, hogy milyen arányú gázadagolással közömbösíthetjük a méreg hatását. Lássuk, hogyan m űködik. Vagy Vagy öt perc percig ig néma néma,, fesz feszül ültt ideg idegek ekke kell ültü ültünk nk,, és figy figyel eltü tükk érz érzetei eteink nket et.. Már Már épp épp olya olyann gyan gyanúm úm táma támadt dt,, hogy hogy újra újra érz érzem a halántékomon a szorítást, amikor Mrs. Challenger kiáltott a pamlagról, hogy tüstént elájul. Férje több gázt engedett ki a palackból. - A tudomány előtti időkben - mondta - minden tengeralattjáróban egy fehér egeret tartottak, mert érzékeny szervezete előbb figyelmeztetett a romló levegőre, mintsem a matrózok észrevették volna. Most, drágám, te vagy a mi fehér egerünk. Növeltem a gázadagot, és te jobban vagy. - Igen, jobban vagyok. - Lehetséges, hogy eltaláltuk a kellő adagolást. Ma már biztosan megállapítottuk, mennyi a legkisebb, még elégséges adag, akkor azt is
kisz iszámí ámítha thatjuk tjuk,, meddi eddigg mara aradha dhatunk tunk még még életb letben en.. Sajno ajnoss a felélesztésünkkel az els ő palack tekintélyes részét feléltük. - Fontos azt tudni? - kérdezte Lord John, aki zsebre dugott kézzel állt az ablaknál. - Ha mennünk kell, mihaszna makacskodnunk? Ugye nem gondolja, hogy van bármi reményünk is? Challenger mosolyogva nemet intett. - Akkor pedig ön szerint nem méltóságteljesebb dolog, ha magunk ugrunk, mint ha arra várunk, hogy belökjenek? Ha már így áll a dolog, én amellett vagyok, hogy imádkozzunk, zárjuk el a gázt, és nyissuk ki az ablakot. - Miért ne? - helyeselt a bátor asszony. - Bizony, George, Lord Johnnak igaza van, úgy kéne tennünk. - A leghatározottabban ellenzem! - kiáltott Summerlee ingerülten. Ha majd meg kell halnunk, haljunk meg, persze, de szántszándékkal elébe menni a halálnak ostoba és értelmetlen értelmet len dolog. - Mit szól legifjabb barátunk? - kérdezte Challenger. - Szerintem is végig kell csinálnunk - feleltem. - És én teljes mértékben egyetértek vele – bólintott a professzor. - Akkor, George drágám, ha azt mondod, én is úgy gondolom! kiáltott az asszony. - Helyes, helyes, én csak egy lehet őséget vetettem fel - mondta Lord John. - Ha mind végig akarják követni az eseményeket, én önökkel tartok tartok.. Pokoli Pokolian an érdeke érdekess lesz, lesz, annyi annyi szent. szent. Kivette Kivettem m a része részemet met a kalandokból életem során, kevés ember élt át több izgalmas eseményt nálam, méltó hát, hogy a legizgalmasabb kalanddal végezzem. - Ha felt feltét étel elez ezzzük is, is, hogy hogy az élet élet foly folyta tató tódi dik. k... .. - szól szólal altt meg meg Challenger. - Merész feltételezés! - kiáltott fel Summerlee. Challenger szótlan szemrehányással meredt rá. - Ha felt feltéétele telezzzük is, is, hogy ogy az éle élet foly folyttatód atódik ik – ismé isméte tellte legszájbarágósabb hangján -, akkor sem tudhatjuk biztosan, hogy lesz-e valam alamii módu módunk nk a, mond mondju jukk így, így, szel szelle lemi mi síkr síkról ól az anya anyagi gi síko síkott megfigyelni. Bizonyosan nyilvánvaló még a legtompább elme el őtt is - itt Summ Summer erle leee-re re vill villan anto tott ttaa a szem szemét ét -, hogy hogy az anya anyagi gi jele jelens nség égek ek megfigyelé megfigyelésére sére és megítélésé megítélésére re addig vagyunk vagyunk a legalkalma legalkalmasabb sabbak, ak, amíg amíg magu magunk nk is any anyagi agi valón alónkb kban an léte létezzünk. ünk. Ezér Ezértt csak csak akko akkorr remélh remélhetjü etjük, k, hogy hogy esetleg esetleg magunk magunkkal kal vissz visszük ük valami valami jövend jövendő létbe ennek a világon, sőt a mind minden ensé ségb gben en péld példátl átlan anul ul nagy nagysz szab abás ásúú eseménynek tiszta emlékét, ha erre a néhány ráadás órára életben maradunk. Roppant sajnálatosnak tartanám, ha valami módon csak egy perccel is megrövidítenénk ezt a csodálatos élményt. - Ezt már én is szívesen aláírom - bólintott Summerlee. - Akkor hát egyhangú a döntés - jegyezte meg Lord John. - A teremtésit, az a szegény ördög, az ön sof őrje lent az udvaron utolsó útjára indult. Nem volna érdemes lerohannunk, és felhoznunk őt? - Kész őrültség volna! - kiáltott Summerlee. - Igaza lehet - bólintott Lord John. - Rajta már aligha segítene, és ha még visszajutnánk is élve, a gázunk szétoszlana az egész házban. Szavamra, érdemes megnézni megnézni a madarakat ott a fa f a alatt.
Négy széket húztunk a széles, alacsony ablakhoz; az asszony lehu lehuny nytt szem szemme mell fekve fekve mara maradt dt a heve heverrőn. Emlé Emléks ksze zem, m, hogy hogy egy egy meghökkentő és groteszk ötlet szökkent agyamba - és ezt az illúziót talán a belélegzett levegő súlyos töménysége is er ősítette -, hogy a világ nagy drámájának zárójelenetét figyeljük a páholy első sorának négy üléséből. A közv közvet etle lenn előtérb térben en,, épp épp alat alattu tunk nk volt volt a kis kis udva udvarr a féli féligg megtisztított gépkocsival, Austin, a sof őr most valóban megkapta végső felmondását, mert ott feküdt elterülve a kerék mellett, homlokán jókora zúzódás jelezte, hogy estében a hágcsónak vagy a sárvéd őnek ütötte a fejét. Markában még mindig a locsolócső végét fogta, amellyel a kocsi lemosásához látott. Néhány kisebb platánfa állt az udvar sarkában, és alatta szánalmas kis tollpihe golyók hevertek égnek mered ő lábakkal. A halál kaszája kicsire és nagyra egyként lesújtott. Az udvart övező falon túl a kanyargó útra láttunk, amely az állomás felé vezetett. Az alján egy halomban, egymáson keresztül-kasul fekve hev hevertek ertek az arat aratók ók,, akik akiket et nemr nemrég ég a búz búzaföld aföldrről hazafu hazafutni tni láttun láttunk. k. Feljebb a dadus feküdt, fejét és vállát a gyepes útpadkának vetve. A babát még utolsó erejével kiemelhette a kocsiból, mert most mozdulatlan rongycsomóként feküdt a karjában. Rögtön mögötte egy apró, színes folt jelezte az út mellett, hol terült földre a kisfiú. Még közelebb esett hozzánk a kimúlt konflisló, térdre rogyva a kocsirudak között. Az öreg kocsis úgy gubbasztott az ülésen komikusan lecsüng ő karjaival, mint egy groteszk madárijeszt ő. Az ablakon át homályosan lehetett látni, hogy hogy egy egy fiata fiatale lemb mber er volt volt az utas utasa. a. Keze Keze a kiny kinyititott ott ajtó ajtó kilin kilincs csét ét szorongatta, mintha utolsó pillanataiban még megpróbált volna kiugrani. Távolabb a golfpálya látszott, most is a játékosok apró figurái tarkázták, de ezút ezútta tall moz mozdula dulatltlan anul ul elny elnyúl úlvva a fűben ben vagy agy a pály pályát át övez övező hangáb hangában an.. Az egyik egyik pályam pályamez ezőben ben nyol nyolcc test test heve hevert rt,, egy egy négy négyes es csapat, velük az ütőhordó fiú, úgy látszik, az utolsó pillanatig sem volt képes abbahagyni a játékot. Madár nem szállt a kék égbolt alatt, ember vagy állat nem mozdult az előttünk elnyúló tágas tájon. A nyugvó nap békés sugaraival pásztázta végig, de már az egyetemes halál néma mozdulatlansága gubbasztott gubbasztott fölötte, a halálé, amely rövidesen minket is utolér. Pillanatnyilag fajtánk egyetemes végzetétől csak egy vékony, törékeny üveglemez választott el minket, amely az éter mérgező hatását ellensúly ellensúlyozó ozó oxigéntöbb oxigéntöbbletünk letünket et megóvta megóvta a kiáramlást kiáramlástól. ól. Egy ember ember tudománya és előrelátása jóvoltából az életnek ez a kis oázisa néhány óráig fennmarad még a halál roppant sivatagában, s megóv minket, hogy részesei legyünk a közös katasztrófának. Aztán kifogy a gáz, mi is levegőért kapko kapkodv dvaa heverü heverünk nk a cseres csereszn znyev yevörös örös szőnyeg nyegen en,, és az emberi faj és az egész földi élet végzete beteljesedik. Hosszan és a helyzet ünnepélyességét ünnepélyességétől elszótlanodva bámultuk a világtragédiát. - Ott egy égő ház - szólalt meg végül Challenger egy füstoszlopra mutatva, amely a fák közül emelkedett az égnek. - Sok ilyen t űz lesz mind minden enfel felé, é, talá talánn egés egészz váro városo sokk álln állnak ak rövi rövide dese senn láng lángba ban, n, hisz hisz elgondolható, hogy hány ember rogyott össze ég ő gyufával a kezében. Az égés ténye egyébként egymaga is bizonyítja, hogy a légkörben az oxigén aránya normális, és a bajt az éter okozta. És ott is lángok, a Crowborough Hill tetején. A golfklub háza ég, ha nem csalódom. A
toronyóra üti tovább az időt. Filozófusaink elgondolkodhatnak rajta, hogy az ember alkotta szerkezetek túlélték a fajt, amely létrehozta őket. - A mindenségit! - kiáltott fel Lord John, és izgatottan pattant fel székéb ől. - Mi az a füstgomoly ott? Vonat közeledik! Már dübörgését is hallottuk, és rövidesen teljes egészében e gészében láthatóvá vált, és úgy ítéltem meg, hogy bámulatos sebességgel robog. Hogy honn honnan an jött jött,, mily milyen en mess messzi zirről, nem nem tudh tudhat attu tuk. k. Csak Csak csod csodál álat atos os szerencsével juthatott el eddig is. De most tanúi lehettünk pályafutása iszony iszonyúú végéne végének. k. Egy szene szenesko skocsi csikbó kbóll álló álló teherv tehervona onatt veszt vesztege egeltlt a pályán. A lélegzetünket is visszafojtottuk: az expressz ugyanazon a vágányon robogott! Az összeütközés irtózatos volt. Mozdony és kocsik egyetlen óriási, szilánkokra hasadt fából és összegörbült vasból álló roncsh roncshalm almazz azzáá torny tornyozó ozódta dtakk fel. Szikrá Szikrázó zó lángny lángnyelv elvek ek csapta csaptakk fel a roncsok közül, és rövidesen izzó máglyává vált az egész. Vagy félóráig némává meredve bámultuk a borzalmas látványosságot. - Szegény, szegény emberek! - kiáltott fel végül Mrs. Challenger, és zokogva ragadta meg férje karját. - Drágám, a vonaton utazókban mér nem volt több élet, mint a tehervagonok szénrakományában, amelybe beleütköztek, vagy abban a szénben, amellyé elégtek - felelte Challenger, és vigasztalóan simogatta feleségét. - Még az él ők vonata volt, amikor a Victoria pályaudvarról elindult, de vezet ő je és utasai mind halottak voltak már, mikor elérte a végzet. - Bizonyára hasonló dolgok zajlanak az egész világon - mondtam, és különös események látomása t űnt elém. - Gondoljanak az úton lév ő hajókra: csak haladnak tovább, amíg kazánjaikban ki nem alszik a tűz, vagy vagy amíg amíg telj teljes es sebe sebess sség égge gell egy egy homo homokp kpar artr traa nem nem futn futnak ak,, vagy vagy szirtnek nem ütköznek. És a vitorlás hajók is sokáig bolyonganak még fel fel-alá holt ten tengerészekkel rakva, míg fáj fájuk el nem korhad, eresztékeiken be nem folyik a víz, s egyenként a tenger fenekére nem süllyednek. Talán még egy század múlva is tele lesz az Atlanti-óceán a régmúlt idők ide-oda sodródó emlékeivel. - És az emberek a szénbányák mélyén - tette hozzá Summerlee szomorú kuncogással. - Ha valami csuda folytán valaha is lesznek még geológusok e földön, különös elméleteket alkotnak majd arról, hogyan élhetett ember a földmélyi szénrétegekben! - Ilyesmikhez nem is állítom, hogy értenék - folytatta Lord John -, de annyit én is sejtek, hogy ezek után a Földre ki lehet tenni a táblát: Lakatlan, kiadó. Ha egyszer fajunk kihal, hogyan is népesedhetne be. - A Föld a kezdetben is lakatlan volt - mondta Challenger komolyan. Bizonyos törvények szerint, amelyeknek létrejöttér ől semmit sem tudunk, benépesült. Miért ne indulhatna újra ez a folyamat? - Drága Challenger barátom, csak nem gondolja ezt komolyan? - Nekem nem szokásom, Summerlee professzor, olyasmit mondani, amit nem úgy gondolok. Fenti állításom triviális igazság. - Szakállát előreszegezte, és szemhéja lecsukódott. - Hallja, egész életében csökönyös dogmatikus volt, és úgy is akar, lám, meghalni - jegyezte meg Summerlee maróan. - És ön, uram, egész életében egy fantáziátlan akadékoskodó volt, és ebből már aligha fog f og kigyógyulni.
- Önre viszont a legnagyobb ellensége se mondhatja, hogy híján van a fantáziának! - vágott vissza Summerlee. - Szavamra! - lépett közbe Lord John. - Méltó volna önökhöz, ha az utolsó korty oxigént is egymás gyalázására használnák fel! Végre is mit számít, hogy lesz-e újra ember, vagy sem. Azt mi már úgysem érjük meg. - Ezzel a megjegyzéssel, uram, ön elárulta igen sz űkös korlátait felelte Challenger szigorúan. - Az igazi tudományos elmét nem kötik meg a térbeli és id őbeli megfontolások. A jelen határvonalán építi fel megfigyelőállá állásá sát, t, amel amelyy vona vonall a végt végtel elen en múlta múltatt a végt végtel elen en jöv jövőtől elválasztja. Erről a biztos pontról vizsgálja a dolgokat, visszanyúlva a kezdetekig és előretekintve a végig. S ami a halált illeti, a tudományos elme normális és módszeres munkáját folytatja őrhelyén, amíg utol nem éri a halál. Nincs figyelme olyan érdektelen semmiségre, mint önmaga fizikai megsemmisülése, éppoly kevéssé, mint az anyagi világ egyéb korlátaira. Igazam van, Summerlee professzor? Summerlee kelletlen dünnyögéssel helyeselt. - Bizonyos fenntartásokkal egyetértek - felelte. - Az eszményi tudományos elme - folytatta Challenger -, és ezt harmadik személyben mondom, nehogy túl önhittnek tessem, tehát az eszm eszmén ényi yi tudo tudomá mány nyos os elme elme képe képess egy egy absz absztr trak aktt tudo tudomá mány nyos os köve követk tkez ezte tetés téstt végi végigg ggon ondo doln lnii az alat alattt az idő ala alatt is, is, amíg míg egy léggömbből kizuhanva a földhöz nem csapódik. Az ilyen fából faragott férfiak a természet meghódítói és az igazság testőrei. - Én úgy látom, most a természet kerekedett felül - jegyezte meg Lord John az ablakon kitekintve. - Olvastam különféle vezércikkeket arról, hogy önök, tudós uraim, már legyőzték a természetet, de most mintha a legyőzött visszahódítaná birodalma egy részét. - Ez csak csak átme átmene netiti viss vissza zaes esés és - jele jelent ntet ette te ki Chal Challe leng nger er mély mély meggyőződés déssel. sel. - Mit Mit számít ámít néh néhány ány milli illióó év az idő végtelen folyamatában? A növényi világ, ahogy ön is láthatja, nem szenvedett kárt. Nézze annak a platánfának a leveleit! A madarak kimúltak, de a növény virul. Ebből a növényi életből a tavakban és a mocsarakban idővel kifejlődnek az apró, mikroszkopikus csúszó-mászó plazmacseppek, előőrsei az élet nagy hadseregének, amelyben mi öten most az utóvéd nem mindennapi szerepét játsszuk. Ha egyszer létrejött az élet legalacsonyabb rendű formája, az ember végső eljövetele éppoly bizonyos, mint hogy a makkból tölgyfa n ő ki. - És a méreg? - vetettem közbe. - Nem fogja az életet csírájában elfojtani? - A méreg talán csak egy réteg, egy szakasz az éterben, egy halálos Golf-áram a hatalmas óceánon keresztül, amelyben úszunk. Vagy a tűrőképesség győz, és az élet alkalmazkodik az új körülményekhez. A puszta tény, hogy vérünk oxigénjének aránylag csekély túldúsítása is védelmet nyújt a méreg ellen, ékesszólóan bizonyítja, hogy már egészen kicsiny változás is képessé teheti az állati életet ártalmai kivédésére. A fák fák mög mögött ött füs füstölg tölgő ház ház most már tűzbe borult borult.. Hatalm Hatalmas as lángnyelvek csaptak fel belőle. - Igazán rettenetes - mormogta Lord John olyan megrendülten, ahogy még sohasem láttam őt.
- Ej, végül is mit számít? - jegyeztem meg. - A világ halott, és szerintem a hamvasztás a legjobb temetési mód. - Lehe Lehetn tnee rész részün ünkk benn benne, e, még még idő előtt is, ha ez a ház is felgyulladna. - Erre a veszélyre jó előre gondoltam – mondta Challenger -, és megkértem a feleségemet, hogy tegyen meg minden óvintézkedést. - Meg is tettem, drágám. Hanem a fejem megint iszonyúan zúg. Szörnyű itt a levegő. - Ezen segíthetünk - szólt Challenger. Az oxigénpalack fölé hajolt. Majdnem kiürült. Három és fél órát tartott ki. Most van kevés híján nyolc óra, az éjszakát tehát nyugodtan tölthetjük. Úgy számítom, hogy reggel kilenc óra tájban várhatjuk a véget. Jön még egy napkelte, amely már kizárólag a miénk lesz. Üzembe helyezte a második palackot, és fél percre az ajtó fölötti szellőzőablakot is megnyitotta. Mikor a leveg ő érezhetően felfrissült, felfrissült, de kellemetlen tüneteink újra erősödtek, becsukta megint. - Egyébként - mondta -, nemcsak oxigénnel él az ember. Jócskán vacsoraidő van már. már. Talá Talánn mond mondan anom om se kell kell,, urai uraim, m, hogy hogy amik amikor or meghívtam önöket otthonomba, erre a remélhet őleg érdekes találkozóra, még az volt a szándékom, hogy konyhámat a legjobb oldaláról mutatom be önöknek. Most azonban kevesebbel is be kell érnünk. Bizonyára egyetértenek velem, hogy balgaság volna az olajt űzhely működtetésével csökk csökkent enteni eni szűkös kös oxig oxigén énké kész szle letü tünk nket et.. Van Van némi némi hide hidegg húsu húsunk nk,, kenyerünk és savanyúságunk, ami pár palack fehér borral megtoldva bizonyára megfelel a célnak. Köszönöm, drágám, mint mindig, most is a háziasszonyok háziasszonyok gyöngyének bizonyultál. Való Valóba bann bámu bámula lato toss látv látván ányy volt, volt, ahog ahogyy a prof profes essz szor orné né,, a brit brit háziasszony birtokosi önérzetével és kötelességtudatával, öt perc alatt felterített egy hófehér abroszt a szoba közepén álló asztalra, elhelyezte rajta a szalvétákat és az asztalnem űt, felhordta az egyszer ű étkeket, és mind mindez eztt civi civiliz lizál áltt eleg elegan anci ciáv ával al,, még egy egy vill villam amos os elem elemlá lámp mpát át is elhelyezett az asztal közepén. Nem kevésbé bámulatos volt, hogy mind farkasétvággyal farkasétvággyal ültünk le vacsoránkhoz. vacsoránkhoz. - Ezen mérhetjük le érzelmi állapotunkat – jegyezte meg Challenger kissé kissé leeres leereszk zked edő han hanggon, ahog hogy szo szokta, kta, ha közna öznapi pi tén tények yek tudományos magyarázatába fogott. - Nagy érzelmi krízisen estünk át, ami felborította szervezetünkben a molekuláris folyamatok egyensúlyát. Ezt az egyensúlyt helyre kell állítani. A nagy bánat és a nagy öröm heves éhséget okoz, nem pedig étvágytalanságot, mint a regényekben. - Bizo Bizony nyár áraa ezért ezért rend rendez ezne nekk faluh faluhel elye yenn nagy nagy halo halotti tti toro toroka katt kockáztattam meg. - Pontosan. Ifjú barátunk pompás szemléltet ő példát talált. Hadd adjak önnek, még egy szeletet ebb ől a nyelvből. - Ugyanez áll a vad népekre - vette át a szót Lord John, miközben nagyot kanyarított a hideg marhasültb ől. - Láttam egyszer egy f őnök teme temeté tésé sétt az Aruw Aruwim imii foly folyón ónál ál,, és a törz törzss egy egy egés egészz vízi vízilo lovvat bekebelezett, amely többet nyomhatott, mint a torozók együttvéve. Vann Vannak ak törz törzse sekk Új-G Új-Gui uine neáb ában an,, akik akik magá magátt a megb megbol oldo dogu gulta ltatt fogyasztják el, és ezzel mindjárt a temetés gondját is elvetik. Hanem az
egész egész földön földön a legkül legkülönö önöse sebb bb halott halottii tor aligha alighanem nem az, amelye amelyett mi fogyasztunk itt. - És az a legfurcsább - jegyezte meg Mrs. Challenger -, hogy képtelen vagyok bánkódni az eltávozottak miatt. Ott van apám és anyám Bedfordban. Jói tudom, hogy már nem élnek, és mégis, ebben az iszony iszonyúú egyetem egyetemes es tragédi tragédiába ábann nem tudok tudok heves heves fájdal fájdalmat mat érezn éreznii egyes emberek miatt, még őmiattuk sem. - És az én anyám az írországi kis tanyán - mondtam. - Látom őt lelki szeme szemeimm immel, el, ahogy ahogy vállke vállkend ndő jével és csipke főkötő jével az ablak mellett, magas támlájú karszékében ül, lehunyt szemmel, mellette a könyve és a szemüvege. Miért is gyászolnám? Eltávozott, és én is eltávozom, és egy más életben talán közelebb leszek hozzá, mint Anglia van Írországtól. De azért fáj arra gondolni, hogy a drága test nincs többé. - A testről szólva - jegyezte meg Challenger -, egyikünk se gyászolja körme lenyírt darabkáit vagy levágott hajfürtjeit, pedig azok is hozzá tartoztak. Még a féllábú sem táplál fájó érzelmeket hiányzó végtagja irá iránt. nt. Az any anyagi agi test test legin eginkkább ább fáj fájdal dalom és vesz esződség dség forrá forrása sa szám számun unkr kra, a, s álla álland ndóa óann létü létünk nk korl korlát átai aira ra figy figyel elme mezztet. tet. Miér Miértt is bánkódnánk tehát, ha szellemi énünknek meg kell válnia t őle? - Ha ugyan a kettő különválasztható – mormogta Summerlee. - De akárhogy is, iszonyú az egyetemes halál. - Ahogy már kifejtettem - vetette ellene Challenger -, az egyetemes pusztulás épp kevésbé szörny ű, mint az elszigetelt, egyes halál. - Akárcsak a háborúban - tette hozzá Lord John. - Ha egy ember feküdne itt a szőnyegen fölhasított mellel, az arca helyén egy nagy, véres lyukkal, belebetegednének a látványba. De én tízezer ilyen hullát láttam heverni Szudánban, és mégsem hatott rám így, mert amikor tört történ énel elme mett csin csinál álun unk, k, az embe emberé réle lett csip csip-c -csu supp vala valami mi,, nem nem soka sokatt törődünk vele. Amikor egymilliárd ember egyszerre távozik el, ahogy ma történt, képtelenek vagyunk egyeseket kiragadni az iszonyú tömegből. - Bárcsak már mi is túl lennénk rajta! - sóhajtott fel a hölgy. - Ó, George, én úgy félek. - Te leszel leszel a legbát legbátrab rabbb köztün köztünk, k, kedve kedvese sem, m, amikor amikor elérke elérkezi zikk a pillanat. Nagyszájú, nehéz természetű férjet kaptál bennem, drágám, de arra gondolj, hogy G. E. Challenger olyan, amilyennek teremtetett, és ezen nem változtathattam. De azért ugye nem cseréltél volna el másra? - Soha Soha senk senkir iree ezen ezen a kere kerekk vilá világo gon, n, drág drágám ám - moso mosoly lygo gott tt az asszony, és karjait férje bikanyakára fonta. Mi diszkréten az ablakhoz léptünk, és a szemünk elé táruló látványra meredtünk. A sötétség már leszállt, és homályba burkolta a kihalt földet. De a déli déli láthat láthatár ár fölött fölött élénkv élénkvörö öröss csík csík volt volt látható látható,, az élet élet lüktet lüktetésé éséve vell erősödve és halványulva, hol bíborszínben lobbant föl a zenitig, hol izzó tűzcsíkká halványult. - Lewes lángokban áll! - kiáltottam. - Nem, Brighton ég - mondta Challenger hozzánk lépve. - Az izzó háttéren világosan rajzolódik ki a láthatár vonala. Az a tűz mérföldekkel a dombvonulat mögött lobog. Alighanem az egész város ég. Különböző pontokon égtek tűzvörö zvöröss fények fények,, és a vasútro vasútroncs ncsok ok halma is még halványan parázslott, de mindezek csak apró fénypöttyök
voltak a dombok mögött lüktető óriási tűztengerhez képest. Micsoda Gazette Gazette-sz -szám ám jönne jönne össze össze mindeb mindebbből! Volt Volt már már ily ilyen óriá óriási si téma téma újságí újságíró ró előtt - és ily ily kev kevés remé remény ny,, hog hogy fel felhas használh nálhas assa sa -, a szenzációk szenzációja, és senki, aki méltányolná? És ekkor hirtelen feltám feltámadt adt bennem bennem a riport riporterö erösz sztön tön:: mindent mindent feljeg feljegyez yezni! ni! Ha ezek ezek a tudósok olyan töretlen hűséggel folytatják életük munkáját az utolsó pillanatig, miért ne lennék én is, a magam szerény módján, éppoly állhatatos? Soha nem kerül emberi szem elé, amit papírra vetek. De a hoss hosszú zú éjsz éjszak akát át el kell kell tölte tölteni ni vala valaho hogy gyan an,, és az alvá alváss gond gondol olata ata,, lega legalá lább bbis is számo számomr mra, a, képt képtel elen enne nekk tets tetsze zett tt.. Ha jegy jegyze zetel telge gete tek, k, könnyebben telnek a nehéz órák, és a gondolataimat is elfoglalom. Ennek az elhatározásomnak köszönhet ő, hogy most előttem fekszik a jegyzettömböm, amelynek az oldalait azon az éjszakán firkáltam tele összefutó sorokkal a térdemen, az elemlámpa fakó és egyre halványuló fényében. Ha lenne írói vénám, a feljegyzések méltóak lennének a rendkívüli alkalomhoz. De talán még így is segítenek felidézni némiképp olva olvasó sóim im szám számár áraa anna annakk a félel félelme metes tes éjsz éjszak akán ának ak a rette rettene neté tétt és zaklatott érzelmeit. IV. FEJEZET A haldoklás naplója Milyen furcsán hatnak e szavak, amelyeket jegyzetfüzetem egy tiszta lapjának elejére firkantottam! És még mennyivel különösebb, hogy én, Edward Malone írtam őket, aki alig több, mint tizenkét órája léptem ki streathami lakásomról, még csak nem is sejtve, milyen fantasztikus nap vár vár rám! rám! Újra Újra végigt végigteki ekinte ntekk az esemé esemény nyek ek láncol láncolatá atán, n, McArdl McArdle-l e-lal al folytatott beszélgetésemen, Challenger első riasztó figyelmeztetésén, mely a Timesban jelent meg, az abszurd vonatúton, a kellemes ebéden, a katasztrófán, egészen a jelen pillanatig, amikor már csak mi öten lézengünk egy kihalt bolygón, és amikor végzetünk olyan bizonyos, hogy ezeke ezekett a soroka sorokat,t, amely amelyeke ekett gépies gépies szakm szakmai ai megsz megszoká okásbó sból,l, emberi emberi szemnek nem szánva, papírra vetek, egy már halott ember üzenetének tekinthetem, hisz oly közel állok ahhoz a sötét határvonalhoz, amelyen az egész emberiség átlépett már, a mi kis baráti körünk kivételével. Most érzem csak át Challenger szavainak bölcsességét és igazságát, hogy az igazi tragédia az volna, ha mi megmaradnánk, mikor minden szép, nagy és nemes kihalt a világból. Ilyen veszély azonban nem fenyeget minket. Már a máso másodi dikk oxig oxigén énppalac alackkunk unk is kimer imerül ülőben ben van. an. Élet Életün ünkk nyomorúságos maradékát akár percre is kiszámíthatjuk. Épp imént volt részünk egy jó negyedórás el őadásban. Challenger izgalmában úgy dörgött és harsogott, mintha hitetlenkedő tudóstársait győzköd zködné né az akad akadém émia iaii nagy nagy előadóban adóban.. Minden Mindenese esetre tre különö különöss hallgatósága volt: felesége csendben ült, szelíden, szórakozottan, és láthatólag fogalma sem volt, miről beszél a férje; Summerlee kritikus és kötözködésre kész figyelemmel követte a homályban ülve; Lord John a saro sarokb kban an nyúl nyúltt el, el, egy egy kars karszé zékbe kben, n, arcá arcánn lepl leplez ezet etle lenn unal unalom ommal mal,, jómagam pedig az ablak mellől figye figyeltltem em a jele jelene netet tet,, olya olyann hűvös érdektelenséggel, mintha álom volna az egész, vagy olyasmi, amihez
semmi személyes közöm nincsen. Challenger a középs ő asztalnál ült, ég a villam villamos os lámpa lámpa fényév fényével el a mikros mikroszk zkópb ópbaa helye helyezet zettt metsz metszetet etet világította át, amelyet imént hozott be az öltözőszobájából. A mikroszkóp tükre által felvetett kis fehér fénykör szakállas darabos arcának egyik felét ragyogóan megvilágította, másik felét pedig mély sötétben hagyta. Úgy Úgy láts látszi zik, k, az utób utóbbi bi időben az élet élet legkez legkezdet detleg legese esebb bb formái formáiva vall foglalkozott, és a jelen pillanatban f őként az izgatta, hogy az előző nap preparált lemezen elhelyezett amőba él-e. - Nézzék csak meg maguk is! - ismételgette nagy izgalomban. Summerlee, méltóztatna idelépni és személyesen meggyőződni róla? Malo Malone ne,, lenn lennee szív szíves es elle ellennőriz rizni, ni, hogy hogy jól jól látt láttam am-e -e?? A köz középen épen muta mutatk tkoz ozóó póks póksze zerrű val valaamik mik kovamo vamosszatok atok,, és szám számun unkkra érdektelenek, mert inkább növényi, mint állati lények. De ami jobbra látszik, az kétségtelenül amőba, és lassan araszol befelé. A felső csavar a finombeállító, f inombeállító, tessék, nézzék meg maguk is. Summerlee megnézte, és bólintott. Én is beletekintettem, és egy aprócska lényt láttam, mintha üvegporból állt volna össze, és lassan úszo úszott tt tov tova a fény fénykö körb rben en.. Lord Lord John John nem nem óhaj óhajto tott tt szem személ élye yese senn meggyőződni a dologról. - Nekem édes mindegy, hogy él-e vagy hal-e - jelentette ki. - Hisz még látásból sem ismerjük egymást, miért fájna a fejem miatta. Nem hinném, hogy amőbánk sokat törődne a mi hogylétünkkel. Elnevettem magam, de Challenger jegesen megvető pillantást lövellt felém. Mi tagadás, meghűlt bennem a vér. - A félműveltek fölényes cinizmusa több kárt okoz a tudománynak, mint a tudatlanok ostobasága! - csattant fel. - Ha Őlordsága nem tartaná méltóságán alulinak... - George, drágám, ne légy már olyan harapós! - csitította felesége, megsimogatva a mikroszkóp fölé boruló fekete sörényét. - Végül is mit számit, hogy él-e az az amőba, vagy sem? - Rettentő sokat számít! - hördült fel Challenger. - Akkor hát halljunk róla - mosolygott Lord John engedékenyen. Mindegy, hogy erről beszélünk-e vagy másról. És ha úgy gondolja, hogy túl tiszteletlenül nyilatkoztam az amőbájáról, vagy hogy megbántottam, kész vagyok t őle bocsánatot kérni. - Én viszont nem látom be - vetette közbe Summerlee nyikorgó, vitára kész hangján -, miért tulajdonít olyan nagy jelent őséget annak, hogy az amőba él. Hisz ő Is abban a légkörben van, amelyben mi, így természetesen őrá sem hathatott a méreg. Ha odakinn lenne, ő is kimúlt volna, mint minden más állat. - Az ön megjeg megjegyz yzése ése,, Summe Summerle rleee baráto barátom m – felelte felelte Challe Challenge ngerr megsemmisítő leer leeres eszk zked edés ésssel (ó, (ó, bár bár lefe lefessthet thette tem m volna olna azt azt a fölény fölényese esenn arrogá arrogáns ns arcot arcot a mikros mikroszk zkóptü óptükör kör vetet vetette te fényk fénykör ör élénk élénk megvilágításában!) -, az ön megjegyzése arra vall, hogy tökéletlenül értékeli a helyzetet. Ezt az am őbát tegnap tettem két üveglemez közé, és hermetikusan lezártam. Oxigénünknek egy molekulája se juthatott hozzá. Az éter viszont természetesen áthatolt az üvegen, mint világunk minden anyagán. Így tehát az amőba is elszenvedte a mérgezést. Ebb ől tehá tehátt arra arra köve követk tkez eztet tethe hetün tünk, k, hogy hogy az össz összes es több többii amőba a mi
szobánkon kívül nemhogy kimúlt volna, amint azt ön tévesen állította, hanem vidáman átvészelte a katasztrófát. - Ám legyen - vont vállat Lord John -, de nekem akkor sincs kedvem ujjongani. Mi következik az egészből? - Mindössze annyi következik, hogy világunk nem halott, hanem él ő világ. Ha volna tudományos képzel őereje, ez aprócska tényből kiindulva tekintetét messze előre vetné, és látná, hogy néhány millió év múlva ami röpke pillanat a korok végtelenségében -, a világot újra elárasztja az az állati és emberi élet, amely ebből a parányi gyökérb ől sarjadt ki. Látott már préritüzet, ahol a lángok a fű és a növényzet minden nyomát lesöprik a föld színéről, és csak fekete pusztaságot hagynak maguk után? Azt hinné, hogy az a föld örökre élettelen sivatag marad. De a gyökerek a földben rejtőznek, és ha néhány év múlva arra jár, a zöldell ő fű közt nyomát se leli már az üszkös feketeségnek. Íme, ez a parányi teremtés a jövendő állati élet gyökere, és ha az állati élet a benne rejl ő törvényeknek engedelmeskedve kifejl ődik, az evol evolúc úció ió útjá útján, n, idővel vel bizo bizony nyos osan an eltö eltörl rlii mind minden en nyom nyomát át anna annakk a példátlan katasztrófának, amely most minket is rövidesen megsemmisít. - Pokolian érdekes! - kiáltott fel Lord John, most már beletekintve a mikroszkópba. - Ez a fura kis fickó függ tehát az els ő helyen a nagy családi arcképcsarnokban! Szép nagy inggombja van! - Az a sötét pont rajta a sejtmag - magyarázta Challenger olyan hangon, ahogy a dajka magyaráz a kisdednek. - Akkor hát nem kell egyedül éreznünk magunkat - nevetett fel a lord. - Van még élő rajtunk kívül a Földön. - Ön, Challenger, a jelek szerint vitathatatlan ténynek tekinti - szólalt meg meg Summe Summerl rlee ee -, hogy hogy a világ világ tere teremté mtésé séne nekk egye egyetle tlenn célj céljaa volt: volt: létrehozni és fenntartani az embert. - És ön szerint, uram, milyen más célja lehetett? - horkant fel Challenger, akit a legcsekélyebb ellentmondás is kihozott a sodrából. - Néha Néha az az érz érzésem, ésem, csak csak iszo iszony nyúú önhi önhitt ttsé ségé gébe benn képz képzel elii az emberiség, hogy ez a hatalmas állványzat csak azért épült, hogy ő felbotorkálhasson rajta. - Dogmán Dogmának ak én se nyilv nyilvánít ánítaná anám, m, de annyi annyitt legalá legalábbi bbiss biztos biztosan an állíthatunk anélkül is, amit ön iszonyú önhittségnek min ősített, hogy az ember a természet legmagasabb rendű produktuma. - A legmagasabb rend ű azok között, amelyekről tudomásunk van. - Ez, uram, magától értetődik. - Gond Gondol olja ja csak csak el, el, hány hány milli millióó vagy vagy inká inkább bb hány hány milli milliár árdd évig évig keringett keringett a Föld az űrben üresen, vagy ha nem is üresen, de az emberi faj nyoma nélkül. Képzelje csak el, számlálhatatlan korszakokon át hogy mosta az eső, perzselte a Nap és söpörték a szelek. Az ember csak tegn tegnap ap jött jött létr létree a geol geológ ógia iaii időszámí számítás tás szeri szerint. nt. Miért Miért tekint tekintené enénk nk nyilv nyilvánv ánvaló alónak nak,, hogy hogy mindez mindez a hatalma hatalmass készül készülődés az ő kedvéért történt? - Akkor hát kinek vagy minek a kedvéért? - Ki tudná megmondani? Valami, számunkra teljesen felfoghatatlan okbó okból,l, és az emb ember talá talánn mer merő vélet véletlen len,, a világf világfoly olyama amatna tnakk egy mellékterméke. Mintha csak az óceán színén úszó tajték azt képzelné, hogy az óceán azért lett, hogy őt létrehozza, és felszínén tartsa, vagy a
katedrálisban megbúvó egér azt hinné, hogy a templom kizárólag az ő hajlékának épült. A vita minden mondatát papírra rögzítettem eddig, de most már egyre egyre inkább inkább zajos zajos civako civakodás dássá sá fajul, fajul, és sok szótag szótagú, ú, tudomá tudományo nyoss szakszavak röpködnek Ide-oda. Kétségtelenül nagy kiváltság két ilyen elme elme vitáj vitáját át hall hallan anii a legm legmag agas asab abbb rend rendű kérdésekről, de miv mivel véleményük mindig homlokegyenest ellenkezik, a magunkfajta egyszer ű lelkek, mint Lord John és én, kevés használhatót tudunk kisz űrni belőle. Ketten mintegy semlegesítik egymást, és mi a végén ugyanott vagyunk, ahol az elején voltunk. Most különben elcsitult a csetepaté, Summerlee a székében gubbaszt, Challenger pedig a mikroszkópja csavarjait forgatva folytonos, mély mormogást hallat, mint a tenger vihar után. Lord John hozzám lép, és együtt bámulunk ki az éjszakába. Sápadt újhold fényük - az utolsó hold, amelyen emberi tekintet megpihen -, és a csillagok szikráznak. Még a dél-amerikai fennsík tiszta levegő jében sem láttam őket ilyen tisztának és ragyogónak. Lehet, hogy az éter változása a fény viselkedésére is hat. Brighton halotti máglyája fényük még, és egy újabb, messzibb vörös csík is látszik a nyugati égen, ami talán Arundel vagy Chichester, esetleg Portsmouth égését jelzi. Mélázok ültömben, és olykor papírra vetek egy-egy mondatot. Édes mélabú ül a levegőben. Ifjúság és szépség és lovagiasság - mindennek ilyen véget kell érnie? A csillagfényes Föld a szelíd béke álomvilágának tetszett. Ki hinné, hogy egyetlen, iszonyatos Golgota, emberi testekkel teleszórva? Váratlanul azon kapom magam, hogy fölnevetek. - Ejha, fiatal barátom! - bámul rám Lord John meglepetten. - Mi is szívesen vennénk egy tréfát ezekben a nehéz órákban. Ki vele, min mulat olyan jót? - A nagy nagy,, mego megold ldat atla lann kérd kérdés ések ek juto jutotta ttakk esze eszembe mbe - felel felelte tem m -, amelyekre annyi gondot és er őt pazaroltunk. Az angol-német ellentét például vagy a Perzsaöböl körüli viták, amelyek volt f őnökömet annyira lázb lázbaa hoz hozták. ták. Ki sejte sejtett ttee voln volna, a, mikö miközb zben en anny annyitit vesz veszkkődtün dtünkk és vitáztunk róla, hogy végül így oldódnak meg? Újra csönd üli meg a szobát. Úgy sejtem, mind barátainkra és szeretteinkre gondolunk, akik már megelőztek minket. Mrs. Challenger halkan zoko okog, és fér férje suttog togva beszél hozzá. Agyamba mban a legkülönfélébb emberek ötlenek fel. Most mind holtan fekszenek, mint szegény Austin lenn az udvaron. Ott van például McArdle. Pontosan tudom, hol van, arcra borulva az íróasztalán, kezében a telefon, amelyen át hallottam, mikor előrebukott. Beaumont, a szerkesztő talán a kékvörös török szőnyegen fekszik, amely szentélyének ékessége volt. És a fiúk fiúk a ripo riport rter ersz szob obáb ában an - Macd Macdon onna na és Murra Murrayy és Bond Bond,, Bizt Biztos osan an szorgos munkájuk közben érte őket a halál, Jegyzettömbjüket, amelybe a különös események élénk benyomásait rögzítették lázasan, még a kezükben szorongatják. Elképzelem, hogyan készült az egyik interjút készíteni az orvosokkal, a másik riportútra a Westminsterbe, a harmadik a Szent Pál-katedrálisba. Micsoda fantasztikus f őcímek lebeghettek a szemük előtt utolsó, gyönyörűséges látomásként - címek, amelyek már sohasem öltenek testet nyomdafestékben! Szinte látom Macdonnát az orvosok között. „Remény a Remington Streeten!" (Macdonna imádta az alliterációt.) „Interjú Dr. Soley Wilsonnal." „Ne csüggedjünk, mondja a
híres specialista." És a cikk: „Kiküldött tudósítónk a kiváló tudóst a háztetőn ülve találta, ahová holtra rémült betegei elöl húzódott vissza, akik ostrom alá vették lakását. Hogy a helyzet rendkívüli komolyságát mennyi mennyire re átlátja átlátja,, annak annak kétsé kétségbe gbevo vonha nhatatl tatlan an jelét jelét adta adta az ünnep ünnepelt elt orvos, amidőn elutasította annak gondolatát, hogy a reménység minden útja véglegesen lezárult volna." Így kezdené Macdonna. Aztán ott van Bond, bizonyára ő menne a Szent Pál-katedrálisba. Ő irodalmiasan kezelné a témát. Szavamra, ez a téma valóban neki való volna! „A kupol kupolaa alatti alatti galéri galérián án állva állva és alátek alátekint intve ve a kétség kétségbee beese setttt embere emberekk zsúfolt tömegére, ahogy eme utolsó percekben csúsznak-másznak egy Hata Hatalo lom m előtt, akit akit eddi eddigg oly oly megá megátal talko kodo dotta ttann semm semmib ibee vette vettek, k, a hullámzó tömegből a rémült könyörgés oly mélyről szakadt nyögése morajlik fel, oly hideglelős segélykiáltás az Ismeretlenhez, hogy..." és így tovább. Igen, ragyogó vég volna egy riporternek, bár akárcsak én, ő sem tudta volna felhasználni anyagát. Pedig mit nem adott volna szegény Bond, ha egy ilyen hasábnyi cikk alján ott láthatta volna a szignóját: J. H. B.! De miket irkálok itt össze? Épp csak a terhes órákat igyekszem eltölteni valahogy. Mrs. Challenger bevonult a bels ő öltözőszobába, és a professzor közli velünk, hogy már alszik is. Ő maga könyveket forgat, és jegyzeteket készít készít a nagy asztalnál, olyan nyugodtan, mintha mintha még sokévi zavartalan munka állna el őtte. Egy zajos lúdtollal ír, amely mintha azokat gúnyolná sercegésével, akik gazdája véleményével nem értenek egyet. Summerlee elomlóit székében, és id őről id őre riasztó horkantásokat hallat. Lord John zsebre vágott kézzel dől hátra, szeme lehunyva. Hogy egye egyese sekk hogy hogyan an képe képese sekk ilye ilyenn hely helyze zetb tben en alud aludni ni,, felfo felfogh ghat atat atla lann számomra. Hajnali fél négy van. Most riadtam fel álmomból. Tizenegy múlt öt perccel, amikor utolsó feljegyzésemet írtam. Emlékszem, mert felhúztam az órám rámat, at, és akk akkor meg megnéz néztem tem az időt. Szóval majd öt órát elvesztegettem a számunkra megmaradt szűkös időből. Ki hitte volna, hogy ez lehetséges? De sokkal frissebbnek érzem magam, késznek sorsomat fogadni - vagy legalábbis meggy őzni magamat róla, hogy kész vagyok rá. És ugyanakkor minél jobb erőben érzi magát az ember, minél elev elevene enebb bben en árad árad benn bennee az élet, élet, szük szüksé ségs gsze zerrűen anná annáll inká inkább bb visszaborzad a haláltól. Mily bölcs és irgalmas a természetnek az a gondoskodása, hogy legtöbbször a horgonyt, mely az élethez rögzít minket, előbb apró és alig észrevehet ő rántásokkal lazítja ki a helyéből, míg végül a tudat a tarthatatlan kikötőből kisodródik a túlnan fekv ő nagy óceánra. Mrs. Challenger még mindig az öltöző jében van. Challenger elaludt a székében. Micsoda kép! Roppant teste elomlott, hatalmas, sz őrös kezeit a mellényén kulcsolta össze, és a feje annyira hátracsuklott, hogy a gallérja fölött csak dús szakálla kusza sűrű jét látom. Saját hortyogásának rezgését ől rázkódik. Summerlee olykor vékony tenorjával kapcsolódik bele Challenger zengzetes basszusába. Lord John is alszik, hosszú teste oldalvást hajlik, kétrét egy kosár-székben. A hajnal els ő. hideg sugarai épp most lopakodnak be a szobába, és szürke és gyászos minden.
Kitekintek a napfelkeltére, a végzetes napkeltére, amely már egy elnéptelenedett világra derül fel. Az emberi fajnak vége, de a bolygók keringenek tovább pályájukon, az ár és az apály egymást váltják, a szél susog - az egész természet megy tovább a maga útján, le egészen, a jelek szerint, az am őbáig, a legcsekélyebb jele nélkül annak, hogy aki a teremtés urának nevezte magát, valaha is jelenlétével ékesítette vagy csúfíto csúfította tta volna volna a minden mindenség séget. et. Ott lenn lenn az udvaro udvaronn feksz fekszik ik Austin Austin szét szétve vete tett tt végt végtag agok okka kal,l, arca arca fehé fehére renn dere dereng ng a hajn hajnal alba ban, n, és a locsolócső feje feje még még ott szor szorul ul a kezé kezébe ben. n. Az egész egész embe emberi risé sége gett példázta most ez a félig nevetséges, félig szánalmas figura, ahogy ott feks fekszzik magat agateh ehet etet etle lennt a masin asinaa mel mellett lett,, amely mely eddig ddig neki eki engedelmeskedett. Itt érnek véget a feljegyzéseim, amelyeket a helyszínen készítettem. Ettől fogva az események túl sebesen és túl súlyosan követték egymást, hogy hogyse sem m leír leírás ásuk ukra ra módo módom m lett lett voln volna, a, de oly olyan élén élénke kenn álln állnak ak emlékezetemben, hogy aligha ment egyetlen részletük Is veszend őbe. Fojtogató érzés szorított a torkomban, ezért az oxigénpalackra esett a pillantásom, és a látványtól megrémültem. Az életünk szinte hajszálon függött. Valamikor éjszaka Challenger nyilván átváltott a harmadikról a negyedik palackra, de most már az is a végére járhatott. Odarohantam, és a csapot lecsavarva az utolsó palackra helyeztem föl. Közben a lelkii lelkiisme smeret retem em furdal furdalni ni kezdet kezdett,t, hiszen hiszen ha most most annyi annyiban ban hagyo hagyom m a dolgot, a többiek mind álmukban szenderülnek át a halálba. De ezt a gondolatot azonnal elűzte Mrs. Challenger kiáltása a belső szobából: - George, George, megfulladok! - Már semmi baj, Mrs. Challenger - szóltam, miközben a többiek felriadva talpra ugrottak. - Épp most nyitottam meg egy friss palackot. Még ebben a helyzetben sem állhattam meg mosoly nélkül, ahogy Challengert ébredni láttam, két szőrös öklével a szemét dörzsölve, mint egy behemót, szakállas csecsem ő. Summerlee úgy reszketett, mintha harmadnapos hideglelés rázná, ahogy a helyzet tudatára döbbent, az emberi félelem felülkerekedett benne a tudós sztoicizmusán. Lord John azonban olyan hűvös és friss volt, mintha csak egy vadászat reggelére ébredt volna. - Az ötödik és az utolsó - jegyezte meg a gázpalackra pillantva. Ejha, fiatal barátom, csak nem a benyomásait firkálta az éjszaka abba a füzetbe a térdén? - Csak néhány feljegyzést, hogy agyonüssem az id őt. - Ilyesmire is csak egy ír ember képes. Azt hiszem, várnia kell kissé, amíg amőba testvérkénk felnő, hogy olvasókat is találjon. Jelenleg nem hinném, hogy túl sok ismeret férne beléje. Nos, professzor úr, mik a kilátásaink? Challenger kipillantott a tájat borító reggeli köd hatalmas pászmáira. Az erdős domb dombok ok Itt-o Itt-ott tt kúp kúp alak alakúú szig szigete etekk gyan gyanán ántt emelk emelked edtek tek a gyapjas ködtenger fölé. - Mint Mint egy egy halo halotti tti lepe lepell - sutt suttog ogta ta Mrs. Mrs. Chal Challe leng nger er,, aki aki regg reggel elii köntösében lépett be a szobába. - A te kedvenc dalod, George, hogy „Elc „Elcse seng ng az ó, felc felcse seng ng az új". új". Prof Profet etik ikus us szav szavak ak.. Hane Hanem m önök önök reszketnek, szegény barátaim. Én jó meleg takaró alatt feküdtem egész
éjjel, maguk meg a székükben dideregtek. De várjanak csak, mindjárt segítünk a dolgon. A derék asszonyka elsietett, és hamarosan hallottuk a vízforraló kanna sziszegését. Kisvártatva a hölgy is megjelent, öt csésze gőzölgő kakaót hozva egy tálcán. - Tessék, igyák ezt meg - mondta. - Mindjárt jobban érzik magukat. És úgy is lett. Summerlee engedélyt kért, hogy pipára gyújthasson, és mi is cigarettát vettünk elő. Ez megnyugtatta idegeinket kissé, mégse volt volt okos okos dolo dolog, g, mert mert a szob szobaa ápor áporod odot ottt leve leveggő jét tovább rontotta. Challengernek ki kellett nyitnia a szellőzőablakot. - Mennyi van még, Challenger? - kérdezte Lord John. - Talán három óra - felelte a kérdezett vállat vonva. - Nemrég még féltem - mondta a felesége -, de minél közelebb kerülünk hozzá, annál könnyebbnek tetszik. Nem kellene imádkoznunk, George? - Imádkozz, drágám, ha akarsz - felelte behemót férje gyöngéden. Minden denki a mag maga mód módján imádkozi ozik. Én úgy, hogy tel teljesen megnyugszom abban, amit a végzet ránk mér, a vidám belenyugvás az én imám. Ebben egyesül a legmagasabb rendű vallás a legmagasabb rendű tudománnyal. - Én aligha aligha nevezhetném nevezhetném lelkiállapotom lelkiállapotomat at belenyug belenyugvásna vásnak, k, még kevésbé vidám belenyugvásnak belenyugvásnak - mordult fel a pipája fölött Summerlee. Megadom magam, mert mást nem tehetek. De bevallom, szívesebben éltem volna még egy évig, hogy befejezhessem a mészk őbe zárt élő maradványok osztályozását. - Az ön félbemaradt munkája semmiség ahhoz képest - mondta gőgösen Challenger -, hogy az én f őművem, Az élet lajtorjája még csak a kezdeteknél tart. Egész elmém, tudásom és tapasztalataim ebben a korszakalkotó könyvben s űrűsödtek volna össze. És lám, én még ebbe is belenyugszom. - Azt Azt hisz hiszem em,, minde mindegy gyik ikün ünkk hagy hagy hátr hátraa vala valami mi bevé bevége geze zetltlen entt bólintott Lord John. - Ön például mit, fiatal f iatal barátom? - Egy versköteten dolgoztam - vallottam be. - Ettől tehát megmenekült a világ - mosolygott a lord. - Minden rosszban van, lám, valami jó. - És ön? - kérdeztem. - Én történetesen készen állok, minden dolgom el van rendezve. Igaz, Igaz, Merriv Merrivale ale-ne -nekk megígé megígérte rtem, m, hogy hogy tavasz tavaszra ra Tibetb Tibetbee megyü megyünk, nk, hóleopárdra. Hanem önnek nehéz lehet, Mrs. Challenger, hisz csak nemrég építették fel ezt a remek házat. - Ahol George van, ott van az én otthonom. De jaj, mit nem adnék egy utolsó sétáért, vele, kettesben a friss hajnalban azon a gyönyör ű lejtőn! Szavai Szavai szívü szívünk nk mélyér mélyéről viss visszh zhan ango gozt ztak ak.. A nap nap áttö áttörte rte a köd köd gyolcsszer ű fátylait, amelyek eddig rejtették, és a tágas tájat aranyló fény öntötte el. Sötét és egyre mérgezettebb leveg ő jű szobánkban ülve a tisz tiszta ta,, szél szélfú fújtjtaa vidék idék úgy úgy tűnt fel fel, mint mint egy álom álom a tök tökéle életes tes szépségr ől. Mrs. Mrs. Chal Challe leng nger er vágy vágyak akoz ozva va tárt tártaa ki felé feléje je a kez kezét. ét. Székeinket odahúztuk, és félkörben ültünk az ablak el őtt. A külső légkör most egészen közel volt hozzánk. Úgy éreztem, hogy a halál árnyai ránk
rontanak - fajunk utolsó egyedeire. Mintha láthatatlan függöny csapódna ránk mindenfelől. - Ez a palack mintha nem tartana ki a kell ő ideig - jegyezte meg Lord John, mély lélegzetet véve. - Nem mindegyik tartalmaz egyforma mennyiségű gázt - mondta Challenger -, az függ a nyomástól és attól, hogy milyen gonddal töltötték meg. Én is hajlamos vagyok azt hinni, Roxton, hogy ez a palack selejtes áru. -Tehát életünk utolsó óráját is elorozzák t őlünk a csalók! - szólt Summerlee keserűen. - Kiváló végső példa rá, hogy milyen gyalázatos korban éltünk. Most viszont, Challenger, elérkezett azon ideje, hogy megfigyelje a fizikai megsemmisülés szubjektív tüneteit. - Ülj Ülj ide ide elém elém,, a kis kis zsám zsámol olyyra, ra, és nyúj nyújts tsdd a kezed ezedet et - szól szóltt Chall Challeng enger er a felesé feleségéh géhez. ez. - Azt hisze hiszem, m, barátai barátaim, m, hogy hogy a tovább továbbii tartózkodás ebben az elviselhetetlen levegőben nem tanácsos. Ugye, te sem akarod, drágám? Felesége halkan férje térdére hajtotta a fejét. - Láttam téli fürdőzőket Londonban, a Serpentine-tóban - jegyezte meg Lord John. - Mikor már majdmind a vízben van, egy-kettő ott vacog a parton, és irigyli a többit, aki már belevetette magát. Az utolsónak a legrosszabb. Én azt mondom, legjobb fejest ugrani, és kész. - Kinyitná az ablakot, hogy az éter ránk törjön? - Inkább a méreg, mint a lassú fulladás! Summerlee vonakodva, de beleegyezőleg bólintott, és sovány kezét Challengernek nyújtotta. - Voltak vitáink a magunk idejében, de vége már - mondta. - Jó barátok voltunk, és a felszín alatt mélyen tiszteltük egymást. Isten önnel! - Isten önnel is, ifjú barátom! - nyújtotta a kezét Lord John. - Az ablakkal pedig ne vesződjék, be van tapasztva, úgyse tudja kinyitni. ki nyitni. Challenger lehajolt, felemelte feleségét, az pedig karját a nyaka köré fonta. - Adja ide azt a távcsövet, Malone! - mondta Challenger mélyet sóhajtva. Odanyújtottam. - A Hatalom, amely alkotott minket, vegye vissza életünket! - kiáltotta mennydörgő hangján, és e szavakkal a távcsövet az ablakba vágta. Még el se halt a lehulló üvegcserepek csilingelése, kipirult arcunkba az erős és édes szél egészséges lehelete csapott. Nem tudom, meddig álltunk ott döbbent némaságban. Aztán, mintha álomban, újra Challenger hangját hallottam. - Visszatért a világ normális állapota! - kiáltotta. - A Föld túljutott a méregövezeten, de a milliárdnyi ember közül csak mi menekültünk meg! V. FEJEZET A halott világ Emlékszem, hogy ott ültünk mind a székünkben, és az édes, kissé nyirkos délkeleti szél, mely egyenest a tengerről fújt, a muszlinfüggönyöket lebegtette, és h űsítette kipirult arcunkat. Fogalmam
sincs, meddig ültünk így. Utólag egyikünk sem tudott megközelít őleg pont ontos időt monda ondani ni.. Csak sak ültü ültünk nk zavar avarta tan, n, elkép lképeedve, dve, féli féligg öntudatlanul. Már elszántuk volt magunkat a halálra, de ez a hirtelen, új és félelmetes tény - hogy fajtánk pusztulása után tovább kell élnünk egy valóságos bunkócsapás erejével ért minket, egyszer űen letaglózott. Aztán az elme megbénult gépezete fokozatosan újra mozgásba lendült, az emléke emlékeze zett orsói orsói megper megperdül dültek tek,, gondo gondolat latok ok fonódt fonódtak ak egymás egymásba ba agyunkban. Élénk és könyörtelen élességgel láttuk a múlt, jelen és jöv ő vonatkozásait - az életet, amely mögöttünk volt, és az életet, ami várt ránk. ránk. Néma Néma iszony iszonyatta attall kerest kerestük ük egymás egymás tekint tekinteté etét,t, és ugyana ugyanazt zt az iszonyt iszonyt láttuk tükröződni mindegyikünkében. Nem a közeli haláltól való várat áratla lann meg megmene menekkülés ülés öröm örömét ét érez éreztü tük, k, hane hanem m a legs legsöt ötét éteb ebbb kétségbeesés szörny ű hulláma borított el minket. Amit csak szerettünk a Földön, azt mind magával sodorta a végtelen és ismeretlen óceánja, és mi hajó hajótö törö röttk ttkén éntt gubb gubbas aszt ztot ottu tunk nk a vilá világg e kis kis laka lakatla tlann szig sziget etén én,, társtalanul, reménytelenül és kilátástalanul. Néhány évig még sakálként ólál ólálko kodh dhat atun unkk az embe emberi ri faj faj sírh sírhal almai mai körü körül,l, amíg amíg a megk megkés éset ettt és magányos vég minket is elér. - Isz Iszonyat onyatos os,, Geor George ge,, iszon iszonya yato tos! s! - zoko zokogo gott tt fel fel az assz asszon onyk ykaa kétségbeesetten. - Bárcsak mi is elmentünk volna a többiekkel! Jaj, miért mentettél meg minket?! Úgy érzem, mi vagyunk a halottak, és a többiek élnek! Chal Challe leng nger er busa busa szem szemöl öldö döké kétt össz összev evon onta ta a megf megfes eszzítet ítettt gondolkodás, miközben nagy, szőrös mancsa felesége kinyújtott kezére kulcsolódott. Megfigyeltem, hogy az asszony mindig feléje nyújtotta a kezét, ha bajban érezte magát, ahogy a kisded az anyja fele. - Nem vagyok fatalista, aki lemond minden ellenállásról - szólalt meg végül a professzor -, mégis szilárd elvem, hogy a legf őbb bölcsesség megn megnyu yugo godn dnii a válto változztatha tathata tatltlan anba ban. n. - Most Most nyug nyugod odta tann ejte ejtette tte a szavakat, és mély érzés rezgett zengzetes hangjában. - Én nem nyugszom bele - jelentette ki Summerlee szilárdan. - Szerintem szemernyit sem számit, hogy belenyugszik-e vagy sem jegyezte meg Lord John. - El kell fogadnia, akár küzd ellene, akár megadja magát, akkor pedig érdektelen, hogy megnyugvással fogadja-e, vagy sem. Nem emlékszem, hogy valaki is engedélyünket kérte volna, mielőtt az egész elkezd ődött, és alig hiszem, hogy ezután kérné valaki. Mi különbséget jelent hát, ha így, vagy úgy gondolkodunk fel őle? - A bold boldog ogsá ságg vagy vagy nyom nyomor orús úság ág külö különb nbsé ségé gétt jele jelent ntii - fele feleltltee Challenger, töprengő arccal, még mindig felesége kezét simogatva. Úszhat az árral együtt, s akkor a szellem és lélek békéjét élvezheti, vagy szembeszegül szembeszegül vele, és kimerül, vagy összehúzza összehúzza magát. Nincs módunk bármit tenni, a helyzet ellen, fogadjuk hát el úgy, ahogy van, kár is több szót vesztegetni rá. - De mi az ördö ördögö gött kezd kezdhe hetü tünk nk az életü életünk nkke kel? l?!! - kiál kiálto totta ttam m fel fel kétségbeesetten a részvétlen kék ég felé. - Mihez kezdek például én? Nincs több újság, befellegzett hát a hivatásomnak. - És ninc nincss több többéé mire mire vadás adászn zni,i, ninc nincss hábo háború rú sem, sem, ezz ezzel az enyémnek is vége - bólintott Lord John. - Egyetem sincs már, vége az enyémnek is! - kiáltott Summerlee.
- De nekem megvan a férjem és a házam, így hála az égnek, nem maradok hivatás nélkül - szólt az a z asszonyka. - De én sem - tette hozzá Challenger -, mert a tudomány nem halt meg, és maga ez a katasztrófa is egy sor izgalmas problémát kínál kutató elménknek. Kitárta az ablakokat, és mindnyájan a néma és mozdulatlan táj szemléletébe merültünk. - Lássuk csak - folytatta a professzor. - Tegnap délután három óra lehe lehete tett, tt, vagy vagy kevé kevéss ssel el után utána, a, amik amikor or a világ világ telje teljess egés egészé zébe benn és véglegesen elmerült a méregövezetben. Most kilenc van. Az a kérdés, mikor lépett ki belőle. - Napkelte táján nagyon rossz volt a levegő - mondtam. - Még később is - tette hozzá Mrs. Challenger. – Még nyolckor is határozottan azt a fojtogató érzést tapasztaltam, mint m int a kezdetkor. - Akkor tehát megállapíthatjuk, hogy valamikor nyolc óra után történt. Teljes tizenhét órát ázott a világ a kozmikus méregben. A Nagy Kertész ennyi idő alatt távolította el az emberi fertőzetet, amely gyümölcsének felszínén megtelepedett. Lehet, hogy a nagy fertőtlenítés tlenítés nem volt elég alapos, hogy rajtunk kívül mások is életben maradtak? - Nekem is ezen jár az eszem - mondta Lord John. - Miért lennénk mi az egyetlenek, öt kavics egy ekkora parton? - Képtelen föltevés, hogy bárki is túlélhette volna - vetette ellene Summer Summerlee lee igen igen határo határozot zottan. tan. - Gondol Gondolják ják csak csak el, a méreg méreg olyan olyan gyilkos hatású volt, hogy még ez a Malone is, aki er ős, mint egy ökör, és egy idegszála sincs, alig volt képes felkúszni a lépcsőn, és végül ott terült el eszméletlenül az ajtó előtt. Elképzelhető-e, hogy valaki is ellenállhatott neki nemhogy tizenhét órán, de akárcsak tizenhét percen át? - Hacsa acsakk valak alakii nem nem látt láttaa előre a köze közele ledé désé sét, t, mint mint jó öreg öreg Challenger barátunk. - Az szer szerin inte tem m alig alig való valósz szín ínű - mondta mondta Chall Challeng enger, er, szaká szakállá llátt előreszeg reszegezv ezvee és szemé szemétt lehuny lehunyva. va. - A megfig megfigye yellőképességn képességnek, ek, a vaslogikának és az el őrelátó képzeletnek az az együttese, amely engem képes képessé sé tett tett a vesz veszély ély felism felismeré erésér sére, e, aligha aligha fordul fordul elő kétszer kétszer egy nemzedékben. - Vagy Vagyis is az a végk végköv övet etke kezt ztet etés ése, e, hogy hogy mind minden enki ki bizo bizony nyos osan an meghalt? - Kevés kétségünk lehet efel ől. Ne felejtsük azonban, hogy a méreg lentről felf felfel eléé hato hatott tt,, és elké elképz pzel elhe hettő, hog hogy a lég légkör kör mag magasab asabbb rétegeiben ez a hatás kevésbé volt érezhet ő. Igen különös, hogy ez így volt, de maga a tény is egyike azoknak az izgalmas problémáknak, amelyek jövendő kutatásaink tárgyát képezhetik. Így tehát elképzelhet ő, hogy ha életben maradottakat keresünk, a siker legtöbb reményével valamelyik tibeti falu vagy alpesi farm felé fordíthatjuk tekintetünket, sok ezer lábbal a tenger szintje fölött. - Tekintve pedig, hogy nincsenek többé vonatok és g őzhajók, az a néhány élő ember akárha a Holdon lenne - vélte Lord John. - Engem inkább az foglalkoztat, hogy vajon valóban túl vagyunk-e az egészen, vagy csak átmeneti a javulás. Summerlee kinyújtotta hosszú nyakát, és végigtekintett a láthatáron.
- Tiszta és derűs az ég - mondta bizonytalanul -, de hisz tegnap is ilyen volt. Nem merném bizonyosan állítani, hogy túl vagyunk rajta. Challenger vállat vont. - Legjobb, ha újra el ővesszük fatalizmusunkat - mondta. - Ha a világ már máskor is elszenvedett ilyen katasztrófát, aminek a valószín űségét nem lehet kizárni, akkor az bizonyosan igen régen volt. Ezért ésszerűen reménykedhetünk benne, hogy a jelenség hosszú ideig nem ismétl ődik meg. - Ez ugyan igaz lehet - vetette ellene Lord John -, de ha átélt már földrengést, tudhatja, hogy az els ő lökést igen nagy valószín űséggel köve követiti a máso másodi dik. k. Szer Szerin inte tem m bölc bölcse sebb bb voln volnaa megm megmoz ozga gatn tnii kiss kisséé tagjainkat odakinn a friss levegőn, amíg nem késő. Oxigénünk úgyis elfogyott, mindegy hát, hogy odakint vagy idebent ér minket a baj. Különös volt az az abszolút letargia, amely az elmúlt huszonnégy óra túlfeszítettségére való visszahatásként ránk telepedett. Testi és lelki ernye ernyedts dtség ég volt volt egysze egyszerre rre,, minden mindentt átható átható érzés, érzés, hogy hogy semmi semmi sem számít többé, és minden bágyadt erőfeszí feszítés tés úgyis úgyis hiábav hiábavaló aló.. Még Még Challengert is leterítette, csak ült a székében, hatalmas fejét a tenyerébe hajtva, gondolataiba merülve, mígnem Lord John és én kétfel ől karon fogtuk és talpra állítottuk, amiért csak egy gyilkos pillantás és egy dühös szelin elinde dekk morg orgása ása volt olt a kös köszöne önet. Han Hanem amint mint elha elhaggytuk tuk menedékü menedékünk nk szűk kikötő jét, és kiléptünk a mindennapi élet tágabb légkörébe, szokott energiánk is lassacskán visszatért. De mit kezdjünk ebben a világnyi temet őben? Szembesült már ember mber ily ilyen kérd kérdés ésse sell az idők kezde ezdette óta? Iga Igaz, hogy ogy testi szükségleteink, szükségleteink, sőt legfényűzőbb igényeink is biztosítva látszottak egész életün életünkre kre.. Az élelmi élelmisze szerek rek zsúfol zsúfoltt raktár raktárai, ai, a legpaz legpazara arabb bb borok, borok, a művészet minden kincse - csak a kezünket kell kinyújtanunk értük. De mit fogunk csinálni? Néhány feladat azonnal felötlött el őttünk, hisz ott várt ránk a közvetlen közelben. Lementünk a konyhába, és a szakácsn őt meg a konyhalány konyhalánytt lefektettük lefektettük,, mindegyik mindegyiket et a maga ágyára. Láthatólag Láthatólag szenvedés nélkül haltak meg, egyikük a t űzhely melletti székben ült, a másik az éléskamra padlóján feküdt. Aztán szegény Austint hoztuk be az udvarról. Izmait kőkeménnyé tette a szokatlanul erős hullamerevség, és az izomrostok összehúzódása gunyoros vigyort hagyott az arcán. Ez a tünet mindazokon megmutatkozott, akiket a méreg megölt. Akármerre jártunk, ezek a vigyorgó arcok fogadtak minket, mintha csak a mi szörnyű helyzetünkön gúnyolódnának, némán és komoran kimosolyogva fajuk balsorsú maradékát. - Nézzék - csattant fel Lord John, aki már addig is fel-alá járkált az ebédlőben, amíg pár falatot vettünk magunkhoz -, én nem tudom, maguk hogy gondolják, de én egyszerűen képtelen vagyok itt ülni tétlenül! - Akkor talán méltóztatnék tudtunkra adni – felelte Challenger teli szájjal -, hogy véleménye szerint mit tehetnénk. - Elindulhatnánk szétnézni kissé. - Ezt magam is javasolnám. - De nem ebben a falucskában. Az ablakból épp eléggé láthatjuk, mi történt itt helyben. ,
- Akkor hát hová? - Londonba! - Kolosszális ötlet! - mordult fel Summerlee. - Lehet, hogy önnek meg se kotty kottyan an negyv negyvenmé enmérföl rföldny dnyii gyalog gyaloglás lás,, de nem tudom, tudom, hogy hogy Challenger hogy bírná a tömzsi lábaival, és hagy én hogy bírnám, arról jobb nem is beszélni. Challenger vérig volt sértve. - Ha szíve szíveske skedné dnékk uram, uram, a megjeg megjegyz yzés éseit eit a saját saját testal testalkat katána ánakk rendellenességeire korlátozni, akkor rájönne, hogy ott is tág teret talál kritikájának! - süvöltötte. - Igazán Igazán nem akarta akartam m megsé megsérten rteni,i, drága drága Chall Challeng enger er baráto barátom! m! kiáltott kiáltott tapintatlan tudósunk. tudósunk. - Hisz ön nem felelős a testalkatáért. Ha a természet kurta és súlyos termetet adott önnek, nyilván szükségszer ű, hogy a lábai tömzsik legyenek. Challenger dühében válaszolni sem bírt. Csak morgott, szemeit forgatta, és fortyogott magában. Lord John gyorsan közbelépett, miel őtt a szóváltás elfajult volna. - De miért kellene gyalogolnunk? - Talán azt javallja, hogy vonatra üljünk? – kérdezte még m ég mindig sötét ábrázattal Challenger. - Van talán valami baja a gépkocsinak? Miért ne mehetnénk azzal? - Nem nagyon értek hozzá - simogatta a szakállát eltöprengve a professzor. - Mégis helyesen feltételezi, hogy a legmagasabb rend ű embe emberi ri elme elme kell kellőképp képp hajlék hajlékony ony hozzá hozzá,, hogy hogy akármi akármilye lyenn felada feladatot tot megoldjon. Nagyszerű az ötlete, Lord John. Én magam viszem el önöket a kocsimon Londonba. - Arra még csak ne is gondoljon - szólt Summerlee eltökélten. - Valóban ne, George! - kiáltott fel az asszony. - Csak egyszer próbáltad, és emlékezhetsz, hogy a garázsajtót is magaddal m agaddal vitted! - Az csak koncentrált figyelmem pillanatnyi kihagyása miatt volt int intett ette le Chal Challe leng nger er mag magabiz abizto tosa san. n. - Az ügy ügy el van inté intézzve. Mindnyájukat elviszem Londonba. A helyzetet Lord John mentette meg. - Milyen márkájú a kocsi? - kérdezte. - Húsz lóerős Humber. - Akkor jó, olyat magam is vezettem évekig - mondta a lord. - A teremtésit! - tette hozzá. - Sose hittem volna, hogy egyszer még az egés egészz embe emberi risé sége gett visz viszem em autó autózn znii egy egyetlen etlen gépk gépkoc ocsi siba ban! n! Ha jól jól emlékszem, épp öt személynek van hely benne. Öltsenek úti ruhát, és pontban tízkor az ajtó előtt várom önöket a kocsival. És a mondott órában a kocsi valóban brummogva és csörögve előgördült az udvarról az ajtó elé. Én Lord John mellé ültem, a hölgy pedig a két dühös tudós közé préselte be magát a hátsó ülésre, mint m int egy alkalmatos kis ütközőállam. A lord kioldotta a féket, a váltót egyesből hamarosan hármasba tette, és elindultunk a legkülönösebb utazásra, amit fajtánk feltűnése óta emberi lény valaha tett. Képzeljék maguk elé a természet báját azon az augusztusi napon, a reggeli levegő frissességét, a nyári nap arany ragyogását, a felhőtlen eget, a sussexi erdők dús zöldjét és a hangával borított lankák mély bíborát. Ahogy körültekintettünk a táj színpompás szépségén, a roppant
katasztrófa leghalványabb gondolata is kiment volna a fejünkből, ha nem lett volna ott egy komor, figyelmeztet ő jel: az ünnepélyes és mindent elöntő csend. Egy sűrűn lakott tájon mindig jelen van az élet valami szelíd zsongása, olyan mély és szüntelen hang, hogy egy id ő után nem is jut tudatunkig, ahogy a tenger mellett lakók sem hallják a hullámok álland állandóó morajá moraját.t. Madárc Madárcsic sicser sergés gés,, rovaro rovarokk zümmö zümmögés gése, e, messz messziriről hallha hallható tó tehénb tehénbőgés, gés, kutya kutyauga ugatás tás,, vonat vonatzak zakatol atolás, ás, szeké szekérzö rzörgé rgéss mindez egyetlen mély és szakadatlan zsongásban olvad össze, úgy ér el rá se figyelő fülünkig. Most ez a zsongás hiányzott, a halotti csend rémítő volt. Oly ünnepélyes volt és olyan tiszteletet parancsoló, hogy autónk berregése és zörgése mintha otromba kegyeletsértés lett volna, illetl illetlen en semmib semmibev evétel ételee a méltós méltóságt ágtelj eljes es némasá némaságna gnak, k, amely amely halotti halotti lepe lepelk lkén éntt borul orultt az ember mberis iség ég romj romjai aira ra.. A kom komor csen send és a füst füstos oszl zlop opok ok,, amel amelye yekk az üszk üszkök ökbe be omlo omlott tt háza házakb kból ól emel emelke kedt dtek ek minden mindenfelé felé a tájon, tájon, jeges jeges kézzel kézzel szorí szorított tották ák össze össze szívü szívünke nket,t, amint amint széttekintettünk a felséges vidéken. És a halottak! Az a tömérdek vigyorba merevedett arc borzadállyal töltött el minket. Oly eleven és iszonyú benyomást tettek ránk, hogy szinte minden pillanatát magam előtt látom utunknak, ahogy lassan legördültünk a dombról, a dajkát és a két apróságot, a lovat térdre ráakadva a kocsirudak között, a bakon ferdén elhanyatlott kocsist és fiatal utasát, aki kiugrás közben ottmaradt, kezével az ajtó kilincsén csüngve. Alább a hat arató feküdt egy halomban, egymáson keresztül vetett tagokkal, mozdulatlan szemmel meredve a ragyogó égre. Mintha csak fényképen, olyan elevenen látom mindezt. De a természet bölcs rendelkezése folytán túlfeszített érzékeink hamarosan képtelenné váltak a benyomások pontos rögzítésére. A borzalom éppen iszonyú méretei miatt egyre kevésbé váltott ki személynek szóló részvétet bel őlünk. Az egyének csoportokban, a csoportok tömegekben oldódtak fel, a tömegek pedig egy egyetemes jelenségben, amelyet hamarosan úgy fogadtunk, mint mint a látv látván ányy elke elkerü rülh lhet etetl etlen en rész részle letei teit. t. Csak Csak itt-o itt-ott, tt, ahol ahol vala valami mi különö különösen sen brutál brutális is vagy vagy grotes groteszk zk jelene jelenett ragadt ragadtaa meg figye figyelmün lmünke ket,t, döbbent elménkbe újra mindennek személyes és emberi jelent ősége. Mind Minden enné néll szív szívsz szag agga gató tóbb bb volt olt a gyer gyerme meke kekk látv látván ányya. Jól Jól emlékszem, hogy az ő sorsuk keltette föl bennünk a legerőteljesebben a vérlá érlází zító tó igaz igazsá ságt gtal alan ansá ságg érz érzetét etét.. Sírn Sírnii tudt tudtun unkk volna olna - és Mrs. Mrs. Challenger valóban sírt is -, amikor egy falusi iskola előtt elhaladva láttuk, hogy az úton, mely onnan a falu felé vitt, hosszú sorban apró testek testek hevernek. hevernek. Nyilván rémült rémült tanítóik tanítóik hazabocsá hazabocsátották tották a gyerekeke gyerekeket,t, és ők futva indultak haza, amikor a méreg a hálójába kerítette őket. Sok embert a nyitott ablakban ért a vég. Tunbridge Wellsben alig volt ablak torz vigyorba meredt emberi arc nélkül. Az utolsó pillanatokban a légszomj hatására, amelyet csupán mi, öten voltunk képesek enyhíteni, mind kétségbeesetten tépték fel ablakaikat. A járdákon is férfiak és n ők tetemei feküdtek, kalap és f őkötő nélkül, ahogy házaikból kirohantak. Sok Sokan az útte úttessten ten este estekk össze sze. Szer Szereencse ncse,, hog hogy Lord ord John személyében tapasztalt sof őrünk volt, mert nem volt könnyű az utazás. Falvakon és városokon át csak lépésben hajthattunk, és emlékszem, hogy a tonbridge-i iskola előtt kénytelenek voltunk leállni, hogy a testeket félrevonszolhassuk félrevonszolhassuk az utunkból.
Néhány határozott kép válik külön emlékezetemben a halálnak abból a roppant panorámájából, amely a sussexi és kenti országutakon tárult szem szemün ünkk elé. elé. Az egyi egyikk egy egy nagy nagy,, csil csillo logó gó lux luxusau usautó tóé, é, amel amelyy a southborough-i falusi fogadó előtt állt. Úgy hiszem, vidám kiránduló társaságot hozott hazafelé Brighton-ból vagy Eastbourne-ból. Három tarkán és elegánsan öltözött, szép ifjú hölgy ült benne, egyiküknek az ölében pekingi pincsi hevert. Egy kiélt kép ű, idősebb úr volt velük, meg egy ifjú arisztokrata, szemében még a monokli, a cigaretta csonkig égett fehér fehér keszty kesztyűs kez kezében ében.. A halá haláll hirte irtele lenn tört tört ráju rájukk, és abba abbann a helyzetben rögzítette, amelyben találta őket. Ha az idős úr a végső percben nem tépte volna fel a gallérját, levegő után kapkodva, azt lehetett volna hinni, hogy mind alszanak. Az autó egyik oldalán pincér feküdt, a hágcsó előtt, mellette tálca és széttört poharak cserepei. A másik oldalon két rongyos koldus, egy férfi és egy n ő, a férfi hosszú, sová sovány ny karj karjaa még még most most is kiny kinyúj újtv tva, a, ahog ahogyy élet életéb ében en alam alamiz izsn snáé áért rt könyörgött. Egyetlen pillanat egyesített itt arisztokratát, pincért, koldust és kutyát a feloszló protoplazma közös sorsában. Egy más másik sajátos képre is emlékszem, Sevenoakstól hétmérföldnyire, London felé. Van ott egy nagy zárda, ahonnan hosszú, füves lejtő nyúlik le az országúiig. Ezen a lejtőn gyülekezett össze sok gyermek, mind imádsághoz térdelve. Előttük sorban az apácák, és a lejtőn feljebb, velük szembefordulva egy magányos alak, bizonyára a rendfőnöknő. Őket. úgy látszik, nem úgy, mint az autóban ülő élvhajhász társ társas aság ágot ot,, figy figyel elme mezt ztett ettee vala valami mi a vesz veszél élyr yre, e, és hogy hogy együ együtt tt és méltós méltóságg ággal al fogadj fogadják ák a halált, halált, tanító tanítókk és tanítv tanítvány ányok ok egybeg egybegyyűltek utolsó közös hittanórájukra. Agyam még mindig béna az átélt iszonyattól, és hiába keresgélek a nyelv kifejező eszközei között, hogy akkori érzéseinket vissza tudjam adni. Azt hiszem, jobb és bölcsebb, ha meg se próbálom, és inkább a tények tényekre re szorí szorítko tkozo zom. m. Még Summer Summerlee lee és Challe Challenge ngerr is össze össze volt volt törve, és egy szó se hallatszott a hátsó ülésr ől, csak az asszony halk zokog okogás ásaa időnként. Lord John figyelmét annyira lekötöt tötte a kormánykerék és a nehezen járható utak, hogy sem ideje, sem kedve nem volt a társalgáshoz. Csak egyetlen mondat hagyta el ajkát, de az annyiszor, olyan fárasztó módon ismételgetve, hogy élénken megragadt emléke emlékeze zetemb temben, en, és végül végül már csak csak nevetni nevetni tudtam tudtam rajta, rajta, hogy hogy az ítéletnapra mindössze ennyi a megjegyzése: - Ejha, ez aztán csinos! Csak ennyit mondott, valahányszor a halál és a katasztrófa valamely új, iszonyú kombinációja tárult szemünk el ő.- Ejha, ez aztán csinos! -kiáltott már akkor, amikor legördültünk a rotherfieldi dombról, és az is „Ejha, „Ejha, ez aztán csinos!" csinos!" volt, amikor amikor a halál pusztaságá pusztaságánn verekedtü verekedtükk át magunkat a lewishami f őutcán, majd az Old Kent Roadon. Itt ért minke minkett nagy nagy megd megdöb öbbe bené nés. s. Az egyi egyikk szer szerén ényy saro sarokh kház áz ablakából sovány emberi kar nyúlt ki, és egy zsebkend őt lengetett. A váratlan halál egyetlen látványa sem hökkentett meg és dobogtatta meg a szívünket olyan vadul, mint az emberi életnek ez a bámulatos árulkodó jele. Lord John a járda mellé állt, ós pillanatok múlva már rohantunk be a nyit nyitot ottt kapu kapun. n. Egy Egy igen igen öreg öreg hölg hölgyy ült ült a nyit nyitot ottt abla ablakh khoz oz húz húzott ott karszékben, mellette pedig egy másik széken egy oxigénpalack feküdt,
kise kisebb bb,, de alak alakra ra ugya ugyano noly lyan an,, mint mint azok azok,, amel amelye yekk a mi élet életün ünke kett mentették meg. Ványadt, szemüveges arcát felénk fordította, amikor berontottunk az előszobából. - Már attól féltem, itt hagynak meghalni egyedül – szólt -, mert én nyomorék vagyok, mozdulni se tudok. - Bizony, asszonyom - felelte Challenger -, véletlen szerencse, hogy épp erre haladtunk el. - Egy roppant fontos dolgot szeretnék kérdezni önökt ől - nézett végig rajtunk az öregasszony. - Könyörgök, uraim, legyenek őszinték hozzám. Mondják, milyen hatással lesznek ezek az események az Északnyugati Vasúttársaság részvényeinek árfolyamára? Elneve Elnevettü ttükk volna volna magunk magunkat, at, ha nem látjuk látjuk,, milye milyenn tragiku tragikuss és kétsé kétségbe gbeese esetttt mohós mohóságg ággal al lesi lesi válasz válaszunk unkat. at. Mrs. Mrs. Bursto Burston, n, mert mert így hívták, idős özvegyasszony volt, akinek minden jövedelme egy kis köteg részv részvény ény osztalé osztalékai kaiból ból állt. állt. Életét Életét az szabá szabályo lyozta zta,, hogy hogy több több vagy vagy kevesebb volt-e az osztalék, és nem tudta még csak elképzelni sem a létezés bármely formáját, amelyet nem az ö részvényeinek az árfolyama határoz meg. Hiába magyaráztuk neki, hogy a világ minden pénze az övé, ha akarja, és hogy hasznát akkor se veheti. Elaggott agyába már nem fértek be ilyen új gondolatok, és hangosan óbégatott elt űnt vagyona miatt. - Nem volt másom a világon - siránkozott -, ha ennek vége, nincs itt többé keresnivalóm. Panaszáradata közepette kiderítettük, hogyan maradhatott fenn ez a töréke törékeny ny kis palánt palánta, a, miköz miközben ben a hatalm hatalmas as erdő kipusztult. kipusztult. Régóta Régóta nyomo nyomorék rék volt volt az öregas öregasszo szony, ny, és ráadás ráadásul ul asztmás asztmás.. Betegs Betegségé égére re oxigént írt fel az orvos, és egy palack épp ott volt a szobájában a válságos percek alatt. Természetesen amint légzési nehézséget érzett, belélegzett belőle, és megkönnyebbült t őle. Így sikerült életben maradnia egész éjszaka, végül pedig elaludt, és csak az autónk zaja ébresztette föl. föl. Mivel Mivel magunk magunkkal kal nem vihettü vihettükk semmik semmiképp épp,, gondos gondosko kodtu dtunk nk róla, róla, hogy minden, ami életéhez szükséges, a keze ügyében legyen, és megígértük neki, hogy legkés őbb pár nap múlva újra felkeressük, így hagytuk ott, még mindig keser ű könnyek között elveszett vagyona miatt. Ahogy a Temzéhez közeledtünk, az útakadályok egyre s űrűbbek és egyre egyre zavarbaej zavarbaejttőbbek lettek. Csak nagy nehézséggé! jutottunk át a London Bridge-en. A hozzá vezet ő utakat a middlesexi oldalon teljesen eltorlaszolták a megrekedt járművek, ebben az irányban tehát lehetetlen volt volt tová tovább bbju jutn tnun unk. k. A híd híd melle melletti tti dokk dokkok okná náll egy egy hajó hajó égett égett heve hevess lángokkal, és a levegő nehéz volt a terjengő füsttől és az égés savas bűzétől. Valahonnan a parlament környékéről is sűrű füstfelhő szállt fel, de onnan, ahol álltunk, nem tudtuk kivenni, mi éghet. - Nem tudom, magukat hogy érinti - szólalt meg Lord John -, de a vidék valósággal vidám látvány a városhoz képest. Ez a halott London az idegeimre megy. Azt m mondom, ondom, nézelődjünk még kissé, aztán gyorsan vissza Rotherfieldbe. - Bevall Bevallom, om, fogalm fogalmam am sincs, sincs, miben miben remény reményked kedhet hetünk ünk itt - szólt szólt Summerlee professzor. - És mégis - zendült bele Challenger hatalmas hangja a csöndbe -, nehéz elképzelni, hogy hétmillió emberb ől a rozzant öregasszonyon
kívül egy sincs, aki szervezete különös alkata vagy a foglalatosságával kapcsolatos, holmi véletlen körülmény folytán túlélte volna a katasztrófát! - És ha vannak is, hogy találunk rájuk, George? - kérdezte az asszony. - Bár magam is azt mondom, miel őtt visszatérünk, legalább meg kell próbálnunk nyomukra jönni. Kiszál Kiszállva lva az autóbó autóból,l, amelye amelyett a járdas járdasze zegél gélyné ynéll hagytu hagytunk, nk, némi némi nehézség nehézség árán elindultun elindultunkk a zsúfolt zsúfolt járdán, járdán, a King William Streeten, Streeten, és beléptünk egy biztosítócég irodaházának nyitott kapuján. Sarokház volt, és azért szemeltük ki, mert minden irányban jó kilátás nyílt bel őle. A lépcsőn felmenve áthaladtunk az igazgatósági üléstermen - gondolom, hogy az volt, mert a közepén álló nagy asztal körül nyolc tekintélyes, idős ember ült. A nagy ablak nyitva állt, és mi kiléptünk az erkélyre. Innen mindenfelé végigláthattunk a City sugárirányban szétfutó, zsúfolt utcá utcáin in,, alat alattu tunk nk az úttes úttestt pedi pedigg járd járdátó átóll járd járdái áigg a megr megreke ekedt dt taxi taxikk tetejétől feketéllett. Mind vagy majdnem mind orral kifelé állt, annak jeleként, hogy a megriadt citybeliek az utolsó percekben még kétségbeesett kísérletet tettek, hogy eljussanak a külvárosokban vagy vidéken lakó családjukhoz. Az egyszer űbb taxik tömege fölé itt-ott egy mágnás mágnás hatalmas, hatalmas, rézveretes rézveretes luxuskoc luxuskocsija sija toronylott, toronylott, reménytel reménytelenül enül beleékelődve a megrekedt járművek áradatába. Alattunk is állt egy ilyen, hatalmas és fényűző kivitelű kocsi, tulajdonosa, egy id ős és kövér úr nagy nagy testév testével el félig félig az ablako ablakonn kihajo kihajolv lvaa volt volt láthat látható, ó, gyémá gyémánto ntoktó któll szikrázó, tömzsi keze el őremeredt, ahogy nyilván sofőrjét sürgette, hogy egy kétségbeesett er őfeszítéssel próbáljon áttörni az akadályon. Vagy egy tucat autóbusz magaslott ki szigetként az árból, az utasok, akik még a tetejüket is elárasztották, összetorlódva, egymás hegyenhátá hátánn hev heverte ertek, k, mint mint játé játékb kbab abák ák a gyer gyerek eksz szob obáb ában an.. Az egyi egyikk lámpatalapzaton, az úttest közepén, hátát a lámpaoszlopnak támasztva egy termetes rendőr állt, olyan természetes pózban, hogy nehéz volt halottnak tekinteni; lábainál egy rikkancs hevert, mellette az újságcsomó. Egy újságszállító kocsi is megrekedt a tömegben, oldalán és tetején nagy nagy bet betűkkel kkel virít irítot otta takk a szen szenzá záci ciós ós főcíme címek: k: Jele Jelene nett a Lord Lordok ok Házá Házába ban, n, Félb Félbes esza zaka kadt dt kupa kupame mecc ccs. s. Ez még még a legk legkor oráb ábbi bi kiad kiadás ás lehetett, mert más plakátokon már ilyeneket olvashattunk: Itt a vég? Nagy Nagy tudó tudóss int. int. És odéb odébb: b: Chal Challe leng nger er szav szavai ai igaz igazol olód ódtak tak.. Balj Baljós ós híresztelések. Chal Challe leng nger er a fele felesé ségé géne nekk megm megmut utat atta ta ezt ezt a plak plakát átot ot,, amel amelyy zászlóként magasodott a tömeg fölé. Láttam, hogy kidülleszti a mellét, és a szakállát simogatja. Ennek a bonyolult elmének láthatólag tetszett és hízelg hízelgett ett,, hogy hogy London London lakóin lakóinak ak halálu halálukk pillan pillanatái atáigg jelen jelen volt volt az agyában az ő neve és intelme. Érzései olyan nyilvánvalóak voltak, hogy kollégájából maróan gúnyos megjegyzést váltottak ki. - A rivaldafényben az utolsó pillanatig, igaz, Challenger? - vigyorgott Summerlee. - Minden jel szerint - nyugtázta Challenger önelégülten. - Hanem tette hozzá, végignézve a halál csendjébe fúlt sugárutak hosszán - én valóban nem látom, mi célt szolgálhatna tovább időznünk Londonban. Javaslom, térjünk vissza Rotherfieldbe, és aztán vitassuk meg, hogyan hasznosíthatnánk a legel őnyösebben a még reánk váró éveket.
Csak még egyet idézek fel a képek közül, amelyeket emlékezetünkben magunkkal vittünk a halott Cityb ől. Amikor kocsinkhoz visszamentünk, úgy döntöttünk, hogy benézünk a vele szemben álló régi MáriaMária-tem templo plomba mba.. A lépcs lépcsőin heve heverrők közt közt átlé átlépk pked edve ve belö belökt ktük ük a lengőajtót, és beléptünk. Csodálatos látvány tárult elénk. A templom zsúfo zsúfolás lásig ig megtelt megtelt,, a könyö könyörgé rgéss és leboml lebomlás ás minden minden elképz elképzelh elhet ető testhelyz testhelyzetében etében térdelő figurákk figurákkal. al. Az utolsó utolsó félelmes félelmes pillanatokb pillanatokban, an, hirt hirtel eleen szem szembe bessülve ülve az éle élet reali ealitá tássaiv aival, al, azok azokkkal a szörny örnyű realitásokkal, amelyek akkor is ott függnek felettünk, mialatt árnyaikat köve követjtjük ük,, a megr megret ette tent nt ember emberek ek megr megroh ohan anták ták a City City temp templo loma mait, it, amelye amelyekne knekk nemzedé nemzedékek kek óta már papju papjukk és gyüle gyülekez kezetü etükk se volt. volt. Szorosan Szorosan egymáshoz egymáshoz présel préselődve dve térdepe térdepelte ltek, k, sokan sokan izgalmu izgalmukb kban an a kalapjukat sem vették le, miközben fenn a szószéken egy fiatal ember, utcai ruhájában nyilván beszédet tartott nekik, amikor a halál őt is és a tömege tömegett is elraga elragadta dta.. Most Most mint mint paprik paprikaja ajancs ncsii a bábszí bábszínpa npadró dról,l, úgy csüngö csüngötttt előrecs recsuk uklo lott tt fejje fejjell és béná bénánn leló lelógó gó karj karjai aiva vall a szós szószé zékk korl korlátj átjár áról ól.. Lidé Lidérc rces es látv látván ányy volt volt a vén, vén, poro poross temp templo lom, m, a halá halálb lbaa merevedett figurák és a min mindent elborító csend és homály. Lábujjhegyen, halkan suttogva jártunk körül. És ekkor hirtelen ötletem támadt. A templom egyik sarkában, az ajtó mellett állt a régi keresztelőmedence, és mögötte, egy sötét benyílóban harang harangköt kötél él csüngö csüngött. tt. Miért Miért ne külden küldenénk énk szét szét üzenet üzenetünk ünket et egész egész Londonnak, hogy ide csaljuk, aki még talán életben van? Odarohantam, és megrántottam a poros kötélvéget, de rá kellett döbbennem, hogy nem is olyan könnyű egy harangot mozgásba hozni. Lord John is odajött. - A teremtésit, fiatal barátom - mondta zakóját levetve -, igazán pompás ötlete támadt. Hadd ragadjam meg én is a kötelet, és rögtön szólni fog az a harang. De a harang harang olyan nehéz nehéz volt, volt, hogy csak csak amikor amikor Summerlee Summerlee és Challenger is hozzáadták a súlyukat a miénkhez, akkor hallottuk fentr ől a dörgő, majd majd mélyen mélyen megze megzendü ndüllő hangot hangot,, annak annak jelek jeleként ént,, hogy hogy a hatalmas harangnyelv mozgásba lendült. Egész London fölött eláradt reményt és barátságot hirdet ő üzenetünk a harang szavában, minden, esetleg még élő embertársunkhoz. Szívünkbe örömet öntött a hang, az erőteljes, fémes csendülések, és egyre odaadóbban húztuk, kétlábnyira is felugorva, mikor felfele rándult a kötél, majd minden erőnkkel húztuk lefelé lefelé.. Challe Challenge ngerr lévén lévén a legala legalacso csony nyabb abb,, egész egész hatalm hatalmas as erejét erejét a munkába adta, óriási békaként ugrálva föl-le és szinte brekegve minden húzásra. Ekkor kellett volna egy fest őnek képet készítenie rólunk, a négy kalandkeresőről, a múlt ritka veszedelmeinek baráti osztályosairól, akiket a sors most ilyen rendkívüli élményekre szemelt ki. Félóráig húztuk, verí veríték tékün ünkk ömlö ömlött tt már, már, és a hátu hátunk nk meg meg a karu karunk nk sajg sajgot ottt a nagy nagy megerőltetéstől. Akkor kiléptünk a templom előcsarno csarnokáb kába, a, és végignéztünk minden irányban a néma, zsúfolt utcán. Egy hang, egy mozdulat nem válaszolt hívásunkra. - Hiába. Senki sem maradt! - kiáltottam. - Több Többet et nem nem tehe tehetü tünk nk - mond mondta ta Mrs. Mrs. Chal Challe leng nger er.. - Az iste istenn szerelmére, George, menjünk már vissza Rotherfieldbe. Még egy óra ebben a néma, halott városban, és megőrülök!
Szó nélkül ültünk be a kocsiba. Lord John megfordult, és dél felé indu indultlt.. Szám Számun unkr kraa a fejez fejezet etne nekk a láts látsza zatt szer szerin intt vége vége volt volt.. Alig Aligha ha sejtettük, hogy egy különös, új fejezet nyílik még számunkra. VI. FEJEZET A nagy ébredés És most végéhez érkeztem e rendkívüli eseménynek, amely minden mást elhomályosít nemcsak egyéni kis életünkben, de az emberi faj egyetemes történetében is. Mint elbeszélésem elején mondtam, ha majd az a tört történ énet et megír megírati atik, k, a szób szóban an forg forgóó esem esemén ényy bizo bizony nyos osan an úgy úgy emelkedik az összes többi fölé, mint egy égbe törő csúcs a körülötte terpeszkedő szer szerén ényy előhegy hegyek ek köz közül. ül. Nem Nem mind minden enna napi pi sors sorsra ra szemeltetett ki a mi nemzedékünk, amelynek ezt a páratlan kalandot átélni osztályrészül jutott. Hogy hatása meddig tart majd - meddig őrzi meg az emberiség azt az alázatot és félő tiszteletet, amelyre ez a lecke tanította, azt majd a jövő mutatja meg. Annyit azonban, úgy vélem, nyugodtan állíthatunk, hogy a dolgok sohasem lesznek többé olyanok, mint azelőtt. Sosem érzi át annyira az ember, hogy er őtlen és tudatlan, tudatlan, és hogy egy láthatatlan, nagy kéz tartja, mint amikor ez a kéz bezárulni és őt szétzúzni látszik. A halál közvetlen közelről fenyegetett. Tudjuk, hogy bármely pillanatban visszatérhet. Ez a komor jelenlét árnyékot vet életünkre, de ki tagadhatná, hogy ebben az árnyékban a kötele kötelessé sségtu gtudat dat,, a józan józan felel felelősségé sségérz rzet, et, az élet élet komoly komolyság ságána ánakk és céljai céljainak nak felism felismeré erése, se, a fejlődés és megjob megjobbul bulás ás komol komolyy vágy vágyaa oly mért mérték ékbe benn nőtt meg, eg, és vált ált valós alóság ágggá bennü ennünk nk,, hogy ogy egés egészz társadalmunkat mindenestül kovászként halottak át? És ennek nincs köze hitekhez és dogmákhoz. A távlatunk változott meg, arányérzékünk tolódott el, elevenen érzékeljük, hogy jelentéktelen és múlékony lények vagyunk, hogy létünket épp csak elt űri és az első fagyos széllel kiolthatja az ismeretlen. De bár a világ komolyabb lett ettől a felismeréstől, úgy vélem, emiatt nem lett szomorúbb is egyben. Kevesen kétlik, hogy a jelen józanabb és mértéktartóbb élvei egyszersmind mélyebbek és bölcsebbek is, mint az a zajos, esztelen tülekedés, amit többnyire a szórakozás jelszavával m űveltek a hajdani napokban - azokban a még oly közeli s máris oly megfoghatatlan id őkben. Hány élet telt üresen céltalan vizitekben és fogadásokban, nagy és fölösleges háztartások fenn fennta tart rtás ásán ának ak gondj ondjai aiba ban, n, sokfo okfoggásos ásos,, una unalmas lmas vacso acsorá rákk előtere teremté mtésé sébe benn és végi végige gevé vésé sébe benn - ezek ezeket et most most pihe pihent ntet etően és egés egészs zség éges esen en tölt töltii ki az olva olvasá sás, s, a zene zene,, a szere szerete tette ttelje ljess csal család ádii közö közöss sség ég,, amit amit mind mind lehe lehettővé tesz az idő ésszerűbb beosz beosztás tása. a. Egész Egészség ségese esebbe bbek, k, boldog boldogabb abbak ak és gazdag gazdagabb abbak ak az embere emberek, k, mint mint valah alaha, a, pedi pedigg sokk okkal töb többel bel járu járuln lnak ak hozz ozzá ama társ társaadalm dalmii pénz pénzal alap apok okho hoz, z, amel amelye yekk az élet élet szín színvo vona nalá látt oly oly nagy nagy mért mérték ékbe benn emelték szigetországunkban. szigetországunkban. A véle vélemé mény nyek ek némi némiké képp pp elté eltérn rnek ek abba abbann a teki tekint ntet etbe ben, n, hogy hogy pontosan mely órában következett be a nagy ébredés. Abban általános az egy egyetér etérté tés, s, hogy hogy a külö különf nfél élee zónai ónaiddők külön ülönbs bség égén én túl túl hely helyii természetű ok okok befol folyásolhatták ták a mér méreg hatását. Mégis
bizonyossággal állíthatjuk, hogy egy-egy id őzónán belül a feltámadás gyakorlatilag egyidej űleg történt. Számos szemtanú állítja, hogy a Big Ben Ben hat hat óra óra tize tizett muta mutato tott tt a szób szóban an forg forgóó pill pillan anat atba ban. n. A kirá király lyii főasztro asztronóm nómus us greenw greenwic ichi hi idő szer szerin intt hat hat óra óra tize tizenk nket etttőt rögzí rögzített tett.. Másfelől viszont Laird Johnson, a kiváló kelet-angliai megfigyel ő hat óra húszat jegyzett föl. A Hebridákon csak hét órakor éledtek fel. A mi esetü esetünk nkbe benn kéts kétség égne nekk hely helyee sem sem lehe lehet, t, mert mert abba abbann a pill pillan anat atba bann Challenger dolgozószobájában ültem, előttem az asztalon a professzor gondosan hitelesített kronométere. Negyed hetet mutatott. Rendkívül nyomott kedélyállapotban voltam. Az utunk során látott borza borzalma lmakk össze összetorl torlódo ódotttt emléke emlékeii súlyo súlyosan san nehez nehezedt edtek ek a lelke lelkemre. mre. Vasegészségű szervezetemnek és szinte korlátlan testi energiáimnak hála, ritkán zökkenek ki der űs kedélyemb kedélyemből. Megvan bennem az ír ember ember képess képessége ége,, hogy hogy meglás meglássa sa a humor humor szikr szikráját áját a legsöt legsötéte étebb bb dolgokban is. De most a sötétség bénító volt, és semmi nem enyhítette. A többiek lenn szövögették terveiket a jöv őre. Én a nyitott ablaknál ültem, államat az öklömre támasztva, és elmémet betöltötte helyzetünk végte végtelen len nyomo nyomorús rúsága ága.. Élhetü Élhetünknk-ee így tovább tovább?? Egyre Egyre inkább inkább ez a kérdés foglalkoztatott. Lehetséges létezni egy halott világban? Ahogy a fizikában a nagyobb tömeg vonzza magához a kisebbet, nem fog-e majd ránk leküzdhetetlen vonzást gyakorolni az emberiség hatalmas tömege, amely átlépett már az ismeretlenbe? Hogyan végezzük? Visszatér-e az éteri méreg? Vagy a Föld válik lakhatatlanná az egyetemes felbomlás miazmás termékeitől? Vagy végül iszonyú helyzetünk elménket támadja meg, és kibillenti egyensúlyából? Egy kis csapatnyi tébolyult ember a kihalt Földön! Épp ez a riasztó gondolat öltött formát agyamban, amikor valami halk neszt hallva lepillantottam a dombra felkanyargó útra. A vén konflisló baktatott fölfelé! Abban a pillanatban tudatomig ért a madarak csicsergése, egy köhintés lentről, az udvarról és valami éledő háttérzaj az alanti tájról. De jól emlékszem, hogy a szemem továbbra is arra a nevetséges, kivénh kivénhedt edt,, lestra lestrapál pált,t, vén vén konfli konflisló slóra ra meredt meredt.. Lassa Lassann és szusz szuszogv ogvaa botorkált fel az emelkedőn. Aztán a kocsisra tévedt a pillantásom, aki görnyedten ült a bakon, végül a fiatalembert láttam, aki az ablakon kihajo ajolva, lva, izgatott hangon dirigálta a kocsist. Mindhárman kétségbevonhatatlant kétségbevonhatatlant és szinte bántóan elevenek voltak! Minden és mindenki újra él! Amit átéltünk, érzéki csalódás volt tehát? Elképzelhető vajon, hogy az egész méregövezet-história egyetlen hosszú és bonyolult álom volt csupán? Meglódult elmém egy pillanatra valóban kész volt ezt hinni. De lenéztem, és ott láttam a tenyeremen a növekvő vízhólyagot, amelyet a citybeli templom harangkötele horzsolt. Akkor tehát minden valóság volt! És íme itt a feltámadott világ, az élet hatalmas áradatban egy szempillantás alatt visszafoglalta planétánkat. Most már szétnéztem az egész tágas vidéken, és minden irányban elláttam - megmozdult a táj, és nagy meghökkenésemre, ugyanabban a keré kerékv kvág ágás ásba bann hala haladt dt tová tovább bb,, amel amelyb yben en megá megállt llt volt! volt! Péld Példáu áull a golfozók. Lehetséges, hogy folytatják a játszmájukat? Bizony folytatták, az egyik épp most tette meg a kezdő ütést, a többiek pedig a lyukhoz gyűltek. Az aratók visszabaktattak a búzaföldre. A dajka kiporolta a kisfiú
fene feneké két, t, és a gyer gyerek ekko kocs csitit tolva tolva felfe felfelé lé indu indult. lt. Mind Minden enki ki magát magától ól értetődően vette fel a fonalat, ott, ahol elejtette. Lerohantam: a hall ajtaja nyitva állt, és a társaim meglepett és örömteli zsivaját hallottam az udvarról. Ó, hogy szorongattuk egymás kezét, hogy kacagtunk, amikor mind az öten együtt voltunk már! Mrs. Challenger nagy felindulásában mindnyájunkat összecsókolt, és végül férje medvekarjaiba vetette magát. - De hát az nem lehet, hogy csak aludtak! – kiáltott fel Lord John. Az ördögbe is, Challenger, ne akarja elhitetni velem, hogy azok az üveges szemű, merev testű, halálvigyorba torzult arcú emberek mind szenderegtek csupán! - Csakis az úgynevezett katalepszia állapota lehetett - magyarázta Chal Challe leng nger er.. - A múlt múltba bann ritk ritkaa jele jelens nség ég volt, volt, és álla álland ndóa óann össz összee is tévesztették a halállal. A katale katalepsz psziáb iában an a testh testhőmérsék mérséklet let leszál leszáll,l, a légzés légzés kimara kimarad, d, a szívverés észlelhetetlen, valóban csak az különbözteti meg a haláltól, hogy múló állapot. Még a legzseniálisabb elme - itt szemét lehunyta, és ajka öntelt mosolyra húzódott -, meg az sem láthatta előre, hogy egyszer ilyen egyetemes méretekben fog kitörni. - Címkézheti katalepsziának jegyezte meg Summerlee -, de végre is ez puszta név, és az eredményről éppo éppoly ly kev keveset eset tudu tudunk nk,, mint mint a mére méregr gről, ami ami okoz okozta. ta. Mindös Mindössze sze annyit annyit állíth állíthatu atunk, nk, hogy hogy a mérgez mérgező éter átmene átmenetiti halált halált okozott. Austin magába roskadva ült a gépkocsi lépcs ő jén. Az ő köhintését hallottam imént odalentről. Eddig a fejét fogva, szótlanul ült, de most motyogva nézett végig a kocsin. - A nyavalyás kölyök! - zsémbelt. - Hogy semmitől nem marad nyugton! - Mi a baj, Austin? - Az olajcsapok nyitva maradtak, uram. Valaki vacakolt a kocsival. Biztos a kertészfiú volt, uram. Lord John bűnbánatos képet vágott. - Nem t'o t'om, mi ütöt tött belém - fol folytatta tta Austin nehézkesen föltápászkodva. - Asziszem, rosszú lettem, amikor lemostam a kocsit. Mintha rábuktam von' a kocsihágcsóra. De arra megesküszöm, uram, hogy az olajcsapokat nem hagytam nyitva. Igen rövidre fogva elmagyaráztuk az elképedt Austinnak, hogy mi törté örtént nt vele ele és az egés egészz világ ilágggal. al. A csöp csöpög ögő olajoz olajozok ok rejtélyét rejtélyét ugyancsak megoldottuk számára. A legnagyobb hitetlenséggel hallgatta, hogy egy amatőr vezette a kocsiját, de annál mohóbb érdekl ődéssel figyelt arra a néhány mondatra, amellyel az alvó Cityben tapasztaltakat sűrítettük össze. Emlékszem, hogy végül csak ennyit jegyzett meg: - Szóval ott jártak az Angol Bank előtt, uram. - Igen, Austin. - Bent az a rengeteg millió, és mindenki aludt. - Úgy van. - Hogy én nem voltam ott! - nyögött fel, és gyászos képpel locsolni kezdte a kocsit. Hirt Hirtel elen en kere kereke kekk csik csikor ordu dulta ltakk meg meg a kavi kavics cson on.. A vén vén konfl konflis is egyenest Challenger házának f őbejáratánál állt meg. Láttam fiatal utasát
kiszállni. Kisvártatva jött a szobalány, olyan ziláltan és kábán, mintha most ébredt volna mély álmából, és tálcán egy névjegykártyát hozott. Challenger a névjegyre pillantva vadul felhorkant, és sűrű, fekete haja valósággal felmeredt a méregtől. - Egy újságíró! - morogta. Aztán megvető mosollyal hozzátette: - No, pers ersze, nem is csoda, hogy a világ lág sürgősen tudni akarja a véleményemet a történtekkel kapcsolatban. - Aligha ezzel a céllal jött -a fiatalember – jegyezte meg Summerlee -, hisz a konflis már úton volt ide fel, amikor kitört a katasztrófa. A névj névjeg egyr yree pill pillan anto totta ttam: m: „Jam „James es Baxt Baxter er,, a New New York York Moni Monito torr londoni tudósítója." - Ugye fogadja? - Nem én! - De George! Igazán lehetnél kedvesebb és megfontoltabb mások iránt. Bizonyára tanultál te is valamit abból, amit átéltünk! A professzor nagy, konok fejét rázva tovább zsémbelt. - Gyal Gyaláz ázato atoss néps népség ég!! Nem Nem igaz igaz,, Malo Malone ne?? Mode Modern rn civi civiliz lizác áció iónk nk legkár legkárték tékony onyabb abb dudvá dudvái,i, minden minden szélh szélhámo ámossá sságg kész kész szócs szócsöve övei,i, az emberi önérzet sárba tiprói! Mikor volt egyetlen jó szavuk is rólam? - És önnek mikor volt egyetlen jó szava hozzájuk? - jegyeztem meg. Ugyan már, uram, ez az idegen nagy utat tett meg, hogy találkozzék Önnel. Én biztosan tudom, hogy nem lesz goromba hozzá. - Jó, jó - morogta -, de jöjjön velem, és vezesse maga a beszélgetést. Én előre tiltak tiltakozo ozom m a magán magánéle életem tembe be való való ilyen ilyen durva durva betola betolakod kodás ás ellen! Tová Tovább bbra ra is dörm dörmög ögve ve és zsör zsörtö töllődve dve a profe profess sszo zorr után utánam am csörtetett, mint egy dühös és rossz természetű szelindek. Az ügybuzgó ifjú amerikai előkapta jegyzetfüzetét, és egyenest a dolgok közepébe vágott. - Azér Azértt kere kerest stem em fel, fel, prof profes essz szor or úr, úr, mert mert nálu nálunk nk,, Amer Amerik ikáb ában an mindenki hallani szeretne arról a veszélyről, amely az ön véleménye szerint a világot fenyegeti. - Nem tudok semmi ilyen veszélyről - felelte Challenger mogorván. A riporter enyhe megütközéssel nézett rá. - Arról az eshetőségről beszélek, uram, hogy a Föld egy mérgező hatású éterövezetbe kerül. - Jelenleg ennek semmi valószínűségét nem látom. A riporter még meglepettebb képet vágott. - Ön Challenger professzor, nemdebár? - Igen, úgy hívnak. - Akkor pedig nem értem, hogyan állíthatja, hogy nem áll fenn ilyen veszély. Az ön saját levelére hivatkozom, amely a ma reggeli Timesban jeleni meg. Most Challengeren volt a meglepetés sora. - A ma reggeliben? Ma reggel nem jelent meg a Times Londonban. - Igaz Igazán án,, prof profes essz szor or úr - csóv csóvál álta ta a fejé fejétt az újsá újságí gíró ró szel szelíd íd szem szemre rehá hány nyás ássa sall -, azt azt csak csak nem nem taga tagadj dja, a, hogy hogy a lond london onii Time Timess napilap? - Előhúzott egy lappéldányt a belső zsebéből. - Itt a levele, amelyről beszélek. Challenger felkuncogott, és a kezét dörzsölte.
- Már kezdem érteni - mondta. - Ön tehát ma reggel olvasta ezt a cikket. - Igen, uram. - És azonnal útra kelt, hogy interjút készítsen velem. - Úgy van. - És nem tapasztalt valami különöset ideútján? - Hát, az igazat megvallva, a honfitársait élénkebbnek és általában sokka sokkall emberi emberibbn bbnek ek talált találtam, am, mint mint valah valahaa is. A hordár hordár példáu példáull egy humoros történetet mesélt el nekem, ami egészen újszerű élmény volt számomra ebben az országban. - Mást semmit? - Nem, uram, legalábbis nem emlékszem másra. - És mondja, mikor indult el a vonatja a Victoriáról? Az amerikai elmosolyodott. - Kedves professzor úr, azért jöttem, hogy én készítsek interjút önnel, de itt már nem tudni, hogy vajon a nyúl hal, vagy a hal nyúlik. Ön egyszer űen elveszi a kenyeremet. - De engem történetesen nagyon érdekel a dolog. Emlékszik az indulás ideiére? - Hogyne. Fél egy volt. - És befutott... - ... negyed háromkor. - Konflisba szállt? - Úgy van. - Mennyire becsüli a távolságot az állomástól idáig? - Szerintem kevés híján két mérföld. - És mennyi ideig tarthatott a kocsiútja? - Azzal a kehes vén gebével lehetett félóra is. - Akkor tehát most három órának kell lennie? - Igen, vagy alig többnek. - Nézze meg az óráját! Az amerikai előhúzta, és megkövülten bámult ránk. - Ejhal - kiáltott fel. - Ez lejárt! Az a gebe megdöntötte a lassúság világrekordját! Ahogy nézem, a nap tényleg szokatlanul alacsonyan áll. Furcsa, de van itt valami, amit nem értek. - És nem emlékszik rá, hogy valami szokatlan történt volna magával, amíg fölfelé baktattak a dombra? - Ó igen, most már rémlik, hogy egyszer nagy álmosság tört rám. Szólni akartam valamit a kocsisnak, de nem volt hajlandó ügyet vetni rám. Bizonyára a hőség miatt, egy pillanatra az ájulás környékezett. Másra nem emlékszem. - Így van vele az egész emberiség - fordult hozzám Challenger. Mindenkit egy pillanatig az ájulás környékezett. És mindenki folytatni fogja félbehagyott ténykedését, ahogy Austin felemelte a locsolócsövet vagy a golfozók az ütőt meg a labdát. A maga szerkesztő je, Malone, továbbra is kiadja a lapját, és nagyon meg lesz hökkenve, ha megtudja, hogy egy szám hiányzik. Úgy bizony, fiatal barátom - tette hozzá a riporterhez fordulva, hirtelen támadt kedélyességgel -, talán érdekelni fogja a közlésem, hogy a Föld nagyobb baj nélkül keresztülúszott a mérgező áramlaton, amely Golf-áramként hömpölyög az éteróceánon át.
És azt is szíveskedjék följegyezni, mert még hasznát veheti, hogy ma nem augusztus huszonhetedike és péntek van, hanem szombat és augu augusz sztu tuss husz huszon onny nyol olca cadi dika ka,, és hogy hogy ön husz huszonn onnyo yolc lc órát órát tölt töltött ött élettelenül a konflisban a Rotherfield-dombon. És „ehelyütt", ahogy amerikai kollégám mondaná, pontot is tehetnék elbeszélésem végére. Ez egyébként, ahogy olvasóim Is tudják, csak teljesebb és részletesebb változata annak a beszámolómnak, amely a Daily Daily Gazett Gazettee hétf hétfői számában jelent meg, és egyöntet ű vélekedés szer szerin intt mind minden en idők legkol legkoloss osszál zálisa isabb bb újságs újságszen zenzá záció ciója ja lett lett - nem kevesebb, mint három és fél millió példányban kelt el. Főszerkeszt ői szentélyem falán bekeretezve függ a pompás címsoregyüttes: HUSZONNYOLC ÓRÁS KÓMÁBAN A VILÁG PÉLDÁTLAN ÉLMÉNYEK TUDÓSÍTÓNK MEGMENEKÜL PÁRATLAN BESZÁMOLÓ AZ OXIGÉNSZOBA LlDÉRCES AUTÓÚT A HALOTT LONDON A HIÁNYZÓ LAP HELYÉRE KERÜL NAGY TÜZEK ÉS SZÁMOS HALOTT MEGISMÉTLŐDIK-E? E káprázatos címek alatt jött a kilenc és fél hasábos cikk, benne az első, utolsó és egyetlen beszámoló bolygónk egy napjának történetér ől, ahogy egyetlen megfigyel ő azt leírni képes. Challenger és Summerlee egy egy tudo tudomá mány nyos os lapb lapban an közö közölté ltékk a témá témáró róll közö közöss cikk cikkük üket et,, de a nagyk nagyköz özöns önsége égett tájéko tájékozta ztatni tni egyedü egyedüll nekem nekem jutott jutott osztály osztályrész részemül emül.. Biz Bizonyo onyosa sann elén elének ekel elhe hete tem m Sime Simeon onna nal,l, hogy hogy „Mos „Mostt bocs bocsás ásdd el szolgádat, Uram". Ilyesmi még egyszer nem eshet meg egy újságíró életében! De nem akarom szenzációs f őcímekkel és merőben személyes személyes diad diadal alom omma mall befej befejez ezni ni tört történ énet etem emet et.. Hadd Hadd idéz idézze zem m itt azok azokat at a zengzetes mondatokat, amelyekkel a legnagyobb napilapnak e tárgyban írt csodálatos vezércikke zárul - az a vezércikk, amely megérdemli, hogy minden gondolkodó ember megőrizze legértékesebb iratai között. „Ősrégi és elkoptatott közhely - írta a Times -, hogy emberi fajunk gyámoltalanul ki van szolgáltatva az őt körülvevő végtelen és rejtett erőknek. A hajdankor prófétái és a jelenkor filozófusai egyaránt azt hirdették. De mint minden gyakran hajlott igazság, idővel ez is sokat veszt vesztett ett meggy meggyőző erejéből. Leck Leckér ére, e, gyak gyakor orla latiti tapa tapasz szta tala latra tra volt volt szük szüksé ségü günk nk,, hogy hogy egés egészz mély mélysé ségé gébe benn felf felfog ogju jukk. Az üdv üdvös, ös, ám rettenetes istenítéletre, amelyből csak most emelkedtünk ki, a csapás hirtelenségétől még káb kábult ult elm elmével ével,, de az önnö önnönn korl korlát átai aink nk és tehetetlenségünk felismerésétől megtisztult lélekkel. A világ félelmetes árat fizetett a tanulságért. Alig ismerjük még a pusztulás való méreteit és kiterjedését, de New York, Orleans és Brighton porig égése fajtánk történetének legnagyobb tragédiái közé sorolhatók. Ha majd a hajó- és vasút katasztrófák teljes listája elkészül, komor olvasmány lesz, még ha
számos ámos jel jel arra arra vall all is, is, hogy ogy az ese esetek tek nag nagy több többsé séggében ében a mozdonyvezet őknek knek és hajóg ajógép épés észzekne eknekk sik sikerü erült a hajt hajtóm óművet leállítaniu leállítaniuk, k, mielőtt a mérg mérgez ezés és lete leterí ríte tett ttee voln volnaa őket. De ne az emberéletben és anyagiakban elszenvedett roppant veszteség legyen ma a legelső hely helyen en gond gondol olat atai aink nk közö között. tt. Mind Minden enne nekk emlé emléké kétt elhalványítja majd az idő. Van azonban, amit sohasem felejtünk el, ami továbbra is fogva tartja képzeletünket: a mindenség kiszámíthatatlan erőinek inek ez a köze közelm lmúlt últ rev reveláci elációj ója, a, amel amelyy tuda tudatla tlans nság ágbó bóll fakad fakadóó önhittségünket összezúzta, és ékesszóló bizonyítékát adta annak, mily keskeny anyagi létezésünknek az ösvénye, és mily szakadékok ásítanak mind mindké kétt olda oldalá lán. n. Ünne Ünnepé pély lyes essé ségg és aláz alázat at hatj hatjaa át ma mind minden en érz érzésün ésünkket. et. Remé Reméljljük ük,, hogy hogy egy egy komo komoly lyab abbb és tisz tiszte tele lett ttud udób óbbb emberiség erre az alapra méltóbb szentélyt emel majd a jövőben." Tótfalusi István fordítása Zórád Ernő rajzai
Szepes Mária
Dimenziókapu Anya megint két óriási cekkerrel jött haza. Legalább felcsengetett volna, hogy lemenjen elébe, és felcipelje helyette. Mert a lift szokás szerint nem működött. Apa pedig lent bütykölte a garázsban a kocsit, ami egy zötyögő pléhskatulya volt. Lepra. Apa mégis úgy gügyögött neki, eki, mint int egy egy köly ölyökku ökkuty tyán ának ak.. Imád Imádtta. Sok Sokszor szor kiha ihallg llgatta tta a sutyorgását, mikor azt hitte, egyedül van: „Jól van, picikém! Mindjárt kapsz egy kis olajat, és kitisztítom a náthás gyertyáidat!" Vele sohasem beszélt így. Igaz, már nyolcadikba megy ősszel, de régebben is csak akkor szólt hozzá, ha útjában volt: „Menj innen! Hagyd! Tedd le! Ne babráld! Elrontod! Ne nyúlj semmihez!" Pedig szívesen segített volna neki a szerelésben. Anya szerint ez a használt Skoda többe került már, mintha egy új Mercit vettek volna. - Jancsikám! - fordult hozzá anya elkínzott arccal. - Hívd apádat vacsorázni! Könnyű azt mondani. Alig lehet elvonszolni a kocsijától. Lezuhogott a lépcsőn. A garázsban garázsban vágni lehetett a benzingáz benzingázt.t. Az autó motorja nagyokat hörrent, mint egy vadállat. - Készen van a vacsora! - emelte meg a hangját. - Jól van. Megyek - vetette oda apa kelletlenül, és tovább babrálta a motort könyökig olajosan. - Kihűl a pörkölt. - Hűljön ki! Apa már dühös volt, s indulata átcsapott Jancsira is. - Anya egész hétre főzni akar még, és nagyon fáradt! Apa feje sötétvörösre gyúlt. Tudta, mindjárt ráordít. Jobbnak látta elhúzni a csíkot. Kettesével vette a lépcsőket. Lihegett, mikor felért a kilencedikre. Igaz, a panelház emeletei nem voltak olyan magasak, mint Gruberéké, akik akik a Rák Rákóczi czi út ötven tveneg egyyben ben lakt aktak, ak, a neg negyedik ediken en.. A nag nagy ebédlő jükbe belefért volna az ő kétszoba-halljuk a mellékhelyiségekkel együtt. Szeretett volna egy olyan régi, nagy házban lakni. Ott a lépcsőn is szórakoztatóbb volt felmenni. A körfolyosókon - gangokon - gyerekek nyüzsögtek, szaladgáltak, kacagtak, kiabáltak. Emberek jöttek-mentek, köszöntek egymásnak. Az ő egyforma panelkaszárnyájukban csak zárt ajtókkal találkozott. Senkit sem ismertek. Senkivel nem érintkeztek. Nem értek rá. Anya két műszakban dolgozott a szöv őgyárban. Apa autóbuszt vezetett. Apa végül előkerült, de előbb le kellett sikálnia magát. Persze, morgott a fagyos pörkölt miatt. Anya nem felelt neki. A szeme egészen kocsonyás volt a fáradtságtól. Sohasem beszélgettek. Apa megitta az üveg sörét, és lefeküdt. Anya lehunyt szemmel mosogatott. Megsajnálta. Kivette a kezéből az edényt. - Aranyos vagy! - súgta anya, és az orrára csókolt egyet. Keze ernyedten végigsiklott a vállán. - Szegénykém. Hogy telt a napod? kérdezte, de választ nem várt rá. Beesett az ágyba. Így volt ez mindennap.
Jancsi leö leöblítette az edényeket a mosószer után, és a szárítóállványra rakta. Még nem volt álmos. A szeme is fájt. Egészen bedagadt Kőszegi ütésétől. De ő is megkapta a magáét. Az orra vörös ubor uborka ka lett lett,, a trikó trikója ja kett kettés észa zaka kadt. dt. A Közt Köztár ársa sasá ságg tére térenn leté letépt ptee a nyak nyakár áról ól a lánc láncon on lógó lógó laká lakásk skul ulcs csot ot.. Vissz Visszas asze zere rezt zte. e. Tőle ugya ugyann dzsúdózhat. Furcsa. Anyáék észre sem vették az arcán a kék monoklit meg a daganatot. Ránéztek és nem látták. Hirtelen eszébe jutott, hogy elfelejtette visszatenni a faramuci kis japán szekrénykébe apa kvarcóráját. Gyorsan elővette a zsebéből, és megnézte. Jó, hogy nem sérült meg Kőszegi szegi kalap kalapács ácsökl öklét étől. Lábujjhegyen bement a nagyszobába. Kár volt olyan óvatosnak lennie. Akkor sem ébredtek volna fel, ha csörgődobot ráz a fülük mellett. Most már megtalálta azt az apró, titkos fiókot az ötven között, mióta Gruber segített neki felfedezni a kvarcóra titkos búvóhelyét. Hülyeség, hogy apa sohasem viszi magával, ha dolgozni megy. Félti. Minek egy óra, ha nem hordják? Ő sétáltatja egész nap. Apa iszonyúan letolná, ha tudná. De nem vesz észre semmit a nyamvadt tragacsán kívül. Sohasem kell felh felhúz úzni ni,, pont pontos os,, és nemc nemcsa sakk a dátu dátumo mott muta mutatjtja, a, hane hanem m zené zenéll is. is. Nagyon halkan és kedvesen. A hangja Karinkáéra emlékeztette. Karinka Gruber nagynénje. Tolószékben ül. Annak is olyan meglep ően vékony gyerekhangja van. Pedig állatian öreg. Lefeküdt. Alig várta a holnapot. Reggel felmegy Gruberékhoz. Jól érez érezte te mag magát nálu náluk. k. Pedi Pedigg a laká lakásu sukk igaz igazii bolo bolond ndok okhá háza za.. Ezt Ezt a házmesterné mondta. De nem haragosan. Nevetve. Lehet, hogy éppen azért szeret odamenni, mert egészen másképp élnek, mint ők? Gruber nem nem bolo bolond nd.. A papá papája ja sem sem az. az. Nagy Nagyon on okos okos.. És nem nem felv felvág ágós ós.. Tévériporter és író. Mindig szívesen szóba áll velük. Gruber a legjobb barátja. Girhes, szemüveges. Kőszegi csúfolja és elgáncsolja. Ő nemcsak azért védi meg, mert jó tanuló, és nélküle két tantárgyból elhasalt volna a hetedikben. Grubernek kompjuterfeje van. Szívd Szívdobo obogás gásaa meglód meglódult ult hirtele hirtelen. n. Titkos Titkos idő játékukra gondolt, amelybe csak Gruber papáját avatták be. Az nem nevette ki őket. Ő is írt már sci-fit fit. Biztatta őket. ket. Csak Csak torn tornás ászztass tassák ák a képz képzel elet etük üket et,, „agyrohamozzanak". „agyrohamozzanak". A jövőnek kitűnő agyakra van szüksége. Álmába Álmábann a közép közép-am -ameri erikai kai fennsí fennsíkok kokat at látta látta a nagy nagy figurá figurákka kkal,l, amel amelye yekk célj célját át még még mind mindig ig nem nem fejte fejtett tték ék meg. meg. A föld földön ön járó járókk nem nem láth láthat attá tákk az óriá óriási si,, telje teljess ábrá ábrát. t. Ahho Ahhozz repü repüln lnii kell kellett ett.. És ő repült. Felülnézetből pillantott le rájuk. Egészen természetes volt, hogy a karját mozgatva mozgatva leveg levegőbe emel emelke kedi dik. k. Izga Izgato tott tt öröm öröm fogt fogtaa el. el. „Gru „Grube ber! r! kiáltotta.- Nézd! Így kell csinálni! Te is tudtad! Csak elfelejtettük, hogy tudunk repülni!" Saját hangjára riadt fel. A szülei már nem voltak otthon. Anya megf őzte a kakaóját, és egy nagy darab kalácsot tett a bögréje mellé. Kár, hogy nem lehet mindig otthon. A nyaraló miatt hajtanak annyira. Gruber mamája egész nap a konyhában sürög-forog, süt, főz, etet, mos, ki sem látszik a gőzből, hiszen annyian vannak abban a nagy lakásban. Rokonok, ismerősök, szomszédok, Gruber három kisebb testvére. És persze Karinka. Akit vénségére a gyerekekhez számítanak, mert éppúgy kell vigyázni rá. Mosdatják, tisztába rakják.
Alig volt türelme enni. Sietett. Szerencsére hamar jött az autóbusz. Ahogy Ahogy átlépt átléptee a hatalm hatalmas as Rákócz Rákóczii udvar udvar széle szélesre sre nyito nyitotttt bejára bejáratát, tát, mintha egy más világba került volna. Hatemeletes, kétudvaros ház volt. Belső karéjában üzletek kirakatainak színei, lámpái csillogtak. Gruber már bizonyosan az inkákat olvassa a lexikonban. Ő is abból készült. Mialatt hármasával vette a lépcsőket, azon gondolkozott, hová lettek azokból a közép-amerikai, kihalt, hegyi városokból az emberek? Senki se tudja. Majd betáplálják Gruber fejébe, és az kitalálja, miféle kalandok történnek velük, ha az időgépükön egyszerre megjelennek a rejtélyes város városban ban hathat- vagy vagy hétsz hétszáz áz évvel évvel ezel ezelőtt. Bekopí Bekopíroz rozódn ódnak. ak. Mint Mint a tévé tévébe ben. n. Bizo Bizony nyos os,, hogy hogy termé termész szet etfe fele letti tti lény lények ekne nekk tartj tartják ák őket. Hódolnak nekik. Becsengetett a negyedik emelet egybe. Nem Gruber nyitott ajtót, hanem Marci, a pattanásos, nagyképű unokabátyja. Ő volt az egyetlen a család családban ban,, akit akit nem szerete szeretett. tt. Utálat Utálatos, os, beképz beképzelt elt hólya hólyag! g! Zongor Zongoraa szak szakra ra járt járt az Akad Akadémi émián án,, és Grub Gruber erék ék Böse Bösend ndor orfe feré rénn gyak gyakor orol oltt naphosszat. - Szia Szia,, Herk Herkul ules es!! - tess tessék ékel elte te belj beljeb ebbb szél széles es mozd mozdul ulat atta tal.l. Ez is pimaszság volt. - Szipogány barátod éppen most rakja tisztába a húgát! Tudt Tudta, a, Gru Gruber nem szeret ereti,i, ha látj látják ák,, mik mikor pelen elenkkázz ázza kilenchónapos kistestvérét. Szégyelli. Igaz, hogy mindig szipog, mert szénanáthája van, de azért nem kellene szipogánynak csúfolni! Húzta az időt. - Karinka hogy van? - kérdezte. - Gyagya. Mint mindig. Annak született. Most éppen a nem létez ő haját fonja két copfba. - Marci szájából ugató csuklások törtek el ő. Nagyon rondán röhögött. A nagyszobából óriási kalimpálás hallatszott. - Nyomorult békák! - kiáltotta Marci, és berohant a szobába. Jancsi a nyitott ajtón át látta, ahogy Gruber két öccse a fenekével veri a zongora nyitott klaviatúráját, és ez őszinte elégtétellel töltötte el. Úgy kell neki. Mindenkit megőrjít az ujjgyakorlataival. Utána sietett, és szembe találta magát Karinka tolószékével. Köszönt neki, de az nem fele feleltlt.. Nem is fele felelh lhet etet ett. t. Süke Sükett volt, olt, és hály hályog ogos os kék kék szem szemme mell mosolygott rá. Foghíjas szájából kilátszott színtelen ínye. De valami azért azért lejáts lejátszó zódha dhatott tott ködös ködös szemén szemén belül, belül, mert mert azt azt mondta mondta vékon vékonyy madárhangján: - Megszülettek a cicák! Ugye milyen édesek? - Aprókat kuncogott, és simoga simogató tó mozgás mozgásoka okatt végze végzetttt a kezéve kezével.l. Kesken Keskeny, y, ráncos ráncos kis arcát arcát pelyhes, fehér haj röpdöste körül. Nagyon hosszú és sovány volt, mintha a ruhája alatt nem is lett volna teste. Szoknyája alól két pipaszárláb meredt elő. „Olyan, mint egy hosszú nyel ű, borzas tollseprű" - mondta rá Marci. Grub Gruber er siet sietet ettt be, be, karj karján án a rózs rózsas aszí zínnű flanelltakaró flanelltakaróba ba burkolt burkolt húgával, aki torkaszakadtából bömbölt. - Szia! - mondta neki Gruber, és nagyot szipogott. A bőgőmasinát berakta Karinka karjába. S az rögtön elhallgatott, ahogy ahogy Karink Karinkaa vékon vékonyy pókujj pókujjai ai gyöngé gyöngéden den végig végigtap tapoga ogattá tták. k. Valami Valamitt motyogott is neki, ami úgy hangzott, mint a madárcsivitelés: - Csiricsitt! Nemsokára összeforr a rosszcsont...
Lehet megint ugrándozni... hopci-hopp! - Mit mond? - kérdezte Grubertől. Az, Marcira intve a szemével, magával vonta apja dolgozószobájába. dolgozószobájába. - Azt hiszi, a törölt lábú őzike van a karjában, amelyet a tanyán ápolt kislánykorában. Gruber papája az íróasztalnál gépelt. A falakat könyvek borították. Jancsi azt hitte, nem hallja, amit beszélnek, de hátraszólt nekik: - Karinka most is hetvenöt évvel ezelőtt él. Kislánynak érzi magát, akit erdő, mező, állatok vesznek körül, és a nagypapája várja a tanyai házban. Akkor került ide, mikor az öreg meghalt. Mindig hozzá akart visszamenni. Kiszökött az ajtón. A Rákóczi úton elütötte egy söröskocsi. Azóta béna. Jancsit mindig meglepte, Gruber mennyire hasonlít a papájára. Csak még nem kopaszodik. - Igaz, hogy Karinka gyagyának született? – szaladt ki a száján. Gruber papája megfordult a székén. - Nem hiszem - rázta meg lassan a fejét. - Csak másmilyen, mint a többi ember. Külön világban él. És ez jó neki. A miénkb ől nem hall és nem lát semmit. - Csak egészen ritkán jön rá a hepp – mentegette Gruber. - Mikor a fivére után kiabál, aki már régen meghalt. -Tiz -Tizen enké kétt éves éves koráb orában an - tett tettee hozz hozzáá a papá papája ja.. - Még Még a múlt múlt században. - Mit csinál olyankor? - firtatta Jancsi. Nagyon bírta az öreglányt. Maga sem értette, miért. Érdekesnek találta. - Sírni, sikoltozni kezd, és kidobja magát a tolószékből. Ha egyedül vagyok vele, nem is tudom visszaültetni - vallotta be Gruber. Hát a barátja nem volt éppen súlyemel ő bajnok. De azért a kisujja körme is többet ért Kőszeginél. - Hol voltatok tegnap? - csippentett rájuk a szemével Gruber papája. Mosolygott. - A jövőben vagy a múltban? - A jövőben! ben! - mond mondta ta Janc Jancsi si gyor gyorsa san. n. - Ötsz Ötszáz áz évet évet utaz utaztun tunk. k. Grub Gruber erre rell elté eltérí ríte tett ttün ünkk egy egy űrszan rszanatór atórium iumot, ot, amelyb amelyben en zseni zseniáli áliss gyerekeket kezeltek, akiket megfert őzött a kozmikus vírus! - A kozmikus nosztalgia vírusának neveztük el - vágott közbe Gruber mohón. - Az űrszanatóriumot pedig Terapionnak. Gruber találta ki. Ugye klassz? - Klassz! - bólintott Gruber papája elismerően. – És miből állt ez a betegség? - Kóborlási láz fogta el őket. Potyautasként elrejtőztek az űrhajókban, mert akkor már rendes közlekedés volt a Naprendszer bolygói között. Ki akartak jutni a csillagok közé! - magyarázta Jancsi. - És ti hová mentelek az eltérített Terapionnal? - Ki a Naprendszerből. Fénysebességgel. Az Alfa Centaurira! Ebben a pillanatban besietett Gruber felhevült, borzas mamája egy tál szendviccsel. - Egyetek! - mondta. - Azután siess, fiam! – fordult a férjéhez. Mind Mindjá járt rt itt itt lesz lesz érte értedd a kocs kocsi.i. Neke Nekem m be kell kell nézn néznem em a sért sértődős Malvinhoz. Közben veszek Karinkának mezei virágot.
- Minek neki a mezei virág? - Kosz Koszor orút út akar akar fonn fonni.i. Tudo Tudod, d, mily milyen en nyűgös ilyenk ilyenkor. or. Órákig Órákig nyöszörög érte. - Hová ová tets tetszzik men menni? ni? - kérde érdezzte Janc ancsi Grub Gruber er papá papájjától ától csalódottan. - Egy riportot csinálunk Szegeden. Már be is nyomult egy csomó kollégája és a fotós barátja a szobába. Nekiestek a szendvicses tálnak. Neki már semmi helye nem volt ott. Marci szokása szerint elporzott, Gruberre marad az egész pereputty. - Mikor jöjjek vissza? - kérdezte Grubertől. - Négykor. Várj meg lent az udvaron. A kicsik itt a fejedre másznak, és úgyse értjük tőlük egymás szavát. Kimegyünk a térre! - Kiabálniuk kellett, ma mindenki ordított, nevetett, köhögött, rikoltozott. Mit Mit csin csinál áljo jonn délu délutá tánn négy négyig ig?? Haza Hazame ment nt.. Csak Csak hide hidege gett evet evettt a hűtőszekrényből, azut azután án meg megterí teríte tett tt.. Utál Utáltt egy egyedül edül lenn lennii az üres üres lakásban. A Köztársaság téren talán ott van K őszegi. Még tartozik neki két gáncsvetéssel Gruberért. Ez felvillanyozta. A tér közel is van a Rákóczi udvarhoz. Kőszeginek nyomát sem látta a téren. Focizni kezdett a fiúkkal. Alaposan beleizzadt. Hány óra? Mindjárt négy! Futva tette meg az utat a házig. Gruber késett. Felmenjen? Nem volt kedve hozzá. A gyerekek rászállnak, és a hajába ragasztják a nyálas rágógumijukat. A nagy udvar poros és homályos volt. Végignézte a bels ő üzletek kirakatait, azután a lépcsőház felé indult. Egyszerre megtorpant. Kőszegi leselkedett fölfelé a lépcsőházban. Rögtön tudta, hogy őt várja. Elégtételt akar az uborkaorráért. Megkapja! Lábujjhegy Lábujjhegyen en a háta mögé osont, és a fülébe fülébe rikkantotta rikkantotta:: „Huj, huj, hajrá!" Csak akkor gáncsolta el, mikor megfordult, így volt becsületes. Azután ráült a hason fekvő Kőszegi hátára. - Besz Beszél élge gess ssün ünk! k! - mond mondta ta nyáj nyájas asan an.. - Mit Mit kere kerest stél él Grub Gruber erék ék lépcsőházában? Engem akartál elcsípni? Itt vagyok! - Engedj! - nyögte Kőszegi. - Vérzik az orrom! Jancsi leszállt róla, de megbánta. Kőszegi szegi villámgyor villámgyorsan san hasba hasba bokszolta, és futni kezdett. Elállt a lélegzete, de azért utána lódult. Jobb Jobban an futott futott Kőszeg szegin inél él.. Nem Nem akar akartt elme elmenn nnii az udva udvarb rból ól,, háth háthaa elszalasztja Grubert. Kőszegit befelé terelte, az meg szedte a lábát. Körb Körber eroh ohan angá gáltltak ak egy egy idei ideigg a nagy nagy,, szél széles es térb térben en.. Szit Szitko kozzódó ódó embereknek ütköztek tek, ziháltak min mindkette tten. Végre utolérte. te. Össze Összekap kapasz aszkod kodva va gurult gurultak, ak, csépel csépelték ték egymás egymást.t. Kőszegi szegi egész egészen en kikészült. Hirtelen kisiklott alóla, az utcára futott, és eltűnt a tömegben. Nem követte. Öt óra elmúlt. Hol van Gruber? A ruhája, keze csupa kosz volt. Leporolta magát. Az ujjaival fésülködni f ésülködni kezdett. Egyszerr Egyszerree megérezte megérezte,, mennyire mennyire fáradt. fáradt. Pihen Pihen egy kicsit, azután fölmegy, és megmosdik Gruberéknál. Hátrasétált a pincelejáró felé. Egy lezárt üzlethelyiség előtt kis, lapos tetejű szekér állt felmeredő, csupasz rúddal rúddal.. Leült Leült rá. Irigy Irigyelt eltee Gruber Gruberttől a papá papájá ját. t. Sajn Sajnál álta ta,, hogy hogy nem nem folyta folytatha thattá ttákk a beszél beszélget getést ést vele. vele. A múltko múltkorr a negyed negyedik ik dimenz dimenziór ióról ól magyarázott nekik, ami az idő kiterjedését jelenti a múltba és a jövőbe.
Azt mondta, ha fénysebességgel utaznának a kozmoszban, és néhány hóna hónapp múlv múlvaa viss vissza zaté térn rnén ének ek a Föld Földre re,, ott ott már már talá talánn évsz évszáz ázad adok ok múlnának el azalatt. Olyan nagy a különbség a kozmikus és relatív id ő között. Szeretett volna többet hallani erről. Milyen poros sötétség van itt. Karinka hetvenöt évvel ezelőtt él. Tehát állandóan a negyedik dimenzióban van. A dilijébe beépült az időgép. Kivette Kivette apja apja kvarc kvarcórá óráját ját a zsebéb zsebéből, de alig alig látt láttaa a mutat mutatój óját át.. Legalább hat óra lehet. Ez az udvar különben is mindig homályos. Mindig? Micsoda óriási fényszórót gyújtottak ki mögötte? Megfordult. Különös. Úgy tudta, ez nem átjáróház. Pedig most nyitva van egy széles kapu. Ott, ahol a zárt üzlethelyiség szokott lenni. Ennyire besüt ide a nap alkonyatkor? Nem lehet. A ragyogástól káprázik a szeme. Hov Hová vezet ezet ez a fén fényárba árbann fürd fürdő kapu? kapu? Egy Egy párh párhuz uzam amos os mellékutcába? Melyikbe? Mindegyiket ismeri. Észre sem vette, mikor lépett át a kapun. Egyszerre eleven színek, üde szagok, szokatlan zajok rohantak rá. Szénaillat. Madárfütty. Távoli harangszó. Hogy széttágult a táj! Lába alatt virágos f űszőnyeg terült el. Arcát metszően friss, virágszagú szél csípte. Víz zúgott, sustorgott valahol a közelben. Hogy lehet a Rákóczi udvar háta mögött ilyen nagy, m űveletlen terület? Mintha hajnal lenne. És tavasz. Pedig ősz van. Nemsokára vége a vakációnak. Távola Távolabb bb,, a mező közepé közepénn kis ház roskad roskadoz ozott ott súlyo súlyos, s, vasta vastagg nádt nádtete eteje je alat alatt. t. Fala Fala fehé fehérr rree mesz meszel elve ve vakí vakíto tott. tt. Kis Kis abla ablaks ksze zemek mek csillantak rajta. Hozzátapasztva fából készült kalyibák, ólak, talán istállók emelke emelkedte dtek. k. Orrába Orrába meleg meleg Istáll Istállópá ópára ra csapot csapott.t. Igen. Igen. Istáll Istállóó lesz. lesz. Ló prüszköl és dobog benne. A ház előtt lapo laposs kis kis szek szekér ér állt állt csup csupas aszo zonn felm felmer ered edő rúddal. Hasonlít ahhoz á kocsihoz, amelyről... amelyről felállt az előbb. Mikor? A ház kéményéb ől kék füst göndörödött elő. Ez bizonyosan tanya. Látott már ilyet a tévében. Szeme követte a füst útját, és megpillantotta a sűrű bokrokka bokrokkal,l, fákkal fákkal borított, borított, meredeken meredeken emelked emelkedő dombo dombott a ház ház mögött. Farakások között tyúkok kapirgáltak. Újra felnézett a dombra. A csúcsán piros szegélyes, szürke felhőkből sugárlegyező tárul széjjel. Napkelte? Szemét mozgás rántotta magához hirtelen. Egy kék ruhás lány bukkant elő a ház mögött. Az erd őből rohant ki, a lejtő lendületének átenge átengedve dve sovány sovány testét testét.. Vele Vele egyid egyidős lehete lehetett. tt. Két vékon vékony, y, kócos kócos hajfon hajfonat at lenget lengettt utána utána félig félig kibomo kibomolv lva. a. Fején Fején sárga sárga virág virágokb okból ól font font koszorú csúszott félre. A lány feléje feléje sietett. sietett. Szája mozgott. Kiabált. Kiabált. Nem értette, mit. Mikor lihegve megtorpant előtte, nagyon ismerősnek tűnt. Persze. Közelről ismeri. Megszokott bizalmassággal. Csak elfelejtette, hogy hívják. Nyaka hosszú, vékony. Arca szeplős. Recés fogai fölött kilátszik színtelen ínye,
ahogy ránevet. A körmét tövig rágja, pedig szidja érte. Hol? Mikor? Valamivel fiatalabb nála. Igen. Egy évvel. „Megtaláltam!" - érti meg végre a lány ziháló szavát. „Mit?" „A rókalyukat! Kicsik vannak benne! Gyere!" Alig tudta követni, ahogy csörtettek fölfelé a fák között a dombra, a tűlevelektől, hervadt levélszőnyegtől csúszós talajon. A lány megtorpant hirtelen. Hátranyúlt, és őt is visszatartotta. „Maradj csendben!" - szólt rá lélegzet halkan. Nagy kövek torlódtak el őttük, földbe markoló karmokkal a talajba kapaszkodó, vastag, felszíni gyökerek között. Nem vette volna észre a rejtett rést a kövek között, ha nem óvakodik ki belőle egy apró, fényes orr. „Azután már látta vöröses szerzetét is, ahogy el őbújt. Alul fehérrel bélelt farok húzódott utána. A másik követte. Ketten voltak. Hegyes fülük megrebbent. Hallgatóztak. Alig mert lélegzetet venni. Gyönyörűek voltak. Megnyugodhattak, mert egymásnak estek, és huzakodni kezdtek, nevetséges kölyöknyöszörgéseket hallatva közben. Összekapaszkodva gurult gurultak, ak, átbotl átbotlado adozta ztakk a gyöke gyökerek reken, en, lelapu lelapulta ltak, k, a másik másik hegyi hegyibe be vetették magukat, a fülét harapdálták, a hátsófelükre ereszkedve, látott, nevető pofával pofozkodtak, prüszköltek. Sokáig álltak ott kővé mere meredv dve. e. A lány lány a füléh füléhez ez hajo hajoltlt.. Haja Haja csiklandozta az arcát. „Nem mondjuk meg nagyapának. Kilövi az anyjukat. A tyúkok miatt. Tegnap is elvitt egyet." Ránevetett ínyes mosolyával. Nagyon kedvesnek találta, és annyira közelinek, mint senki mást a világon. Persze Gruberen kívül. Az ám! Fel kell mennie hozzájuk! „Korán van még. De azért csak menj!" - súgta a lány. Elind Elindulta ultak. k. Meglát Meglátta ta a kavics kavicsok ok között között siet siető, fonadé fonadékos kos vízeret vízeret.. Olyan áttetsző volt, mint a kristály. Ennek a zúgását hallotta, mikor... mikor átlépett a kapun. Milyen kapun? Szednie kellene ezekb ől a szép, színesen fénylő kavicsokból. „Nem lehet. Tudod, milyen dühös az öreg, ha kések. Eldugtam a pálinkáját. De előbb muszáj ennie valamit, mert kilukad a bele." Vers Versen enyt yt futot futotta tak, k, de a lobo lobogó gó hajfo hajfona natú tú,, kóco kócos, s, sová sovány ny lány lány megelőzte. Csuda hosszú, vékony lába volt, mintha a nyakánál kettényílt volna volna cupfos cupfos,, kék karton karton-ru -ruháj hájaa alatt. alatt. A bokájá bokájánn tüske tüske tépte, tépte, piros piros karcolás virított. Koszorúját lekapta a fejéről egy ág. Jó volt rohanni vele a friss f riss szélben, a csúszós avaron. Mintha mindig így lett volna. Meghitt, fontos összetartozás volt. Nem mentek be a házba. A virágos mez őn dobogtak végig a nyitott kapuig. A lány ott megtorpant. „Menj át a kapun!" - mondta. „Te nem jössz?" - Nyugtalanság fogta el. Szorongás. Furcsán sajgó veszteségérzet. „Nekem itt kell maradnom." „Miért kell?" „Én itt nagyon boldog vagyok. Ne nézz hátra! Ülj rá a kis rudas kocsira. Nemsokára jönni fog." „Kicsoda?" „Gruber."
Persze. Gruber. Egy pillanatra megzavarodott. Valóban nem nézett hátra. Ráült a kocsira, és... előtte állt Gruber. Nem látta jól. Este volt már. - Azóta itt vársz? - kérdezte Gruber. Hangja szokatlanul rekedt volt. - Igen. - Nem tudtam jönni. Karinka... - szipogott egyet. Mindig szipog. - Mi van Karinkával? - Rosszul lett... és egy pillanat alatt... Megértette. -Te! - kérdezte izgatottan. - Ugye ez átjáróház? Dehogy. Honnan veszed? Hátraf Hátraford ordult ult.. Mögött Mögöttee az üres üres üzleth üzlethely elyisé iségg poroso porosodot dott,t, lehúz lehúzott ott ráccsal, nagy, láncos lakattal. - Az előbb egy nyitott kapu volt itt! Dimenziókapu! A múltba vezetett! Átmentem rajta! - erősködött közel hajolva Gruberhez, de az lehajtotta a fejét. - Most nem játszok. Ilyenkor - mondta színtelenül. - Majd... Szia! Szégyellte magát, bosszús és szomorú volt. Gruber sohase fogja elhinni neki, hogy nem játszani akart. Igazat mondott! Valahogy... valahol, az id ő egy másik pontján most is ott van a nyitott kapu, és mögötte... Nagyot szipogott. Csak nem kapta el Gruber szénanátháját? Furcsa dac és öröm támadt fel benne. Az a Karinka-mosolyú lány, akinek a kapu mögött kellett maradnia, nagyon boldog. Arca ragyogott, mikor ínyes nevetésével ránézett, egészen közelr ől. Ha nem szól egyetlen szót sem, akkor is bizonyos lett volna benne, milyen jó neki ott, ahová végleg hazamehetett. Balla Margit rajzai
SZABÓ LŐRINC
Dsuang Dszi álma Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi, a mester, egy lepkére mutatott. - Álmomban - mondta - ez a lepke l epke voltam, és most egy kicsit zavarban vagyok. - Lepke - mesélte -, igen, lepke voltam, s a lepke vígan táncolt a napon, és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi... És felébredtem... És most nem tudom, most nem tudom - folytatta eltűnődve -, mi az igazság, melyik lehetek: hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkétvagy a lepke álmodik engemet? Én jót nevettem; - Ne tréfálj, Dsuang Dszi! Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! – Ő mosolygott: - Az álombéli lepke épp Így hitte a maga igazát! Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán
valami mégis megborzongatott, kétezer évig töprengtem azóta, de egyre bizonytalanabb vagyok,
és most már azt hiszem, hogy nincs igazság, már azt, hogy minden kép és költemény, azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét, a lepke őt és mindhármunkat én.
JANUSZ A. ZAJDEL
Doktor Quin módszere A motorzúgás lassan elhalt, a légpárnás hajó nehézkesen az óceán remegő felszínére ereszkedett. Most, a beállt csendben hallani lehetett a kabin falán át a hajó oldalát verdes ő hullámok tompa csobbanásait. A légp légpár árná nást st azon azonna nall elka elkapt ptaa a dag dagály ály. Sato Sato úgy úgy man manővere vereze zett tt a korm kormán ánny nyal al,, hogy hogy a hull hullám ámzá záss orra orrall vigy vigyee a csón csónak akot ot a part partho hoz. z. Felbúgott a víz alatti hajócsavar motorja. A légpárnás ferdén fölfelé meredő orra lassan kúszott a víz fölött a homokos part felé, ritmikusan meg-megemelkedve a hullámzástól. - Elég lesz, Sato - mondtam, amikor a hajó lapos feneke már a homokot súrolta. Leve Levette ttem m a cip cipőmet, met, és felt feltűrve rve a nadr nadrág ágsz szár áram am,, kilé kilépt ptem em a kabinból. Gyorsan végigfutottam a nap hevítette fedélzeten, f edélzeten, amely szinte égette meztelen talpamat. A víz ezután kellemesen h űvösnek tűnt, bár valójában itt, a sekély részen olyan volt a h őmérséklete, mint a kihűlt levesé. Körül néztem. Sato intett nekem a kezével, és beindította a motort. A légpár légpárnás nás hátrah hátrahúz úzott ott a zátony zátonyról ról,, aztán aztán lassan lassan orral orral a tenge tengerr felé felé fordul fordult,t, légcsa légcsavar varjai jaitt mutatv mutatvaa felém. felém. Felb Felbőgött a motor, a légcsavar lapátj lapátjai ai megrem megremegt egtek, ek, aztán aztán ezüst ezüstös ös gyűrűvé mosó mosódt dtak ak össz össze. e. A csónak csónak hirtel hirtelen en nekiló nekilódul dult,t, és egy szemp szempill illant antás ás alatt alatt felgyo felgyorsu rsulva lva elszáguldott, alig érintve a vizet. Kimentem a partra, és leültem, hogy felhúzzam a cipőmet. Amíg ezt tettem, a motorzaj egybeolvadt a tenger és a szél zúgásával, és a légpárnás eltűnt a hullámok fehér tajtékjain túl. A hőség - az elég késői óra óra dacá dacára ra - még még mind mindig ig gyöt gyötrrő volt volt,, csak csak az óceá óceánn fel felől érkező szélrohamok enyhítették időnként. Különös, de magányosnak éreztem magamnak... Éppen most, itt, a Csendes-óceán déli részének ezen a félrees ő, de nem is lakatlan kis szigetén. Annyi évnyi űrhajózás után a magány érzése a legkevésbé sem volt indokolt... Ott, a Trytonon tizennyolcan voltunk... kezdetben... aztán tizenegyen, de a mi magányunk - az űrhajó magányossága - más volt, olt, mint mint amit amit most most érez érezte tem. m. Ott, Ott, az űrben, rben, a gondo gondolko lkodó dó anyag anyag elka elkallllód ódot ottt atomj atomjai ai,, levá leváltlt rész részei ei voltu voltunk nk,, túl túl keve kevese senn ahho ahhoz, z, hogy hogy bármiféle statisztikai törvénynek engedelmeskedjünk. Mindenki jelentett valamit, mindenkinek megvolt a maga helye... De itt, beleolvadva a milli milliár árdn dnyi yi egyé egyénn forg forgat atag agáb ába, a, semmi semmire re sem sem volt voltun unkk jók, jók, telj teljes esen en hasznavehetetlenek hasznavehetetlenek voltunk. Mintha a távollét néhány évtizede alatt visszamaradtunk volna a fejlődésben. Nem tudtunk lépést tartani... Az els ő napokban közepes szenzációt jelentettünk - lám, visszatért a Földre még egy régi csillagközi expedíció. Nem az első és nem is az utolsó, egy a sok közül. Felálltam, és leporoltam ruhámról a fehér homokszemcséket. Nem egészen húsz méte méterr rree a part parttó tóll sűrű bozót bozót kezd kezdődött dött.. Enne Ennekk ment mentén én hala haladv dvaa megtal megtalált áltam am az alig alig észrev észrevehe ehettő ösvény ösvényt,t, amely amely a szige szigett belse belsejéb jébee vezetett. Elindultam rajta, lépésenként hajtva félre arcom elöl az ágakat. „Nem lehet messze" - gondoltam.
A bozót hirtelen ritkulni kezdett, és egy eléggé elhanyagolt, de azért a művelés nyomait viselő kertben találtam magam. A kert mélyében egy épület fala ragyogott a nap ferde sugarainak fényében. Emeletes ház volt, valami furcsa, archaizáló stílusban épült. Egy kis m űemlék palota makettjére emlékeztetett a második évezred végér ől. A homlokzati fal köze közepé pénn dísz díszes es bejá bejára ratt volt, volt, hata hatalma lmas, s, kéts kétszá zárn rnyú yú kapu kapuva val.l. Ilyen Ilyen épületeket már alig lehet találni. De ez, legalábbis nekem úgy tűnt, nem régen épült... Valóban figyelmeztettek, hogy nem találok itt semmit, ami a mai techni techniká kára ra és civiliz civilizáci ációra óra emléke emlékezte ztetne tne.. Mégsem Mégsem gondol gondoltam tam,, hogy hogy ennyire ódon lesz. - Ez egy speciális intézmény, szanatórium vagy talán inkább egyfajta „pszichológiai karantén" - mondta tegnap az ezredes. - Az embereket, akiket ott találsz, idegi-pszichikus zavaraik kezelésére küldték oda, amik főként az űrben rben való való hossz hosszas as tartóz tartózkod kodás, ás, a Kozmos Kozmoszb zban an vagy vagy a magányos űrállomásokon szerzett túl erős élmények vagy valami más efféle során érték őket.. . Elszakításuk a jelent ől, a megfelelő terápiával össz összek ekap apcs csol olva va,, az egye egyetltlen en móds módsze zer, r, amel amelyy gyóg gyógyu yulá lást st hozh hozhat at civi civiliz lizác áció iónk nk eme eme áldo áldoza zatai tai szám számár ára. a. Dokt Doktor or Quin Quin móds módsze zeré réne nekk a lényege, ő vezeti az intézményt megalapításának pillanatától kezdve, azon alapul, hogy a pácienst elválasztja a mai élet hatásaitól. Ilyen módon izolálja attól a talajtól, amelyen a pszichikai egyensúly zavarai létr létrej ejöt ötte tek. k. A móds módsze zerr az eset esetek ek hatv hatvan an száz százalé aléká kába bann kiel kielég égít ítő ered eredmé mény nytt hoz. hoz. Eddi Eddigi gi tevék tevéken enys ység égee alat alattt sok sok páci pácien enss hagy hagyta ta el gyógyultan az intézetet. Azokat, akiknél nincs remény a gyógyulásra, két-három év eltelte után speciális elfekvő intézetekbe küldik. Akiket jelenleg az intézetben találsz, sajnos főként ként a más másik neg negyven százaléknak a képvisel ői; olyan emberek, akiknél a pszichikai változások átlépték a visszafordít hatóság küszöbét. Míg felidéztem magamban az ezredes információit, a kis fasorban az épül épület et felé felé mente mentem. m. Úgy Úgy vettem ettem észr észre, e, hogy hogy az emel emelet eten en néhá néhány ny ablakban diszkréten a szoba mélyébe húzódó arcokat látok. Biztosan elha elhato tollt ide ide a mot motor hang hangja ja,, és fel felkelte eltettte az inté intézzet lakó akóinak inak érdeklődését. Biztosan rendszerint unatkoznak itt, és minden új beteg érkezése nem kis szenzációt jelent! Előérzeteim teljesen helytállónak bizonyultak: az oldalsó fasorból már jött is felém egy magas, vörösesszőke férfi. Legfeljebb harmincéves lehetett. - Üdvözlöm! - mondta fesztelenül, mintha már régóta ismerne. - A kolléga... egyedül érkezik hozzánk... ápolók nélkül? „Ez alighanem hiba volt - gondoltam. - Satónak ide kellett volna kísérnie engem." A vörös arca mégsem csodálkozást fejezett ki, hanem elégedettséget. - Jó napot! - mondtam lelkesedés nélkül, és kezet nyújtottam neki. Ahogy a kolléga látja, egyedül... - Ez azt jelenti - örült meg -, hogy csak... kivizsgálásra jött, vagy nem? - Rám kacsintott, és bizalmaskodóan megfogta a könyökömet. Ugyanúgy, mint én.
Bocsánat, Lindgard vagyok Öle Lindgard. Ott jött mellettem, és szemmel láthatóan nem volt kedve lelépni. - Igor Kreis - mondtam kelletlenül. Öle hirtelen megállt, aztán egyetlen ugrással utolért. - Kreis? A Trytonról? Szörnyen boldog vagyok, hogy megismerhetlek! Úgy egy héttel ezel őtt tértetek vissza, nem? - Pontosabban: tíz nappal ezel őtt. - Meg voltam lepve. - Honnan tudod? Úgy hallottam, nem jutnak el hozzátok információk a világban történtekről! - Eeee Eeee.. .... ne túlo túlozz zz,, Krei Kreis! s! - Öle Öle lebi lebigg ggyyesz esztett tettee az ajká ajkát, t, és leereszkedően elmosolyodott. - Nem kell mindent azonnal elhinni, amit az intézetről beszélnek. Egy s más hozzánk is elszivárog. Különben halálra unhatná magát az ember ezen a lakatlan helyen. - Csak - tette hozzá komoly pillantást vetv etve rám rám - ezt ezt nem kell ell elá eláruln rulnii Quinn uinnek ek.. Azt Azt állí állítjtja, a, hog hogy ez megzavarná a kúrát. De ennek úgy sincs jelentősége. Rajtam kívül jelenleg nincs itt egyetlen... profilaktikus sem. Mind gyógyíthatatlanok, érted? Csak letöltik az előírt időt. Semmi nem lesz belőlük, teljes a káosz a fejükben. .. Szegények! Tehát a Trytonról tértél vissza - folytatta kis idő múlv múlva. a. - Reme Remek. k. Végr Végree els első kézből tudh tudhat atom om meg, meg, hogy hogy is volt volt valójában. Ezek a rádióközlemények semmi részletet nem mondanak, engem pedig minden érdekel. Nohát, micsoda meglepetés! Már rég nem járt itt ilyen... csillagközi repülő, mint te... Másodpilóta voltál, nem igaz? Megállás nélkül fecsegett, ott lábatlankodva körülöttem, hol jobb, hol bal olda oldala lamr mraa kerü kerülv lve, e, hol hol meg meg az utam utamat at állv állva. a. Nem Nem hagy hagyta ta abba abba a locsogást még akkor sem, amikor már a hallban voltunk. - Itt van a főnök szobája - mutatott szolgálatkészen az els ő ajtóra a balo balold ldal alon on.. - Ha vége végezt ztek ek,, nézz nézz be az olva olvasó sóba ba,, elbe elbesz szélg élget etün ünk. k. Bevezetlek a mi kis világunkba... Bement az épület belsejébe, és megkönnyebbülten fellélegeztem. Locsogása - amely egyébként nagy hasznomra volt mint a számomra szük szüksé sége gess info inform rmác áció iókk forr forrás ásaa - mega megaka kadá dály lyoz ozot ottt abba abban, n, hogy hogy rendezzem a gondolataimat a doktorral való beszélgetés el őtt. Csendesen kopogtattam, és benyitottam. A szobában, egy nagy íróasz íróasztal tal mögött mögött kopasz kopaszodó odó férfi férfi ült. ült. Drótke Drótkeret retes es szemü szemüveg veget et viselt, viselt, kissé az orrára csúsztatva. Rám nézett az üveg fölött, „jónapotomra" barátságosan elmosolyodott, és a karosszékre mutatott. - Üdvözlöm önt Oor szigetén, Kreis. Quin vagyok - mondta, ahogy leültem. Éppen ilyennek képzeltem, bár mindössze két mondatot mondtak róla nekem. Valóban „egy derék kis doktor" volt „valami régi filmből"... - Ön a Hatvanegyedik Hattyúról tért vissza... - mondta az asztalán heverő papírba pillantva. - A pszichikai állapot vizsgálata kimutatta... Igen... Kollégáim a Kosmedből úgy vélik, hogy nem súlyos. Tisztában van a tünetek tekkel? Ige Igen, itt az áll, inform formál áltták... Ez gyakran megismétlődik? - A vissz isszaú aútt alat alattt vagy vagy egy egy tuca tucats tszo zorr előfordult fordult,, hat-hé hat-hétt napos napos időközökben. A földön egyszer esett meg velem. Nagyon kellemetlen érzés, doktor úr, felébredek, és egyáltalán nem tudom, ki vagyok és hol vagyok. Néha néhány óra hosszat is eltart.
- Igen, igen... - mormogta Quin. - Ez is itt áll, az ön papírjaiban. Kérem, jöjjön velem! Felállt, kinyitotta a belső helyiség ajtaját, és előre engedett. Amikor állt, alig ért a vállamig. A szoba, ahova bementünk, valószínűleg a kezelő volt. Közepén egy nagy asztal állt, tömérdek tégellyel, fiolával és orvosi orvosi eszköz eszközzel zel.. Mindez Mindez elég elég grotes groteszk zkül ül hatott hatott,, mintha mintha a Fausth Fausthoz oz készült díszlet lett volna. Az egész környezet, ez az egész furcsa intézet valahogy valószín űtlennek tűnt, az egésznek anakronizmus szaga volt. Egyszer űen hihetetlen volt, hogy egy ilyen ódon dolog - mint izolált kis sziget az idő folyamában - ellenáll a sodrásnak, és képes kitartani a XXIII. XX III. száza századi di valósá valóságg kell kellős köze közepé pén. n. Már Már az els első pillanattó pillanattóll úgy éreztem magam, mint aki a messzi múltba hullt vissza. Doktor Quin módszere hatékonynak látszott: ilyen atmoszférában nemcsak a mai társadalmi jelenségek és tudományos felfedezések keltette agyrémekt ől lehetett megszabadulni. Itt egyáltalán kételkedni kezdett az ember a huszonharmadik század realitásában. Meditációmat Quin szakította félbe. - Látom a meglepetését - mondta joviálisan. – Ez normális reakció. Bizonyára csodálkozik, hogyan tudok itt többet elérni, mint kollégáim a Kosmedben. Pedig semmi boszorkányság nincs benne. A legmodernebb felszereléssel rendelkezem, csak elrejtem a páciensek szeme el ől. A gyakorl korlat at bebi bebizzony onyítot ította ta,, hogy ogy ezek ezekne nekk a cefale falekktoro torokknak, nak, konfliktográfoknak és a többinek a látványa el őnytelenül befolyásolja a gyógyítás menetét. Mindennek harmonizálni kell a környezettel... Amint tatja, tatja, elég elég rendsz rendszerte ertelen lenül ül kevere keveredne dnekk itt a stílus stílusok ok és korsz korszako akok, k, igyekszem azonban nem lépni át a tizenkilencedik század kereteit... természetesen csak ami a külső effektusokat illeti. Az, hogy főként a XIX. századot századot találja meg itt, egyedül egyedül az én privát rokonszenvemből fakad... Szeretem azokat az időket. Tulajdonképpen az volt a viszonylagos béke utolsó korszaka az emberiség történetében. Eköz Eközbe benn Quin Quin leül leülte tete tett tt egy egy puha puha fote fotelb lbe, e, és elek elektr tród ódák ák és vezetékek hálózatával fonta körül a fejemet. Egy ideig figyelte az én szeme szemeim im elől elrejt elrejtett ett képern képernyyőt, aztán aztán kissé kissé elmoso elmosoly lyodv odvaa megáll megálltt előttem. - Tulajdonképpen... minden normális. Nem vettem észre még azt az „üresjáratot” sem, amelyről a diagnózisban írnak... Ugyanakkor találok valamit, ami valószínűleg azt jelenti... ha nem tévedek…, mintha... ön biz bizonyt onytal alan an voln volnaa a sajá sajátt szem személ élyyiség iségét ét ille illettően. en... Tud Tudja, ja, ezt ezt többféleképpen lehet értelmezni. Az alapos vizsgálatok és a megfigyelés idővel fényt derít rá. Most menjen, kérem, a tizenötös szobába, azt készítettem elő az ön számára. Ott megtalálja a napirendet is és az épület épület beoszt beosztásá ását.t. Ha unatko unatkozn zna, a, haszn használh álhatja atja a könyv könyvtára tárat.t. Nem, Nem, nem... - nevetett, megelőzve a kérdésemet. - Mindenféle könyvünk van, nemcsak tizenkilencedik századok. Tudja, ez egészen más... Az olvasott szöveg másképp hat a páciensre, mint a hang- és vizuális ingerek. A képzelet a belső élmények alapján működik... Különben - és most ismét elmosolyodott - bocsásson meg, ezek már nagyon is szakmai kérdések, bizonyára untatom... A dolg dolgoz ozós ószo zobá bánn kere keresz sztül tül ment mentem em ki. ki. Az íróa íróasz szta talo lonn kívü kívüll meg megfigy figyel elte tem m néhá néhány ny nehé nehézz, fara faraggott ott polc polcot ot,, tele tele köny könyvv vvel el és
iratrendezővel. el. Az egy egyik polc olc tete tetejé jénn atl atlétát étát ábr ábrázol ázolóó hatal atalma mass bron bronzs zszo zobo borr állt állt.. A mási másiko konn egy egy márv márván ánny nyal al és aran aranyb yber erak akás ássa sall díszített régi kandallóórát vettem észre. Még mindig meg voltam lepve a kapott feladattól. Minden olyan hirtelen történt... - Az égből pottyant ide nekünk, Kreis! - mondta az ezredes, amikor az elle ellennőrző vizsgá vizsgálat latok ok után után jelent jelentkez keztem tem a paranc parancsno snoksá kságon gon.. Az ezredesre - valahogy így alakult - még azel őttről emlékeztem, hogy a Kozmoszba Indultam. Akkor első éves, tejfelesszájú pilóta volt. Most hatvanévesnek látszott. Biztosan ő is repült a Kozmoszban, de nem oly olyan mess messze ze,, mint mint én.. én.... Húsz Húsz-e -egy gyné néhá hány ny évet évet nyer nyerte tem m hozz hozzáá visz viszon onyí yítv tva. a. A múlt múltró róll való való csev csever erés észé zésr sree külö különb nben en nem nem volt volt idő. Azonnal a dolog lényegére tértünk. - Ön minden feltételnek megfelel - mondta az ezredes. - Az a helyzet... Egy jó órát beszélt akkor, de még ha többet többet mondott volna is, most akko akkorr sem sem lette lettem m voln volnaa okos okosab abb. b. „Az „Az ügy ügy kény kényes es és bizt biztos os,, hogy hogy veszélytelen" - így fejezte ki magát. Én pedig egy pokolian távoli és veszélyes csillagközi utazásról visszatérve beleegyeztem, hogy részt vegye egyekk az akc akciób ióban. an. Tula Tulajd jdon onké képp ppen en megil egille lete tett tt a pih pihenés enés a Kosmocentrum kontójára, megrepültem a magamét, és a nyugdíjhoz szüksé ükségges évek a föl földi idő szer szerint int,, számí számítan tanak. ak. Mégis, Mégis, amikor amikor elképz elképzelt eltem em magama magamatt negyv negyvené enéve vess nyugd nyugdíja íjaské sként, nt, zavarb zavarbaa jöttem. jöttem. Vétkesnek éreztem magamat a kortársaimmal szemben, akik egész id ő alatt a Földön maradtak, és most kilencven felé járnak; zavart, hogy kijátszottam az időt... Elhatároztam, hogy nem fogok élni utazásommal szerzett jogosultságommal. Tovább fogok dolgozni a Kosmocentrumban. Csak azon aggódtam, hogy múlt századi tudásommal nem sokra megyek. Amikor tehát az ezredes engem tartott az egyetlen személynek, aki minden követelménynek megfelel a Szanatórium fed őnevű akció végrehajtásához, végrehajtásához, azonnal megragadtam ezt a lehetőséget. Az emeleti szobában megtaláltam az odakészített öltözéket és a házipapucsot. Míg átöltöztem, körülnéztem a szobában. Nagy szoba volt, két magas ablakkal. Komor egy helyiség. A fal mellett egy széles ágy állt, középen asztal és két szék. A bútorzatot egy hatalmas szekrény egészítette ki, amelyet nem tudni, miért állítottak ebbe a szobába. A páciensek minden személyes holmi nélkül érkeztek ide. Az asztalon ott hevert az épület tervrajza, mellette pedig a napirend az étkezési időpontokkal. Az órámra néztem. Délután öt felé járt az idő, az uzsonnáig még egy teljes óra volt hátra. Rezignált sóhajjal úgy döntöttem, hogy a könyvtárba megyek. Az ezredestől kapott adatok szerint jelenleg csak öt ápolt volt. Ez jelentős mérték mértékbe benn megkön megkönnyí nyített tettee a felada feladatom tomat. at. A világ világtól tól elzárt elzárt embercsoportban azonosítanom kellett egy személyt. Csakhogy az öt közül bármelyik lehet az, akir ől szó van. Mind az ötüknek a neve a betegségükről szóló szóló rövid rövid informá információ ciókk kkal al és az életra életrajzu jzukka kkall együtt együtt néhány kocka mikrofilmen itt volt nálam. Az ezredes tanácsát követve azonban úgy döntöttem, hogy nem nézek bele a jegyzetekbe, amíg nem
alakítok ki saját véleményt mindegyikről külön-külön. Így kiküszöbölhetek minden szuggesztiót és el őítéletet. A földszinti folyosón két magas, fehér köpenyes férfiba botlottam az ápolók lehettek. Faarccal udvariasan meghajoltak, amikor elmentem mellettük. A könyvtár jellegét tekintve nem ütött el a többi helyiségt ől. A masszív polcok körben, a falak mentén tele voltak szorosan egymás mellé mellé állíto állítotttt kötete kötetekke kkel.l. Néhány Néhány magas magas támláj támlájúú fotel, fotel, két két asztal asztalka, ka, melyeken petróleumlámpát utánzó villanylámpák álltak. Mindez együtt az elmélyedés és valami ódon nyugalom hangulatát árasztotta... Engem egy múzeumban látott régi patikabels őre emlékeztetett: a polc polcok okon on itt is fehér fehér tábl táblác ácsk skák ák volta voltakk láth láthat atók ók,, azza azzall az egye egyetltlen en különb különbség séggel gel,, hogy hogy a különf különféle éle szoká szokásos sos elneve elnevezé zések sek helyet helyett,t, mint mint „Guttae" meg „ Ungentia", a könyvtári részlegek neve volt rájuk írva. Öle a bejárattal szemben ült. Rajta kívül még három személyt vettem észre: egy hármas tokájú testes egyént, aki egy rokkantkocsiban terpeszkedett, és két másikat, akiket részben eltakart a sarokban a fotelok támlája. Belé Belépé pése semr mree csak csak Öle Öle reag reagál ált. t. Felá Felálllltt és odaj odajöt öttt hozz hozzám ám,, aztá aztánn vállamnál átfogva a kocsiban ül ő kövér ember elé vezetett. - Ez az úr Igor Kreis. Enor Asvitz úr - mutatott be kölcsönösen egy egymásn másnak ak mink minket et,, miut miután án pedi pedigg kez kezet szor szorít ítot otta tam m a kövé kövérr rrel el,, hozzátette: - Igor éppen a Hattyú-szektorból tért vissza! Észrevettem, hogy a szemében rosszindulatú fény villan. Rögtön le is ült, mintha előre érezné, minek kell most következnie. Az eddig egykedvű és mozd mozdul ulat atla lann Asvi Asvitz tz hirte hirtele lenn felél felélén énkü kültlt,, és hirt hirtel elen en mozdulattal kocsijában felém lódult. A pokróc, amellyel be volt takarva, a földre csúszott. Észrevettem, hogy mindkét lába térd fölött amputálva van. - Tehát ön... Akkor ön a Hatvanegyedik Cygnáról tért vissza? Ez kitűnő! Megeng Megengedi edi,, hogy hogy feltegy feltegyek ek néhány néhány kérdé kérdést? st? Ez határt határtala alanul nul fontos a számomra. Kérem, hallgasson meg figyelmesen... f igyelmesen... Puha Puha keze keze zaklat zaklatott ott mozdul mozdulata ataiva ivall úgy állíto állította tta meg kocsij kocsijána ánakk kerekét, hogy éppen szembe kerüljek vele. - Ön talán csodálkozik ezen... de azt szeretném tudni... hogy... hogy ott, az űrben nem fogott-e valami... ismeretlen eredetű jeleket. - Asvitz egyre gyorsabban beszélt. - Én tudom, hogy mindent regisztrálnak, amit az antenna fog... Éppen erre számítva kérdezem, nem tud semmit ilyen jelekről? No, érti? Olyanokról, amelyeket nem... emberek küldtek? Szerencsére senki sem vette észre a heves érdeklődés hirtelen gesztusát, amelyen nem tudtam id őben uralkodni. - Mily Milyen en jele jelekr kről beszél beszél?? - kérdez kérdeztem tem,, igyekez igyekezve ve a. hango hangomna mnakk lehetőleg közömbös színezetet adni. - Talán a rádió zavarására gondol? - Ó, nem, nem! - legyintett türelmetlenül. - Jelekről van szó, igazi, jellemző szabály szabályosság osságúú jelekr jelekről... Bár zava avarjá rják őket, és erősen torzulnak, de szabályosak és sorozatosak... „Nem - gondoltam. - Ez nem lehet az, akiről szó van. Képtelenség!" - Sajn Sajnos os - mond mondta tam m hang hangos osan an.. - Ki kell kell ábrá ábránd ndít ítan anom om.. Semm Semmii ilyesmit nem regisztráltunk út közben, és a Hatvanegyedik rendszerében sem. Önt ez érdekli? Vagyis a kapcsolat idegen civilizációkkal? Nagyon érdekes hobby, de ismerje el, hogy reménytelen ügy.
Tudja, kivéve azt az egyet, ha ugyan lehet annak nevezni, a Lalande 21-185 rendszer egyik bolygójának primitív „civilizációját". - Ön téved! - szakított félbe Asvitz éles, ellentmondást nem tűrő hangon. - Mindnyájan tévednek. De ez nem a kutatók és a tudományos állomások hibája. Nem is lehet másképp. De pillanatnyilag nem erről van szó. szó. Nagy Nagyon on is szemé személy lyes es okai okaim m vann vannak ak arra arra,, hogy hogy érde érdekl klődjek a Kozmoszból érkező jelek iránt... Enor nor elha elhallllggatot atott, t, lehu lehuny nyta ta a szem szemét ét,, és úgy úgy tűnt, nt, mint mintha ha elszunnyadt volna. Titokzatos jelek a Kozmoszból... Nekem is megvoltak az okaim, hogy érdeklődjek irántuk... Hogyne, voltak ilyen jelek. Hazudtam, amikor azt állították, hogy semmit sem tudok róluk. Csakhogy nem a Tryton vette őket, sem pedig valamelyik másik csillagközi űrhajó. Egészen véletlenül regisztrálta őket egy ember ember nélkül nélkülii szatel szatelit, it, egy egy automa automatik tikus us mérőállomás, állomás, amelynek amelynek feladata a kozmikus sugárzás er ősségének mérése volt. A leg legerősebb sebb gamma-s gamma-sugá ugárzá rzáss hulláma hullámain in kibocs kibocsáto átott, tt, erősen koncentrált energianyaláb volt. Ha csak egy szokásos fotonnyaláb lett volna, akkor a galaktikus sugárzás egyik áramlatának fogták volna fel, és mint mint ilyet ilyet regisz regisztrál trálták ták volna volna a radioa radioakti ktivit vitást ást ellen ellenőrző szolgálat arch archív ívum umáb ában an.. Ugya Ugyana nakk kkor or - mint mint a KORA KORAD D egy egyik munk munkat atár árssa észr észrev evett ettee - ez a sugá sugárn rnya yalá láb.. b.... a modu modulá láltlt hull hullám ámkö köte tegg mind minden en jellegzetességével jellegzetességével rendelkezett! A radiogram alapos elemzése bizo bizony nyít ítot otta, ta, hogy hogy valób valóban an egy egy isme ismere retle tlenn kód kód szer szerin intiti bony bonyol olul ultt modulációról van szó... A sugárzás beesési irányának megállapítása után kijelölték azt a területet is, amelyet a sugárzás ért: a meg nem fejtett jeleket hordozó nyaláb a Csendes-óceán déli részére összpontosult, egy „foltot" képezve a földfelszínen, amelynek az átmérő je alig néhány tucat kilométer volt! Nem volt nehéz bizonyítani, hogy a jelek vételének pillanatában egy egyetle etlenn föld földii űrhaj rhajóó sem tar tartóz tózkodo kodott tt az égb égboltn oltnak ak abban bban a szektorában, és egyetlen mesterséges hold sem haladt át az óceán e térsége fölött. Ennek megállapítása egyébként teljesen formális volt: egyetle egyetlenn földi földi eredet eredetű objekt objektum um sem lehetet lehetettt ilyen ilyen jelleg jellegű sugárzás forrás forrása. a. Eleddi Eleddigg nem vagy vagyunk unk képes képesek ek ilyen ilyen módon módon modulá modulálni lni egy nukleáris sugárnyalábot! Ezután Ezután szüks szükségk égképp éppen en egyet egyetlen len feltét feltétele elezés zés maradt maradt:: a jelek jelek a Kozmoszból jönnek. A legközelebbi égitest a „gyanús" irányban egy - Lacalle 9352-ként katalogizált - kis vörös csillag volt. Ilyen nagy, több mint tíz fényévet kitevő távolság mellett nehéz volt elképzelni olyan berendezést, amely ilyen jól koncentrált nyalábot bocsát ki. A legjobb földi lézerek több nagyságre nagyságrenddel nddel rosszabb rosszabb összponto összpontosító sító képességg képességgel el rendelkez rendelkeztek. tek. Amelle Amelletttt nem szaba szabadd elfele elfelejte jteni, ni, hogy hogy gamma-s gamma-sug ugárz árzásr ásról ól van szó! szó! Ráadásul - ahogy Lamby utazásának idejéb ől ismeretes - ez a három kis boly bolygó góbó bóll álló álló csil csilla lagr gren ends dszzer nem nem rend rendel elke kezzik élő szervezetek semmiféle vegetációs formájával, civilizált lényekről nem is beszélve. A következő megközelítőleg abban az irányban fekv ő csillag a hatalmas Fomalhaut volt. Nem jutott el odáig egyetlen földi expedíció
sem - túlságosan távol esett. Ebből a szempontból az előbbinél még kevésbé felelt meg a kozmikus eredet hipotézisének. Külö Különb nben en nem nem kerí kerítet tette tekk voln volnaa ekko ekkora ra fene feneke kett a dolo dologn gnak ak a Kosmoc Kosmocent entrum rumban ban,, ha nincs nincs az a tény, tény, hogy hogy a Csende Csendes-ó s-óceá ceánna nnakk abban a térségében, amelyre a jelek irányultak, nem volt egyetlen sziget sem, kivév ivévee azt azt a mag magány ányos szig zigetec etecsk skét ét,, aho ahol dokto oktorr Quin Quin rehabilitációs intézete volt... Hiszen évszázadok óta vártunk a Kozmoszból érkez ő jelekre - a legcsekélyebb eredmény nélkül... És most, amikor végre érkeztek ilyen jelzések, nem az emberiségnek címezték őket... Legalábbis - nem az egész emberiségnek! Mégis ki lehet a titokzatos címzett, a Kozmosz ismeretlen lényeinek ismerőse - vagy vagy talá talánn beép beépít ítet ettt embe embere re?? A tény tények ek csáb csábít ítot otta takk a hipoté hipotézis zisre: re: a szige szigeten, ten, Ouin Ouin intéze intézetéb tében en olyan olyan ápolta ápoltakk voltak voltak,, akik akik korábbi életükben valamilyen kapcsolatba kerültek a Kozmosszal. Nincs kizá kizárv rva, a, hogy hogy vala valamel melyi yikü kükk a Napr Napren endsz dszer eren en túli túli utaz utazás ásaa sorá soránn találkozott idegen lényekkel, akik - lehet, hogy tudtán kívül - kémet, diverzánst vagy egyszer űen csak megfigyelőt csináltak belőle az emberi társ társad adal alom om vizs vizsgá gála latá tára ra.. .... Enne Ennekk a hipo hipoté tézi zisn snek ek az elfo elfoga gadá dása sa megmagyarázta volna a jelek lényegét is: ennek az embernek szánt információk voltak, vagy egyszerűen a személyiségének „a távolból való irányí irányítás tására ára szolgá szolgáló ló impulz impulzuso usok". k". A hipoté hipotézis zis sántít sántított, ott, ezért ezért nem vonhattunk le belőle túlzott következtetéseket. A jelek forrásának helye, valamint annak a titkos „ügynöknek" - a jelzések feltételezett vevő jének a földi dolgokban játszott szerepe további kutatások tárgyát képezte. Egyelőre annak megállapításáról volt szó, ml történik az intézetben, és hogy az ápoltak közül nem viselkedik-e gyanúsan valaki. Ezért voltam a szigeten. Küldetésem célja - mely annyira titkos volt, hogy rajtam kívül csak három személy tudott róla - ennek az embernek a megtalálása volt. Mivel éppen csillagközi utazásról tértem vissza, ide jöhettem anélkül, hogy gyanút keltettem volna, mint hétköznapi ápolt, a Kosmed pszichiáterei által adott orvosi diagnózis alapján. „Ki viselkedik gyanúsan az ápoltak közül" - könnyű azt mondani! De megtalálni őt olyan emberek között, akiknek kisebb-nagyobb emlékezetvagy lelkiegyensúly-zavaraik vannak - szinte reménytelennek látszott... Küldetésem végrehajtásának alapelve természetesen az óvatosság volt, hogy senki illetéktelen meg ne tudja, hogy a titkos jelzések dolga megszűnt a feladó és a vevő titka lenni. Éppen az óvatos puhatolózás elvét volt azonban a legnehezebb betartani. Uralkodni csodálkozásomon és meglep meglepeté etése semen men akkor, akkor, amikor amikor olyasm olyasmit-h it-hall allok, ok, ami tökéle tökéletes tesen en beleilleni látszik abba az ügybe, amellyel tele volt a fejem, nem volt a legkönnyebb feladat. A látszat ellenére Asvitz nem aludt el. Kisvártatva kinyitotta a szemét. - Igen... - mormogta. - Megvan a privát okom, hogy érdeklődjem a Kozmoszból érkező jelek iránt. - Miféle okok ezek? - vetettem oda hanyagul. - Ó, ez hosszú történet - mondta melankolikusan, rám hunyorított, és kényelmesen elterpeszkedett a kocsijában.
Ügyet sem vetve Lindgard ironikus mosolyára, élénk érdekl ődést színleltem. - Tudja Tudja,, miér miértt ninc nincss lába lábam? m? - kezd kezdte te Enor Enor csen csende dese sen. n. - Nem, Nem, biztosan nem tudja, honnan is tudhatná... A Holdon történt. Ismeri a Szelén-2 bázist? - De hát... - tört ki belőlem. – Szelén-2 bázist hetven évvel ezel őtt felszámolták! - Hát aztá aztán? n? - Enor Enor elnéz lnéző moso mosollllya yall néze nézett tt rám. rám. - Én még még kétezerháromban voltam ott! - Ó, tehát... ön csillagközi repülő volt? - Hogy Hogy repü repültltem em vagy vagy nem nem repü repültltem em.. .... Bizo Bizony nyos os értel értelem embe ben! n! röhög röhögött ött fel kellem kellemetl etlenü enül,l, hogy hogy hároms háromszo zoros ros tokája tokája renge rengetttt vasta vastagg nyaka fölött. - Némiképp, némiképp... - ismételgette, mintha játszana ennek a szónak a hangzásával. - Hallgasson tovább! Nos hát, kezdett ől fogva a Szelénen dolgoztam. A hírközlés vezet ő je voltam, gondolja el! Pers Persze ze akkor kkor az még borz borzas aszztó pri primití mitívv volt. olt. Azok zok a korab orabeeli rádiót rádiótele elesz szkóp kópok, ok, nevets nevetsége éges.. s.... De kétez kétezerh erháro áromba mban... n... elrabo elrabolta ltakk engem! engem! Itt, Itt, a mi napren naprendsz dszerü erünkb nkben en megjel megjelent ent akkor akkor egy űrhaj rhajóó a Denebről, a Hattyú Alfájáról! - Nem emlékszem - vetettem közbe hűvösen ösen.. - Kéte Kétezzererszázharminckettőben ben hall hallga gatta ttam m kozm kozmik ikát át Cr Cran antin tinál ál Rómá Rómába ban. n. Egy Egy szóval sem említettek nekünk ilyen látogatásokat! - Eh, Kreis úr! - fintorodott el visszataszítóan. – Ön is jól tudja, milyen idők voltak voltak azok: azok: nevetség nevetséges es rádiótelesz rádióteleszkópja kópjaikkal ikkal,, amelyek amelyek teljesen teljesen érzéketle érzéketlenek nek voltak voltak az egyesített egyesített háromdime háromdimenziós nziós gravivekto gravivektorr iránt... iránt... Nem észleltek semmit. Azok, vagyis a denebiek, felderít őket küldtek a Holdra, elraboltak engem, és magukkal vittek! - A Denebre? - Hát hova? Nyilvánvaló, hogy a Deneb naprendszerébe. - És később? Visszahozták? - Nem egészen. A Holdon előzőleg otthagytak egy rekonstrukciós berendezést, és... átalakítottak engem! Érti? Impulzusokra, hullámokra bontva küldtek a Holdra, a készülék pedig újjáteremtett anyagi alakban. Csak, amint láthatja, ez nem sikerült maradéktalanul. A hullámok egy része nyilván eltérült, visszaverődött, vagy valami más efféle történt velü velük, k, így így hián hiányo yosa sann szül születt ettem em újjá újjá... ... A lába lábaim. im... .. valah valahol ol az űrben kóvályognak... Ha legalább elrepülhetnék a Holdra... A berendezésüknek még ott kell lennie, a Hipparch lejtő jén fedeztem fel, egy sziklahasadékban... Bizonyára rájönnek, és elküldik hullámképem hiányzó részét! Biztosan megteszik, meg kell, hogy tegyék! Enor arca felpuffadt, szemét elfutotta a vér, szinte fuldoklott. f uldoklott. - Kértem... - kiabálta - mindenkit kértem: figyeljétek, regisztráljátok a jelzéseket! Biztosan ott keringenek valahol az űrben, rben, eltévelye eltévelyedve... dve... Visszaverődnek a bolygókról és a csillagokról, elhajolnak a ködfoltokon, interférálnak a galaktikák között... Regisztrálni kell őket, regisztrálni és megfejteni... és ismét járni fogok... Minden zavaros ős értelmetlen volt. Ahogy kezdetben mindaz, amit mondott mondott látszólag látszólag valószín valószínűnek tűnt, nt, most most már már csak csak bada badars rság ágok okat at beszélt. Ölére néztem, nyugodtan ült tovább, csak a f ő jével intett, hogy nincs semmi baj.
Enor különben nemsokára abba is hagyta. Er őtlenül hanyatlott a fotel támlájára, aztán néhányszor mélyet sóhajtott, majd egészen elfásult tekintettel nézett rám. Szinte visszataszító volt felpuffadt, vörös arcával, mégis nehéz lett volna nem együttérezni szegénnyel, szánalmas volt a rokkantsága okozta kényszerképzeteivel... kényszerképzeteivel... - Asvi Asvitz tz úr! úr! - kezd kezdte tem m tapi tapint ntat atos osan an.. - Nem Nem prób próbál áltt prot protéz ézis istt hasz haszná náln lni? i? Hisz Hiszen en ma már már vann vannak ak tökél tökélete etes, s, bioá bioára ramma mmall működő művégtagok... - Bada Badars rság ág!! - szak szakít ított ott félb félbee éles élesen en.. – Semm Semmififél élee proté protézi ziss nem nem pótolja a lábat! - Az már igaz! – helyeseltem - De... a plasztikai és regenerációs sebészet is... valószínűleg ma már képes... - Reprodukálni? - röhögött fel. - Hogyne, már javasolták nekem... Nem egyeztem bele. - Miért? - Gondol Gondolko kodjo djonn csak csak logiku logikusa san: n: tegyü tegyükk fel, fel, hogy hogy beleeg beleegyez yezem. em. Repro Reprodu duká káljá ljákk a lába lábama mat. t. És ha a dene denebi bidá dákk is elkü elküld ldik ik neke nekem m a sajátomat? Előbb vagy utóbb biztosan megteszik... Meg tudják tenni. Meg kell, hogy tegyék, ez kötelességük. Hiszen az ő hibájuk, hogy így történt. történt. Azonnal Azonnal megkett megkettőzött zött soroza sorozatot tot kellet kellettt volna volna külde küldeniü niük, k, nem pedi pedigg egy egyetle etlenn impu impulz lzus us-n -nya yalá lábo bot! t! Képz Képzel elje je csak csak el, el, Krei Kreis: s: ha mege megeng nged edem em,, hogy hogy lába lábatt csin csinál álja jana nakk neke nekem, m, ők meg meg elk elküldi üldikk a sajátomat... akkor mi lesz? - gúnyos nevetésben tört ki. - Mi az ördögnek nekem négy láb, Kreis? Na, minek? m inek? Talán tehén vagyok? Vagy kutya? Maga is láthatja, hogy egyik sem! Az őrült elme vaslogikájától, szó nélkül néztem, ahogy a görcsös nevetéstől fuldokolva kocsiját az ajtó felé gördíti. Röhögése még sokáig visszhangzott visszhangzott a kihalt folyosón. Öle rám nézett, és jelent őségteljesen megkopogtatta a homlokát. A sarokban, a fotelból felállt egy apró termetű, jelentéktelen külsejű férfi. Az ajtó felé indult, de amikor mellém ért, mintha eszébe jutott volna valami, hirtelen megállt és felém fordult. - Már megint mesél... - mondta lehalkított hangon. - El ne higgye egyetlen szavát sem! Minden összezavarodott a fejében a baleset után. Időnként így félrebeszél, de én tudom a legjobban, hogy mindez csak szamárság és kitaláció... A Deneb rendszerében nem élnek értelmes lények, nincs ott semmiféle civilizáció! Négy kopasz bolygó, akkorák, mint a kihűlt napok, maga a gravitáció palacsintává lapítaná ott az embert... - És ön honnan tudja mindezt? - csodálkoztam. - Tudom. - Keményen és határozottan mondta. - Negyedik Ansat Quandr vagyok - tette hozzá, felém nyújtva apró kezét. - Ez a nevem. Azon Azonkí kívü vüll a kozm kozmog ognó nózi ziaa scie scient ntor ora. a... .. Ez a tudo tudomá mány nyos os címe címem. m. Csodálkozik? Én nem csodálkozom az ön csodálkozásán. Nem fogok önnek magyarázkodni. Megbocsát, de semmi értelme. Úgysem hinné el és -.. nem értené meg... Ez nem fér bele az önök fogalmaiba. Ez olyan lenn lennee, minth inthaa ön, már már meg megboc bocsáss ásson, on, egy ősember sembernek nek akarn akarnáá megmagyarázni a differenciálszámítást, de nem, inkább azt mondanám: egy majomnak - a gravitáció elméletét... Igen, ezzel érzékeltethetném a távolságot, amely elválaszt bennünket. Bocsásson meg...
Ezzel fölényesen meghajolt, és kiment a könyvtárból. - Ne hidd, hogy az ő hülye történetét megúszod - morogta Öle. Előbb-utóbb mindenkinek elmondja. - Neked elmondta már? -Természetesen. Hiszen fél éve itt vagyok, ő még legalább egy esztendeje! - És mit mesél? - Még nagyobb badarságokat, mint Enor. „Negyedik Ansat Quandr", ezt is ő találta ki magának! - fakadt ki Öle. - Az egészet az ujjából szopta Képz Képzel eld, d, azt azt állí állítja tja,, hogy hogy... ... a jöv jövőből tévedt tévedt ide! ide! Egy galakt galaktika ikaköz közii expedícióban vett részt, amely a huszonhatodik században indult a Földről! Háromszáz év múlva, érted? Azt meséli, hogy valami „negatív idő" területére tévedt... nem is, ő úgy nevezi, hogy „az antiidő izolált területe"... elmés, mi? No és aztán, ahelyett hogy visszatalált volna a saját huszonhatod todik száza ázadába ába, az visszahúzta őt, és a huszonharmadikba huszonharmadikba landolt. Teljesen abszurd, vagy nem? - És akkor... valójában ki ő? - Ez... elég zavaros ügy... - válaszolt Öle habozva. - Valami űrhajóval érke érkeze zett tt a Föld Földre re.. Telje Teljese senn egy egyedül edül.. És ezt ezt a hajó hajótt nem nem lehe lehete tett tt megtalálni a regiszterekben. Nagyon régi kellett, hogy legyen, nagyon rége régenn bocs bocsát átha hatt tták ák fel. fel... .. Tudo Tudod, d, mily milyen en nagy nagy volt volt a feje fejetltlen ensség akkoriban. Minden központ, minden kis államocska f ő céljának tekintette, és még hiúsági kérdést is csinált bel őle, hogy saját csillagközi expedíciót indítson. Azoknak az id őknek az archívuma egy nagy szemétláda. Az utazás aktái elkeveredtek valahol, magán a hajón pedig egyetlen adatot sem találtak, amely lehet ővé tette volna az azonosítást. Biztosan ez az őrült semmisítette meg őket. A társai elpusztultak valahol az űrben, ő pedig hosszú időn át hibernálva volt, aztán magához térve megkergült az unalomtól... - Tehát azt állítja - értettem meg -, hogy az expedíciója csak... háromszáz év múlva indul el? - Pontosan. És folyton azon siránkozik, hogy az idő csapdájába esett; bizo bizony nyos os idő múlv múlvaa majd majd meg meghal, al, aztá aztánn ismé ismétt megsz egszül ület etik ik a huszonhat huszonhatodik odik században században,, hogy elölről kezd kezdje je utaz utazás ását át az említ említett ett hajóval. És ez így megy körbe-körbe... - El kell ismerni, eredeti ötlet. - Ó, igen. Ezeknek mindig remek ötleteik vannak. Nem lehet őket kiverni a fejükből. Ez az űrbéli magány következménye... Túl hosszú ideig kellett hallgatnunk. - És te, Öle? - kérdeztem végül óvatosan. - Te is repültél? - Igen, egy keveset. De nem messze. Letöltöttem a gyakorlatot, aztán jöttek a vizsgarepülések. Csak ennyit. Ezzel be is fejeztem. De az én tört örténetem nélkülöz ülözii azt a fan fantasztik tikumot, ami ezeknek a szerencsétleneknek az elbeszéléseit jellemzi. Az én történetem teljes egészében igaz, ezért nem is olyan szenzációs és színes... Egyszer űen sokkot kaptam, de most már kezd helyrebillenni a lelki egyensúlyom, és kész... Az orvosok azt mondják, hogy ismét repülhetek majd jár őrben. Tudod, ez piszkosul unalmas munka, de mit csináljak, ha csillagközi expedíciók olyan ritkán indulnak! Ez pillanatnyilag az egyetlen lehet őség a repü repülé lésr sree a norm normál ális is boly bolygó gókö közi zi közl közlek eked edés ésen en kívü kívül,l, ami ami még még
unalmasabb... Ha akarod, elmondhatom neked, hogyan kerültem ebbe az intézetbe. Egészen rövid és egyszerű történet... Azt mondta mondtam, m, hogy hogy szíve szívesen sen meghal meghallga lgatom tom.. Lindga Lindgard rd bólint bólintott ott,, elhelyezkedett a fotelban, és elkezdte mondani monoton, visszafogott hangon: - Már harmadfokú kiképzést nyertem, amikor a Rákra osztottak be. Ez olyan kétszemélyes, kis közepes hatósugarú jár őrgép. Még végig kellett repülnöm néhány csillagászati egységet, aztán jöhet a vizsga és az önálló járőrpilóta-jogosítvány. Oktatómat csak a Rák kabinjában ismertem meg... A jobb oldali székb székben en ült. ült. Üdvöz Üdvözlés lésül ül kezet kezet nyújto nyújtotttt nekem. nekem. Kellem Kellemes, es, nyug nyugodt, odt, csengő hangja hangja volt... volt... A külsej külsejér éről csak ennyit mondhattam az els ő repülés után. A terjedelmes szkafander és a hatalmas sisak a fején teljesen eltakarta a testét, mellesleg m ellesleg ugyanúgy, mint az enyémet... Tökéletes parancsnok volt, és páratlan tudású pilóta. Ez már az első nehezebb manővereknél szemet szúrt még nekem, újoncnak is... Egész idő alatt, amíg együtt vezettük a rakétát, keze könnyedén ott nyugodott a pótkormányon. Minden helytelen mozdulatom azonnali reakciót váltott ki látszólag ügyetlen, vastag kesztyűbe bujtatott kezéből. Időnként úgy tűnt neke nekem, m, hogy hogy előre megé megérz rzii hibá hibáim imat at,, és korri korrigá gálja lja is, is, miel mielőtt még még elkövethettem volna őket. Ezt nem tartottam természetesnek, és csak néhány néhány manőver ver után után tudta tudtam m egy egy kiss kisséé hozz hozzás ászo zokn kni.i. Ez az aktív aktív jelenléte a repülés százszázalékos biztonságának érzetét adta. Így még amikor ernyedten pihent is foteljában, és úgy tűnt, hogy alszik, mindig biz biztons tonság ágba bann érez érezte tem m mag magam. am. Nem Nem tudo tudom, m, egy egyálta általá lánn alud aludtt-e, e, nemegy nemegysze szerr úgy tűnt nekem, nekem, hogy hogy sohas sohasem em alszik alszik,, vagy vagy rendkí rendkívü vüll éber éberen en szen szende dere reg. g. A kabi kabinn mind minden en rezd rezdül ülés ésér ére, e, a moto motorr mind minden en csat csatta taná násá sára ra azon azonna nall feléb felébre redt dt.. A kormá kormány nyra ra tett tettee a kezé kezét, t, hogy hogy segítségemre lehessen, ha nehézségem támadna... Sohasem láttam enni. Azt hittem, akkor vesz magához táplálékot, amikor én alszom. Az els ő közös utunk két hétig tartott. A másodikra a plan planet etoi oidd öv térs térség égéb ébee küld küldte tekk mink minket et,, ott ott kell kellet ettt bizo bizony nyít ítan anom om navigá navigáció cióss képes képesség ségeim eimet. et. A vizsg vizsgaa progra programjá mjában ban a Cerese Ceresenn való való landolás szerepelt, egy tartalék üzemanyagtartály szétszerelése, aztán még néhány teszt, és a korlátozott összeköttetés körülményei között végzett munka. Meglepően jól sikerült minden. A parancsnok jelenléte megnyugta megnyugtatólag tólag hatott hatott rám. Valószín Valószínűleg nem nem követt követtem em el egyet egyetlen len hibát sem. Amikor rátértünk a visszafelé vezető pályára, csak annyit mond mondot ott: t: „Let „Letet ette ted. d."" Hálá Háláss volt voltam am neki neki azér azért, t, hogy hogy mind mindig ig ily ilyen tartózkodóan viselkedett - a hibák és a sikerek esetén egyaránt. Sohasem láttam szkafander nélkül, sem a rakéta kabinján kívül. Amikor Amikor az út végén elhagytam elhagytam a kabint, ő meg ott maradt, mindig talált ellenőriznivalót a fedélzeti naplóban. Lelkiismeretessége és alapossága bámulatos volt. Most, a sikeres vizsga után, amikor a jól ismert és már több tucat rakéta rakéta által által végigr végigrepü epültlt útvona útvonalon lon haladt haladtunk unk a Föld Föld irány irányába ába,, arra arra gondoltam, hogy sohasem fogom tudni utolérni... Mérhetetlenül zavarba hozott a tudása. Sőt arra gondoltam, hogy nem kellene Ilyen oktatókat adni a fiatal pilótanövendékek mellé. Ilyen pilóta mellett elvesztik az
önbizalmukat, és az a biztonságérzet alakult ki bennük, hogy semmi baj nem történhet, amíg ő a rakétában van... Vala Valame mely lyik ik nap, nap, amik amikor or a raké rakéta ta,, mint mintha ha pórá pórázo zonn veze vezetn tnék ék,, továbbhaladt a Föld irányába, és tulajdonképpen nem történt semmi, ahog ahogyy ilye ilyenn hely helyze zetbe tbenn szok szokás ás,, egy egy parti parti sakk sakkot ot aján ajánlo lotta ttam m neki neki.. Beleegyezett. Fejből játszottunk, sakktábla nélkül. Ez nekem nem kis nehézséget okozott, de megpróbáltam ezt eltitkolni. Ő viszont remekül játszott. És közben szemét a műszerfalon szerfalon tudta tartani, és észre észre is vett minden apró változást a képerny őkön. Az igazat megvallva, sohasem tudt tudtam am legy legyőzni, ni, de ebb ebbe gyors orsan bel beleny enyugod ugodttam. am. Szel Szelle leme me utolérhetetlen volt ezen a területen is... Az egyik lépésem után nagyon sokáig kellett várnom a válaszára. Korább Korábban an sohase sohasem m gondol gondolkoz kozott ott ilyen ilyen hossz hosszan. an. Azt Azt hisze hiszem, m, hogy hogy elaludt, vagy valami máson töri a fejét, és nem törtem meg a hallgatását. Csak húsz perc múlva mondtam valamit. Nem válaszolt. Nyugtalanul áthajoltam a karfán, de az övek nem engedték, hogy megérintsem a kezét. Kikapcsoltam őket, és a fogantyúkba kapaszkodva kapaszkodva feléje eveztem a levegőben. Megfogtam a kormányon nyugvó kezét. Érzéketlen volt! Megközelítettem az arcát, és benéztem a sisak mögé. Először láttam az arcát ilyen közelr ől. Valahogy természetellenesnek tűnt. A szeme nyitva, de valahogy valahogy halott, mozdulatlan mozdulatlan és kifejezéstelen kifejezéstelen volt. Megráztam tehetetlen kezét. Ez a valahogy nem emberi, viaszos, halotti halotti maszk maszk meg sem sem rezdül rezdült.t. Hirtele Hirtelenn az eddig eddig mozdul mozdulatl atlan an kéz elke elkezd zdte te lass lassan an átfo átfogn gnii a csuk csukló lóma mat. t. A kemé kemény ny ujja ujjakk görc görcsös sösen en összeszo összeszorítottá rították, k, úgyhogy úgyhogy felkiáltott felkiáltottam am a fájdalomtól. fájdalomtól. Testének Testének többi része nem is rezdült, de a keze mintha független, önálló életet élt volna. Hátr Hátral alen endü dültltem, em, megpró megpróbá bálv lvaa kirán kiránta tani ni keze kezeme mett fájd fájdal alma mass szorításából. Eredménytelenül. Az összeszorított kesztyű foglyul ejtette a csuklómat. A hirtelen rám törő rémü rémüle lett hatá hatásá sára ra szab szabad ad keze kezemm mmel el megrag megragadt adtam am a szkaf szkafand andert ert a paranc parancsno snokk mellén mellén.. A puha, puha, párnás párnás anyag helyett ujjaim fémmel átszőtt szövetet érintettek. Teljes erőmből megrántottam, a csat engedett... És ekkor... ekkor a szemem elé tárult a kezeslábas belseje... A várt emberi test helyett... kábelek és hidraulikus vezetékek kötegeit, végrehajtó mechanizmusokat, elektronikus elemeket pillantottam meg... Elvesztettem az önuralmamat... Még mindig fogva tartott kezemet ránga rángatva tva,, felugro felugrotta ttam m az ülésre ülésre,, és vaktáb vaktában an vagda vagdalkoz lkozva va szöge szögess cipőmmel összezúztam a bábut, amely a parancsnokom volt... Valami vezeték elszakadt, sűrű olajfolt ütött át a szkafander vásznán. A szorítás enyhült, aztán az élettelen mechanikus kéz elengedte a csuklómat... Gép volt! Nem ember, hanem mod modell, a rakéta elektro tronikus kalkulátorával összekötött végrehajtó mechanizmus! Ez egy kísérlet volt, érted? Vagyis ezt a gépet vizsgáztatták, nem engem... És nekem... neke nekem m úgy úgy kell kellet ettt vise viselk lked edni ni,, mint mintha ha egy egy tapa tapasz szta taltlt piló pilóta ta lenn lennee mellettem... Ezért kellett embert szimuláló bábunak lennie... Ezért nem szólt nekem senki! És ez a bábu rászedett engem... Én voltam a dublőre arra az esetre, ha történne valami... Minden önbizalmam szétfoszlott, mint a délibáb...
Teljesen kikészültem. Nagy nehezen sikerült a szatelitáris pályára térnem, onnan aztán lehoztak egy másik jár őrgéppel... Öle félbehagyta, és egy pontra bámult a falon. - Ilyen járőrparan rparancs csnok nokom om volt... volt... folyta folytatta tta kis idő múlva múlva ironikus ironikus árnyalattal a hangjában. - Tulajdonképpen nagyon megszerettem. A példakép példaképemnek emnek tekintette tekintettem, m, elérhetetle elérhetetlenn ideálnak. ideálnak. Megszeret Megszerettem tem őt, pedig csak egy mocskos mechanizmus, egy robot volt... Öle Öle teki tekint ntet etee átsi átsikl klott ott az arco arcomr mra, a, és egy egy idei ideigg vala valami mi furc furcsa sa,, gyana gyanakv kvóó tekint tekintett ettel el vizsgá vizsgálga lgatta tta.. Hirtel Hirtelen en szeme szeme kitágu kitágult, lt, vad fény árasztotta el, és mielőtt észbe kaphattam volna, nekem ugrott. - És te?! Te?! - ordította, a ruhát rángatva a mellemen. - Te is robot vagy! Magánkívül rángatta a kabátom hajtókáját, Ahogy meg akartam szabadulni tőle, gépiesen megragadtam a csuklóját, megpróbálva kitépni a ruháma ruhámatt összes összeszor zoríto ítotttt ökléb ökléből. Ez a hisz hiszté téri riás ás riko rikolto ltozá záss újab újabbb rohamát váltotta ki. - Takarodj, takarodj!!! - ordítozta kétségbeesetten. - Eressz el, azonnal eressz el! Te rohadt automata! Állítsd le magad, azonnal állítsd le magad! Te is mesterséges vagy! Hátraugrott, kitépve kezét az enyémb ől. Éppen mögötte váratlanul felbukkant egy fekete hajú óriás - annak az embernek kellett lennie, aki eddig a szoba sarkában ült. Megragadta Ölét a hóna alatt, és míg az tová tovább bb ordí ordíto tozo zott, tt, kivo kivons nszo zoltltaa a foly folyos osóra óra.. Hall Hallot otta tam, m, ahog ahogyy mély mély basszus hangján ezt kiáltotta: - Ápoló! Lindgard már megint dühöng. Vigyék el! Kis idő múlva visszatért, és esetlenül meghajolva azt mondta: - Ne szívd mellre, ez nála megszokott dolog... Ha új beteg érkezik, ez mindig megismétlődik... Egy óra múlva elmúlik, és nem is fog róla tudni. Continak hívnak - tette hozzá kisvártatva, és kezet nyújtott. Aztán, lehajolva hozzám, odasúgta: - De ez egyáltalán nem az igazi nevem. Én egyáltalán nem is vagyok! Vagyis... vagyok, vagyok, de nem vagyok ember! - folytatta, f olytatta, látva rosszul leplezett ösztönösen rémült mozdulatomat. - KI vagyok cserélve, érted? Az igazi igazi Conti Conti a Vega Vega napren naprendsz dszeré erének nek hatodi hatodikk bolygó bolygóján ján maradt maradt.. Helyette küldtek ide engem! De - és itt a szájára tette az ujját - senkinek egy egy szót szót sem! sem! Tudo Tudom, m, hogy hogy te is.. is.... ilye ilyenn vagy vagy... ... értj értjük ük egym egymást ást?? Galaktikusak, igaz? Te is, én nagyon jól tudom! Az ilyet én mindig megismerem, ne félj! De ezek itt nem ismernek meg, nem tudják... Össze kell tartanunk! - Úgy a vállamra csapott, hogy megtántorodtam. Nos, rendben? Majd ml őket... Meghatározhatatlan kézmozdulatot tett, konspirációs mosollyal rám kacsintott és kiment. Egyedül maradtam a könyvtárban. Kényelmesen a sarokba telepedve el ővettem a mikrofilmet és a nagyítót. Kiválasztottam a már megismert három személy jellemzését. Negyedik Quandrot nem találtam meg, mert nem tudtam a nevét. Öle azt állította, hogy másképp hívjak... Ami Öle Lindgardot illeti, ez tiszta ügy volt. Az, amit róla írtak, teljesen fedésben volt azzal, amit ő mesélt. A kórképét úgy határozták
meg, hogy „asszociációs trauma, amely hisztérikus félelemreakciókat vált ki". Quin szerint egy év alatt tünetmentesnek kell lennie. Jelen pillanatig már elértek annyit, hogy Lindgard csak az új, először látott személyeket vélte „mesterségesnek". Mert kezdetben régi ismerőseit is megtámadta, néhány esetben még a parancsnokait is, ha a beszélgetés az ő őrszolgálatával összefüggő kérdésekre tért. Enor betegségének története már sokkal kevésbé felelt meg az elbeszélésének. elbeszélésének. Enor sohasem repült messzebb, mint a Holdra. Valóban a Szelénen szolgált, de csak nagyon rövid ideig, mint fiatal gyakornok. Jelenleg hatva tvankét éves volt biológiailag. A Szelén elén bázis katas kataszt ztró rófá fájá jána nakk idej idején én - amit amit még még mind mindig ig megm megmag agya yaráz rázha hatat tatla lann rejtélyek, titkok és legendák köde lengett körül - alig volt több, mint húszéves. A robbanás következtében elveszítette mindkét lábát. A bázis romjaitól nem messze találták meg, a Hipparch lábánál. A másodfokú klinik klinikai ai halál halál állapo állapotáb tában an volt, volt, kezde kezdetiti strukt strukturá urális lis változ változás ásokk okkal al az agyban. A többszöri kísérlet az agyszö szövet átülte ltetésére és repr reprod oduk ukál álás ásár áraa nem nem hozo hozott tt kiel kielég égít ítő ered eredmé mény nyt. t. Ha ebbe ebbenn az álla állapo potb tban an térí téríte tett tték ék voln volnaa esz eszméle méletr tre, e, élet életkképte éptele lenn lett lett voln volna. a. Anab Anabio iotitiku kuss álla állapo potb tban an tartó tartósí sítv tvaa húsz húsz évig évig várt várt a rege regene nerá ráci ciós ós agysebészet fejlődésére. A későbbi kísérletek sokkal jobb eredményeket hoztak. A tényleges életre keltett Enor teljesen normálisnak t űnt. Mégis, amikor elveszített végtagjai regenerációját javasolták neki, tiltakozott. Akkor kezdte mesélni ezt a furcsa történetet a Deneb naprendszerének lakóival való kapcsolatairól. Egy ideig a kozmikus hírközlési szolgálatban dolgozott a Földön, de egyre gyakrabban követelte, hogy irányítsák a Hold Holdra ra.. Álla Állapo pota ta foko fokoza zato tosa sann ross rossza zabb bbod odot ott, t, kezd kezdte te munk munkáj áját át is elhanyagolni. Quin Quin intéze intézetébe tébe küldté küldtékk kivizs kivizsgá gálás lásra. ra. Ötévny Ötévnyii kezelé kezeléss után után a spec speciá iáliliss móds módsze zere rekk kkel el a javu javulá lásn snak ak legh leghal alvványa ányabb bb jele jele sem sem mutatkozott: Enor továbbra is elképzelt történetét mesélte időnként új részletekkel egészítve ki. Vajon megtaláltam Conti kártyáját. Egyre növekv ő érdeklődéssel olvastam: „a Conti, Conti, a Krüger Krüger60 60 napren naprendsz dszeré erébe be indíto indítotttt Korai Korai exped expedíci ícióó résztvevő je. A rendszer harmadik bolygóján a rotoplan pilótájával, Loranttal együtt eltűnt. Az előírt hetvenkét óra eltelte után felhagytak a sikertelen kereséssel. Néhány órával később Conti váratlanul megjelent egyedül. Erős kimerültség, depresszió és részleges emlékezetkiesés jeleit mutatta. Amikor a rotoplán pilótájáról kérdezték, nem tudott semmilyen magyarázatot adni. Felújították a kutatást: kétszer nagyobb területen, mint az a távolság, amit Ál gyalog meg tudott tenni nyolcvan óra alatt. A rotoplánnak nyomát sem lelték. Az illetékes bizottság azt a verziót fogadta el, amely szerint Lorantnak ott kellett hagynia Contit valahol valahol viszonyla viszonylagg nem nagy távolságb távolságban an a bázistál, bázistál, és egyedül egyedül kellett kellett tovább repülnie. Vissza kellett volna térnie Contiért, de géphiba vagy baleset miatt nem jelentkezett a megbeszélt id őben. Hozzá kell tenni, hogy az összeköttetés reménytelen volt azon a napon, az er ős légköri zavarok - melyek egyébként megszokottak a Krüger 60
naprendszerében - lehetetlenné tet tettek min minden kísérlet rleteet a kapcsolatteremtésre a rotoplánnal már félórával a startja után. Cont Contii mind mind ez idái idáigg nem nem tett tett kiel kielég égít ítő vallomást. vallomást. Magyaráz Magyarázatai atai néhány verzióját váltogatta, de ezek egyike sem állta meg a kritikát. Visszatérése után rövidesen doktor Quin intézetébe irányították. Több Több mint mint fél fél éve éve van van ott. ott. Eddi Eddigg semm semmii javu javulá láss nem nem muta mutatk tkoz ozott ott memóriáját illetően." Mindezt végigolvasva még egyszer elgondolkoztam hármójukon. „Vajon „Vajon lehetlehet-ee valam valamely elyikü ikük... k... egy idegen idegen civiliz civilizáci ációó ügynök ügynöke? e? Mindegyikük ugyanúgy lehet, mint... egyikük sem. Hiszen az erre a felada feladatra tra való való toborz toborzásn ásnak ak nem kelle kelletttt távoli távoli planet planetári áriss rendsz rendszerb erben en végbemennie. Így tehát mindenki egyformán gyanús. Akkor hát hogyan lehet az intézet ápoltjai közül kipécézni azt - vagy talán azokat? -, akinek ezeket a kivétel nélkül erre a magányos szigetre koncentrálódó titokzatos jeleket címezték a Kozmoszból? Vajon ezeknek a jeleknek a feladója nem vette még észre, hogy a táviratait felfedezték és elfogták? Vajon ezek csak egyoldalú instrukciók vagy vagy rendsz rendszere eres, s, kétold kétoldalú alú informá információ ciócse csere? re? Az ellent ellentéte étess irány irányban ban kibocsátott jeleket mindeddig nem vettek észre..." Elmélkedésemet az ápoló szakította félbe, aki uzsonnázni hívott. Az ételt ételt a szobá szobámba mbann szolg szolgált álták ák fel. fel. A teríté terítékk mellet mellettt egy notes noteszla zlapot pot találtam, amelyen néhány sietve odavetett szó állt: Rádiógram érkezett az ön számára a Parancsnokságtól. Elismerték önnek a csillagközi repülés harmadik fokozatát. Azonkívül Kay asszony az üdvözletét küldi. Quin Felélénkülve olvastam el kétszer is ezt a rövid feljegyzést. „Kay assz asszon ony" y" - ez a jele jeleke kett jele jelent ntet ette te,, a „har „harma madi dikk foko fokozzat" at" pedi pedigg a jelentkezési idejüket. Ellenőriztem a kódtáblázatomban - igen, ez az öt és fél hat közötti időt jele jelent ntet ette te.... Ez már már az inté intézzetbe etbe való aló megérkezésem után volt, amikor beszélgettem... kivel is beszélgettem akkor? Jó az emlékezetem, de ebben az esetben különösen odafigyeltem. A köny könyvt vtár árba ba pont pontos osan an négy négy óra óra ötve ötvenn nnég égyk ykor or lépte léptem m be. be. Ett Ettől a pillanattól kezdve mind a négyüket szemmel tartottam, Enor tíz perccel később hagyta el a szobát. Talán két percre rá ment ki Quandr (az ördögbe is, mi lehet a valódi neve?). Conti öt óra húsz tájt vezette ki Ölét.., „A kutyafáját! - gondoltam. - Teljes félórán át egyiket sem tartottam szemmel." Csengettem az ápolónak. Egy perc múlva itt volt. Megkértem, hogy menjen a doktor szobájába, és kérdezze meg kinevezésem részleteit. Mire befejeztem az evést, vissza is ért a válasszal. A Para Paranc ncssnoks nokság ág azt azt mond mondja ja,, hogy hogy tize tizenn nnyyolca olcass para paragr graf afus us negyedik pontja szerint sorolták be, minden ebb ől eredő jogosultsággal Megnéz Megnéztem tem a tábláz táblázato atot,t, Tizenn Tizennyol yolcas cas - ezek ezek a tízt tíztől tizenö tizenötig tig terjedő percek. Négyes - ez az első perc... Tehát pontosan: tizenhét tíztől tize tizene negy gyig ig.. Ebbe Ebbenn az időben ben vetté vettékk a jele jeleke kett-.. .. Ekko Ekkorr Ölév Ölével el
beszélgettem... Annál is kevésbé lehetett ő a címzett. És az összes többi? Kopogtak az ajtómon. Alig tudtam elrejteni a feljegyzéseimet, amikor Conti fekete üstöké jelent meg a nyílásban. - Gyere! - mondta rám kacsintva. Semmit Semmit sem kérdez kérdezve ve utánam utánament entem. em. Végigv Végigveze ezetett tett a folyosó folyosón. n. Benyitott az egyik ajtón, és engem előreengedett. A szoba közepén Enor ült a kocsijában. Ahogy beléptünk, hirtelen megrezzent. Megpróbált elrejteni valamit a pléd alá, amellyel be volt takarva. A pokróc alól kiállt egy drótdarab. - Ne félj, öregem. Mi vagyunk! - nyugtatta meg Al, becsukva az ajtót. Enornak a takaró alól előbukkanó kezére néztem. Prim Primititív ív mód módon öss összeták etákol oltt kis kis rád rádióve ióvevvőt tartott benne. - Enor elektrotechnikus - magyarázta Al. - Így szinte a semmib ől meg tudta csinálni ezt a vevőt. Meghallgathatjuk a világ híreit. Itt ÚjZélandot és az Antarktisz egy részét lehet fogni vele. Ez, igaz, ami igaz, szigorúan tilos... Az egyetlen adó-vevő a főnöknél van, lakat alatt. - Az öreg elkövetett egy hibát - nevetett Enor. - Egyszer megkért, hogy javítsam meg a vev őkészülékét. Nem ilyen készülékeket javítottam én! Egy kicsit megváltoztattam a kapcsolási rajzot, és így maradt néhány alkatrészem... - Mily Milyen en sávo sávoka katt lehe lehett fogn fognii ezze ezzell a kész készülé ülékk kkel el?? - kérd kérdez ezte tem, m, közönyt színlelve. - Milyet parancsol? - mosolyodott el gőgösen. - No... semmilyet, csak kérdeztem... - Ötszáz megahercz határig szolgálhatok vele. - A legközelebbi rádióállomások ultrarövid hullámai valószín űleg nem jutnak el Oor szigetére - jegyeztem jegyeztem meg. Enor ravaszkásan elmosolyodott. - Azt gondolja, hogy csak szórakozásból hallgatók rádiót? Uram, én tudom, hogy mit mit mié miért teszek... ... ők rend rendsz szer erin intt a legr legröv övid ideb ebbb hullám hullámsáv sávoko okonn közvet közvetíte ítenek nek!! Tudja, Tudja, azok azok a denebi denebidák dák,, akikr akikről már beszéltem önnek. Figyelnem kell, hallgatóznom... - Jól van, Jól van! - szakította félbe Al, közben jelent őségteljesen megbökve a könyökével. - Add Új-Zélandot, éppen hírek lesznek! l esznek! A vevőkészülék recsegett, aztán váratlanul tisztán megszólalt a bemondó hangja. „Tehát ide futnak be a világ hírei!" - gondoltam, hangosan pedig az kérdeztem: - Minden ápolt használja ezt a hírforrást? - Mindenki, kivéve azt az idióta Lobnert... - Melyik az? - No, hát az, aki Negyedik Ansat Ouandrnak adja ki magát. És még van valaki, akihez nincs bizalmunk - magyarázta Enor. - Csak négy napja van itt. Biztosan nem láttad, állandóan egyedül a szobájában, és a mennyezetet vagy az ablakot bámulja... - Hogy hívják? - Nem tudom pontosan. A keresztneve Bert. Valószínűleg valami régi expedícióból való. Csak most támadt valami z űr a fejében. - Bert Zahtlnak vagy valami ilyesminek hívják - mormogta Al.
Összerezzentem. Ezt a nevet én ismerem! - Nem Brandt kétezer száznyolcas expedíciójából expedíciójából való? - Meglehet... Meglehet... - gondolkoz gondolkozott ott el Al. – Alighanem Alighanem ezt mondta a doktor, doktor, amikor megkérdeztem, hogy kicsoda. Igen... az a Bert kell legyen, akit ismertem. Egy évvel előttem indult el, de ellentétes irányba. Rövidebb volt az útja, sokkal korábban kellett visszatérnie. Látnom kell őt! - Melyik szobában lakik ez a Zahtl? - kérdeztem a rádióközlemények türelmes meghallgatása után, amelyek e pillanatban engem a legkisebb mértékben sem érdekeltek. - A tizennégyesben, melletted - mondta Al. - Mégsem tanácsolom, hogy bejárj hozzá. Pokolian unalmas fickó. Úgy t űnik, észre sem akarja venni az embert. A melankólia súlyos esete. - Rége Régenn tért tért viss vissza za?? - fagg faggató atózt ztam am tová tovább bb.. – Még Még nem nem tudt tudtam am átnézni az évkönyv utolsó évfolyamait... Foga Fogalm lmam am sinc sincs, s, mily milyen en expe expedí díci ciók ók tért tértek ek vissz issza, a, és mily milyen en összetételben... Mert ezt a Bertet valószínűleg a Tanulmányi Központból ismerem. Együtt végeztük az iskolát... - Bran Brandt dt expe expedí díci ciój ójaa háro három m évv évvel ezel ezelőtt tért ért vis vissza. sza. Nagy Nagy emberveszteségeik voltak - mondta Enor, készülékét a kocsi letépett kárpitja mögé rejtve. - Akkor már megyek is - mondtam bizonytalanul. - Várj, minek úgy sietni? - állított meg Al. - Unalmas egyedül! A besz beszél élge geté téss mégi mégiss nehe nehezzen indu indultlt,, és egy egy kis kis idő múlva elk elkösz öszönte öntem m Enor Enortó tól.l. Al vele velem m jött jött.. Azt Azt hitt hittem em,, viss visszzatér atér titk titkos os információihoz, melyekkel a könyvtárban tisztelt meg engem, de csak a szobám ajtajáig kísért. Ahogy Ahogy elhagy elhagytuk tuk a tizenn tizennégy égyest est,, egy ápoló ápoló fordul fordultt ki onnan. onnan. A bajsza alatt szitkozódva a lépcs ő felé indult. - Mi van vele? - vetette utána Al. - Hogy az ördög vinné el! - mordult fel az ápoló. - Két napja nem akar semmit enni. Boldoguljon el vele a főnök! A szobámban égett a villany. Az asztalon ott volt a nemrég hozott vacsora. Al a küszöbön elköszönt t őlem, és elindult a saját szobájába, a földszintre. Külö Különö nöss ez az Al! Al! - gond gondol olta tam. m. - Hisz Hiszen en telj teljese esenn norm normál ális isan an vise viselk lked edik ik,, és még még elég elég szim szimpa patik tikus us is. is. És mégi mégis, s,.. .. Nem Nem tudt tudtam am magamnak megfogalmazni, de... úgy tűnt nekem, hogy ez az ember irán irányí yítjtjaa a lépé lépése seim imet et,, figye figyell enge engem m vagy vagy köve követ. t. Talá Talánn az álla álland ndóó feszültség és titkos küldetésem tudata okozta, hogy ebben a kérdésben túl érzékeny voltam? Az érzés, hogy ellenőriznek, nem hagyott el egy pillanatra sem... Vacsora után lefeküdtem, és alighanem azonnal elaludtam. Valami neszre ébredtem. Nem mozdultam, igyekezve egyenletesen lélegezni tovább. Kis ideig hallgatóztam a csendben és sötétségben. Semmi. Biztosan álmodtam valamit... Hirtelen, szinte az ágyamnál, topogni kezdett valami a padlón. „Patkány - gondoltam. - Vagy az erd őből jött be valami a félig nyitott ablakon. Gyík! Nem... Túl hangosan topog. Meg kell győződnöm róla."
Egy villámgyors ütéssel eltaláltam a kapcsolót a fejem fölött. A kapcsoló csattanásával egyidőben surrant valami a padlón. Felgyulladt a villa villany. ny. A fényt fénytől elvakí elvakítva tva tekint tekintete etemme mmell végig végig pásztá pásztázta ztam m minden minden szögletet. Semmi. Ha patkány volt, eltűnt egy lyukban. Ránéztem a vacsora maradékára, amelyért még senki sem jött, hogy eltakarítsa. A meghagyott kenyérdarab érintetlen volt... „Biztosan patkány" - nyugtattam meg magam, eloltva a villanyt. Megnéztem a sötétben a foszforeszkáló faliórát. Huszonhárom óra felé járt. Alig egy órát aludtam. Az a gondolat, hogy patkány van a szobámban, nem hagyott elaludni. Tapogatózva az asztal felé nyúltam. Kitapogatva kezemmel a villát, a kezem ügyébe helyeztem a padlóra. A foly folyos osón ón lépé lépése seke kett lehe lehetet tettt hall hallan ani.i. Kisv Kisvár ártat tatva va nyik nyikor orgo gott tt a szomszéd szoba ajtaja. Tisztán hallottam az ápoló hangját: - Zahtl úr, a doktor kéri, hogy menjen be hozzá, a szobájába. Nem akar sokáig várni. Odamegy egyedül, vagy odakísérjem? Az ápol ápolóó lépé lépése seii ismé ismétt a folyo folyosó sónn hall hallat atsz szot ottak tak,, Zahtl Zahtl nyil nyilvá vánn beleegyezett, hogy önként menjen. „Kitűnő alkalom, hogy megnézzem magamnak!" - gondoltam. Ugya Ugyanab nabba bann a pill pillan anat atba bann ismé ismétt topo topogá gáss hall hallat atsz szott ott a szob szobaa sarkában. - Nem alszom együtt ezzel a patkánnyal - mormogtam felkelve, és belebújtam a köntösömbe. A folyosó folyosónn puha puha papucs papucs csoszogá csoszogása sa hallat hallatszo szott. tt. Zahtl Zahtl ment ment a főnökhöz. Odamentem az ajtóhoz, és nem gyújtva villanyt, óvatosan kinyitottam. Sajnos olyan irányba nyílt, hogy a résen keresztül nem láttam a folyosónak azt a részét, amerre Zahtl távolodott. Ehelyett a tizennégyes ajtaját láttam. Nem csukták be, és belül égett a villany. Kis Kis idei ideigg tétov tétováz ázna na állt álltam am szob szobám ám résny résnyire ire nyito nyitott tt ajta ajtajá jába ban. n. Mindenáron látni akartam Zahtlot, amikor visszatér. A lépcső felől súly súlyos os lépé lépésseket eket hall hallot otttam. am. Nemsok msokár áraa a látóteremben megjelent az egyik ápoló, mögötte egy hordágy, amelyet egy másik tartott. A hordágyon egy ember feküdt. Olyan rövid ideig láthattam a profilját, hogy azt sem tudtam eldönteni, láttam-e valaha ezt az arcot. Az első ápoló a lábával kinyitotta a tizennégyes ajtaját. Bevitték a hordágyat, majd egy pillanat múlva kijöttek, eloltva a lámpát és becsukva az ajtó ajtót. t. Amik Amikor or az én ajtó ajtóm m mell mellet ettt ment mentek ek el, el, egyi egyikü kükk óvato óvatosa sann benyomta. Eszembe jutott a patkány és az, hogy kiálthattam volna az ápolóknak, hogy kergessék el, vagy adjanak nekem másik szobát. Kiléptem a szobámból. Egy pillanatig még haboztam, de aztán határozottan a tizennégyes ajtaja felé vettem az irányt. „A végére kell járni végre. Úgy látszik, valami nyugtatót adtak neki gondoltam. - Megnézem, amíg alszik." A szobában sötét volt. A folyosóról érkez ő fénysáv az ágyon fekvő ember arcára esett. Ez nekem elég is volt. Az az ember nem Bert Zahtl volt Brandt expedíciójából! A szeme csukva volt, a keze kinyújtva a takar akarón ón nyug nyugod odot ottt. Egés Egészz biz biztos, tos, hog hogy nem az a Bert ert volt. olt... .. Mindazonáltal láttam már valahol ezt az arcot. Nehéz elképzelni, hogy régi régi ismer ismerőseim seim köz közül lett lett voln volnaa valak alaki,i, még még az utaz utazás ás előttről. A
viss vissza zaté téré rése sem m után után kell kellet ettt látn látnom om,, de... de... hol? hol? Bizt Biztos osan an vala valahol hol a tömegben bukkant fel el őttem... „Különös - gondoltam. - Miért lehet itt idegen néven? A lehet ő leggyorsabban meg kell állapítanom a kilétét!" Ösz Ösztönö tönössen a zsebe sebemb mbee nyúl nyúlta tam, m, elfe elfele ledk dkez ezve ve róla róla,, hogy hogy házikabátban vagyok, és nincsenek nálam a jegyzeteim. Csendesen becsuktam az ajtót, és a lépcs ő felé mentem. Ahogy elhaladtam Quin szobájának ajtaja el őtt a földszinten, úgy tűnt, hogy beszélgetést hallok mögüle. Az ápolók szobájában nem volt senki. Bekopogtattam a dolgozóba, és meg sem várva a választ, lenyomtam a kilincset. Quin egy szorosan egymás mellé állított iratrendezőkkel kitömött, hatalmas szekrény előtt állt. Mellette egy magas férfi, aki éppen a szekrény legfelső polca felé nyúl nyúlt. t. Egy Egyszer szerre re ford fordul ulta takk felé felém. m. Quin Quin egy egy kiss kisséé zavar avarba bann volt. olt. Rápillantottam a másikra, és alig tudtam uralkodni meglepetésemen: ugyanaz az állítólagos Zahtl állt el őttem, akit egy perccel ezelőtt mélyen mélyen aludni láttam a tizennégyes szobában. „Csak egy lépcső van - villant át az agyamon. - Nem jöhetett itt le utánam!" - Ön... nem alszik - nevette el magát Quin kényszeredetten. - Nem tudok - feleltem, igyekezve a hangomnak egy kis álmos színezetet adni. - Patkányok sétálnak a szobámban. - Patkányok?! - csodálkozott a doktor. - Látta is őket? - Nem. Sötét volt, és amikor villanyt gyújtottam, elszaladtak. - Akko Akkorr megn megnyu yugo godt dtam am!! Még Még csak csak patk patkán ányo yokk hián hiányo yozn znán ának ak itt itt nekünk! - Quin szemmel látható megkönnyebbüléssel lélegzett fel. - Ön téved. Azok nem patkányok voltak. Biztosan nem csukta be az a z ablakot. Elfelejtettem ezt önnek mondani. Be kell csukni az ablakot, vagy hálót szerelni fel. Ellenkező esetben minden éjjel látogatóknak teszi ki magát. Ezek koalák, a kismedvék egyik fajtája... Valaki ide hozta őket Ausztr Ausztráli áliábó ából.l. Akklim Akklimati atizá zálód lódtak tak és elsza elszapor porodt odtak. ak. A kertbe kertbenn sok az eukali eukaliptu ptusz sz.. Eukali Eukaliptu ptusz szlev levelek elekkel kel táplálk táplálkozn oznak. ak. Pukkad Pukkadási ásigg eszik eszik magukat, aztán lerészegednek t őle, és annyira eszméletlen állapotban lógnak az ágakon, hogy puszta kézzel le lehet őket venni onnan. Csak estefelé józanodnak ki, és kezdenek szimatolni valami harapnivaló után. Megvannak a titkos bejárataik az épületbe, és néha még a háló sem segít segít az ablakon. ablakon. Különben Különben teljesen ártalmatlano ártalmatlanok, k, másrészt másrészt viszont viszont nagyon kedvesek. Mit tanácsolhatnék önnek? - Quin az íróasztalához fordult, és a fiókból kivett egy kis kölniszórót. - Permetezze ezt szét a szob szobáb ában an!! Van Van egy egy kis kis szag szaga, a, de az embe emberr kibí kibírj rja, a, ők pedig nem szeretik. - Köszönöm! - mondtam, az ál-Zahtl felé sandítva - Jó éjszakát, uraim! - Egy pillanat... - tartott vissza Quin. - Volt itt valami az ön számára... Megfordult és átment a laboratóriumba, gondosan becsukva maga mögött az ajtót. Kis időre négyszemközt maradtam ezzel a gyanús kilét ű illetővel, aki azzal a különös képességgel rendelkezett, hogy egyszerre két helyet tudott lenni. - Bocs Bocsán ánat, at, ön Bert Bert Zaht Zahtll Bran Brandt dt expe expedí díci ciój ójáb ából ól?? - kérd kérdez eztem tem előzékeny mosollyal.
Komor tekintettel mordult vissza: - Igen. Miért? - Nem emlékszik rám? - kérdeztem nyomatékosan. - Nem. És ön rám? - Én sem! - No, akkor minden rendben,.. - mondta ironikus mosollyal. - Nincs minden rendben. Ismertem Bert Zahtlot, mielőtt a Fomalhaut Fomalhaut felé indult. Ellenségesen nézett rám. Ugyanabban a pillanatban visszajött a doktor. - Bocsásson meg, Kreis! Majd holnap elintézzük, nem találom a szekrénykulcsot. Ön is visszatérhet a szobájába, Zahtl úr. Jó éjszakát, uraim! Udvariasan meghajolt, és kinyitotta el őttünk az ajtót. Zahtl lépett ki elsőnek. Utána siettem. A lépcsőn hirtelen megfordult, lenézett rám, és fojtott hangon azt sziszegte felém: - Bert Zahtl vagyok! Jegyezd meg magadnak! Aztán hátat fordított, és lassan továbbment. Amikor odaért a saját ajtajához, és kezét a kilincsre tette, hirtelen mozdulatlanná merevedett. A foly folyos osóó végén gén levő egye egyetle tlenn ajtó ajtótt bámu bámultlta. a. A kili kilincs ncsee lass lassan an felemelkedett, mintha valaki most csukta volna be lassan belülr ől. Zahtl gyors pillantást vetett felém, aztán hirtelen mozdulattal kinyitotta a saját ajta ajtajá ját, t, és elt eltűnt mögö mögött tte. e. Észr Észrev evet ette tem, m, hogy hogy a szobá szobába bann éget égettt a villany... Amint Amint becsu becsukód kódott ott mögött mögöttee az ajtó, ajtó, odasz odaszala aladta dtam, m, és gyors gyorsan an kinyitottam. Zahtl az ágy szélén ült, és éppen a papucsát vette le. Szó nélkül becsuktam az ajtót, mielőtt felemelhette volna a fejét. Az én szobámban semmi sem változott. Még a villa is ott hevert a padlón, ahol hagytam. Megnyomtam a kölniszórót, beleszimatoltam a levegőbe. A folyadéknak nagyon enyhe, semmire sem emlékeztet ő illata volt. Permeteztem belőle egy keveset az ablakpárkányra és a szoba sarkaiba. „Zahtl a leggyanúsabb - gondoltam már az ágyban feküdve. - Bár.. . négy nappal ezel őtt érkezett, a jeleket pedig először egy héttel ezelőtt észlelték... De ez azt is jelentheti, hogy éppen azért jött ide. hogy vehesse őket. Lehet, hogy így volt megbeszélve a megbízóival... Hol láttam már őt?" Nehezen ébredtem, alig tudtam kinyitni a szemem, pedig már tíz óra felé felé járt. járt. Úgy Úgy tudtam tudtam,, a reggel reggelitit rendsz rendszeri erint nt nyolck nyolckor or hozzá hozzák, k, ezért ezért csodálkoztam, hogy a kávé a porcelánkancsóban még forró volt. „Egy perce hozhatták - gondoltam. - Honnan tudták, hogy tovább fogok aludni?" Evés közben végiggondoltam az el őző este történteket. Különösen a folyosó végén levő ajtó nyugtalanított. Amennyire előzőleg tájékozódni tudtam, rajtam és szomszédomon kívül a tizennégyesből senki más nem lakott ezen az emeleten. Megpróbáltam kitalálni, mi lehet közvetlenül ez alatt a helyiség alatt a földszinten. Talán valami melléklejárat nyílik onnan onnan a földszintre? földszintre? Ez megmagyar megmagyarázná ázná Zahtl tegnapi tegnapi megjelenés megjelenését ét a
dolgozószobában... Ez azt is jelentené, hogy Zahtl bizonyos értelemben együttműködik Quin-nel... Másrészről meg az a hangnem, amellyel be akarta beszélni nekem ott a lépcs őn, hogy ő tényleg Zahtl, arról látszik tanúskodni, hogy ő is tudja azt, amit én, és azt is tudja, hogy én is tudom. tudom..... Kezdet Kezdettt minden minden összez összezava avarod rodni ni bennem bennem,, amikor amikor hirtel hirtelen en villámcsapásként ötlött fel a gondolat: „És „És ha ez a... a... Zaht Zahtll hoz hozzám zám haso hasonl nlóó szer szerep epbe benn voln volnaa itt? itt? A Parancsnokság megbízásából megbízásából nyomoz valaki után? Talán... énutánam?" Nekem az volt a „küldetésem", hogy találjam meg a titokzatos jelek címzettjét. De ugyanígy lehetne fordítva is. Lehet, hogy én vagyok a címzett? Azért küldtek ide, a néptelen szigetre, hogy könnyebb legyen megfigy megfigyeln elni.i. Ébersé Ébersége gem m kijátsz kijátszásá ására ra talált találták ák ki ezt ezt az egész egész „titkos „titkos küldetést"... Vagy talán... egyszerűen pszichés beteg vagyok? Ilyen feltételezésekkel volt tele a fejem, amikor elővettem Zahtl jellemzését. A mikrofilmen szereplő tízegynéhány adat azé a Zahtlé volt, akit ismertem: Brandt expedíciójával tért vissza, a Hold-szolgálatban dolgozott... Csak ez az arc! Ez egészen másvalaki... Elhatároztam, hogy ennek azonnal a végére járok. Az egyetlen lehetőség az volt, ha sikerül beszélnem az ezredessel. Volt egy el őre megállapodott üzenetváltási szisztémánk, sőt a személyes kapcsolatot is felvehettük, anélkül hogy valakinek a figyelmét szükségtelenül magunkra vontuk volna. Lementem Quinhez, és a lehető legudvariasabban arra kértem, hogy továbbítson egy táviratot Európába névnapi jókívánságokkal bizonyos hölgy számára. Quin behízelgően elmosolyodott, és megfenyegetett az ujjával. - Ó, Kreis úr! - mondta joviálisán. - Az én gyógymódom a páciensnek a mai civilizáció szörnyű malmától való teljes izolálásán alapul. De ön seho sehogy gy sem sem tud tud ett ettől elsz elszak akad adni ni... ... El kell kell felej felejte teni nie, e, hogy hogy van van itt rádióállomás. No, jól van, hadd legyen még ez egyszer... Elvet lvette te a cédulá dulátt a táv távirat irat szöveg övegév éveel, és már már el is tűnt a rádióközpont dolgozóval szomszédos helyiségének ajtajában. Kimentem sétálni egyet a kertbe. Dél körül járt az idő, a nap erősen tűzött. Egy padon, padon, a bokrok bokrok árnyék árnyékába ábann hátras hátrasze zegett gett fejjel fejjel szend szenderg ergett ett valaki valaki.. Amikor elmentem mellette, megmozdult és rám nézett. Zahtl volt az... Pill Pillant antás ásaa elkí elkísé sért rt egés egésze zenn a faso fasorr kany kanyar arul ulatá atáig ig.. Megk Megkerü erülv lvee az épületet, a két ápolóval találkoztam. A kert mélyéb ől jöttek, vállukon friss földtől sáros ásóval. - Önök tartják rendben a kertet? - kérdeztem. A maga magasa sabb bbik ik - a nev neve, azt azt hisz hiszem em,, Fili Filipp volt volt - megá megállllt, t, és végignézve a virágágyakon, azt mondta: - Ó, uram, ha mi nem lennénk, az őserdő egy év alatt elnyelne mindent. Azon kívül... - tette még hozzá - valamit kell csinálni. Különben halálra unná magát az ember. A második ápoló néhány lépéssel távolabb állt, de nem szólalt meg, csak türelmetlenül turkálta cipő je sarkával a kavicsokat. kavicsokat. - Régóta itt dolgoznak? - Majdnem egy éve - mondta Filip. - Elődeinket a doktor elbocsátotta. Családjuk volt, így gyakran elutaztak. De itt állandóan itt kell lenni, különösen, ha több az ápolt.
- És önöknek nincs családjuk? - Nincs. Én magányos agglegény vagyok, Rudi pedig özvegy. Bólintottam, és mivel már nem volt volt mit kérdeznem, továbbmentem továbbmentem a házat körülvevő élősövény mentén. - Kérem, ne menjen túl messze! - kiáltott utánam Filip. - Az erd őben kígyók vannak. Visszafordultam és bólintottam. Nem is akartam messzire menni abból az egyszer ű okból, hogy reménykedtem, az ezredes gyorsan reagál a táviratomra. A ház mögött, egy nagy kerek virágágy közepén jókora karcsú emlékmű vagy vagy obel obelis iszk zk állt állt.. A néhá néhány ny méte méterr maga magas, s, nyíl nyíleg egye yenes nes konst konstruk rukció ció,, amely amely köböl köböl vagy vagy talán talán valam valamily ilyen en eljárá eljáráss ssal al platiná platináva vall bevont bevont fémb fémből kész készül ült, t, vita vitatha thata tatla tlanu null a Kozm Kozmos oszb zbaa való való repü repülé lést st asszociálta, mintha az anyagba kövült tiszta mozgás szintézisét alkotná. „Ez csak az űrhajósok tiszteletére emelt emlékmű lehet!" - döntöttem el, miután minden oldaláról jól megnéztem. Nem mentem közel hozzá, hogy ne tapossam szét a díszes virágágyakat és a gyepet az emlékm ű körü körül.l. Tová Tovább bbsé sétá tálv lvaa bejá bejárta rtam m a kert kertne nekk a ház ház mögé mögé eső részét. Kószál Kószáltam tam az ösvény ösvényeke eken, n, az eukali eukaliptu ptusz szok ok között, között, amelye amelyekne knekk az ágain valóban ott lógtak a mulatságos, részeg koalamackók, ahogy azt tegnap a doktor állította. Visszaérve a ház elé, az a furcsa érzésem volt, hogy nem láttam a kertben valamit, aminek pedig ott kellett volna lennie. Addig gyötört ez a gondolat, míg meg nem pillantottam az épületb ől kilépő Filipet. Most Most már már tudt tudtam am,, mi hián hiányz yzot ottt neke nekem m ott, ott, a kert kertbe ben: n: egye egyetle tlenn virágágyon sem vettem észre friss ásónyomokat... Filip odajött hozzám, amikor beléptem a lépcs őházba. - Inspekció érkezik a Kosmedből - mondta bizalmaskodóan lehalkítva a hangját. - A doktor azt kéri, hogy ne távozzon az épületből. Tehát a jelentkezésem meghozta a várt eredményt! Az azonnal elindított inspekcióval megérkezik az ezredes, és lesz alkalmam néhány mondatot váltani vele. Azt még nem tudtam, hogy oldjuk ezt meg és... tulajdonképpen mit mondok neki. Hogy ez a Zahtl nem is Zahtl? No és mi az, az, amit amit mond mondan anii tudo tudokk róla róla?? Anny Annyi,i, hogy hogy titok titokba bann leme lement nt az emeletről a földszintre. Ismét eszembe jutott a titokzatos ajtó a folyosó végén. Bárcsak tudnám, mi rejtőzik mögötte... Kilestem a szobámból, és meggyőződve róla, hogy senki sincs a folyosón, lassan, mintha csak fel-le sétálgatnék, az ajtó ajtó fele fele köz közeled eledte tem. m. Még Még egys egysze zerr hátr hátran anéz ézte tem, m, és gyor gyorsa sann lenyomtam a kilincset. Váratlanul kinyílt az ajtó. A helyiség lomtárnak látszott, ládákkal és szekrényekkel volt tele. Egy nagy ablakon kívül semmi semmiféle féle kijára kijáratt vagy vagy esetle esetlegg a földsz földszint intre re vezet vezető lejára lejáratt nem volt volt innen. innen. Csaló Csalódot dottt volta voltam: m: ha a szoba szoba nincs nincs bezárv bezárva, a, biztos biztosan an nincs nincs benne benne semmi semmi különö különös. s. Gyana Gyanakv kváso ásom m egyébk egyébként ént is nagyon nagyon gyeng gyengee alapokon alapokon nyugodott: nyugodott: miért ne mehetett volna be ide tegnap este éppen éppen akkor az ápoló. Akkor már Zahtl kifejezett érdekl ődése ez iránt az ajtó iránt konkrétabb gyanús jel volt... Szinte önkéntelenül kinyitottam az egyik szekrényt, és benéztem a bels belsej ejéb ébe. e. Hirt Hirtel elen en hátr hátrat atán ántor torod odta tam, m, váll vállárn árnál ál beve beverv rvee egy egy láda láda sarkába. A szekrény belsejéb ől egy emberi arc nézett vissza rám. Az én
arcom! A következő pillanatban már tudtam, hogy tükör, de az els ő benyomás benyomás megrendít megrendítő volt. volt. Tuda Tudato toss rémis rémiszt ztés ésne nekk láts látszo zott. tt. Minek Minek helyeztek el tükröt a szekrény belsejében? A következő szekrényben semmi sem volt, a harmadikban - megint tükör. Ezzel abba kellett volna hagynom, de engedtem a kísértésnek, hogy kinyissam a negyediket. Egy arc nézett vissza rám, de ezúttal nem az enyé enyém! m! Zaht Zahtll volt volt az. az. A szek szekré rény nybe benn állt, állt, ajká ajkára ra tett tett ujjá ujjáva vall és mozdulatlanul rám szegezett tekintetével mintha hallgatást parancsolt volna nekem. Gondolkodás nélkül bevágtam a szekrényt, és gyorsan kimentem a folyosóra, ahol a lépcső felől lábdobogás hallatszott. „Vajon... Zahtl a szövetségesem lenne? De talán csak úgy tesz! Tudja, hogy csak én ismerem kilétének titkát, és így adja értésemre, hogy ügyet se vessek rá..." Gondosan becsuktam az ajtói, és ismét járkálni kezdtem a folyosón. A lépcső felől néhány idősebb úr közeledett. Az öttagú csoport végén Quin Quin lépk lépked edett ett,, ideg ideges esen en töröl törölge getv tvee a szem szemüv üveg egét. ét. Közö Közömb mbös ösen en mentem mentem el mellet mellettük tük,, gondos gondosan an ügyelv ügyelvee arra, arra, hogy hogy tekint tekintete etem m egy pillanatra se álljon meg az ezredes arcán, aki - természetesen civilben ott ott lépk lépked edet ettt a tisz tisztel telet etre remé méltó ltó küld küldöt ötts tség ég tagj tagjai ai közö között. tt. Nem Nem kis kis csodálkozásomra az ezredes hirtelen megállt, rém nézett, és fürkész ő tekintettel vizsgálgatva, három lépést tett felém. - Szavamra! - kiáltott fel hirtelen, mindkét kezét felém nyújtva. Hiszem ez Kreis! Ugye, nem tévedek? - Azzal Quin felé fordult. - Nem is reméltem, hogy itt régi ismerőssel találkozom! Komoly a baj, doktor? Quin Quin abbaha abbahagy gyta ta a törölg törölgeté etést, st, és szemüv szemüvegé egétt az orrára orrára téve téve széttárta a karját. - Még nem tudom... Kreis úr csak tegnap érkezett, megfigyelés alatt áll. Ha beszélgetni akarnak, csak tessék... - De még mennyire! Természetesen! - az ezredes csupa mosoly volt, a kezemet szorongatta, és úgy nézett ki, mint aki igazán nagyon örül. Irtózatosan régen nem láttuk egymást Kreisszel! Vállon ragadott és a szemembe nézve jól megrázott. - No, No, mi van, van, öreg öregem em?! ?! - kuko kukoré réko koltltaa örve örvend ndez ezve ve.. - Ugye Ugye,, megismersz? Gyöngéden átölelt, és tarkómat veregetve a mellére szorított. - Hivatalosan vagyok itt. Valami inspekcióval a Kosmedből. Nem tesz semmi semmit. t. A koll kollég égák ák elbo elbold ldog ogul ulna nakk nélk nélkül ülem em is. is. Nem Nem mind minden enna napp találkozik az ember valakivel, akit száz éve nem látott! Quin, bár titkolni akarta - láthatóan elégedett volt, hogy megszabadul a számá számára ra kényel kényelmet metlen len inspek inspekció cióss csopor csoportt egyik egyik tagját tagjától. ól. Valami Valami biztosan nem felelt meg egészen az el őírásoknak, mert elég idegesen viselkedett, és szembet űnően buzgólkodott az inspektorok körül. Lemenve a kertbe, emelt hangon beszélgettünk az ezredessel, úgy, mintha valóban száz éve nem láttuk volna egymást. Csak egy félrees ő padon váltott hangot az ezredes. - Miről van szó, Kreis? Nem beszélgethetünk sokáig, fogd rövidre! - Tökéletesen játszotta el ezt a találkozást! - mondtam elismerően. De amellett vannak bizonyos kétségeim... - Ez még nem ok arra... - szólt közbe.
- Tudo Tudom. m. De a kéts kétség égei eim m spec speciá iáliliss jell jelleg egűek. Az elsőt közülü közülükk szétfoszlatta a megjelenésével. me gjelenésével. - Azt gondoltam, hogy... ugyanolyan alapon vagyok itt, mint a többi ápolt, vagy talán még rosszabb helyzetben... - Mifé Miféle le osto ostoba basá ságg ez? ez? Azt Azt hisz hiszed ed,, kedv kedvün ünkk van van ily ilyen hüly hülyee tréfákhoz? Ilyen kényszerképzetek miatt rángatsz ide, mintha legalább fontos nyomokra bukkantál volna. Hiszen tudod, hogy ez a jelenet a küldöttséggel nem ismételhető meg! Nem elég, hogy kénytelen voltam beavatni az ügybe a Kosmed vezet őit, akkor még olyan felfordulást rendezünk Oor szigetén, ami egyáltalán nem használ az ügynek! ü gynek! Gyorsan értésére adtam, hogy hogyne, vannak nyomok is, bár nem lehet tudni, mennyiben érintik a mi ügyünket. Elmondtam, amit Zahtlról tudtam. Az ezredes összeráncolta a homlokét, és a fejét csóválta. - Az információkat a Kosmedtől kaptuk. Ennek a Zahtlnak az adatait is. Hogy Brandttal tért vissza, és így tovább. A Kosmed pedig arról tud, amit hivatalosan jelentenek neki. Zahtl a Hold-szolgálatban dolgozott... - Kérem, hogy ellenőrizze ezt diszkréten a Holdon. Úgy vélem, hogy még mindig ott dolgozik, vagy... - Érte Értem. m. Úgy Úgy véled éled,, hogy ogy... ... elt eltűnt, nt, és valak alakii kölc kölcsö sönv nvet ette te a személyazonosságát? személyazonosságát? Jól van, utánanézek. Az ezredes elégedetlen volt. Hosszan hallgatóit, és gondolatban mérlegelte információimat. - Rajtunk és Satón kívül valóban senki sem tud a küldetésemr ől? kérdeztem, mert hirtelen felmerült bennem valami. - Senki. A Kosmed vezető je tud valamit, de semmi konkrétat. - És a jelek? Ki fedezte fel őket először? - Már mondtam: egy ember nélküli szatelit regisztrálta őket, és a KORAD munkatársai kezdtek érdeklődni irántuk. De az egész anyag azonnal hozzánk, vagyis a Kosmocentrum parancsnokságára került. - Így vagy úgy, a jelek aktái átmentek pár kézen, és az ügyet már nem lehet titoknak tekinteni? - Nohát... nem nagyon... - És Brandt expedíciója, az, amelyben az igazi Zahtl vett részt, ha jól tudom, nem Is jutott el a Fomalhautra? - Nem. Technikai okokból visszafordultak. - Még csak egy kérdést - jutott eszembe. - Korábban nem voltak ilyesféle jelek? Úgy értem, hogy véletlenül nem észlelték őket például rotoplánok fedélzetéről, amelyek éppen a Csendes-óceán e térsége fölött repültek... - Nem. Egy éve repülési tilalom van érvényben a sziget fölött és annak körzetében. Quin követelte ezt, minthogy a motorzúgás károsan hatott páciensei gyógyulására. Quinnek nagy befolyása van a Kosmedben, tehát mindent megtesznek neki, amit kér. - Befolyása? Milyen jellegű? - Van néhány magas beosztású barátja. Néhányuk, úgy tudom, a páciense volt... Az ezredes hirtelen felállt, és a ház felé indult. Utána mentem, megértve, hogy a beszélgetésnek vége.
- Végezd tovább a munkádat, Kreis - mondta halkan. - Ha semmire sem jutsz a hét folyamán, kimentünk innen. A sziget körül észrevétlenül úszó retranszmi retranszmisszi ssziós ós állomások állomásokat at helyeztün helyeztünkk el, amelyek amelyek közvetítik közvetítik nekün ekünkk a gamma amma-s -suugara arak jele jelent ntkkezés ezésén éneek ada adatait tait.. Napo Napont ntaa ismétlődnek, többé-kevésbé ugyanabban az id őben. - Mi a véleményük - kérdeztem -, lehetséges, hogy ezekkel a jelekkel irányítanak valakit a Földön, húszegynéhány fényévnyi távolságból? Ez aligha aligha lehetn lehetnee haték hatékony ony módsz módszer. er. Már csak csak a jelek jelek repülé repülési si idejét idejét figyelembe véve sem... - Természetesen erre is gondoltunk. A Föld környezetét szigorúan ellenőrizzük. - Tehát az a véleményük, hogy esetleg itt kering a mi naprendszerünkben naprendszerünkben egy űrhajójuk? Pisszegve csendre intett, mert odaértünk a bejárati ajtóhoz. Éppen a bal cipőmet met vette vettem m le, le, amik amikor or Fili Filipp beko bekopo pogo gott, tt, és azt azt mondta, hogy a doktor kéri, hogy menjek le hozzá. Az órára pillantottam. Tíz Tíz óra óra volt. volt. Furc Furcsa sa nyug nyugta tala lans nság ágot ot érez érezte tem m - talá talánn az előző este eseményeivel való analógia miatt? Tegnap a doktor valóban említette, hogy valami dolga van velem... Vetettem egy pillantást a tizennégyes ajtó felé. A kulcslyuk világított, Zahtl ott volt. Házicipőmben végigcsattogtam a folyosón a lépcs ő felé, de amikor leérte leértem, m, levette levettem m a papucs papucsoma omat,t, és csendb csendben en vissz visszasu asurra rranta ntam m az emeletre. A szemem sarkából észrevettem egy alakot, amely éppen eltűnt a toalett ajtajában. Egy pillanatig csendben álltam, hallgatóztam. Hirtelen kinyílt az ajtó a folyosó végén. Filip lépett ki rajta, de engem megpillantva megállt, mintha zavarba jött volna, aztán becsukta az ajtót, és elindult felém. Úgy vettem észre, hogy morgott valamit bajsza alatt, mielőtt becsukta az ajtót. - Már volt a doktornál? - kérdezte. - Nem. Éppen most megyek. Elindultam, ő meg lassan megfordult, és elt űnt a legközelebbi szoba ajtaja mögött. Quint a dolgozóban találtam. - Bocsásson meg, hogy éppen most zavarom önt - mondta Quin szok szokás ásos os mosol mosolyá yáva val.l. - Fogl Foglalj aljon on hely helyet, et, ez elta eltart rt néhá néhány ny perc percig ig.. Szeretném kiegészíteni az ön személyére vonatkozó adatokat... Odamen Odamentt a könyv könyvsz szekr ekrény ényhez hez,, és lábujj lábujjheg hegyre yre állva állva felnyú felnyúltlt a polcra. Ki akart húzni egy Iratrendezőt, de túl alacsony volt, és nem érte el. Felálltam, hogy segítsek neki. - Ó, azt ott! - mutatta nevetségesen ugrándozva. ugrándozva. Kopasz feje most a vállam magasságában volt. Odaadtam neki a kért dossziét. Belenézett, és bocsánatkérően visszanyújtotta. - Nem ez az, tévedtem! - mondta. - Az a bal oldali... Még egyszer felnyúltam, hogy helyére tegyem az el őbbi dossziét. Ugyanabb abban a pillanatba tban Quin egész testével nekidőlt a köny könyve vesp spol olcn cnak ak.. A búto bútorr erősen sen megi meging ngott ott,, és a falna falnakk ütköz ütközött ött,, amelytől egy kissé el volt húzva. Ösztönösen elkaptam a polc szélét, ugyanakkor a szemem sarkából észrevettem, hogy a polc tetején az
atlé atlétas taszo zobo borr elve elvesz sztiti egye egyens nsúly úlyát. át. Féli Féligg öntu öntuda datltlan an mozd mozdul ulat atta tall felemeltem a könyökömet, hogy az alkarommal védeni tudjam a fejemet, és elugrottam a könyvszekrényt ől. A hatalmas bronztömb a karomnak ütődött, és Quin kopasz feje búbjára zuhant, majd visszapattanva róla, nagy robajjal a földre csapódott. A doktor megtántorodott és elesett. Odaugrottam, hogy felsegítsem, de ő, mintha mi sem történt volna, tenyerével végigsimította kopasz fejét, aztán feltápászkodva a padlóról, azt mormogta: „Semmiség, semmiség" - felegyenesedett, és végtelenül zavart arckifejezéssel állt előttem. A fején nyoma sem volt dudornak vagy horzsolásnak! De hiszen pontosan láttam, hogy a nehéz szobor a fejére esett. Szét kellett volna hasadnia a koponyájának! Kitárult az ajtó. A dolgozó küszöbén ott állt Filip, mögötte pedig Rudi, aki egy összegöngyölt hordágyat hozott. Rám, majd a padlón hever ő szobo szoborra rra nézve nézve határo határozat zatlan lanul ul belépt beléptek ek az ajtón. ajtón. Rudi Rudi megpró megpróbál bálta ta elrejteni a hordágyat, végül a folyosó falához támasztotta. „Meg „Megha hallllot ottá tákk a puff puffan anás ástt és idef idefut utot otta tak. k... .. de miér miértt hoz hoztak tak hordág hordágya yat? t? - gondol gondoltam tam teljes teljesen en megza megzavar varodv odva. a. Aztán Aztán gondol gondolata ataim im villámgyorsan peregtek: - Az ásók! Az ásók és semmi nyomuk a kertben! Sírt ástak!" Kihasználva az ápolók zavarát és Quin határozatlanságát, aki még mindig ostoba arckifejezéssel állt ott, és azt ismételgette, hogy „Nem tört történ éntt semm semmi!" i!",, miköz miközbe benn tito titokb kban an jele jeleke kett vált váltott ott Fili Filipp ppel el,, hirt hirtel elen en lehajoltam, és mindkét kezemmel megragadva a doktort a térde alatt, kissé felemeltem, és a szemben állók felé taszítottam. Nehezebb volt, mint feltételeztem. A lábuk elé zuhant. Filip felém ugrott, de gyomron találtam. Az ütéstől úgy hátraesett, hogy Rudit is magával rántotta, és mindketten a szoba közepén fekv ő Quinre zuhantak. Rudi - ő volt felül - tápászkodott fel először. Ugyanabban a pillanatban a háta mögött az ajtónyílásban Zahtl bukkant fel. „Vége - gondoltam. - Négyen vannak..." A fény fény kial kialud udt. t. Az abla ablakk felö felöll érke érkezző gyenge gyenge világosság világosságban ban észrevettem, hogy Rudi, akit hátulról leütöttek, visszazuhan a földről felálló Filipre. Éles füttyszó hallatszott. Zahtl egy rövid revolvert rántott elő a házikabátja alól, a padlón hever ő most már mozdulatlan testekre irányítva az ajtóba állt, eltorlaszolva a kijáratot. Ugyanakkor a háta mögött, a folyosó homályában, alacsonyan a padló fölött három fehéres árnyé árnyékk surran surrantt el, mintha mintha hatalm hatalmas as patká patkányo nyokk vagy vagy jól megter megtermet mettt macskák lettek volna. Zahtl megfordult és l őtt, aztán szitkozódva utánuk iramodott a kijárat felé. Mielőtt bármit tehettem volna, a még mindig halottak módjára a szoba közepén fekv ő testek testek gomolyag gomolyagából ából még három ugyanolyan fényl ő folt bontakozott ki, és kisurranva a nyitott ajtón, eltűntek a kapualj homályában. Most már én is kiszaladtam a ház elé. Még kétszer csattant fel valahol az élősövény mögött Zahtl pisztolya, aztán kisvártatva ő maga is megjelent a ház sarka mögül. - A fenébe! - kiáltotta, karon ragadott és visszataszigált a kapualjba. Ördögök! Pokolfajzatok! Irtózatos dörgés rázta meg a levegőt, kipotyogtak az ablaküvegek, vakító fény verődött vissza a bozót falán és a felhős égen. A robaj
fülsiketítő, vonta ontato tott tt süv süvölté öltésb sbee ment ment át. át. Csak Csak amik amikor or egy egy kiss kisséé elcsendesedett, akkor engedte el Zahtl a karomat, és rohant ki az épület elé. Után Utánaa futo futott ttam am,, és a teki tekint ntet etét ét köve követv tvee arco arcoma matt az ég felé felé fordítottam. Az alacsony felhőkön egy világos fényfolt ütött át, mintha egy másik, ragyogóbb hold jelent volna meg a sziget fölött. Ez a fényl ő kör a szemünk láttára gyengült, és egyre kisebb lett. Zahtl szó nélkül megkerülte az épületet. Én is ezt tettem, anélkül hogy bármit kérdeztem volna. A viselkedéséb ől kitaláltam, hogy ha egyáltalán lehetett is volna valamit tenni, most már úgyis túl késő lenne. Azon Azon a hely helyen en,, ahol ahol a pomp pompás ás virá virágá gágy gy köze közepé pénn az űrhajósemlékmű állt, most csak salakká égett föld feketéllett. A tűz helyének közepén elég szabályos kör alakú mély gödör füstölgött. - Hagytam rászedni magam! - mondta Zahtl. - Micsoda galádság! Ahel Ahelye yett tt hogy hogy elre elrejte jtett tték ék voln volna, a, a virá virágá gágy gy köze közepé pére re állí állíto tottá ttákk az űrhajójukat... A folyosón Zahtl elfordította a világítás főkapcsolóját, és az egész épületet elöntötte a fény. A dolgozó ajtaja mellett ott feküdt Ole Lindgard. Amikor a hátára fordítottam, észrevettem, hogy a hasa nyitva van. Fölé hajoltam, és csak akkor láttam, hogy üres belül. Egyszerűen egy belülről irányított bábu volt. Quin és az ápolók bábuit a dolgozóban találtuk. Conti és Lobner teste a lépcsőn hevert. Asvitz bábuja a kocsijában pihent, a szobájában. A bábukat borító anyag remek utánzata volt az emberi bőrnek. Arcuk, amelyen ott maradt az utolsó véletlen grimasz, még most is élőnek látszott. - Ők maguk túl kicsik és gyengék voltak ahhoz, hogy bármit is tehessenek! - mormogta Zahtl. - Emlékezet - és pszihikai zavarokban szenved ő emberek alakjába bújtak. Ez felmentette őket az alól, hogy emlékezniük kelljen a teljes „saját" múltjukra... Kíváncsi lennék, hány ilyet ilyet sike sikerü rültlt már „dok „dokto torr Quin Quinne nek" k" szét szétsz szór órni ni inne innenn a vilá világb gban an,. ,. . Tökéletes munka! -mondta elismerően, úgy tartva Lobner üres hulláját a nyaká nyakánál nál fogva, fogva, mint mint valami valami ócska ócska köpeny köpenyt.t. Jobbró Jobbról-b l-balr alról ól alapos alaposan an megnézegette. - Nézd, itt van benn az egész vezérl őműve, és annyi hely, amennyi egy macskának kell. - Többé-kevésbé éppen akkorák voltak... - mondtam elgondolkozva. És te... a Negyedik Osztályról való vagy? - Toox őrnagy, szolgálatára! - mosolyodott el az állítólagos Zahtl, és szabályszerű testtartást vett fel. - És te, Krone ezredes embere vagy? A Kettesről, nem? - Eltaláltad. Most már tudom, hol láttalak: az Elhárító Parancsnokságon. - Lám, Lám, mire mire vez vezet a túlz túlzot ottt konsp onspir irác áció ió.. No meg meg a megf megfel elel elő koor koordi diná náci cióó hián hiányya. Az itte itteni niek ek közü közüll kölc kölcsö sönö nöse senn mi volt voltun unkk a leggyanúsabbak leggyanúsabbak egymás számára... - Gyanakodtál rám? - kérdeztem. - Természetesen. - Én is rád, az első pillanattól fogva. Furcsán viselkedtél, aztán meg ez a... ez a név.
- Pech Pechem em volt volt.. Megk Megkér érde dezt ztem em Zahl Zahlto tot, t, isme ismerh rhet eti-e i-e itt vala valaki ki.. Biztosított róla, hogy az ismerősei fél évszázaddal ezel őtt kihaltak. - Tehát mégis él? Visszatért Brandt szerencsétlen expedíciójáról? - Visszatért. - No akkor alighanem... közösen is megírhatjuk a jelentést... Közölni kell a parancsnoksággal.., - Ráérünk. Úgysem kapják el őket. Átlépik a fénysebességet, és köd előttük, köd utánuk. - Azt hiszed, hogy elérik elér ik a fénysebességet? Hiszen az lehetetlen! - Ó, persze! Te még semmit sem tudsz, mert nemrég tértél vissza, és azonnal ide irányítottak erre a piszkos munkára! - mosolyodott el Toox. Nem tudsz semmit Zweistein elméletéről és a hármasok paradoxonáról! Ez ma még még csak csak elmé elméle let, t, amit amit a gyak gyakor orla latb tban an még még nem nem tudu tudunk nk alkalmazni, de ők... - Az ördögbe velük - mondtam. - Azt hiszem, úgysem adják meg magukat Ilyen könnyen, ha már a mi Földünk képezi vágyaik tárgyát... Lassan sétáltunk az els ő emeleti folyosón, amikor hirtelen eszembe jutott valami. - Figyelj csak, Toox! Most már igazán megmondhatod, mit kerestél tegnap a szekrényben? - Hoool? - Tooxnak a földbe gyökerezett a lába. - A szekrényben, abban a szobában! Azonnal odarohant. Amikor utolértem, a nyitott szekrény előtt állt. - De hiszen ez... tükör! - Azt hiszed, hogy a tükörbe nézve... téged láttalak? - kérdeztem nevetve. - Nyisd ki a harmadik szekrényt! A szekrényből egy bábu zuhant ki. Olyan arca volt, mint Tooxnak. - Ó, hogy az ördögbe! - mondta. - Nem sok hiányzott... - Az erdőben, a ház mögött, azt hiszem, két gondosan el őkészített gödröt találunk - mondtam, amíg ő a képmását nézegette. - Fel kell majd ásni az erd ő egy részét, hogy megtaláljuk a többieket is - morogta, kilépve a nyomomban a folyosóra. A szobám ajtajához érve, ahogy kinyitottam, a kezem rádermedt a kilincsre. Az ágyon, a takaró alatt az én bábum hevert. Új volt, és még teljesen használatlan... Simándi Klára fordítása Csala Károly rajzai
ISAAC ASIMOV
ÉN, A ROBOT 2.
Körbe-körbe - Idegeskedéssel nem megyünk semmire - ez volt Gregory Powell egyik kedvenc szavajárása. Ezért aztán, amikor Mike Donovan futva jött lefelé a lépcsőn, Powell a homlokát ráncolta. - Mi baj? - kérdezte. - Letört a körmöd? - Ahogy mondod - vicsorgott Donovan felhevülten. Vörös haja csupa gubanc volt az izzadságtól. - Mit vacakolsz itt egész nap, a pokol fenekén? - Mély lélegzetet vett, s aztán kitört belőle: - Sebi nem jött vissza. Powell szeme tágra nyílt. Egy pillanatra megállt a lépcsőn, aztán visszanyerve önuralmát, tovább kapaszkodott felfelé. És meg se szólalt, míg a lépcső tetejére nem értek. - Szeléniumért küldted? - Igen. - És mióta van már odakint? - Öt órája. Szava Szavaitit néma néma csönd csönd követ követte. te. Pokoli Pokoli helyz helyzet! et! Mindös Mindössz szee tizenk tizenkét ét órája vannak itt a Merkuron, és máris nyakig ülnek a bajban. Elégszer hallották ugyan, hogy a Merkur baljós bolygó, de ez még így is több a soknál. - Kezdd az elején - mondta Powell -, lássuk tisztán a dolgot. Közben már már a rádi rádiós óste tere remb mbee érte értek, k, amel amelyynek nek elav elavul ultt bere berend ndez ezés éséh éhez ez ideérkezé ideérkezésük sük előtt tíz tíz eszt eszten enddőn át nem nem nyúl nyúltt senk senki.i. Tech Techno noló lógi giai ai szempontból nézve még tíz esztendő is hosszú idő. Sebit például nem lehet egy napon említeni a 2005-ben használt robottípusokkal. Persze épp épp a robo robotitiká kába bann széd szédül ület etes es volt volt akko akkori riba bann a hala haladá dás. s. Powe Powellll óvato óvatosan san végig végighúz húzta ta ujját ujját a még mindig mindig csillo csillogó gó fémtárg fémtárgyak yakon. on. A szobát - sőt az egész állomást - az avultság áporodott levegő e töltötte be. Szinte megüli az ember tüdejét. Úgy látszik, Donovan se érezte különbül magát. - Megpróbáltam rádióval elérni - kezdte -, de nem bírtam. A rádiónak a Merkur napos oldalán semmi hasznát nem vehetjük, legkevésbé két mérföldön túl. Ez volt az egyik ok, amiért az első expedíció csődöt mondott. Az meg hetekbe telne, amíg az ultrahullámberendezést felállítjuk… - Most ne erről beszélj. Mit tudtál megállapítani? - Rövidhullámon sikerült a szervetlen test jelzéseit felfognom. Ez azonban csak arra volt jó, hogy a tartózkodási helyét megállapítsam. Két órán át követtem, és az eredményt beírtam a térképre. Farzsebéből előrántott egy megsárgult pergamenlapot - a sikertelen első expedíció egyik "ereklyéjét" -, és előbb dühösen odavágta az asztalra, majd tenyerével kisimította. Powell - mellén keresztbe font karokkal - tisztes távolból figyelte a térképet. - Ez a vörös kereszt a szelénium-lel őhely. Te magad jegyezted be ide.
- Melyikről beszélsz? - szakította félbe Powell. - MacDougal három lelőhelyet jelölt ki számunkra, mielőtt elment. - Termés Természe zetes tesen en a legköz legközeleb elebbih bihez ez küldte küldtem m ki Sebit. Sebit. Tizenh Tizenhét ét mérföldre. De ez nem érdekes. - Izgatott hangon folytatta: - Ezek a ceruzával beírt pontok mutatják az útját. Most már Powell se tudta türtőztetni magát, villámgyorsan felkapta az asztalról a térképet. - Komolyan beszélsz? Ez képtelenség! - Nekem mondod? - morogta Donovan. A pontok nagyjából kör alakban helyezkedtek el a szelénium-lel őhely vörös vörös keresz keresztje tje körül. körül. Powell Powell barna barna bajsz bajszát át rángat rángatta, ta, ami nála nála az aggodalom félreérthetetlen jele volt. - A két óra alatt - tette hozzá Donovan -, amíg követtem az útját, nem kevesebb, mint négyszer kerülte meg azt a nyomorult lelőhelyet. És ahogy én látom a dolgokat, így fogja folytatni az idők végtelenségéig. Tisztában vagy vele, milyen kátyúba kerültünk? Powell fölpillantott, de nem válaszolt. Ó, igen, nagyon is tisztában volt a helyzetükkel. Nem kellett hozzá jóstehetség, hogy az ember előre láss lássa, a, mi fog fog tört történ énni ni.. Az itte itteni ni ször szörny nyű napsugarakk napsugarakkal al szemben szemben egyedül a fotocellagátak nyújthattak védelmet, azok meg hamarosan kiégnek. Csak a szelénium menthetné meg őket. Szeléniumot pedig csak Sebi hozhat. Ha nincs szelénium, vége a fotocelláknak. És ha vége ége a foto fotoccellá ellákknak, nak, az azt azt jele jelent nti,i, hog hogy mind mindkkett etten lass lassaan megperzselődnek, ami nem a legszebb halálnem. Donovan vadul markolászta vörös fürtjeit. - Az egész vállalat rajtunk fog röhögni - mondta keser űen. Mindenki azt fogja kérdezni, hogyhogy ilyen egykett őre csődöt mondtunk. A nagy Powell Powell-Do -Donov novan-d an-duó! uó! Kiküld Kiküldik ik a Merkurr Merkurra, a, tegyen tegyen jelent jelentést ést,, hogy hogy a modern technika vívmányaival és a robotokkal meg lehetne-e újból nyit nyitni ni a NapNap-ol olda dalili bány bányák ákat at,, és íme! íme! Már Már az els első napo naponn csődöt mondunk. Amellett az egész pusztán rutinmunka. Ezt a csorbát soha ki nem köszörüljük. - Tán nem is lesz szükség rá- jegyezte meg szenvtelenül Powell. Ha most most nem nem tesz teszün ünkk valam alamitit,, még méghozz hozzáá gyor gyorsa san, n, akko akkorr mi már már életünkben nem fogunk semmit köszörülni. - Ne hülyéskedj, Greg! Lehet, hogy te ezt jó tréfának tartod, de én nem. Bűn volt ideküldeni minket egyetlenegy robottal. Az meg a te nagyszer ű ötleted volt, hogy a fotocellákat majd mi magunk elintézzük. - Micsoda igazságtalan vád! Hát nem közösen döntöttük el, hogy így lesz a legjobb?! Semmi egyébre nem volt szükségünk, mint egy kiló szeléniumra, egy darab dielektróda-lemezre meg három óra id őre. És a NapNap-ol olda dall tele tele van tisz tiszta ta szel szelén éniu iumm mmal al.. MacD MacDou ouga gall a szep szeptr troorefl reflek ekto torá ráva vall öt perc perc alat alattt háro három m lel lelőhely helyet et talál talált, t, vagy vagy nem? nem? De akár akárho hogy gy áll áll a dolo dolog, g, a követ övetke kezző bolygóe bolygóegy gyüttá üttállá llást st amúgy amúgy se várhattuk volna ki. - És most mit tegyünk? Látom rajtad, hogy neked van valami ötleted, különben nem volnál ilyen nyugodt. Te se vagy nagyobb h ős nálam. Köpd ki hát, mi az? - Magunk nem mehetünk Sebi után, a Nap-oldalon semmiképp. Hisz a közvetlen sugárzást még ezekben az újfajta hőálló ruhákban sem
lehet húsz percnél tovább kibírni. De ismered a régi mondást: robottal fogd el a robotot. Ide figyelj, Mike, lehet, hogy mégse állunk olyan ross rosszzul. ul. Odal Odalen entt van van hat hat robo robotu tunk nk,, amel amelye yeke kett beve beveth thet etün ünk, k, ha működnek. Ha működnek. Donovan szemében hirtelen felcsillant a remény. - Az első expedíció hat robotjára gondolsz? De azok talán még szubrobotikus gépek. Tíz esztend ő hosszú idő, ami a robottípusokat illeti. - Nem, már robotok. Az egész napot velük töltöttem, tudom, mit beszélek. Pozitronagyuk van, persze primitív. - Zsebre dugta a térképet. - Na gyerünk. A robotok - mind a hat - a legmélyebb szinten voltak, ismeretlen tartalmú, penészes ládák gyűrű jében. Otromba, behemót szerkezeteknek látszottak, a földön ültek, szétvetett lábakkal, de a fejük még így is jó hét láb magasan volt. - Jókor ókorák ák,, mi? mi? - fütt füttyyentet ntettt Donov onovan an.. - Legalá galább bb tíz tíz láb láb a mellbőségük. - Mert még ósdi McGuffy-féle McGuff y-féle szerkezetek. Átvizsgáltam a belsejüket, van ott minden, ami szép és jó. - Fel is töltötted már őket? - Még nem. Eddig nem volt rá szükség. De úgy láttam, nincs semmi bajuk. Még a diafragmájuk is nagyjából rendben van. Valószín űleg tudnak majd beszélni. Közb Közben en lecs lecsav avar arta ta a legk legköz özel eleb ebbi bi robo robott mell mellpá pánc ncél éljá ját; t; és a szerkezetbe egy két hüvelyk átmér ő jű gömböt tett be. Ebben volt az a kis atomszikra, amely életet adott a robotnak. Csak üggyel-bajjal tudta beil beille lesz szte teni ni,, de a végé végénn vala valaho hogy gy mégi mégiss sike sikerü rültlt.. Aztá Aztánn nagy nagy keservesen visszacsavarta a mellpáncélt. Tíz esztend ővel azelőtt még nem ismerték a korszerűbb modellek rádióirányítási módszerét. Powell most a hátralevő öt robotot is üzemképessé tette. - Meg se moccannak - ijedezett Donovan. - Mert még nem kaptak rá parancsot - válaszolta röviden Powell. Visszament az első robothoz, és a mellére ütött. - Hé, te! Hallasz engem? A mons monstru trum m lass lassan an leha lehajtjtot otta ta fejé fejét, t, és Powe Powellllre re bámu bámultlt.. Aztá Aztánn megszólalt, érdes, csikorgó hangon, akár egy ócska fonográf: - Igen, gazdám. Powell kicsit fanyarul Donovanre vigyorgott. - Hallod, mit mond? Ez még az els ő beszélő szerkezetek idején készült, amikor egyre többen követelték, hogy a robotokat tiltsák ki a Földről. A gyárak védekezésképpen jó, egészséges rabszolgaszellemmel itatták át ezeket a nyavalyás masinákat. - De az se segített rajtuk - dünnyögte Donovan. - Nem, de hogy minden lehetőt megpróbáltak, az biztos. - Újból a robothoz fordult. - Állj fel! A robot lassan felemelkedett. Donovan a nyakát nyújtogatta, és ajkát csücsörítve füttyentett egyet. - Fel tudsz menni a felszínre? - kérdezte Powell. - A világosságra? Egy kis szünet állt be, amíg a robot lassú agyveleje megbirkózott a válasszal.
- Igen, gazdám. - Jól van. Tudod, mennyi egy mérföld? Újabb kis szünet, aztán a lassú válasz: - Igen, gazdám. - Akkor most fölvezetünk a felszínre, és kijelölünk neked egy irányt. Azon elindulva körülbelül tizenhét mérföldet kell menned, és valahol arrafelé találsz majd egy másik robotot, nálad kisebbet. Eddig érted? - Igen, gazdám. - Megkeresed azt a robotot, és megparancsolod neki, hogy jöjjön vissza. Ha nem engedelmeskednék, engedelmeskednék, er őszakkal hozod vissza. Donovan megrángatta Powell kabátujját. - Miért nem hozatsz vele mindjárt szeléniumot is? - Mert Mert azt azt akaro akarom, m, hogy hogy Sebi Sebi viss vissza zajö jöjjjjön ön,, te tökfej tökfejű. Meg kell tudnunk, mi történt vele. - És megint a robothoz fordult. - Na jól van, gyere utánam. A robot nem moccant. - Bocsánat, gazdám - szólalt meg morajló hangon -, de nem tudok. Előbb fel kell ülnöd rám. Otromba karjait nagy robajjal egymás mellé tette, s aztán összefonta tompa ujjait. Powell rábámult, és a bajszát ráncigálta. - Mi … i? Micsoda? - Fel kell ülnünk rájuk? - kérdezte Donovan kidülledt szemmel. Mint egy lóra? - Úgy látszik. Bár nem tudom, miért. Nem látom az … Ja úgy, már értem. Ahogy mondtam, abban az időben nagy reklámot csináltak a robotok robotok biztonság biztonságos os voltának. voltának. Nyilvánvalóan Nyilvánvalóan ezt a célt szolgálta szolgálta,, hogy egyedül nem sétálgathattak, csak úgy, ha valaki felült a hátukra. Most mit tegyünk? - Ezen töröm én is a fejemet - mormolta Donovan. - Mi se robottal, se robot nélkül nem mehetünk ki a felszínre. Hahó! Az áldóját… - Ujjával kétszer csettintett. - Te, add csak ide azt a térképet - hadarta izgatottan. - Nemhiába tanulmányoztam két óra hosszat. Ez itt egy bányaközpont. Mi akadálya, hogy a tárókon át közlekedjünk? A térk térkép épen en a bány bányak aköz özpo pont ntot ot feke fekete te kör kör jele jelezt zte, e, amel amelyy körü körüll pókhálószerűen terjesz terjeszked kedő pontoz pontozott ott vonala vonalakk mutatt mutatták ák a táróka tárókat.t. Donovan a térkép alján levő jelmagyarázatokat tanulmányozta. - Ezek a kis fekete pontok - dünnyögte - a felszínre vezető kijáratokat jelzik, és itt van van egy, egy, amel amelyi yikk körü körülb lbel elül ül háro három m mérf mérföl öldr dree lehe lehett a szel szelén éniu iummlelőhelytől. Egy szám van mellette - olvashatóbban is írhatták volna -, 13a. Ha a robotok ismerik a járást errefelé… Powell azonnal a robot felé fordult. - Igen, gazdám - hangzott a színtelen válasz. - Vedd fel a hőálló ruhádat - mondta elégedetten Powell. Mindketten életükben először viseltek hőálló ruhát, s igazat szólva, huszonnégy órával ezelőtt még nem is igen tudták volna elképzelni, hogy valaha fölveszik. Kényelmetlenül, izegve-mozogva nyújtóztatták tagjaikat. A hőálló ruha sokkal nagyobb és otrombább, mint az előírásszerű űrhajósöltözék, de teljesen fémmentes, és így lényegesen könnyebb anná annál.l. Hővisszaverő műanyagb anyagból ól és vegyk vegykeze ezeltlt parafa parafalem lemeze ezekb kből készül, s egy szárítóegység egészen szárazon tartja benne a leveg őt. Húsz perces teljes védelmet nyújtott az itteni t űző napsugarak ellen, s
további öt-tíz percig halált okozó ártalmak nélkül elviselhet ővé tette a hőséget. A robot még mindig kengyelt formált kezéből, és a hőálló ruhába bújt Powell groteszk figurájának láttára a csodálkozás legcsekélyebb jelét se mutatta. - Indulhatunk a 13a kijárathoz? - hangzott Powell érdes hangja a rádión keresztül. - Igen, gazdám. Eddi Eddigg rend rendbe benn van, van, gond gondol olta ta Powe Powell. ll. Rádi Rádiói óirá rány nyít ítás ásra ra ugya ugyann nincsenek berendezve, de rádióvételre igen. - Pattanj föl az egyikre, Mike - biztatta Donovant. Lábát a rögtönzött kengyelre tette, és a magasba lendült. Az ülés kényelmes volt. A robot domború hátát nyeregnek képezték ki, kétoldalt egy-egy vájat húzódott rajta a combok részére, s Powell most a két hosszú "fül" rendeltetését is fölismerte. A fülekbe kapaszkodott, és csavart egyet a robot fején. A "hátasló" nehézkesen oldalt fordult. - Gyű, paci! - vezényelt, de a mókázás ellenére sem érezte valami jól magát. Az óriásrobotok lassan, gépies pontossággal elindultak, és kiléptek az ajtón ajtón.. A kere keresz sztg tger eren enda da alig alig egyl egyláb ábny nyii maga magasa sann volt volt fele felett ttük ük,, úgyh úgyhog ogyy a két két férfi férfi sietv sietvee leka lekapt ptaa a fejé fejét. t. Aztá Aztánn a robo roboto tokk lass lassúú lépteinek egyhangú dobogása közepette egy keskeny folyosón haladtak végig, és a légkamrába értek. A hajszálpontosan kiképzett, hosszú, leveg őtlen táró rádöbbentette Powellt, milyen óriási munkát végzett az első expedíció kezdetleges robotjaival, primitív szerszámaival. Lehet, hogy kudarcot vallottak, de ez a kudarc lényegesen jobb teljesítmény volt, mint az Amerikai Robot nem egy sikeres vállalkozása. A robotok egyenletes ütemben, egyenletes léptekkel haladtak el őre. - Figyeled? - szólalt meg Powell. - Ezek a tárók véges-végig ragyogó fény fénybe benn úsz úsznak, nak, a hőmérs mérsék ékle lett pedi pedigg megfe megfele lell a norm normál ális is földi földi hőmérsékletnek. És valószínűleg így van ez tíz esztendeje, amióta abbahagyták itt a munkát. - De miért? - Mert olcsó az energia, a legolcsóbb az egész világon. Napenergia, és ez a Merk Merkur ur NapNap-ol olda dalá lánn nem nem csek csekél élys ység ég.. Ezér Ezértt épít építet etté tékk a közp közpon onto tott is napf napfén énye yess vidé vidéke ken, n, és nem nem pedig pedig vala valame mely lyik ik hegy hegy árny árnyék ékáb ában an.. Ez az egés egészz köz központ pont tula tulajd jdon onké képp ppen en egy egy óriá óriási si energiaátalakító berendezés: a h őenergiát elektromossággá, fénnyé, gépi munkává s a többi alakítja át. Így azután az energiaszolgáltatás és a központ hűtése egy és ugyanazon folyamatban történik. - Nagyon szép - jegyezte meg Donovan. - Most megint tanultam valamit, de mégis inkább beszélj másról. Mert ennek az ener energi giaá aáta tala lakí kítá tásn snak ak oros oroszl zlán ánré rész szét ét éppe éppenn azok azok a nyav nyaval alyá yáss fotocellagátak végzik, s így ez pillanatnyilag kényes téma nálam. Powell morgott valamit, aztán Donovan más témával törte meg a csendet: - Mondd csak, Greg, szerinted mi a fene történt Sebivel? Érthetetlen dolog.
Hőálló álló ruhá ruhába bann nem nem könn könnyyű dol dolog válla állatt vonni onni,, de Powe owell megpróbálta. - Nem tudom, Mike - felelte. - Pontosan az itteni kívánalmakra készült. Hőséget nem érez, alkalmazkodni tud a csökkent gravitációhoz és a hepehupás talajhoz. Üzembiztos vagy legalábbis annak kellene lennie. Ezúttal hosszabb csönd következett. - Gazdám - szólalt meg végül a robot -, megérkeztünk. m egérkeztünk. - Mit mondasz? - ocsúdott föl szendergésszerű állapotából Powell. Ja úgy. Akkor vigyél ki minket, ki a felszínre. Egy kicsiny, üres, levegőtlen helyiségben voltak, valaha alközpont lehe lehete tett tt.. Most Most romo romokb kban an heve hevert. rt. Dono Donova vann zsebl zseblám ámpá pája ja fényé fényéné néll megvizsgált egy csipkés szél ű lyukat, amely az egyik fal felső részén tátongott. - Meteorittól van, ugye? - kérdezte. - Hagyd a fenébe - vonogatta vállát Powell. - Nem érdekes. Gyerünk ki innét. Hatalmas fekete bazaltszikla zárta el el őlük a napfényt, és köröskörül rezzenetlen világ éjszakai sötétje honolt. Közvetlenül el őttük a szikl sziklaa árnyék árnyékaa mint mint késpen késpenge ge nyúlt nyúlt ki a szint szintee kibírh kibírhata atatlan tlan fehér fehér fénybe, amely szikrázva verődött vissza a sziklás talajon milliószám heverő kristályokról. - Boldogságos világűr! - kapkodott levegő után Donovan. Mintha hó volna: És valóban olyan is volt. Powell Powell egészen egészen a látóhatár látóhatár széléig széléig végigpász végigpásztázta tázta tekintetév tekintetével el a Merk Merkur ur csip csipké kéze zett tt,, szik szikrá rázó zó tala talajá ját, t, s a káprá áprázt ztat atóó ragy ragyog ogás ástó tóll összerázkódott. - Ez valami különleges tájék lehet - jegyezte meg. - Mert a Merkur sugárvisszaverő képess képessége ége általá általában ban csekél csekély, y, a talaja talaja meg jórész jórésztt szürke tajtékkő. Olyasféleképpen, mint a Holdon. Gyönyörű, igaz? Hálával gondolt videolemezének fénysz űrő üvegére. Mert bármilyen gyönyörű is a látv látván ányy, ha köz közönsé önsége gess üveg üvegen en át csak csak egy egyetle etlenn pillantást vetnek a napfénybe, fél percen belül megvakulnak. Donov Donovan an a csukló csuklójár járaa csatol csatoltt rugós rugós hőmérőt nézegette. - Szent Kleofás! - ámuldozott. - Nyolcvan fok! Powell is a hőmérő jére pillantott. - Öhöm. Egy kicsit sok. Ez a légkör miatt van. - A Merkuron légkör?! Bediliztél? - A Merkur nem teljesen levegőtlen - magyarázta Powell a maga szóra szórakoz kozott ott módján módján.. A látcs látcsőtoldal toldalékk ékkal al bajlód bajlódott, ott, hőálló ruhájának ruhájának felpuffadt ujjaival csak nehezen tudta a videolemezre csatolni. - Van némi kipárolgása, s ez a felszínéhez tapad. Azoknak az er ősen illanó elemeknek és vegyületeknek a g őze, amelyek elég nehezek ahhoz, hogy a Merkur gravitációja visszatartsa őket. Idetartoznak a szelénium, jód, higany, gallium, kálium, bizmut meg az illanó oxidok. A gőzök az árnyékos részek felé húzódnak, ott lecsapódnak, és h őt adnak le. Olyan ez, ez, mint int valami lami rop roppant pant lepá lepárl rlók ókés észzülék ülék.. És ha a lámp lámpááddal ddal körülnéznél, a szikla oldalán valószínűleg kénharmatot vagy mondjuk higany higanyzúz zúzmar marát át találn találnál. ál. Egyébk Egyébként ént ez a hőség ség még még nem nem valam alamii
veszélyes. Vacak nyolcvan fokot ilyen ruhában a végtelenségig ki lehet bírni. Powell a látcsőtoldalékkal olyan volt, mint valami csiga a szemkocsányaival. Donovan feszülten figyelt. - Látsz valamit? - kérdezte. Társa nem adott azonnal választ, s amikor végre megszólalt, hangja töprengő, aggodalmas volt. - A szemhatáron egy sötét foltot látok, az talán a szelénium-lel őhely. Ott van, ahol a térkép jelzi. De Sebit sehol se látom. Powell a jobb kilátás kedvéért ösztönösen egyre feljebb kapaszkodott a roboton; míg végül is már a vállán állt, meglehetősen bizonytalan helyzetben. Lábát szétterpesztette, meresztette a szemét. - Azt Azt hisz hiszem em - mond mondta ta -, azt azt hisz hiszem em…I …Ige gen, n, ő az. Felé Felénk nk jön. jön. Dono Donova vann a jelz jelzet ettt irán irányb ybaa pill pillan anto tott. tt. Az ő videole videolemez mezén én nem volt volt látcsőtoldalék, de azért a kristályos talaj izzó ragyogásában kivett egy kis mozgó fekete pontot. - Látom! - kiáltott fel. f el. - Gyerünk! Powell visszahuppant ülőhelyzetbe a robot hátára, s hőálló ruhába bújtatott kezével rácsapott a roppant mellkasra. - Gyerünk! - Gyia Gyia!! - hars harsog ogta ta Dono Donova van, n, és megs megsar arka kanty ntyúz úzta ta "par "parip ipáj áját át". ". A robotok megindultak. Lépéseik ütemes dobogása a leveg őtlenségben nem jutott el Powellék füléhez. A hőálló ruhák nem eresztették át a hango hangot.t. Csak Csak ritmiku ritmikuss rezgés rezgéseke ekett érezte éreztek, k, közv közvetle etlenül nül a tényl ténylege egess hallásküszöb alatt. - Gyorsabban! - kiáltotta Donovan. A lépések üteme azonban nem változott. - Kár a fáradságért - jegyezte meg Powell. - Ezek az ócskaságok csak egyetlen sebességre kapcsolhatók. Vagy tán azt hitted, szelektív izmaik vannak? Közben már átvágtak az árnyékos területen. A napfény fehéren izzó hullámokban csapott le rájuk, szinte cseppfolyósan áramlott körülöttük. Donovan önkéntelenül behúzta a nyakát. - Hé! Képzelődöm vagy tényleg meleget érzek? - Sose félj, lesz még melegebb melegebb is - volt a mogorva válasz. válasz. - Te csak Sebit figyeld. Az SB-13 B-13 rob roboto otot mos most már már tis tisztán tán lehe lehete tett tt látn látni.i. Kecs Kecses es,, áramvonala áramvonalass teste, teste, ahogy könnyedén könnyedén szökellt szökellt a hepehupás hepehupás talajon, csak úgy szikr ikrázott ott a fén fényben. A robot becenevét persze sorozatbetűiből képezték, de ez a név nagyon is illett rá, mert az SBmodellek az Amerikai Robot és Gépember Rt. leggyorsabb gyártmányai közé tartoztak. - Hé, Hé, Sebi Sebi!! - üvöl üvöltöt tötte te Dono Donova vann vadu vadull leng lengetv etvee karj karját. át. - Sebi Sebi!! kiáltotta Powell. - Gyere ide. A két ember és az elkószált robot közti távolság hirtelen lecsökkent, de nem annyira Powell és Donovan elavult, kocogó robotjainak, mint inkább a fürge Sebinek a jóvoltából. Most, ost, közel özeleb ebbb kerülv rülve, e, azt azt is meg megfigy figyel elhe hett tték ék,, hog hogy Sebi ebi üget ügetés éséb ében en van valam alamii szok szokat atla lan: n: a robo robott szem szemme mell láth láthat atóa óann tántorgott, jobbra-balra dülöngélt. Powell újból intett, és épp amikor
maximá maximális lis áramer áramerősségre kapcsolta a hőálló álló ruha ruha fejr fejrés észé zébe benn elhelyezett törpe rádióadót, hogy másodszor is odakiáltson a robotnak, az felnézett, és meglátta őket. Sebi ebi megto egtorp rpan ant, t, egy egy pill pillan anat atig ig egy egy hely elyben ben állt, llt, alig alig-a -allig észrevehetően imbolygott, mintha könnyű szélben lengedeznék. - Sebi, Sebi! - üvöltötte Powell. - Gyere ide, fiacskám. És Sebi robothangja most első ízbe ízbenn szól szólal altt meg meg Powel owelll fülhallgatójában: - Hurrá! Gyerünk fogócskázni. Én megfoglak téged, te megfogsz engem. Ásó se választ el minket a kapától. Én Boglárka vagyok, az édes kis Boglárka. Hahó! - Sarkon fordult, és eliramodott abba az irányba, ahonnét jött. Olyan sebesen, olyan vadul vágtatott, hogy a megperzselt por csak úgy örvénylett a nyomában. n yomában. És mielőtt eltűnt volna a szemük el ől, még egyszer feléjük kiáltott: Magas tölgyfa alatt egy kis virág virult. - Szavait furcsa, fémes kattanás követte, amolyan robotkuncogásnak hangzott. - Gilbert és Sullivan - mondta erőtlenül Donovan. - Hát ezt meg hol szedte össze? Te Greg, hiszen ez…részeg vagy mi a fene. - Ne mondd, tényleg? - gúnyolódott Powell. - Menjünk vissza a sziklához. Itt megsülök. De aztán ő volt az, aki megtörte a kétségbeesett csöndet. - Sebi nem részeg - mondta -, legalábbis nem emberi értelemben. Robotok nem részegedhetnek le. De csakugyan valami olyan baj van vele, amely a robotszervezetben megfelel a részegségnek. - Szerintem részeg - kötötte az ebet a karóhoz Donovan. - És úgy látszik, azt hiszi, fogócskázni akarunk vele. Akar a fene! Itt most életr őlhalálról van szó, méghozzá igen kínos halálról. - Igazad van. De hagyj egy kicsit gondolkozni. A robot csak robot. Ha egyszer rájövünk, mi a baj vele, ki tudjuk javítani. - Ha rájövünk - jegyezte meg kesernyésen Donovan. De Powell rá se hederített. - Sebit a Merkuron uralkodó normális körülmények alapulvételével szerkesztették meg. Viszont ezen a tájékon - karjával széles kört írt le korántsem normálisak a körülmények. Itt van a kutya elásva. Például honn honnéét ezek ezek a krist ristál ályyok? ok? Vala alamily milyen en las lassan san hűlő folyadékból csapódtak volna le? De hol lehet olyan forró folyadék, amely az itteni hőségben lehűlhetne? - Talán Talán vulkan vulkaniku ikuss eredet eredetűek - vágt vágtaa rá Dono Donova van, n, mire mire Powe Powellll idegesen megremegett. - Ugyan - mondta halk, furcsa hangon, s ezután öt percig mély töprengésbe merült. - Ide figyelj, Mike - szólalt meg végül -, mit mondtál te Sebinek, amikor szeléniumért küldted? - Hogy érted ezt? - kérdezte meghökkenve Donovan. - Csak annyit mondtam neki, hogy menjen és hozzon szeléniumot. - Igen, ezt értem. De hogyan mondtad neki? Próbálj visszaemlékezni, pontosan milyen szavakat használtál. - Milyen szavakat? Azt mondtam neki… igen…, azt mondtam: "Sebi, szeléniumr szeléniumraa van szükségünk. szükségünk. Itt és itt találsz. találsz. Menj és hozzál." Ez volt az egész. Miért, mit kellett volna mondanom? - Azt nem mondtad, hogy sürgős?
- Miért mondtam volna? Puszta rutinmunkáról volt szó. - Most már úgysem segíthetünk rajta - sóhajtott Powell -, de azt meg kell adni, alaposan benne vagyunk a pácban. - Leszállt a robotról, és hátá hátátt a szik sziklá lána nakk táma támasz sztv tvaa leül leült. t. Dono Donova vann mell melléé tele telepe pede dett tt és belekarolt. A távolban az izzó Nap szinté úgy leste őket, akár a macska az egeret. A két óriásrobotból csupán tompa, vörös fotocellás szemük látszott, s ezek a szemek rezzenetlenül, közönyösen közönyösen meredtek rájuk. Igen, közönyösen. Mint ez az egész mérget lehel ő Merkur, ez a baljós bolygó. Amilyen kicsi, olyan veszedelmes. - Ide Ide figye figyelj, lj, Mike Mike - recs recseg egett ett Powe Powellll izga izgatot tottt hang hangja ja Dono Donova vann fülhallgatójában -, kezdjük az elején, a robotika három törvényével. A három törvénnyel, amely teljesen átitatja a pozitronagyat. - Kesztyűbe bújtatott bújtatott ujjain számolt a sötétben. sötétben. - Íme! Egy: a robotnak robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül t űrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen. - Helyes. - Kettő - folytatta Powell -: a robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének. - Helyes. - És három árom:: a rob robot tart tartoozik saját aját véde édelmér lméről gondos gondoskod kodni, ni, amennyiben ez nem ütközik az első és második törvény el őírásaiba. írásaiba. Helyes. És mindebből mi következik? - A magy magyará aráza zat. t. Az egye egyess törv törvén énye yekk köz közti ütkö ütközé zése seke kett az agy agy megfelelő pozitron hatóerői küszöbölik ki. Tegyük föl, hogy egy robot valamilyen veszély felé közeledik, és ezt fölismeri. Ebben az esetben a harmadik törvény hatóereje önm űködően visszafordítja. De mi történik, ha olyan parancsot kap, hogy a veszély ellenére is végezze el a feladatát? Ez esetben a második törvény egy ellenható er őt hoz létre, amely erősebb az előzőnél, és arra kényszeríti a robotot, hogy saját léte kockáztatása árán is végrehajtsa a parancsot. - Világos. De mennyivel lettünk ettől okosabbak? - Vegyük Sebi esetét. Sebi egyike a legújabb modelleknek, rendkívül spec specia ializ lizál áltt típu típus, s, előállí állítá tása sa reng renget eteg eg pénz pénzbe be kerü kerültlt.. Tehá Tehátt az épségéről a lehetőségek végső határáig gondoskodni kellett. - Na és? - Na és ezért a harmadik törvény hatékonyságát fokozták nála. Amire egyébként az SB-modellek el őzetes tájékoztatóján külön is felhívták a figye figyelm lmet et.. Sebi Sebi tehá tehátt a vesz veszéll éllye yell szem szembe benn rend rendkí kívü vüll érzé érzéke keny ny.. Ráadásul, amikor szeléniumért küldted, a parancsot csak úgy odavetve, mindem nagyobb nyomaték nélkül adtad ki neki, s így most a második törvén törvényne ynekk elég elég csekél csekélyy a hatóe hatóerej reje. e. Nyuga Nyugalom lom!! Csak Csak a ténye tényeket ket sorolom föl. - Folytasd. Már sejtem, hová akarsz kilyukadni. - És most nézzük, mi lett ennek a következménye. A szelénium lelőhely környéke valamilyen veszélyt rejteget. Amikor Sebi közeledik a lelőhely felé, ez a veszély növekszik, növekszik, s egy bizonyos ponton a harmadik törv törvén ényy ható hatóer erej eje, e, amel amelyy már már elev elevee nagy nagyob obbb volt volt a szok szokás ásosn osnál ál,, semlegesíti a második törvény hatóerejét, amely viszont már eleve kisebb volt a szokottnál.
Donovan izgalmában talpra ugrott. - Értem Értem!! Vagy Vagyis is egye egyens nsúl úlyi yi hely helyze zett áll áll elő. A harma harmadi dikk törvé törvény ny visszakergeti Sebit, a második viszont a lel őhely felé hajtja. - És ezért a szelénium-lelőhely körül kering, de úgy, hogy állandóan a hatóerő-egyensúly vonalán marad. És ha nem teszünk ellne semmit, az idők végtelenségéig így fog keringeni körbe-körbe. - Elhallgatott, aztán töprengve hozzátette: - Egyébként ez az, amitől lerészegedett. A hatóerők egyensúly úlyi áll állapotában a pozitron agypályá lyák felé kikapc kikapcso solód lódik. ik. Nem vagy vagyok ok robots robotsza zakem kember ber,, de ez nyilv nyilvánv ánvaló aló.. És akarat akaratii mechan mechaniz izmus musána ánakk valósz valószín ínűleg leg ugya ugyana nazzon rész részei ei fölö fölött tt vesztette el az uralmat, mint a részeg ember. Na-a-gyon szép. - De mi lehet a veszély? Ha tudnánk, mi elől menekül… - Te magad tapintottál rá, amikor az imént vulkánokat emlegettél. Valahol közvetlenül a szelénium-lelőhely fölött a Merkur bend ő jéből gáz szivárog. Kén-dioxid, szén-di -dioxid és szén-mon monoxid. id. Nagy agy mennyiségben és ráadásul ilyen h őmérséklet mellett. Donovan nagyot nyelt. - Szén-monoxidból és vasból illanó vas-karbonil keletkezik. - És a robotok anyaga - tette hozzá Powell - túlnyomórészt vas. Majd komoran így folytatta: - De gyönyör ű dolog a logika. Világosan körülhatároltuk a problémánkat, csak épp a megoldás hiányzik. Magunk nem mehetü mehetünk nk a szelé szeléniu niumért mért,, túlság túlságos osan an messz messzee van. van. Ezeke Ezekett a robotpacikat se küldhetjük el érte, mert egyedül nem hajlandók menni. És nem is vitethetjük el magunkat velük, mert olyan lassan kocognak, hogy mire odaérünk, megsülünk. Sebit nem tudjuk elkapni, mert a lüke azt azt hisz hiszi,i, hogy hogy fogóc fogócsk skáz ázun unkk vele vele,, s mi órán óránké ként nt négy négymér mérfö föld ldes es sebességgel haladunk, ő meg hatvannal. - Ha egyikünk odamenne - töprengett Donovan -, és megsülve jönne vissza, legalább a másikunk m ásikunk megmaradna. - Pompás! - hangzott a csúfondáros felelet. - Ez valóban rendkívül önfelá önfeláldo ldozó zó cselek cselekede edett volna! volna! Csakho Csakhogy gy az illet illető még el se ér a lelőhelyhez, s már olyan állapotba kerül, hogy nem tud parancsokat osztogatni. Azt meg nem hiszem, hogy a robotok parancs nélkül valaha is vissz visszaté atérné rnének nek ehhez ehhez a szikl szikláho ához. z. Számít Számítsd sd csak csak ki! Két-há Két-három rom mérföldre lehetünk a lelőhelytől, vegyünk szerényen két mérföldet. A robotj robotjain ainkk óránk óránkénti énti sebess sebessége ége négy négy mérföl mérföld, d, mi pedig pedig ezekbe ezekbenn a ruhákban is legfeljebb húsz percig bírjuk ki. Mert itt nem csupán a hőmérsékletről van szó szó, gond ondolj olj az ibol ibolyá yánt ntúúli és annál nnál kis kisebb ebb hullámhosszú sugarak gyilkos erejére is. - Hm - dünnyögött Donovan -, szóval tíz perc hiányzik, hogy elérjünk a lelőhelyhez. - Igen, Igen, csakhogy csakhogy itt tíz perc pontosan pontosan annyi, annyi, mint az örökkévaló örökkévalóság. ság. És ez még nem minden. A fémgőzben igen jelentékeny mennyiség ű szén-monoxidnak kell lennie, másként a harmadik törvény nem állította volna meg Sebit. Ami pedig azt jelenti, hogy a korróziós hatásnak is számottevőnek kell lennie. És miután Sebi már hosszú órák óta kint van, nem tudhatjuk, mikor mondja fel például valamelyik térdízülete a szolgálatot. Ha pedig ez bekövetkezik, akkor felborul. Tehát nemcsak egyszer űen gondo ondolk lkoz oznu nunk nk kell, ell, hane anem nag nagyon gyor gyorssan kell ell gondolkoznunk!
Mély, döbbent csend! Donovan törte meg. Igyekezett elfojtani érzelmeit, de a hangja mégis remegett. - Ha a más második odik törv törvén ényy ható hatóer erej ejét ét - kezd kezdte te - újab újabbb para paranc ncss kiadásával nem tudjuk fokozni, talán megfordíthatnánk a dolgot. Ha fokozzuk a veszélyt, növeljük a harmadik törvény hatóerejét, s ezzel magunk felé kergetjük Sebit. Powell videolemezén keresztül kérd ő pillantást vetett rá. - Ahhoz, hogy kitérítsük a pályájáról - magyarázta óvatosan Donovan -, csak csak fokoz fokoznun nunkk kell kell a szén-m szén-mon onox oxid-k id-konc oncent entrác rációt iót a szeléni szeléniumumlelőhely környékén. És a központban tökéletesen felszerelt labor áll rendelkezésünkre. - Úgy is van - helyeselt Powell. - Azért bányaközpont. - Tehát Tehát kilósz kilószám ám fogunk fogunk találn találnii kalciu kalcium m kicsap kicsapásá ásához hoz haszn használt ált oxálsavat. - Boldogságos világűr! Mike, te zseni vagy! - Nono - szerénykedett Donovan. - Csak még emlékszem, hogy az oxálsav hő hatására szén-dioxidra, vízre és jó öreg szén-monoxidra bomlik. Elég vegytant magoltattak velem az egyetemen. Powell felugrott, és az egyik óriásrobot combjára csapva magára fordította figyelmét. - Hé! - bömbölte. - Tudsz dobni? - Mit mond, gazdám? - Nem fontos. - Powell elátkozta a robot csigalassú észjárását. Némi keresgélés után fölemelt egy tégla nagyságú, éles követ. - Látod azt a kékes kristályfoltot - szólt oda a robotnak -, ott túl azon a girbegurba hasadékon? Fogd ezt a követ, és találd el vele. Donovan megrángatta Powell karját. - Te, Greg, az túl messze van. Majdnem fél mérföld. - Nyugalom - válaszolta Powell. - Itt a Merkur gravitációjával van dolgunk. No meg acélkar dobja a követ. Figyeld csak. A robot sztereoszkopikus szemével pontosan felmérte a távolságot, aztán a kő súlyá súlyához hoz alkalm alkalmazk azkodó odó tartás tartásban ban hátrah hátrahúzt úztaa karját. karját. Mozdulatait a sötétség miatt nem lehetett kivenni, de ahogy a testsúlyát áthely áthelyez ezte, te, dobban dobbanás ás hallats hallatszot zott,t, s néhány néhány másodp másodperc erc múlva múlva a kő fekete árnyékként hasított a napfényben. Itt nem volt se légellenállás, se szél, amely lelassította volna röptét vagy eltérítette volna pályájáról, s amikor talajt ért, pontosan pontosan a "kék folt" közepén repítette repítette szerteszét szerteszét a kristályokat. - Gyer Gyerün ünk, k, Mike Mike - kiál kiálto tott ttaa bold boldog ogan an Pow Powell ell -, láss lássuk uk azt azt az oxálsavat! Amikor visszafelé menet lebújtak a romos alközpontba, Donovan komoran megjegyezte: - Mióta utánaeredtünk, Sebi állandóan a szelénium-lelőhely innenső oldalán ténfereg. Figyelted? - Igen. - Úgy látszik, fogócskázni szeretne. Hát most majd mi adunk neki fogócskát! Órák múlva tértek vissza egy-egy háromliteres üveg oxálsavval… és lógó orral. A fotocellagátakat a vártnál lényegesen rosszabb állapotban
találtá találták. k. Elszán Elszántan tan,, komor komor hallga hallgatás tásba ba burkol burkolózv ózvaa kormán kormányoz yozták ták robotjaikat az izzó napsütésben a várakozó Sebi felé. Sebi lassan feléjük ügetett. - Hát megjöttetek? Hurrá! Itt egy rövidke lista, én csináltam, az orgonista. Arról, aki mentát majszol s a képedbe leheli. - Látom - válaszolta Powell halk, gondterhelt hangon. - Kikészíti a monoxid, ha egykett őre el nem kapjuk. Óvatosan, szinte lopakodva haladtak el őre, nehogy elriasszák ezt a végképp eszét vesztett robotot. Powell ugyan még túl messze volt t őle, de már esküdni mert volna, hogy Sebi, az őrült újból futásra készülődik. - Hármat számolok - vezényelt zihálva a robotoknak. - És aztán dobás! Egy … kett ő … Két acélkar egy időben lendült hátra, majd előre, s két üvegedény párhuzamosan emelked ő ívben suhant tova, mint a gyémánt szikrázott a hihetetlenül erős napfényben. Közvetlenül Sebi mögött értek talajt, hang hangta tala lann puffa puffaná náss ssal al.. Az oxál oxálsa savv homo homokk kkén éntt szóró szóródo dott tt szét szét az összetört üvegekből minden irányba. Powe Powellll anél anélkü kül,l, hogy hogy látta látta voln volna, a, tudt tudta: a: úgy úgy pezs pezseg eg a ször szörny nyű hőségben, akár a szódavíz. Sebi Sebi meg megford fordul ult, t, körü körüln lnéz ézet ett, t, lass lassan an hátr hátrál álni ni kezd kezdet ett, t, majd majd foko fokoza zato tosa sann futá futásb sbaa vált váltot ottt át. át. Tize Tizenö nött máso másodp dper erce cenn belü belüll már már egyenesen feléjük vágtatott, imbolyogva, kiabálva. Powell még nem tudta tisztán kivenni szavait, de valami ilyet hallott: - Ha majd tesz a csizmás szerelmi vallomást. - Vissza a sziklához, Mike! - kiáltotta. - Letért a pályájáról, és most már engedelmeskedni fog. Gyerünk gyorsan, mert itt megsülünk. Egyhangú ütemben, lassan kocogva tértek vissza az árnyat adó sziklához, ahol rögtön kellemes hűvösség fogta körül őket. Donovan csak most nézett vissza. - Greg! Powell hátrapillantott, és szinte fölsikoltott. Sebi lassan… nagyon lass lassan an band banduk ukol olt, t, de az elle ellenk nkez ező irányb irányba. a. Hátrá Hátrált, lt, vissz visszafel afelé, é, az eredeti pályájára és amellett egyre gyorsabban. A látcsövön keresztül ijesztően közelinek, de ijeszt ően elérhetetlennek látszott. - Utána! - kiáltott vadul Donovan. Ügetésre fogta robotját, de Powell visszahívta. - Kár a fáradságért, Mike, sose fogod utolérni. - Idegesen izgettmozgott a robot hátán, és tehetetlen dühében ökölbe szorította kezét. Miért van az, hogy az ember mindig öt másodperccel kés őbb eszmél rá a tévedésére? Órákat fecséreltünk el hiába, Mike. - Csak több oxálsavat kellene hoznunk - makacskodott Donovan. Nem volt elég tömény. - Hét tonnával se mennél semmire, s amellett időnk sincs rá, hogy elhozzuk, mert közben Sebit megeszi a monoxid. Nem érted, hogy mi történt? - Nem - vallotta be Donovan. - Csak azt értük el, hogy új egyensúlyi helyzeteket hoztunk létre. Ha foko fokozz zzuk uk a mono monoxi xidd tömé tömény nysé ségé gét, t, növe növeks kszi zikk a harm harmad adik ik törv törvén ényy hatóereje, és Sebi addig távolodik a veszély középpontjától, mígnem az egyensúly újból helyreáll. És amikor a monoxid eloszlik, megint elindul
a szelénium-lelőhely felé, s ezáltal újra csak helyreáll az egyensúly. Elkese Elkesered redett ett hangon hangon folyta folytatta tta:: - Vissz Visszatér atér a régi régi kerék kerékvá vágás gásba, ba, jár körbe-körbe. Növelheted a második törvény hatóerejét, csökkentheted a harmadikét, fabatkát se ér, csak az egyensúlyi állapot helyét tudjuk megv megvál álto tozztatn tatni.i. A meg megoldá oldásst valah alahol ol a két törv törvén ényyen kív kívül kell kell keresnünk. - Aztán robotjával Donovanhez közeledett, szembefordult vele, s úgy suttogta, árnyék az árnyéknak a sötétben: - Mike! - Ez a vég? - kérdezte Donovan tompa hangon. - Akkor gyerünk vissza a központba, várjuk ki ott, amíg tönkremennek a fotocellagátak, búcsúzzunk el egymástól tól, vegyünk be ciánt, és lépjünk ünk le gentlemanekhez illőn. - Kurtán fölnevetett. - Mike! - ismételte Powell komoran. - Vissza kell hoznunk Sebit. - Ez világos. - Mike! - ismételte meg harmadszor Powell. Habozott, hogyan foly folyta tass ssa. a. - Még Még mind mindig ig kiha kihasz szná nálh lhat atju jukk az els első törvény törvényt.t. Már korább korábban an is gondo gondolta ltam m rá, csakho csakhogy gy ez kétség kétségbee beeset settt vállal vállalkoz kozás. ás. Donovan fölpillantott. - A helyzetünk is kétségbeejt ő - mondta valamivel élénkebb hangon. - Ide figyelj. Az első törvény értelmében a robotnak nem szabad tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen. E törvény hatóerejét se a második, se a harmadik törvény nem csökkentheti. Semmiképp se csökkentheti, érted? - Még akkor se, ha a robot fél őr … Vagy mondjuk részeg. Magad is tudod, hogy részeg. - Ezt a kockázatot vállalni kell. - Folytasd. Mit akarsz csinálni? - Kime imegyek yek oda, da, és meg megnéz nézem, em, mily milyen en hatás tása van az első törvénynek. Ha ez se borítja fel az egyensúlyt, akkor… fenébe is, hát nem mindegy, hogy most vagy három-négy nap múlva… - Állj meg, vándor. Az emberi erkölcsnek is megvannak a maga törvényei. Nem fogsz te csak úgy egyszer űen kimenni oda. Találj ki valamilyen sorsolásfélét, hadd legyen nekem is esélyem. - Rendben. Az megy, aki előbb megmondja, mennyi tizennégy a köbön öbön.. - És aztá aztán, n, szin szinte te egy egy szusz uszra hoz hozzátet átette te:: - Kétez étezer er-hétszáznegyvennégy. Donovan érezte, hogy Powell robotja hirtelen félretaszítja az övét, s a következő pilla pillana natb tban an társ társaa már már kint kint is volt volt az izzó izzó naps napsüt ütés ésbe ben. n. Donovan kiáltani akart, de aztán meggondolta magát. Ez a bolond fráter persze jó előre kiszámolta a választ. Ez rávall. A hőség szinte elviselhetetlen volt, és Powell lapockája veszettül viszketett. Valószínűleg képzelődöm, gondolta magában, vagy tán a hőálló ruhán keresztül is hat az erős sugárzás. Sebi ebi felé felé bámu ámult, lt, de ezút ezútta tall szeren erenccsére sére nem nem trak traktá tállta őt üdvözl üdvözlésk ésképp éppen en Gilber Gilbertt és Sulliv Sullivanan-idé idézet zetekk ekkel. el. Túlsá Túlságos gosan an közel közel azonban Powell mégse merészkedett hozzá. Mint Minteg egyy háro hároms mszá zázz méte méterr rree lehe lehete tett tt tőle, le, amiko amikorr Sebi Sebi hátr hátrál álni ni kezdett, óvatosan, lépésenként. Powell megállt, leugrott a robot hátáról. Könnyű dobbanással ért talajt kristálytörmeléket repítve szerteszét. Gyalog folytatta útját a köves, csúszós talajon. A csekély gravitáció nehé nehézz zzéé tett tettee a járá járást st,, talp talpaa bizs bizser erge gett tt a mele melegt gtől. Váll Vállán án át egy egy pill pillan antá tást st vetet vetettt a szik szikla la sötét sötét árny árnyék ékaa felé, felé, és látta látta,, hogy hogy mári máriss
túlságosan messzire merészkedett, se a maga erejéből, se az ósdi robot hátán oda többé nem tud visszatérni. Már csak Sebire számíthat, senki másra. Összeszorult a torka. Igen, máris túlságosan messze van! Megállt. - Sebi! - kiáltotta. - Sebi! A fényes, korszerű robot pillanatig habozott, egy helyben álldogált, de aztán újból hátrálni kezdett. Powell megpróbálta könyörgésre fogni a dolgot, s rájött, hogy ehhez nem is kell színészkednie. - Sebi, vissza kell jutnom az árnyékba, ez a tűző nap megöl. Sebi, élet-halálról van szó. Segíts. Sebi egy lépést tett előre, s aztán megállt. Beszélni kezdett, de szavára Powell felnyögött. - Ha ébren töltöd az éjt - szavalta a robot -, fejfájás kínja emészt, s megpih megpihenn enned ed nem szaba szabad…d…- Itt elhall elhallgat gatott ott,, s Powell Powell ösztön ösztönöse ösenn utánamormolta: - Iolanthe. Rettenetes forróság volt! Szeme sarkával most valami mozgó tárgyat pill pillan anto tott tt meg, meg, kábu kábulta ltann megf megfor ordu dultlt,, és elké elképe pedv dvee látta látta,, hogy hogy az óriásr óriásrobo obot,t, amely amely idehoz idehozta, ta, elindu elindult, lt, s közele közeledik dik feléje, feléje, közele közeledik dik anélkül, hogy ülne rajta valaki! - Bocs Bocsán ánat at,, gazd gazdám ám - szól szólít ítot otta ta meg meg a robo robot. t. - Gazd Gazdaa nélk nélkül ül tulajdonképpen egy lépést se szabadna tennem, de itt a gazdámat veszély fenyegeti. Persze, az első törvény, az első törvény mindenekfölött! Csakhogy neki nem erre az otromba ócskaságra, hanem Sebire van szüksége. Odébblépett, és heves mozdulat kíséretében a robotra rivallt: - Menj innét! Parancsolom! Menj innét! Hiábavaló igyekezet volt. Az első törvény alól a robotot robotot nem lehetett lehetett feloldani. - A gazdát veszély fenyegeti - ismételte konokul. Powell Powell kétség kétségbee beeset setten ten nézett nézett körül. körül. Szeme Szeme elhomá elhomályo lyosod sodott ott,, agyában forró hullámok örvénylettek, lélegzete perzselt, s körös-körül mindenre csillámló ködfátyol borult. Még egyszer utoljára kétségbeesetten fölkiáltott: - Sebi Sebi!! A fene fene egye egyenn meg, meg, hol hol vagy vagy?? Megh Meghal alok ok!! Sebi Sebi!! Segí Segíts ts!! Hátrafelé botorkált. Vak igyekezettel próbált menekülni az óriásrobot elől, aki nem menthe menthette tte meg, meg, amikor amikor egysze egyszerre rre acélu acélujja jjakk érinté érintését sét érezte a karján, s fülét fémes csengés ű, aggodalmas, bocsánatkérő szavak ütötték meg: - Szent Kleofás, főnök! Maga mit keres itt? És velem mi van…? Olyan kába vagyok … - Hagyd ezt most - mormolta erőtlenül Powell. - Vigyél oda a szikla árnyékába, de gyorsan! Még érezte, hogy a robot felemeli, a szörny ű hőségben rohanni kezd vele, s aztán elájult. Mikor magá agához tért, rt, első pill pillan antá tása sa Dono Donovvanre anre eset esett, t, aki aki aggodalmas, de mosolygó arccal hajolt föléje. - Hogy vagy, Greg? - Pompásan. Sebi hol van?
- Itt, mellettünk. Közben már elküldtem egy másik lelőhelyhez azzal a paran paranccs ccsal, al, hogy hogy ezútta ezúttall ha törik, törik, ha szakad szakad,, hozzon hozzon szelé szeléniu niumot mot.. Negyvenkét perc és három másodperc alatt jött vissza. Mértem az id őt. Még egyre egyre hajtogatja, hajtogatja, mennyire szánja-bán szánja-bánja, ja, hogy így megfuttato megfuttatotttt bennünket. Nem is mer a közeledbe jönni, fél, hogy mit kap tőled. - Hozd csak ide - rendelkezett rendelkezett Powell. - Nem az ő hibája volt. Kezet nyújtott, és megrázta Sebi fémmancsát. - Nincs semmi baj, Sebi. Aztán Donovanhez fordult. - Tudod, Mike, az jutott eszembe … - Igen? - Hogy ha befejezzük itt a munkát - megdörgölte az arcát, a levegő olyan kellemesen h űvös volt -, és Sebi átesik a helyszíni próbán, akkor egy űrállomásra küldenek majd minket… - Ugyan, menj! - De bizony! Legalábbis ezt mondta nekem az az öreglány, dr. Calvin Calvin,, miel mielőtt elin elindu dultltun unkk ide. ide. Eddi Eddigg nem nem akar akarta tam m emlí említe teni ni,, mert mert húzódoztam a dologtól. - Húzódoztál? - kiáltotta Donovan. - De hisz… - Tudom, tudom. Meggondoltam a dolgot. Képzeld csak: mínusz kétszázhetvenhárom kétszázhetvenhárom fok! Micsoda élvezet lesz! - Űrállomás! - lelkendezett Donovan. - Tiéd vagyok!
