ROBUR 14.
Szerkesztő: Kuczka Péter és Rigó Béla Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó Budapest, 1985 A BORÍTÓ KÖVESDI LÁSZLÓ ÉS M. ZALEJSKI, A SZÍNES MELLÉKLET KÖVESDI JÁNOS ÉS A. BREZICKI FESTMÉNYÉNEK FELHASZNÁLÁSÁVAL FELHASZNÁLÁSÁVAL KÉSZÜLT
TARTALOM JOAN D. VINGE: BOROSTYÁNSZEMEK BOROSTYÁNSZEMEK „- Gondoltál már arra, T'uupieh - szólalt meg hirtelen a démon -, hogy ölni rossz dolog? Te sem akarsz meghalni... senki sem akar hamar meghalni." F. Nagy Piroska fordítása. Németh Lajos rajzai SZVETLANA JAGUPOVA: JAGUPOVA: VÍZI TÜNDÉR „Nyugtalanított, hogy a vízi tündér gyakran kimászott az akvárium falára; egy óvatlan mozdulatra könnyen lezuhanhatott onnan. Földeák Iván fordítása. Merczel Péter rajzai Trethon Judit: Csibészek és felfedezők Rigó Béla: Indul a nakonxipán-expedíció nakonxipán-expedíció TUDOMÁNY ÉS FANTASZTIKUM Hargitai Károly: Kronosz igájában Zsigovics Iván rajzai BOGÁTI PÉTER: IDŐTOJÁS Kész csoda - Erre csörög a dió! - A tudás fája - Botcsinálta Prometheus - Az alku - A tojás bosszúja - Mélységes mély... Sajdik Ferenc rajzai A ROBUR MELLÉKLETE CHISTOPHER BLACK: A TITOKZATOS ZÓNA „A spirális közeledik hozzád, forog, mint a tornádó. Biztos vagy benne, hogy ez is csak káprázat. Nem lehet más! Nem tüzelsz. Már majdnem elér… - Főnök! Főnök! - sercegi 5-SI. - Nyolc perc! Ez nem lehet érzéki csalódás! Ez a dög tényleg itt van! De a robot szavai elkéstek. A spirális rád ront. Békés András fordítása. Gábor József rajzai
JOAN D. VINGE
Borostyánszemek A néma néma,, söté sötétt utcá utcánn a kold koldus usas assz szon onyy egye egyene nese senn Lord Lord Chwi Chwiul ul hazának hátsó bejáratához csoszogott. Tétován sandított föl a halvány fényben fürdő tornyokra, majd karmos kezével megragadta az őr karját. - Egy szóra, uram... - Hozzám ne érj, vén boszorkány! - emelte fel az őr utálkozva utálkozva lándzsája vastagabbik végét. A rongyok közül kivillanó fürge lábat nem is látta, csak érezte, hogy egy pillanat alatt kibillen egyensúlyából, s máris ott fekszik hanyatt a tavasz tavaszii sárba sárban. n. Ismere Ismeretlen tlen kéz szöge szögezte zte mellén mellének ek saját saját lándz lándzsáj sájaa hegyét. Csak tátogott, hang nem hagyta el a száját. A koldusasszony egy amulettet dobott a mellére. - Nézd meg jól, te ostoba! Az uraddal van dolgom. - Az asszony visszalépett, de a lándzsahegy még türelmetlenül bökött egyet az a z őrön. A sötét kapualj szennyes sarában verg ődve a szeméhez emelte az amulettet. -Te... te vagy az? Mehetsz... - Meghiszem azt! - válaszolta a nő fojtott kacagással. - De még mennyire hogy mehetek... nem is egy okból, és nem is csak ide. Az Örök Változás Kerekén ülünk mindannyian. - Fölemelte a lándzsát. - Állj föl, bolond... bekísérned fölösleges, már várnak. Az őr talp talpig ig mocs mocsko kosa san, n, sártó sártóll csöp csöpög ögve ve tápá tápász szko kodot dottt föl, föl, s engede engedelme lmese senn félreá félreállt llt,, mialat mialattt az asszo asszony ny kisza kiszabad badítot ította ta hárty hártyás ás szár szárny nyai aitt a ruha ruha red redőiből. Nézt Néztee a csil csillo logv gvaa szétt szétter erül ülő szárnyakat, mely melyek ek segí segíts tség égév ével el az assz asszon onyy könn könnye yedé dénn lend lendül ültt föl a minte mintegy gy kétszeres kétszeres testmagas testmagasságba ságbann lévő bejá bejára rath thoz oz.. S amik amikor or már már elt eltűnt odabent, végre megereszthetett egy káromkodást. - Lord Chwiul? - T'uupieh, ha nem tévedek. - Lord Chwiul előrehajolt illatos mohából készített heverő jén, s tekintetét a hall sötétjébe fúrta. - Lady T'uupieh. - Az asszony kilépett a fénybe, rongyos csuklyáját hátracsúsztatta az arcából. Büszke elégtétellel töltötte el a tudat, hogy úgy lépett be ide, bókolás nélkül, mint egyik nemes a másikhoz. Kérges talp alpa bizsergett a lába alatt megbújó újó száz apró miih érzéki éki csiklandásától. Oly sok idő után még ma is milyen ismerős... Az alac alacso sony ny vízi vízikkő aszta asztall túlolda túloldalán lán lévő heverőt válas választo ztotta tta,, szem szembe benn a férfi férfiév éval al,, s hany hanyag agul ul végig égigddőlt rajta rajta koldus koldusron rongy gyaib aiban. an. Karmos Karmos ujjával ujjával kiemelt kiemelt egy szem zamatos kelet-bogyót kelet-bogyót a tálból, tálból, mely a csigavonalat utánzó faragással díszített asztalon állt, bekapta, s úgy csús csúszt ztatt attaa le a tork torkán án,, ahog ahogya yann anna annakk idej idején én,, amik amikor or az ilye ilyesm smii minden mindennap napos osnak nak számí számított tott.. Csak Csak ezutá ezutánn pillan pillantot tottt föl, föl, hogy hogy lássa, lássa, sikerült-e kellőképpen megsértenie a másikat. - Van merszed így törni be hozzám... Sikerült. Méghozzá alaposan... - Én nem törtem be hozzád. Te kerestél engem... hogy szükséged van a szolgálataimra. - Tekintete színlelt közömbösséggel pásztázta
végig a szobát, pedig alaposan szemügyre vette a kifinomult ízlésre valló freskókat, amelyek még ebben a kicsiny, félrees ő helyiségben is elborították a vízikő falakat... vagy talán elsősorban itt? Hány és miféle éjszak éjszakai ai találk találka, a, cselsz cselszöv övés és szính színhely elyee lehete lehetetttt már ez a kis szoba szoba?? Családjának illetve klánjának nem Chwiul volt a leggazdagabb tagja; márpedig a gazdagság és a hatalom látszata nagyon is sokat számított ebben a városban, ezen a világon - mert itt a gazdagság és a hatalom jelentett mindent. - Neke Nekem m T'uu T'uupi pieh eh,, az orgy orgyililko koss szol szolgá gála lata tair iraa van van szük szüksé sége gem. m. Meglep, hogy Lady T'uupieh el merte őt kísérni hozzám. - Chwiul már vissz visszany anyerte erte az önural önuralmát mát.. Miköz Miközben ben beszé beszélt, lt, az asszo asszony ny kettej kettejük ük fagyott leheletét nézte. - Akár Akárhhová ová megy egy az egy egyik, ik, követi veti őt a másik is. Ők kette kettenn elválaszthatatlanok. Ezt senki nálad jobban nem tudhatja, uram. - Nézte a hosszú, fakó kezet, amely a tál felé nyúlt, hogy egyszerre több bogyót is fölnyársaljon. A fagyos éjszaka ellenére a férfi csak egy testre simuló tunikát viselt, amely nem rejtette el a szárnyakra fűzött, tarka színekben pompázó, vibráló ékszereket. A férfi elmosolyodott, s az asszony felé villantotta enyhén kiugró, tűhegyes tépőfogait. - Mert a bátyám egybegyúrta a kettőt, amikor elorozta a birtokaidat? Engem már az is meglep, hogy egyáltalán eljöttél... honnan tudtad, hogy bennem bennem megbíz megbízhat hatsz sz?? - Suta Suta mozdul mozdulata atairó iróll az assz asszony onynak nak eszébe eszébe jutott, milyen súlyos teherként nyomják az ékszerek a törékeny, áttetsző, hártyás szárnyakat, annyira, hogy még repülni sem lehet t őlük. Mint minden nemest, rendszerint Chwiult is szolgák hada vette körül, hogy telj teljes esít ítsé sékk a lega legapró próbb bb szes szeszé zély lyei eitt is. is. A szín színle leltlt vagy vagy való valósá ságo goss tehetetlenség is a hatalom egyik csapdája volt, amolyan kedvtelés, amit csak csak a gazdag gazdagok ok engedh engedhett ettek ek meg magukn maguknak ak.. T'uupi T'uupieh eh elégté elégtétel tellel lel állapította meg, hogy az ékszerek nem túlságosan tú lságosan értékesek. - Nem bízom benned - felelte. felelte. - Csak magamban magamban bízom. De néhány bará baráto tom m tudt tudtom omra ra adta adta,, hogy hogy a szán szándé déko kodd komol komolyy - ezútt ezúttal al.. És, És, mondanom sem kell, nem jöttem egyedül. - A zsiványaid? - hangzott a tamáskodó kérdés. - Ők nem védenek meg. A nő nyugodt mozdulattal tárta szót a rongyait, melyek alatt, az oldalán ott rejtőzött a társa. - Igaz hát a hír - trillázta Chwiul lágyan -, mely szerint te lennél a démon hitvese. Az asszony elforgatta a démon szemének borostyánk ő lencséjét, s az most ugyanolyan szögb ől látta a szobát, mint ő; majd a lencsét egyenesen Chwiulra szögezte. A férfi könnyedén hátrahúzódott, ujjai a mohába kapaszkodtak. - „Az ezerszemű démonok ezerszer ezer gyötrelemmel kínozzák meg azok azokat at,, akik akik megs megsér értik tik őket" ket" - idéz idézte te T’uu T’uupi pieh eh Ngos Ngosss köny könyvé vébből, amelynek szertartásrendjével kötötte magához a démont. Chwiul idegesen megrendült, mintha föl akarna röppenni, de aztán csak ennyit mondott:
- Hiszem, hogy megértjük egymást. És hiszem, hogy jól választottam: tudom, milyen híven szolgáltad a Legfőbb Urat és az udvar többi tagját... Azt akarom, hogy ölj meg valakit a kedvemért... - Világos beszéd. - Azt akarom, hogy öld meg Klovhirit. T'uupieh meghökkent. - Ezúttal te szolgálsz nekem meglepetéssel, Lord Chwiul. A saját bátyád bátyádat? at? - És a földje földjeim im bitorl bitorlójá óját.t. Menny Mennyire ire sóváro sóvárogta gtam m rá, hogy hogy megöljem, hogy a két puszta kezemmel, lassanként szorítsam ki belőle az életét... De mindig mellette vannak a testőrei. - És a húgodat is... úrnőm. - A gúnyos felhang félreérthetetlen volt. Azt Azt akar akarom om,, hogy hogy pusz pusztu tuljljon on az egés egészz csal család ádja ja.. .... a fele felesé sége ge,, a gyerekei... Klovhiri... és Ahtseet. Ahtseet, a húga, gyerekkori társa, az egyetlen rokona, amióta a szüleik meghaltak. Ahtseet, akinek a gondját viselte, akit védelmezett; a drága, a cinkossá, árulóvá lett kicsi Ahtseet - aki büszkeséget, illendőséget, a család iránti tisztességet feledve képes volt önként társául szegődni a férfinak, aki mindenükből kiforgatta őket... Mindenre képes, csak hogy megtartsa a családi birtokokat, rikácsolta Ahtseet; mindenre, csak megtartsa a pozícióját. De ilyen áron nem szabad! Az ember nem adhatja meg magát, harcolnia kell! T'uupieh észrevett észrevettee Chwiul Chwiul kellemetlen kellemetlenül ül figyel figyelő tekint tekinteté etét,t, amelly amellyel el a szava szavaii nyomán keletkezett érzéseket fürkészte az arcán. Megérintette az övébe rejtett tőrt. - Miért? - kérdezte nevetve, holott a hogyanra volt kíváncsi. - Ehhez nem kell sok magyarázat. Unom már az örökös második szerepét. Akarom mindazt, ami az övé, a birtokaidat és minden egyebet. Pusztuljon az utamból, és senki se maradjon utána, aki nálam több jogot formálhatna az örökségére. - Miért nem magad végzel velük? Esetleg méreggel... nem ez lenne az első eset. - Nem. Klovhirinek túl sok a barátja, túl sok klánnal áll szövetségben, túl nagy befolyása van a Legf őbb Úrnál. „Véletlen" gyilkosságnak kell lennie. És nálad, nemes hölgy, keresve sem találnék alkalmasabbat, aki, megtenné nekem ezt a szívességet. T'uupieh kissé még bizonytalanul, de rábólintott. Nincs más, aki nálánál buzgóbban vágyakoznék a sikerre... és a lehet őségre, hogy végre végre megindítha megindíthassa ssa az ellentámad ellentámadást. ást. Mindmáig Mindmáig csak az alkalomra alkalomra várt. várt. Attó Attóll kezd kezdve ve,, hogy hogy kise kisemm mmiz izté ték, k, az ősz fogy fogyóó napj napjai aiba bann s a végtelen télben egyre csak hajdani birtokának mocsarait és ingoványait járta - s közben életének csaknem egyharmada eltelt. Itt gyű jtötte maga köré leghívebb szolgáit, néhány lázadót, maroknyi orgyilkost, s velük együtt együtt foszto fosztogat gatta, ta, gyilko gyilkolta lta Klovhi Klovhiriri embere embereit, it, tette tette tönkre tönkre phib-fo phib-fogó gó hálóit, lopta ki saját vadjait az ő kelepcéiből. S hogy éhen ne haljon, kirabolt mindenkit, aki a földjein átvezető utakra tévedt. De nemes volt, s az is maradt; a Legfőbb Úr elnézte, majd titkon még bátorította is banditizmusát: sok gazdag idegen járta a birtokain áthaladó utakat, s némi jutalék ellenében büntetlenül megtámadhatta őket. ket. Tiszt Tisztáb ában an volt volt vele vele,, hogy hogy a Legf Legfőbb Úr ezt ezt amoly amolyan an kegy kegyes es borravalóként löki elébe, kárpótlásul, amiért engedte, hogy kedvence,
Klov Klovhi hiri ri elve lvegye az ő birto birtoka kaitit.. Ő azon azonba bann mind minden en lehe lehettőséget megrag megragado adott, tt, hogy hogy a Legf Legfőbb Úr kedv kedvér éree tegy tegyen en:: így így aztá aztánn idővel kény kényes eseb ebbb és busá busása sabb bb hasz haszno nott hajt hajtóó ügye ügyeke kett is rábí rábízt ztak ak - ami ami rendszerint egy-egy ellenség megsemmisítését jelentette. Lassanként tehát orgyilkossá is vált - és rájött, hogy a „nemes" és az „orgyilkos" nem is olyan távoli fogalmak: mindkét elnevezés kötélidegzetet, ravaszságot és teljes lelkiismeret-hiányt követel viselő jétől. És mert ő volt T'uupieh, mindent, amihez hozzáfogott, remekül vitt véghez. Ám ha a vérbosszúra gondolt, édeskevésnek tűnt minden jutalom... mindmostanáig. - Nem válaszoltál - szólalt meg Chwiul. - Ez azt jelentené-e, hogy velem ellentétben te visszariadsz a rokongyilkosságtól? Az asszony élesen felkacagott. - A szavaid kétszeresen is bizonyítják, hogy ítél őképességed nem ér föl az enyémmel... Szó sincs róla, hogy visszariadnék. Valójában égek a vágytól! Csak nem hittem volna, hogy azért fogom Klovhirit a jég alá küldeni, hogy végül birtokaimat a fivére kapja meg. Miért tenném meg neked ezt a szívességet? - Mert nyilvánvaló, hogy egyedül nem boldogulsz vele. Klovhirinek nem sikerült téged megöletnie, pedig régóta zaklatod már, s ez a te ügyességedet bizonyítja. De éppen ezzel keltetted föl a gyanakvását: testőrei úgy vigyáznak rá, hogy a közelébe se juthatsz. Olyas Olyas valaki valakivel vel kell kell szövet szövetség ségre re lépned lépned,, akiben akiben ő feltétel feltétel nélkül nélkül megbízik. S ez a valaki én vagyok. Csak én adhatom a kezedbe. - Mi lesz a jutalmam, ha igent mondok? A bosszú édes, de nem elég. - Megkapod, amit csak kérsz. - A birtokomat - mosolygott a nő. - Még te sem lehetsz ilyen naiv... - Nem. – T’uupieh kinyújtóztatta egyik szárnyát. - Nem vagyok ilyen naiv. Tudom, mennyit ér. – Egy aranyfelleges nyári nap emléke villant föl benne... hosszan lebegett a hullámzó tó fölötti meleg légáram hátán... néz nézte a majo majors rság ág töré töréke keny ny-ró -rózs zsas aszí zínn torn tornya yaitit,, a fény fényük ükbe benn fürd fürdő, szél szélfú fútt ttaa fák csúc csúcsa sait. it... .. nézt néztee az olva olvadt dt fémt fémtől csillo csillogó, gó, sáfrán sáfrány-, y-, karmazsin karmazsin-- és akvamarins akvamarinszíne zínekben kben pompázó pompázó ammóniame ammóniamedenc dencéket, éket, melyek tükrökként villogtak a családi birtok olvadék felszínén... a családi birtok földjén, mely a végtelenbe nyúlt, akár a nyár... - Tudom, mennyit ér - ismételte, s a hangja ezúttal kemény volt. - Azt is tudom, hogy Klovhiri még mindig a Legfőbb Úr kegyence. Jól mondod, Klovhirinek sok hatalmas barátja van, akik, ha ő meghal, mind hozzád pártolnak. Nekem, hogy elegendő befolyásra tegyek szert, s visszaszerezhessem, ami az enyém, nagyobb hatalomra, nagyobb vagyonra van szükségem. Erre esélyem sincs - ma még. - Jégből vagy faragva, T’uupieh. Tetszel nekem. - Chwiul előrehajolt. Homályos-vörös szeme végigkalandozott az asszony testén; eltűnődött, vajon mi rejtőzhet a rongyok alatt, az árnyakkal teli szoba foszforeszkáló mélyén. Aztán újra a nő arcára nézett. T’uupieh arca nem árulta el, bosszantja vagy mulattatja-e a dolog. Nekem nem tetszenek azok a férfiak, akiknek ez tetszik bennem. - Még akkor sem, ha ezáltal visszanyernéd a birtokaidat?
- Az egyik feleségedként? - Fagyott égként reccsent a hangja. Uram! Épp az imént határoztam el, hogy megölöm a húgomat, amiért ezt tette. Hamarabb lennék öngyilkos. A férfi vállat vont, és visszafeküdt a heverőre. - Ahogy óhajtod... - kezének mozdulata olyan volt, mint valami felmen felmentés tés.. - Mibe Mibe kerül kerül hát, hát, hogy hogy megsz megszaba abadul duljak jak a fivére fivéremt mtől... s egyben tőled is? - Aha - bólintott az asszony, aki többet értett, mint amit a szavak eláru elárultltak ak.. - Előbb megvás megvásáro árolod lod a szolg szolgála álataim taimat, at, aztán aztán rövid rövid úton úton kifizetsz engem is. Velem nem lesz olyan könnyű dolgod. De -... - De most még ügyelnem kell a látszatra. Csipegette a bogyókat az asztalon lévő tál tálbból, ól, s közbe özbenn eln elnézte az egyik yik fala falatt dísz díszít ítő selymes, smara maraggdárn dárnyyalat alatúú ammó ammónniav iavíz-z íz-zuh uhat atag agot ot.. A toro torony ny kics icsiny iny úszómedencéjébe zúdult alá a magasból, zenéje elnyomta az odabent beszélgetők hangjá hangjátt az esetl esetleg eg kívül kívül hallg hallgató atódzó dzókk elől. Szépség és körültekintő óvato óvatoss sság ág... ... Kell Kellem emet etle lenü nüll érin érinte tette tte,, hogy hogy a moha mohaág ágyy pézsmaillata egy másodpercre fölidézte benne a gyerekkort: emlékezett a puha ágyra egy lágyan zsongó tavaszi éjszakán... - De nemcsak az évszakok változnak, én is változásokat észlelek magamon. Talán vissza kell kellen enee térn térnem em a váro városb sba. a. Tets Tetszi zikk neke nekem m a torn tornyo yod, d, Lord Lord Chwi Chwiul ul.. Szépséget sugároz, s egyben körültekint ő óvatosságot. - Köszönöm. - Ha nekem adod, megteszem, amire kérsz. Chwiul felült, szemöldöke összefutott gondterhelt homlokán. - A saját városi házamat? - Hirtelen megkönnyebbült. - Mást nem kívánsz? Az assz asszon onyy elmé elmély lyül ülte tem m néz nézte a szét széttá tárt rt ujja ujjall közt közt fesz feszül ülő csökev csökevény ényes es úszó úszó hártyá hártyákat kat.. - Tudom, Tudom, hogy hogy megleh meglehet etősen szerény szerény kívánság. - Összezárta ujjait. - Mégis beérem ennyivel, tudván, micsoda elégtétel lesz, ha megszerezhetem. És ha sikerrel járok, neked többé úgysem lesz szükséged rá. - Nem... - A férfi egészen megnyugodott. - Azt hiszem, nem. Aligha fog hiányozni, ha már a magaménak tudhatom a birtokaidat. Az asszony az utolsó szavakra nem reagált. - Nos, akkor megegyeztünk. Most pedig rajtad a sor, hogy eláruld, hogyan férkőzhetek Klovhiri közelébe. Mi a terved, amivel őt és családját a kezemre juttatod? - Ugye, tudod, hogy a húgod és a gyerekek ma este meglátogatnak engem ebben a házban? És hogy Klovhiri még az új nap el őtt vissza fog térni? - Tudom. - Az asszony színlelt közömbösséggel bólintott, mert tudta, hogy ogy ha nem mutat tatta is, is, Chwiult valóban meglepte, te, hogy ő bemerészkedett a házába. A démo démonn boro borost styyánsz ánszem emee látt láttár áraa kihú kihúzt ztaa tokj tokjáb ából ól a tőrét, rét, és végigsimított a vízikővel impregnált fa fűrészes pengéjén. - Kívánod, hogy elvágjam a torkukat, mialatt mélyen alusznak a házad fedele alatt? - Gondosan ügyelt rá, hogy hangja kell őképpen hitetlenkedő legyen. - Nem! - Chwiul homlokán ismét összefutottak a ráncok. - Miféle bolond beszéd ez... - Elhallgatott, majd kisvártatva folytatta: - Az új nap hajn hajnal alán án a megs megszo zoko kott tt útv útvonal onaluk ukon on viss visszzatér atérne nekk a birt birtok okuk ukra ra..
Megí Megígé gért rtem em,, hogy hogy elkí elkísé sére rem m őket, ket, neho nehogy gy baju bajukk essé essékk útkö útközb zben en.. Vezetőt is fogadtam, aki eligazít bennünket az ingoványban. De a vezet ő el fog követni egy hibát... - Én pedig ott várakozok. - T'uupieh szeme csillogott. A gazdagok télen szánnal tették meg a hosszabb utakat. Legszívesebben hártyás vitorlákkal röptették át magukat a befagyott olvadékon, s ott, ahol a talaj göröngyös, hepehupás volt, rabszolgák húzták a szánt. De a tavasz közeledtével megkezd ődött az olvadás: virágokként nyiladoztak itt is, ott is az alattomos posványok, gödrök, s elnyelték a gyanútlan utazót. Csak a tapasztalt vezetők ismerték ki magukat a felszínen, csak ők tudták megkül megkülönb önböz öztet tetni ni a vízik vízikő utak utakat at az örök örökké ké válto változó zó ammó ammóni niav avíz íz-olvadéktól. - Jó - mondta a nő. - így nagyon jó lesz... A vezet őd gondoskodik a megfelel ő iszapgödörről, én pedig csapdába ejtem őket, akár a phibeket. - Pontosan. De én is ott akarok lenni, amikor munkához látsz. Látni akarom. Majd kimentem magam valamivel, amiért ott kell hagynom a csapatot, és megkereslek a mocsárban. A vezet ő csak akkor tér le a jó útról, ha meghallja a jelzésemet. - Ahogy óhajtod. Bőségesen megfizettél ezért az el ő jogodért. De egyedül jöjj! Az embereimnek sem segítségre, sem beavatkozásra nincs szüks szükségü égük. k. - Felült, Felült, hossz hosszúú lábait lábait leeng leengedte edte az érzéki érzékien en bizser bizserget gető szőnyegre. - Ha pedig bolondnak nézel, és azt hiszed, magamat is a kezedre adom, jól figyelj! - mondta a férfi. - Ha Klovhirit meggyilkolják, a gyanú mindenekelőtt rád fog terelődni. Én leszek az egyetlen tanú, aki akár meg is esküszik a Legfőbb Úr színe előtt, hogy nem a zsiványaid voltak a támadók. Ezt jól vésd az agyadba! - Úgy lesz - bólintott az asszony. - Nos, hogyan találok rád? - Ne törődj ezzel! Az én ezer szemem megtalál téged. - Rongyai közül ismét előkotorta a démon szemét. - Ez... ez is részt vesz a támadásban? – kérdezte Chwiul egy kissé feszengve. - Vagy igen, vagy nem; ahogy jónak látja. A démonokat nem köti magához az Örök Változás Kereke, ahogy téged vagy engem. De annyi bizonyos, hogy találkozni fogsz vele - ha nem is testi valójában -, ha eljössz. - Végigsimított rongyai közt rejtőző zsebén. - Nos, te meg azt vésd jól az agyadba, hogy ezen a találkozón az én test őröm is jelen lesz. A démonok pedig nem felejtenek. Fölállt, tekintetét még egyszer végigjáratta a szobán. - Jól fog fogom mag magam érezni itt. - Újra Chwiulra lra pillantot tott. Megkereslek, ha eljön az új nap. - Ha eljön az új nap - ismételte a férfi, s ő is fölállt. Felékszerezett szárnyain visszatükröződött a fény. - Fölö Fölösl sleg eges es,, hogy hogy kikí kikísé sérj rj.. Nem Nem kelte keltekk felt feltűnést. nést. - Könny Könnyedé edénn megh meghaj ajto tott ttaa magá magát, t, mint mint az egye egyenl nlőek köz közt szok szokás ás,, s elin elindu dultlt az árnyékba vesző hall felé. - Azt már eldöntöttem, hogy megszabadulok az őrödtől. Nem tudja megkülönböztetni az úrinőt a koldusasszonytól. koldusasszonytól.
- A Kerék újra fordult velem, démonom. Klovhiri halálával az én napjaim is véget érnek a mocsárban. Beköltözőm a városba... és mihelyt a halak kiülnek a fákra, ismét én leszek az uradalmam úrnő je! T'uupieh gonosz örömt ől fénylő, idegen arca elfordult a számítógép terminá terminálja lja fölött fölöttii képern képernyyőn. Shan Shanno nonn Wyle Wylerr befe befeje jezzte a ford fordít ítás ás gépelését, kikapcsolta a fejhallgatóját, és hátradőlt ültében. Szokásos mozd mozdul ulat atáv ával al - amel amelyy jele jelezt zte, e, hogy hogy lass lassan an vissz isszat atér ér valós alóság ágos os környezetébe - végigsimított hosszú, szőke, hátrafésült haján. T'uupieh-t hallgatva mindig cserbenhagyta a valóságérzéke, amely figyelmeztette volna, hogy a Földön van, nem pedig ezerötszáz millió kilométerrel odébb, a Szaturnusz körül kering ő Titánon. T'uupieh! Valahányszor úgy érzem, érzem, igazán igazán megsz megszere erettel ttelek, ek, mindig mindig úgy döntes döntesz, z, hogy hogy elvágo elvágodd valakinek a torkát... Této Tétova va bóli bólint ntás ássa sall nyug nyugtáz tázta ta a szem személ élyz yzet et és a techn technik ikus usok ok elismerő morm mormol olás ását át,, akik akik szin szinte te a száj szájáb ából ól kapk kapkod odtá tákk ki az új információkat. Csak amikor a számítógép kidobta a fordítás másolatait, kezdtek szétszéledni mögötte. Ki hinné, hogy immár több mint egy éve ezzel foglalkozik? Csak nosztalgiát érzett, nem sajnálatot, amikor a falra ragasztott koncertplakátjaira nézett. Felsóhajtott, amikor hallotta, hogy valaki Marcus Reeddel beszél telefonon. - Mihelyt a halak kiülnek a fákra? Gúnyolódsz? A vállán keresztül pillantott föl dr. Garda Bach vaskos figurájára. - Szia, Garda! Nem is hallottam, hogy bejöttél. A n ő fölnézett a fordítás egyik másolatáról, s villás végű sétabotjával gyengéden vállon veregette. - Tudom, kisfiam. Se látsz, se hallasz, ha T'uupieh beszél. De mit jelent ez? - A Titánon ez a nyarat jelenti, amikor a triphibiák harmadszorra változnak át. Vagyis a mi időszámításunk szerint mintegy öt év múlva. - Aha! Aha! Pers Perszze... e... Hiáb Hiába, a, az öreg öregne nekk már már lass lassan an foro forogg az esze esze kereke... - Fekete köpenye bánatosan lengett, amint megcsóválta őszes fejét. A fiú, tudván, hogy ezt nem kell komolyan venni, elvigyorodott. - Lehet, hogy az ötven idegen nyelv után éppen a titáni az utolsó csepp a pohárban... - Ja... ja... lehet... - A nő nehézkesen zökkent le az egyik közeli székbe, s már bele is merült a fordítás szövegébe. Nem hitte volna, gondolta a fiú, hogy egyszer még ennyire megszereti a vén tyúkot. Berkel Berkeleyey-ben ben tanult tanult lingv lingvisz isztik tikát, át, s ott ismert ismertee meg a nőt: ő vol voltt a nyelvészeti stúdiumok grande dame-ja, akkoriban, amikor léteztek még itt a Földön nyilvántartásba nem vett nyelvek. De oly ügyesen tette a nevét mint „valóságos szaktekintélyét" ismertté a sajtóban, arcát pedig a televízió képernyő jén, hogy a fiú rövid idő alatt belátta, Garda valódi tehe tehets tség égee az „érté „értéke kesí síté tésb sben en"" van. van. Amik Amikor or végr végree szem személ élye yese senn is megismerte, véleménye ugyan egy jottányit sem változott, de egyszer s mindenkor mindenkorra ra meggyőződött dött róla róla,, hogy ogy a nő valób valóban an jó ismer ismerő je a kulturális lingvisztikának. Ebből arra is rájött, hogy Garda akcentusa merő szemfényvesztés. De a túlcirkalmazott beszédstílus ellenére - vagy talán éppen annak következtében - rá kellett döbbennie, hogy a n ő
lingvisztikával kapcsolatos, elavult nézetei sokkal közelebb állnak az ő komm kommun unik ikác áció ióró róll vallo allott tt felf felfog ogás ásáh ához oz,, mint mint akár akár a sajá sajátt szül szülei ei véleménye. - Igaz Igazán án remek remek,, Shan Shanno non! n! Egys Egysze zerrűen reme remek, k, amit amit csin csinál álsz sz.. Meglep, hogy milyen érzékkel nyúlsz egy mer őben idegen nyelvhez. Mihez is kezdenénk, ha nem csatlakozol hozzánk? - Nyilván nélkülem is boldogultatok volna - felelte, pedig nagyszer ű érzés volt, hogy kivívta egy általa nagyra becsült ember csodálatát. Újra a számít ámítóg ógép ép konz onzoljá oljára ra pill pillaanto ntott, tt, az egy egyik szél szélét étől har harminc minc centiméterre lévő két, zöld fénnyel világító m űanyag korongra, amelyek így így együ együtt tt egy egy virt virtuó uózz zong zongor oram aművész vész és egy egy száz százez ezer er bill billen enty tyűn gépelni tudó ember sokoldalúságával ruházták fel őt. Ez az új IBMszin szinte tetiz tizáto átorr volt volt a hang hangja ja,, a kapc kapcso sola lata ta T'uu T'uupi pieh eh-v -vel el:: érin érinté tésr sree működtethető kont kontro rolllleg egys ység égei ei arra arra is alka alkalm lmas asak ak volt voltak ak,, hogy hogy visszaadják a n ő nyelvének elképeszt ő bonyolultságát. Isten ajándéka volt ez a nyelvészek számára... feltéve, hogy akadt egy, a zenem űvész érzékenységével érzékenységével és vénájával rendelkező ember, aki teljes mértékben ki tudta használni a kapacitását. Újra fölnézett, ezúttal ki az ablakon, Coos Bay immár ismer ős, ködbe vesző körvonalaira. Minthogy nagyon kevés nyelvész volt egyúttal zenész is, egy emberként tiltakoztak a szintetizátor ellen. Az öreged ő új hullám régi gárd árdája - köztük apja, a profes fesszor és anyja, a kommu mmunik nikáció ációss mérnö érnökk - még mind mindig ig a mat matemat ematik ikán án alap alapul ulóó számítógépes fordítás meddő hitében ringatták magukat. Még mindig azokkal a suta programokkal vesz ődtek, amelyekre morfémák végtelen sora sora neheze nehezedet dett,t, és amely amelyek ek - állító állítólag lag - egysze egyszerr majd majd minden mindenfél félee üzenet megalkotására képesek lesznek bármely adott nyelven. De az évek évek óta óta kido kidolg lgoz ozott ott,, álla álland ndóa óann töké tökéle lete tesí síte tett tt szám számít ítóg ógép ép alko alkotta tta fordítások még mindig hasznavehetetlenül kezdetlegesek és felületesek voltak. A főiskolán már nem talált új nyelvet, amit felkutathatna, arra pedig nem adtak engedélyt, hogy szintetizátorral tárjon föl régieket. Így aztán egy végső, keserves családi veszekedés után - otthagyta a f őiskolát. A szintetizátorba vetett hitét második szerelmébe, a zenébe helyezte át; arra a területre, ahol - reményei szerint - még volt értéke a valódi kommunikációnak. Most, huszonnégy éves korára elérte, hogy a feln őtté vált rajongók óriási tömegei s a „rock"-nak nevezett, örökké változó zene szeretetét elődeitől öröklő új, felnövekvő nemzedék számára ő Shann, a zenész, a zenészek zenésze, akit h ősként tisztelnek. És a szülei évek óta szóba sem állnak vele. - Csak semmi álszerénység! - korholta Garda. - Mihez kezdtünk volna nélküled? Magad is épp eleget panaszkodtál az anyád módszerei miatt miatt.. Tudo Tudodd jól, jól, hogy hogy T'uu T'uupi pieh eh nélk nélkül ül tizeda tizedann nnyi yi info inform rmác áció iótt sem sem kaptu ptunk volna olna a Titán itánró róll, ha ő tová tovább bb erőltet ltetii azt azt az átko átkozo zott tt számítógépes fordítást. Shannon homlokán összefutottak a ráncok a b űntudattól. - Nézd, én tudom, hogy voltak kit űnő találataim – a legtöbbje valóban ilyen volt -, de semmire sem jutottam volna, ha ő nem végzi el az elemzéseket, amikor én még itt sem voltam. - Az anyja, miután évekig dolg olgozot ozottt a NA NASA SA-n -nak ak a műhold holdak akka kall és űrszondákk rszondákkal al létesített létesített
számítógépes kommunikáció titkos nyelvezetén, rögtön a vezérkarba került; és mert nyelvészeti háttérrel Is rendelkezett, Marcus Reed, a Titán-terv Titán-terv vezet vezető je őt állíto állította tta a frissib frissiben en verbuv verbuvált ált kommun kommuniká ikáció cióss szakemberek csoportjának élére. A hangelemzéssel kezdte, melynek során az idegen hangot a számítógép segítségével emberi fül számára hallható tartományba kellett sűríteni, majd a komplex hangokat több, egyszer űbb, bb, végs égső soro soronn embe emberi ri hang hanggá gá kell kellet ettt felo felosz szta tani ni.. .... Ő azonosította a fonémákat, választotta külön a morfémákat, morf émákat, s beillesztvén őket a meg megfel felelő nyelv nyelvtan tanii kere kerete tekb kbe, e, legv legvég égül ül megha meghatá táro rozt ztaa a mindegyiknek megfelelő angol hangot. Shannon azokban a kezdeti TBinterjúkban megnézte anyját, aki szerencsétlen arccal feszengett, mialatt Reed előadást tartott a sajtó lenyűgözött képviselőinek. De amit végül dr. Wyler kommunikációs mérnök mégiscsak kénytelen volt elmondani nekik, az mindnyájukat a székhez szögezte: ő maga pedig - nem tudván ellenállni a kísértésnek - a legközelebbi géppel Coos Baybe repült. - Nem sértésnek szántam - folytatta Garda. – Anyád nyilvánvalóan jó szakember. Csak lenne egy kicsit... rugalmasabb! - Neked is ez a véleményed - bólintott a fiú szomorúan. - Ő még mindig azt szeretné, ha egyszer űen kihajítanák a szintetizátort. Amióta idejöt idejöttem tem,, nem találj találjaa a formáj formáját. át. De Reed Reed legalá legalább bb méltán méltányol yolja ja az „értékeimet". - Amikor először lépett be az intézetbe, Reed úgy fogadta, mint rég elveszettnek hitt fiát... Hiszen ő éppoly gyakorlott nyelvész volt, mint amilyen lehetséges muzsikus, aki ráadásul hosszú éveket töltött el két óriás árnyékában, s most hosszabb id őt szeretett volna itt tölteni, hogy bepillantást nyerjen anyja munkájába... Szerényen elfogadta ezt az alapállást - és akkor, mintegy végszóra, megjelentek a tévékamerák és a riporterek... s számára abban a pillanatban világossá vált, hogy nem dr. Wyler kisfiának, hanem Shann-nek, a zenésznek a látogatását akarják rögzíteni. De már az első alkalommal egy idegen világ „zenészével" kellett „föllépnie". Ráadásul azonnal beleszeretett ebbe a hangba... mert az ideg idegen en besz beszéd éd maga maga volt volt a zene zene.. Foné Fonémái máikk két-h két-hár árom om,, egym egymás ásra ra illesztett hangból álltak, összhangzó fonémák alkottak minden egyes morfé morfémá mát, t, s az egés egészz így így együ együtt tt a hull hullám ámzó zó víz víz képz képzet etét ét kelte keltette tte.. Akko Akkord rdok okba bann besz beszél éltek tek,, s az ered eredmé mény ny egy egy olya olyann kóru kórusm smű volt, mely melybe benn kris kristá tály lyha hara rang ngok ok csil csilin inge geltltek ek,, üveg üvegcs csilillá láro rokk tört törtek ek ezer ezer darabra... Egyik nap telt a másik után; eleinte nem tehetett mást, mint anyját és anna annakk assz asszis iszt zten ense seitit figy figyel elte te rett retten enet etes es csal csalód ódot otts tság ágga gal:l: anyj anyjaa számítógépes-elemző móds módsze zere re jól jól működött ködött T'uupi T'uupieh eh beszé beszédén dének ek kezdeti transzfonemizálásakor, és hogy T'uupieh érdeklődését ébren tartsák, viszonylag hamar megtanulták, hogyan továbbítsák nehézkes üzeneteiket a szonda hangvisszaver ődés-lokalizáló eszközével. De még az ismert ismert emberi emberi nyelv nyelvek ek esetéb esetében en is hatást hatástala alanna nnakk bizony bizonyult ult az a módszer, amikor az információt a számítógép billentyűzetén keresztül táplálták be, majd a lehet ő legfinomabb programozással próbálták azt lefordítani a kívánt nyelvre. Ő pedig szinte vallásos szenvedéllyel hitte, hogy a szintetizátort éppen a kommunikáció e csodájára tervezték, s ő, egyedül ő hivatott rá, hogy mindazokat az árnyalatokat és finomságokat megragadja, amelyek örökre rejtve maradnak a gépi fordítás számára.
Megpróbált közeledni az anyjához, kérve, egyezzen bele a szintetizátor alkalma alkalmazá zásáb sába, a, de megsem megsemmis misítítő vála válasszt kapo kapott tt tőle: „Ez egy kutatóközpont, nem pedig lemezstúdió." Ezután fordult - anyja tudta nélkül - Reedhez, aki el volt ragadtatva. És amik mikor végre a ten tenyere alatt érezte a halványan vibrá ibrálló fénylemezeket, s megpróbálta újraalkotni az idegen világnak a beszédét, már tudta, kezdettől fogva neki volt igaza. Szívfájdalom nélkül szabadult meg zenészi kötelezettségeit ől, s szinte megkönnyebbülve tért vissza arra a területre, amit mindig is előbbre valónak tartott. Nézte a képernyőt, melyen T'uupieh meghitten ismerős mozdulattal dőlt a szonda ívelt oldalához, félig eltakarva Shannon el ől a táborhely látv látván ányá yát. t. Szer Szeren encs csér éree mind mind ő, mind mind embe embere reii mármár-má márr aggá aggály lyos os gondoskodással vették körül a szondát, még állandó táborhelyváltásuk közben is, amikor egyik helyr ől a másikra cipelték magukkal. A fiúnak eszébe jutott, ml történne, ha véletlenül m űködésbe hoznák az automata védőszerkezetet, melyet a támadó állatok ellen építettek be a szondába: az elektromos ütés fájdalmas volt, de kellőképpen fölerősítve lehetett akár végzetes is. És azon is elt űnődött, mi lett volna a szondával, ha az (és a „szemei") nem illik bele olyan jól T'uupieh démonhitébe. El sem tudt tudtaa képz képzel elni ni,, hogy hogy talá talánn soha sohase sem m ismer ismerii meg meg őt, nem hall hallja ja a hangját... Több mint egy esztend ő telt el azóta, hogy ő és a világ értesült a fantasztikus hírről: a Szaturnusz legnagyobb holdján értelmes élet van! Arra már egyáltalán nem emlékezett, hogy valamikor régen, 1979-ben és 1981-ben két ízben is elrepültek a Titán mellett, annál inkább az 1990-es műholdra, amikor az áttetsző aranyfelhőkön át már vethettek egy futó pillantást a Titán felszínére. A néhány lebocsátott miniszonda azonban azt bizonyította, hogy itt is az az „üvegházi hatás" érvényesül, amely a Vénuszt fortyogó pokollá változtatta. De az a néhány fénykép minden vitát kizáróan megmutatta, hogy a Titánon igenis létezik élet. Ez a felfe felfede dezé zéss elég elég volt volt ahho ahhozz - a napr napren ends dsze zert rt illet illető annyi csalódás után -, hogy máris újabb missziót kezdeményezzenek: egy olyan szonda felküldését, amely magáról a felszínr ől küldi vissza az adatokat. És a szonda felfedezte azt az él őlényt, amely az emberrel azonos értelm értelmii szinte szintenn állt... állt... helyes helyesebb ebben en szólv szólva, a, az élőlény lény fede fedezzte fel fel a szondát. És T'uupieh felfedezése sikerré változtatta a potenciálisan már kudarcba fulladt küldetést: a szonda ugyanis egy nagyméret ű, helyhez kötött adatfeldolgozó egységből, valamint tíz „szem"-ből, azaz kisegítő egységb ől állt, amelyeket szét akartak szórni a Titán felszínén, hogy azok továbbítsák az információkat a főegységhez egységhez;; a leszállás leszállás során azonban a kisegítő egy egység ségek ek kioldó kioldósz szerke erkeze zete te valami valamikép képpen pen megh meghib ibás ásod odot ott, t, és a „sze „szeme mek" k" egyt egytől egyig annak a lakatla tlan ingov ingovány ánynak nak néhány néhány négyz négyzetk etkilo ilomét métere eress térségé térségébe be zuhan zuhantak tak,, ahol ahol maga a f őegység is földet ért. De T'uupieh önzéssel átitatott hite - és buzgalma, hogy kiengesztelje „démonát" - kárpótolt mindenért. Shannon ismét fölnézett T'uupieh hihetetlenül nem emberi arcára, amely immár olyan ismerős volt számára, mint önnön tükörképe. A nő elképesztő türelemmel várakozott „démona" válaszára: több mint egy órába telik, míg üzenete üzenete átjut a világaik világaik közt tátongó tátongó szakadék szakadékon, on, majd
még egyszer ennyi ideig tart, míg az emberek megvitatják a választ, és Shannon elkészíti a fordítást... Az asszony újabban már több id őt töltött a szondával, mint a saját embereivel. Az uralkodó magányossága... mosolyodott el a fiú. A nő holdsápadt arcának szinte teljesen lapos profilja lassan feléje - a kamera lencséje felé - fordult; a vékony száján megjelenő halvány mosoly nem mutatta meg hosszú, éles fogait. A fiú most szemből látta egyetlen, vörös, pupilla nélküli szemét s az alatta félk félkör örbe benn futó, futó, sarl sarlóó alak alakúú orrh orrhas asít íték ékot ot.. Fagy Fagyos os cian cianid idlé léle legz gzet etee kékesfehéren ragyogott az Illés-tüzek kísérteties gy űrű jétől megvilágítva; ezek a tüzek gomolyogtak a szonda körül a Titán véget nem ér ő, nyol nyolcn cnap apos os éjsz éjszak akáj ájáb ában an.. A távo távolili cser cserjé jéss kusz kusza, a, fagy fagyot ottt ágai ágainn tűzgömbök csüngtek holmi lampionokként. Hihetetlen volt... vagy inkább nagyon is logikus - attól függően, hogy melyik biológus szemlélte -, hogy a Titán nitrogén- és ammóniaalapú élete milyen sok egyezés egyezéstt mutatott mutatott a Föld oxigénoxigén- és vízalapú életével. életével. T'uupieh mégsem volt ember, és muzsikáló szavainak egy-egy üzenete megcsúfolni látszott minden eszményt, ami a fiúban élni akart iránta és fajtársai iránt. A nő az elmúlt évben tizenegy orgyilkosságot követett el, és isten isten tudja, tudja, hánya hányatt ölt még meg, meg, miután miután zsivá zsiványa nyaii segít segítség ségév ével el kirabo kirabolta lta őket. ket. Nem Nem másé másért rt működi ködikk együ együtt tt a szon szondá dáva vall - közö közöltltee Shannonnal -, mert nála vérengzőbb híre csak egy démonnak lehet, tehát csakis egy démon méltó rá, hogy kivívja az ö tiszteletét. De abból a kevésb ől ítélve, amit az asszony megmutathatott és elmesélhetett nekik a világról, amelyben élt, ő sem volt se jobb, se rosszabb, mint bárki más a Titánon - legföljebb értelmesebb volt a többinél. Talán egy kor, egy kultúra foglya volt, amelyben nem adták, hanem ontották a vért? Vagy valam alamel elyy biol biológ ógia iaii szin szinte tenn elev elevee elre elrend ndel elte tete tett tt,, hogy hogy T'uu T'uupi pieh eh kegyet kegyetlen lenség séget et hirdes hirdessen sen a filozó filozófiáj fiájáv ával, al, illetv illetvee filozó filozófiáv fiáváá emelje emelje a kegyetlenséget? T'uupieh mögött, a nitrogén tábortűz körül néhány bandita énekelni kezdett - az idegen népi dallamokból a fordítás egyhangúan ismétlődő verset kalapált. De ugyanezek a dallamok tiszta, eredeti formájukban bonyolultnál bonyolultabb harmóniákba olvadtak össze, s a dal nagyobb egységében az egész maga a zene volt. Shannon a fejhallgatójáért nyúlt, újra fölvette, s a világ megszűnt létezni körülötte. Egyszer azt álmodta, hogy akkordokban tud énekelni... Néhá Néhány ny hóna hónapj pjaa a besz beszél élge geté tése sekk köz közti várak árakoz ozás ás hoss hosszú zú szüneteiben ő maga is komponált az idegen minta alapján néhány dalt a szint szintetiz etizátor átoron. on. Szeré Szerény, ny, együgy együgyű kis kis válto áltoza zato tokk volt voltak ak ezek ezek az eredetiekhez képest, mert ahhoz, hogy a sajátjainak érezze őket, a nyel nyelvvben ben meg megszerz erzett ett gyako akorlat rlataa nem nem volt olt elég elég.. Az ének éneklé léss hozzátartozik a vallási szertartáshoz, mondta T'uupieh. „De ők nem azért énekelnek, mert vallásosak; azért énekelnek, mert szeretnek énekelni." Egyszer gondolt egy nagyot, s eljátszotta neki egyik saját szerzeményét a szintetizátoron szintetizátoron.. A nő csak bámult rá (illetve a szonda aranyszemébe) jeges türelemmel, némán. Ő maga sohasem énekelt, halkan, csak úgy magának harmonizált. Vajon mit szólna hozzá, gondolta, ha elárulná, hogy a zsiványok dalai már meghozták neki az első platinalemezt. Talán semmit... de ismerve őt - feltéve, hogy érthetően meg tudná magyarázni
neki, miről van szó -, bizonyára kegyesen fogadná, hogy hasznát vette emberei képességének. képességének. Hozzájárult, hogy a lemez hasznát a NASA-nak adományozzák (és noha kezdettől ez volt a szándéka, mégis bosszantotta, hogy éppen Reed kérte meg rá), és azt is megértette, hogy a gesztust titokban kell tennie. De a legközelebbi sajtókonferencián az egyik riporter éppen erre kérdezett rá, mire Reed kitálalt az egésszel. Amikor az anyját kérdezték, mit mit szól szól fia fia nagy nagyle lelk lkűségéhe ségéhez, z, ő csak csak ennyit ennyit mormog mormogott ott:: „Lassa „Lassann háromgyűrűs cirkus cirkuszt zt csinál csinálnak nak a Szatur Szaturnus nuszbó zból", l", s azzal azzal faképn faképnél él hagyta őt, aki azt sem tudta, nevessen-e vagy káromkodjon. Shan Shanno nonn gyűrött rött kaft kaftán ánja ja zsebé sebébe be nyúl nyúlt, t, kive kivett tt egy egy gyűrött ciga cigare rett ttac acso soma mago got, t, és rágy rágyúj újtot tott. t. Gard Gardaa finto fintoro rogv gvaa néze nézett tt föl, föl, és megcsóválta a fejét. Ő nem dohányzott, s más szenvedélynek sem hódolt (noha a fiú gyanította, hogy vannak férfiismerősei). Egyszer már megpróbálta őt - hasztalanul és hosszasan - lebeszélni a cigarettáról, de végü végüll be kell kellett ett érni érniee egy egy sóha sóhajjjjal al,, mond mondvá ván: n: „N „Nos os,, lega legalá lább bb nem nem dohányt szívsz." - Mi a véleményed T'uupieh legközelebbi áldozatairól? - lobogtatta meg Garda a fordítást, hogy visszahozza a fiút erre a világra. - Megöli a saját húgát? A fiú óvatosan ejtette ki a szavakat: - Holnap meglátjuk, miféle újabb, izgalmas kalandban lesz részünk. Ha a véleményemet kérdezed, szerintem a dolog tetszeni fog Reednek. - A földön, a széke mellett hever ő újságra mutatott. - Észrevetted, hogy lecsúsztunk a harmadik oldalra? - T'uupieh egy ízben néhány fémb ől készült tárgyat nyeletett le a szondával, mondván, ezt az anyagot csak az „Öregek" ismerték; a tudományos spekuláció (mely szerint korábban létezett egy technológiai kultúra a Titánon) akkor ismét az újságok címoldalára emelte a szondát. De még még enne ennekk a felf felfed edez ezés ésne nekk az újdo újdons nság ágaa sem sem tart tartha hato tott tt örök örökké ké... ..... „Ébr „Ébren en kell kell tart tartan anun unkk a figye figyelme lmet, t, embe embere rek. k. Csak Csak hadd hadd áradjanak az ajándékok, az adományok..." - Reedre vagy T'uupieh-re vagy dühös? – kuncogott Garda. A fiú csüggedten vonta meg a vállát. - Mindk Mindkett ettő jükre. Nem látom be, miért ne ölné meg a húgát. Elhara Elharapta pta a szót, szót, amikor amikor a teremb teremben en munkál munkálkod kodóó techni techniku kusok sok halk halk zsongása hirtelen mintha fölerősödött s egy pontban sűrűsödött volna össze: Marcus Reed lépett be, s mint mindig, most is úgy t űnt, hogy minden problémát egyszerre fog megoldani. Shannon csodálta Reed energiáját, még akkor akkor is, ha a módot módot,, ahogy ahogyan an fogyas fogyaszto ztotta tta,, ellens ellenszen zenve vesne snekk találta találta.. Reed Reed - a tudomá tudomány ny Iránti Iránti legmag legmagasz asztos tosabb abb elköte elkötelez lezett ettség ségee nevében - elbűvölő cinizmussal zsákmányolt ki mindent és mindenkit, Shannon pedig, figyelvén, hogyan dolgozik, fokról fokra vesztette el mind minden en tisz tisztel telet etét ét és biza bizalm lmát át a terv terv irán iránt, t, ami ami oly oly lelk lelkes essé sé tett tettee akkoriban, amikor idejött. Tudta, hogy anyjából - még ha ő sohasem beszélt is erről - hasonló érzéseket vált ki Reed; meglepte, hogy még mindig létezik olyasmi, amiben egyet tudnak érteni. - Dr. Reed... - Bocsásson meg, dr. Reed, de...
Mindnyájan bevonultak a kis szobába, s akkor már anyja is ott állt Reed mellett: hallgatagon, rezignáltan, fehér köpenyét állig begombolva, mintha nem akarná bepiszkolni magát. Reed most is olyan volt, mintha a Manstyle magazinból lépett volna elő. Shannon végignézett a maga b ő, szürke kaftánján és farmernadrágján, melynek láttán Garda egyszer azt kérdezte: -Titokban szerzetesnek készülsz? -... Igazán nagyon szeretnénk, ha.. - Foyle szenátor kéri, hogy hívja vissza... -...persze, hogyne; és mondd meg Dinoccinak, folytassa nyugodtan, csinálja meg a próbát egy másik mintán is, Igen, Max, arra is rátérek... -Amikor Shannon és Garda feléje fordították a széküket, Reed csendet intett. - Nos, épp az imént hallottam a mi kedves Robin Hoodunk legújabb, vakmerő szerződéskötéséről. Shannon némán elfintorodott. T'uupieh-t annak idején ő nevezte el tréfából Robin Hoodnak. Reed lecsapott rá, és az ammóniamocsarakról már mint a „Sherwoodi Erdő"-ről beszélt a sajtónak. Mihelyt azonban kide kiderü rült, lt, mifél mifélee rémt rémtet ette tekk szár szárad adna nakk T'uup T'uupie iehh lelk lelkén én,, és ráad ráadás ásul ul gyanítható volt, hogy összejátszik a „Nottinghami bíró"-val, az egyik riporter leszögezte, hogy a nő semmivel sem hasonlít jobban Robin Hoodhoz, mint Rimához, a Madárlányhoz. Reed akkor nevetve mondta: - Hiszen Robin Hood is csak azért lopta meg a gazdagokat, mert a szegénynek nem volt egy fityingje sem! - Shannon akkor érezte el őször, hogy eddig tart a tűrőképessége. -...jó alkalom lesz, hogy szemléletesen tárjuk a világ elé a titáni élet nyers realitását... - Ein Moment... - szólt közbe Garda. - Csak nem azt akarod mondani, Marcus, hogy be akarod mutatni a nyilvánosságnak ezt a rémtettet? Mindmostanáig egyetlen gyilkosságot sem bocsátottak a hírközl ő szer szerve vekk rend rendel elke kezé zésé sére re;; még Reed Reed sem sem állí állítha thatta tta,, hogy hogy az effé efféle le látványnak bármilyen köze lehetne a tudomány céljaihoz. - Nem ezt akarja mondani, Garda. - Anyja szavai hallatán Shannon fölp fölpililla lanto ntott. tt. - Mert Mert abba abbann mind mindny nyáj ájan an egye egyeté tértü rtünk nk,, hogy hogy csak csak a szenzációkeltés céljából nem adunk ki egyetlen felvételt sem. - Carly, te is jól tudod, mennyit zaklatott a sajtó, hogy bocsássam rend rendel elke kezé zésü sükr kree azok azokat at a felvé felvétel telek eket et,, de nem nem tett tettem em meg, meg, mert mert mind mindny nyáj ájan an elle ellene ne szav szavaz aztu tunk nk.. De most most úgy úgy érze érzem, m, ez a hely helyze zett egészen más; most bemutathatnánk egy merőben sajátságos, idegen szociokulturális állapotot. Mi a véleményed, Shann? Shannon, nem is leplezve bosszúságát, vállat vont. - Nem tudom, mi van ebben olyan fenemód sajátságos: a gyilkosság az gyilkosság, akárhol filmezzük is le. Rohadt ötletnek tartom. - Egyszer, még főiskolás korában, egy összejövetelen látott valami filmet, amelyben agyonvertek egy gyanútlan áldozatot. Ez és a hozzá hasonló filmek valami olyasmit árultak el az emberi fajról, amitől neki felkavarodott a gyomra. - Ach... ebben több az igazság, mint a költészet - mondta Garda. Reed a homlokát ráncolta, és Shannon látta, hogy anyja fölhúzza a szemöldökét.
- Nekem jobb ötletem van. - Elnyomta a cigarettát a műszerfal szerfal alatt lévő ham hamut utar artó tóba ban. n. - Miér Miértt nem nem enge engedit ditek ek,, hogy hogy megp megpró róbá bálja ljam m lebeszélni róla? – Csak amikor már kimondta, döbbent rá, mennyire szere szeretné tné megpró megpróbál bálni, ni, nem szólv szólvaa arról, arról, hogy hogy milyen milyen sikeré sikerélmé lményt nyt jelentene... tekintettel a kommunikációba vetett hitének állapotára és arra a képre, ami róla alakult ki T'uupieh népében... és talán saját magában is... Ezúttal mindketten meglepődtek. - Hogyan? - kérdezte Reed. - Hát... még nem tudom pontosan. Csak hadd beszéljek vele... most valódi kommunikációval próbálkoznék, s akkor talán rájönnék, hogyan gondolkodik, mit érez... egy időre ki kellene iktatnom ezt az összes technikai hóbelevancot. Anyja szája egyetlen, vékony vonallá keskenyedett, két szemöldöke között megjelent az az ismer ős, aggodalmas ránc. - Mi itt itt éppen azon azon dolgozunk, hogy ogy összegyű jtsük ezt a „hóbelevancot". Nem akarjuk a mi erkölcsi értékeinket a világegyetemre kényszeríteni. Már így is túl sok tennivalónk van. - Mi „kényszer" van abban, ha megpróbálunk megakadályozni egy gyilkosságot? - Garda fakókék szemében különös fény gyulladt ki. Ennek éppenhogy valóságos... társadalmi jelent ősége van... Gondolkozz rajta, Marcus! Reed bólintott, majd ránézett a még mindig körülötte csoportosuló, türelmesen figyelő arcokra. - Igen... elképzelhető. A humán jelentősége pedig óriási... - Egyesek bólogattak, mások helyesl őén mormoltak. - Rendben van, Shann. Még három napunk van, miel őtt megvirradna a Sherwoodi Erdőben. Használd fel arra, hogy szót érts T'uupieh-vel. A sajtót érdekelni fogja, mire jutottál... Az órájára pillantott, s miközben intett az ajtó felé, már hátat is fordított. Shannon nem nézett anyjára, amikor az elhaladt mellette. - Sok Sok szer szeren encs csét ét,, Shan Shann! n! - szól szóltt még még viss visszza Reed Reed csak csak úgy úgy mellékesen. - Nem hinném, hogy meg tudod változtatni Robin Hoodot, de azért csak próbáld meg. Shanno Shannonn aggod aggodalm almas as arccal arccal kupor kuporodo odotttt össze össze székéb székében, en, majd majd visszafordult a kapcsolótábla felé. - A következő inkarnációdban legjobb lesz, ha egy budi képében születsz újjá - morogta. T'uupieh zavarban volt. Nyirkos vízikőhalmon üldögélve várta a rabul ejtett démon válaszát. Amióta rábukkant a mocsárban, újra meg újra megl meglep epte te,, vise viselk lked edés ésee menn mennyyire ire nem nem haso hasonl nlít ít mind mindar arra ra,, ami ami a démontanban állt. És ma éjjel... Összer Összeránd ándult ult,, amiko amikorr a démon démon grotes groteszk zk,, karmos karmos keze keze hirtel hirtelen en megmozdult, és matatni kezdett a halom lábánál sarjadzó jeges-ezüst tavaszi hajtások között. A démon sok érthetetlen dolgot m űvelt (ami rendjén is volt), és rendszeresen kikövetelte a maga hús-, zöldség-, de még kőáldozatát is - olykor-olykor még az utasoktól rabolt zsákmányból is kikérte a részét. Ezeket ő mind örömmel adta meg neki, remélve, hogy ezzel elnyeri a jóindulatát és a segítségét... nem szívesen ugyan, de még az „Öregek" becses fémdíszeib ől Is áldozott neki; egyszer egy
jajveszékelő külföldi urat szabadított meg ezekt ől a tárgyaktól... A démon akkor agyba-f őbe dicsérte; nem csoda, minden démon gy ű jtötte a fémet. f émet. T'uupieh úgy gondolta, talán az erejük fenntartása érdekében van rá szükségük. Domború páncélja - mely éjszakánként boszorkányt űzben izzott - maga is egy hatalmas, vérszín ű fém ékszer volt. Pedig ő mindig úgy tudta, a démonok leginkább férfiak és asszonyok húsával élnek... De amikor megpróbálta, hogy annak az idegen úrnak a szárnyát betömje a szájába, a démon kiköpte, néhány apró kis karcolástól eltekintve meg sem sem kóstol kóstolta, ta, és megpar megparanc ancsol solta, ta, hogy hogy engedj engedjee a férfit férfit szaba szabadon don.. Megdöbbe Megdöbbenéséb nésében en engedelme engedelmesked skedett, ett, elengedte elengedte a sikoltozó sikoltozó őrültet, hadd pusztuljon bele az ingoványba. És ma éjjel... - A húgodat akarod megölni, T'uupieh - mondta neki ma éjjel -, és két ártatlan gyereket. Milyen érzést kelt ez benned? Ő erre azt felelte, ami legel őször jutott az eszébe: - Úgy érzem, számomra nem jöhet el elég korán ez a hajnal! Oly régóta régóta várom, várom, túlság túlságosa osann régóta régóta,, hogy hogy bossz bosszút út állhas állhassa sakk Klovh Klovhiri irin! n! Osto Ostobbaság aságán ánaak a húg húgom és a por poronty ontyai ai is áld áldoza ozatul tul esnek nek: pusztuljanak, mielőtt tovább sokasodnának! - El őhúzta a tőrét, és úgy döfte be a latyakos olvadékba, mintha rothadt szívükbe mártaná. A démon ismét sokáig hallgatott, ahogy azt már megszokta t őle. (A tan szerint a démonok halhatatlanok, nyilván ezért nem tör ődnek azzal, hogy gyorsan válaszoljanak; pedig néha szerette volna, ha a démon tekintettel lenne az ő véges életére.) Nagy sokára megint megszólalt azon a mély, idegenes íz ű hangján: - De a gyerekek nem ártottak senkinek. És Ahtseet az egyetlen testvéred, rajta és a gyerekeken kívül nincs más vérrokonod. Együtt nőttetek fel. Magad mondtad egyszer - a démon elhallgatott, sz űkös készletéből a megfelelő szavakat kereste - , ...hogy te viselted a gondját. Amit akkor éreztél iránta, többé már nem jelent számodra semmit? Nem mara maradt dt benn benned ed anny annyii szere szeretet tet,, hogy hogy megá megállllít ítsa sa a keze kezed, d, amik amikor or ráemeled? - Szeretet! - kiáltotta a nő hitetlenkedve. - Miről beszélsz, ó, Lélek Nélkül Nélküli? i? Gúny Gúnyolód olódsz sz velem. velem..... - Dühébe Dühébenn kivics kivicsorí orított tottaa a fogait. fogait. - A szeret eretet et csak csak játé játékk, démo démono nom, m, de én régen égen eldo eldobt btam am már már a játékszereimet. Ahogy Ahtseet Ahtseet is... ő nekem nem rokonom. Áruló! Áruló! - A szavak szis szissz szen enve ve hagy hagyták ták el a száj száját át,, mint mint miko mikorr a tűz paraz parazsa sa kialsz kialszik; ik; felháborodottan hagyta faképnél a démont, szigetel ő kénhamu réteget söpört a tűzre, s arra néhány ragacsos ágat helyezett. Alvezére, Y'lirr, aki a földön feküdt köpenyébe burkolózva, mosolyogva szólt oda, hogy ideje lenne, ha végre ő is nyugovóra térne. T'uupieh eleresztette a füle mellett a tanácsot, és tovább virrasztóit a dombtetőn. Bár ezen a fagyos éjszakán újra kristályossá váltak a safilil fák lassan lassan fölenged fölengedő ágai, ágai, már már rége régenn elmú elmúltlt a napé napéje jegy gyen enllőség, és a polimereső finoman aranyló párája sejtetni engedte a közelgő nyár arany napjait. T'uupieh szorosabban csavarta maga köré a köpenyét, fejébe húzta a csuklyáját, nehogy a tapadós, sűrű köd szárnyainak és fülének membránjára ragadjon. Eszébe jutott az elmúlt nyár, az első nyara, amir amiree mind mindig ig emlé emléke kezn znii fog. fog... .. Amik Amikor or bekö bekösz szön öntö tött, tt, Ahts Ahtsee eett még esetle esetlenül nül verdes verdeső köly kölyök ök volt volt,, a gyer gyerme mekk T'uu T'uupi pieh eh pedi pedigg buta buta,,
haszontalan jószágnak tartotta újszülött húgát. De a nyár lassacskán átváltoztatta a világot, és új meg új csodákkal kápráztatta el kíváncsi szemét; és eközben a húga játékos, könnyen kezelhet ő társává vált, aki boldogan kísérte el őt minden kalandos útjára. Együtt tanulták meg, hogyan használják a szárnyaikat, hogyan keressék meg azokat a meleg áram áramla lato toka kat, t, mely melyek ek hátá hátánn fölf fölfed edez ezté tékk örök öröksé ségü gükk hatá határa raitit és a szabadságot. És most, amikor a tavaszból hamarosan ismét nyár lesz, T'uupieh büszkén gondolt az emlékeiben él ő, régi képre, amelytől nem akart megválni, és elhessegette a gondolatot, hogy hiába térnek vissza az évszakok, a gyerekkor édes, gondtalan nyara többé sohasem tér vissza; mert az Örök Változás Kereke tovább forog, mindig előre, sohasem hátr hátra. a. Soha Sohase sem m hátr hátra.. a.... a nyár nyár végé végére re feln felnőtt lett lett,, és töb többé nem röppenhet föl a gyerek szabad, könny ű szárnyalásával. Ahtseet pedig soha többé nem csinál semmit. A kis Ahtseet, aki, mint az árnyék, mindig a nyomában volt... Nem! Nem sajnálja, amit tesz! Örömmel teszi... - Gondoltál már arra, T'uupieh - szólalt meg hirtelen a démon -, hogy ölni rossz dolog? Te sem akarsz meghalni... senki sem akar túl hamar meghal meghalni. ni. Miért Miért kellen kellenee meghal meghalniuk niuk?? Nem gondol gondolkod kodtál tál még azon, azon, milyen jó lenne, ha olyanná változtathatnád a világot, amelyben úgy bánhatnál mindenkivel, ahogy szíved szerint veled kellene bánniuk a többie többiekne knek? k? Ők pedi pedigg ugya ugyaní nígy gy érez érezné néne nekk irán iránta tad? d? Ha minde mindenk nkii kedvére élhetne, s a többieket is élni hagyná... - Hangjába zavaró zörejek csúsztak, a folytatást T'uupieh nem hallotta. Várt, de a démon nem mondott többet: mintha felszólítaná őt, hogy fontolja meg a hallottakat. De ilyen nyilvánvaló dolgokon még töprengeni sem volt érdemes. - Csak a halott „él és hagyja élni a többieket". Én mindenkivel úgy bánok, ahogy elvárom, hogy velem is bánjanak; ha nem így tennék, nagy nagyon on hama hamarr elér elérne ne a halá haláll béke békess sség ége. e. A halá haláll hozz hozzát átart artoz ozik ik az élethez. Meghalunk, amikor a végzetünk parancsolja, és ölünk, ha ezt kívánja tőlünk. Te, aki halhatatlan vagy, fordíthatsz a Keréken, hogy óhajodnak óhajodnak megfelel megfelelően alak alakít ítsd sd a végz végzet etet et.. Eljá Eljáts tszh zhat atsz sz a medd meddő képz képzele elett ttel el,, még még való valósá ságg ggáá is vált változ ozta tath that atod od,, nem nem kell kell tart tartan anod od a következményektől. A mi véges kis életünkben efféle dolgoknak nincs helye. Ugyan miért próbálnék hozzád hasonlóvá válni, ha a végén én is meghalok, akár a többiek? Nem változtathatunk meg semmit, sorsunk eleve elrendeltetett. Ez már így van a halandóknál. Ismét némaságba burkolózott, de hallgatása mélyén ott bujkált az a kénye kényelme lmetle tlenn érzés érzés,, amit amit a démon démon különö különöss elképz elképzelé elései sei válto váltottak ttak ki belőle. Nem, nem engedhet utat a lelkiismeret-furdalásnak! Küszöbön az új nap, nem szabad idegesnek lennie; teljes önuralma birtokában kell megind megindíta ítania nia a támadá támadást st Klovh Klovhiri iri ellen. ellen. Mihez Mihez kezden kezdenee most most holmi holmi érzelmekkel... Most még az sem számit, milyen sóváran várta, hogy Klov Klovhi hiri ri vére ére kéken éken csuro suroggjon jon a keze eze köz között, ött, és a húgáé úgáé és a gyerekeké... Ahtseet porontyai nem fogják érezni, milyen az, amikor a meleg szél az égbe emeli őket; nem merülnek le a szivárványszirmú medenc medencék ék mélys mélysége égeibe ibe,, mint mint annak annak idején idején ő, nem nem látjá látjákk házá házána nakk tornyait, melyek fénye a távoli fák csúcsait is bevilágítja. Soha! Soha!
Ekkor elakadt a lélegzete, mert hátulról, a kusza bozótos falát áttörve egy tüzes kerék zúgott el a feje mellett, s zuhant alá a táborhely tisztására. Nézte, amint szikrákat köpködve, a néma csendben dühösen sziszegve három és félszer megkerüli a tüzet, majd pörögve elt űnik a sötétségben. Az alvók nem ébredtek föl rá, csak ketten moccantak egyet. Reszketve kapaszkodott bele a démon egyik kemény, szögletes lábába: tudta, hogy a forgó t űz baljós elő jel... csak azt nem tudta, mit jelenthet. A nyomába lépő süket csend komor sejtelmeket támasztott benne; nyugtalanul mocorgott, szárnyait nyújtóztatta. A démon meg sem mozdult, amikor újra mormolni kezdte furcsa, sötét gondolatait: - Nem mind igaz, amit a démonokról hallottál. Mi is viseljük - Itt megint a szavakat kereste -...tetteink következményeit; egymás között mi is harcolunk és meghalunk. Mi is kegyetlenek vagyunk, gonoszak és könyörtele könyörtelenek; nek; de ezért ezért elítéljük elítéljük magunkat. magunkat. Szeretnénk Szeretnénk megváltozni, megváltozni, hogy jobbak legyünk, könyörületesebbek és megbocsátóbbak. Többször elbukunk, mintsem győznénk... de hisszük, hogy megváltozhatunk. És te jobban hasonlítasz ránk, mint gondolnád. Meg tudnád húzni a határvonalat a bizalom és az árulás, a helytelen és a helyes, a jó és a gonosz között; dönthetnél úgy, hogy ezt a vonalat sohasem léped át... A n ő a borostyánszem felé nézett, mely akkora volt, mint az ő egész feje, s vakmerőn a démon szavába vágott: - Hogy képzeled? Hogyan változtathatná meg egyetlen csepp a tenger áradását? Lehetetlen! A világ olvad, folyik, köddé válik, majd újra jég lesz belőle, le, csak csak hogy hogy megi megint nt olva olvadh dhas asso sonn és folyh folyhas asso son. n. A Keréknek nincs kezdete és nincs vége; nincs pont, amelyb ől kiindul. Ninc Nincss „jó" „jó",, ninc nincss „gon „gonos osz" z"... ... a kett kettő között között nincs nincs semmifé semmiféle le vonal. vonal. Tudomásul kell venni, nincs más lehet őség. Ha halandó lennél, őrültnek gondolnálak! Ismét elfordult, s hogy önuralmát visszanyerje, karmaival sekély ereket vájt a polimerbevonatú kőbe. Őrült... Lehetséges ez? - cikázott át az agyán. Lehetséges lenne, hogy démona meg őrült? Másképp mivel magyar magyarázz ázzaa az általa általa sugal sugalltlt gondo gondolat latoka okat? t? Esztel Esztelen en gondol gondolato atokat kat,, bizarr, öngyilkos gondolatokat... de képesek rá, hogy megháborítsák az elméjét. Vagy őrülete mélyén lapul bizonyos rendszer? Tudta, hogy minden démon titkon árulást rejteget a szíve mélyén. Talán egyszer űen hazudik neki, amikor bizalomról és könyörületességr ől beszól - jól tudván, hogy fel kell készülnie a holnapra, így akarja elvenni az önbizalmát, s ezzel eleve kudarcra ítéli őt. Igen, így már sokkal érthetőbb. De miért olyan nehé nehézz elhi elhinn nnie ie,, hogy hogy démo démona na a legd legdéd édel elge gete tett tteb ebbb álmá álmátt akar akarja ja tönkretenni? Végtére is fogva tartja a démont, s az nem tudja széttépni, mert mert vará varázs zsig igéiv éivel el kord kordáb ában an tartj tartja, a, de most most talán talán az agyá agyátt akar akarja ja megtámadni, hogy végül az őrületbe kergesse... De hát miért gyűlölné őt, miér miértt lelné elné örö örömét mét a kínz ínzatás atásáb ábaan, mié miért remé eményk nykedne edne a pusztulásában? Hogy lehet ennyire hálátlan! Alig született meg benne a gondolat, kis híján fölnevetett a saját haragján. Mintha egy démon tudná, mi az a hála! És mégis: attól a naptól kezdve, hogy kihalászta a mocsárból, mindig elsőrangú rangú bánás bánásmód módban ban része részesíte sítette tte.. Nem hagyta hagyta ott, minden mindenüvé üvé
magáva magávall vitte, vitte, s ugyane ugyanezt zt paranc parancsol solta ta retteg rettegett ett híveine híveinekk is, is, akike akikett elk elküldö üldött tt,, hogy hogy kuta kutass ssák ák föl föl szét szétsz szór órtt szem szemei eit; t; a démo démonn pedi pedigg megengedte - még bátorította is -, hogy figyelő-óvó szemeit a sajátjaként használja. Mindenből a legjobbat adta neki, mindent, amit csak kívánt, s még arra is megtanította - amikor rájött, hogy a démon kapcsolatot akar létesíteni vele -, hogy megértse a beszédét (mert a halandók világáról eleinte annyit sem tudott, mint egy csecsem ő). Mindezt azért tette, hogy elnyerje a jóindulatát - mert tudta, oka van annak, hogy a démon a kezére bízta magát; és ha rá tudja venni az együttm űködésre, senki sem merészel majd az útjába állni. Attól Attól kezd kezdve ve mind minden en szab szabad ad óráj óráját át vele vele töltö töltötte tte:: kiel kielég égít ítet ette te kíváncsiságát - és a sajátját -, táplálta felékszerezett száját... mígnem lassan lassanké ként nt a démonn démonnal al folytato folytatotttt beszé beszélge lgetés tések ek önmagu önmagukb kban an váltak váltak céllá, afféle kincsestárrá, mely megért minden áldozatot, de még a drága fémajándékokat is. Nem fáradt bele az örökös várakozásba sem, míg a démon idegen agya megemésztette az ő kérdéseit és válaszait, sőt, idővel még még élve élvezt ztee Is hoss hosszú zú néma némasá ságb gban an töltö töltött tt együ együttl ttlét étei eike ket, t, miközben tekintetének meleg borostyánfényében meglelte a nyugalmat. T'uupieh lenézett a finom szövés ű rostövre, amely az oldala és a szár szárny nyaa közt köztii szűk rése réseke kenn átbú átbújv jvaa össz összef efog ogta ta a tuni tuniká kájá ját. t. Ujja Ujjaii megtap megtapoga ogattá ttákk a dísze díszekké kként nt szolg szolgáló áló súlyos súlyos,, gazd gazdago agonn ámbráz ámbrázott ott gyöngyöket - a vízikő fémfüsttel való bevonása, fényezése az ékszerész titkos tudományához tartozott -, egy pillantás elég volt, hogy eszébe jusson róla a démon ezer ezer szeme... az ő démona... Tekintetét ismét a tűz felé, köpenyükbe burkolózott zsiványai felé fordította. Amióta a démon eljött hozzá, érezte, mint szélesedik a mindig is meglévő űr - fizikai és érzelmi értelemben egyaránt - közte, a vezér és híveinek csapata között. Vezér mivoltához kétség sem fért - még inkább így volt ez, amióta megszelídítette a démont -, s a kötelék sem gyengült, melyet a közösen vállalt veszély és a kölcsönös tisztelet hozott létre köztük. De voltak más szükségletek is, melyeket hívei kielégíthettek egymás közölt, számára azonban nem létezhettek. Nézte, amint mélyen alszanak, akár a halottak, felkészítve magukat a holn holnap apra ra,, s tudt tudta, a, neki neki is így így kell kellen enee alud aludni ni most most.. Mint Mint mind minden en közember, akkor és ott aludtak, ahol tudtak - akárcsak ő, ahelyett, hogy valódi nemeshez illően hibernációban töltené az éjszakát. Férfiak és n ők nemritkán párosával aludtak, holott ha egy n ő elérkezettnek érezte az idejét, a közemberek módjára válogatás nélkül párosodtak egymással. T'uupieh eltűnődött, vajon mit gondolhatnak róla, aki a démonnal üldögél kettesben az éjszakában. Tudta, mit hisznek - ő maga táplálta bennük ezt a hitel: hogy hitvestársául választotta a démont, vagy az választotta őt. Látta, hogy Y'lirr még mindig egyedül alszik. Bízott benne, kedvelte őt, mint bárki mást: gyors volt és kegyetlen, s azt is tudta, hogy Y'lirr imád imádja ja őt. De köze közemb mber er volt. volt... .. és ami ami még még font fontos osab abb: b: nem nem kelle kellett tt megküzdenie vele. Sehol, még a nemesek között sem akadt senkire, aki méltó társa lehetett volna... mindaddig, míg el nem jött hozzá a démon. Nem, nem hiheti, hogy minden szava hazugság volt... - T'uupieh - zümmögte a nevét a démon a ködös éjszakában. - Lehet, hogy a végzetet nem tudod megváltoztatni... de megváltoztathatod a gondolataidat.
Azzal, Azzal, hogy hogy törvé törvénye nyenn kívül kívül helyez helyezted ted magad, magad, és szemb szembesz eszáll álltál tál Kidvhirivel, magát a sorsot hívtad ki. A húgod elfogadta (érthetetlen szavak következtek) ...csak tűrte, hogy a Kerék magával vigye. Csupán ezért meg tudnád ölni? Meg kell értened, miért tette, hogyan tehette. Ezért nem ölheted meg... nem ölheted meg egyik ő jüket sem. Van erőd, van van bátors bátorságo ágod, d, hogy hogy a bossz bosszút út félret félretév évee más úton úton próbál próbáldd elérni elérni céljaidat. Ha akarod, lehetsz könyörületes - megválaszthatod a saját életutadat, még akkor is, ha végül minden élet ugyanoda jut. A nő sér sérte tett tt mélt méltós óság ágga gall állt állt föl, föl, míg míg végü végüll elér elérte te a démo démonn magasságát, és szorosabbra vonta a köpenyt. - Még ha meg akarnám is változtatni a szándékomat, már kés ő. A Kerék már mozgásba lendült... és nekem végre aludnom kell, hogy felkészülhessek rá. - A t űz felé Indult, majd megállt és hátranézett. – Már semmit sem tehetek, démonom. A holnapot nem változtathatom meg. Ezt csak te teheted meg. Csak te. Később még hallotta, hogy a démon halkan a nevén szólongatja. Álmatlanul feküdt a hideg földön, de mozdulatlanul hátát mutatta a hang felé, míg nagy sokára elnyomta az álom. Shannon visszaroskadt a párnázott székbe, s masszírozni kezdte fájó fejét. Szemhéja mintha kiszáradt volna, tagjait ólomsúly húzta lefelé. Csak Csak nézt néztee a képe képern rnyyőn T'uu T'uupi pieh eh kono konokk hátá hátátt a nitro nitrogé génn tábo tábort rtűz mellett. - Oké, értettem. Föladom. Még csak meg sem hallgat. Felhívom Reedet, és megmondom neki, hogy nem megy. - Vagyis lemondtál róla, hogy meggyőzd T'uupieh-t - mondta Garda. - Meggondoltad? Még visszajöhet. Légy egy kicsit meggy őzőbb, vigyél be vala valami mi szel szelle lemi mit! t! Tudn Tudnun unkk kell kell,, hogy hogy mind minden entt megt megtett ettün ünk, k, amit amit lehetett, hogy... megváltoztassuk a gondolkodását. Hogy megmentsük a lelkét, gondolta a fiú komoran. Garda els ő tapasztalatait egy olyan intézményben szerezte, ahol a Biblia lefordítása volt a cél; az elmúlt néhány órában a fiú rájött, Gardában még mindig a térí téríté téss titk titkos os remé remény nyee munk munkál álko kodi dik. k. De hát hát mifél mifélee lelk lelkét? ét? Csak Csak az időnket vesztegetjük. Már hat órája, hogy faképnél hagyott. Nem jön vissza... én pedig itthagyok mindent. Nem akarok itt lenni, amikor a dolog bekövetkezik. Elegem volt. - Ezt nem gondolod komolyan - felelte Garda. - Fáradt vagy, neked is pihenned kell. Ha T'uupieh fölébred, majd újra beszélhetsz vele. A fiú hátrasimította a haját, s közben a fejét rázta. - Felejtsük el. De azért hívd föl Reedet. - Kinézett az ablakon, ahol a hajnal lassan elválasztotta a ködbe burkolt tengert az égtől. Garda vállat vont, s csalódott arccal nyúlt a telefon után. A fiú most a szintetizátor kezelőpultját nézte, amely még mindig várak várakoz ozóan óan fényl fénylett ett,, mintha mintha újabb újabb próbál próbálkoz kozásr ásraa ösztök ösztökéln élnéé fáradt, fáradt, ólmos ujjait. De még ha még egyszer, utoljára be is jelentkezne, a várakozó világ szemei és fülei nem kapnák meg azonnal az üzenetét: maga sem hitt benne, hogy akad olyan eltökélt riporter, aki ilyen kés ői órában még ébren van az üvegfalú megfigyelőszobában. Az este véget nem érően faggatták az érzései, szándéka, Indítékai és tervei fel ől, kérdéseket tettek föl Robin Hood erkölcsét, illetve annak hiányát és a
sajátját illetően, száz és egy dolgot feszegettek, melyek nem tartoznak senki másra, csakis őrá. Ugyanígy volt ez annak idején a zenei világban is, de akkor minden oldalról lökhárítók - ügynökök, reklámszakemberek - vették körül. Éppen most, amikor ilyen nagy a tét, nem védte senki, csak Reed: de ő a mikrofo mikrofonok nok előtt mutatv mutatvány ányos os bódévá bódévá zülles zülleszte ztette tte ezt ezt a helyis helyisége éget,t, amelyben Shannt, az embert mutogatta. Shannon végül már úgy érezte, egy egy hang hangya yabol bolyh yhoz oz cöve cöveke kelté lték, k, de előtte tte gond gondos osan an tet tetőtől talp talpig ig bekenték mézzel. A riporterek a magasból néztek le rá, ízekre szedték T'uupieh és az ő válaszait, a szünetekben pedig, amikor nyugalomra lett volna szüksége, hogy összeszedje a gondolatait, állandóan b őszítették a megjegyzéseikkel. Reedé volt a siker, mert az ő küzdelméből - amelyet azért vívott, hogy T'uupieh ne álljon bosszút az ártatlanokon - kisajtolt minden csepp indulatot és emberi hitelt... amivel aztán sikerült is őt megbuktatnia. Nem. Ültében fölegyenesedett, hogy hátát kinyújtóztassa. Nem, nem hibáz hibáztath tathatj atjaa Reedet Reedet.. Mire Mire valóba valóbann eljuto eljutotttt a lényeg lényeg kimond kimondásá ásáig, ig, a riporterek már nem is figyeltek rá. A kudarc az övé, egyedül az övé: a feladat meghaladta az erejét, nem tudott elég meggyőző lenni - ő nem tudott kellőképpen olvasni T'uupieh szeméb ől, s ezért T'uupieh sem látta meg az ő szem szeméb ében en azt, azt, amit amit meg meg kell kellet ettt voln volnaa látn látnia ia.. Itt Itt volt volt a lehetőség, ség, hogy hogy egys egysze zerr az élet életbe benn igaz igazán án kapc kapcso sola lato tott tere teremt mtse senn valakivel, s valami igazán fontosat közöljön vele. Kudarcot vallott. Egy kéz egy csésze g őzölgő kávét tett le a terminál alatti polcra. - Megjegyzem - szólt egy hang csendesen -, ez a számítógép jó kávéra van beprogramozva. Meglepetésében önkéntelenül Is elnevette magát, aztán fölnézett. Anyja arca fáradt volt és elkínzott; a kezében egy másik csésze kávét tartott. - Köszönöm - mondta a fiú, és ivott egy kortyot. Érez Érezte te,, amin amintt a forró forró foly folyad adék ék lecs lecsús úszi zikk üres üres gyom gyomrá rába ba.. - Nos, Nos, megkaptad, amit akartál - mondta, de ezúttal nem nézett az anyjára. - És Reed is. Megdolgozott érte, hogy megkapja a gyilkosokat. Anyja megrázta a fejét. - Én nem ezt akartam. Nem akarom, hogy mindent feladj, amit itt csináltál, csak mert nem tetszik neked, amit Reed az ügy bizonyos részével művel. Nem éri meg. A te munkád nagyon sokat jelent ebben a tervben... és nagyon sokat jelent neked magadnak is. Erre mér fölnézett. - Ja, igaza van, Shannon. Most nem hagyhatod itt, borzasztó nagy szükségünk van rád. És T'uupieh-nek is. Megint elnevette magát, de ezúttal kényszeredetten. - Mint holmi ostoba játékszerre. Mit akarsz. Garda, a saját erkölcsi prédikációmat akarod a fejemre olvasni? - Garda csak azt mondja, amit még a vak is észrevett ma éjjel, noha hónapokkal ezel őtt észre kellett volna venni... - Anyja hangja furcsán távolinak tűnt. - Hogy ez a terv nélküled sohasem jutott volna el idáig. Hogy Hogy igaz igazad ad volt volt a szin szinte tetiz tizáto átort rt ille illettően. És ha mos most itt itt hag hagysz bennünket...
Elhall Elhallgat gatott ott és hátrafo hátrafordu rdult, lt, amikor amikor a hossz hosszúú helyi helyiség ség végéb végéből Reedet látta közeledni a csapóajtókon át. Ezúttal kivételesen egyedül jött, a haja kócos volt. A telefon ébreszthette föl, gondolta Shannon, és ez megmagyarázhatatlan örömmel töltötte el. Reed korántsem volt elragadtatva. Shannon az arcán végighúzódó mély redőt figyelte, ami lehetett az aggodalom, az elégedetlenség vagy mindkettő jele. - Hogy értetted azt, hogy abba akarod hagyni? Csak mert nem tudsz megváltoztatni egy idegen gondolkodást? - Belépett a fülkébe, és a terminálra pillantott. Shannon gyanúja szerint meg akart győződni róla, hogy valamennyi távmikrofon ki van kapcsolva. - Tudtad, hogy itt egy hosszú távú, talán reménytelen ügyr ől van szó... bele kell nyugodnod, hogy ő hallani sem akar reformokról, bele kell nyugodnod, hogy egy idegen kultúra értékei nem azonosak a tieiddel... Shanno Shannonn hátrad hátradőlt; lt; érez érezte, te, hogy hogy köny könyök ökee alat alattt a fára fáradts dtság ágtól tól rángatózni kezd egy kis izom. - Ebbe még bele tudok nyugodni. Csak abba nem, hogy bel őlünk te átkozott cinkosok bandáját akarsz csinálni. Krisztusom, hiszen még jó okod sincs rá! Én nem azért jöttem ide, hogy zenei aláfestéssel járuljak hozzá egy orgyilkossághoz! Ha továbbra is ilyen gyilkosságokkal akarod traktálni a világot, én kiszállok. Nem Nem akar akarom om föla föladn dni,i, de nem nem vesz veszek ek rész résztt egy egy krim krimib ibee olto oltott tt pornófesztiválon! Reed arcán még jobban elmélyültek a ráncok, és a többiekre nézett. - Hát ti? Titkon Titkon ti is gyilko gyilkossá sságb gban an való való cinko cinkossá sságg ggal al vádol vádoltok tok?? Carly? - Nem, Marcus... tulajdonképpen nem - rázta meg a fejét az asszony. - De mind mindny nyáj ájan an úgy úgy érez érezzzük, ük, nem nem alac alacso sony nyít ítha hatjtjuk uk le és nem nem gyöngíthetjük a kutatásunkat azzal, hogy nyilvános el őadást rendezünk belőle. Végül is a Titán lakóinak ugyanannyi joga van a magánéletre és annak tiszteletben tartására, mint a Föld bármelyik kultúrájának. - Ja, Marcus... azt hiszem, ezzel mindnyájan egyetértünk. - És mennyi magánéletre van joga bárkinek is manapság a Földön? Úristen! Emlékeztek a Tasadayre? T asadayre? Pedig az harminc évvel ezelőtt volt. Nincs már egyetlen hegycsúcs vagy lakatlan sziget sem, amit a kamera mindent látó szeme ne tárhatna a világ szeme elé. És minek neveznétek a nyilvános bűnüldöz nüldözés és törvé törvényé nyét? t? Mindannyiunk élete olyan műsor, amelybe bárki bármikor belekukucskálhat. Shannon a fejét ingatta. - Ez nem jelenti azt, hogy nekünk... Reed hűvös tekintettel mérte végig. - És egy kicsit elegem van már a te előkelő jámborságodból, Wyler. Mit Mit gond gondol olsz sz,, mine minekk kösz köszön önhe hett tted ed zené zenész szii sike sikere reid idet et?? Nem Nem a reklámnak? - A falon lévő poszterekre mutatott. - Abban a fajta zenei világ világban ban,, amelyb amelyben en te működsz ködsz,, kemény keményebb ebb csalás csalások ok vannak vannak,, mint mint bármi más területen, amit meg tudok nevezni. - Bizonyos mennyiségű reklámot el kell viselnem, különben nem jutnék el az emberekhez, és nem tehetném azt, ami igazán fontos
nekem: nem létesíthetnék kapcsolatot velük. Ez nem azt jelenti, hogy szeretem is a reklámot. - Azt hiszed, nekem ez öröm? - Hát nem az? Reed elbizonytalanodott. - Történetesen elég jól csinálom, és csakis ez számít. Lehet, hogy te el sem hiszed, de én még mindig tudós vagyok, tehát els ősorban az érde érdeke kel,l, hogy hogy a kutat kutatás ás megk megkap apja ja a maga maga szel szelet etét ét a tortá tortábó ból.l. Azt Azt mondod, nincs okom rá, hogy reklámozzam a felfedezésünket: fel tudod fogn fogni,i, hogy hogy a NA NASA SA azér azértt vesz veszte tett ttee el a Neptu eptunn-sz szon ondá dánk nk álta általl tová tovább bbít ítot ottt adat adatok okat at,, mert mert egy egy ille illeték tékes es szem személ élyy - aki aki megu megunt ntaa a várakozást, hogy a szonda végre elérje a Neptunt - megvonta t őlünk az any anyagi agi támo támoga gatá tást st?? Ezek Ezekné néll a küls külső bolyg bolygóó miss misszi ziók ókná náll nem nem az eszk eszköz özök ök,, hane hanem m a pénz pénzüg ügye yekk megbí megbízh zhat atós óság ágáv ával al van van a komo komoly ly prob problé léma ma.. A közö közöns nség ég hajl hajlan andó dó mill millió ióka katt fiz fizetni etni a te egye egyetltlen en koncertedért, de egy fillért sem ad olyasmire, amit nem ért... - Én nem csinálok... - Az embere emberekk meg akarn akarnak ak feledk feledkez ezni ni a gondja gondjaikr ikról, ól, szóra szórakoz kozni ni akarnak... és ki hibáztathatja őket érte? Tehát ha állni akarjuk a versenyt a mozival, a sporttal és a hozzád hasonló emberekkel, nem beszélve most tízezer egyéb, kormányszinten fölmerül ő és titkos okról, azt kell nyújtanunk a közönségnek, amit elvár t őlünk. Itt van az én felel ősségem, és nekem mindent meg kell tennem, hogy az „igazi tudósok" nyugodtan ülhessenek a fészkükön, a fényes kutatóintézetekben, félmilliárd dolláros eszk eszköz özök ökke kell körü körülb lbás ásty tyáz ázva va,, és vitat itatko kozzhass hassan anak ak „a kuta kutatá táss tisztességérő!". Elhallgatott. Shannon makacsul nem nézett rá. - Gondold át még egyszer! - folytatta Reed. - És majd amikor meg tudo tudodd neke nekem m mond mondan ani,i, hogy hogy mind mindaz az,, amit amit zené zenész szké ként nt csin csinál áltá tál,l, morálisan mennyiben múlja felül vagy mennyivel értékesebb annál, amit most csinálsz, gyere be az irodámba, és vitassuk meg, valójában ki a hipokrita. De előbb gondolkozz... és ez mindannyiótoknak szól. - Sarkon fordult és kiment a fülkéből. Némán bámultak utána, s amikor a terem végében lév ő dupla ajtó két szárnya már üresen hintázott, Garda lenézett a sétabotjára és a köpenye szegélyére. - Hát... van abban valami, amit mond. Shanno Shannonn előrehajo rehajolt, lt, tekinte tekintete te beitta beitta a szint szinteti etizát zátor or termin terminálj áljána ánakk bonyolult bonyolult szépségét, szépségét, s érezte, érezte, amint a bosszúság bosszúság és a koffein koffein együttes ereje kihúzza tagjaiból a fáradtságot. - Tudom. De én nem ide akartam eljutni! Nem azért akartam T'uupieh gond gondol olko kodá dásá sátt megv megvál álto tozt ztat atni ni vagy agy mind minden entt abba abbaha hagy gyni ni,, mert mert elleneztem a terv áruba bocsátását. A módot, hogy úgy akarják eladni, mint valami gyilkossággal fűszerezett pornómutatványt, ezt nem bírtam elviselni. elviselni..... - Gyerekkorá Gyerekkorában ban a rock-konc rock-koncertek ertek afféle eseménys eseményszámba zámba mentek azokhoz a „mámor-show"-khoz képest, amelyek serdül őkorában elhomályosították magukat a zenekarokat is, a mai koncertek olyan tisz tiszte tele lett ttel elje jess légk légkör örbe benn zajl zajlot otta takk, mint mint akár akárme mely lyik ik szim szimfo foni nikkus hangverseny. A hajdani „sztárok" nagy pénzekért akár az életüket is kockára tették az előtt a tömeg előtt, amely a vesztüket látni gyűlt össze;
akkorib akkoriban an sok mazoch mazochist istaa kereste kereste meg a minden mindennap napitit a nyilvá nyilvános nos öncsonkítással, s a filmesek az életb ől lesték el a mészárlást és a halált. - Arra gondolok, vajon valóban ezt akarja-e látni mindenki? Hogy tényleg jó érzéssel figyelnék-e, amint valakinek a vérét veszik? Vagy valamiféle erkölcsi fölénytudatot ad a nézőnek, hogy mindez a Titánon történik, nem pedig itt? - A képernyőre pillantott, ahol T'uupieh aludt még mindig mozdulatlanul és háborítatlanul. - Ha megváltoztathattam volna T'uupieh gondolkodását vagy azt, ami itt történik, talán lehetnének jó érzése érzéseim. im. Legalá Legalább bb magamm magammal al kapcs kapcsola olatba tban. n. De kit csapok csapok be... be... T'uupieh-nek volt igaza; és végre be kell vallania, sohasem volt rá mód, hogy akár az egyiket is megváltoztathassa. - T'uupieh éppen olyan, mint a többiek: inkább levágná a kezedet, semhogy megszorítaná... és ha felc felcse seré réljljük ük a szem személ élye yeke ket, t, rá kell kell jönn jönnün ünk, k, hogy hogy mi sem sem vagy vagyun unkk különbek. Nem is leszünk soha azok. - Gúnyosan csendült föl benne egy dallam; a dal öregebb volt nála: „Egy ember keze nem építhet semmit", odanyúlt, hogy kikapcsolja a terminált. - Aludnod kell... mindnyájunknak aludnunk kell - emelkedett föl Garda merev háttal a székből. -„...de egy meg egy meg ötven végül milliónyi lesz" - dúdolta anyja halkan a dal következ ő sorát. Shanno Shannonn hátraf hátraford ordult ult,, ránéz ránézett ett;; anyja anyja a fejét fejét ingatt ingatta, a, s amikor amikor megérezte fia tekintetét, fölpillantott. - Végtére is mi lett volna T'uupieh-vel, ha belátja: mindaz, amit tesz, erkölcsileg elítélendő? Ő tudta: abba bele kellett volna pusztulnia, és mi pusztítottuk volna el. Elsodorták volna, míg végül elmerül az er őszak hullámában. - Anyja előbb Gardára nézett, majd szeme ismét a fián állapodott meg. - Bármit mondunk is T'uupieh-re, annyi biztos, hogy realista. A fiú torka összeszorult a bánattól, amellyé egy mélyebben fekv ő, gyötrelmesebb érzés nemesült. Hallotta Garda méltatlankodó morgását: - De ez nem azt jelenti, hogy tévedtél... vagy hogy kudarcot vallottal. - Nagylelkű vagy. - Fölállt, s intett Gardának, hogy indulhatnak. - Shannon. Megállt, de arcát nem fordította anyja felé. - Nem Nem hisz hiszem, em, hogy hogy kuda kudarc rcot ot vall vallott ottal al.. Azt Azt hisz hiszem em,, a szav szavai aidd eljutottak T'uupieh-hez. Utoljára azt mondta: „Csak te változtathatod meg a holnapot." Azt hiszem, kényszeríteni akarta a démont, hogy folytassa, vigy vigyee végb végbee azt, azt, amir amiree neki neki magá magána nakk ninc nincss hata hatalm lma. a. Azt Azt hisz hiszem em,, segítséget kért tőled. A fiú lassan megfordult. - Komolyan így gondolod? - Igen. - Az asszony lehajtotta a fejét, s haját kiszabadította a pulóver nyakából. Shannon visszalépett a székéhez, keze végigsimított a panel sötét, érzéketlen érintőgombjain. - De hiszen semmi értelme, hogy újra szóljak hozzá. Vala Valami miké képp ppen en magá magána nakk a démo démonn nnak ak kell kellen enee megh meghiú iúsí síta tani niaa a támadást. Ha használhatnám a „hangot", hogy figyelmeztessem őket... Átkoz Átkozott ott időkülö különb nbsé ség! g! - Mire Mire a hang hangja ja elér elérné né őket, rég lezajlott a
táma támadá dás. s. Hogy Hogyan an válto változt ztath athat atna na meg meg holn holnap ap bármi bármitt is, is, ha mind mindig ig kétórás késésben van? - Én tudom, hogyan küszöböljük ki az időeltérés problémáját. - Hogy Hogyan an?? - Erre Erre már már Gard Gardaa is viss vissza zaült ült;; szél széles es,, ránc ráncos os arca arca leplez leplezetle etlenül nül vallo vallotttt vegy vegyes es érzelm érzelmeir eiről. – Idő előtt nem nem küld küldhe hett figyelmeztető jelzést... ki tudja, mikor jelenik meg a színen Klovhiri? A jelzés túl korán vagy túl későn érkezne meg. Shannon fölegyenesedett. - Én inkább arra vagyok kíváncsi, hogy „miért"? Miért változtattad meg a véleményed? - Nem változtattam meg a véleményem – felelte anyja szelíden. Nekem sem tetszett soha ez az ügy. Kislány koromban még azt hittük, megváltoztathatjuk a világot; lehet, hogy még mindig ezt akarom hinni. - Marcusnak viszont nem fog tetszeni, ha a tudta nélkül csinálunk valamit. - Garda meglóbálta a sétabotját. - És mi van azzal az érvével, hogy talán valóban szükségünk van erre a reklámfogásra? Shannon bosszúsan pillantott rá. - Azt hittem, az angyalok pártján állsz, nem leszel soha az ördög ügyvédje. - Nem is! - húzta el a száját Garda. - De... - Mi ross rosszz van van abba abban, n, ha a szon szonda da az utol utolsó só pill pillan anat atba bann még még megkísérel egy ment őakciót? Ez lesz az igazi szenzáció. Látta, hogy anyja, hónapok óta először, elmosolyodik. - Szen Szenzá záci ció. ó... .. felt feltév éve, e, hogy hogy T'uu T'uupi pieh eh nem nem hagy hagy benn bennün ünke kett a mocsárban, méltó jutalmul árulásunkért. A fiú kijózanodott. - Nem, ha valóban hiszed, hogy számit a segítségünkre. És én tudom, hogy számit rá... érzem. De hogyan győzzük le az időeltérést? - Én vagy vagyok ok a mérnö mérnök, k, elfe elfele lejte jtett tted ed?? Szük Szükség ségem em van van az egyi egyikk rögzített üzenetedre és némi időre, hogy elbabráljak vele - mondta az asszony, s a számítógép termináljára mutatott. A fiú bekapcsolta a terminált, és félreállt. Anyja leült, és vetíteni kezdte a képernyőre a program dokumentációját. TÁVVEZÉRLÉS KÉZI ERŐVEL - olvasta a fiú. - Lássuk csak! - mondta az anyja. - A Klovhiri csapatának útjáról felvett képre van szükségem. A fiú megköszörülte a torkát. - Valóban úgy gondolod, ahogy mondtad, miel őtt Reed bejött volna? Az asszony fölnézett, s még mielőtt újból elmosolyo elmosolyodott dott volna, a fiú leolvashatta arcáról a választ. - Garda... ismered te az én nyelvész fiamat? - És egyáltalán mikor hallottad azt a Pete Seeger-dalt? - És a zenész fiamat? - A mosoly ismét a fiú felé ragyogott. - Annak idején én is meghallgattam néhány lemezt. - A mosoly ezúttal befelé, az emlék felé sugárzott. - Azt hiszem, még nem említettem neked, hogy azért szerettem bele az apádba, mert Elton Johnra emlékeztetett. T'uupieh T'uupieh csak állt, s némán bámulta bámulta a démon állhatatos állhatatos szemét. Az új reggel aranyszínűvé változtatta a bronzfelhőket; a fény lecsorgott a fák gubancos, csillogó haján, megvillant az áttetsző, zöld sziklák arcán, s
lángra lobbant a démon páncélján. A nő az utolsó húscafatokat rágta le egy csontról, de mert kényszerítette magát az evésre, alig-alig volt tuda udatáb tában anna nnak, hogy hogy mit csin csinál ál.. Már Már elkü elküld ldte te a váro áros fel felé a felderítőket, hogy szemmel tartsák Chwiult és Klovhiri csapatát. Mögötte a banda többi tagja készül ődött: fegyvereiket és reflexeiket vizsgálták, vagy a hasukat tömték. És a démon még mindig nem szólt hozzá. Sokszor el őfordult már, hogy az órákig tartó hallgatást választotta, de azóta, hogy az éjjel olyan őrült módon félrebeszélt, a nő rettegett, hogy talán soha többé nem szól hoz hozzá. zá. Egy Egyre növe növekv kvő szoro szorong ngás ásaa hirt hirtel elen en bele beleka kapo pott tt dühé dühéne nekk gyújtózsinórjába, amely ezen a reggelen amúgy is elég rövid volt; végül vakmerően előrelépett, és nyitott tenyerével ráütött. - Beszélj már hozzám, mala'ingga! m ala'ingga! Az ütés nyomán tüzes fájdalom hasított a karjába. Kezét rázva, döbbent szitkozódással szökkent hátra. A démon még sohasem ütötte meg, egyáltalán nem bántotta eddig: ám az is igaz, hogy mindmostanáig ő sem emelt rá kezet, ellenkezőleg, mindig is jól megfontolt tisztelettel bánt vele. Bolond! Félve sandított le a kezére, nem borítják-e égési sebek, s nem kell-e megnyomorodva részt vennie a mai harcban. Sima bőrén rén azon azonba bann nyom nyomaa sem sem volt volt hóly hólyag agok okna nak, k, csak csak kipi kipiro roso sodo dott tt a fájdalmas ütéstől. - T'uupieh! Jól vagy? Amikor megfordult, Y'lirr-rel találta szembe magát, aki éppen akkor lépett mögéje; vigyora sem leplezhette ijedtségét. - Jól - bólintott, lenyelve az élesebb választ, ami a férfi aggodalma láttán kikívánkozott belőle. - Semmiség volt. - Alvezére elhozta neki kettős ívű íját és tegzét, T'uupieh pedig sajgó kézzel, óvatosan óvatosan vette át tőle, s a hátára lódította. - Gyere, Y'lirr, ideje, hogy... - T'uupieh! - Ezúttal a démon hátborzongató hangja szólította a nevén. - T'uupieh, ha hiszed, hogy hatalmamban áll tetszésem szerint irányítani a végzetet, vissza kell jönnöd, hogy még egyszer meghallgass. A nő megfordult. Érezte, hogy Y'lirr tétován áll mögötte. m ögötte. - Hiszem, hogy mindenre van hatalmad, démonom! - mondta, s megdörzsölte égő kezét. A szem borostyánszín ű mélysége beitta arcának kifejezését, és megértette a szavak komolyságát; legalábbis a n ő ezt remélte. - T'uupieh, tisztában vagyok vele, hogy nem tudtam veled elhitetni, amit korábban mondtam. De akarom... - itt a szavak érthetetlenekké torzultak -...bennem. Azt akarom, hogy ismerd meg a nevemet. T'uupieh, az én nevem... T'uupieh hallotta a mögötte álló Y'lirr rémült nyüszítését. Hátranézett, s látta, hogy a férfi betapasztja a fülét. Megdöbbenésében bénultan fordult vissza. - ...Shang'ang. A szó úgy csapott le rá, mint a démon tüzes ütése, amely ezúttal az agyát érte. Kétségbeesett tiltakozással kiáltott fel, de már késő volt. A név behatott a tudatába. Elte Elteltlt egy egy hossz osszúú perc perc;; fel felléle léleggezve ezve ráz rázta meg a fejé fejétt. A hitetlenkedés még mindig gúzsba kötve tartotta, de tekintetét már a fényben fürdő táborhely felé fordította, hallotta az ébredező erdő neszeit,
és besz beszív ívta ta a tava tavasz szii sarj sarjad adzá záss fűszere szeres-fa s-fany nyar ar illatá illatát.t. És nevetni nevetni kezdett. Egy démon kimondta a nevét, és ő még mindig él - nem vakult meg, nem vált ált süket üketté té,, sem őrült rültté té.. A démo démonn kivál kiválas aszt ztott ottaa őt, mell melléj éjee szegődött, megadta magát neki! Az izgalomtól kábultan csak messziről hallotta, hogy a démon még mindig beszél hozzá. Elnyomta a belsejében felhangzó diadaléneket, s figyelni kezdett. -...m -...meg egpa para ranc ncso solo lom m hát, hát, hogy hogy vigy vigyél él maga magadd ddal al oda, oda, ahov ahováá ma indulsz. Látni akarom, mi történik, figyelni akarom Klovhiri útját. - Igen Igen!! Igen Igen.. .... Shan Shang' g'an ang. g. Mind Minden en úgy úgy lesz lesz,, ahog ahogyy kívá kíváno nod. d. Teljesítem minden óhajodat. - Megindult lefelé a lejtőn, de megtorpant, látva, hogy Y'lirr még mindig ott fekszik hason, ahová levetette magát, amikor a démon kiejtette a nevét. - Y'lirr? - Megbökte a férfit a lábával. Megkönnyebbült, amikor a férfi fölemelte a fejét. Arcán T'uupieh a saját iménti hitetlenkedését látta viszont. - Úrnőm... nem... ? - Nem, Y'lirr - felelte lágyan, aztán kissé nyersebb hangon hozzátette: hozzátette: - Persze hogy nem! Most lettem igazán a démon hitvestársa; immár semmi mmi sem áll állhat hat az utamb tamba. a. - Újra Újra meg megbök bökte a férf férfiit, ezút ezútta tall gorombábban. - Kelj föl! Mit tegyek, hogy egy sereg gyáva, nyavalygó alak ne tegye tönkre győzelmem reggelét? Y'lirr föltápászkodott, s közben a sarat tisztogatta magáról. - Soha, T'uupieh! Készen állunk minden parancsodra... készen arra, hogy hogy végreh végrehajt ajtsuk suk a bossz bosszúda údat!t! - Ujjai Ujjai szoro szorosan san kulcso kulcsolód lódtak tak kése kése markolatára. - És az én démonom velünk lesz, hogy sikerrel járjunk! - T'uupieh hangja büszkén csengett. – Segíts idehozni és el őkészíteni a szánt. És mondd meg nekik, hogy gyengéden bánjanak vele. A férfi bólintott, s az asszony figyelmét nem kerülte el, hogy a démonra vetett pillantásában félelem és irigység keveredik. Aztán „jó híreke híreket" t" kívánv kívánvaa elkösz elköszönt önt,, fürgén fürgén,, mint mint mindig mindig,, hátra hátra sem sem nézve nézve,, elindult lefelé. Zajongást hallott a tábor felől, s azt hitte, a démon szavának híre máris elterjedt elterjedt hívei hívei között. között. De akkor meglátta meglátta Lord Chwiult, Chwiult, aki ígérete szer szerin intt - T'uu T'uupi pieh eh embe embere reititől vez vezetv etve - meg megérke érkezzett ett a tisz tisztá tásr sra. a. Meglepetésében kissé magasabbra emelte a fejét, tény és való, hogy egyedül jött, csakhogy egy bliell hátán! Ritka és drága hátas volt ez, amely - bár meglehetősen ijedős és nehezen megülhet ő - az egyetlen nagyvad, amely elbír ekkora súlyt. Nézte, amint az állat, fejét kapkodva, nyálzó ajkai közt kiálló tépőfogait mutogatva, fintorgó pofával közeledik. Jól Jól látta látta,, hogy hogy a kísé kísére rett tagja tagjaii tiszt tisztes es távo távols lság ágot ot tarta tartana nakk a tuskó tuskó evezőlábak lábaktól, tól, de lándzs lándzsáik áikat at döfésr döfésree késze készenn tartják tartják.. A túlság túlságosa osann nehézkes kétéltű semmiféle szárnynak nem vette volna hasznát, de könnyedén és fürgén tudott úszni. T'uupieh futó pillantást vetett saját úszóhá úszóhárty rtyás ás kezére kezére és lábára lábára,, szárn szárnyai yaira, ra, melye melyekk most most legföl legföljeb jebbb másodpercekre tudnák testét a leveg őbe emelni. Nem először tűnődött el azon, hogy a sors miféle fordulatai alakították át valamennyiüket.
Látta, Látta, hogy hogy Y'lirr Y'lirr Chwiul Chwiulhoz hoz beszél beszél,, feléje feléje mutat, mutat, látta látta alvez alvezére ére szemtelen vigyorgását, majd Chwiul arcát, amely nyugtalanul néz föl rá; Y'lirr éppen azt mondhatta neki: „Tudja a nevét." Chwi Chwiul ul megi megind ndul ultt felé feléje je,, s tudv tudván án,, hogy hogy ki van van téve téve a démo démonn fürkésző tekintetének, nyugalmat erőltetett magára. T'uupieh kinyújtotta a kezét, s mintegy véletlenül - gyengéden - megcirógatta a démon éksze ékszerré rré csisz csiszolt, olt, érző oldal oldalát át.. Egy Egy pill pillan anat atra ra elka elkapt ptaa a teki tekint ntet etét ét Chwiulról, mert ösztöne azt súgta, nézzen az égboltra, egyenesen a férfi feje fölött - és néhány másodpercre látta, amint szétnyílnak a felhők... Pislogott egyet, hogy tisztábban lásson, de a látomás addigra elt űnt. Senki Senki más, még Chwiul Chwiul sem látta a zölden zölden arányló, domború korongot, korongot, amelyet egy ezüstvonal és egy fekete árnyéknyaláb vágott ketté: az Örök Változás Kerekét. Az arca nem árult el semmit, de a szíve vadul verde erdese sett tt.. A Keré Kerékk csak csak anna annakk jele jelent nt meg, meg, akin akinek ek az élet életéb ében en hamarosan mindent eldöntő fordulat áll be - és ez a fordulat rendszerint nem más, mint a halál. Ahogy Chwiul megállt előtte, hátasa váratlanul feléje rúgott. A nő nem mozdult a démon mellől, de amikor Chwiul megrántotta az állat busa fejét, a bliell nyálának egy csöppje ráfröccsent a köpenyére. - Chwiul! - kiáltotta T'uupieh, minden érzelmét a dühbe sűrítve össze. - Ha nem tartod féken ezt a nyáladzó csúfságot, halálra sújtom! - Keze ökölbe szorult a démon sima bőrén. Chwiul félmosolya azonnal lehervadt, s miközben feszengve nézett a démon fénylő szemébe, hátrább tolatott hátasával. T'uupieh mély lélegzetet vett, s ezúttal ő villantotta meg mosolyát. - Tehát mégsem mertél egyedül jönni a táboromba, uram! Chwiul könnyedén meghajtotta magát nyergében. - Csupá Csupánn az bizony bizonytala talanít nított ott el, hogy hogy gyalo gyalogos gosan an tévely tévelyegj egjek ek az ingoványban, míg az embereid rám találnak. - Értem - felelte T'uupieh még mindig mosolyogva. - Nos... a dolgok tehát a terveid szerint zajlottak ma reggel. Klovhiri és csapata úton vannak már, hogy csapdába ejtsük őket? - Ige Igen. És a vezető jük csak a jelzésemet várja, hogy bizton elkalauzolja őket abba a mocsárba, amelyikbe óhajtod. - Jól Jól van. van. Tudo Tudokk egy egy hely helyet et,, amit amit mind minden en olda oldalr lról ól maga magasl slat atok ok vesznek körül. - Csodálta Chwiul önuralmát a démon jelenlétében, noha érezte, a férfi nem olyan fesztelen, amilyennek láttatni szeretné magát. Néhány embere közeledett a szánnal, amire majd ráültetik a démont. - A démonom, kívánságának megfelelően, elkísér bennünket. Biztos jele a mai sikernek, nem gondolod? Chwiul összeráncolta a homlokát, mintha ellenvetése lenne, de szólni nem mert. - Ha hűségesen szolgál téged, úrn őm, akkor én is úgy gondolom. Nagy tisztesség ez és jó elő jel. - Teljes odaadással szolgál engem. - A n ő újra újra sokat sokat sejtet sejtetően elmosolyodott, majd hátralépett, amikor a szán elérte a halom tetejét. Figy Figyel elte, te, hogy hogyan an hely helyez ezik ik rá a démo démont nt,, ügye ügyelv lve, e, hogy hogy embe embere reii jól jól bánjanak vele. Az az újfajta hódolatteljes tisztelet, amellyel a zsiványok kezelték a démont - és vezérüket -, nem kerülte el sem Chwiul, sem T'uupieh figyelmét.
Amik Amikor or elké elkész szül ültek tek,, a nő össze összehív hívta ta embere embereit, it, majd majd a páráll párállóó mocs mocsár ároon s a meg megelev eleven ened edő, töré töréke keny ny növ növényz ényzet et pala palasz szür ürke ke mirigyszőrök rökkel borí orított tott,, síkos íkos bozót ozótos osáán át mind mindeenki nki elin lindult dult rendeltetési helye felé. T'uupieh örült, hogy emberei ilyen jól ismerik a vidéket, hiszen a szúrós tavaszi növényzet és a kásás, folyton változó talaj talaj nap mint mint nap más-má más-máss ösvény ösvényre re kénys kényszer zeríte ítette tte őket. Szerette Szerette volna, ha Chwiult valamiképpen elválaszthatná rút hátasától, de nem hitte, hitte, hogy hogy a férfi férfi méltán méltányol yolná ná kíváns kívánságá ágát,t, s egyébk egyébként ént sem tudna tudna gyalogszerrel elboldogulni. A démont gondosan a szánhoz rögzítették, s az emberek verítékezve, de egyetlen zokszó nélkül megindultak vele. Végre elérték a magaslatot, ahonnan belátták a T'uupieh családi majors majorsága ága mellett mellett elveze elvezettő utat utat - amit amit most most alig aligha ha lehe lehete tett tt útna útnakk nevezni. T'uupieh úgy helyezte el a démont, hogy az végig beláthassa a növ növényz ényzett ettel el ben benőtt ösvényt, amelye lyen Klovhirin rinek kell majd felbukkan felbukkannia, nia, néhány néhány kísérő jét pedig elküldte, hogy az ösvény egy távolabbi pontján rejtsék el a démon szemeit. Aztán csak állt, s bámulta azt a helyet, ahol az ösvény elágazni látszott, de mégsem vált ketté. A hami hamiss elág elágaz azás ás az alat alatta ta lév lévő sziklafa sziklafall sárgá sárgánn hullám hullámzó zó szala szalagjá gjátt követte - egyenesen egy gödörbe, amelyet az ammóniavíz-olvadék vájt a szikl sziklaa málló málló szulfi szulfidan danyag yagába ába.. Ott fognak fognak mindny mindnyája ájann dagony dagonyázn ázni,i, mialatt ő és bandája egyenként csapja le őket, mintha verdeső szárnyú ngipeket... kéjjel csapta agyon a ngipet, amely épp a kezére szállt. Hacsak... hacsak a démon nem tereli más m ás útra az eseményeket... - Semmi jel? - léptetett Chwiul melléje. T'uupieh könnyedén visszahúzódott a szikla omlékony peremér ől, s a férfira vetett pillantásában több volt futó érdeklődésnél. - Még semmi. De hamarosan. - Emberei megszállták az ösvényt keresztez ő, alacsonyabb lejtőket is; de még a démon szeme sem hatolhatott az út menti lombok mélyebb rétegeibe. A démon Chwiul megérkezése óta egy szót sem szólt, s a nő nem is várta, hogy titkait éppen most tárja föl. f öl. - Milyen libériát visel a kíséreted, és óhajod szerint hányat öljünk meg belőlük lük a hatá hatáss kedv kedvéé éért? rt? - kérd kérdez ezte, te, mikö miközb zben en lecs lecsato atoltltaa íját íját,, és elvégezte rajta az utolsó próbákat. Chwiul vállat vont. - A holtak nem fecsegnek; öld meg valamennyit. Nemsokára úgyis megk megkap apom om Klov Klovhi hiri ri embe embere reitit.. Öld Öld meg a veze vezettőt is, is, akit akit egys egysze zerr megvásároltak, az másodszor is megkapható. - Ah! - A nő vigyorogva bólintott. - Az az ember, aki ilyen előrelátó és megfontolt, még sokra viszi az életben, uram. - Mielőtt megfordult volna, hogy ismét lepillantson az útra, egy nyílvessz őt helyezett az íj húrjára. Az út még mindig üres volt. Nyugtalanul nézett a távoli, ködbe vesz ő hegye hegyekk ezüst ezüstösös-ké kékes kes-zö -zöldes ldes ormair ormaira, a, majd majd a közeli közeli tópart tópart felfelé felfelé nyomuló, üregessé vált jegére, mely nálánál még egyszer olyan magas volt, mégis tünedezni látszott. A tóra, amely fölött az elmúlt nyáron még ő szárnyalt... Valami mozdult, természetellenes zaj hallatszott, s a szeme máris az az úton volt megint. Sima mozdulatainak véget vetett a feszültség, amint kiadta kiadta a vészje vészjelet let,, s embere embereii végre végre elfogla elfoglalha lhattá ttákk helyü helyüket ket a szikl sziklaa pereme pereme mentén mentén.. Végre.. Végre.... Izgatot Izgatottan tan hajolt hajolt előre, hogy hogy megpil megpillan lantsa tsa Klovhirit: látta a vezetőt, nyomában a szánt, mely húgát és a gyerekeket
hozta. Megszámolta a kíséret tagjait, s látta, hogy már mindnyájan kibu kibukk kkan anta takk az útra útra.. De Klov Klovhi hiri ri... ... hol hol van van Klov Klovhi hiri ri?? Viss Vissza zafor fordu dultlt Chwiulhoz, suttogása élesen vágott a férfi arcába. - Hol van ő? Hol van Klovhiri? Chwiul szemében bűntudat és alattomosság égett. - Késik. Azt mondta, valamit még el kell intéznie az udvarnál... - Miért nem mondtad meg ezt nekem? Chwiul megrántotta a bliell kantárját. - Ez nem változtat semmin! Addig is kiirtjuk a családját. Így enyém lesz az első hely az örökösödésben... Klovhirit pedig még később is elkaphatjuk. - De neke nekem m Klov Klovhi hiri ri kell kell,, őt tartog tartogatt attam am magamn magamnak! ak! - T'uupi T'uupieh eh fölemelte íját, s a nyílvesszővel megcélozta Chwiul szívét. - Ha meghalok, tudni fogják, ki volt a bűnös! - kiáltotta a férfi, s védekezően maga elé tartotta egyik szárnyát. - A Legf őbb Úr méltán ford fordul ul majd majd elle ellene ned, d, err erről Klov Klovhi hiri ri gond gondos osko kodi dik. k. Állj Állj boss bosszzút a testvéreden, T'u T'uupie pieh, és ha betartod tod az alkut, gazda azdaggon megjutalmazlak! - Nem Nem ilyen ilyen alkut alkut kötött kötöttünk ünk egymás egymással sal!! - Odalen Odalentr tről már tisztán hallatszott a közelgő csapat lármája; fülét megütötte az egyik gyerek éles kacagása. A zsiványok kuporogva várták a jelt, s T'uupieh látta, hogy Chwiul is jelezni készül a vezető jének. Hátranézett a démonra: a borostyánkő szem a lent haladó utasokra szegez ődött. Elindult feléje. Még mindig megváltoztathatja a végzetét... Vagy már meg is változtatta? - Vissza! Vissza! - A néma erd őn lavinaként zúdult alá a démon hangja. - Csapda! Csapdába csaltak, elárultak benneteket! -...árulás! A bömbölésen át alig hallotta Chwiul hangját; még időben pillantott hátra, hogy lássa, amint a bliell előreugrik hogy keresztezze az ő útját a démonhoz. Chwiul kardot rántott, s a dühtől halottsápadttá vált arc láttán a nő nem tudta eldönteni, neki szól-e ez a düh, vagy magának a démonnak. Rohanni kezdett a szán felé, közben megpróbálta el őrántani az íját, de a bliell két ugrássá! utolérte, kitátott pofával feléje kapott. T'uupieh megcsúszott a síkos talajon, és elesett; a nyálas száj az arca fölött csapódott össze. De az egyik tuskóláb így Is elérte, s rúgása nyomán végigcsúszott az olvadékon, egyenesen a démon lábához... A démon. Levegő után kapkodott, de az nem akart a tüdejébe áramolni; a nevét akarta kiáltani, miközben tündökl őn ragyogott fel előtte a démon formájának tiszta szépsége. Hallotta a bliell iszonyatos hangját, amint rájuk akarja vetni magát, hogy elpusztítsa mindkettő jüket. Már látta, hogy ott magasodik fölötte s a démon fölött... látta, amint Chwiul felszökken vagy feldobják a leveg őbe - és végre megtalálta a hangját, és egyetle egyetlenn sikoly sikolyban ban,, egyetle egyetlenn panasz panaszos os és figyel figyelmez meztet tető kiáltásban szakadt ki belőle a név: - Shang'ang! És ahogy a bliell földet ért, egy villám ugrott ki a démon páncéljából, és tűzbe borította a bliell testét. A vadállat jajongása az egekig csapott: T'uupieh befogta a fülét, oly elviselhetetlen volt a hang okozta szaggató fájdalom. A szemét azonban nem takarta el: a démon ostorcsapása már vissza is húzódott, a bliell pedig hátratántorodott, elzuhant, s ahogy az
élet élettel telen en test test föld földet et ért, ért, még még enyh enyhén én megr megráz ázkó kódo dott. tt. T'uu T'uupi pieh eh újra újra leroskadt a démon lábához, s kissé nekid őlt: sajgó tüdejébe leveg őt préselt, s közben fölnézett a magasba... ...hogy ...hogy ott meglás meglássa sa Chwiul Chwiult,t, aki a szikla sziklaper perem em mellet mellettt fölsz fölszáll állóó mele melegg légá légára ram m hátá hátánn lebe lebege gett tt,, lebe lebege gett tt.. .... és miel mielőtt a légáram tovasodorta, majd leejtette volna a sziklafal melletti mélységbe, még látta a hátából kiálló három nyílvesszőt... Elmosolyodott, s lehunyta a szemét. - T’uupieh! T'uupieh! Amikor érezte, hogy emberei körülveszik, egykedv űen kinyitotta a szemét. Éppen időben, hogy Y'lirr gyorsan visszahúzza az arca felé nyúló kezét. Rámosolygott, aztán mindnyájukra; de nem az iménti, a Chwiulnak tartogatott mosolyával. - Y'lirr - maga nyújtotta a férfi felé a kezét, és engedte, hogy az föls fölseg egít ítse se.. A legk legkis iseb ebbb mozd mozdula ulatra tra fájda fájdalm lmak ak cikáz cikáztak tak át rajt rajta, a, de örö örömmel mmel nyug nyugtá tázzta, ta, hog hogy csak sak az egyi egyikk szárny árnyáán sérül érültt meg meg komolyabban, ahol egy sebb ől szivárgott a vér. Karját az oldala mellé szorította. - T'uupieh… - Úrnőm... - Mi történt? A démon... - A démon megmentette az életemet. - Csendre intette őket. - És... csak ő tudja, miért, meghiúsította Chwiul titkos tervét. - Hogy valójában mi történt, és annak mi a jelentősége, csak most kezdett világossá válni az agyába agyában. n. Megford Megfordult ult,, s egy hossz hosszúú percig percig belebá belebámul multt a démon démon kifürkészhetetlen szemébe. Aztán ismét ellépett t őle, s merev testtel a szikla pereméhez ment, hogy lenézzen a mélybe. - De hát a szerződés... - szólalt meg Y'lirr. - Chwiul megszegte a szerződést! Nem adta a kezemre Klovhirit! Senki sem tiltakozott. Tekintetét a bozótos mélyébe fúrta, mert nem volt nehéz kitalálni, hogy Ahtseet és csapata valahol ott járnak. Hallotta is az egyik gyerek nyafogó sírását. Chwiul teste odalent hevert, s most úgy látta, mintha több nyílvessző járná át. Vajon Ahtseet testőrsége - őt gondolván támadónak - szintén szitává l őtte? A gondolat kedvére való volt. volt. És belü belüll egy egy hang hangoc ocsk skaa azt azt meré merész szelt eltee súgn súgni,i, hogy hogy Ahts Ahtsee eett meg megmene menekü külé lésse még még ink inkább ább a kedv edvére ére van.. an.... A gond ondolat olattó tóll összefutottak homlokán a ráncok. De Ahtseet megmenekült, és megmenekült Klovhiri is - így aztán, hogy mentse a menthet őt, akár még hasznot is húzhat a dologból. Megpróbálta összeszedni még mindig zavaros gondolatait. - Ahtseet! - Hangja ugyan nem versenyezhetett a démonéval, de kellőképpen visszhangzott. visszhangzott. - T'uupieh vagyok! Nézd az áruló testét, mely ott fekszik előtted, a saját férjed fivére az, Chwiul! Orgyilkosokat bérelt föl, hogy a mocsárba veszítsen benneteket, fogd el a vezetődet, vallasd ki mindenről! Csak a démonom figyelmeztetésének köszönheted, hogy életben maradtál! - Miért? - hozta a szél Ahtseet halk válaszát. T'uupieh keserűen fölnevetett. - Hogy megtisztíts megtisztítsaa az utat a haramiáktó haramiáktól,l, azért! Hogy a Legfőbb Úr jobban szívébe zárja hű szol szolgá gájá ját, t, és megj megjut utal alma mazz zzaa a jobb jobb,, a
kedvesebb nővért! És hogy Klovhiri gyűlöljön engem! Hisz inkább a szár szárny nyát át hagy hagyná ná levá levágn gni,i, mint mintse sem m hogy hogy tudo tudomás másul ul vegy vegye, e, neke nekem m köszönhetitek az életeteket! Menj át szabadon a földjeimen, Ahtseet; ez egyszer békében átengedlek. Visszalépett a szikla pereméről, és fáradtan elballagott, mit sem törődve azzal, vajon hisz-e neki Ahtseet. Várakozó emberei némán állták körül a bliell tetemét. - És most? - kérdezte mindnyájuk nevében Y'lirr, a démonra pillantva. Ő pedi pedigg vála válasz szol olt, t, de válas álaszzát egye egyene nese senn a démo démonn néma néma,, borostyánkő szemébe mondta: - Úgy látszik, démonom, végül is az igazat mondtam Chwiulnak, hogy mától mától kezd kezdve ve több többéé nem nem lesz lesz szük szüksé sége ge a váro városi si házá házára ra.. .... Talá Talánn a Legfőbb Úr is tisztességes alkunak fogja tartani. Talán mégiscsak van megoldás. Az Örök Változás Kerekén ülünk mindannyian... csak épp nem egyforma kényelmesen. Nem így látod, szépséges Shang'angom? Gyengéden megcirógatta a démon naptól fölmelegedett páncélját, majd leült a langyosodó földre, és várta a választ. F. Nagy Piroska fordítása Németh Lajos rajzai
SZVETLANA JAGUPOVA
Vízi tündér
Mindegyikünk megörökített már magában szemmel nem látható és éppen ezért titokzatos eseményeket. A tükörbe nézek, és próbálom elképzelni, hogyan is lát engem egy kívülálló? Megpillant egy harmincöt éves, éves, középmaga középmagas, s, sportosan sportosan karcsú, karcsú, elegáns, elegáns, nyírott nyírott bajuszú bajuszú férfit. férfit. Kissé Kissé bohó bohó farmer farmernad nadrág rágom om aligha aligha sejtet sejtet bennem bennem orvost orvost,, viszo viszont nt a gyűrű a jobb kezemen azt súgja, hogy egy feleség számára mellettem már már ninc nincss szab szabad ad hely hely.. Magá Magától tól érte értettődően nem kerül kerül különö különöseb sebbb erőfeszítésbe, hogy rájöjjenek, az iskola, a hadsereg és a főiskola már mögöttem van. Egy fiziognómus arcvonásaimból talán kitalálná néhány jellemvonásom is. Nos, bizonyára bizonyára ez minden. Rokonaim és barátaim több információval inf ormációval rendelkeznek rólam, de ők sem tudják, hogy az az esemény, ami tavalyel őtt június júniusban ban történ történtt velem, felforgatta az életemet, megváltoztatta m egváltoztatta éveim menetét. Őseink attól a naptól számították az időt, amikor megöltek egy hatalmas medvét, vagy egy villám kettéhasított egy évszázados tölgyet. Mi múltunkat rendszerint nem kötjük össze a természettel. Amikor nem emlékszünk pontosan egy dátumra, ezt mondjuk: a háború előtt történt, azut azután án tört történ ént, t, hogy hogy Ivan Ivanov ov elv elvtárs társ lett lett a gyár gyár igaz igazga gató tója ja,, hogy hogy befejeztem a főiskolát, az esküvő előtt, a válás után történt, vagyis minden az emberi kapcsolatok közegében forog. Nem Nem tarto tartozo zom m azok azok közé közé,, akik akik unat unatko kozn znak ak,, és szen szenve vedn dnek ek a magátó magátóll értet értetődő, hihe hihete tetle tlenn esem esemén énye yekk nélk nélkül ül,, s ha ilye ilyene nekk nem nem történnek velük, akkor ők maguk találják ki őket. Ennek ellenére nekem s nem barátomnak, a rendkívüli után örökké áhítozó Szása Drobotovnak jutott osztályrészül az, ami lehetséges, hogy néhány millióból csak egyetlen embernek jut - találkozhattam a csodával. Gyermekkoromban normálisan n őttem fel, szerettem a meséket és a rejt rejtél élye yess törté történe nete teke ket, t, az élet élet azon azonba bann ropp roppan antt gyor gyorsa sann kive kiverte rte a fejemből azt, hogy higgyek a csodákban, s teletömte fejemet nagyon is meghat meghatáro ározot zott,t, titkoka titkokatt és rejtély rejtélyeke ekett nélkül nélkülöz öző tényekk tényekkel. el. Ennek Ennek ellenére nem nevezném magam józan realistának, aki habzó szájjal tagad agadja ja az emb emberis eriség ég más csill sillag agzzatró atróll való aló szárma ármazzását, sát, a kapcsolatfelvétel lehetőségét idegen civilizációkkal, a fjodorovi tanítást az ember ember halhata halhatatla tlansá nságár gáról, ól, a gömbvi gömbvillá llám m ésszer ésszerűségét, ségét, a havasi havasi ember létét, a Loch Ness-i szörnye nyet és egyéb őrült rült ötlete ötleteket ket,, feltételezéseket és titokzatos eseteket. Nem hittem bennük, de nem is tagadtam őket csupán azért, mert lehetetlenek. Amikor Drobotov felugrik hozzám egy órácskára, s egy egzaltált hölgy lelkesedésével továbbítja nekem a soron következ ő szenzációs hírt vagy egy cikket egy tudományos-népszer űsítő folyóiratból, udvarias érdeklődéss déssel el végig égigha hallllga gatom tom,, s nyom nyomba bann átha áthang ngol olom om maga magam m a mind minden enna napi pi gond gondok okra ra - már már csak csak ilye ilyenn az én roma romant ntik ikam amen ente tess természetem. Egy idő múlva mindez megváltozott - bennem és számomra is. Mint amikor valaki alaposan galléron ragad és megráz, majd letörli lelkem vastagon beporosodott ablakát, tiszta kékség ömlött be rajta, s színültig töltötte lelkem.
Azon Azon a nyár nyáron on szab szabad adsá ságo gom m zűrzavarosa rzavarosann alakult. alakult. Ljudmilána Ljudmilánakk feltétlenül Moszkvába kellett utaznia. Valerkát, Aljonát és Jerofej kandúrt anyámra hagyva beültünk a gyorsvonati fülkébe, s egy szempillantás alatt máris szabadnak és fiatalnak éreztük magunkat. Minden normális ember délre tartott, mi viszont a meteorológiai előrejelzés szerint esők és ködök felé rohantunk. A klinikától, ahol osztályvezet őként dolgoztam, még a vonatban sem tudtam szabadulni. Az örökös túlterheltség hatása lassan felengedett bennem, lefoszlott rólam, de a fejemben még mindig ott kóvályogtak a betegeknek szóló javallatok, a kórtörténetek részletei és az ügyeletes nővéreknek adott utasítások. A vonatablakban falvak, állomásépületek úsztak el, kis és nagy városok állomásai, s azt hihettük, ez a tarka úti film sohasem ér véget. Időről Időre Ljudmilára pillantottam. Arca álmos verítékben csillogott, egészen fiatalnak és nyúlánknak láttam, olyannak, amilyen tíz évvel ezelőtt volt a harkovi pedagógiai f őiskola hallgatójaként, amikor először megpillantottam egyik rokonom születésnapján. Gondoltam-e azon az estén, hogy ez a kosárlabdázó termet ű, élesen metszett szemöldökű, erős, kiss kisséé robu robusz sztu tuss test testű leán leányz yzóó egyk egykor or a fele felesé sége gem m lesz lesz,, és beköszönt az az idő, amikor felébred bennünk a heves vágy, hogy egymás egymástól tól külön külön pihenj pihenjünk ünk,, ily módon módon igyeke igyekezz zzünk ünk megóvn megóvnii egykor egykor őrülten lángoló, de most már szemmel láthatóan fogyó érzelmünket. Ezért aztán az utóbbi két évben külön-külön töltöttük szabadságunkat. Ezúttal azonban Ljudmila magával vitt, mivel én jól ismertem Moszkvát, mert mert gyer gyerek ekko koro romba mbann gyak gyakran ran vend vendég éges eske kedt dtem em nagy nagyné néné némn mnél él Izmajlovóban, feleségem pedig részletes tervet dolgozott ki, hogyan járja végig a moszkvai üzleteket. Éjszaka nem tudtam aludni. Színes kaleidoszkópként mindenféle epizódok, gondolat- és beszélgetésfoszlányok keringtek a fejemben, s csupán reggelre sikerült egy kicsit szundítanom. Aztán fél napon át csüggedten bámultam ki az ablakon, és lustán közömbös mondatokat váltottam nejemmel. Az oly rég várt szabadság ünnepét még otthon elrontottuk, amikor Ljudmila ügyszerető gonddal végigsorolta, kinek mit kell venni. Moszkvai tartózkodásunk kapcsán rögtön szomorú távlatok tárultak fel előttünk: kimerítő üzletjárás, tülekedés sorban állás közben, dübörgő metró. Tudtam, hogy feleségem nem közömbös a múzeumok és szính színház ázak ak iránt, iránt, de ha beprog beprogram ramozt oztaa a bevásá bevásárlás rlásoka okat,t, aligha aligha mara maradd idej idejee még még valam alamii másr másra, a, mind minden entt elvi elvisz sz a roha rohang ngál álás ás az üzletekbe. - Ha nem találunk neked egy tisztességes öltönyt, rendelünk egyet közölt közölte, e, amikor amikor vonatu vonatunk nk ráér ráérősen közele közelede detttt a kursz kurszki ki pálya pályaudv udvar ar peronjához. – Nézd csak, Lela néni! Kinéztem az ablakon. Kedvenc néném, aki kés őbb jelentős szerepet játszott a velem történt kalandos eseményekben, hatvan évét meghazudtoló fürgeséggel rohant a peronon, és felemelt karral, vidáman üdvözölt bennünket. Lela Lela néni nénihe hezz régi régi és külö különö nöss bará baráts tság ág fűz. Ötödik Ötödik osztály osztályban ban édesanyám téli szünidőre hozzá küldött vendégeskedni, s attól kezdve meghitt barátra tettem szert. A magányosan élő és gyermektelen Lela néni ragaszkodott hozzám, de nem azzal az egoista ragaszkodással,
amiv mivel az ember mbertt ren rendsz dszerin erintt a túls túlság ágoosan san vonz onzódó ódó rok rokonok onok bosszantják. Úgy barátkoztam meg vele, mint fiú a fiúval. Abban az időben még kevesen hordtak nadrágot, Lela néni viszont nadrágban és barna orkánanyagból készült, rövid, kapucnis kabátban feszített. Akkor alig múlt negyvenéves, de alakja karcsú és sportos volt, tetszett fürge járása s az, milyen könnyedén siklott sílécein az izmajlovói parkban, ahová szünidőm alatt mindennap kijártunk. S most, amikor megláttam őt, egy pillanatra felvillant bennem a remény remény,, hogy hogy talán talán sikerü sikerüll majd majd kiszök kiszöknöm nöm a városb városból, ól, este este pedig pedig sakkoz sakkozni ni fogunk fogunk,, vagy vagy néném néném kedve kedvenc nc pasziá pasziánsz nsz-fig -figurá uráitit rakjuk rakjuk ki, melyek a titokzatos „fogoly", „a királyn ő sleppje", „Margó" nevet viselték. Ottho Otthonn Filk Filka, a, a feke fekete te törp törpep epud udlili és terí terítet tettt aszt asztal al várt várt benn bennün ünke ket, t, melynek közepén ott ékeskedett kedvenc málnalekváros süteményem. - Na, te barbár, hogy vagy? - kérdezte néném, amikor a konyhában serénykedő Ljudmila magunkra hagyott bennünket. Arcán az elmúlt év során, noha huncut mosolya megmaradt, megjelentek az els ő ráncok. Elfo Elfogo gott tt a szom szomor orús úság ág,, ha arra arra gond gondol olta tam, m, hogy hogy lass lassac acsk skán án megöregszik, s még eszeveszett diétával és a közbeiktatott egynapos koplalásokkal sem lesz képes megőrizni fiatalságát. Még mindig csillogó szemé szemével vel kérd kérdőn néz nézett ett rám, rám, s meg megérte értett ttem em,, menn mennyyire ire szer szeret etne ne őszintén elbeszélgetni velem. Bejött azonban a feleségem, s én beértem egy mosollyal, ami számára sokatmondó volt. Megért őn megcsóválta a fejét, fejét, és cigare cigarettáj ttájaa után után nyúlt nyúlt,, amit amitől még az amerik amerikai ai diétás diétásorv orvos os szenvedélyes próféciája sem riasztotta el. Mint korábban, néném most is istentelen istentelenül ül füstölt, füstölt, amivel amivel megvet megvető fintort fintort váltott váltott ki Ljudmi Ljudmiláb lából, ól, aki képtelen volt elviselni a dohányfüstöt. Vendégségben azonban mindent el kellett kellett visel viselnie nie,, még néném néném reggel reggelent entee megism megismétl étlődő tornáját tornáját is, amivel alaposan meglepett bennünket. Szobájának padlója ingaként járt, amik amikor or akro akroba batitiku kuss gyak gyakor orla lato toka katt végze égzett tt a szőnyegen. Nem a manapság divatos jógagyakorlatok tokat, hanem iga igazi cirkuszi tornamutatványokat, s Ljudmila minden alkalommal szenvedő mosollyal nézett rám, tudtomra adva, hogy mindezt csupán mint vendég viseli el. S közb közben en még még Filk Filkaa is ugat ugatot ott, t, körü körülu lugr grál álta ta néné nénéme met, t, akko akkora ra rics ricsaj ajtt csapta csaptak, k, hogy hogy a néném néném felett felett lakó, lakó, inkább inkább megsz megszoká okásbó sból,l, mintse mintsem m dühből, valami nehéz tárggyal kopogtatni kezdett a padlón. Ljudmila nem tetszett Lela néninek. Házasságunk els ő napjától úgy vélte, hogy szebb és gyöngédebb feleséget érdemeltem volna. Titokban sajná ajnáltlt.. A maga aga mód módján ján ideg idegeesíte sített ttee Lju Ljudmil dmiláát extr extrav avaagáns áns viselkedésével, kíméletet nem ismerő közvetlenségével és legfurcsább különcségével. Fejest ugrottunk a moszkvai üzletek zűrzavarába. Esténként, amikor belehuppa belehuppantunk ntunk a tévékészü tévékészülék lék előtt álló álló fotelek fotelekbe, be, szomor szomorúan úan arra arra gondoltam, hogyan tudnék időt szakítani, hogy nénémmel kiszaladjak a termé ermésszetb etbe, a város áros körny rnyékér ékére, e, s mint int a rég régi szép szép időkben, horgásszunk egyet. Lela néni tősgyök sgyökere eress moszk moszkvai vai lezser lezserség ségéve évell minden minden este este végig égigné nézt zte, e, mit mit vásá vásáro roltltun unkk (ez (ez Ljud Ljudmi milá látt rend rendsz szer erin intt kiho kihozzta a sodrá sodrából ból), ), megsz megszeml emlélt éltee és csíp csípős megjeg megjegyz yzése ésekke kkell minősítet sítette te a vásárfiát.
- Mi a csudának kellett ezer mérföldet zötyköl ődni ezért a vacakért vacakért jegyezte meg a rá jellemző nyerseségg n yerseséggel. el. Ljudmi Ljudmila la összev összevont ontaa szemö szemöldö ldökét két,, komora komorann rakosg rakosgatt attaa szét szét a bőröndök röndökbe be a különb különböz öző krémes krémes tubusokat tubusokat,, samponos samponos üvegcsék üvegcséket, et, bonbonos dobozokat, frottír gyerektrikókat, szandálokat és a sok más apróságot. Magányos és id ősebb teremtés lévén, nénémnek magától értetődően nem volt szüksége efféle holmikra. Tartózkodásunk hetedik napján néném a kamrából el őhúzott két összecsuk összecsukható ható horgászb horgászbotot, otot, és ravaszul ravaszul rám kacsintv kacsintvaa bejelentet bejelentette, te, hogy hogy akarj akarja-e a-e vagy vagy sem sem Ljud Ljudmi mila la,, de másn másnap ap kiut kiutaz azun unkk a váro váross körn környé yéké kére re a foly folyóhoz óhoz,, ahol ahol reme remekü küll hara harapn pnak ak a sügé sügére rek. k. Ezze Ezzell a döntéssel kezd ődött az az esemény, melyre most úgy emlékszem, mint amit azért küldött a sors utamba, hogy jól megjegyezzem - az életben korántsem minden olyan egyszer ű és megszokott, mint ahogy hisszük, van egy s más, ami nem fér bele hétköznapi elképzeléseinkbe. elképzeléseinkbe. Az egy egy hét hét alat alatt, t, amíg amíg az üzle üzlete tekb kbee roha rohang ngás ászt ztun unk, k, alap alapos osan an kimerü kimerülte ltem, m, ezért ezért örömme örömmell elfoga elfogadta dtam m néném néném javasl javaslatát atát.. Noha Noha nem mutatta, ő még jobban lelkesedett, amikor megtudta, hogy Ljudmila magunkra hagy bennünket, áruházba megy, ahová n ői csizmát várnak, melynek furcsán hangzó, úgynevezett „tejbegríz" talpa volt. Fél óra múlva már kint voltunk a városból. Semmi nem kelt bennem emelkedettebb és örömtelibb hangulatot, mint egy nyírfaliget. Nálunk délen szinte egyáltalán nem honos a nyírfa, s ha találunk is, egészen más, más, mint mint a középközép-oro orosz sz vidék vidék széps szépsége égess teremt teremtmén ménye, ye, alacs alacsony ony növésű és földhöz tapadó. Nem véletlenül énekelték meg a költ ők a Moszkva környéki nyírfákat. A szellős, csipkeszerű nyírfaligetek szinte úsznak a levegőben, s úgy érzed, mintha éppen ez lenne az a bizonyos híd, ami a földet összeköti az éggel. A folyó csöndes holtágánál, ahol helyet foglaltunk, a f űben köröskörül virágok tarkállottak, akárcsak város környéki tavunk partján, ahol még még a kirá király lyok ok hala hala,, pisz pisztr trán ángg is előfordult fordult,, a növény növényzet zet minden mindenütt ütt rikítóan tarka és bódító volt. Itt viszont margarétákon kívül más nem nőtt. De nem, nem, még apró apró,, sárg sárgás ás és ibol ibolya yasz szín ín-ké -kéke kess virág virágok ok is volt voltak ak,, elvesz elvesztek tek azonba azonbann a sűrű fűben. ben. A tisztá tisztáss ennek ennek ellen ellenére ére szeré szerény ny tisztaságával gyönyörködtette a szemet. Két óra alatt csupán három koncért és két apró sügért fogtunk. Már készültün tünk, hogy helyet változtatunk, amik mikor valami erősen megr megrán ándí díto tott ttaa néné néném m botj botját át.. Sietv Sietvee bevá bevágo gott, tt, felka felkapt ptaa a boto botot, t, s tenyerév tenyerével el elkapott elkapott egy vízinövény vízinövénycsomób csomóbaa gabalyodo gabalyodott, tt, vergődő kis halat, már éppen le akarta akasztani a horogról, s bele akarta hajítani a hároml háromlite iteres res,, vízzel vízzel teli teli üvegbe üvegbe,, amiko amikorr hirtele hirtelenn felkiá felkiálto ltott, tt, tenyer tenyeree szétnyílt, az apró hal kiesett, s elt űnt a margaréták között. Néném sápadtan és rémülten négykézlábra állt, s tekintetét a földre szegezve, hangosan ezt sziszegte felém: - Vitya, ó, Vityecska, ez meg mi? A fűből madárc madárcsiv sivitel itelésr ésree emléke emlékezte ztettő csipog csipogás ás hallatszo hallatszott. tt. Odaugrottam, ahol a kis hal vergődött, megtaláltam a fűszálak közé keveredett teremtést, és felemeltem. Annyira váratlan és szokatlan dolog jelent meg előttem, hogy kezem akaratlanul is megremegett, mintha el akarná hajítani azt, amit tart, kíváncsiságom azonban azonban diadalmaskodott, s
neho nehogy gy kier kieres essz szem, em, erősen sen ujja ujjaim im köz közé szor szorít ítot otta tam m a kis kis hala halat. t. Mellesleg azt, ami horogra akadt, csak igen feltételesen nevezhettük halnak: kezemben egy sügér nagyságú teremtés verg ődött, halfarka és emberi emberi feje feje volt, volt, amit amit zölde zöldes, s, selyme selymess hajsz hajszála álakk boríto borítottak ttak,, ezeke ezekett kezdetben vízinövénynek hittem, és le akartam szedni a kis halacskáról, tenyerembe azonban hártyás, az emberéhez hasonló ujjak mélyedtek. Mégiscsak sikerült félrehajtani a meglepő teremtés vékony hajszálalt, s kezem nyomban szétnyílt magától, és a kis vízi teremtés ismét a fűbe potty pottyan ant. t. Nem Nem téve tévedh dhet ette tem m - a zöld zöld mosz moszat atsz szál álak ak alól alól embe emberi ri arc arc pillantott rám, finom, apró, szabályos vonású, rózsás-gyöngyház szín ű arcocska. Még azt is észrevettem, hogy szivárványosan sötét, kissé kidudorodó szeme volt, melyet eltorzított a fájdalom: a horog az arcába akadt. Volt hát min csodálkoznom, lelkesednem s egyútta ttal megrémülnöm. Erőt vettem magamon - hirtelen hidegrázás fogott el -, elkaptam a fűben rángatózó teremtést, bal kezemmel jól megragadtam, a jobbal pedig óvatosan kihúztam a horgot az arcából. - Istene Istenem, m, miféle miféle csodal csodalény ény!! - álmélk álmélkodo odotttt néném néném a zsákm zsákmány ánytt vizsgálgatva. - Sok mindent láttam, no de ilyet... Csak a mesékben! Sellő, igazi sellő! Ó, mihez kezdjünk most vele? Hogyan is engedhetnénk el egy ilyen csodás teremtést? Ha elmesélnénk, nem hinnék el. S ugyan hová engednénk, a kis keze megsebesült. Jobb Jobban an szem szemüg ügyr yree vett vettem em az apró apró sell sellőt. S való igaz, az, job jobb kezecskéjén a bőr - nem, ez mégiscsak kéz volt, noha az ujjai között hártya feszült - a vállizületnél felhasadt, s onnan gyéren vér szivárgott. - Hazavisszük és meggyógyítjuk - dünnyögtem, s éreztem, hogyan ver a tenyeremben ennek a bizonyára halálosan megrémült csodálatos kis teremtésnek az apró szíve. Néném az üveghez ugrott, visszahajította a foly folyób óbaa a konc koncér érok okat at és a sügér ügérek ekeet, vizet izet merí meríte tett tt,, és én beleengedtem a sellőt, akinek vagy a kalandtól, vagy a leveg őtől, de fennakadt a szeme, és fuldokolni kezdett. A vízben el őször gyöngén vert egyet a farkával, majd feléledt, s az ismeretlen teret fürkészve úszni kezde ezdett tt.. Néném éném leül leültt a fűbe, be, az üveg üveget et mag maga mell melléé állí állíto tott tta, a, s tanulmányozni kezdte meglep ő zsákmányát. A különös teremtés zöldes haja úszás közben szétterült a háta mögött, s világosan kirajzolódtak arcvonás arcvonásai, ai, apró, hártyás hártyás kezét kezét ezüstös ezüstös pikkelyek pikkelyekkel kel borított borított törzséhez törzséhez szorította. Akkora volt, mint egy sügér, arányait tekintve már nem hal, de még nem ember, roppantul hasonlított a mesebeli vízi tündérre. Mintha a délvidéken mifelénk kapható képeslapokról jött volna le, vagy vagy a piac piacii hánc háncss sszzőnyegekről, nem nem volt volt benn bennee azon azonba bann semm semmii giccses vagy ízléstelen. Egys Egysze zerr szig szigor orúú eszt esztétá étákk a gicc giccss tipi tipiku kuss megn megnyi yilv lvánu ánulá lása saké ként nt említe említették tték őket, ket, s ezér ezértt sell sellők már régen nem tűntek tek fel fel sem a kézműipari, sem a nagyipari termékeken. S tessék - egyikő jük elevenen megjelent előttem. Igaz Igaz,, nem volta oltakk dús assz asszon onyyi for formái mái, inká inkább bb süld üldőlánykára emlékeztetett. Szok Szokat atla lann üveg üvegbö bört rtön önéb ében en tett tett néhá néhány ny kört kört,, majd majd hirt hirtel elen en mozdulatla mozdulatlanná nná dermedt, az üvegen üvegen át nénémre nénémre meredt, meredt, majd felemelte fejét, és rám pillantott, aki az üveg felett guggoltam. Tekintete szerfölött
értelmes volt. Ismét rosszul éreztem magam; a kis vízi tündér minket vizsgálgatott! - Ajajaj! - sopánkodott tovább néném. - Micsoda csoda, micsoda meglepetés! - Körmével megkopogtatta az üveget, a kis sell ő azonban meg sem mocca moccant, nt, tovább tovább vizsg vizsgálg álgato atotttt bennün bennünket ket.. - Ha komoly komolyan an vessz vesszük ük a dolgot dolgot,, akkor akkor le kellen kellenee adnunk adnunk valame valamelyi lyikk tudomá tudomány nyos os kutat tatólabora oratóriumnak vagy a Tudományos Akadémiá miának. Biztosíthatlak, hogy a tudomány ehhez foghatót még nem regisztrált. Bármely ichtiológus azt mondaná, hogy sellők csak a mesékben vannak. S mégis, engedjük szabadon, kár lenne, ha kísérleti nyúlnak használnák. - Micsoda?! - pattantam fel. Még mindig reszkettem, de ez már a lelkesedés lázától volt. - Sehová nem engedjük el! Hiszen óriási ritkaság! Állattani ritkaság! Igazi csoda! - Nem akarod beletenni az akváriumodba? - kérdezte t őlem óvatosan a néném, tudván, hogy gyermekkorom óta tartok halakat, s otthon, s őt még a munkahelyemen is van guppival, neonokkal és gyöngygurámival teli akváriumom. - Éppen erre gondoltam én is. Elengedni egy ilyen kis vadócot! Néném leemelte a térdéről az üvegedényt, maga mellé tette, és felállt. - Hát nem látod, hogy nem ha!? - Szeme összesz űkült kült,, őszes szempillája haragosan rebegni kezdett. - Nem szórakozhatsz vele, mint valami játékkal, ez bűn. - Megteremtem számára az összes feltételt. Itt a folyóban töméntelen veszé eszély ly lese leselk lked edik ik rá. rá. Nála Nálam m viszo iszont nt nyug nyugta ta lesz lesz.. Úgy Úgy véle vélem, m, szerencséje volt, hogy éppen hozzánk került, valaki más lehet, hogy közelebbről meg meg szer szeret etet ettt voln volnaa vele ele isme ismerk rked edni ni,, s a serp serpen enyyőbe hajította volna. Elképzeltem, hogyan fog örülni ennek a csodálatos csöppségnek Valera és Aljonka, na és persze Ljudmila is, akit nem tudom, miért, de idegesítenek az akváriumaim - fél, hogy miattuk krónikus torokgyulladást és bronchitist kapnak gyerekeink. Érveim töprengésre késztették nénémet. Ha nem is szívesen, de mégis egyet kellett értenie azzal, hogy most, amíg be nem gyógyul a kis sellő hártyás, apró keze, veszélyes dolog lenne őt visszaereszteni a folyóba. Moszatot, békalencsét és néhány szál nádat szedtem akváriumom számára. Az üveget óvatosan szatyrunkba engedtük, s felülr ől, hogy elkerüljük elkerüljük a kíváncsi kíváncsiskodó skodó tekintetek tekinteteket, et, zsebkend zsebkendővel takartuk le. A metróban a térdemen tartottam a szatyrot, s állandóan emelgettem az üveget betakaró kend ő sarkát - vajon mi van a zsákmányunkkal?-, de rögtön sietve le is takartam az üveget, s közben találkoztam a kis lény tekintetével, melyben értetlenség és rémület tükröződött. Hazafelé menet ellátogattunk az állatüzletbe, szárított vízibolhát, szúnyoglárvát és tubifexet vettünk. - Akváriumot kellene szerezni! - sugallta néném. Tiltakozni akartam, azt akartam mondani, hogy elutazásunkig nem sok sok mara maradt dt hátra hátra,, kibí kibírj rjaa üveg üvegbe benn is, is, de félte féltem m néné néném m hara haragj gját ától ól;; természetesen nem sejti, hogy ezt a csodalényt magammal akarom vinni.
S egyszer csak, ahogy gyermekkoromban is gyakran el őfordult, néném mintha olvasott volna a gondolataimban. - Nem gondolod, hogy haza kellene vinned magaddal? - kérdezte. - Éppen erre gondoltam. Néném elképedt. - Mi a csudának kell neked?! - Hogyhogy minek? Ott van Valerka és Aljona. - Kimondtam, de nyomban észbe is kaptam. – Voltaképp nem is róluk van szó. El őször is, ezt a kis élőlényt meg kell gyógyítani, aztán én megrögzött akvarista vagyok, tudom, hogyan kell bánni vele. Nálad megdögölhet. m egdögölhet. - Élőlény, lény, megdög megdöglik lik... ... - Néném Néném komoly komolyan an felháb felháboro orodot dott.t. - Nem, Nem, neke nekedd még még mind mindig ig nem nem juto jutott tt el a tuda tudato todi dig, g, mit mit is fogt fogtun unk! k! Hát Hát beszélhetsz így róla?! Kezdett ingerelni érzelgőssége. - Ismerd el, mégsem ember - jelentettem ki olyan hangosan, hogy mindenki felénk fordult. Néném szemrehányóan hallgatott. Akváriumo Akváriumott végül végül mégis vásároltunk, vásároltunk, miután elutazásunk elutazásunkig ig még három nap maradt hátra. A trolibuszban ismét titokban félrehúztam a kendőt. Zsákmányunk figyelmesen felém fordította a fejét. Nem egész testét, ahogy ezt a halak teszik, hanem csodálatos, szinte emberi fejével fordult felém. Csak azért „szinte" emberi, mert gyöngyházfényű, csillogó arca, noha vonásai egy lányéra emlékeztettek, mégiscsak egy hal testéből nőtt ki. - Sok halat fogtál? - nyújtotta felém ráncos nyakát egy mellettem ülő öreg öregas assz szon ony, y, és én siet sietve ve leen leenge gedt dtem em a kend kendőt. Tanú Tanúkr kraa ninc nincss szüksé ükséggem. em. Jóll Jólleh eheet már már előre élve élvezztem, tem, ahog ahogyy megm megmut utat atom om zsákmányom Ljudmilának, gyermekeimnek, kollégáimnak, hogy fognak ájuldo ájuldozn znii és csodál csodálkoz kozni. ni. Hozzá Hozzá képes képestt a sziámi sziámi macská macskák, k, dogok, dogok, fürdőszobai krokodilok, sőt még a városi lakásban tartott oroszlánok is jelentéktelen dolgok! Ljudmila már otthon volt, s új, piros szárú, fehér talpú csizmájában a tükör előtt forgolódott. - Milyen volt a fogás? - érdeklődött közömbösen. A nénémmel cinkos pillantást vetettünk egymásra. Áttettem a kis sellőt az üvegből az akváriumba, és az akváriumot az asztalra állítottam. Filka pudli leugrott a heverőről, az asztalhoz futott, és a felindultságtól reszketve, körbeugrálva nyüszített. - Csupán egyetlen apró halacska? - nevette el magát Ljudmila, futó pill pillan antá tást st vetv vetvee az akvá akvári riumr umra, a, de nyom nyomba bann tork torkán án akad akadtt a szó. szó. Elégedetten figyeltem, ahogy az asztalhoz ment, s az akvárium fölé hajolt; szeme tágra nyílt, arca elsápadt. - Ez meg mi? - fordult gyerekes zavarral felém. A kis sellő, fark farkáv ával al az akvá kvárium rium aljá aljánnak táma ámaszkodv odva, mozd mozdul ulat atla lann nnáá derm dermed edve ve,, fark farkas assz szeme emett néze nézett tt vele vele.. A köve követk tkez ező percben a felszínre úszott, fejét kidugta a vízből, tekintetével végigfutott a szobán, mintha azt próbálná megérteni, hogy hová került, majd ismét leereszkedett az akvárium aljára. Ljudmila meglepetten a hever őre huppant.
- Közönséges vízi tündér - jegyeztem meg a lehet őséghez képest minél nyugodtabban -, Andersen, orosz népmesék, piaci sz őnyegek, haltestű lány.... Ljudmila váratlanul felkacagott. - Istenem - kezdte, és még mindig nevetett és lihegett -, micsoda vicces játék! Be kell vallanom, azt hittem, hogy él. Mibe kerül egy ilyen játékszer? Hol vetted? Voltam ma a Gyermekvilág Áruházban, és nyomát sem láttam. Nézze meg az ember, hogy megtanulták utánozni a természetet! Pont olyan, mintha élne! - Hiszen él is - szakította félbe őt szigorúan néném. Ljudmila hitetlenkedve pillantott rá, majd az akváriumra, ahonnan szivárványos csillogású szemek figyeltek bennünket. - Vicceltek? - Egyáltalán nem. Ljudmila felállt, és mielőtt még bármit tehettem volna, csak azt láttam, hogy határozott mozdulattal beledugta kezét a vízbe, elkapta a kis kis vízi vízi tünd tündér ért, t, kive kivette tte az akvá akvári riumb umból, ól, majd majd nyom nyomba bann megv megvet ető rémülettel visszahajította, úgy, hogy lefröcskölte magát. - Pfuj, de szörnyű! - mormogta, s tenyerével az arcát törülgette. - Hát ez meg hogy lehet? Valóban él őlény? Az apró, kerek akváriumban a kis sellő nem érezte túl kényelmesen magát, szűk volt a hely, én azonban azzal nyugtatgattam magam, hogy közel elutaz tazásunk ideje, s otthon rendelkezésemre mre áll egy negyvenliteres üvegedény. A vízi tündér hozzá sem nyúlt semmihez, amivel kínáltuk, s amire a többi hal rendszerint mohón veti magát. Éppen ellenkezőleg, visszariadt a szúnyoglárvától és a tubifext ől, nem evett a szárí szárított tott vízibo vízibolhá lhából ból sem. sem. Err Erree sorban sorban a legkül legkülönb önböz özőbb dolgok dolgokat at hajigáltam be neki; kis darab holland sajtot, felvágottat, kenyeret, végül anny annyir iraa össz összep epis iszk zkol olta tam m a vize vizet, t, hogy hogy ki kell kellet ettt cser cserél élne nem. m. A vízvezetékből vett klóros vízben a kis vendég roppant rosszul érezte magát. Vagy tíz percig képtelen volt megnyugodni - a felszínre úszott, mohón kapkodta a levegőt, s haragosan fröcskölt a farkával. Valamit csinálni kellett uszonyos kis kezével. Vállára ragtapaszt erősített sítettem, em, ő azonb azonban an apró apró fogacs fogacská káiva ivall és egészs egészsége égess kezéve kezévell nyomban addig ügyeskedett, míg le nem tépte magáról. - Mit tettél? - jegyeztem meg sértődötten, dötten, mintha mintha valamit valamit is érthetett érthetett volna. volna. Vagy csak én láttam úgy, vagy valóban valóban így volt, a kis sellő kissé bűntudatosan rám pillantott. Gézzel kellett átkötni pirinyó vállát. Nem mondanám, hogy a pólya kedvére volt, amíg Ljudmilával felerősítettük, a kis sellő erejét veszítette, s azután sokáig feküdt mozdulatla tlanul az akvárium ium alján, án, a legeldugottabb helyen, egy kő és sás között. Ljudmila tudomást szerezvén róla, hogy ezt a csudás teremtést vonaton kívánom szállítani, úgy nézett rám, mint m int egy őrültre. - Először, már amúgy is két bőröndünk és három táskánk van jelentette ki haragját alig türtőztetve. - Legalább arra gondolj, hogyan hat majd majd rá ez az utaz utazás ás.. Mell Melles esle leg, g, végt végtér éree is mive mivell akar akarod od tápl táplál álni ni?? Tanácsom: engedd vissza a folyóba, különben elpusztul. Az, amit vele leszel, gúnyolódás felette.
Néném Néném hevese hevesenn a pártjá pártjára ra állt, állt, én azonb azonban an megmak megmakacs acsolt oltam am magam. Az igazat megvallva, fogalmam sem volt, mi volt rám nagyobb hatással, az együttérzés a sebesült teremtés iránt, vagy a vágy, hogy büsz büszké kélk lked edje jem m vele vele,, megl meglep epje jem m gyer gyerme meke keim imet et,, bará baráta taim imat at,, az ismerősöket. El sem tudtam azonban képzelni, hogy eleresszem és a sors kényére-kedvére hagyjam. Ráadásul az a különös érzés lett úrrá rajtam, hogy vele valami nagyon fontosat f ontosat elveszítek. Filka változatlanul változatlanul érdeklődve dve kerin keringe gett tt az akvá akváriu rium m körü körül,l, felfelfelkapaszkodott az asztalra, s majdhogynem a vízbe dugta pofáját. A kis sellő rémülten vergődött. A kutya bizonyára óriási szörnyetegnek t űnt szemében. Másnap reggel, alighogy kinyitottam a szemem, az ablakpárkányra pillantottam, ahová Filka miatt át kellett költöztetni az akváriumot, és a léle lélegz gzete etem m is elál elállt. lt. A vízi vízi tünd tündér ér az akvá akvári rium um pere peremé ménn üldö üldögé géltlt,, egés egésze zenn embe emberi ri test testtar tartá tásb sban an.. Mala Malach chits itszí zínnű haj haja csil csillo loggott ott a napfényben, s úgy tűnt, mintha minden egyes pikkelyével magába szívta voln volnaa a naps napsug ugar arak akat at.. Tehá Tehátt ez a félig félig hal, hal, félig félig embe emberi ri tere teremté mtéss szabadon lélegzik a leveg őn is? Akkor miért fuldokolt, valahányszor kive kivettü ttükk a vízb vízből? A rémü rémüle lett ttől? Vagy Vagy ilye ilyenn a pszi pszich chik ikuma uma?? Tud-e Tud-e gondol gondolkod kodni? ni? S egyált egyáltalá alán, n, miféle miféle teremt teremtés? és? Időről időre testtartást testtartást váltott, hol egyik, hol másik oldalát, hol a hátát fordította a nap felé. Pikkel Pikkelye yeii közben közben ezüst ezüstöse ösenn csillo csillogv gvaa meleg, meleg, borost borostyán yános os fényben fényben ragyo ragyogta gtak, k, mintha mintha magukb magukbaa szívt szívták ák volna volna a napfény napfényt.t. Pillan Pillantás tásom om elkapva a kis sellő rémülten a víz alá bukott. Nevetnem kellett. Jól éreztem magam, és csodálkoztam, akárcsak gyerekkoromban, amikor néném sok mesés története közül az egyiket mesélte, s közben el Is játszotta a mesét. A sás közé bújva a vízi tündér egy percig csendben üldögélt, majd leplezetle leplezetlenn kíváncsis kíváncsiságga ággall kidugta kidugta apró fejecskéjé fejecskéjét.t. Arra gondoltam gondoltam,, hogy én még szörnyűbb lehetek számára, mint Filka, igazi Gulliver, van mitől megrémülnie, s elkaptam a tekintetem. Nénémtől komoran búcsúztunk. Nyugtalanul nézegette azt a táskát, melyben az üveg volt, s szemrehányóan csóválta fejét. Hazafelé tartva végig ott volt előttem ezüstös szemöldökű arca, s fülemben csengtek bánatos szavai: - Akarjátok vagy nem, hamarosan meglátogatlak benneteket, ahogy ígértem, lehet, hogy egy-két hónap múlva, csak enyhüljön el őbb ez a hőség. - Akár Akár most most is jöhe jöhets tszz - invi invitá táltltaa nem nem túls túlság ágos osan an szív szívély élyes esen en Ljudmila, és a vonatban megjegyezte: - Szép kis nénéd van, nem a gyerekeket akarja látni, hanem ezt a szörnyűséget! Én viszo iszont nt úgy úgy érez érezte tem, m, hogy hogy egy egy apró apró gyer gyerme meke kett visz viszün ünkk magunkkal, s minket terhel a felelősség életéért. Ez bizonyos fokig nyomasztott, jóllehet különben úgy éreztem magam, mint aki hirtelen meggazdagodott. Hazafelé tartva, mielőtt az üvegedényt kivettem volna a szatyorból, nagy halom játékot szórtunk Valera és Aljona elé: felhúzható autókat, heliko helikopte ptert, rt, lépked lépkedő robotot robotot,, babát, babát, játék játékedé edényny-kés készl zletet etet.. Aligho Alighogy gy lecsöndesült az ajándékok kiváltotta lelkesedésük, az asztalra állítottam a meglepetésem.
- Ó, egy kis tündér! - kiáltott fel Valera. - Vízi tündér! - Sellő! - suttogta megbűvölten Aljonka. - Igazi sellő! - Stop, az enyém! - Valera minden teketória nélkül belenyúlt a vízbe. Odaugrottam hozzá, és ellöktem az üvegt ől. - Mi az, megbolondultál?! - kiáltott rám Ljudmila. - E miatt a rondaság miatt durváskodsz a gyerekkel! - Élőlény - jelentettem ki határozottan. - Nem szabad kézbe venni, mert különben meghal. S miért lenne épp a tiéd? Senkié, nem a tiéd, nem Aljonáé és nem anyué. A természeté. - Ostobaságokat fecsegsz - nevette el magát Ljudmila, és bevitte az üveget a konyhába. - Készítsd el az akváriumot, mert ez az üveg rontja a lakás képét. - Az ő háza egy Moszkva környéki folyócskában van - folytattam, s csak nagy nehezen tudtam visszatartani haragomat. - Hozzánk csak vendégségbe jött. - És beszélni tud? - érdeklődött Aljonka, s szeme lelkesen csillogott. Elgondolkodtam. Tényleg, lehet, hogy tud? Ki tudja. - A halfélék családjába tartozik, tehát nem tud - vélekedett Valera. Különben is, a leghamisítatlanabb hal, és akváriumban fog élni, amíg meg nem döglik. Csak hasonlít egy kislányra. Fejteg Fejtegeté etése se nagyo nagyonn nem tetsz tetszett, ett, de hallga hallgattam ttam,, nem akart akartam am elrontani a találkozás örömét. - Tehát ő senkié - jegyezte meg m eg töprengve Aljonka. - Kár! Ekkor észbe kaptam. - Nem, Nem, ha igaz igazáb ából ól megg meggon ondo doljljuk uk,, akko akkorr az enyé enyém m - mond mondta tam m szigorúan, mert úgy döntöttem, hogy a sellőnek mégiscsak kell, hogy gazdája legyen. - S kérlek, semmi esetre se nyúljatok bele a vízbe! - Megse Megsebes besült ült?? Ki sebes sebesíte ítette tte meg? meg? - nyugta nyugtalan lankod kodott ott Aljonk Aljonka, a, miután meglátta a vékony gézkötést a vízi tündér vállán. Én kapásból kitaláltam egy történetet, melyben a kis sell őt egy csuka üldözte, s előle menekülvén belekapaszkodott egy korhadt fa gyökerébe, én éppen fürödni készültem, s ekkor hirtelen, pont az orrom el őtt kiugrott a vízből a csukától megrémült kis teremtés. Történetem, úgy láttam, együ együtté ttérz rzés éstt ébre ébresz szte tett tt a gyer gyerek ekek ekbe ben. n. Ez öröm örömme mell tölt töltöt öttt el. el. A nyolc nyolcév éves es Valera Valera és a hatév hatéves es Aljonk Aljonkaa különb különben en rendes rendes gyere gyerekek kek voltak, Valera ugyan néha arra merészkedett, hogy csúzlival verebekre és galambokra vadászott, ezért hosszú és kellemetlen beszélgetésekre kerü kerültlt sor sor közö közöttü ttünk nk.. Éppe Éppenn ezér ezért, t, mikö miközb zben en vend vendég égün ünkk szám számár áraa előkészítettem a legnagyobb akváriumot, kioktattam gyerekeimet: ne mossák kezüket a vízben, semmit ne dobjanak bele, különben a kis sell ő elpusztul. - És mit eszik? - érdeklődött Valera. - Semmit. - Hogyan? - a gyerekek kórusban kérdezték, nem hitték el. Valera még gúnyolódott is: - Talán T alán napsugárral táplálkozik? S ekkor hirtelen felvillant bennem a gondolat: mi van, ha a kis sellő tényleg autotróf lény, aki a nap sugaraival tölti fel magát? De akkor hogyan harapott rá a kukacra? Talán érdekl ődésből? Hiszen reggelente ott üldögél az akvárium peremén, a napfényben.
Sejtésem hamarosan beigazolódott. Az akváriumot úgy helyeztem el, hogy a reggeli napfény egyenest érje, s másnap reggel megpillantottam a vízi tündért, amint a napon mele meleggedet edett. t. Sze Szemmel mmel láth áthatóan tóan meg meg volt olt elég légedve edve a bőséges napsugárral, ezüstszínű pikkelyei aranyos fényben ragyogtak, mintha más más öltö öltözzéket éket vett vett voln volnaa fel. fel. Azt Azt tudt tudtam am eddi eddig, g, hogy hogy az auto autotr tróf óf lényekhez a Földön kizárólag növények tartoznak, az ember csupán ábrándozik a táplálék efféle befogadásáról, s lám... a kis sellő a fejétől a farka végéig valóban fantasztikus teremtés volt. Az első szabadnap ellátogattam a könyvtárba, s kutatni kezdtem a rávonatkozó irodalmat, kikerestem mindent, ami a sellőkről szólt. Dani szót szótár áráb ában an azt azt talált találtam am,, hogy hogy a sell sellő vizek vizek mesés mesés lakója lakója,, vízilé vízilény ny.. Ész Északke akkele lete tenn vízi vízi tünd tündér érne nek, k, najá najádn dnak ak hívj hívják ák,, déle délenn sell sellőnek, hableánynak, tengertündérnek, errefelé der űs és pajkos teremtésnek, északon és keleten viszont gonosznak tartották őket, a halottak közül valónak. valónak. Kis-Orosz Kis-Oroszorszá országban gban a keresztel kereszteletlen etlen gyerekek gyerekeket et hívták hívták így; mezí mezíte tele lene nek, k, haju hajukk kibo kiboml mlot ott, t, csáb csábít ítan anak ak,, csal csalog ogat atna nak, k, halá halálr lraa csik csikla land ndoz ozna nak, k, víz víz alá alá nyom nyomna nak. k. Volt Volt még egy egy olya olyann szó szó is, is, hogy hogy sellősködni, vagyis sell őtündér ünnepét megülni, mulatni, ahogy belefér, és egy álló hétig inni. Más forrásokban az alábbi szinonimákat találtam a sell ő szóra: szirén irén,, vízi ízi nim nimfa. fa. A sell sellő alak alakjá játt szlá szlávv őseink a vízzel és a vízinövényzettel hozták összefüggésbe. S csak kés őbb, a kereszténység hatására kezdték sell őknek knek nevez nevezni ni a halott, halott, többny többnyire ire vízbe vízbe fullad fulladtt lányokat. Feltűnt a „Vízi tündér" név. Etimológiailag az ősi szláv isten, Perun nevével és az ősszláv pruginyja szóval függött össze, ami nem jelentett mást mást,, mint mint „erd „erdővel vel ben benőtt domb dombot ot". ". Kés Később ezt ezt a vízp vízpar artt szóv szóval al kevert keverték ék össze. össze. A vízpar vízpartiti lányo lányokk kultus kultusza za összem összemosó osódot dottt Mokosa Mokosa kultuszával, aki az ősi orosz panteon egyetlen n őnemű istensége volt, tipológiailag közel állt a görög párkákhoz, akik a sors fonalát szőtték. A tudományos irodalomban egy szó sem volt a sell őkről. Felkeltette azonban érdeklődésemet egy kis hír egy tudományos-ismeretterjeszt ő folyói folyóirat ratban ban,, amelyr amelyree véletl véletlenü enüll akadt akadtam. am. Egy bizony bizonyos os maradv maradvány ány endémiáról volt benne szó, melyet az egyik Moszkva környéki folyócska holtágába holtágábann találtak. találtak. Pontosabba Pontosabbann az állat-megh állat-meghatároz atározóó szerint szerint eddig ismeretlen ebihal volt, mely halványan emlékeztetett a mitológiai félig hal, félig asszony lényre. Az információ felkeltette az érdeklődésemet, feljegyeztem annak a természetbúvárnak a nevét, aki ezt a rendkívüli maradvány lényt kifogta, s úgy döntöttem, hogy id ővel levelezés révén kapcsolatba lépek vele. - Vízi tündér a neved - mondtam másnap, amikor az akvárium fölé hajoltam. A sellőcske cske kiús kiúszo zott tt az álta általa lam m kész készít ítet ettt kis kis barl barlan angb gból ól,, s gyöngyházfényű arcát felém fordította. fordította. Válla már meggyógyu meggyógyult, lt, a kötést kötést levettem róla, s most olyan bájos volt, hogy feltétlenül meg szerettem volna mutatni valakinek. Anyám Anyám most most már majd majd minden mindennap nap elláto ellátogat gatott ott hozzán hozzánk. k. Órákig Órákig elüldögélt az akvárium mellett, és töprengett valamin. Akárcsak Lela néni, ő is makacsul kitartott amellett, hogy a kis sell őt adjuk át egy
tudományos kutatóintézetnek - képtelen volt megbékélni azzal, hogy ez a kis lény már annyi ideje nem vesz a szájába egyetlen morzsányi élel élelme mett sem. sem. Bárm Bármen enny nyir iree is prób próbál áltam tam meggy meggyőzni a vízi tün tündér dér rendkívüli szervezetéről, akinek nincs szüksége táplálékra, képtelen volt megbékélni ezzel. Az akvárium talajába beleültettem egy valisneriát, s hogy a sellő ne unatkozzon, egy kis csapat neont is a vízbe engedtem. Az akvárium jobb sarkáb sarkábaa elektr elektromo omoss lámpát lámpát rejtet rejtettem tem,, s valób valóban an mesés mesés jelene jelenetek teket et figyelhettem meg, amikor a neonok piros testükön foszforeszkáló kék csíkjaikkal csillogva elúsztak a sell ő mellett, aki hártyás kezecskéjével óvatos óvatosan an elkapd elkapdost ostaa őket, ket, megv megviz izsg sgál álta ta,, majd majd szab szabad adon on enge engedt dtee foglyait. Mozgásának szervezettsége egyre inkább arról gy őzött meg, hogy nagyon közel áll a mi emberi fajunkhoz. De bármennyire is nagy volt volt a csábít csábítás, ás, hogy hogy bemuta bemutass ssam am a szoms szomszéd zédokn oknak, ak, baráta barátaimn imnak, ak, tartózkodtam ettől, s kategorikusan figyelmeztettem házam népét, hogy tarts artsák ák a szá szájuka jukatt. Félt Féltem em,, hogy ogy amin amintt tudomá domásst szer szerez ezne nekk csodalényemről, rögtön elveszítem azt. Egyszer karosszékben újságot olvasva figyelmes tekintetet éreztem maga magamo mon. n. Nem Nem jötte jöttem m rögt rögtön ön rá, rá, honn honnan an való való.. Megf Megfor ordu dulta ltam m és észrevettem, hogy a vízi tündér figyel engem. Az akvárium falán ült, uszonya éppen hogy a vízbe ért, és kíváncsian tanulmányozott. - Vigyázz, csöppség, ki ne zuhanj! - figyelmeztettem, és rémülten vagy inkább örvendezve láttam, ahogy mosolyra húzódik az ajka. Ez annyira annyira váratlan váratlan és szokatlan szokatlan volt, hogy egy ideig egy szót sem tudtam kinyögni, csupán elképedve bámultam őt. Szerettem volna a tenyerembe venni és közelebbr ől megnézni. Tudtam azonban, hogy ezt nem érdemes megtennem - nem t űri, hogy hogy hoz hozzáér záérje jene nek. k. Kidü Kidülllled edtt hals halszzemei emei tová tovább bbra ra is érde érdekl klődve vizsgálgattak, arckifejezése játékosan váltakozott, mosoly sugárzott róla, s nem volt erőm, hogy elvonjam tekintetem ettől a valóban varázsos csábítástól. Az, hogy szavaimra felel, meglepett - kialakult közöttünk valami valamifél félee kapcso kapcsolat lat.. Óvatos Óvatosan an felállt felálltam, am, hogy hogy jobban jobban szemü szemügy gyre re vegyem, azonban a vízi tündér tüstént a vízbe ugrott. - Kis buta - mondtam, odaléptem az akváriumhoz, és föléje hajoltam. A kis sellő ott ült egy kagyló fogai között, és felnézett rám. Mosolya változatla változatlanul nul megvilágít megvilágította otta gyöngyhá gyöngyházfény zfényű, kiss kisséé rózs rózsas aszí zínn arcá arcát, t, melyen már rémület is érződött. Szemmel láthatóan megkülönböztetett azok közül, akik nézegették. - Ússz Ússzál ál ki nyug nyugod odta tan, n, nem nem bánt bántla lakk - dünn dünnyö yögt gtem em,, azon azonba bann kételkedtem benne, hogy a sellő meghallja, s még inkább abban, hogy megé megért rt enge engem. m. Mekk Mekkor oraa volt volt azon azonba bann a csod csodál álko kozá záso som, m, amik amikor or nyomban a felszínre jött. Óvatosan odanyújtottam neki az ujjam, amit akár gerendának is hihetett. A vízi tündér finoman megérintette, de nyomban vissza is kapta hártyás kezecskéjét - bizonyára túlságosan meleg volt neki az ujjam. Kevésbé csodálkoztam volna azon, ha egyszer megszólal, de azt, ami a következő percben történt, egyáltalán nem vártam. A kis sell ő úszni kezdett az akvárium méteres, áttetsz ő falával párhuzamosan, mi több, nem egyszerűen úszott, hanem dévaj táncba kezdett, keringett, s könnyedén mozgatta karjait és fejét. Táncát gyengéd énekkel kísérte,
ami egy vibráló hegedűhúr magas hangú zúgására emlékeztetett. A vízi tündér táncolt és énekelt! Sem gyermekeim, sem Ljudmila soha nem láttak még ilyen nagyszer ű táncot! S noha én voltam ennek egyetlen szemtanúja, egyáltalán nem kívántam, hogy még valaki belépjen most a szobába. Egész szívem azt súgta, a kis sell ő csak nekem táncolt és énekelt! - Ejh, te kis okos, te kis szépség - suttogtam. A vízi tündér mintha szavaimtól még inkább ihletet kapott volna, még bonyolultabb mozdulatokat tett. Uszonya finoman remegett, karját oly plasztikusan mozgatta, annyira emberi módon, hogy aligha hihettem, hogy ujjai között hártya feszül. f eszül. Akaratlanul is megragadtam az akváriumot, átöleltem ezt az apró, csodás lényt, s egy szempillantás alatt minden megváltozott. Először nem tudtam, miről van szó: minden összefolyt a szemem előtt, majd mintha valaki belenyomta volna az arcom a vízbe. A következ ő percben külö különö nöss látv látván ányb yban an és nem nem kevé kevésb sbéé furc furcsa sa hang hangba bann volt volt rész részem em.. Láthatatla Láthatatlann erő mintha mintha össze összezsu zsugor goríto ítotttt volna volna.. Úgy láttam láttam,, hogy hogy az előttem táncoló vízi tündér velem egyforma, az én emberi világomból való. Úgy énekelt, hogy nem ejtett ki közben szavakat, de értettem, miről dalol. Az erdei folyócskáról énekelt, ahol törzse él, elbújva az emberi tekint tekintet et elől, a vízin vízinövé övény nyekr ekről és halr halraj ajok okró ról,l, a vízbe ízbenn tükr tükröz öződő napsugarakról. Csábító, csodás hangok áradtak felém a vízinövények törzsétől s az akvá akvári rium um aljá aljára ra,, a foly folyam amii homo homokb kbaa ágy ágyazot azottt apró apró kagylóktól. A vízi tündér tánca közben mosolyogva tovább keringett, s úgy úgy érez érezte tem, m, hogy hogy már már nem nem is az akv akváriu áriumb mban an keri kering ng,, hane hanem m körülöttem. Dermedten álltam, képtelen voltam levenni róla a tekintetem, amikor belül valami olyasmit hallottam, ami emberi nyelven így hangzott: „Amí „Amígg az akvá akvári rium um falát falát fogod fogod,, tudo tudokk vele veledd besz beszél élni ni.. Ne kérd kérdez ezd, d, hogyan. Ha beszélni akarsz velem, fogd az akvárium falát." Mi ez? Talán megbolondultam? Szétnyitottam a kezem, és minden a helyére került: a víz fölé hajolva álltam, a kis sellő pedig folytatta táncát. Nézőpon pontom tom megv egvált áltozot ozott, t, han hangját ját már nem nem hallo allott ttaam. Ismét smét megérintettem az akváriumot, s újból meghallottam a hangját - nem is hang volt, hanem valami, ami az alábbi mondatokká állt össze bennem: „Megtanultalak megérteni. Beszélj velem, ne félj!" f élj!" - Mi az ördög! - dünnyögtem, s hátrálni kezdtem az akváriumtól. Az asztalhoz hátráltam, s fejemet fogva beleültem a karosszékbe. Lám, mit jelent az, ha valaki a szabadsága alatt nem piheni ki magát. Alig kezdtem munkába járni, s lám, máris agyondolgoztam magam. Ljudmila lépett a szobába. Szemem sarkából észrevettem, hogy a kis sellő tüstént abbahagyta a táncot, s elrejtőzött a vízinövények között. - Mi van veled? Rosszul vagy, Viktor? - nyugtalankodott Ljudmila. Szegénykém! - Már nyúlt is a tálalóba a validolért. - Vedd be - nyújtotta felém a tubust. Nem tudván, mit teszek, bekaptam egy gyógyszert. - Na, minden rendben - nyugtattam meg a feleségem. - Ülj le egy kicsit - mondta. - Talán hívjam a mentőket? - Még mit nem! - fortyantam fel, hogy minél előbb elmenjen, annyira szerettem volna hinni benne, hogy mindez megtörtént velem.
- Jól van, elmegyek - mondta bűntudattal feleségem, s becsukta maga mögött az ajtót. Más Máskor kor talá talánn kínos ínosaan érin érinte tett tt volna olna,, hogy ogy ily ilyen durv urván félbeszakítottam, most azonban már nem törődtem a finomságokkal. Megfordultam és megláttam, hogy a kis sell ő ismét táncban pörgött. Tehát valóban csak nekem akart táncolni. Azon nyomban megesküdtem, hogy senkinek nem mesélem el, mit láttam - sem a feleségemnek, sem a gyerek erekei eimn mnek ek,, sem barát arátai aimn mnak ak.. Félt Félteem, hog hogy elve lveszít szítem em,, elpazarolom mindazt, ami oly bőkezűen osztályrészemül jutott. Reggelente nekem kellett vigyáznom arra, nehogy Jerofej, a kandúr a szobában maradjon az akvárium mellett. A gyerekek már úgy-ahogy hozzászoktak a sell őhöz, megfeledkeztek az éberségr ől, és többször is láttam, ahogy Jerofej az akvárium előtt ül, s ravasz szemével hunyorog. Ekkor, mintha szándékosan történt volna, belerepült az akváriumba Aljonk Aljonkaa labdá labdája, ja, majd majd Valera Valera véletl véletlenü enüll beleej beleejtet tette te tollké tollkését sét.. Később rajtakaptam a fiamat, amint az akvárium mellett ül egy horgászbottal, s figyeli, hogyan vizsgálgatja a vízi tündér a zsinórra fűzött gilisztát, s komolyan nyugtalankodni kezdtem a kis sell ő élete miatt. Már azon töprengtem, nem lenne-e jobb, ha a klinikára, dolgozószobámba vinném át az akváriumot. Mindennap loptam magamnak néhány percet, amikor senki nem volt a társalgóban, hogy beszélgessek a vízi tündérrel. Ljudmila gyanakodva mérege méregetet tett.t. Szemme Szemmell láthat láthatóan óan nem tetszet tetszettt neki neki küllem küllemem, em, egyre egyre-másra afelől érdeklődött, miért vagyok ilyen töprengő és szórakozott. Tréfával ütöttem el a dolgot. Különben munkatársaim Is észrevették, hogy megváltoztam, és nyugtalankodni kezdtem: hogyan szabaduljak meg a sellő varázsától, mert akármit csináltam, ott volt előttem a táncoló vízi tündér. A klinikáról hazatérve bejelentettem Ljudmilának és a gyerekeknek, hogy kortörténeteket kell tanulmányoznom, s elvonultam a társalgóba. A látszat kedvéért papírokat, könyveket hajigáltam szét az asztalon, aztán odaléptem az akváriumhoz, a falához értem, s mintha titokzatos ajtót nyitottam volna ki, meghallottam a vízi tündér hangját: - Mi újság? Rendszerin Rendszerintt ezzel ezzel kezdődött beszélgeté beszélgetésünk sünk.. Magától Magától értetődik, nem siettem, hogy beszámoljak neki orvosi hétköznapjaimról, rögtön azokk azokkal al a kérdés kérdésekk ekkel el kezdte kezdtem m ostrom ostromoln olni,i, melyek melyek nappal nappal és éjjel éjjel megrohantak. Kitűnően megértett, s meglehetősen értelmesen válaszolt. Igaz, időnként eltöprengtem - vajon nem saját magammal beszélgetek? Fokozatosan meggyőződtem azonban arról, hogy az idegeimmel minden rendben van. Az információ, amit kaptam, nyilvánvalóan kívülről jött, s nem képzeletem terméke volt. Nyugtalanított, hogy a vízi tündér gyakran kimászott az akvárium falára: egy óvatlan mozdulatra könnyen lezuhanhatott onnan, ezért az akvári akvárium um sarká sarkában ban egy ülőkét szere szereltem ltem fel, fel, amolya amolyann függ függőágyfélét polietilén-fóliából, amelyben veszélytelenül ülhetett és feküdhetett. - Napozol? - mosolyogtam, amikor megláttam a fólián. - Igen - biccentett. Vagyis ez az „igen" csak az én fejemben hangzott el, mivel mivel ajka ajka mindig mindig szoro szorosra sra volt volt zárva zárva,, s én csodál csodálkoz koztam tam azon, azon, hogyan tárgyal velem.
- Látsz álmokat? - érdeklődtem tőle. - Látok. - Érdekes, miféle álmokat láthat egy vízi tündér. - Sokfélét. Sokfélét. Erdőt, folyót. folyót. Vagyis Vagyis a házam házam - felelte, felelte, és kényelmetlenül kényelmetlenül éreztem magam. Zavarodottan nyugtatgatni kezdtem: - Várj egy kicsit, nemsokára megjön a nagynénim, és visszavisz a folyóba. Csak kérlek, többé ne kíváncsiskodj, és ne akadj horogra! Miért van mégis, hogy rajtam kívül senki más nem látott titeket, sellőket? Úgy Úgy vett vettem em észr észre, e, hogy hogy megs megsér érttődött dött,, mert mert elre elrejtjtőzött ött kis kis barlangjában. - A tudósok miért nem ismerik fajod és törzsed? - kíváncsiskodtam. Kikandikált a kis barlangból, majd kiúszott az akvárium közepére, és ezt kiáltotta: - Ide nézz! A kis sellő hirtelen reszketni, remegni kezdett, kontúrjai elmosódtak, kezdte elveszíteni alakját, s egy perc múlva már nem a vízi tündér volt előttem, hanem egy torz ebihal. - Ez igen! - képedtem el. Amikor pedig ismét mét sell ellővé lett lett,, megkérdeztem tőle, miért nem vette fel védekező alakváltozatát azon a reggelen, amikor kifogtam. Elmagyarázta, hogy beleakadt egy víz alatti fatörzsbe, megsebezte magát, s ez zavarta meg abban, hogy brekusszá - ő így nevezte az ebihalat - változzon. - Túlságosan sokat elárultam neked. - Tekintete szomorkás lett. Most már sohasem jutok ki a szabadba. - Vagy úgy! - csodálkoztam. - Ezt akartad, brekusszá akartál változni, és így próbáltál volna elillanni előlem? S mi lett volna, ha ezt a brekuszt beleengedem a vécékagylóba, s nem a tóba dobom vissza, mint ahogy remélted? Még hunyorítottam Is, amikor elképzeltem, hogyan végz ődhetett volna ez az egész. Ismét kényelmetlenül éreztem magam, hogy a kis sellőt fogságban tartom. - Természetesen visszaengedhetlek a tóba, de aligha találsz a tieidre - mondtam neki. - Mindenütt ott vannak, bármely víztárolóban. Az emberek nagyon el vannak vannak foglalva foglalva önmagukk önmagukkal, al, különben különben már régen régen észrevett észrevettek ek volna bennünket. - Nem, kedvesem, jobb, ha később visszajutt visszajuttatlak atlak oda, ahonnét ahonnét hoztalak. Összerezzeni, és reménykedve megkérdezte: - Ez igaz, megígéred, hogy egyszer elengedsz engem? - Természetesen - biztosítottam őt. - Kivel beszélgetsz? - Észre se vettem, hogy a szobába belépett Ljudmila, és túlságosan fürgén elugrottam az akváriumtól. - Talán csak nem ezzel az ocsmánysággal? ocsmánysággal? - Mi az, féltékenykedsz? - próbáltam tréfával elütni a dolgot. Ljudmi Ljudmila la azonba azonbann komoly komoly volt. volt. Odalép Odalépett ett hozzám hozzám,, tenye tenyerév rével el a homlokomhoz ért, s váratlanul elsírta magát. m agát. - Gyerünk, dobjuk ki! - szipogta könnyek között. - Érzem, hogy mindez miatta van. Egészen más lettél, s magad sem veszed észre,
hogy hogy mi tört történ énik ik vele veled. d. Már Már a szom szomsz széd édok ok Is kérd kérdez ezge getitik, k, nem nem betegedett-e meg Viktor Petrovics? Olyan csöndes, ábrándozó lett. Átöleltem, hogy megnyugodjon, s észrevettem, hogy a kis sell ő figyelmesen néz. - Könyörgök - mondtam a lehet ő legnyugodtabban neki -, nélkülem semmit se tégy, a kis sellőnek ehhez semmi köze. Ha történik vele valami, nekem lesz rossz. Add a szavad, hogy nem nyúlsz hozzá. No, ha akarod, mutasd meg a szomszédoknak, szomszédoknak, ismer ősöknek. Nyomban éreztem, hogy nem azt mondom, amit kellene, de már késő volt: Ljudmila gyerekes mozdulattal keze fejéve! letörölte könnyeit, válaszul elmosolyodott, s egyetértőn bólintott. A zará zaránd ndok oklá láss házu házunk nkba ba a gyer gyerek ekek ek láto látoga gatás tásáv ával al kezd kezdődött. Először a szomszédbeli ikerpár, Tolja és Kolja állított be, csibész és csin csinta tala lann köly kölykö kökk volt voltak ak,, az egés egészz udva udvarr nyög nyögött ött tőlük. Lelkesülte Lelkesültenn csettintettek nyelvükkel, miközben körülállták, körülülték az akváriumot, kúsztak a padlón, s bozontos üstökükkel föléje hajoltak. Bizalmatlanul figyeltem, nehogy valami rossz fát tegyenek a tűzre. Majd sorra jöttek Aljonka barátnői, utána Ljudmilának támadt kedve, hogy bemutassa a kis vízi tündért kollégáinak és ismer őseinek. Egyszer hazahoztam klinikánk f őorvosát és röntgenológusát, s fölöttébb élveztem meglepődésüket és lelkesedésüket. De senkinek, még Ljudmilának sem mertem elmondani, hogy a kis sellő értelmes teremtés. Tudtam, hogy veszélyes sokáig hordoznom maga magamb mban an ezt ezt a terh terhet, et, s türe türelm lmet etle lenü nüll várta vártam, m, miko mikorr jön jön viss vissza za barátom, Drobotov az expedícióból. Lelkesedésére és megértésére nagy szükségem volt most, nélküle titkom apránként tönkretett volna. Azután, hogy megfordult nálunk szinte összes szomszédunk és ismerősünk, sűrűn csengett a telefon: számunkra teljesen ismeretlen emberek kérdezgették, szabad-e egy pillantást vetniük csodalényünkre. Minden Minden kíváncsis kíváncsiskodó, kodó, mielőtt rátért rátért volna volna a tárgyra tárgyra,, bemuta bemutatko tkozo zott, tt, kicsoda ő és hol dolgozik. Hamarosan észrevettem, hogy ismerőseink köre bővült a területi színház rendező jével, egy zenetörténésszel, a cirkus cirkuszz igazg igazgatój atójáv ával, al, az áruház áruház egyik egyik osztály osztályána ánakk vezet vezető jével, egy edzővel. Ljudmila a szemem láttára kivirult, tekintélyesebb, kedvesebb és vidámabb lett. Egy hónap múlva akkora népszer űségre tettünk szert a városban, mint az az egykor nevezetes család, amelyik oroszlánokat nevelt. Ekkor azonban a vízi tündér után biológiai és zoológiai társaságok és körök is érdeklődni kezdtek, és én óvatos lettem, meg is jegyeztem Ljudmilának, hogy a kis sell ő egyre nyugtalanabbul viselkedik. Amikor a látogatók körmükkel megkopogtatták az akvárium falát, egyik sarokból a másikba dobálta magát, elbújt kövekből épített kis barlangjába. A nézőknek ez természetesen a kedvére volt, én viszont őszinte szenvedést olvastam le az arcáról, ezért hamarosan megtiltottam a gyerekeknek és Ljudmilának ezeke ezekett a játéko játékoka kat.t. A háziak háziak termés természet zetese esenn megsér megsérttődtek, a csoda jelenléte nézőközönség nélkül elviselhetetlen volt számukra. Kezdetben csökkenteni kellett a látogatók számát, s abban reménykedtem, hogy a jövőben véglegesen beszüntethetem ezt a vendégjárást. Az egyetem professzora akkor jött el, amikor otthon voltam. Sápadt, szikár férfi volt, ősz haja sűrű volt, akár a sündisznósörte. Még nem is
látt láttaa a vízi vízi tünd tündér ért, t, de már már kife kifeje jezt ztee remé remény nyét ét,, hogy hogy a tudo tudomá mány ny nevébe nevébenn odaajá odaajándé ndékoz kozom om a biológ biológia ia tansz tanszékn éknek ek szava szavaiva ivall élve élve „a folyami fauna eme ritka példányát". - Mást nem is kíván? - szakadt ki belőlem kissé szemtelenül. - Lássa be, itt le kell mondani a személyes presztízsről! - jegyezte meg kioktatóan. Felindults Felindultságom ágomban ban a legszívese legszívesebben bben elküldtem elküldtem volna volna valahová valahová,, később azon azonba ban, n, hogy hogy egys egysze zerr s minde mindenk nkor orra ra lemo lemond ndjo jonn arról arról az ábrándról, hogy a vízi tündér valaha is az övé lesz, ezt találtam ki: -Várjon egy percet, nem tettem mindent rendbe - mondtam neki, mielőtt beléptünk a társalgóba. Gyorsan odaléptem az akváriumhoz, belekapaszkodtam a falába, s ráhangoltam magam a vízi tündér hullámhosszára. - Kérlek, változz brekusszá! - suttogtam. Megért Megértett ette, e, hogy hogy veszé veszély ly fenyege fenyegeti, ti, s szó szó nélkül nélkül megvá megváltoz ltoztatt tattaa külsejét. - Tessék, jöjjön be! - Invitáltam a professzort. - Íme, itt az én kis sellőm. Egy kissé túloznak, egyáltalán nem hasonlít emberre, de lássa be, némi fantáziával hozzá lehet képzelni egy kislány fejét és kezét. A profes professz szor or belepi belepilla llanto ntotttt az akvári akváriumb umba, a, s arca arca kiábrá kiábrándu ndultan ltan megnyúlt. - De hisz iszen ez egy ebihal, csak éppen óriási méretű. Ha alaposabban szemügyre vesszük, valóban van benne valami n őies, de nem annyira, hogy visítsak a lelkesedést ől, mint egyik nőismerősöm... Elégedett maradtam. Miután egy kis ideig keringett az akvárium körül, körül, a profes professz szor or végigv végigvizs izsgál gálta ta a szobá szobát,t, nyilv nyilván án érezte érezte,, hogy hogy itt vala alami trük trükkk van, an, de miut miután án semm semmii gyanús anúsaat nem nem tap tapasz asztalt talt,, elégedetlenül dünnyögve távozott: - Miket találnak ki... Még hogy sellő... - Ha ön biológus, kell, hogy érdekelje az ebihal nagysága - ugrattam. - Szép számmal el őfordulnak a természetben anomáliák - vonta meg a vállát. Ez a látogatás még óvatosabbá tett. Figyelmeztettem Ljudmilát, hogy hogy elve elvesz szíth íthetj etjük ük a vízi vízi tünd tündér értt - kijö kijönn nnek ek vala valame mely lyik ik közp közpon ontiti tudományos kutatóintézetből, s se szó, se beszéd, elviszik. - Nem gondolod, hogy a társadalommal szemben követsz el b űnt, ha rejtegeted? - kérdezte egyszer váratlanul. - Úgy vélem, még antiszociálisabb lenne, ha létéb ől hasznot húznánk - zártam le a további vitát. Ez célzás volt rá, hogy feleségem az utóbbi időben kezdte megszűrni az érdeklődőket, csak azokat hívta be a házba, akik valamiben a hasznára lehettek. Erre a gondolatra régi barátnő je, a ravasz Blagusina vezette rá, aki még az ablaka alatt álló lámpaoszlopból is hasznot tudott húzni: miután kitörte bel őle az égőt, szöget vert bele, s közte és a ház között ruhaszárító kötelet feszített ki. Egyszóval Ljudmila kitanulta, hogyan használhatja fel a vízi tündért arra, hogy megkönnyítse létünket, s már képtelen volt nélküle elképzelni az életét életét.. Most Most kellet kellettt volna volna látni, látni, hogya hogyann gondoz gondozta ta az akvári akváriumo umot,t, pucolta, kicserélte az elpusztult vízinövényeket, vigyázott rá, hogy a halak ne zavarják a kis sellőt.
- A mi kis aranyhalacskánk - gügyögte gyöngéden, s hol valisneriával takarta el a kis barlangot, másutt nyílt teret hagyott a kis csodalénynek, hogy legyen hol virgonckodnia. Nem haragudtam rá azért, hogy ilyen sokáig vacakolt a vízben. Még szép, hogy óvta a vízi tündért; ha akarta, bármilyen hiánycikket meg tudott szerezni, elég volt csak megígérni az illetőnek, hogy láthatja a kis vízi tündért. Ha feleségem tudta volna, hogy a kis sell ő értelmes lény, bizonyára egész kis cirkuszt rendezett volna be otthon, ezért aztán többször is figyel figyelmez meztet tettem tem a vízi vízi tündér tündért,t, nehogy nehogy elárul elárulja ja magát. magát. Azt hisze hiszem, m, megértette, miről van szó, mert most már, ha valaki beállított hozzánk, néhányszor felemelkedett a víz tetejére, majd elbújt barlangjában. A számomra kínos, de elkerülhetetlen bemutatkozásokkor a megbeszélt jelre - körömmel hármat koppantottam az akvárium falán - undorító ebihalként úszott ki barlangjából, s ezzel csökkentette önmaga iránt az érdeklődést. Egyszer azonban, amikor a szokásosnál korábban tértem haza - egy taná tanács csko kozá záss után után már már nem nem ment mentem em be a munk munkah ahel elye yemre mre -, nem nem találtam senkit otthon. Odaléptem az akváriumhoz, s megkocogtattam az üveget, hívtam a vízi tündért. Nem úszott elő, s arra gondoltam, hogy alszik. Nemsokára azonban elfogott a rémület, s ismét meg kopogtattam az üve üveget. et. A vízi tünd tündér ér rends endszzerin erintt nyom nyombban meg megisme ismert rtee a kopogásomat, vidáman odaúszott az akvárium falához. Nem maradt más hátra, mint hogy belenyúljak a vízbe, noha nem kedveltem ezt, és az otth otthon onia iakn knak ak Is megt megtililto tott ttam am,, hogy hogy külö különö nöse sebb bb indo indokk nélk nélkül ül belenyúljanak, de most nem tudtam megállni, végigtapogattam a kis barlangot. Üres volt. A vízi tündér eltűnt! Rohantam a telefonhoz, felhívtam az Iskolát, és megkértem, hogy a szüne szünetbe tbenn sürg sürgősen sen hívjo hívjonn viss vissza za az oros oroszt ztan anár árnnő, Szemj Szemjono onovna vna Belova. Tizenöt perc múlva csöngött a telefon. Kiderült, Ljudmila már mindenről tudott: egy alsó tagozatos tanítónő jelentette ki, hogy fia, Valerij Belov valamilyen csodás halacskát csent be az iskolába, játszott vele, majd nem tudni miért, sírva fakadt. Egyszóval megértettem, hogy a vízi vízi tündér tündérrel rel történt történt valam valami.i. Ljudmil Ljudmilaa azt mondta mondta,, hogy hogy sehov sehováá ne menjek, rögtön hazajön. Vale Valerá ráva vall tért tért haz haza. Fiam Fiam arca arca ki volt volt bőgve, gve, kezébe kezébenn litere literess befőttesüv ttesüvege egett tartot tartott.t. Odaugr Odaugrott ottam am hozzá hozzá,, kikapta kikaptam m a kezéb kezéből az üveget. Épen és egészségesen ott úszott benne a vízi tündér, szeme azon azonba bann bána bánato toss volt. olt. Ebbe Ebbenn a szűk üveg üveged edén ényyben ben a kis kis sell sellő szemlátomást rosszul érezte magát. A fiúk nyilván kézbe is vették, és ő kicsússzant a padlóra. Első felindultságomban a legszívesebben már adtam adtam volna volna Valerk Valerkána ánakk egy csatta csattanós nós pofon pofont,t, de meglátt megláttam am levert levert képét, s visszafogtam magam. - Apu, becsszóra soha többé nem viszem el hazulról! Bocsáss meg! Úgy szerettem volna megmutatni az osztályban! Nem hittek nekem. Valerka zokogni kezdett. - Maronyicsev megragadta - kezdte szipogva mesé meséln lnii -, ő kitépte kitépte magát, magát, leeset leesett,t, felemel felemeltem tem,, vissz visszaen aenged gedtem tem a befőttes ttesüüvegb egbe, de látom átom,, hog hogy már már nem sell ellő, hanem anem vala alami szörnyeteg. A gyerekek nevetni kezdtek rajtam, majd kis híján elvertek, hogy hogy átv átverte ertem m őket, el akartá rták tőlem venni az üveget, de én
megr megrag agad adta tam, m, s gyor gyorsa sann roha rohant ntam am anyu anyuho hozz a taná tanári riba ba.. Azut Azután án útközben hazafelé ismét vízi tündérré változott. - Fiam szeme csillogott. - Viktor, hallod mit hord össze a fiad? Tényleg képes átváltozni? Ljudmila kérdőn rám pillantott. Egy szót sem szóltam, a vízi tündért óvatosan visszaengedtem az akváriumba, s kimentem az erkélyre cigarettázni. - Apu, lehet, hogy békává varázsolt királykisasszony? - faggatott Valera, és még mindig bűntudatosan pislogott. - Nyilván a szemed káprázott - mondtam, amilyen nyugodtan csak tudtam. - Ugyan, hisz a fiúk is látták! - Ők is tévedtek - közöltem határozottan. - Bizonyára olyan volt a világítás, hogy bármi megjelenhetett el őttetek. Valerát Valerát hitetlenke hitetlenkedése désem m rögtön lehiggasztot lehiggasztotta. ta. Nem adtam adtam meg magam, igyekeztem meggyőzni, hogy ilyesmi előfordul - egyszer csak mindenki mást lát, mint ami a valóságban van. Végül úgy érzem, sikerült meggyőznöm. Harmadnap, amikor hazajöttem, a társalgóból lelkesült sikoltozást hallottam. hallottam. Valera Valera Aljonkáv Aljonkával al az akváriumná akváriumnáll üldögéltek, üldögéltek, tapsoltak és visítoztak. - Ml történik itt? - kérdeztem a lehet őség szerint minél szigorúbban, mert már éreztem, hogy valami nincs rendjén, A gyerekek kézen ragadtak és az akváriumhoz vonszoltak. El őször nem értettem, miről van szó. A vízi tündér ide-oda verdesett a vízben, maga után vonszolva valamilyen tárgyat. A kis sell ő képtelen volt t őle megszabadulni, és kétségbeesetten nézett hátra. - Valera hintót készített a vízi tündérnek, mint amilyen a békává változott királykisasszonynak van! - magyarázta lelkesen Aljona. - A vízi tündér pedig, képzeld el, egyszer csak megszólalt emberi hangon: „Óvatosan, ne bánts, mert fáj!" Elképedtem. - Valera, mondd, hogy csak ő találta ki! - kértem reménykedve. - Nem, így igaz! - jelentette ki csillogó szemmel, diadalittasan a fiam. - A vízi tündér tud beszélni! Nos, ha elmesélem az osztályban, nem hiszik el! Összeszor Összeszorítottam ítottam a fogam. fogam. A vízi vízi tündér tündér valóban valóban megtanulta, megtanulta, hogy kapcsola kapcsolatot tot teremtsen teremtsen az emberekke emberekkel? l? Ez nagy kellemetle kellemetlensége nségekkel kkel fenyegette. Némán leakasztottam róla a horgászzsinórból készült jármot, amit amit a gyufá gyufáss-sk skat atul ulyá yábó bóll és rajz rajzsz szög ögek ekbből eszk eszkáb ábál áltt szeké szekérh rhez ez kötöttek. Ljudmila este megkérdezte tőlem: - Ugya Ugyann mit mit fecse fecsegn gnek ek a gyere gyereke kekk arró arról,l, hogy hogy a vízi vízitü tünd ndér ér tud tud beszélni? - Éppen hogy fecsegnek - nyugtattam meg a feleségem. - Mindig vala valami mi csod csodát át látn látnak ak:: hol hol átvá átválto ltozi zik, k, hol hol besz beszél él.. Melle Mellesl sleg eg ez nem nem véletlen - számunkra ő csodás lény. Végre Végre visszajöt visszajöttt Drobotov. Drobotov. Közép-Ázs Közép-Ázsiából iából töméntelen töméntelen élménnye élménnyel,l, kőzetgyű jteménnyel és egy dinoszaurusz megkövült nyomának a fényképével tért meg. A konyhában üldögéltünk, egy üveg Ó-nektár mellett. Miközben hallgattam, ahogy az onixbarlangról, az éjszaka a
geológus geológusok ok táborhely táborhelyének ének környéké környékénn felharsanó felharsanó titokzatos titokzatos hangokról hangokról mesélt, már előre élveztem, milyen hatással hatással lesz rá a vízi vízi tündér, tündér, akiről egyelőre hallgattam. Dobrotovot úgy elragadták saját szavai, hogy sokáig észre sem vette mosolyomat, amikor pedig felfigyelt rá, észbe kapott és gyanakodva elhallgatott. - Mit mosoly mosolyogs ogsz? z? - kérdez kérdezte te rövid rövid hallga hallgatás tás után. után. - Különb Különben en egészen elfeledtem: értelmetlen dolog neked csodákról mesélni, úgysem hiszel bennük. De íme, itt van előtted egy fotó. Vagy talán azt hiszed, hogy ennek a hatalmas állatnak a lába nyomát én magam véstem bele a sziklába? - Miért ne? - ingereltem, s Drobotov már készen állt arra, hogy felfortyanjon, amikor felálltam s behívtam a társalgóba, ahol az akvárium állt. - Mi az, az, új szerz szerzem emén ény? y? - kérd kérdez ezte te mene menett közb közben en sava savany nyúa úan, n, szemmel láthatóan lehangolódott attól, hogy még most, amikor ennyi vad újs újságga ággall állí állíto tott tt be hozz hozzám ám,, most most sem sem talá találtlt benn bennem em kell ellő visszhangra. - Fogódzkodj meg jól az asztalban! - figyelmeztettem, és háromszor megkopogtattam az akvárium falát. Ahogy várható volt, a vízi tündér brekusz alakban úszott el ő kis barlangjából, azonban ezzel a küls ővel is alaposan meglepte barátomat: - Micsoda torzszülött! - kiáltott fel. - Életemben először látok ekkora ebihalat. Honnét szedted el ő? -Torzszülött, ezt mondod? - nevettem el magam. - Hát nem az? Egyetlen akváriumtulajdonosnál sem láttam ehhez hasonlót. - Ez igaz - erősítettem meg, s ünnepélyesen koppantottam egyet az üvegen, ezzel hoztam a vízi tündér tudomására, hogy ideje felvenni csodaszép külsejét. Mekkora volt értetlenségem, amikor a kis sellő sem erre a jelre, sem az ezt követőre nem reagált, és továbbra is az ebihal torz alakjában mara maradt dt.. Mics Micsod odaa dolo dolog! g! Nyil Nyilvá vánv nval alóa óann sztr sztráj ájko koltlt.. Bűntudat ntudatosa osann a bará baráto tomr mraa pill pillan anto tott ttam am,, s nem nem vesz veszít ítet ette tem m el a remé remény nyt, t, ismé ismétt koppantottam az üvegen. A brekusz elt űnt a vízinövények között. - Igen szórakoztató állatka - jegyezte meg unottan Drobotov. Már éppen el akartam mesélni, hogy miféle csodalény ez az ebihal, de meggondoltam magam: jobb lesz, ha a vízitündér akkor pillantja meg a barátomat, amikor neki tetszik. tet szik. Drobot Drobotov ov elkes elkesere eredés désem em látva látva vállo vállonn verege veregetet tett,t, s nagyle nagylelk lkűen ennyit mondott: - Lehet, hogy ez valamiféle mutáns varangyosbéka? - Gyere el holnap! - mondtam, s elhatároztam, minél gyorsabban megtudom a vízi tündért ől, mi baj. - Valami olyasmit mutatok, amit se Ázsiában, se Afrikában nem láthatsz. Drobot Drobotov ov felcsi felcsigáz gázva va távoz távozott, ott, én pedig pedig nyomba nyombann rohant rohantam am az akváriumhoz. - Ej! - mondtam haragosan, s átöleltem az üvegfalakat. - Gyere elő, beszédem van veled!
A vízi tündér nyomban el őúszott kis barlangjából, s még szebbnek láttam, mint azelőtt. Igaz, kis arca komor volt. - Mi történt? Hiszen kopogtam, ahogy megegyeztünk. - Unom már. - Mit unsz? - képedtem el. - Amikor Amikor álland állandóan óan bámuln bámulnak ak.. Kellem Kellemetl etlen, en, sőt még beteges is, elfáradtam. - Rend Rendbe ben, n, pihe pihenj nj - egye egyezt ztem em bele bele,, s arra arra gond gondolt oltam am,, bizo bizony ny alapos alaposan an elcsig elcsigázt áztuk uk ezt a csodál csodálato atoss lényt lényt azzal azzal,, hogy hogy álland állandóan óan mutogattuk a vendégeknek, ismer ősöknek és ismeretleneknek. - Ne sértődj meg! - kért a vízi tündér, s elhelyezkedett egy mohával borí boríto tott tt kis kis kövö kövön. n. - Akar Akarod od,, hogy hogy mesé meséljljek ek arró arról,l, hogy hogyan an élte éltem m a folyóban? Némán biccentettem. Szemmel láthatóan bűnösnek érezte magát, és ez megh meghat atot ott. t. - Szor Szoros osab abba bann ölel öleldd át üveg üvegke ketr trec ecem em!! Erősebben odasz odaszorí orított tottam am tenyer tenyerem em az akvári akvárium um faláh falához, oz, s nyomba nyombann különö különöss birodalomban találtam magam, időbe került, míg rájöttem, hol vagyok és mi történik velem. S csak jóval később értettem meg, hogy a vízi tündér egy pillanatra elém tárta, ő hogyan látta a múltat, és apró víziállatkává változtatott. Annyira apróvá, hogy a folyó mélyén fontoskodva lebeg ő fenéklakó halak hatalmas tengeralattjárókra emlékeztettek, s egy fehér tündér tündérróz rózsa sa virág virágába ábann pedig pedig akár akár házat házat is rendez rendezhet hettem tem volna volna be magamnak. A vízi tündér az óriások birodalmában emberi méret űvé változott, s némi rémülettel néztem rá. - Ne félj - nyugtatott meg, a tenyerébe kapott, s a saját b őrömön tapasztaltam, milyen rossz, amikor bámulnak. - Tessék, itt éltem, amíg nem fogtál ki. Nézd, milyen szép és tágas itt, nem olyan, mint a te akváriumodban. S a víz is tiszta. Ott az a kis gomolygó felhő - vízibolhák kagylóházai. Nem ismersz rájuk? Igen, ezek azok, akiknek a hulláival halaidat eteted. Nézd, milyen gyönyör űek szabadon, amikor elevenek. Akarod, hogy meg kocsikáztassalak kocsikáztassalak egy víziszamáron? Nem, jobb, ha meglátogatjuk barátomat, a vízicsibort. Szakít neked a súlyom vízidiójából, és hosszú és boldog lesz az életed. Ússzunk oda! Óvatosan, ez egyáltalán nem száraz levél, hanem egy tengeri skorpió. Ha nem bántod, ártatlan, de ha hozzáérsz, magadra vess. Mellesleg téged semmi veszély nem fenyeget – hiszen ez az egész csak a képzeletünkben létezik. Én valób alóban an biz biztons tonság ágba bann érez érezte tem m magam agam,, min mintha tha egy egy védőkamr kamráb ában an csüc csücsü sülte ltem m voln volna. a. Csod Csodálk álkoz ozva va figye figyeltltem em a holt holtág ág világát, a liliomszigeteket a vízen, a víz alatti növényeket és virágokat. Hirtelen hatalmas levegőharang lebegett fölém. - Egy vízi pók mesterkedte össze - magyarázta a vízitündér, és továbbúsztunk. Egy madár sétált fel s alá a folyó fenekén. - Barátom, a vízirigó. Az emberek úgy tartják, hogy a madarak és hala halakk vilá világa ga két két össz összee eegy gyez ezte teth thet etet etle lenn köz közeg, eg, s lám, lám, a vízi víziri rigó gó össz összee eegy gyez ezte tett tte: e: víz vízen és szár száraz azon on,, fák fákon él. él. De nem nem láto látom m a vízicsibort. Most megy le a nap, s bizonyára fent gyönyörködik benne! Ússzunk a felszínre! Felemelkedtünk a holtág vizének tetejére, s szívem hevesebben kezdett verni. Hóvihar dühöngött a lemenő nap rózsaszí rózsaszínn sugaraitól sugaraitól
megfestett víz felett. A látvány annyira romantikus volt, hogy mozdulni sem tudtam. Dermedtségem csak akkor múlt el, amikor éreztem, hogy valaki rázza a vállam. - A?! Mi az?! - kiáltottam fel. Vállamnál átölelve Ljudmila állt mellettem, könnyei folytak, s próbált elcibálni az akváriumtól. Letörö Letörölte ltem m a homlok homlokomr omról ól a verít verítéke éket,t, a hever heverőhöz höz ment mentem em s lefeküdtem. Ljudmila sírt. - Ugyan, mi van veled? - kezdtem vigasztalni. - Elbámészkodtam, elgondolkodtam, és te máris pánikba estél. - Vity Vityaa - Ljud Ljudmi mila la felsz felszip ipog ogot ottt -, tönk tönkre rete tesz sz téged téged.. Olva Olvasd sd el a lexikonban… A sell ők nem ilyenek. Blagusina is megmondta... m egmondta... - Ostobaság - intettem le, s csak arra tudtam gondolni, amit láttam. Munka után szeretnék pihenni. Neked is ajánlom, hogy töprengj az akvárium mellett. - Nem, Vitya, valahogy nem sok jót ígérőn hajoltál az akvárium fölé. Megszállott az arcod, mintha a mesék világában élnél... Most már óvatosabb lettem. Kilestem, amikor Ljudmila nem volt otth otthon on,, és utazá utazáso soka katt tette tettem m a vízi vízi tünd tündér ér vilá világá gába ban, n, s alka alkalo lomr mról ól alkalomra mindjobban vágytam utána. Végül valóban rászoktam, hogy úgy pihenjek az akváriumnál, mint a természet lágy ölén. Rendszerint fullas fullasztó ztóan an meleg, meleg, zsúfo zsúfoltlt autóbu autóbusz szban ban tértem tértem haza haza a munkáb munkából, ól, s micsoda élvezet volt egy erdőben, egy folyó partján vagy magában a hűvös vízben térnem magamhoz. A szellemi életet mind ez ideig úgy képze képzelte ltem m el, hogy hogy olvasá olvasásbó sból,l, szính színházb ázbaa járásb járásból, ól, mozibó moziból,l, baráti baráti beszélgetésből áll. S lám, kiderült, vannak a szellemi életnek más, eddig számomra ismeretlen formái. A vízi tündér világában nem létezett könyv, rendelkeztek viszont azzal a képességgel, hogy megértsék egy másik társ társuk uk lény lényeg egét ét.. A vízi vízi tünd tündér érne nekk fogal fogalma ma sem sem volt volt róla róla,, ml az a televízió, viszont a fantáziája segítségével képes volt közlekedni térben és időben, s magával vitt engem is, úgyhogy egy valós utazás Illúzióját teremtette meg. Alaposan tévedtem, amikor azt gondoltam, hogy világa a Moszkva környéki folyó kis holtágára korlátozódik. Ősei emléke volt ez, vagy vala valami mi más, más, de iste istene nem, m, hol hol meg meg nem nem fordu fordultltam am vele vele!! Úszt Úsztun unkk a Pecsora és a Yukon hideg vizében, az Orinoco és a Bajkál kék mélyén, megismertem a hegyi tavak és artézi kutak vizének ízét. Erd ők, préri, völg völgye yekk és domb dombok ok válta váltako kozt ztak ak - boly bolygó gónk nk mind minden en mély mélyed edés ését ét és kiemelkedését végigjártam. Voltak víztárolók, ahol fuldokolva, görcsben vergődtem - annyira megmérgezte az ember vizüket. A vízi tündér pedig bizonyára nem véletlenül vitt áttetsző forrásokból elmocskolt, zavaros pocsolyákba, onnét pedig ismét kristálytiszta vizekbe. Egyszer hónapos kiküldetésre utaztam Szibériába. Szerettem volna ellátogatni az Altájba, a hegyekhez. S ott, szabad óráimban a vízi tündérre gondoltam. A városba visszatérve hazamentem, s legels ő vágyam az volt, hogy meglássam a kis sellőt. Táncolt a kulcs a kezemben, amíg türelmetlenül kinyitottam az ajtót. Nyár volt, s ebben a forró déli órában a szoba
napfén napfényb yben en kellet kellettt hogy hogy ragyo ragyogjo gjon. n. Az előszobában szobában ledobtam ledobtam utcai lábbel lábbelim, im, s futotta futottam m a társalg társalgóba óba.. Gyors Gyors léptek léptekkel kel az akvári akváriumh umhoz oz indultam, és dermedten megálltam... Az akvárium üvegfalán hatalmas sárg sárgaa brek brekus uszz lógo lógott, tt, „tör „törzs zse" e" kétré kétrétt hajl hajlott ott.. A víz víz az akvá akvári rium umba bann zavaros és bűzös volt. Néztem a brekuszt, egyáltalán nem emlékeztetett a vízi tündérre. A folyosón, az újságállványon egy fehér boríték világított. Gépiesen felvettem és kibontottam. Az ismert biológus, Abroszimov fordult hozzám azzal a kéréssel, hogy találkozzunk. Hírek jutottak hozzá egy különös lényről, mely melyet et egy egy Mosz Moszkv kvaa körn környyéki éki foly folyób óban an fogt fogtak ak ki, ki, és egy egy délvidéki városban található egy bizonyos orvosnál... Abroszimov, amint tudom fogadni, el akart látogatni lát ogatni hozzám. - Mi történt itt nélkülem? - faggattam Ljudmilát, amikor hazajött a munkából. - Hát nem érted? - nevette el magát.
Földeák Iván fordítása Merczel Péter rajzai
BOGÁTI PÉTER Időtojás 9. Kész csoda A kérdés egyáltalában nem volt pusztán szónoki! Bármennyire is biz biztosa tosakk volt voltun unkk eddi eddigg abba abban, n, hogy hogy mind minden entt a lehe lehettő legjobban csináltunk, most, amikor az eredmény felé közeledtünk, s a „hogyan tovább?" ismert kérdése terpeszkedett utunkba, egyszerre kétségeink támadtak: valóban elevenen leljük f ői ismét a gömbölyű leányzót?! Oszkáron nem múlott: bravúros pontossággal állította meg a tojást a gyors távozásunkat követ ő második nap hajnalán. Még sötét volt, az alsó vár udvara csendes és kihalt, érkeztünket nem vette észre senki. Szükségünk volt id őre, hogy végiggondoljuk a teend őinket. Mindent elterveztünk, csupán két – s éppen a legfontosabb! - dolgot hagytunk ki a számításból: hol van Ludmilla, és hogyan jutunk el hozzá? Az elsőre egyedü egyedüll Menyhé Menyhért rt válas válaszo zolha lhatot tott,t, a másodi másodikr kraa pedig pedig,, ehhez mérten, együtt kellett megoldást keresnünk. Ludmillát feltehetően még aznap felravatalozták, s Menyus állítása szerint ez mindig a kápolnában történik. A kis templom azonban a váron kívül, a hegy oldalában állott, s körülötte a temet ő. A vár urának és családjának kriptája azonban a kápolna alatt volt, s a lejárat hozzá kívülről, a szentély hátsó falába vágott ajtón vezetett le. A kápolnában a halo halott tt nyit nyitot ottt kopo kopors rsób óban an feks fekszi zik, k, a kript kriptáb ában an azon azonba bann rátes ráteszi zikk rázárják?! - a fedelet. Végigszaladt a hátamon a hideg... Hogy Hogy is van van ez Shak Shakes espe pear aree-né nél,l, ahon ahonna nann az ötle ötlete tett - mégi mégiss elhirtelenkedve - vettük? Júlia tetszhalott teste a kriptában fekszik, ami érthető is, mert részint a színdarabban több idő telik el közben, részint pedig, mert különben keresnék (már, ha sikerülne a terv): hová lett? De így így legföl legföljeb jebbb a követk következ ező temetés temetés alkalm alkalmáv ával al lelnék lelnék hűlt helyét, s addigra Rómeóval már messze járnak... Igen ám, de a színmű szerint abban a kriptában senki sem fekszik koporsóban, hanem szabadon... Szín Színpa pado donn az ily ilyesmi esmi lehe lehett ropp roppan antt hatá hatáso sos, s, de ha Ludm Ludmililla la a valóságban ébred föl, a körülötte békésen, de úgy is elborzasztóan pihenő csont csontváz vázak ak között, között, a látván látványtó ytóll kap szívsz szívszélh élhűdést dést,, miel mielőtt odaérnénk... Ha pedig már koporsóba tették, s rászögezték... Arról jobb nem beszélni... Hogyan is képzeltük mi ezt?! Menyus oly sápadt, mintha már ő is ott nyújtózna valamelyik szörnyű ravatal talon! S egyikünkön sem segíth íthet más, csak a mie mielőbbi bizonyosság... Oda kell jutnunk! De hogyan? A vár kapu kapuja ja zárv zárva. a. A fala falakk maga magasa sak. k. Kiju Kijutn tnii lehe lehete tetltlen en.. Ha megv megvár árju jukk a napf napföl ölke keltltét ét,, nem nem léph léphetü etünk nk ki a tojá tojásb sból ól:: üldö üldözö zötte ttekk vagyunk, és fegyverünk nincs. Kipróbált eszközeink talán alkalmasak egy gyors menekülésre, párviadalra; de ahol fegyveres sereg vesz körül bennün bennünke ket,t, és nekünk nekünk megleh meglehet etősen sen bonyo bonyolul lult,t, ráadás ráadásul ul ismere ismeretlen tlen
körülm körülmény ények ek között között végbev végbevien ienddő akci akciót ót kell ell indí indíta tanu nunk nk - alig aligha ha segítenek. Hiszen már az is bizonytalan, miként reagálnak arra, hogy a tojás, anélkül hogy elmozdulna, hol felt űnik, hol eltűnik az alsó vár közepér ől. Eddig igyekeztünk pontosan ugyanarra a pillanatra visszatérni, s így az ebből támadó képzetzavarokat is a legkisebbre csökkenteni. Hanem ezúttal, forgatókönyv szerint, két napig távol voltunk! Tehát - a várbeliek szemszögéb ől nézve - amikor Konrád úr azt kiáltotta, hogy Menyhértet el kell fogni, ő is eltűnt velünk együtt, mint a kámfor. Káprázattá vált, s nekik nekik nyilv nyilván án káprá káprázo zotttt is a szemük szemük.. Magya Magyaráz rázato atot,t, megfej megfejtés téstt nem találtak, nem is találhattak reá. Ha napirendre nem is tértek fölötte, tudo tudomás másul ul kell kellet ettt venn venniö iök, k, s tová tovább bbii ácso ácsorg rgás ás,, bámé bámész szko kodá dáss és tanakodás helyett, gyászukkal kellett foglalkozniok. f oglalkozniok. De ím, eltelik két nap, s pirkadattal ismét ott áll a rejtélyes valami az udvaron! Mit szólnak hozzá? Hogyan fogadják? S hogyan fogadnak bennünket, ha kilépünk bel őle?! Megk Megkís ísér érel eltem tem bele beleél élni ni maga magama matt tuda tudatu tukb kba, a, hely helyze zetü tükb kbe; e; s megkérdeztük a komputert is. A válasz ugyanaz volt. Nagy kockázattal, de nagy nagy való valósz szín ínűségg séggel el is. is. De ha más más lett lett voln volnaa is, is, vála válasz sztá tási si lehetőségü ségünk nk nem nem mara maradt. dt. Tettü Tettük, k, amit amit a kora kora közé középk pkor or szel szelle leme me tanácsolt. Reméltük, hogy a középkor embere sem cselekszik másként. Először a csúcson az öregtorony tömbje vált el a sötéttől. A még láthatár alatt búvó nap el őreküldött világossága elsápasztotta mögötte a hátteret, majd lassan hajtotta föl a leplet az alatta lévőkről is. Rendre előbukkantak a falak, a hegyoldal, majd utoljára az alsó vér kapuja vált el az erdő sűrű jétől. Halványan megcsillant az őrt álló katona sisakja, amint viselő je megfordult. Azután egy ordítás: - Krisztuuus! A hang angra kir kirohan ohanta takk társ társai ai a kap kaputor utoron onyy őrszobá rszobájáb jából. ól. Az istáll istállóaj óajtób tóban an felbuk felbukkan kantt egy lovász lovász.. A palota palotaabl ablak akon on kitekin kitekintet tettt egy korán kelő szolgáló... Az udvar udvar megtel megteltt kiáltoz kiáltozáss ással, al, sikolto sikoltozá zássa ssal,l, a kövön kövön csatta csattanó nó lépések végigszaladtak a folyosókon, árkádok alatt, fel a lépcs őkön, be az ágyasházakba. Perc sem tellett belé, zengett a vár. Az alsó vár udvarán némán, mozdulatlanul, a már felbukkanó nap halvá halvány ny fényébe fényébenn sima-f sima-fehé ehéren ren,, rejtél rejtélye yesen sen ott állott állott a tojás tojás alakú alakú valami, ami két napja elnyelte az idegeneket, akik el őbb belőle léptek ki, elnyelte a gyilkos apródot, s azonmód nyomtalanul elt űnt velük. Krisztus segíts bűnös lelkűnkön, el ne kárhozzunk örökre a gyehenna tüzén! Senki a közelébe menni nem mert. A sebtében el őkerített várpap senkit nem is engedett. A katonák tágas körben álltak meg, s a pap fél lépést előrelépve, magasra emelt ezüst kereszttel egzorcizált... De a látvány az ördögűző szent igékre sem mozdult. Lehet, mégsem a pokol vetette ki magából?! Miért rejti, védi akkor mégis Ludmilla gyilkosát?! A felső vár vár iden idenyí yíló ló kapu apujába jábann megj egjelen elentt Konr Konrád ád úr, a mester mesterfeg fegyv yvern ernök ök kísér kíséreté etében ben.. Tiszte Tisztelet letre re méltó méltó bátors bátorságg ággal al vagy vagy elszántsággal átlépett a katonák alkotta körön, félretolta a papot, és köze közele lebb bb jött jött hozz hozzán ánk, k, akik akik mind mindez eztt látt láttuk uk a tojás tojás átte áttets tszző falán
kere keresz sztü tül.l. Remé Remény ny költ költöz özöt öttt szív szívün ünkb kbe: e: a társ társad adal almi mi tuda tudatt nem nem tagadhatja meg önmagát... - Akár az Úr küldöttei vagytok, akár a Sátáné - mondotta Konrád úr megindult, de határozott hangon -, feleljetek: ml a szándékotok itt és velünk? Intettem Menyhértnek, lépjen odébb, ne látszódjék a kinyíló ajtóban. Ami történt, az én ötletem volt, nekem kellett vállalnom a felel ősséget. Oszkár megnyomta a gombot, és az ajtó eltűnt. A nyílásban álltam. - Sem egyiké, sem másiké - feleltem hangosan. – De messzir ől jöttünk, és nem kívánjuk veszteteket. veszteteket. - S a lányom?! - jajdult föl Konrád úr. - Nem az apród ölte meg! - mondtam nagyon határozottan. - A fájdalom végzett vele, hogy nem adtad kezét annak, akit szeret. - Gyermek dolga, hogy szüleit szeresse, s nékik engedelmeskedjék felelte Konrád úr, majd fájdalmasan hozzátette: - Bűn ez? - Nem - válasz válaszolt oltam, am, majd majd lélegz lélegzete etett véve, véve, hozzát hozzátette ettem: m: - Csak Csak tévedés. Amely megbocsátható és helyrehozható. Természetesen nem értette. - Most már hogyan?! - sóhajtotta. - Menyhért nem gyilkos. Ludmilla nem halt meg. Ha megmásítod elhatározásodat, és kezét az ifjú lovag kezébe f űzöd, a magadéval pedig áldásod adod frigyükre, visszakaphatod leányodat. - Az övé! - sikoltotta egy hang a magasból. Feltekintettem. Ludmilla anyja állott az ágyasház erkélyén. Ő sikoltott. - Most már hogyan? - ismételte Konrád úr, aki hivő lélek volt, de valóságos halottnak látta leányát a ravatalon. - Hol vagyon ő? - kérdeztem. - Még Még az kápol polnáb nában - fele feleltltee halk halkan an.. – Most ost viss isszük le az cinterembe... - Ha visszaparancsolod katonáidat - mondtam, noha addigra már az egész vár népe s a vendégek is, akik ünnepi tornára érkeztek, és ünnepélyes temetésre maradtak, az udvarra tódultak; de t őlük nem tartottam, pedig alighanem még Balambér Is közöttük volt -, ha nem feny fenyeg eget etsz sz - foly folyta tatta ttam m - s béké békénn enge engedsz dsz az rava ravatal talho hoz, z, leán leányo yodd felébred hosszú tetszhalálából... Szándékka Szándékkall kerültem kerültem a „feltámadás „feltámadás-feltá -feltámasz masztás" tás" fogalmát, fogalmát, mert nem voltam bizonyos felőle, mennyire érzékenyek rá, s oktalanság lett volna túlfeszíteni az így is felfogóképességüket meghaladó helyzetet. helyzetet. - Már késő - hallottam mögöttem Oszkár hangját, s szinte ugyanazon pill pillaanatb natban an vad kiál kiálto tozzás hall hallat atsz szot ottt az alsó lsó vár kapuja puja fel felől. Odatekintettem, de arra fordultak az udvaron állók is. A kapuőrség kiáltozott, s hangját hamarosan elnyomta az udvaron állók tömegének zúgása. A katonák gy űrű je felbomlott, a tömegben széles ösvény nyílott. Azután néma, halálos csönd. Most már én is láttam. Hátborzongató jelenség volt nekem is; hát még azoknak, akik körülöttünk álltak. A várkapu tágas nyílásában Ludmilla tűnt föl. Földet seprő, fehér halo halott ttii ruhá ruhába ban, n, kibo kibont ntot ottt hoss hosszú zú hajá hajába bann herv hervad adóó virá virágo gokk kkal al,,
előrenyújtott kézzel, de nyitott szemmel. Mégis, mint az alvajáró, lassú, bizonytalan léptekkel közeledett. - Mi ez?! - súgtam megkövültén én is, hátra, Oszkárnak. - Az én hibám - felelte b űnbánóan. - Féltem, hogy eltúlozzuk a dolgot, és gyerekadagot hoztam neki. Hamarabb ébredt. - Nem úgy sétál, mint aki ébren van - mondtam. - Éppen csak hogy jár... - De jár! jár! - kiál kiálto tott tt föl föl Meny Menyhé hért rt,, és ki akar akartt ugra ugrani ni a tojá tojásb sból ól.. Megfogtam a karját. - Még egy kis türelem! - csillapítottam. – Legyünk egészen biztosak a dolgunkban. De az eredmény nem lehetett kétséges. Aki előtt Ludmilla Ludmilla elhaladt, az térdre esett, és imára kulcsolta a kezét. - Csoda történt - mormolta, s a hangok összeolvadtak. Mire a lány apjához árt, egyenletes zúgássá erősödtek. Megrogytak Konrád úr térdei is, de ő talpon maradt. Már csak azért is, hogy Ludmilla kinyújtott kezét megfoghassa... Hanem tovább Menyhértet sem lehetett visszatartani. Kitépte magát a markomból, és kiugrott a tojásból. Szerelméhez rohant. A lány tágra nyitott szeme reáesett, s ő lehetett az első, akit nem csupán látott, hanem meglátott is. Felsikoltott és összeesett. Még csak ez hiányzott! Menyhért a karjába kapta, hogy zuhanását felfogja. Az apa föléjük hajolt. - Megholt - suttogta. - Mégis megholt. - A chip egye meg! - bosszankodott halkan Oszkár. - Az örömt ől elájult! - Akármitől vesztette eszméletét - feleltem -, sürgősen vissza kell keríteni, mert ismét meleg lesz a talaj a talpunk t alpunk alatt! Kiugrottam a tojásból, és odaszaladtam. Menyus a lányt éppen óvatosan leeresztette a földre. - Él, ne féljetek - mondtam m ondtam gyorsan, és én is odahajoltam. - Elmegyek a Szentföldre a keresztesekkel, ha él - jelentette ki elszántan Konrád úr. Már tudtam, milyen nagy szó ez tőle. - Bátran elmehetsz - erősítettem. - Ha feleségül adod leányodat ehhez az ifjúhoz, nem fogja közben elvenni a váradat, mert úgyis ő örökli. Sőt, míg te odavagy, megvédi másoktól. Míg ezt mondtam, szalmiákszesz vagy más erős, kellemetlen illat híján egyszerűen befogtam az ájult Ludmilla orrát. Akármilyen álélt vala, nem állhatta sokáig. Nagyot tüsszentett, és kinyitotta a szemét. Megtöröltem az ujjamat, és megnyugodtam. - No, látjátok - jelentettem ki fensőbbségesen. - Légy jó v őlegénye, Menyus, és adj egy zsebkend őt neki! Az assz asszon onyyok körü körülö lött ttün ünkk zoko zokogt gtak ak (add (addig igra ra már már az anya anya is leérkezett az udvarra), a férfiak f érfiak csak a keresztet hányták tovább. - Aki elvette, visszaadta - mondta rekedten Konrád úr, a tényeknek kétségtelenül megfelelően, ha nem is egészen úgy esett, ahogyan ő gondolta. - Az esküvő pedig pedig megles megleszen zen - tette tette hozzá hozzá,, és tekint tekintete ete Balambér lovagra esett. - Ugye megérted, uram?
- Meg kell nyugodnunk az Ég akaratjában – hajtotta le a fejét a termetes lovag. - Csak az eddig volt kiadásaimat fedezzed, uram; azt hiszem, ez méltányos kérés. - Persze - bólintott Konrád úr, de hozzátette: - De az gyűrűket s homlokpántot, mit Ludmillának hoztál volt, vélem, immár nászajándékként nászajándékként néki hagyod, s nem vonod vissza! - Legyen - adta meg magát Balambér a realitásoknak, s én is megnyugodtam, hogy a csodák ingatag világából leszállva gondolataik ismét a valóságos, a földi anyagi javak körül forognak. Hiába élnek tuda tudatuk tukba bann féli féligg a Menn Mennyb yben en és Poko Pokolb lban an,, enne ennekk a sárt sártek ekén ének ek a gyermekei, s nem is hagyhatják el, amíg elevenek. Hátraléptem. - Ígéretedet vettem, uram - mondtam ünnepélyesen. - S tudom, hogy állod. Búcsúzzunk hát! - Nem addig van az! - ütötte föl a fejét a várúr. - Odaföl a sok élelem s ital! Halotti torra szánvák, de eljegyzési lakomának éppúgy megteszik! S látám már a minap, hogy bár onnan jöttetek - a magasba mutatott -, a földi étkeket sem vetitek meg! Költsétek hát el vélünk, asztalunknál! Oszkárra néztem, aki a tojás nyitott ajtajában állott. Szó nélkül is alighanem ugyanazt gondoltuk: örüljünk, hogy a végén minden jóra vált, s ne tüst tüstén énke kedj djün ünkk tová tovább bb,, míg míg vala valami mi ismé ismétt elro elroml mlik ik.. Dolg Dolgun unka katt elvégeztük, uccu tovább! Másfelől viszont: mikor is ettünk utoljára? Ha jól számolom, több mint ezer esztendeje annak, hogy Gaius Atticus b őséges asztalánál ebédeltünk. Még a gladiátorviadal el őtt. Azóta legföljebb néhány korty bort ittunk a lanistánál, Bertusra alkudozás közben, de egy falatot nem nyeltünk le! S ha percek múlva otthon lennék is, az legföljebb legf öljebb ugyanezt a várud várudvar vartt jelent jelentené ené... ... Mire Mire mopede mopedemme mmell hazabe hazaberreg rregek, ek, istenu istenuccs ccsee kilukad a gyomrom! Ej, az ördög vigye, ennyi jó cselekedet után nem érde érdeml mlek ek meg meg egy mér méretle etlenn ada adag őzpecs zpecseny enyét ét áfony áfonyáv ával al vagy vagy tehénh tehénhúst úst kukrej kukrejtel tellel lel?! ?! Nem szólv szólvaa a vaddis vaddisznó znóorj orja-l a-lev evesr esről, amit amit különösen jól f őznek ebben az id őben! Az ember már csak olyan, hogy szívesebben nevet, mint sir, így aztán az udvaron egybegyűlt sokaság víg éljenzésbe váltott; különösen, amikor Konrád úr megparancsolta, hogy ugyanezen udvaron húzzanak nyársra egy egész ökröt, és süssék meg a várnépnek! - Csak, ha lehetend, egy kissé odébb ett ől! - mutatott aggódva Oszkár a tojásra, és a boldog menyasszonyát ölel ő még boldogabb Menyus felelte neki: - Magamnak leend gondja reá! Víg kedvvel mentünk föl a palotára, ahol a lovagteremben már terítve vala a nagyasztal, s rajta, mint a mesében: mi szemnek, szájnak ingere! Más apród szolgált fel immár Konrád úrnak; Menyhért a lovagok sorába lépett, s az asztalnál járt hely neki; kor és rang szerint ugyan csak valahol az alvégén, de a betyár egyben v őlegénnyé is előlépett, s így a várúrnő oldalán szoríttatott néki hely. S ő szerényen, de büszkén ült meg ott. Az étekhordás szolgálat, de az énekmondás nem feltétlenül az; lovag is megengedheti magának. Első éhségünket csillapítva eszembe
ötlött, hogy én e belakást akár tegnapi vacsorának is tekinthetem, s nincs miért restelkednem, de a háziaknak ez a reggeli! Ily kicsiségekre azonban e kényurak keveset adtak, s amikor Menyus g őgös mozdulattal - ej, de hamar beletanult! - kobzot kért, senki sem lepődött meg azon. hogy dalolni kíván. Hátra Hátrato toltltaa szék székét ét,, felál felálltlt,, megp megpön önge gette tte a nyak nyakáb ábaa akas akaszt ztot ottt hangszert, és csengő hangon dalra fakadt: Kikben van igaz szeretet, keljetek már, ne hunyjatok; pacsirták hajnalt zengenek, s a békességes szép napot jelentik, mit az Úr azok számára ígér, módfelett kegyesen, kik kereszt-jelet véve magukra, éjt-napot tűrik érte a terheket; hű szeretetük így ragyog... * * Rónay György fordítása
- Ihajja! - rikkantott föl számomra váratlanul Balambér lovag, aki búvát számos kupa borral vigasztalta. - Menendek véled, Konrád, én és az pogány ellenében! Krisztus minden sebére esküszöm! - Jól teszed - könyvelte el a bejelentést elégedetten a várúr, s össze összekac kacsin sintot tottt Menyh Menyhértt érttel. el. Keresz Keresztes tes toborz toborzóén óéneke ekett dalolt dalolt a fiú, fiú, s fegyverbe szólította véle Balambért; immár nyugodt lehet afel ől, hogy míg Konrád odavan, nem fog itthon zavarogni a hoppon maradt lovag. Jó házasság lesz ez, már láttam. Asztalbontás után érzékeny búcsút vettünk vendéglátóinktól, s nem utolsósorban barátunktól, Menyhérttől. - Mikor látandlak újfent újf ent benneteket? - kérdezte, könnyel a szemében. - Az nem egészen tőlünk lünk függ függ - vála válasz szol oltuk tuk óvat óvatos osan an.. - Lehe Lehet, t, mihamar, de meglehet, soha már... - Mi köthet benneteket? Hiszen tiétek a csoda! - Figyelj, Menyus! - mondtam, már a tojás tövében. -Te hiszel a csodákban, és ez nem baj; mi mást is tehetnél. De ha nem érted is, fogadd el: csodák nincsenek, csupán oly dolgok, amelyeket még nem isme ismerü rünk nk.. Ahog Ahogyy múla múland nd az idő, min mind töb többet bet ism ismerün erünkk meg meg az természet s világ dolgaiból, de az ismeretlen mégsem fogy el... De csodák csodák,, mondom mondom,, sajnos sajnos,, nincs nincsene enek. k. Csak Csak tudatl tudatlans anság ág vagy vagyon. on. No. Isten áldjon, mert még én is elsírom magam, és az nem lenne illő... Felléptünk a tojás ajtajába, megfordultunk, s búcsút intettünk az udvaron állóknak; uraknak, népségnek, katonaságnak egyaránt. Els ő alka alkalo lom m volt volt utaz utazás ásai aink nk sorá során, n, hogy hogy nem nem titko titkonn vagy vagy mene menekü külv lvee távoztunk, távoztunk, hanem hanem hivatalos hivatalosan. an. Üldözők helyett éljenző vagy vagy zokogó zokogó barátoktól, ismerősöktől. Álltun Álltunkk az ajtóba ajtóban, n, integ integett ettünk ünk,, s hirtel hirtelen en felötl felötlött ött bennem bennem két hasonló kép: amint a Harmadik típusú találkozások lényei integetnek, és ahogyan E. T. búcsúzik t őlünk, mielőtt eltűnik. Hol is?!
De hiszen az csak mese, film! Emberi kitaláció! Mi pedig itt állunk saját valóságunkban, a kétségtelenül valóságos középkor valamely els ő évszázadában... évszázadában... S nem elfelejtettük megkérdezni, melyikben?! Talán jobb is. Menjünk innen, Oszkár, amíg nem késő! 10. Erre csörög a dió! Gondolkozzunk, Oszkár! Ámbár nem furcsa? Te jöttél a jövőből, te tudsz többet, mégis én vagyok az okosabb... Hát jobb csínján bánni a hasra eséssel bármiféle tech techni nika kaii csod csodaa előtt! tt! Homé Homéro rosz sz vak vak volt, olt, Szop Szopho hokl klés észz sánt sántaa és Arisztophanész locska; és mégis mennyivel többet tudtak az emberr ől, aki, aki, akárho akárhogya gyann nézzük nézzük,, mégisc mégiscsa sakk a legfon legfontos tosabb abb a Földö Földön, n, mint mint tudu tudunk nk szám számos osan an mi, mi, az atom atomen ener ergi gia, a, a mole moleku kulá lári riss biol biológ ógia ia,, a mikro mikropr proc oces essz szor or és társ társai aikk felfe felfede dezzői és hasz asználó nálói!i! Hátrá átrább bb az agarakkal, barátom, a szerénység nem csupán a szolgák és szegények kényszere, hanem a bölcsek tudománya is! Persze e tisztes szónoklatot csupán magamban mondtam el. A XXII. század kisportolt egészségőr-növendéke talán rábólintott volna, talán sem. S végtére én mégiscsak az ő tojásában utaztam... Filozofálgatásom azonban nem csupán önbizalmam er ősítgetését szolgálta; nagyon is praktikus indítékai voltak. A középkorban még nem volt szükségünk magyarázatra, annak lakója megelégedett a csodával -tatán emlékeznek, ennél hagytuk abba. Hanem tüstént nálunk vagyunk. Megpróbáljuk megkeresni azt a nagy korsó aranypénzt. Ehhez idő kell. Nem baj. De mi lesz addig a tojással?! El őző megjelenéseikor csak én láttam, s csupán néhány percre t űnt föl az egykori alsó vár udvarán. De ha itt rostokol, amíg mi Oszkárral kincskeresőben vagyunk, más is meglátja; teszem azt, Veronika. S őt már igazán nem lehet csodával etetni! S ki meri megmondani neki az igazat?! Elhinné-e egyáltalában? Pers Persze ze mi sem sem könny önnyeb ebb, b, mint mint beül beülte tetn tnii a tojá tojásb sba, a, és őt is megu meguta tazztatn tatnii egy egy kev keveset eset!! Ki örül örülhe hetn tnee enne ennekk jobb jobban an,, mint mint egy egy hivatásos régész? Igen ám, de err ől előbb-utóbb tudomást szerezhetne a Branovits, nem szólva a Régészeti Közlönyr ől, ahol Veronika nyilván publikálni szeretné utazása tapasztalatait. De így megtudnák az újságok, azoktól a... No nem. Ha valamit lehetetlen dobra verni, az a tojás. to jás. E gondot gondot visz viszont ont megosz megosztott tottam am Oszkárr Oszkárral, al, s ő messzemenően egyetértett velem. Belátta, hogy legjobb, ha mielőbb messze megy de facto is, tojásostul, s rám hagyja a sestertiusokat. Mindehhez azonban id ő kellett, míg rájöttünk. A középkor és az én koro korom m közö között tt a ponto pontoss távol távolsá ságo gott őrizte rizte a memóri memóriaeg aegys ység. ég. Minden Minden nehézség nélkül indítottun tunk, annyi módosítás tással, hogy az elröppenésünket követ ő nap hajnalán álljunk meg, amikor a tojást talán magára magára lehet lehet hagyn hagyni,i, anélkü anélkül,l, hogy hogy kívánc kíváncsi si kortár kortársai saim m közül közül valak valakii
felfedezze. Ha Menyus kibírt két nap csúsztatást az életében, talán nekem sem okoz hiányt az a néhány óra... Ha valami változatlannak és azonosnak bizonyult kalandozásaink közepette, az a Nap járása volt. Pontosan ugyanolyan módon kelt föl, mint az imént, amikor Ludmillát életre varázsolni megálltunk. Először a hegy hegycs csúc úcso sonn az öreg öregtor toron onyy cson csonka ka tömb tömbje je vált vált el a kivil kivilág ágos osod odóó háttértől, majd rendre a többi. Nyáron a Nap korán kel, még négy óra sem sem volt, olt, rajt rajtun unkk kív kívül tere teremt mtet ettt élőlény se tűnt föl föl a köz közelbe elben, n, természetesen a madarakon kívül, akik tudvalev ően ilyenkor csapják a legnagyobb zsivajt. De ők évmilliók óta bensőséges viszonyban vannak mindennemű tojással, s így nem okozhattunk gondot nékik. Mégis lehető óvatosan hagytuk el „járművünket", s vágtunk neki a völgynek. Ezúttal nem kellett tartanunk vad lovasrohamtól vagy szökött rabs rabszo zolg lgát át hajk hajkur urás ászó zó légi légion onár áriu iuso sokktól, tól, de némi némi előrelá relátá táss és elővigyázat sohasem árt. Mopedem az öreg diófa alatt várt, ahol évszázadok előtt hagytam. Nem volt rá szükségünk, de jelenléte megnyugtatott. Hiszen a pálya ott volt tőlünk lünk néhá néhány ny lépé lépésn snyyire, ire, az orszá országú gúton ton túl. túl. Beto Betono nosz szlo lopo poss drótkerítés övezte, s körülbelül ott, ahol valaha a díszpáholy emelkedett, állott most a tribün, magába foglalva az öltözőket. Szemből nézve, tőle balra esett a gladiátorkaszárnya és abban a lanista otthona... Most, szerencsénkre, semmi sem állott a helyén. Erre gondoltam, amikor a következőket ket kite kiterv rvel elte tem, m, mert mert épüle pülettbon bontás tásra nem nem vállalkozhattam. Még így is bizonytalan volt, hogy pontosan megtaláljuke a helyét annak a szobának. Mint említettem, az amfiteátrum is eltűnt, köveit széthordták, vagy föld föld alá alá süll süllye yedte dtek. k. Néhá Néhány ny kő maradt maradt csupán csupán belőlük a felsz felszíne ínen; n; amennyiből megállapíthatták, hogy valaha volt itt valami, de azt, hogy mi lehetett, eddig nem kutatták. Talán mert adott elég feltárnivalót fölöttünk, a hegyen a vár. Elég az hozzá, hogy ha az amfiteátrumból annyi se maradt, amiből fel lehetett volna ismerni létét, a gladiátorkaszárnyából puszta rét lett; száraz id őben azok a kocsik parkoltak rajta, amelyek az aszfaltoz tozott parkolóban már már nem fér fértek el, ha nagycsapat vendégeskedett a pályán. De ez ritkán fordult el ő, városunk csapata legföljebb a második osztályban villogott. Kettőnk emlékezete és megfigyelőképessége is kevés volt ahhoz, hogy pontosan felidézzük, a nem látható aréna mely szakasza mögött keressük az eltűnt kaszárnya egy bizonyos szobáját. - Egy hadsereg vagy legalábbis egy árokásó gép kell ahhoz, hogy megtaláljuk - mondtam csüggedten. - Vagy egy detektor - tette hozzá Oszkár, és doboza után nyúlt. Talán csipog, ha fémet érez. Semmi sem lehetetlen. lehetetlen. Kétlem ugyan, hogy egy időgép komputerét aknakutatásra is kiképezték volna, de a cél mellékes, ha az eredmény ugyanaz. Érdeklődéssel figyeltem, mit művel Oszkár. Nagyjából ott, ahol a kaszárnya állhatott, föld felé fordította a doboz megfelelő részét, és babrált rajta. Örültem, hogy ez egyszer nem reám hagyta; végtére is az ő gépe volt. Csip Csipog ogoott is, elég elég hama hamar. r. Körül örülné nézztem tem, s meg meglát láttam tam egy egy tetőcserépdarabot. Kaparni Kezdtem vele a homokot. Nem kellett túl
mélyre ásnom (nem is tudtam volna), s előbukkant a lelet: egy rozsdás, de jól felismerhető kardántengely. - Nem hinném, hogy a rómaiak felejtették itt - hagytam abba a kaparást. Mentünk tovább, s a detektor hamarosan ismét megszólalt. Az ered eredmé mény ny ezút ezútta tall nehe neheze zebb bben en mutat mutatko kozo zott, tt, de érté értéke kese sebb bbne nekk is bizonyult. Először ugyan lukas kondérnak véltem, de jobban szemügyre véve kiderült, hogy horpadt sisak az el ő-időkből. Ez már kétségtelenül régész régészeti eti leletn leletnek ek minősülő obje objekt ktum um vala vala,, de még még mind mindig ig kies kieset ettt érdeklődési körünkből. Sőt, ajánlatosnak látszott visszakaparni, nehogy fölösleges és kínos magyarázkodásra kényszerítsen bennünket utóbb. Inkább sose láttuk! Hamarosan beláttuk, hogy csapdába kerültünk: a föld mélye telve van régi régi és még még rége régebb bbii vagy agy legú legúja jabb bb fémm fémmel el,, érté értéke kess ssel el és ócskav ócskavass assal al egyará egyaránt. nt. Kimaz Kimazsol soláz ázni ni közülük közülük azt az egyet, egyet, amely amelyet et keresünk, meghaladja er őnket, de főként időnket. Más megoldást kell találnunk; de legalábbis szűkebb kört vonni a kutatandó terület köré. Felmerült bennünk, hogy visszamegyünk, és keresünk egy id őpontot, amikor az épület még nagyjából állott, de már nem lakták, és így vesz veszél élyt ytel elen enül ül betáj betájol oljuk juk.. Sajn Sajnos os azon azonba bann egyi egyikü künk nk sem sem érte értett tt a háromszögelésre és hasonló térképészeti felmérésekhez. A közelebbi tereptárgyak, fák, bokrok vagy akár apróbb épületek, utak is oly kurta létre szabattak, hogy vagy akkor, vagy ekkor, de hiába keresnénk őket. Maradt a puszta memória. A mai mai pály pályaa majd majdne nem m bizt biztos osan an az egyk egykor orii poro porond nd hely helyén én áll, áll, következőleg a nézőtér tér és a keríté rítéss az amfi amfite teát átrrum néz nézőterének vonulatát követi. Ugyanott halad ma is az országút, és ugyanott folyik a patak. Lépésről lépésre iparkodtunk fölmérni a terepet, hogy felidézzük a kaszá kaszárny rnyaa helyé helyét,t, fekvé fekvését sét.. Észre Észre sem sem vettük vettük,, hogy hogy közben közben a Nap kibukk kibukkant ant a láthat láthatár ár peremé peremén, n, és a fényt fénytöré örést stől óriá óriási sira ra nőtt vörös vörös képével ránk bámul. A pálya kerítése mellett elhagyott platókocsi állott. Felléptem kopott gumikerekére, és az oldaldeszkába kapaszkodva felmásztam a platóra. Nem volt sokkal magasabb a terepnél, de mégis valamelyes rálátást biztosított. Reméltem, hogy így jobban át tudom tekinteni a rétet, és felmérni a távolságokat. Míg a métereket számoltam magamban, egyszerre furcsa dolgot láttam tam: a szemma mmagasságból nézet ézettt sima rét így fen fentebbről hepehu hepehupás pásnak nak tűnt.. nt.... S nem nem akár akárho hogy gyan an!! A kido kidomb mbor orod odóó rész részek ek egyenes vonalakban s egymásra derékszögben futottak... Mintha lenne alattuk valami, és az nyomná föl... Lehet, hogy falak?! Nagyot Nagyot kiálto kiáltotta ttam, m, és leugro leugrottam ttam,, hogy hogy Oszká Oszkárna rnakk elmondj elmondjam. am. Mondani tudtam is, de megmutatni nem: innen nem látszottak, de nem is látsz látszhatt hattak: ak: a rét teljes teljesen en sima sima volt, volt, a legkis legkisebb ebb dombor domborula ulatt nélkül nélkül!! Káprázott volna a szemem?! Visszamásztam a platóra, és a domborulatok újra ott voltak el őttem. Ragas agaszzkodt kodtam am hozz hozzá, á, hog hogy Osz Oszkár kár is nézz nézzee meg őket ket onna onnan. n. Felmászott utánam, és egy ideig némán szemlél ődött, majd így szólt: - Épületalapok. Csak ábra, szintkülönbség nélkül. - Jó vicc. Csak a magasból látható rajz?
- Igen. A Nap rajzolja. Ahol a felszín alatt kő van, ott a fű ritkább, gyöngébb. Ha a napsugár ferdén éri, az árnyékok hosszabbak. Ép f ű hosszú árnyék, satnya f ű rövid árnyék. Épületvonal kiemelkedik. Látom a kaszárnyát, látom az udvart, látom a folyosót, látom a... - Stop! - kiáltottam föl, és leugrottam a platóról. - Ha soká sorolod, magasabbra emelkedik a Nap, és nem látunk semmit. Te onnan fentr ől irányíts, én pedig próbálom bejárni az utat... Nem állítom, hogy könnyen ment, de sikerült megtalálnunk a bejárat valószínű helyét, átmentem az udvaron, körbejártam az árkádsor helyén, s megleltem a folyosót a lanista lakásához. Ott az épületelemek helye egybefolyt, feltehetően a sok átépítés miatt több volt a kő a föld alatt, s a szoba helyét nem lehetett pontosan megtalálni. De a főfal, amely a keresett sarok egyik oldalát alkotta, világosan kivehető volt; annak mentén kellett rábukkannunk a keresztfal nyomaira, s akkor megvan a sarok. S talán az Is, amit rejt. Ha ugyan még rejti. Az országúton elzúgott a tejbegyű jtő autója. Indult a nád. Feltekintettem: a másik, a nagybetűs Nap pedig már jócskán úton volt. Kisebbre húzta magát, és képe kisárgult; buzgón kapaszkodott fölfelé a reggel lajtorjáján. Éppen csak megjelölhettük néhány kaviccsal és ággal a valószín ű helyet, s az árnyék térkép a semmibe halványodott. Oszkár lemászott a platóról. - Ásni kell! - mondta. - De nem most, és nem veled - feleltem. - Jobb lesz, ha most eltűnsz. De főleg a tojást tünteted el. Veronikának, a napszámosoknak nincs csoda; azok az id ők elmúltak. A magyarázkodást pedig jobb kerülni. Eredj szépen kicsit odébb a naptárban! Nekem mindegy, hogy egy hetet lépsz odébb, bár akkor ugyanúgy rád lelhetnek; vagy hazamégy. Ott már ismernek, és megszoktad a járást. Visszajössz éjfél után... - És mikor alszunk? Oszkár kérdése a szokásos kurta, de helyénvaló volt. Az ó- és közé középk pkor orba bann pihe pihent ntün ünkk egy egy-egy -egy éjsz éjszak akát át,, de külö különb nben en nem. nem. S napköz napközben ben aligha aligha fekhet fekhetem em le felt feltűnés nés nélk nélkül ül,, elvé elvégr gree csal család ád meg szülők is járulnak hozzám, ha a rövidség kedvéért nem is említem őket Nincs szerepük a történetben, s őszintén szólva, szeretném elkerülni is, hogy legyen. Nem segítené el ő rabszolga-felvásárló céljaimat. - Igazad van - feleltem hát. - Ma ások, este tévét nézek, éjszaka alszom egyet megszokott ágyacskámban, holnap... Holnap... - Holnap ásol tovább - folytatta Oszkár. – Nem megy az olyan könnyen, hogy csak belekapsz, és máris megtaláltad. Persze, hozhatok egy önásót... - Egyelőre ne! - tiltakoztam. - Amíg lehet, maradjunk a hagyományos eszközöknél, és kerüljük a feltűnést. Igazad van, lehet, hogy egy nap alatt meg sem találom. De holnap éjfélre, akár találok valamit, akár sem, fenn leszek az alsó várban, és találkozunk. Ha addig nem jön össze a dolog, majd akkor megbeszéljük, mit tegyünk. Ezt Ezt a mego megold ldás ástt Oszk Oszkár ár elfog elfogad adta ta,, és búcs búcsúp úpililla lantá ntást st vetv vetvee a megjel megjelölt ölt terüle területre, tre, elindu elindultun ltunkk vissza vissza a tojásh tojáshoz oz.. Mi tagadá tagadás, s, kicsit kicsit
elszorult a szívem, amikor egyedül belépett az ajtón. Lám, milyen hamar megszoktam, hogy együtt bolyongunk, s most el kell válnunk... A helyzet abszur abszurdum duma, a, amelye amelyett a kaland kalandok ok között, között, azok azok szorí szorítás tásába ábann feledn felednii kényszerültünk, újra rám tört és felkavart. - Na, eridj már! - mondtam a „jobb mielőbb túlesni rajta" érzésével. A tojás eltűnt, és még a fűszálak sem árulták el, hogy itt járt volna. Egyenesen nyújtózkodtak h űlt helyén, hiszen nem is érintette őket. Vártam néhány másodpercig, mint a pályaudvaron teszi az ember, ha isme ismerrőst kísért ki, és a vonat már már eltűnt a kany kanyar arba ban, n, majd majd megfordultam, odamentem elárvult mopedemhez, berúgtam a motort, és elberregtem hazafelé. Nem volt nehéz dolgom. Részint, mert szüleim tudták, hogy vakáció idején szüntelenül tekergek valamerre, s napközben alig vagyok otthon. De azt is tudták, hogy nem az aluljáróban töltöm az id őmet, már csak azért sem, mert városkánkban egyel őre semmiféle aluljáró nem volt, közl közlek eked edés ésii lámp lámpaa is csak csak egy, egy, ott, ott, ahol ahol az átme átmennő két orszá országút gút keresztezte egymást, de ennek végképpen semmi köze a történethez. Másrészt az könnyítette meg tervem valóra váltását, hogy kertes házban laktunk, s a kertben némi gyümölcsös és veteményes is mutatkozott; aminek annyiban már van köze az ügyhöz, hogy így nem okozott gondot szer szersz szám ámho hozz jutn jutnom om.. A fész fészer erbe benn volt volt ásón ásónk, k, kapá kapánk nk,, lapá lapátun tunk. k. Mind Mindhá háro romb mból ól több több is, is, kivá kivála lasz sztha thatt ttam am közü közülü lükk a legj legjob obba baka katt és legkönnye legkönnyebbek bbeket. et. Spárgával Spárgával összekötö összekötöttem ttem őket, et, s fele felerrősítette sítettem m a mopedre. Kicsit kényelmetlen volt, mert a járművet nem erre találták ki, kere keresz sztb tbee pedi pedigg mégs mégsem em tehe tehett ttem em,, mert mert az orsz ország ágút út nemc nemcsa sakk nyomvonalában maradt h űséges kétezer esztend őn át első kitaposóinak olykor sajátos fordulatokat is eláruló irányzókéhoz, hanem sajnálatos keskenységében is; s nem lett volna célravezet ő fennakadást okoznom a szemb szembejö ejövvő forgalom forgalomban ban.. Inkább Inkább kissé kissé terpes terpeszte ztetttt combta combtartá rtássa ssall ültem a motoron, és bíztam bíztam abban, hogy a szűk félórás tornamutatvány nem fog ki rajtam. Gond Gondol oltam tam,, lesz lesz időm és módo módom m kito kitorn rnás ászn znii a gémb gémber ered edés éstt tagj tagjaim aimbó ból,l, míg míg ama nem nem halv halván ányu yuló ló emlé emlékkű gödr gödröt öt feltá feltáro rom. m. A tenyeremen mutatkozó hólyagokkal nem számoltam, ami azonban mit sem változtatott a lényen, hogy hamarosan tényleg mutatkoztak. m utatkoztak. Ráadásul még azt sem mondhattam, hogy megérték a fáradságot: hiáb hiábaa ásta ástam, m, kapá kapáltltam am,, csák csákán ányo yozt ztam am egy egyre mély mélyeb ebbr bree az oly oly igyekezettel kijelölt helyen, némi cseréptöredéken és tégladarabokon kívül mit sem lettem. Ráadásul a téglákon itt-ott talált gyártmánybélyegző úgy szólt, hogy „Gutowitz Manó és Társa Téglaipari Egyesülés", ami kétségessé tette, hogy a Római Birodalom virágzása idej idején én kész készül ültek tek voln volna. a. Fels Felső karom karomma mall törö töröltltem em homlo homloko komr mról ól a verítéket, amely már úgy csípte a szememet, hogy hunyorogni is alig tudtam tőle, amikor egy hang derűsen megszólalt mögöttem: - Gazdálkodunk? Gazdálkodunk? Kifacsartam a zsebkend őmet, és megfordultam. A Bran Branov ovititss állot llottt mög mögötte öttem, m, egy egy tuc tucat röhög öhögő kedvence kíséretében. Nem hinném, hogy bárki is felhőtlen boldogságnak nevezné azt, azt, ami amit e pill pillan anat atba bann érez érezte tem, m, s ami ami nyil nyilvván az arcom rcomon on is tükröződhetett, mert még a Branovits is meghökkent:
- Csak Csak feleba felebarát rátii érdekl érdeklődésből kérd kérdem em - szab szabad adko kozo zott tt.. - Mive Mivell kétlem, hogy e hely alkalmas a kiskert telepítésére... Rendben van, még egy tornatanárnak is joga van a hülyüléshez; de persze azért a kérdés nem egészen indokolatlan: mi a fenét ásogatok én itt egymagámban, a sportpálya tövében? Mint nem először e történetben, szerénytelenség nélkül mondhatom, a szükség megélesítette elmémet. - Talán tudja, tanár úr - feleltem nyílt célzattal -, engem tényleg érdekel a régészet... (Vajon megértette-e a finom célzást?!) Szeretném bebizonyítani Veronikának, hogy nem csupán odafönt a várban érdemes ásni, hanem idelent is... Szerintem nem csupán a várak és városok épülnek minden korszakban egymásra, hanem a sportpályák is... - Logikusnak látszik - mondta meglep ően komolyan a tornatanár. Veronika talán más véleményen van? A kérdésben csapdát éreztem, hiszen el őbb-utóbb kiderül, hogy ilyenformán erről még szó nem esett közöttünk. - Azt hiszem, nincs határozott véleménye a dologról - válaszoltam kitérően. - Hogy úgy mondjam, meglepetésnek szánom... - Szép tőled - jegyezte meg, és semmi gúny nem volt a hangjában. Ha jól értelek, úgy itt amfiteátrumnak kellett állnia. Valaha az volt a sportpálya, nem? - Az - bólintottam. - Noha kissé sajátos sporté… - tettem hozzá emlékeim alapján, de nem figyelt föl rá. Azt mondta: - Egyedül azonban nem jutsz messzire! A föld kemény, a terület nagy nagy!! Lega Legalá lább bb tíztíz-tiz tizen enöt öt méte métere ress kuta kutató tóár árko kott kell kellen enee húzn húzni.. i.... Csapatához fordult. - No, srácok - mondta -, ma erőnléti edzést tartunk! Huzella! Itt a szertár kulcsa, hárman odamentek, és ami pályakarbantartó szerszámot találtok, idehozzátok! Futás, egy-kett ő! S míg hivatásához illő határozottsággal s tért ölelő léptekkel kimérte a húzandó kutatóárok vonalát, magamban el kellett ismernem, hogy Veronika nem egészen érdemtelenre pazarolja szabadidejét s azzal járó érzelmeit. Noha a tény és felismerés egyaránt fájt nekem, enyhítette a belátás, hogy mindig tudtam: az esélyek nem egyenl ők. Továbbá az, hogy hogy immár immár egy egész egész kölyö kölyökcs kcsapa apatt töri töri hólya hólyagos gosra ra a tenyer tenyerét ét az évezredek óta halott Bertus boldogabb jöv ő jéért, anélkül hogy e nemes célról a leghalványabb sejtelme is lennel Már Már csak sak az a fog fogas kérdé érdéss mara maradt dt hátr hátra, a, hog hogy ha netá etán rábu rábukk kkan anun unkk is e közö közöss erővel vel kifejt kifejtett ett és végbe végbevi vitttt nemes nemes munka munka közepette - nem ugyan az amfiteátrumra, amelyr ől én tudtam, hogy néhány tucat méterrel odébb van, hanem - a sestertiusokat rejtő korsóra, hogyan mentem majd ki azt a múzeumi tulajdonba vétel, őrzés és leltár alól? Amely sors a tudomány számára lehet ész- és célszer ű, de az én terveim szempontjából alig különbözik attól, mintha ott bújna továbbra is, akár az idők végezetéig feltáratlanul, ahová hajdani rémült és ismeretlen sorsú tulajdonosa rejtette! Tudom, túlságosan ifjú vagyok még ahhoz, hogy lett volna id őm és kedvem eltűnődni azon a mély és megfejthetetlen bölcseleti tényen, hogy a segítség mindig akkor jön, amikor a legnagyobb szükség van rá, és az ember a legkevésbé várja; továbbá, hogy a segítség sohasem
tökéletes és hibátlan, hanem új gondok és konfliktusok hordozója. Elég annyi, hogy jön. Branovits, akit akaratom ellenére kezdtem megszeretni, brigádjával kurta óra alatt tízszer annyi munkát végzett, mint el őtte én, bárha nem miattam, hanem Veronikának szerzendő meglepetést (nem vagyok azért se naiv naiv,, se hüly hülyee én sem! sem!)). Elju Eljuto tott tt azon azon pont pontig ig,, ahol ahol az ásók sók megszenesedett gerendák szilánkjait vetették fel. Oszkár és a ferde naps napsug ugar arak ak szöv szövet etsé sége ge nem nem volt volt pont pontat atla lan, n, noha noha hozz hozzáv ávet etőleges csupán. A fa nem időálló anyag, de a víz vagy, mint ezúttal, a t űz meglepően hosszú időre konzerválni tudja. S bár a gladiátorkaszárnya épülete fennállásának évszázadai alatt sokszor omlott össze, égett le s épült újra, nem szólva az átépítésekr ől s használatának változó céljairól - remélhettem, hogy ama népvándorlás kori ostrom az utolsók egyike volt, s e megfeketedett gerendanyomok abból származnak. Bizonyságot rá azonban csak a sarokként találkozó falnyomok és végül maga a korsó szolgáltathatnak. Már ha ott van még az utóbbi. S minden jel arra mutatott, hogy talán ott van. A faszilánkokat már nem szerszámmal, hanem kézzel távolítottuk el. A focista srácokat is elkapta a kincskeres ő láz, noha nem sejthették, hogy hogy tény tényle legg azt azt kere keresü sünk nk!! De a hely helyze zet, t, a körü körülm lmén énye yek, k, a múlt múlt titokzatos felbolygatása a képzeletben mindig így társul. Csak a tudós képes elkülöníteni a történelmi értéket - ami lehet csupán egy rozsdás vasdarab vagy k őszilánk - az aranytól. Hát még amikor elértük a sarkot, és én tudtam, hogy ez az a sarok! S ben benne a feke fekete te törm törmel elék ék alat alattt csont sontok ok fek feküdte üdtekk! Töré Töréke keny ny,, összekeveredett, összekeveredett, de minden bizonyság szerint embercsontok! Ők azok! A torkom elszorult. Újra magam előtt láttam a rémült és elszánt tógásat, aki félig elásott korsóját védte, és a bőrruhás nomádot, aki a zsákmányért nekiugrott... Ahogyan egymásba akaszkodva a gödörbe estek... S ahogyan menekülésünk után az ég ő födém beszakadt. A korsónak is ott kell lennie. - Megállni! - hajolt a kiásott árok fölé Branovits. - Itt van valami! A csontokhoz nem nyúlni! Ehhez már szakért ő kell. Régész. Nem szabad nélküle megbolygatni. Huzella fiam (úgy látszik, ez volt a kedvence), nyakadba szeded a lábadat, és fölmégy a várba. Lehívod a régészn ő kisasszonyt, hogy tekintse meg! Indíts, egy-kettő, futás! Huzella fölhúzta a nyúlcip őt, a többiek pedig beültek az árnyékba, hogy lihegés közben elt űnődjenek: valóban elkerülhetetlen áldozat-e a bizonytalan labdarúgó karrier érdekében kubikosmunkát végezni a t űző napo napon? n? Én pedi pedigg törh törhet ette tem m a fejem fejemet et,, hogy hogyan an oroz orozha hatn tnám ám el az arannyal teli korsót, mielőtt a tudomány csap le rá az orrom el őtt?! Mint mondtam, a segítség onnan jött, ahonnan a legkevésbé vártam. Veronika hozta, és ugyanolyan kincsrablóktól származott, mint magam kész készül ültem tem lenn lenni.i. Külö Különb nbsé ségg mégi mégiss volt volt közö közöttü ttünk nk:: én neme nemess cél cél érdekében vetemedtem volna rá, ők azonban... - Én egy ostoba liba vagyok! - jelentette ki nemes egyszer űséggel Vero Veroni nikka, amik amikor or a Huzel uzella la nev nevezet ezetű ó-lá ó-lábú bú keng kengyyelfu elfutó tó és futballfenomén kíséretében megjelent. Branovits udvariasan tiltakozott, de a lány ragaszkodott a szerintem is túlzott önkritikához.
- Az éjszaka ismeretlen gazemberek szétverték az összes cserepet, amit tegnap a ciszternából felhoztunk és a sátorban hagytunk! - Miért tették? - csodálkozott a kedvem ellenére rokonszenvessé lett tornatanár. (Hát még ha összeakadna mondjuk egy kisportolt, szőke teniszbajnoknővel, és abba esne bele!) - Miért, miért! - dobta magasba formás karját Veronika. - Butaságból! Kapzs Kapzsisá iságbó gból!l! Valame Valamelyi lyikk napsz napszámos ámosom om elfecs elfecsegt egte, e, hogy hogy talált találtam am azokat a nyavalyás kösönty űket, de minek is kellett mutogatnom! Több se kelle kelletttt a sörtárs sörtársakn aknak ak vagy vagy fröccs fröccsbar baráto átokna knak, k, mint mint hogy hogy éjsza éjszaka ka felcaplassanak és körülnézzenek, ahol egy volt, nincs-e több is?! Minden dörzsölt régész találkozott már kincskeres őkkel, csak én nem hittem bennük! Most aztán jól ráfáztam! A köcsögök ugye tele voltak sárral, földdel, hát egyszerűen szétverték őket! - És találtak valamit? - Ki tudj tudja? a? Szán Szándé dékk kkal al senki enki sem sem dobj dobjaa kútb kútbaa az éksz ékszer erei eit, t, méghozzá korsóba rejtve! Kivéve, ha szorongatják a tatárok, törökök vagy jazigok, gondoltam magamban, de bölcsen hallgattam. Veronika folytatta: - Persze beleejteni lehetett, mint a kösöntyűket is, valószínűleg. De kizárva semmi sincs... - Be kell jelenteni a rend őrségnek - vélte Branovits. - De nézd meg ezt... A fiatalember f iatalember ásatta ki velünk! - és felém intett. - Ó, csak egy kósza ötlet... - mondtam szerényen, de szerencsémre Veronikát a maga bosszúsága és az árokban mutatkozó csontmaradványok annyira lefoglalták, hogy nem jutott eszébe a miértet firtatni. - Ehhe Ehhezz felsz felszer erel elés és kell kell - mond mondta ta,, az árok árok szél szélér éree térde térdelv lve. e. Mérőeszköz, rajzfüzet, fényképezőgép... És persze táska vagy láda, jó nagy lakattal, mert valaki még széthányja, mielőtt... Nem figyeltem figyeltem tovább, tovább, mert eszembe eszembe jutott, hogy táskám táskám nekem nekem is van, akkorát hoztam magammal, amelybe emlékezetem szerint a korsó belefér. De hogyan kerül belé? Nem Nem kell kell tatá tatánn rész részle letez tezne nem, m, mily milyen en kény kényel elme metle tlenü nüll érez érezte tem m magam, magam, egysze egyszerre rre háboro háborogv gvaa a kincsr kincsrabl ablók ók miatt, miatt, s arra arra készü készülve lve magam is? Fohászkodtam magamban: Branovits, segíts! Segített is. Órájára nézett. - Az idő előrehaladott - mondotta. - A mai edzésnek vége. Csapat, sorakozó, irány a busz! - Kérdően Veronika felé fordult. - Megyek én is - sóhajtott a lány. - Be kell jelentenem a történteket a főnökömnek meg a rendőrségnek. Lehet, a rablók nem találtak semmit, de lehet, hogy igen. Holnap felmérem ezt itt... De jó lenne addig néhány lapát földet rászórni, és nem hírét költeni... - Hallottátok, fiúk! - pattogott a tornatanár. – Az ásás csapattitok! Aki járatja a száját, kispadra se kerül! - De az árok itt van, tanár úr! -vitatkozott Huzella. - Csak nem temetjük be az egészet? - Gázcsőfektetés - mondta éles elméjűen Branovits. - Az mindig mindenütt van! Csak a csontokra szórjatok egy kis homokot. - Majd én elintézem - ajánlkoztam buzgón, mert nem volt kedvem másodszor is feltörni a tenyeremet.
- Tényleg - jutott eszébe Veronikának. - Miért kezdtél itt ásogatni? - Hosszú - iparkodtam elütni a választ. - Majd kés őbb elmesélem és felragadtam az ásót. Branovits nevetve ölelte át a vállamat. - Meglepetés! - mondta, és kacsintott. – Stramm srác! Állati büszke lettem volna, bárki mondja. Csak nem pont ő. Hej, Branovits, Branovits! Besz Beszór órta tam m öt lapá lapátt homo homoko kott az egyf egyfor ormá mánn bals balsor orsú sú küzd küzdők maradv maradvány ányair aira, a, s hogy hogy gyanú gyanútt ne kelts keltsek, ek, a focist focisták ák busza busza mellet mellettt visszaberregtem én is a városba. Úgy ültem a családi ebéd asztalánál, mint a kisangyal. Anyám némileg csodálkozott Is, de elütöttem a dolgot. - Délben a gyíkoknak is melegük van, árnyékba mennek. - Biztos úgy van, ha mondod - felelte. - De miért vitted el a kiskapát? Délelőtt acatolni szerettem volna. - Hogy körülássam a köveket - feleltem kapásból. - Alkonyatkor visszamegyek - tettem hozzá a biztonság kedvéért. Való Valójá jába bann fölött fölöttéb ébbb elég eléged edet ettt volta voltam m maga magamm mmal al,, s a dolg dolgok ok alakulásával is. Nem volt kétségem, hogy a korsót meglelem, és Oszkár elégedett lehet: a mi szerényebb civilizációnk se kutya! A korsó orsóvval nem nem is lett lett semmi mmi gond. ond. Leg Legyőzve zve termés természet zetes es viszolygásomat a redves embercsontoktól, a lopakodó alkonyban kézzel kotortam az árok mélyére, hogy minél kevesebb felforgatás nélkül leljek rá arra, amit keresek. Szerencsére a két koponya két szélr ől hevert, így azokhoz nem nyúltam, csak az összeakadt lábszármaradványokat kellett kicsit kicsit kioldo kioldozn znom om ahhoz, ahhoz, hogy hogy tövükb tövükben en az ujjaim ujjaim kemény kemény cserep cserepet et érjenek. A hasas edény el őször ször nehez nehezen en engede engedett, tt, mintha mintha az idők folyamán összenőtt volna az őt körülvevő földdel és törmelékkel. Kevés volt a kezem hozzá, a bicskámmal kellett körülvésnem, tágítanom a szorítást rajta, míg végre megmozdíthattam. Lassan, Lassan, óvatosan, óvatosan, aprókat feszegetv feszegetve, e, mozgatva mozgatva rajta, emeltem mind kijjebb. A helyén támadó gödörbe apró rögök hullottak, s err ől eszembe jutott, hogy az oldalra kapart föld egy részével betömjem a korsó helyét, nehogy a gödör vagy a mégis belecsúszó csont-darabkák elárulják, hogy ezt a leletet is megbolygatta valaki... (Ha rám gyana gyanakod kodnán nának, ak, ami valós valószí zínnű, ugyan hogyan tudnám elhihetően megmagyarázni a célt?!) A korsó súlya elárulta, hogy nem üres. Persze ett ől még lehetett a tart tartal alma ma pusz puszta ta föld föld is, is, amel amelyy időközb közben en tölt töltöt ötte te meg. meg. De ezt ezt nem nem tartottam valószínűnek, mert ha valaki bármikor kiürítette volna eredeti tartalmát, aligha teszi az edényt ugyanoda vissza! Kitettem a korsót az árok szélére, elrendeztem a terepet, miközben már sötétedni kezdett. Kincsemet óvatosan a sportszatyorba helyeztem, szerszámaimat visszakötöztem a moped oldalára, és hazaberregtem. A vacsoraas vacsoraasztaln ztalnál ál teljesen teljesen normális, normális, hétköznap hétköznapii családtag családtagként ként jelentem meg. Anyám, valamire emlékezve ebédtől, megkérdezte, hogy voltak-e gyíkok, mire azt feleltem, hogy gyíkok mindig vannak, csak természettudományos türelem kell hozzájuk, és ez a válasz tökéletesen kiel kielég égít ített ette, e, mert mert a legc legcse seké kély lyeb ebbb érde érdekl klődés sem élt benne a természettudományok természettudományok iránt. Később, ahogyan Oszkárnak ígértem, s hogy ne keltsek felt űnést, megnéztem én is a tévéműsort. Sci-fi filmet adtak, amely egy olyan
bolygón játszódott, amelynek lakói csak egy szemet és fület viselnek, mivel nincs szükségük a tér érzékelésére. Az a világ ugyanis, amelyben élnek, csupán kétdimenziós, nincs térbeli kiterjedése. Bolygójuk nem is gömb, hanem síklap, és csak egy oldala van, mert ha másik oldala is lenne, az már térbeli kiterjedést Is jelentene, ha bármilyen csekélyét is. A boly bolygó gótt ideg idegen en vilá világb gból ól érke érkezzők tám támadjá adjákk meg, eg, és úgy úgy akar akarjá jákk megs megsem emmi misí síte teni ni,, hogy hogy megp megpró róbá báljlják ák a síko síkott felt feltek eker ercs csel elni ni.. Egy Egy teke tekerc rcsn snek ek azon azonba bann már már térb térbel elii kiter kiterje jedé dése se van, van, és ez lakó lakóin inak ak pusztu pusztulás lását át jelent jelentené ené.. Hadi Hadi űrhaj rhajói óika katt kevé kevéss remé reménn nnye yell küld küldik ik ki a technikailag fejlettebb támadók ellen, mégis győznek, mert az űrhajók is csupán kétdimenziósok lévén, csak oldalról lehetne eltalálni őket. Ők azonb azonban an mindig mindig szemb szembefo efordu rdulna lnakk a támadó támadókka kkal,l, s így az ellens ellenség ég lövedékei hatástalanul süvítenek el mellettük, hiszen szemb ől nincs mit eltalálni... Itt elaludtam, mert egyfelől ki hisz el ennyi badarságot, másfelől nagy nagyon on álmo álmoss volta voltam, m, mint mint ezt ezt Oszk Oszkár ár előrelátóan relátóan (könny (könnyű neki!) megjósolta. Csak a monoszkópra ébresztettek föl, és bevonultam a szobámba. Megvártam, amíg a ház egészen elcsitul, akkor az ágy alól előhúztam az odarejtett korsót, tiszta papírt terítettem az asztalomra, rátettem, s egy kávéskanállal óvatosan kapargatni kezdtem szájáról a földet. Némi aggodalom élt bennem, hogy az idő és a mostoha viszonyok megviselték a pénzérméket, de aranyról lévén szó, bíztam abban, hogy nem korrodálódhattak, mint teszem azt a réz- vagy bronzpénz, vagy akár az ezüst is. Mert abban majdnem biztos voltam tam, hogy aranysestertiusok rejtőznek a korsóban! Ugyan ki lenne olyan bolond, hogy élete kockáztatásával egy köcsögnyi réz ast dugdosson?! Bíztam szegény gazdagomban, aki máig nem porladt koponyáját tette féltve őrzött kincse mellé zálogul. Kicsit megrendített, hogy én váltom ki mind a kettőt, végképpen összezavarva a múló id ő tisztességes rendjét... A kors korsóó tork torkáb ában an az össz összek eköv öves esed edet ettt földd földdug ugóó azon azonba bann nem nem enge engede dett tt,, s kény kénytel telen en volt voltam am erőteljesebb teljesebb mozdulato mozdulatokra kra fanyalodni fanyalodni.. Követke tkezménye ennek az lett, hogy a meglepően vékony s máskülönben teljesen dísztelen, tehát a legközönségesebb használatra szánt ánt edén edényy elre elreppedt edt, mint mint a tojá tojásh shéj éj,, és dara arabok bokra hullot llott. t. Megr Megrém émül ülte tem, m, hogy hogy hely helyre reho hozh zhat atat atla lann kárt kárt okoz okozta tam, m, de hama hamarr megnyu megnyugod godtam tam.. Nem hiányz hiányzik ik ez a korsó korsó sehon sehonna nan, n, nem képvi képvisel sel értéket, s őszintén szólva nem is tudnék vele mit kezdeni. De tudok-e a tartalmával? A korsó tartalma ugyanis egyetlen tömbben maradt ott az asztalon, a cserép cseréprom romok ok között. között. Kézbe Kézbe vettem, vettem, s próbál próbáltam tam elemei elemeire re bontan bontani,i, azonb azonban an darabj darabjai ai szoro szorosan san összet összetarto artotta ttak. k. Remény Reményeme emett mégse mégsem m veszítettem, mivel dörzsölésem, feszegetésem nyomán tompa fények csillantak fel rajta itt is, ott is; nem volt kétséges immár, amit reméltem: egymáshoz tapadt, ragadt aranypénzeket tartok a kezemben. Átfuto Átfutotttt a fejeme fejemen, n, hogy hogy Veroni Veronikáh kához oz fordul fordulok, ok, adjon adjon tanác tanácsot sot,, hogyan bontsam szét? A régészek ismerik, használják a különböz ő, ehhez szükséges tisztító és tartósító vegyszereket. De tüstént beláttam, hogy hogy ez képt képtel elen en,, megv megval alós ósít ítha hata tatla tlann ötle ötlet! t! Maga Magamna mnakk kell kell,, bár bár
hozzáé hozzáérté rtéss nélkül nélkül,, mégis mégis kárt kárt nem okozv okozvaa darabj darabjair airaa bontan bontanom om az összeragadt pénztömböt... Szakértelem híján maradt a józan ész. Mint említettem, az arany nem roz rozsdás dásodik odik,, s az úgy úgynev nevezet ezettt királ irályyvízen ízen kívül ívül mind minden en vegyszernek ellenáll. Azon az egyen kívül tehát márthatom bármibe, csak oldódjék. Mivel pedig nekem odahaza semmiféle vegyszerem nem volt, kaptam az egész göcsörtös, fekete-barna tömböt, kisurrantam vele a fürdőszobába, bedugtam a mosdó alját, beletettem a micsodát, és ráengedtem a forró vizet. Úgy következtettem, hogy a ragasztóanyag túlnyomó része nem lehet más, mint az évszázadok során a korsóba beszivárgott vízzel összetapasztott föld. Abból pedig feloldva előbb-utóbb sár lesz, s a sár folyékony... Csak némi türelem és kitartás kell hozzá. Nos, Nos, két két telj teljes es órán órán át ázta áztatta ttam, m, dörz dörzsö söltltem em,, nyom nyomog ogat atta tam m a felszínén hamarabb tisztuló, mint belsejében engedő tömböt. Már akkor kétségtelen volt, hogy csillogó aranypénzek tömegéb ől áll, amikor még elszántan tapadtak egymáshoz. Kicsit csodálkoztam, mert én mindig jóval nagyobbnak képzeltem a régi aranyakat, s ezek nagyon aprókának tűntek ntek.. De belá belátta ttam, m, hogy hogy másk máskül ülön önbe benn túl túl súly súlyos osak ak,, s ami ami ezze ezzell azonos, túl értékesek, vagyis magas címletűek lennének. S ráadásul aligha aligha tudnék tudnék ötezre ötezrett elővarázsolni varázsolni belőlük lük e kors korsób óból ól,, noha noha enny ennyitit ígértem - azaz ígért patrónusom, Menyhért! - a gladiátorért... A forró víz kihűlt, óvatosan cseréltem, miközben újra és újra fekete lett a sártól. S aztán a csomó széthullott. Teasz űrővel kanalaztam át egy műanyag dobozba, nagyon vigyázva, hogy egyetlen darab se csússzon bele bele a lefo lefoly lyób óba. a. Hián Hiányz yzot ottt voln volna, a, s talá talánn árul árulóv óváá is lenn lennee ott, ott, ha dugulást okoz, s a szerel ő kikotorja. Alv Alvás, ás, pihe pihené néss volt volt az Osz Oszkárr kárral al mege megegy gyez ezet ettt fela felada dat, t, de majd majdho hogy gyne nem m ismé ismétt pirk pirkad adt, t, mire mire tisz tiszta ta rajz rajzla lapo ponn az aszt asztal alom omon on tornyosult a sok ezer fényes, csillogó aranypénz! Többségükön a kép és felirat meglehet ősen megkopott volt. Sok kézen fordulhattak meg, mire utolsó gazdájukhoz értek; hiszen a Római Birodalom majd ezer esztendőn át fennállott! Hirtelen Hirtelen belém nyilallott nyilallott a rémület. rémület. Gyorsan Gyorsan nagyítót vettem elő, és egy viszonylag jó állapotban lév ő érme fölé tartottam az asztali lámpa fénye közelében. Rossz sejtelmem bebizonyosodott. Az érme közepén szakállas arckép domborodott, koszorúval a homlokán, s a feliratból körülötte ennyit félreérthetetlenül ki lehetett betűzni: IPM TRAIAN... A másikon pedig: MARC... AURE. .US... Semmi kétség, az előbbi Traianus császár pénze volt, az utóbbi pedig Marcus Aurellusé! Hogyan fizessek én Augustus császár idejében olyan pénzzel, amelyet legkevesebb száz évvel kés őbb vernek majd?! Dugámb Dugámbaa dőlve lve rosk roskad adta tam m a szék székre re... ... Hogy Hogy ez nem nem juto jutott tt az eszünkbe! Pedig sejthettük volna... Hiszen az a népvándorlás kori roham már a hanyatló birodalmat érte. S az aranypénz, ha nem olvasztják be, nem semmi semmisít sítik ik meg, meg, évszáz évszázado adokon kon át uralko uralkodók dók sorát sorát szolg szolgálja álja ki. Mindegyik veret magának újat, s olykor bevonatja a régit; de mind összeszedni nem tudja, s távoli provinciák lakóit csak az érdekli, hogy a pénz súlya és értéke meglegyen; kinek a képe díszíti, arra igazából egy csöppet sem kíváncsi!
Talán a lanista sem... Meg se nézi... Nincs is nagyítója. Talán. De mit mondunk, ha mégis? Sóha Sóhajtjtot otta tam, m, viss vissza zasö söpö pörte rtem m a csil csillo logó gó halmo halmott a dobo dobozb zba, a, és visszadugtam az ágy alá. Fölé feküdtem, s mire eszembe juthatott volna, hogy megszámolni is elfelejtettem, már aludtam, mint a bunda. Nem költői túlzás, hasamra sütött a nap, mire felébredtem. Nem szom szomor orko kodt dtam am érte érte;; elég elég költ költői napfö napfölk lkel elté tétt szeml szemlél élte tem m az utób utóbbi bi napokban, rám fért, hogy egyet - egy igazit! - végre átaludjak. Oszkár ráadásnak hagyta ezt a mai napot. Ha sokáig tartana a keresg keresgélé élés.. s.... Branov Branovits its segíts segítségé égével vel,, no meg a focist focistap apalá alántá ntákév kéval, al, megk megkím ímél élte tett ttem em a túlm túlmun unká kától tól.. Nem Nem mara maradt dt más más hátra hátra,, mint mint két két elvégzendő e napon: ellenőrizni, hogy nem hagytam-e mégis nyomot a kors korsóó eltü eltünt ntet etés ések ekor or (a cser cserep epek ek már már rége régenn a kuk kuka fene feneke ketltlen en bendő jében süllyedtek el!), s megszámlálni a sestertiusokat. No meg kitalálni, hogy miként érvényesítsem őket visszamenőleg! Amatőr fényk fénykép épés észk zkén éntt nem nem csup csupán án korl korlát átla lann gyík gyíkva vadá dász szat atii lehetőségeim voltak, hanem családom hallgatólagos beleegyezését is bírtam, hogy filmelőhívás címén, ha senkinek sincs éppen szüksége rá, sötétkamrának használhatom a fürd őszobát. Mivel pedig sötétkamrába kopogtatás nélkül benyitni nagyobb vétek, mint hajóhintával átkelni az Atlanti-óceánon, ez ürügyet kínált ahhoz, hogy zavarás és meglepetés nélkül vegyem számba kincseimet. Ötezerig elszámolni nem egyszer ű. Megelégedtem ötszázzal, s a több többitit az előhívó hívó vegys vegyszer zerekh ekhez ez haszn használt ált gramm-m gramm-mérl érlegg eggel, el, súlyr súlyraa számoltam ki. Néhány tucat többlet nem izgatott; a maradékot úgysem vásár vásárolh olhato atom m el a legköz legközeleb elebbi bi ABC ABC-ár -áruhá uházb zban. an. Ha pedig pedig a lanist lanistaa megszámolná, legyen meg az öröme, hogy hiheti: becsapott! Jobban úgysem, mint én teszem vele, noha nem hamis pénzt kínálo kínálok.. k.... A vet vetőmagoka magokatt kis vász vászonz onzacs acskób kóban an őriztük riztük a kamrá kamrában ban;; akadt belőlük mindig tartalék is. Nekem éppen öt kellett, hogy ezresével kiporci kiporcióz ózzam zam a seste sestertiu rtiusok sokat. at. S közöttü közöttükk a legkev legkevésb ésbéé olvash olvasható ató feliratúakat gyű jtöttem egy zacskóba, amelyet megjelöltem. Ha sikerül azt a lanista elé ürítenem, talán nem veszi észre a feliratokat, - s a többit már csak súlyra méri ő is; legfeljebb azt ellen őrzi, hogy arany van-e a zacskókban. Emígyen felkészülve és reménykedve, kés ő délután elballagtam a múze múzeum umba ba,, s szere szerenc ncsé sémr mree ott ott érte értem m Vero Veroni niká kát. t. Árta Ártatla tlann pofáv pofával al érdeklődtem, mi újság? - Azt hittem, kijössz a felfedezésedhez – mondta csodálkozva, hogy csak ekkor kerültem el ő. - A nag nagynéné néném m öccs öccséének a lány ánya várat áratla lanu null meg megérk érkezet ezettt Bant Bantus uszztánb tánból ól - ment menteg eget etődztem, bízva abban, hogy minél hihe hihete tetltlen eneb ebbb egy egy kifo kifogá gás, s, anná annáll kevé kevésb sbéé illi illikk kéts kétség égbe be vonni onni.. Akárhogyan is volt, Veronika nem kérdezősködött tovább. - Kétségtelenül római épület alapozása, amelyet tűz pusztított el. Lakó Lakóii bent bent reke rekedt dtek ek,, vagy vagy a harc harcba bann eles eleset ette tekk mara maradv dván ánya yair iraa bukk bukkan antu tunk nk,, mert mert fegy fegyve vert rtör öred edék ékek eket et is talá találtltun unk. k. Kés Késő római provinciális villa lehetett... - Vagy gladiátoriskola - kottyantottam közbe.
Furcsálkodva tekintett rám. - Hogyan jut éppen ez az eszedbe? - Csak úgy találgatok - mondtam gyorsan. - Talán a focipálya miatt... Ha a vár helyén mindig vár volt, a templom helyén templom, egy aréna helyén miért ne lehetne mindig aréna? - Majd Majd kide kiderü rül.l. Felv Felves essz szük ük a jöv jövő évi évi ásat ásatás ásii terv tervbe be,, és akko akkorr megvizsgáljuk. Te mit ástál ott? - Startgödröt edzéshez - feleltem, s erről anny annyir iraa érz érződött, hogy kifog kifogás ás,, amir amiree már már neve nevele letle tlens nség ég lett lett voln volnaa ráké rákérd rdez ezni ni.. De nem nem is engedtem, mert elébe vágtam. - A rendőrségen mit mondtak? - Jegyzőkönyvet vettek föl - legyintett elég reménytelenül Veronika. Remélem, a garázdák nem találtak semmit a cserepekben. Ha mégis, bottal üthetjük a nyomát... - Nem olyan biztos - válaszoltam titokzatosan, mert támadt egy ötletem. ötletem. - Van még néhány néhány elintéznivaló elintéznivalóm, m, de ha azon túl leszek, leszek, talán nyomra tudlak vezetni... - Ugyan hogyan? Sejted, ki lehetett a tettes? - Azt nem... De tudok nyomot olvasni... - Ó, te sápadtarcú Vadöl ő - mondta nevetve, és egyikünk sem erőltette tovább. Már sajnáltam, hogy eljárt a szám, de szerettem volna valami valamive vell viszo viszonoz nozni ni a tegnap tegnapii segíts segítség éget. et. Igaz, Igaz, hogy hogy a Branov Branovits its segített, de inkább Veronikának szolgálom meg. Azért még a Branovits sem sértődhet meg. Elége Elégedet dettt volta voltam m annyiv annyival, al, hogy hogy a korsó korsó elorzá elorzása sa nem hagyot hagyottt nyomot, és búcsút vettem a lánytól. Nagy nehezen elérkezett az este. Amikor ismét elcsendesült a ház, vállamra vettem sportszatyromat, benne a kis pénzes-zacskókkal, no meg a fén fényképezőgépemm pemmel el.. Leh Lehet, et, máso másokk majd majd azt azt his hiszik, ik, filmdíszleteket kaptam le, de mindegy; nekem igazi lesz a kép. Egy életre. Anorákot húztam, mert hűvös volt az este, és kiberregtem a várhoz. Felmásztam az alsó vár udvarára, leültem a kőre, ahová ahová valam valamiko ikorr gyíkot lesni indultam, s nagyon messzire érkeztem. Órámon a számok éjfélhez közeledőre ugráltak. Magamhoz öleltem a kincses zsákot, és vártam a tojást. Oszkár azonban nem jött értem. 11. A tudás fája Mint mindig: a látszólagos mozdulatlanság. Csak a folyadékkijelz ő zöldes számai villognak, ahogyan váltják egymást. Lefelé. Nulla. A biztonság kedvéért feloldja a tojásfalakat a látható sugarak útjából. De minden rendben. Minden a helyén. A laboratóriumhangár sima falai, néhány műszer, néhány eszköz, mint voltak. Ablak nincs, a falfestékbe kevert hideg fény egyenletes, természetes világosságot áraszt, s mert minden oldalon jelen van, nincs
árny árnyék ék.. Meg Meg lehe lehett szok szokni ni,, után utánaa nem nem hián hiányz yzik ik.. Mint Mint azt, azt, hogy hogy a napszakot sem lehet tudni. De van óra, az jelzi. Ugyanannyit mutat, mint induláskor. Hiszen ugyanoda állt vissza az időben. Nulla. Kinyitja az ajtót, és kikapcsolja a m űszert. Megérkezett, noha el sem indu indultlt.. Elin Elindu dultlt,, noha noha nem nem ment ment el. el. Kiv Kivesz eszi a vezér ezérllődoboz dobozból ból a memóriapanelt, és zsebre vágja. A gép nem tud semmiről. A panel nélkül széttárhatja a kezét: ki látott engem? Nulla. Felkapja a zsákot a hokiszereléssel. A teleszkópos rudat visszateszi a többi közé. A kötéllel zavarba kerül; kenderkötél, kissé durva kézi sodrással. Géppel fonnak, és m űanyagot. Nem tud mit kezdeni vele, benne benne hagyja hagyja a zsákb zsákban, an, lezong lezongorá orázz zzaa a labora laboratóri tórium um bejára bejáratán tának ak kódját, és kimegy. A tojásra visszazárul az árvaság. A folyosón senki. Amióta a kísérleteket lezárták, az intézetnek ez a része elhagyott. Végigmegy a folyosón a gondnoki lakásba. Szobájában a helyére teszi a szerelést, és mögé rejti a kötelet. Majd visszaviszi. Legalább a huszadikba. Akkor még volt kender. A durva fonás sem olyan feltűnő. Megnéz Megnézii kedve kedvenc nc óráját óráját:: rugóra rugóra jár, jár, felhúz felhúzós, ós, a tetejé tetejénn fénye fényess félg félgöm ömb; b; ébres ébreszt zten enii is lehe lehett vele vele,, rette rettene netes tes hang hangon on csör csöröm ömpö pöl.l. Születésnapjára kapta, elég drága volt. Egy múzeumi darab nyomán gyártják, kis szériában. Naponta nem késik többet öt percnél, olyan mulatságos. És az osztályban csak neki van egyedül. Fél Fél tiz tizeneg enegyyet muta mutat. t. Még Még van fél fél óráj órájaa edzé edzési sig. g. Beme Bemegy gy a munkaszobába. Csak anya van otthon. Az adóhivatal alkalmazottja. Ül az ernyő el őtt, és fogadja az ügyfeleket. A fakedvezményt könyveli, és kiadja az igazolásokat. Elég monoton munka, de nem nehéz. Az ügyfél bejelentkezik, és bemondja az ültetett fa kódszámát. Anya a számot ellenőrzi a Természethivatal nyilvántartásával, azután lehívja az ügyfél adópaneljének az adatait. Beüti a fa kódszámát, és a gép a panelen lévő adókövetelést három százalékkal csökkenti. Minden ültetett és igazolt fa három százalék kedvezményt jelent. Elég sok anya munkája. Ő tartja nyilván az Eredményességi Kedvezményt Kedvezményt is, bár az ritkább. Ha az ügyfél azt azt jele jelennti be, be, hogy ogy az álta általa la ülte ültete tett tt fa már már tíz tízéves éves,, anya nya a fa kódszámával ellenőrzi az időt, a tényt, és ez már harmincszázalékos kedvezményt kedvezményt jelent. - Edzésed van, ne feledd! - mondja, amíg a diszplén ugrálva sort fognak a számok. - Még van idő - feleli. - Használhatom a hálózatit? - Jó, de ne soká. Hátha apád bejelentkezik. De ez már csak a szokásos intés. A végét nem is hallja. Átmegy a nappaliba, és bekapcsolja a hálózatit. Az erny őn fény kezd vibrálni. Kéri a Váro Városi si Köny Könyvt vtár ár kódj kódját át.. Aztán Aztán az infor informá máció cióét ét.. A katal katalóg ógus usét ét.. A szakkatalógusét. A történelmi szakot. Az ókori anyagot. A hazai ókori anyagot. Az ernyő behozza, és keres őre áll. Ekkor beüti a billentyűzetbe: B E R T U S.
Ehhez már a gépnek is id őre van szüksége. Néhány másodpercig hallgat, keres. Azután kiírja: A KÉRT ADAT NYILVÁNTARTÁSBAN NEM SZEREPEL - Bert Bertus usbó bóll nem nem lett lett nemz nemzet etii hős! - sóhajt föl, de nincs igazán meglepve. Máskülönben tanulták volna. De nem csügg csügged. ed. Végigz Végigzong ongorá orázza zza a billen billenty tyűkön kön ugya ugyaní nígy gy a középkort, és Konrád úrra kérdez rá. Abból viszont hármat is kap, csak itt helyben. Nagyapa, apa, fiú, három nemzedék. Az utolsót lefejezték, vagyonát elkobozták, és a vár a királyra szállt. Hamar elajándékozta, de ez már nem érdekes. Mind a három Konrád elindult a Szentföldre, kett ő oda is ért, egy ott is esett el. Nevük fönnmaradt, tetteik híre, ha volt egyáltalában feljegyzésre méltó. Menyhértr ől megint semmit sem tud a könyvtár. Kikapcsolja a készüléket. Nem nagyon bánkódik; keveseknek adatik meg, hogy az utókor följegyezze a nevüket. S még akkor sem biztos, hogy javukra válik. Persze Bertust azért ki kell váltani a rabságból. A többi az ő dolga. Visszamegy a dolgozószobába. - Indulok edzésre - mondja, és anya, anélkül hogy levenné tekintetét az ernyőről, kezét a billentyűkről (az ügyfelek nem szokták meg, hogy várak árakoz ozzzanak anak,, és a memór emória iaeg egyység felj feljeegyzi a hol holtid tidőt, amit elszámoláskor levonnak a fizetésb ől), figyelmezteti: - Vigyél oxigéntablettát; felszálló légáramlást jeleztek. Ha a prognosztizálón pirosra váltanak a millibar-számok, felszálló légn légnyyomás omás várh várhat ató, ó, és nem nem aján ajánla lato toss az álta általá lába bann abla ablakt ktal alan an,, légkondicionált épületekb ől a szabadba oxigéntabletta nélkül kilépni. A légmoz légmozgá gáss - az amúgy amúgy is oxigén oxigénsz szegé egény ny leveg levegőt tovább ritkítja, és könnyen rosszul lehet az ember. - Ó, hiszen csak ide megyek a Leveg őházba! - feleli, de mert valami furcsa, bizonytalan nyomást érez a mellében, zsebre vág egy tablettát, mielőtt kilép a légkondicionált épület zsilipjén át a szabadba. Maga is megdöbben, milyen más szemmel látja most a megszokott képe képet. t. A fenn fennsí síkk lebe lebeto tono nozo zott tt lapj lapját át,, rajt rajtaa a kuta kutató tóin inté tézzet zárt árt kock kockatö atömb mbjé jéve vel;l; a csúc csúcsr sraa veze vezettő kopá kopárr hegy hegyol olda daltlt,, amel amelyyen a lépcsőkké alakított út mentén az államilag telepített fák satnyán lógatják apró levelű ágaikat. Nem a telepítés tehet erről, hanem a humuszban szegény talaj és megkapaszkodásra képtelen gyökérzet. A lépcs ősor a restaurált és epoxigyantával tartósított várromhoz vezet. De a műgyanta már foszladozik, mert amióta műanyag burát feszítettek a rom fölé, nincs szük szüksé ségg a közv közvet etlen len konz konzer ervá válá lásr sra. a. A köve kövekk ninc nincse sene nekk kité kitéve ve az Idő járásnak, s így az állagmegóvás hosszú távon sokkal olcsóbb, mint a szüntelen felújítás. A platóról semmi sem akadályozza a lelátást a kétszer nyolcsávos forg forgal almi mi pály pályár ára, a, amel amelye yenn egye egyenl nlet etes es és azon azonos os sebe sebess sség égge gell és távközzel folyamatosan haladnak a köztulajdonú járm űvek. A platóról levezető lejtős út elág elágaz azás ások okka kall és lass lassít ító-g ó-gyo yorsí rsító tó szak szakas aszo zokk kkal al csatlakozik a pályához, középen pedig lesüllyed, hogy átbújhassék a pálya alatt, és a Leveg őházhoz házhoz vezesse vezessen, n, amelynek amelynek óriási, óriási, átlátszó átlátszó burája majd akkorára magasodik, mint maga itt a plató.
Elindul lefelé, s még az aluljáróig sem ér, amikor elfogja a légszomj. Mellében a nyomás sem csökken. Orra alá rögzíti az oxigéntablettát, mert ugyan a Levegőház közel, de tudja, hogy a tréning erősen igénybe veszi, s nem szeretné már kifulladva elkezdeni. A Levegőház körül két sorban állnak az er ős platánok, amelyek talán a legoptimáli legoptimálisabb sabb asszimilác asszimilációs-d iós-dissz isszimilác imilációs iós összfelüle összfelületet tet nyújtják nyújtják a mérs mérsék ékel eltt égöv égövii fák fák közü közül,l, de közv közvetl etlen en hatá hatásu sukk legf legfel elje jebb bb telj teljes es szélc szélcsön söndbe dbenn érvény érvényesü esülhe lhet.t. A telepí telepítés tésii progr program am ugyan ugyan az utolsó utolsó évek évekbe benn felgy felgyor orsu sultlt,, de a legg leggyo yors rsab abba bann növe növekv kvő fafajo fafajokn knak ak is legk legkev eves eseb ebbb egy egy évti évtize zedr dree van van szük szüksé ségü gükk ahho ahhozz, hogy hogy pozi pozití tívv mérleg mérleggel gel léphes léphesse senek nek be az oxigé oxigénte nterme rmellő folya folyamat matba. ba. S másfél másfél évsz évszáz ázad ad önpu önpusz sztí tító tó mulas mulaszt ztás ását át nem nem lehe lehett néhá néhány ny évtiz évtized ed alat alattt helyrehozni. Érde Érdeke kess kísér kísérle lett a Leve Leveggőház, ház, amelyb amelyben en nincs nincs mester mesterség séges es kondi kondicio cioná nálás lás.. Az átláts átlátszó, zó, speci speciáli áliss tető nemcsak nemcsak üvegházha üvegházhatássa tássall emeli a hőmérsékletet, hanem az ibolyántúli sugárzást is szabályozza. Az épületen belül sűrű a növényzet, és sok a dúsan füvesített talaj. A sport sportpá pály lyák ákró ról,l, edz edzőpály pályák ákró róll szám száműzték a műanya anyagg borí borítá tást st:: valamennyit sűrű, erős gyep borítja. Mire a bejárathoz ér, az oxigéntabletta elfogy. Ez még sosem fordult elő ilyen rövid távon. Lehet, nem vette észre, már egy használt elemet vett ki a fiókból. A kiürült tokot bedobja a gy ű jtőbe. Más eszébe sem jutna. Amióta mindennemű szem szemet etel elés ést, t, de külö különö nöse senn az utca utcaitit a büntető törvénykönyv háromtól öt évig tartó kényszerelvonó kezeléssel sújtja, a gyerekeket kétéves koruktól úgy nevelik vagy szoktatják, hogy amit amit a kezü kezükb kbee vesz veszne nek, k, csak csak lete letehe hetik tik,, de nem nem dobh dobhat atjá jákk el. el. A beidegzés néha oly tökéletesre sikerül, hogy a különben tehetséges dobóat dobóatlét létáka ákatt a fizika fizikaii gyako gyakorlá rláss mellet mellettt pszich pszicholó ológia giaii kezelés kezelésre re kell kell járatni, ahol megszabadítják őket gátlásaiktól. Bezsilipelve a Levegőházba, a szorítás a mellében valamit csökken. Mélyeket lélegzik, de ettől egy pillanatra megszédül. Csak a hirtelen atmo atmosz szfé féra ravváltá áltás, s, gond gondol olja ja,, és siet siet átöl átöltö tözn zni,i, hogy hogy miel mielőbb a konditerembe érhessen, és munkához láthasson. Edzésadagját és beosztását fejb ől tudja, de az öltözőből a pályára vezető folyosón áthaladva az érzékelők felfigyelnek, és a folyosó végén a pályafelügyelő sajnálkozva mutat a monitorra: a biokontroll eltérést muta mutat, t, sajn sajnos os nem nem enge engedh dheti eti a pály pályár ára. a. Be kell kell menn mennie ie az orvo orvosi si szobába. Három percig fekszik az asztalon, majd az ügyeletes orvos közli: - Sem Semmi konk konkré rétt szer szervvi elv elválto áltozzás, refl reflex exek ek és reag reagál álás ások ok normálisak, de valamennyi a megengedett érték alsó határán. Kimehet az edzőpály pályár ára, a, de mind minden en gyak gyakor orla lato tott fele felezz zzen en le: le: időben és intenzitásban egyaránt. Edzés után jelentkezzék kontrollra! Eszébe sem jut vitatkozni, kimegy a pályára, végzi a dolgát, mint mindennap. Szeretne a történtekre, az átéltekre gondolni, de a felére csökkentett erőfeszítés is több, semmint erre képes lenne. Különben is az edzéselőírások szerint az intenzív gondolkodás energiát fogyaszt, azaz azaz,, ez esetb esetben en elvo elvonn a fizika fizikaii munk munkáb ából ól,, s a trén trénin ingk gkap apac acititás ás veszteséget szenved. Majd este, elalvás el őtt végiggondolja...
Lazít, a ritmusra figyel, kikapcsolja tudatából a tágabb környezetet, s ezér ezértt nem nem is tudj tudjaa pont pontos osan an,, mik mikor vesz veszít ítii el a kapc kapcso sola latá tátt az érzékelhető valósággal. Miként Miként azt sem tudja, tudja, mennyi ideig ideig nincs magáná magánál.l. Megtévesz Megtéveszttő érzékelése sincs, mert öntudatvesztése idején nem álmodik; a teljes semmi semmibe be hull hull bele bele.. Amik Amikor or magá magáho hozz tér, tér, ninc nincss álma álma,, amit amit tüsté tüstént nt elfeledhetne. Ágyban tér magához, nem a sajátjában. Egy alak áll háttal neki, a halványzöld helyiségben. - Péter - mondja, és az ápoló megfordul. Látja, hogy a betegnek nyitva a szeme. - Szólt? - kérdezi, és az ágyhoz lép. Teljesen magánál van. Nem kábult. - Bocsánat, összetévesztettem - mondja. - Hol vagyok? Az ápoló azonban nem felel. - Magához tért - mondja a mikrofonba, s amikor az orvos megérkezik, kimegy a szobából. - Beteg vagyok? - kérdezi az orvost, aki rákapcsolja a diagnosztizálót. - Azt szeretném tudni én is - feleli. f eleli. - Közérzete? - Semmi különösebb - mondja, s megállapítja, hogy melléből elmúlt a kellemetlen nyomás. - Biofizikálisan nem is lehet semmi baja – állapítja meg az orvos, a diagnosztizáló kijelzőit szemlélve. - Nem sejti, hogy mitől ájulhatott el? - Talán a légszomj - feleli tétován. - Használt volt a tabletta, és a felszálló légáramlás... - Annak már egy hete! - vág közbe az orvos. - Próbáljon meg felülni. Megrémül: hiszen őt várják! Azután megnyugszik, hiszen az itthon töltött id ő nem számit. Akkorra megy megy vissza vissza,, amikor amikorra ra akar. akar. Amikor Amikorra ra megbes megbeszél zélték. ték. Lecsús Lecsúszi zikk az ágyról, és talpra áll. - Hazamehetek? - Ha óvatos. Nincs diagnosztizálva, mitől vesztette el az eszméletét. Az orvos a diszpléhez megy, és bekapcsolódik vele a közforgalmiba. A képernyőn anya jelenik meg. Mire elkészítik a kór- és zárópanelt, anya érte jön. Kilépve a kórház épületéből, tapasztalja, hogy fényes nappal van. Kímélni próbálják, de nem igényli, s hamar kiderül, hogy nincs is szük szüksé ségg rá. rá. Mint Mintha ha semm semmii baja baja sem sem lett lett voln volna. a. Noha Noha egy egy héti hétigg öntudatlanul feküdt. Minden tünet nélkül. A tudomány nem talál választ rá. A technika hallgat. A tudás fáján, akárhány almát szakítasz le róla és ízlelsz meg, mindig n ő új, ismeretlen ízű. A megismerés m egismerés folytonos, de befejezhetetlen. Anya, apa örül, hogy meggyógyult. Ő pedig hallgat. Az iskolaadás vételétől egyelőre felmentést kap, hogy ne fárassza a neuronjait. így jó, mert még egy út hátravan. Után Utánaa majd majd ismé ismétt elve elvesz sztiti az eszm eszmél élet etét ét,, mind minden enki ki meg meg lesz lesz rémülve, az is lehet, veszélybe kerül az egészség őri pályafutása. De már hiába: azt az egy utat még meg kell tennie. Többet sosem, ezt megf megfog ogad adja ja magá magána nak. k. Másn Másnak ak nem nem foga fogadh dhat atja ja,, hisz hiszen en senk senkii sem sem
tudhatja, hogy az idő betege volt! Ezt csak egyedül ő tudja. Ha a naptárra néz, ha az órára néz, bárki, aki tudja születési idejét, napra, órára megmondhatja róla, hogy mennyi idős. Csak ő tudja, hogy annál több! Napokkal csupán, de azok a napok máskor voltak. A gépek csodálatosak; már többet helyettesítik az embert, mint javára válik. Különben nem tették volna zár alá az időgépet. S ő ellopta. A technika törvényeinek segítségével felborította a biológia törvényeit. S belebetegedett. Mindössze ennyi történt. Mégis még egyszer el kell indulnia! De ha velük is ez történt? Ha az útitársak is... Lehet, hogy jobban bírták. Kevesebbet tudnak még, de kevésbé törékenyek is. Az ókor vagy a középkor embere állítólag a kínt is kevésbé érezte, mint az újkoré. Vagy jobban t űrte. Tompábbak voltak a biológiai receptorai. Előhúzza rejtekéből az utazás paneljét, zsebre teszi, s míg apa a dolgai után jár, anya képernyő jén az ügyfeleket fogadja, végigmegy a folyosón, lezongorázza a laboratóriumajtó kódját, az ajtó nesztelenül kinyíl kinyílik, ik, a tojás tojás ott magaso magasodik dik középe középen, n, csendb csendben, en, zárkóz zárkózott ottan an és várakozóan, a falfesték lumineszcenciájának semleges fényében. A helyén ott a doboz is. Belehelyezi a panelt, majd megnyomja a tojás ajtajának vezérlőgombját. Az ajtó ajtó azon azonba bann nem nem moz mozdul. dul. Megis egismé métltli,i, hiáb hiába. a. Elme Elmegy gy a laboratóriumi pulthoz, megnézi az energiaállapotot. A tojás fel van töltve, az energiaszint kiegyenlített, a kijelzések szabályosak. Az ajtó mégsem nyílik. Tanácstalan. Hiszen nem ért hozzá. Nem is érthet, még magas fokú képzettséggel is csak azok igazodnak el rajta, akik a m űködési elv titkát ismerik. Ő csak annyit tud, amennyit szerelés közben ott lábatlankodva ellesett. A kezelés fogásait, a karok, gombok, szabályozók m űködését. Hajdan is hányan vezettek autót, akik nem ismerték a robbanómotor működési elvét, csupán a kezelését. No meg persze, a közlekedési szabályokat. S milyen jól elboldogultak! Itt azonban valami megváltozott. Vagy megváltoztatták! Gyorsan kiveszi a panelt a dobozból, és körbesandít. A helyiségben a tojáson kívül kevés eszköz, berendezés áll. A sarokb sarokban, an, a mennye mennyeze zett közelé közelében ben egy ipari ipari kamera kamera.. Megdob Megdobba bann a szíve: ott volt az régebben is?! Bizonyára, csak nem figyelt föl rá... Egy hét alatt, míg beteg volt, nem történhetnek csodák! De mi a csoda? Megítélés kérdése - már van tapasztalata benne. S rádöbben, miért nem tud a történelem Bertusról: nem sikerült fölszabadítani; nem mehetett vissza az erd őbe a társaihoz; nem tört ki föl fölkelés; se győztes tes, se elbukott. tt. A törté rténelmi kalan land, amit összekontárkodtak, összekontárkodtak, torzó maradt. Csüggedten hagyja el a laboratóriumot. Semmi kétsége immár, hogy amíg távol volt, valamiért átprogramozták a tojást. ÚJ kódokat kapott, amelyeket nem ismer, s valószínűleg soha nem ismerhet meg. Ha építése közben nem jár ott, soha nem ismerhette volna meg az előzőt sem.
De miért cserélték ki a kódot?! A kamera nem hagyja nyugodni. Úgy érzi, hihetetlen ostobaságot követett el! Azt hitte, utazásairól senki sem tud, mert m ert mindig egyedül volt, amikor elindult, s ugyanarra az időpontra jött vissza. Nem gondolt arra, hogy a tojást kamera őrzi. Valahol, valaki ül a monitor előtt, s látja, hogy ő mit művel. Ha látja, miért nem akadályozza meg? Valószínűleg nem ül ott senki. Csupán szalag fut benne. Időnként ellenőrzik, s így csak utólag derült ki a „lopás". Megváltoztatták a kódot. De ha így történt is, neki miért nem szóltak?! Miért nem vonta felelősségre senki? Talá Talánn mert mert beteg beteg volt. volt. Hisz Hiszen en eszm eszmél élet etén énél él sem sem volt volt,, hogy hogyan an faggathatták volna? De még megtehetik. Jó lesz vigyázni.., A pane paneltlt meg kell kell semm semmis isít íten enie ie.. Anél Anélkü küll legf legfel elje jebb bb azt azt lehe lehett rábizonyítani, hogy bement a tojásba; de semmit arról, hogy merre járt vele vele.. Még Még azt azt sem, sem, hogy hogy egyá egyáltltal aláb ában an utaz utazott ott.. A pane panell azon azonba bann följegyezte az időtávolságokat, hiszen azzal vezérelte. S akkor vallania kell! De ha megsemmisíti, talán soha többé nem lesz módja arra, hogy újra újra találk találkozz ozzék ék Péterr Péterrel, el, Bertus Bertussa sal,l, még ha egyébk egyébként ént lehet lehetősége kíná kínálk lkoz ozné nékk is rá.. rá.... Órár Óráraa pont pontos osan an viss vissza zatal talál álni ni évsz évszáz ázad adok ok,, sőt évezredek távolába saccolással majdnem lehetetlen. Igaz, el őször így kezdte, és számolta a másodperceket, de a panel már akkor is segített a korrekcióban. El kell rejtenie - ez a másik m ásik megoldás. Oxigéntablettát vesz magához, és kizsilipel az épületb ől. Az idő járás ugyan kedvező, de nemrégen még beteg volt, nem árt az óvatosság. S a várba akar fölmenni, az legalább ötven méter szintkülönbség. Nem is érti, Menyhértek miként tudtak napjában akár többször is le-föl járni az alsó vár - amelynek helyen most a laboratórium áll - és a fölső vár között? Persze akkor még b őven volt oxigén. Termelte a rengeteg erd ő, és nem fogyasztotta semmi. Péterek korában kezdődött; akkor fogytak el az erdők, kiv kivágtá ágtákk őket ket vagy vagy tönk tönkre reme ment ntek ek.. A nagy nagymé mére rettű ipari szennyez ődés folyamatosan akkumulálódott... Nem vették észre? Ha még egyszer visszamehetne, figyelmeztetné őt. Bár meglehet, tudj tudják ák.. S mit mit tesz teszne nekk elle ellene ne?? Akár Akármi mit, t, akár akárme menn nnyyit, it, nem nem elég elég.. Máskülönben most neki, kisportolt, erős fiatalembernek, ha nem lett volna is beteg, nem okozna gondot, hogy felkaptasson néhány tucat lépcsőnyi emelkedőn. A várrom legfeljebb háromszáz méter magasan áll a teng engersz erszin intt föl fölött. ött. Olva Olvassta, ta, hog hogy vala alaha nyo nyolcez lcezer er méte méterres hegycsúcsokat hegycsúcsokat másztak meg légzőkészülék nélkül. A várro árromo mott bura bura védi édi az idő járás viszontagságaitól, de persze kondicionálva nincs. Egy-egy kötelez ő helytörténeti iskolakiránduláson kívül ívül leg legfölj följeebb néhán éhányy kíván ívánccsi turi turissta tév téved ide. de. Az isko iskola laii kirándulásokat is azért kellett kötelezővé tenni, mert a központi kulturális szalagtárból bárki lehívhatta képernyőre a vár képét, történetével együtt, s akkor akkor minek minek fáradj fáradjon? on? Ezért Ezért azutá azutánn beikta beiktatták tták a kötele kötelezző ifjúsági moz mozgás-t ás-teervb rvbe, mint mint a leveg evegőházi tré tréningeket ás a gyalogló programokat, amikor az izomsorvadás azzal fenyegetett, hogy belép a kiküszöbölt népbetegségek helyébe.
Orra alá teszi a tablettát, és leül egy k őre, hogy kifújja magát. Prób Próbál álja ja bemé bemérn rni,i, hol hol lehe lehete tett tt a nagy nagy lov lovagte agtere rem, m, de teki tekint ntet etee elka elkala land ndoz ozik ik,, mert mert már már nem nem állj állják ák útjá útjátt az öles öles falak falak;; a topo topogr gráf áfia ia virtuális és csalóka, így akad meg a ciszternán. Fedve van, de nincs lezárva. Hiszen nem bolygatja senki. Amióta a dobásgátló reflexeket a járással együtt idegzik be a gyerekek, már nem kell attól tartani, hogy szeméttel, hulladékkal telik meg. S víz se lehet benne, hiszen nem kút, hanem ciszterna. De fedett. Megemeli a fedőt, letekint a sötétbe, beleejti a panelt, hallja, amint koppan az alján, azután visszateszi a fed őt, és hazamegy. Vacs acsorán oránál ál,, köz közömbö ömböss arc arcot és hango angott erőltetve ltetve magára magára,, megkérdezi, hogy most már a tojás az idők végezetéig ott fog álldogálni a laboratóriumi raktárban? - Chip tudja - feleli az apja. - A héten járt ott egy bizottság, vitatkoztak egy sort, azután elmentek. Én nem bánnám, ha elvinnék vagy szétszednék, ha már úgysem merik használni, mert nekem csak gondot okoz. Apának minden gondot okoz, ezen nem lep ődik meg, hiszen ő az intézet gondnoka. De gyanúját beigazolódni érzi, mert íme a bizonyság: valamit csináltak a tojással! Ezért nem indult el. Mit műveltek vele - vagy mire készülnek -, persze nem derül ki, mert apa nem ért hozzá, nem is érdeklik a laboratóriumi kutatások. Neki az a dolga, hogy az épület, az eszközök, az energia, tehát a munkafeltételek biztosítva legyenek. Ez az ő dolga, s ennek hibátlanul megfelel. A többi nem tartozik rá. Ha ezt a többit megtudhatná! Elsősorban is: a bizottság megjelenése és vitája összefügg-e azzal, hogy ő ellopta a tojást?! Így Így még még külö különö nöse sebb bb,, hogy hogy nem nem kéri kérikk rajt rajtaa szám számon on.. .... Csak Csak óvatosan... De bizonyosságot kell szerezni! Néhány hétig éli megszokott életrendjét. Nyár van, az iskolaprogram csökkentett, csak ami ismétlést a hálózatin adnak. Néha unalmában nézi is, de többnyire az adás kezdetén és végén beüti a jelenléti kódot, aztán leve levesz szii a hang hangot ot,, és háta hátatt fordí fordítt a képn képnek ek.. Visz Viszon ontt a napi napi edzé edzést st pontosan elvégzi, és mindent, ami az egészség őr el őkészítő programján szerepel. Néha fölnéz a várba, és elégedetten veszi tudomásul, hogy a kutya se kíváncsi a dics ő múltra. Közben Közben fokoz fokozato atosan san nő benne benne a feszült feszültsé ség. g. Majd Majd minden mindennap nap ellopakodik a folyosóra, amely a tojáshoz vezet, de egyszer sem leli nyomát annak, hogy más is jár vagy járt arra. Bemenni, amióta a kamerát fölfedezte, óvakodik. Azután rászánja magát, és fejest ugrik. Egy napon felmegy a prognosztikai osztály emeletére, itt dolgozták ki a tojás programját, és bekopog Dávidhoz, az osztály vezet ő jéhez, aki a tervező team vezető je volt. Az öreg tudós pontosan olyan, amilyeneknek a régi diakönyvek képe képein in a tudó tudóst st ábrá ábrázo zoljlják ák:: kecs kecske kesz szak akál álltlt vise visel,l, és drót drótke kere rete tess szemüveget. Egyiknek sincs gyakorlati haszna, tehát értelmetlen, mint a div divatos atos dolg dolgok ok álta általá lába ban. n. De öreg öreg tudó tudóso sokk ritk ritkán án igaz igazod odna nakk a divatbo divatbolon londér dériák iákhoz hoz.. Ha rövidl rövidlátók átók,, csinál csináltatn tatnak ak egy szeml szemlenc encsese-
korrekciót, tízperces műtét az egész. A szőrpamacs az állán egyenesen nevetséges; különösen, hogy a fiatalabb nemzedéken már alig n ő sz őr. Apának jó ha egy héten egyszer kell borotválkoznia, és akkor is mit szed le? Jószerivel csak némi pihét... Dávid kecskeszakálla kecskeszakálla őskövület, és a szemüveget azért hordja, hogy ezzel is tüntessen: én más vagyok, mint ti! Tényleg más. Különben el se mert volna jönni hozzá. De míg a tojás épült, kifigyelte a tudóst, aki őt valószínűleg észre sem vette. Persze, úgy meg miért fogadja most azzal: - No, végre! Már azt hittem, semmi vér sincs a pucádban. Még beszélni is úgy beszél, mint azok a regényh ősök, akik kötelező olvasmányok, de csak röhögni lehet rajtuk. - Nem tudom, mire gondol Dávid bácsi - mondja, és lesüti a szemét. - Akkor meg mi a fenének... szóval, mi a chipnek vagy itt? - Ó, csak látogatóban - igazodik a stílushoz, hogy mutassa; őt sem a gólya hozta. - Amióta kész a tojás, és depóra lett vágva, sose látom Dávid bácsit. - És tombol benned a hiányérzet - gúnyolódik a tudós, de mert nem veszik a lapot, komolyra vált. - Te tudod, fiam, amit én is tudok, de én nem tudom, amit te tudsz. Helyes ez? - Ha én tudnám, amit Dávid bácsi tud, minek lennék itt? A tudós olyan harsányan röhög ezen, hogy a Társadalomvédelmi Hiva Hivata tall mind minden enho hová vá beép beépít ítet ettt szab szabvá vány ny zajs zajszi zint ntmé mérrői tűzvörösre gyulladnak! Ha nem hagyja tüstént abba, a memóriaegységek feljegyzik a szabálysértést, és kemény bírság lesz a vége! - Belőled, fiam, nem egészségőrt kellene csinálni, hanem filozófust! Az úgyis hiányszakma a mi korunkban! - kiáltja, majd lecsillapodva, helyet mutat: - Ülj le! Beszéljünk komolyan! Az idő pénz, mondták valaha, amikor még nem tud tudták, hogy ogy az idő megfiz megfizethete ethetetlen, tlen, tehát tehát ostobaság ostobaság méricskéln méricskélni.i. Ahhoz, Ahhoz, hogy őszinte légy, meg kell nyugtassalak: csak én tudom, hogy egyáltalában műveltél valamit. A szalagokat én nézem meg, meg, és bevall bevallom, om, annyir annyiraa megrém megrémült ültem, em, hogy hogy tüstén tüsténtt törölt töröltem em is. Mielőtt hálálkodni kezdel ha más is látja őket, engem rúgnak ki innen elsőnek, miért nem vigyáztam arra a rohadt tojásra jobban. Ha pedig ráadásul valamiért nem tudod visszahozni, vagy netán visszahozod, de a játékban utóbb otthagyod a fogad, még be is csuknak engem, ami az én koromban már több mint kínos: százkét évesen, tizennyolc évvel a nyugdíj előtt ki szeret börtönben ülni?! Erről ennyit. Te következel. - Bocsánatot kérek. De nekem oda vissza kell mennem! Engem ottan várnak. - Hol? - Itt is, ott is. - Menj a fenébe! - mondja a tudós, és most már annyi fáradságot sem sem vesz vesz magá magána nak, k, hogy hogy kors korsze zerrűre korr korrig igál álja ja a káro káromk mkod odás ást. t. Visszafordul az íróasztalához, és úgy tesz, mint aki dolgozik. Taktikát kell váltani. - Köszönöm, hogy titokban tetszett tartani. Még ha önös érdekből is. Ha még egyszer visszamehetek, elmondom, hol jártam.
- Nem mégy sehová. Azt hittem, ez világos a fentiekből. A tojásban új kód van. Francot sem ér a tiéd. - Nem baj - feleli, és azon töpreng, hogy Dávid vajon gyű jti ezeket az özönvíz előtti szlogeneket? – Majd megfejtem ezt is, és mire Dávid bácsi elé teszik a szalagot, hogy megléptem, fújhatja a tudományát. Bocsánat a zavarásért! - és feláll. - A középkorban egy ilyen válaszért minimum megégették a pácienst - jegyzi meg a tudós, és ő képtelen tartani a száját. - Tudom - feleli. - Jártam ott. Dávid feláll, és a szakálla remeg, mint a precíziós műszerek mutatói, ha a skála felső határára érnek. - Ha töredelmes vagy, segítek - és kezet nyújt, majd hozzáteszi: - És kettőnk között marad. Oszkár leül, és elmesél mindent. A tudós keze összekulcsolva hever az ölében, nehogy véletlenül is bebillentsen bármit a gépébe. Csak az a memóriája dolgozik, amit még a huszonkettedik század tudománya sem lesz lesz képe képess repr reprod oduk ukál álni ni:: hagy hagyom omán ányo yoss cson csontb tbur urok okba bann hord hordja ja a gerincoszlopa végén, s egy olyan relációs viszonylatra is képes, amelyet soha semmilyen számítógép sem fog reprodukálni: tud szubjektív is lenni. - Érdekes - mondja egy órával kés őbb. – Igazolod aggodalmainkat. Az időgép nem játék, hiszen ha csak játszanak vele, akkor is, lám, mire képes. - Mire voltunk képesek mi - igazítja ki saját felfogása szerint, és a tudós bólint. - Persze. S ez a veszedelmesebb benne. Az csak gép. Teszi, amire használják. Majd ha felnősz, megérted, ami az emberiség legnagyobb s mind mindmái máigg alig alig-al -alig ig felol feloldo dott tt konfl konflik iktu tusa sa:: a tudo tudomá mány ny felel felelőssége. Amellyel egyszerre tette az embert uralkodóvá a természet fölött és áldozatává annak. Itt ez a gép is. Megépítettük. De hová vezet a múlt? KI mondja meg? Oszkár még fiatal s naiv. - Ha így van - kérdi -, miért építették meg? - Hiszen ez az! - feleli a tudós, és sokáig hallgat. Végre a fiú bátortalanul megkérdi: - Mehetek? - Ha sok a dolgod - mondja Dávid. - Én nem tartóztatlak. - Félre tetszett érteni. Én azt kérdeztem, hogy oda mehetek-e? - Vagy úgy! - ingatja a fejét az öregember. - Azt hiszem, nem. Már csak csak azér azértt sem, sem, mert mert a köze közeljljöv övőben néhány néhány kísérl kísérlete etett szeret szeretnén nénkk magunk is végezni a géppel. Nem olyasmit, amire te gondolsz, s amit könnyelműen kipróbáltál. Nem. Néhány elvi kérdést szeretnénk tisztázni arra az esetre, ha netán egyszer a gépet mégis használni fogják... Mivel a nem nem hasz haszno noss kísé kísérl rlet etek ek termé termész szet etee is olya olyan, n, hogy hogy ha az embe emberr elkezdte, be is kell fejeznie. De ez csupán a dolog egyik oldala. Ha nem lenn lenne, e, akko akkorr sem sem taná tanács csol olná nám, m, hogy hogy ismé ismétt neki nekivvágj. ágj. Először ször is, is, majd majdne nem m bele elepusz pusztu tultltál ál.. Lehí Lehívt vtam am a lele lelete teid idet et a kez kezelőorvos engedély engedélyével. ével. Ők persze nem tudják, mi váltotta ki nálad a súlyos amné amnézi ziát át,, amel amelyy kómái ómáigg foko fokozó zódo dott tt,, s csak csak egés egészs zség éges es,, fiat fiatal al szerv szerveze ezeted tednek nek köszö köszönhe nheted, ted, hogy hogy átvész átvészelt elted. ed. Egyált Egyáltalá alában ban nem biz biztos, tos, hogy hogy máso másods dszo zorr rraa megú megúsz szná nád. d. Mell Melles esle legg benn bennün ünke kett is
óvatosságra int az eset. Bizonyítja, hogy az id őutazás nemcsak az id ő kérdése, hanem az utazó problémája is. Következmények nélkül nem lehet egyszerre kétféle időtartamban létezni. Talán ha annyival kés őbb jönnél vissza, mint amennyit ott eltöltöttél, a szervezet elviselné. De ide, az indulás pillanatába, tehát leélt idő nélkül visszaérkezni, s közben ott hossz hosszabb abb-rö -rövid videbb ebb időt eltölteni: ez sok a legegészségesebb szervezetnek is... - Csak Csak éppen éppen annyi annyitt maradn maradnék, ék, amenny amennyii feltétl feltétlenü enüll szüks szüksége égess próbálkozik. - Amíg kiváltjuk a rabságból. Fél nap... - De szükséges-e egyáltalában? - kérdezi Dávid. - Ma a történelem nem tud Bertus nevű hadvezérről, és ebből semmiféle hiányérzet vagy valóságos hiány nem fakad. Arról nem szólva, hogy ha kiszabadítod is, a polgár polgárháb háború orúkbó kbóll éppen éppen konsz konszoli olidál dálódó ódó,, erős Római Római Biroda Birodalom lommal mal szemben semmiféle esélye sem lehet... Lehetett... - De a barátom.,. Péter.., - Egy Egy dara darabi bigg vár. vár. Aztá Aztánn megu megunj nja. a. Azutá Azutánn azt azt hisz hiszi,i, hogy hogy csak csak álmodta az egészet. S az utóbbi eset alighanem számára is a legjobb megold megoldás. ás..... Elége Elégedj dj meg, meg, fiam, fiam, a tudatt tudattal, al, hogy hogy olyan olyan kaland kalandokb okban an lehe lehete tett tt rész részed ed,, amel amelyyek emb embern ernek még még nem nem adatt dattak ak meg meg, s valószínűleg sohasem is fognak megadatni. Az emberélet legnagyobb kincse a megélt élmény. Őrizd, s boldog leszel. Több szó, több érv nem eshet, érzi, ha nem látja is be. Azon Azonkí kívvül a forg forgal alom om a tojá tojáss körü körüll meg megélén élénkü kül,l, s már már nem nem bóklászhat ott. Dávid ügyel, hogy ne engedjék a szerel ők közelébe. Él a gyanúperrel. Hallgat, mint ígérte, de vigyáz. A kor azonban nem kedvez a titkoknak és a lefutott pereknek sem. Amint a nyüzsgés a tojás körül elcsitul, s jó hónapig nem újul ki, hálózati kész készül ülék ékét ét,, amin amin az isko iskola laad adás ások okat at is vesz veszi,i, össz összek eköti öti az intéz intézet et alapkomputerével; ennek kódját apa is használja, nem nehéz hozzájutni. A többi csak türelem kérdése és néhány álmatlan éjszakáé. A komputer össz összee van kötv ötve a kuta kutató tóos oszztály tályok ok mest mester erei eive vel,l, akik akik a kuta kutatá tási si programokat is tárolják. Nem kell szakembernek lenni ahhoz, hogy a sokoldalú integrációból kikeresse a megfelelőt. A sok tízezer programból már maga a gép szűkít addig, amíg az ernyőre egyszerre csak kibukik a tojás programja az összes új kóddal. Másnap ki is próbálja: bemegy a már ismét csendes terembe a teleszkóppal, amely annyi jó szolgálatot tett, egy ócska sált emel a magasba, és ráborítja az ellenőrző kamerára. Azután a doboz gombjain lezongorázza az új kódot, és a tojás ajtaja engedelmesen felnyílik. Nem Nem is kísé kísérl rlet etez ezik ik tová tovább bb.. Tudj Tudja, a, hogy hogy a több többii is jó lesz lesz.. Oxigéntablettát nyom az orra alá, kiszedi a hoki-szerelés mögül Menyus körmönfont, ósdi kenderkötelét, fölmegy a várba, a legmegbízhatóbb fa törzséhez kiköti a kötelet, leereszkedik a ciszternába, s kézilámpája fényénél megtalálja a hovatovább egy esztendeje odavetett panelt. Visszamegy a laborba, a panelt behelyezi a dobozba. Beszáll a tojásba, bezárja az ajtót, és indít. A tojáson enyhe remegés fut át. Ilyet azelőtt sohasem tett, de nincs idő töpre töprenge ngeni ni fölötte fölötte,, hisze hiszenn a táv mindössze kétszáz év, a memória megállítja a gépet a kívánt időben. A remegés megszűnik.
Óvatos, túl sok meglepetés érte az utóbbi id őben. Mielőtt nyitná az ajtót, hogy barátját, aki bizonyosan várja, felvegye, áttetszővé teszi a tojás falát, hogy körülnézhessen. Éjszaka van, mint várta. De az alsó vár ismer ős és már megszokott megszokott körvonalai helyett lebetonozott téren áll, amelyet tízemeletes panelházak fognak körül. Az ablakok sötétek, az emberek alszanak. Mi történt?! Hol van?! Az előbbire hamarabb rájön: a tojás már a térben is mozog! Ez volt hát az „elvi" továbbfejlesztés! Err ől beszélt Dávid! Azaz, erről hallgatott. De miért is mondta volna el? Honnan sejthette volna, hogy másodszor is el fogja lopni a tojást?! Persze tudnia kellett volna. Talán tudta is. Mégsem szólt. De hol lehet? Városban, ez kétségtelen. Remélhetően ugyanabban a városban. Az épületeket közben persze lebontották, de a tér mintha ismer ős lenne. Világosban idelátszana a várhegy, de most éjszaka van... És őt várják. Nem habozhat tovább. Lesz, ami lesz. Kilép a tojásból, bezárja maga mögött az ajtót, és elindul az érzése szerinti irányba. Éjfél már elmúlt. Ha jó helyen jár is, késni fog. Negyedórája gyalogol már, amikor fénycsóva éri utol. Hátratekint. Videok Videokaze azettá ttánn őrzöt rzöttt régi régi film filmek ekbből meg megismer meri: taxit lát. S egy mozdulattal leinti. - A várhegyhez - mondja, s a taxi elindul. - Látta azt a randa új szobrot a Fő téren? – társalog a sof őr. - Hogy miket ki nem találnak! Egy bazi nagy tojás mint műalkotás! Ettől megnyugszik: jó helyen jár. De miből fizeti ki a fuvardíjat? f uvardíjat? 12. Botcsinálta Prométheusz - Sakk! - mondta Gaius Atticus, és Tulliát b2-re tolta. Kénytelen voltam Bertust visszavonni d3-ra, de így Menyus védtelenné vált, s nem kerülhettem el a huszáráldozatot. - Pardon - mondtam bocsánat kérőén, és lecseréltem a lanistát a Balambérért. Hogy a két bástya kiesett, valamivel áttekinthetőbb lett az állas, de a prokonzulnak még ott voltak a cohorsai, és a légionáriusok könyörtelenül előnyomultak. Visszahúztam Oszkárt az alapvonalra, hogy legalább a huszár legyen a tizenhatoson belül. De sajnos Konrád úr lesen maradt, a partjelző észrevette, lengetett, Gaius Atticus a sípjába fújt, és a vezért d5-re tolta. - Matt! - vihogott Tullia a fekete kockában, és a prokonzul a markát nyújtotta. - Kérem a fuvardíjat! - Tud váltani? - kérdeztem kényszeredetten, és az egyik sestertiusos zacskó után nyúltam. - Csak aranypénzem van... - Nekem teljesen mindegy, csak érvényes legyen - válaszolta, és megrázta a vállamat. - Azért lökdösni nem kell! -méltatlankodtam, s kezemet a szemembe tűző fény elé tettem.
- Ez a fiatalúr azt állítja, hogy maga kifizeti a fuvardíjat! Félretoltam a zseblámpát tartó kezet, és a sötétbe bámultam. - Aki azt állítja, hogy bármit is ki tudok fizetni - mondtam -, az félrevezette magát! - A szentségit (a. m. „elektroncsövét"'- elavult szó)! A lámpa fordult egyet, és Oszkárt fogta glóriába. - De hiszen tudnod kell, hogy nekem nincs érvényes pénzem! mondta kétségbeesetten, és én még mindig nem értettem é rtettem semmit. - Elkéstél - feleltem konokul. - Azért jöttem taxin... A többit t öbbit majd elmondom. Végre egészen magamhoz tértem. Órámra pillantottam: már jócskán elmúlt éjfél. Nem csoda, hogy elszundítottam. - Hol parkolsz? parkolsz? - néztem a sötétbe, sötétbe, de a tojásnak tojásnak még a körvonalait körvonalait se láttam sehol. - Hiszen ez az! Valami téren... Az urat ki kell fizetni, és vissza is kell oda menni... - Az óra most is ketyeg - intett a lámpával az országút felé a taxis. Beláttam, hogy engednem kell. - Hely Helyes es - vála válasz szol oltam tam.. - A bará baráto tom m nem nem tudh tudhat atta, ta, hogy hogy ninc nincss hitelk hitelkárt ártyám yám,, és a zsebp zsebpénz énzeme emett elkóbo elkóborol roltt gyíkok gyíkokra ra költöt költöttem tem.. De semmi baj. Visszamenet teszünk egy kis kitérőt, és beugrom a bankba apróért... - Éjszaka nincs nyitva semmiféle bank! - gurult mind jobban dühbe a sofőr. - És nem ajánlom, hogy palira (bolond, dekód etc.) fogjanak, mert... - Csak képes beszéd volt - állítottam le, miel őtt egészen egészen begerjed. begerjed. Minden rendben lesz, de potyára ne ketyegjen az óra, mert annyit nem fize fizete tek. k. - Elin Elindu dultltam am lefel lefelé, é, majd majd megf megfor ordu dulta ltam. m. - Nem Nem szer szeretn etném ém itthagyni a mopedemet... Majd maga előtt megyek vele. - Inkább csak tegyük a csomagtartóba! - mondta bizalmatlanul. Nem bírom én az olyan tetűtempót! Jóváhagytam, és eszerint cselekedtünk. A házunkig vezényeltem, de egy sarokkal el őbb megállítottam. - Nem kell kakasszó el őtt fölverni a környéket - mondtam. - Várjanak meg itt. S azon az úton-módon, ahogyan kiszöktem, visszaóvakodtam a szobámba, s villanyt se gyújtva, el őkerestem kerestem megtakaríto megtakarítotttt pénzemet. pénzemet. Teny Tenyér érbe be tart tartot ottt gyuf gyufav avililág ágná náll elve elvett ttem em bel belőle anny annyitit,, amen amenny nyii megítélésem szerint a fuvardíjra kellett, mert egy ókori motozás esetén elég gondot okozhatnak nekem a császárkori aranyak, nem lenne jó a mai érmékkel tovább bonyolítani a helyzetet. Dolg Dolgom om vége végezt ztév ével el foly folyta tatt ttuk uk az utat utat,, s hama hamaro rosa sann a főtéren fékeztünk. A tojás ott lebegett a park közepén. Kifizettem a taxit. - Nekem semmi közöm ahhoz, hogy az utas miért furikázik éjnek évadján, hacsak nem részeg – mondta közben a sof őr -, de ha azon mester mesterked kednek nek,, hogy hogy ezt a behemó behemótt tojást tojást föltör föltörjék jék,, miel mielőtt kikeln kikelnek ek belőle az alkotó kiscsirkéi, én nem nevezném magukat városképrongáló huligánoknak, s nem is emlékeznék rá, hogy találkoztunk. t alálkoztunk.
- Nincs igaza - védtem a mundért. - A naturalista művészetek divatja lejá lejárt rt.. Szok Szokjo jonn meg meg absz absztr trah ahál álni ni,, és akko akkorr tets tetsze zeni ni fog fog magá magána nak. k. Egyébként ne aggódjék, csak filmdíszlet, mire újra erre jár, nyomát se találja majd... - Biztosan megint valami hülye sci-fit csinálnak - mondta a taxis, és kirakva a csomagtartóból berregőmet, elporzott. Oszkárra tekintettem. - Hogy kerül ez ide?! - Azt én is szeretném tudni - felelte szorongva. - Gyere, szálljunk be, mielőtt más is érdeklődni kezd. A tojásban világos volt, és én Oszkárra tekintve megdöbbentem: barátom megöregedett!!! Nem egészen, de kétségkívül és vitathatatlanul id ősebb volt, mint tegnapelőtt. tt. Kics Kicsitit megs megsov ován ányo yodo dott tt,, és feln felnőtteb ttebbb lett. lett. Felfe Felfede dezt ztee arcomon a csodálkozást. - Majd egy éve láttál utoljára - mondta. - Az én id őszámításom szerint. - Sok minden történt azóta... S tömören elmondta. A személyes élmények megítélését kés őbbre halasztottuk. Most a legfontosabbat kellett megoldanunk: mi történt a tojáss tojással, al, s hogyan hogyan haszn használh álhatju atjukk tovább tovább?? Merhet Merhetjük jük-e -e egyálta egyáltaláb lában an használni? Az utóbbi kérdés elsősorban nekem szólt; Oszkárnak legföljebb abban maradt választása, hogy tovább megy-e, vagy pedig vissza? De neki mindenképpen utaznia kellett! Én azonban egyel őre itthon vagyok, s kérdéses, ha már az is bizonytalan, hogy Bertust elérhetjük-e és megtalálhatjuk-e, szabad-e egyáltalában kockáztatnom. Alaposan szemügyre vettük a vezérlődobozt. Első tekintetre alig különbözött attól, amit korábban használtunk, noha kétségtelenül másik doboz volt. - Annyira siettem, hogy nem vettem észre - mentegetődzött Oszkár. S a panelem pontosan illett bele... - Szerencsére nem a Déli-sarkon kötöttél ki - nyugtattam. - Képzeld el, ott mennyit kellett volna várnod taxira! - Ez nem vicc - aggodalmaskodott. - Ebbe közben beépítették a helyzetváltoztatás lehet őségét is... - Nagyon bölcsen. Mennyi bajunk volt vele, hogy hipp-hopp, hol ott termünk a várudvaron, hol kámforrá válunk! - Ez a tér valamivel forgalmasabb lesz nemsokára... - Nem is maradunk itt - erősködt sködtem, em, noha noha fogalm fogalmam am sem volt, volt, hogyan tudnánk elmozdulni innen. S ha mozdulunk, elképzelhet ő-e az csupán a térben, vagy össze van kötve az Idővel? Mit nyomott meg a barátom, és hogyan? Szónoki kérdések voltak ezek, mivel senki sem akadt, aki választ adhatott volna rájuk. Csak ha magunk teszünk próbát... Kivettem a panelt, amely utazásainkat rögzítette. Azután kipróbáltam néhány ismerős kapcsolást. Az ajtó működött, ezt már tudtuk. A tojásfal is átláthatóvá lett. A nyitott ajtóban jobb híján megcéloztam a detektorral egy álmatlanságban szenved ő verebet, s megnyomtam a térsűrítőt. A veréb nyitott szárnyakkal állva maradt a levegőben, és csodálkozott; mi azonban elégedettek voltunk. Tehát ez is a szokásos módon m űködik.
Elenge Elengedtü dtükk a verebe verebet,t, amely amely kikötö kikötötttt egy hársfá hársfán, n, és lereag lereagált áltaa az élményt: lesz mit mosni az aszfalton alatta! A piros kapcsolók bizonyosan az id őutazás szabályozói, mint voltak előbb is. Bár némi különbség felfedezhet ő... A kapcsolók nem csupán nyomásra voltak érzékenyek, hanem a dobozfedélen két barázda is mutatkozott alattuk, derékszögben egymásra... - Mondd - kérdeztem -, az nem lehetséges, hogy a piros gombok nemcsak nyomhatók, hanem csúsztathatok is?! Izgalmadban nem vetted észre, és amikor megnyomtad az indítót, akkor egy kicsit el is csúszott a helyéről. - És akkor mi van? - nézett rám felhős tekintettel a jövő egészség bajnoka. - Csak annyi, hogy a nyomás az idő, a csúszás a tér... Mivel a technika még a te mindentudó idődben is fejlődik! Ameddig nyomod, addig visszakozol a múltba, s amíg tolod, vándorolsz a helyedről... - Gondolod, hogy muszáj? - kérdezte értelmesen. - Próba szerencse - feleltem, és a kapcsolóra tekintettem. Biz' az nem állott középen; picikét be volt tolva az egyik barázdába. Óvatosan visszatoltam középre, de nem történt semmi. - Nem Nem moz mozog - álla állapí píto tott ttaa még még Oszk Oszkár ár,, átte átteki kint ntve ve a falo falon. n. Maradtunk a téren. - Tegyük vissza a panelt, és hunyjuk be a szemünket - feleltem, az utóbbi alatt azt értve, hogy megszüntettem a kilátást. - Állítsd be Bertus programozott idejére, és nyomás! A tojás tojás ezútta ezúttall is reme remege gett tt,, s várt vártuk uk,, hogy hogy a műszer jelezze, a beállított időbe érkeztünk. Így is történt. Megbizonyosodva arról, hogy „állunk", átláthatóvá tettük a tojást, hogy meggyőződjünk arról is, hol állunk! Első pillan pillantás tásra ra azt hittük hittük,, ezútta ezúttall harmad harmadik ik ismere ismeretle tlenn helye helyen. n. Azut Azután án mégi mégiss feli felism smer ertü tük: k: vissz isszaj ajut utot ottu tunk nk a plat platór óra, a, amel amelyy hol hol kutat kutatói óinté ntéze zetiti terül terület et,, hol hol váru várudv dvar, ar, hol hol az utób utóbbi bi romj romja, a, hol hol pedi pedigg egyszer űen csak a természet öle. Ezútta Ezúttall azonba azonbann fölött fölöttébb ébb zord zord ölnek ölnek mutatk mutatkozo ozott: tt: hófolt hófoltokk okkal al tarkított száraz gyep fedte, fa semmi se állt rajta, s így akadály nélkül lelá lelátt ttun unkk a síkr síkra, a, amel amelye yett ritk ritkás ás feny fenyőerdő borít borítot ott. t. Fölö Fölöttü ttünk nk a hegycsúcs kopáran meredezett, kövei között megtapadt a hó. Építmény rajta persze semmi. - A helyünkre visszataláltunk - állapítottam meg -, de az évszakot elvétetted; odakint tél van! - Nem biztos - borult el Oszkár arca. - Nézd a Napot! Egészen magasan jár.... - Mit akarsz ezzel mondani? - Ha csak az évszakot vétettük volna el, látnánk az amfiteátrumot, odébb a várost... Vagy nem is látnánk, hiszen a fák eltakarnák... De se város, se aréna, se fák... f ák... Csak a nagy zordonság... Elhűltem. - Hova hoztál engem?! - kiáltottam föl. - Mikorra - igazított ki Oszkár, és a síkságra mutatott. A fenyőfák előterében hatalmas, lomha alakok mozogtak. Mintha ötlábú állatok lennének. De a legelső láb olykor a magasba lendült.
- Elefántok? - hitetlenkedtem. - Itt elefántok? - Oszkár a fejét ingatta. - De hisz hiszen en ormá ormány nyuk uk van! van! - bizo bizony nyga gatta ttam. m. Erre Erre rábó rábólilint ntott ott,, s én megértettem. – Csak nem azt akarod mondani, hogy mamutok?! - Azt hiszem, a jégkorszakban vagyunk vagyunk – jelentette ki ünnepélyesen. - Ez a masina megbolondult! - kiáltottam föl. - Tűnjünk innen haza, de mielőbb! - És Bertus? - Hol találod meg, te szerencsétlen! Kétezer évet akartál hátrálni, és a tízszerese lett belőle! Még az se biztos, hogy engem valaha haza tudsz juttatni! Ha ugyan túl nem viszel az életemen! Dühkitörésemet őszinte kétségbeeséssel fogadta. - Igazad van - mondta. - Meggondoltabbnak kellett volna lennem. Elég sok intő jelet kaptam pedig... Először a betegség... Nyilván te is rosszul lettél utána… - Nekem kutya bajom sincs - feleltem. - S ne edd magad! Nem vagy hibásabb, mint én. Együtt terveltük ki. És... és vártalak! Majd csak kivágjuk magunkat valahogy… - Nézd! - szólt közbe, és a fennsíkra mutatott. A mamutok nyomában (mert most már nem volt kétségünk, hogy azokat látjuk) apró alakok tűntek föl a fák között. Semmi kétség: emberek voltak! Ide-oda ugrándoztak, futkostak, látszólag minden cél és értelem nélkül. Hamarosan kiderült azonban, hogy szó sincs róla; elképedve tapasztaltuk, hogy az elefántnál jóval nagyobb, behemót mamutok nem jókedvükben bóklásznak. bóklásznak. Kergetik őket! Méghozzá az apró emberkék... Azt Azt még még csak csak felf felfog ogtu tuk, k, hogy hogy a béké békéss növé növény nyev evők, amely amelyek ek könnyedé könnyedénn eltaposha eltaposhatnák tnák zaklatóik zaklatóikat at természetü természetükk szerint, szerint, míg vérre nem megy a dolog, ők ugyan nem viszik; s inkább kitérnek, semhogy szembeszálljanak a szúnyogcsípéssel. De arra már hiába kerestünk választ, hogy mi végre kergetik a kis emberkék a nagy mamutokat. Láttunk ugyan a kezükben mindenféle pálcikákat, nyilván dárdákat és bunkókat, de azokkal még sebet is aligha képesek ütni a vastagbőrűeken, eken, amely amelyeke ekett késői elefán elefánt-ro t-roko konai naikka kkall szemb szemben en még durva szőr is borított, védelmül a zord idő járás ellen. Nemhogy megölni képesek lennének akár egy kölyökmamutot is! Figy Figyel eltü tük, k, mit mit műveln velnek ek,, s megr megrag agad adot ottt benn bennün ünke kett a látv látván ány. y. Hamarosan kiderült, hogy az üldözés sem puszta riogatásból áll. A merész parányok befurakodtak a laza rendben üget ü gető csordába, és addig hadoná hadonász sztak tak,, addig addig ordibá ordibálta ltakk is nyilv nyilván, án, noha noha hangju hangjukk nem ért el hozzánk, amíg sikerült egy állatot el őbb elválasztaniok a többit ől, majd egészen elszakítaniuk a csordától. Erre a többi állatot futni engedték, s valamennyien ezt az egyet fogták körül. S mind határozottabban a maguk szabta irányba terelték. Lehettek vagy másfél tucatnyian, furcsa, formátlan alakok. Nyilván a vastag és kikészítetlen állatb őrök, amikbe burkolództak a nyári hideg ellen, formátlanították el őket. A mamut, mamut, elszak elszakadv advaa társait társaitól ól s körülf körülfogv ogva, a, szemm szemmel el láthat láthatóan óan mindjobban megrémült. Szeretett volna kitörni a gyűrűből, de ha nem a kívánt irányba mozdult, a kerítők megsűrűsödtek előtte, s fegyvereiket az orra alá dugták. Kurta ormányát a magasba tartva el-elb ődült; ennek hangja már elért hozzánk. S ügetett tovább.
Mígnem egy pillanat alatt eltűnt. Értetlenül néztük: hová lett? Az imént még ott trappolt a füvön, s most mintha csak a föld nyelte volna el! No persze, mert az nyelte el. Az embe emberk rkék ék körü körülflfog ogtá tákk a hely helyet et,, ahol ahol a mamu mamutt elt eltűnt, nt, és diadalordításban törtek ki! Karjukat, fegyvereiket a magasba dobálták, míg ők maguk térdre estek, s lefelé mutogattak; oda, ahol az állatnak lennie kellett. Ott is volt. A mamut mamut hatalm hatalmas as.. Ennyi Ennyi embern embernek ek hónapo hónapokra kra való való élelem élelemmel mel szolg szolgálh álhat. at. Nem Nem szólv szólvaa a többir többiről ; a bőrről, szőrről, cson csontr tról ól.. S az inakról, a fogakról. Csak el kell kapni. Csapdával. Mély gödörrel, amelyet a sima réten ásnak, kezdetleges szerszámaik segítségével a nyáron is csak csak éppe éppenn felen felenge gede dett tt fagy fagyos os tala talajb jba. a. A gödr gödröt öt lete leterí rítitik, k, befe befedi dikk liánok liánokkal kal,, ágakk ágakkal, al, fűvel. el. A mamu amut nem nem lát lát jól. jól. A rémü rémültlt mamu amut kifejezetten rosszul lát. A csapdán nem érzi meg az emberszagot, mert emberek ugrálnak körülötte, és szaguk elfedi a veszedelmet. A mamut, bármilyen hatalmas is, beleesik a gödörbe. A többi már türe türele lem m kérd kérdés ése. e. A mamu mamutt kimá kimász szni ni nem nem tud; tud; enni enni nem nem kap. kap. De megpróbál kitörni. Nem baj, úgy hamarabb fárad el, merül ki. A sok ezer éves tapasztalat nemcsak a hideg ellen edzi meg az embert, hanem a vadászat módszereire is kitanítja. Sok türelem annyi, mint sok hús. A legyengült mamutot már agyon is lehet verni. Bunkóval, nagy kövekkel. Már nincs elérhetetlen magasban a koponyája, hanem odalent a gödörben; már kapkodni sem tudja. Még szuszog-liheg talán, amikor az első szakóca, az els ő borotvaéles obszidiánkés a bőrébe vág, és kezdi metszeni, metélni. Sok idő kell, amíg egy mamutot el lehet kapni. Sok idő kell hozzá, amíg föl lehet trancsírozni. De sok húst, sok életet ad, és a horda átvészelheti át vészelheti a következő igazi telet. Ősöreg, harminc nyarat is megért nenők mesélik, hogy nem mindig volt volt így. így. Hogy Hogy valah valaha, a, megsz megszámlá ámlálha lhatat tatlan lanul ul régen, régen, nyáro nyáronn a horda horda ruhátlanul is járhatott a napsütésben, s a hó egészen elt űnt. Mennyi ideje? Egy kéz, meg egy kéz, meg egy láb, meg egy láb és ez újra, meg újra, ahányan vannak a hordában; két kéz férfi, és két kéz meg egy láb asszony. A kéz pedig annyit jelent, amennyi ujj van rajta, és a láb is annyit jelent, és ez mind, mind nem elég ahhoz, hogy hány nyár telt el azóta, amikor olyan nyár volt, ha ugyan tényleg volt, mert az öregek összevissza beszélnek, amikor már kevesebb húst kapnak; amikor már nem tudnak vadászni, és nem szabad rájuk pazarolni az értékes és oly ritk ritkaa élelm lelmet et.. Látsz átszik ik is az agy agyukon ukon,, men mennyir nyiree össz összet etööpped pped,, megrán megráncos cosodi odik, k, baráz barázdál dálódi ódik, k, amikor amikor holtuk holtukban ban mindjá mindjárt rt feltöri feltörikk a cson csonto tot, t, hogy hogy a vadá vadász szok ok kisz kiszív ívha hass ssák ák a vel velőt belőle, és erősek legye legyenek nek,, és megtöl megtöltek tekez ezzen zenek ek az öregek öregek tudásá tudásáva vall és emléke emlékeive ivel.l. Különben honnan tudnák, hogy volt egyszer annyi meg annyi kéz, meg annyi meg annyi láb nyárral ezel őtt olyan napsütés, amely felolvasztotta a havat, meztelenre vetkőztette az élőt is, körbe-körbe, mindig elölről, mint a mesében, hogy egyszer megint legyen olyan nyár, amelyben a hó, a test, a Nap... S mire mindez képzeletem ernyő jén vibrálva lejátszódott, már a tojás előtt két torzonborz emberke állott. Hajuk, szakálluk egybefolyt bundájuk
szőrével, s szemük, szájuk csak azért látszott ki, mert valamennyit tágra nyitották, és ordítottak, ahogyan csak a torkukon t orkukon kifért. Hátrahőköltem, annyira közel voltak, s olyan ijeszt őek. Pedig a tojá tojáso sonn át árta ártalm lmat atla lano nokk volta oltakk a szám számun unkr kra, a, s nem nem is láth láthat atta takk bennünket. S túl az első hőkölésen, felfogtuk, hogy nem támadnak, hanem hanem jajve jajvesz széke ékelne lnek. k. Arcuk, Arcuk, már amenny amennyii látszot látszottt belőle, s egész magatartásuk a rémületé. Ordítanak, és tépik a hajukat, a földre vetik magukat, és felugrálnak megint - de hát mi a bajuk?! -Talán a tojás ejtette pánikba őket - vélem. - Onnan jöhettek elő... - s a fennsík hegyfelőli szélére mutatok. Most vesszük csak észre, hogy a kaptató tövébe üregeket vájtak, alig barlangokat, a szélvédett oldalon. Néhány gyerek ácsorog el őttünk, s hosszú hajú alakok, talán n ők... itt lakhat a horda, ide tér majd vissza a többi, ha befejezték a vadászatot, ha végeztek a mamuttal. Vagy kivárni, akár napokig is, amíg az állat ordítása a gödörben elhal, s nekieshetnek... Az egyik figura ököllel támad a tojásra, míg a másik térdre hullva, mintha mintha alá akarna akarna bújni, hiszen a tojás sohasem sohasem érinti egészen a talajt, talajt, árnyalatnyival mindig lebeg fölötte. A támadó persze ártalmatlan, meg sem karcolhatja járművünket. A másik másik iparko iparkodás dását át kísérv kísérvee viszo viszont nt felfed felfedezz ezzük, ük, hogy hogy apró apró kövekk kövekkel el kirak irakot ottt kör közep özepéén állun llunk. k. S alat alatttunk, unk, Körü Körülö lött ttüünk üsz üszkös kös, megfeketedett fadarabok. Némelyikük még füstölög is, de a már hason fekvő hiába fújja őket teli pofával. Csak a gyanta szenesedik a nyers fenyőben, lángra az már sohase lobban. Belátja ezt az éleszteni próbálkozó, és két kezét a fejére téve, mint a majmok szokták, ha betegek, hátat fordít, és rogyadozó léptekkel elindul vissza, az üregek felé. - Eltapostuk a tüzüket,- állapítja meg Oszkár. – Ki gondolta volna, hogy éppen arra ereszkedünk le. - Az ösztönös mértani érzék - feleltem. - A plató közepén áll az intézet. Az intézet közepén áll a laboratórium. A laboratórium közepén áll a tojás. Hová rakta volna a jégkorszak vagy k őkorszak embere a tüzet, ha nem középre? - Számukra ez sovány vigasz - int kifelé Oszkár, és igaza van. Vigasztalom legalább őt. - Majd gyújtanak másikat. Csak adjuk vissza a tábortűz helyét nekik. Tegyük egy csöppet odébb magunkat... - Láttad, csak akkor mozog térben, ha id őben is - mondja Oszkár. És évezredeket ugrik! - Valahogyan el kell tűnnünk innen úgyis - vitatkozom. - Rá fogunk jönni a megfelelő kap kapcs csol olás ásra ra.. Most Most tegy tegyün ünkk egy egy prób próbát át.. Csak Csak leheletnyit. Mondjuk, néhány nap és tíz méter... Ha nem vállalod, add ide a dobozt. Nem Nem akar akarta ta átadn átadni,i, erősköd sködöt ött, t, hogy hogy övé övé a fele felellősség. sség. Végül Végül meguntam, elővettem egy sestertiust, megnéztem, azután kijelentettem: - Én vagyok Néró, az úgyis piromániás volt, te vagy a felirat - és föld földob obta tam m az aran aranya yat. t. A csás császzár kerü kerültlt fölü fölülr lre, e, mint mint több többny nyir iree a bolondok; végtére az is volt. Megf Megfog ogta tam m a dobo dobozzt, ujja ujjama matt óvat óvatos osan an a kapc kapcso soló lógo gomb mbra ra helyeztem.
- Antanténusz, szórakaténusz - mormoltam a varázsigét, és éppen csak megböktem ujjheggyel. Fent ültünk tojásostul a hegy csúcsán, mint a jövend ő öregtorony tojás alakú előképe. A platón, alattunk, ott tömörült a horda az iménti helyünk, azaz a kialudt tűzhely körül. Bár kiadós máglyarakás állott a széttúrt régi t űz helyén, láng nem lobogott. Hideg, nyers és néma volt minden fadarabja. S ekkor vettük csak csak észre, észre, hogy hogy a faraká farakáss tetejé tetejére re két alak alak van van inakka inakkal,l, hánccs hánccsal al odakötözve. Alighanem az a kett ő, akiknek a dolga volt vigyázni a t űzre, s akik hagyták mégis kialudni. Nem volt kétségünk a reájuk váró fel ől, legfeljebb a módozatot találgathattuk. - Úgy látsz látszik, ik, mégsem mégsem sikerü sikerültlt újragy újragyújta újtanio niokk - állapí állapítot totta ta meg szárazon Oszkár. - Valószínűleg nem ismerik még a csiholás tudományát sem. Csak a villámcsapás gyújtotta tüzet fogják fel utóbb, s őrzik talán nemzedékeken át... - Egy kiadós eső eloltja - kételkedett Oszkár. - Akko Akkorr bevi bevisz szik ik a barl barlang angba ba,, teny tenyér érbe benn őrzik, rzik, de nem nem enge engedi dikk elaludni. Ki tudja, mikor haragszanak meg újra az égi hatalmak, hogy lesújtsanak, és villámjuk tüzet ajándékozzon? - Zavaros! - lett egyszerre kurta szöveg ű Oszkár. - Vagy harag, vagy ajándék. Vagy sújt, vagy gyújt. - Az eredmény szempontjából egyre megy – vontam vállat. - Ha a t űz elalszik, amíg újat nem kerítenek, koplalhatnak, fázhatnak. - Vagy kölcsönkérnek - toldotta meg Oszkár. - Ha jóba jóbann vann vannak ak a legk legköz özel eleb ebbi bi hord hordáv ával al.. De hol hol van van az a legközelebb? Az ember még kevés, ritka és nagyon nagy területre van szüksége ahhoz, hogy élelmét megszerezze. A hordák messze esnek egymástól, s ha nem, akkor harcban állnak egymással a vadászterület birtoklásáért... - Vigasztaljon, hogy az emberiség fönnmaradt. Tudjuk. T udjuk. - A minősítést sítést talán talán hagyju hagyjuk. k. De ezek ezek a szere szerencs ncsétle étlenek nek vagy vagy megfagynak, vagy éhen halnak. Ha csak nyersen nem eszik meg a mamu mamuth thús úst.. t.... Láto Látod, d, ott ott az ágon ágon lóg lóg bel belőle, nyilv nyilván án már elkezd elkezdték ték földarabolni. - Körülbelül három napot és száz métert haladtunk - vizsgálta a tőlem visszamart dobozt Oszkár. - Működik. Talán hazavisz bennünket. - Azt a két szerencsétlent mindenképpen megölik - méláztam. Pedig semmit se tehetnek arról, hogy éppen a tüzükre szálltunk le. Ha mondtak is valami hasonlót a vadászatról visszatérőknek, aligha hitték el nekik. Lemegyek, és feloldozom őket... - s az anorákomért nyúltam. Még szerencse, hogy az éjszakai randevú miatt magammal hoztam. - Nem mégy sehová! - állta az utamat Oszkár. - Megfogadtuk, hogy több dologba nem avatkozunk bele! - Lelkedre vennéd, hogy ezt a két szerencsétlent miattunk öljék meg?! - Nem venném a lelkemre, hogy téged megölhetnek. - No, az rajtad is múlik. Térsűrítéssel, ahogy már csináltuk, merevítsd meg őket! Középen hagyj egy folyosót nekem. Csak elvágom a köteleket - csaptam a zsebemre ellenőrzésül, hogy megvan-e még a bicskám -, és
már már fordu fordulo lokk is viss vissza za.. Legf Legföl ölje jebb bb csin csinál álok ok néhá néhány ny felv felvét étel eltt - és a fényképezőgépem után nyúltam. Ha már elhoztam, használjam is. - Nem érik meg a tavaszt se így, se úgy – ellenkezett még er őtlenül Oszkár, de én magabiztosan magabiztosan feleltem: - Miért ne érnék meg, ha gyújtunk nekik egy jó meleg kis tüzecskét! - Azt nem tudok ezzel - mutatott a dobozra Oszkár. - De én ezzel igen! -húztam el ő diadalmasan a zsebemből a skatulya gyufát. Amikor a taxipénzt kiszámoltam, utána gépiesen zsebre vágtam, s az imént, amikor a zsebemre csaptam, megcsörrent benne. –Te csak bénítsd meg szegény halandókat, s majd Prométheusz lehozza nékik a tüz tüzet, et, miké miként nt azt azt a jobb jobb mito mitoló lógi giák ák meg meg is őrizt rizték ék a hálá háláss utók utókor or számára. - Az utókor lehet hálás - válaszolta fanyarul Oszkár -, de Zeusz a Kaukázus szikláihoz láncolta a nagylelk ű titánt, és bérelt keselyűvel csipkedtette a máját... - Nem kell mindent elhinni - röhögtem föl -, csak amennyi igaz a legendából! Na, utat nekem! Oszk Oszkár ár kiny kinyito itotta tta a tojás tojásaj ajtó tót, t, és a dete detekt ktor ortt a kőkorszakiakra irányította. A horda groteszk pózokba merevedett. Szememhez emeltem a kamerát, és csináltam néhány totált. Azután lebotorkáltam a fagyos sziklák között a platóra. Anorákomat szorosan összehúztam magamon, mert az idei nyár valóban h űvösnek ígérkezett. S ki tudja, még hány ezer utána?! Szoros Szorosan an zsinór zsinórban ban maradv maradvaa a láthat láthatatla atlann alagút alagút vonal vonaláva ával,l, a farakáshoz ügettem. Nem lenne szerencsés, ha a térs űrítő hatáskörébe kerülnék, s én is eleven szoborrá válnék. Igaz, Oszkár el őbb-utóbb kiszabadítana, de elveszíteném a csodatév őt megillető mentességet. S esze eszemb mbee ötlö ötlött tt,, hogy hogy hajd hajdan an nemc nemcsa sakk a mamu mamuto tott etté ettékk meg meg a jószándékú emberek, hanem szükség esetén egymást is. A „szükség" egyaránt jelentett korgó gyomrot és lelki kényszert, hogy az elköltött embertárs jó tulajdonságait is bekebelezzék a húsával... Lehet, ha lenne tüzük, az első ok alapján e sorsra szánnák a megkötözötteket, s ha elkaphatnak, a második alapján engem is. Viszont bizonyos voltam abban, hogy ha sikerül kiszabadítanom a fogl foglyo yoka kat, t, s megg meggyú yújtjtan anom om a mágl máglyá yát, t, hozz hozzáá nem nem nyúl nyúlna nakk a két két balszeren balszerencsés csés tűzőrzőhöz! Sőt, megleh meglehet, et, csodá csodálato latoss menekü menekülés lésük ük végett szentként tisztelik majd őket, s zabálhatják természetes holtuk napjáig a mamuthúst anélkül, hogy bármi ellenszolgáltatást várnának tőlük! No persze, csak ha ismernek valami, a „szent"-hez hasonlítható fogalmat és állapotot. Mivel útirányomba estek, ők nem lehettek bénák. Szemük majd kiugrott kiugrott üregéb üregéből, amikor amikor nyitot nyitottt bicská bicskával val közele közeledte dtem m feléjü feléjük. k. Sose Sose láttak ugyan még olyat, de hihették, hogy kőkés... Elmetszettem a kötelékeket, és azt hittem, felugranak s elfutnak, mint a bolondok - már amíg futni tudnak. De a rémület megbénította őket, et, csak csak fekü feküdt dtek ek és resz reszke kett ttek ek.. Úgy Úgy kell kellet ettt felr felrán ánci cigá gáln lnom om a szerencsétleneket, és legurítanom a máglyáról. Ahogyan földet értek, inaltak volna el már, de akkor meg bekerültek az energianyalábba, és úgy maradtak. De hát ebben már mit sem különböztek társaiktól, s nem kellett tovább aggódnom értük.
Különösen Különösen,, amikor amikor a farakáshoz farakáshoz közelebb közelebb hajolva hajolva tapasztalta tapasztaltam, m, hogy milyen szakszer űen rakták. Alján vékonyabb s szárazabb ágak sorakoztak, legalul pedig taplószer ű, egészen száraz f ű volt az ágak közé bedugdosva, amely egy szikrától is lángra kapna már... Csak nem akarták mégis meggyújtani valahogyan?! Aligha. Mindössze ezzel is, a gondos és alapos máglyarakással is ösztönözni, nógatni kívánták az ég lakóit, hogy kedvük legyen félelmetes csóvá csóvájuk jukat at belev belevetni etni;; amikén amikéntt a varáz varázslá slássa ssall és barlan barlangra grajz jzokk okkal al a vadászat sikerét bűvölték előre maguknak... Nos, az égiek tüstént kegyesek lesznek. Magasra emeltem fejem fölé a gyufát, úgy, hogy aki felém fordulva merevedett meg, az mind láthatta Prométheuszt. Mert ha mozdulni nem is voltak képesek, látni tudtak. Végighúztam a gyufaszálat a skatulya oldalán, a láng föllobbant, és menten el is aludt. Semmi baj, a skatulya félig tele, gyújtsunk meg egy másikat. Óvatosabb voltam, s már markomba vettem a lángot. Dédelgetve vitte ittem m a tapl taplóf ófűig és belé Is kapott. Kicsit megfú egfújtjtaam, majd felegyenesedtem. Néhány perc múlva a nem erős, de kitartó szélben, amely az első gyufalángot elfújta, a tűz életre kapott, s harapdálni kezdte a vékonyabb ágakat. Zsebre tettem a skatulyát, és megint a fényképezőgépet vettem kézbe. Csináltam néhány közeli felvételt is a társaságról, azután egy pillantáss pillantássá! á! meggy meggyőződve arról, hogy a tűz immár mmár nem alha lhat el, el, visszaindultam a hegyre. Oszkár óvatosságból nem oldotta föl az energiát, amíg a tojáshoz nem értem. Beugrottam az ajtón, s akkor megszüntette a térsűrítést. Eltartott néhány másodpercig, amíg magukhoz tértek, s felfogták, hogy ismét mozogni tudnak. Akkor azonban olyan ordításba és táncba törtek ki, hogy zengett tőle a jégkorszak. S mert az iménti halálraítélteket is magukhoz ölelték, elégedetten állapíthattuk meg, hogy jóvátettük, amit, bár szándékunk ellenére, de elrontottunk. Ideje, Ideje, hogy hogy ismét ismét magunk magunkkal kal foglal foglalkoz kozzun zunk. k. Valaho Valahogy gyan an vissz visszaa kellene térni az írott történelembe. 13. Az alku Lehetséges, hogy a hideg id ő járás az időgépeknek sem válik a javára? Pedig se olaj, se víz, se bármiféle látható mozgó alkatrész nincs a tojásban, amely megfagyhatna vagy törhetne. Mégsem mozdul. Pedig már kezdtük kiismerni új szokásait. Lám, a t űzhelyről is siker ikerül ültt lev levennü ennünk nk,, mint int egy egy lába ábas teje tejett, ha for forrni rni kez kezd. Igaz Igaz,, felc felcsü sücs csül ültü tünk nk a hegy hegy tete tetejé jére re,, ami ami nem nem állo állott tt szánd szándék ékun unkb kban an,, és hasznunk sincs bel őle; de ez részletkérdés. A lényeg az, hogy már tudjuk, hogyan mozog. Már persze ha mozog.
Csakhogy minden iparkodásunk cs ődöt mondott. Hiába nyomtuk a gombokat különböző változatokban, se el őre, se hátra, se föl, se le. Semmilyen értelemben sem. Alattunk már gyűlt a kandi nép a nagy mamutlakomára, s időnként föl pislogott a hegytetőre: azon ült a furcsa fehér szikla, amely egy napjárással előbb még nem volt ott, s amely elvette, majd visszaadta a tüzel... De nekünk elegünk elegünk volt a mitológiá mitológiából. ból. Haza akartunk menni. menni. Most már akár akár veszn vesznii hagyva hagyva szegén szegényy Bertus Bertustt is; boldog boldogulj uljon on magába magában, n, ahogyan tud. Mit részletezzem tovább: meg voltunk ijedve! - Sose jutott volna eszembe, hogy egy időgép elromolhat - mondtam némi szemrehányással. szemrehányással. - Ez az egyetlen id őgép - felelte Oszkár. - És ez is még bejáratás alatt. - Náladkor! - kiáltottam. - De honnan tudhatnánk, hogy nálad később nem lett belőle egészen közönséges, hétköznapi járm ű! - Tudnánk róla. Találkoztunk volna velük. - Miért? Hiszen ha valamivel később érkezel, már engem sem találsz itt... Vagyis ott... A találkozás esélye roppant csekély. S még kisebb az, hogy ki kivel találkozik. S ha találkozik egyáltalában, mások megtudják-e valaha... Végtére is, a mi utazásainkról sem tud rajtunk kívül senki! - Legföljebb én - mondta idegesítő géphangján a doboz. - Legf Legföl ölje jebb bb te - hagy hagyta tam m rá. rá. - De most most te is cser cserbe benh nhag agys yszz bennünket! - Nem vagyunk tegez ő viszonyban - állapította meg szenvtelenül a doboz, és nagyon pipa (mérges, dezintegrált etcetera) lettem rá. - Fogd be a száját! - mondtam Oszkárnak, de a doboz nem hagyta magát. - Nem áll módjában - jelentette ki. - Én Dávid vagyok. Mind a ketten felugrottunk volna, ha éppen ülünk; de a belső térsűrítő se működött, hogy láthatatlan széket helyezzen alánk. Bizony csak ácsorogtunk a kih űlt tojás padlóján. - Vége a programnak - suttogta sápadtan Oszkár. - A professzor... Akiről beszéltem neked... - Hogy kerül ide?! - Seho Sehogy gy - mond mondta ta egyk egyked edvvűen a doboz. - Csak éltem a gyanúperrel, hogy Oszkár nem nyugszik, és megint elviszi a tojást. Lám: a laboratórium üres. - Elakadtunk - vallotta be Oszkár. - Tudom - felelte a tudós. - Én állítottam meg a gépet. Kikapcsoltam az energiát. - Ezt nem teheti velünk! - kiáltottam, s nem törtem a fejemet azon, hogyan tudja áthidalni az id őkülönbséget és kapcsolatba lépni velünk. Ha létezhet időgép, miért ne lenne lehetséges ez is?! - A jégkorszakban vagyunk. Itt veszünk! - Ha nem lépek közbe, bizonyosan - hangzott a válasz. - Tess Tessék ék neke nekem m megb megboc ocsá sáta tani ni - esde esdeke keltlt Oszk Oszkár ár,, mint mint egy egy kisgyerek, noha már egy esztendővel idősebb volt nálam. - Soha többé nem teszem...
- Ha egyáltalában életben maradsz, amikor visszatérsz. Elfeledted a betegségedet? - Nem. De elmúlt. - Most nagyobb időtávra kerültél, s ezzel nő a veszély. A barátod nem lett beteg? - Kutya bajom sincs - feleltem dacosan. - Nem is volt. - Valószínűleg a középkori apródnak sem - mondta komolyan a tudós hangja a dobozból. - Elemeztem az esetet, ahogyan Oszkár elbeszélte. Egyedül ő tért vissza ugyanarra az időpontra, amelyből eltávozott. Az apró apródd köze közell két két napp nappal al kés később érkeze érkezetttt haza haza a saját saját távozá távozásán sának ak időpontjához mérten. Ön, fiatalember, szintúgy jó félnapi késéssel, az eltávo eltávoztá ztátt követ követő hajn hajnal alon on.. Ez ment mentet ette te meg meg mind mindke kett ttej ejük üket et a rosszulléttől. Ez az idő kes keszo zonb nbet eteg egsé sége ge:: a szerv szervez ezetn etnek ek akklimatizálódnia kell, és ki kell egyenlítenie a sehol sem kimutatható, mégi mégiss megé megéltlt időtarta tartamo mot. t. Nem Nem szük szüksé sége gess hozz hozzáá azon azonos os idő, de valamennyi kell. Egyiknek két nap, a másiknak fél nap adódott rá, és elegendő volt. Oszkár erről nem tudott. - De professzor úr sem - mondta szemrehányóan Oszkár. - Én sem - ismerte el Dávid. De mindjárt hozzátette: - Igaz, nem is bíztalak meg azzal, hogy kipróbáld. - Ha segíteni tetszik, annyi időt kések, amennyi kell! - Valamennyi kelleni fog. Mert a betegség viszont annál er ősebben jelentkezik, minél messzebb messzebb mégy vissza az időben. - Ml nem akartunk ennyire elszaladni! - védekeztem. - Csak Bertust akartuk kiváltani. De a tojás elromlott... - Nem romlott el. Átalakítottuk. - Vettük észre! - Semm Semmitit se vette ettete tekk észr észre! e! - A tudó tudóss inge ingerü rültltsé sége ge csup csupán án a tegezésből derü derültlt ki, ki, a géph géphan ang, g, amel amelyy a dobo dobozzból ból közv közvet etít ítet ette te,, szenvtelen maradt. – Legföljebb azt, hogy a gép a térben is mozog. - Már tudjuk, hogyan - feleltem. - Nem volt nehéz rájönni! - Gratulálok. - Mégis tud gúnyolódni? - Ha visszaadja az energiát, már itt se lennénk! - Ha nem veszem el, meglehet, már sehol se lennél. Ne feledd, hogy arra túlszaladhatsz az időn, akár a harmadkorig, de el őre nem lépheted át a saját korodat, mert elenyészel! - Nagyon jól tudom. Eszem ágában sem volt! - De a gép elhozott volna, ugyanúgy, ahogyan visszafelé is tovább vitt, mint szándékoztál jutni. A gép gyorsabb lett. - Tapasztaltuk azt is. - Kevés, érteni kell. Ezért volt könnyelműség, hogy Oszkár ismét ellopta. Noha tudta, hogy foglalkozunk vele. - Ami történt, megtörtént. Hazasegít, vagy sem? - Szemtelen vagy, s alighanem azért, mert jól vág az agyad: tudod, hogy ha csak én nem megyek utánad, sohasem találkozhatunk. - Ahhoz is előbb vissza kell juttatni ezt a járművet... - Úgy bizony. Most pedig jól figyeljetek: Oszkár programpaneljét ne használjátok! A gépet ugyanis úgy korrigáltuk, hogy az ezeresztendősnél hossz hosszabb abb távú távú progra programok mok esetén esetén tízsze tízszeres res sebess sebességg éggel el halad haladjon jon.. Oszkár paneljén te kétszáz évre vagy programozva t őlünk. A gép ezt az
utat pontosan teljesítette. De tőled Bertus, néhány év híján, kétezer esztendő távolságra esik. A gép az ezres nagyságrendet érzékelve a programban programban,, önműködően tízsz tízszere eress sebes sebesség ségre re állt, állt, s kett kettő helyett húszezer esztendővel röpített vissza benneteket! Ugyanannyi menetid ő alatt... Ez hát a megfejtés! Végigszaladt a hátamon a hideg! Így valóban könnyen megeshetett volna, hogy eltévedünk ötven-hatvan esztend őt ügyetle ügyetlens nségü égünk nkben ben és tudatl tudatlans anságu águnkb nkban, an, s ha egyálta egyáltaláb lában an élve élve úszo úszom m meg, meg, viss vissza zaté térn rnii talá talánn a sajá sajátt napj napjai aimb mbaa még tudn tudnék ék,, de visszafiatalodni nem! - Mire volt ez jó? - kérdeztem elfulladva. - A tojás kísérleti gép. S nem játékszer – válaszolta röviden Dávid, és sajnos, igaza volt. Folytatta: - A további veszedelmek elkerülése végett most pontosan követitek az utasításaimat, s mindkettőtöket a helyére juttatom. - Köszönjük - feleltem, s mert agyam közben teljes kapacitással működött, én is folytattam: - De ha már így alakult, és biztos kezekbe jutottunk, nem lehetne mégis Bertusnál Bertusnál megállni és kiváltani őt? - Először is ne hízelegj. Másodszor pedig nem lehet. - Vagy lehet, de ön nem óhajtja. - Így is mondhatod. - De mi szeretnénk... És most már tudjuk is, hogy mire vigyázzunk... - Elvettem a hajtóerőt! - Az Igaz. De anélkül haza se mehetünk. Előbb-utóbb vissza kell adnia. S akkor megállhatunk... Vagy ön onnan, a laboratóriumból a távot is irányítani tudja? Nem érk érkezett válasz. Az elevenébe talá aláltam. Az időgép energetikailag a laboratóriumhoz volt kötve, már kapcsolatot is tudtak teremteni vele, de a távirányítás még nem ment. - Végtére ott is maradhattok - jött végre a szöveg. - A mamuthús ehető, ha rágós is. Különben nem maradt volna fönn az emberiség. Ó, hát ijesztget a professzor úr? Megcsóváltam a fejemet, noha ezt nem láthatta. - Persze hogy maradhatunk - feleltem. - De marad a tojás is. Tessék mondani: nem fog hiányozni? - Ez közönséges zsarolás! - sziszegte a doboz. - Csupán egy baráti kötelezettség teljesítésének vágya. Mondhatni, becsületbeli ügy. - De veszélyes! - Ezt a kockázatot vállaltuk. S nem mindegy, hogy ez a tojás mikor vész el, ha elvész: húsz vagy csak kétezer év távolában? Megint némi szünet következett, majd egy megjegyzés: - Ha sikerül visszatéríteni téged a huszadik századba, megkereslek... - Köszönöm. Tessék megengedni, hogy bemutatkozzam... - Ne, ne, ne! - vágta vissza tüstént a doboz. Majd kis szünet után hozzát hozzátett ette: e: - Megleh Meglehet, et, mire mire pályád pályádat at befuto befutod, d, lesze leszell valak valaki.i. Olyan Olyan ember, akinek nem csupán a sírja őrzi a nevét. Fennmarad másutt is. Talán még lexikonokban Is. Ne kívánd t őlem, hogy ha tudom a teljes nevedet, ne nézzem meg tüstént, mi lett bel őled, s meddig éltél. Ma pedig már tudom, nem találkozhatom veled úgy, hogy e tudatból ne
áruljak el valamennyit. S belátod, hogy ez lehetetlen. Jósolni csak addig szabad, amíg az megbízható áltudomány. Asztrológusok és tenyérjósok pénzcsináló eszköze a hiszékeny emberek pénztárcájának kiürítésére. De aki valóban ismeri a jövőt, annak hallgatnia kell. A következmények beláthatatlanok lennének. Hiszen ezért is tartjuk zár alatt az id őgépet. Ne mutatkozz be, és bonyolítsátok le azt az átkozott Bertus-ügyet. Csak minél gyorsabban és simábban! - Köszönjük, professzor úr! -mondtam elszoruló torokkal. t orokkal. - Nincs mit. Megadom a géphez az új paramétereket, tápláljátok be a dobozba. És sok szerencsét! A tojás ismét életre kelt. Elhelyezkedtünk a láthatatlan párnákon, és míg lent lent pihené pihenésre sre kész készül ülődött a zabálá zabálástó stóll elnehe elnehezül zültt horda, horda, bízó bízó tekintetünket a kétezer éve múlt jövőbe vetettük. 14. A tojás bosszúja - Itt a hegytetőn mégsem mégsem marad maradhat hatunk unk!! Egyrés Egyrészt, zt, mert mert már egy őrtoron rtoronyy áll(ni áll(ni fog) fog) rajta, rajta, másrés másrészt zt még valame valamely ly írástu írástudó dó rabsz rabszolg olgaa feljegyzi, és az utókor törheti a fejét... Aggodalmam és okoskodásom teljesen ésszer ű volt. Szerencsére, mint ez Dávid eligazításából kiderült, a tojás javításaik után nem csupán gyor gyorsa sabb bb lett lett,, hane hanem m sokk sokkal al ügye ügyese sebb bb is. is. Hama Hamarr kita kitanu nultltuk uk a hely helyvá váltltoz ozta tatá táss fino finoma mabb bb móds módsze zere reitit,, s már már csup csupán án a szok szokás ásos os következő lépé lépéss marad maradtt hátr hátra: a: hogy hogy az elmé elméle letet tet a gyak gyakor orla latb tbaa is átültessük. Úgy döntöttünk, hogy a tojást félúton a város és az amfiteátrum közé hely helyez ezzü zük, k, a mez mezőre. re. Igaz Igaz,, ott ott megl megleh ehet etősen sze szem előtt lesz lesz,, de mégsem annyira, mint a hegytetőn. S jelenléte jelenléte elkerülhetetlen elkerülhetetlen.. Csupán Csupán egyet tehetünk: mielőbb lebonyolítani a vásárlást, biztonsággal szélnek ereszteni Bertust, és azután uzsgyi, haza! Nekem ugyan lett volna még útközben némi elintéznivalóm, de jobbnak véltem, ha egyelőre nem nem emle emlege gete tem m bará baráto tom m s a talá talánn hallgatódzó tudós el őtt. Majd ha sor kerül reá, előállok vele... Irány a jövő! - mondtuk tehát a zord jégkorszakban, s a megfelelő ujjgyakorl ujjgyakorlatoka atokatt elvégezv elvégezve, e, tojásunk tojásunk áttetsz áttetszővé vált változ oztat tatot ottt falán falán túl túl hamarosan megpillantottuk a provinciális, mégis gondosan kikövezett utac utacsk skát át,, amel amelyy a város árostt az amfi amfiteá teátr trum umma mal,l, illet illetve ve azza azzall a főúttal összekötötte, amelynek utódján még a mi jövőnkben is forgalom lesz. Utób Utóbbi bi a kor kor néps népsűrűségéhe ségéhezz mérten mérten,, most most Is élénkn élénknek ek bizony bizonyult ult.. Fegyveres rómaiak és batyukkal megrakott helybéli parasztok siettek dolguk után. Az irdatlan csomagokkal terhelt öszvérek között egy-egy gyaloghintó is feltűnt. Az izmos rabszolgák előkelő tisztviselőket vagy gazdag keresked őket cipeltek sebes ligetessel. Kiss Kisséé megl meglep epet ettt benn bennün ünke ket, t, hogy hogy reán reánkk jófo jóform rmán án ügye ügyett sem sem vetettek. Némelyikük pillantása ugyan reánk esett, de menten tovább sikl siklot ottt is. is. Azut Azután án rájö rájött ttün ünkk érde érdekt ktel elen ensé ségü gükk okár okára. a. A róma rómaia iakk tudvalevően az orszá országut gutak ak mellé mellé temetk temetkezt eztek. ek. Minden Minden nagyob nagyobbb és híresebb római utat a Köztársaság, majd a Birodalom neves polgárainak
síremlékei szegélyeznek. A vidéki utakét pedig a helybéli nagyságoké. Közöttük állottunk mi is. Szép, fehér, sima tojásformára faragott k ő, nyilván a napokban állították föl, azért nem látták előbb. De hisz még a felirat és az elhunyt képe sincs rávésve... No, majd jön a kőfaragó! - Lehet Lehet ezt ezt a bigyó bigyótt (eszkö (eszközt, zt, time-ma time-match tchot ot etcete etcetera) ra) forga forgatni tni?? kérdeztem. Hogy az útnak háttal legyen a kijárat? Mégiscsak különös lenne, hogy a halott kisétál belőle! - Úgy állunk - mondta Oszkár. - Nálad a pénz? Sporttáskámra ütöttem. Mivel úgy döntöttünk, hogy egyedül megyek. Valóban gyorsan és zajmentesen kívántuk lebonyolítani az ügyletet, s ennyire emberközelben nem szívesen hagytuk magára a tojást. Csup Csupán án egy egy gond gondun unkk mara maradt dt.. Meny Menyhé hérte rtett sajá sajátt jól jól felfo felfogo gott tt érdekéből erre az útra nem hoztuk már el, viszont egyedül ő tudott közülünk latinul. Szereposztásunkban ugyan ő volt a patrónusunk is, de ezt kimagyarázhattuk azzal, hogy oly alantas feladat lebonyolítására, mint egy rabszolga kiváltása, nem fárad maga; azért tart clienseket, hogy azok intézzék el helyette. Csak hát néma cliensnek ki érti szavát? A megoldást Oszkár hozta magával: két apró gombot halászott el ő a zsebéből. - Egyiket a blúzodra t űzöd, a másikat a füledbe dugod - mondta. Húsz Húsz kilomé kilométer ter távols távolsági ágigg jól hallju halljukk egymá egymást, st, sőt, amit amit tízmét tízmétere eress körzeten belül mások mondanak, azt is. Most különösen, hiszen még senki senki sem zavar zavarja ja a légkör légkört... t... Összek Összekötö ötöm m a doboz dobozza zall is, amely amelyet et tolmácsolásra állítok. Másodpercek alatt minden válasz a füledben lesz latinul. Legföljebb azt hiszik majd, hogy megfontoltan beszélsz. - Mindig megfontoltan beszélek - igazítottam ki. - Ezután legfeljebb lassan fogok beszélni. No, nyisd ki az ajtót, és ne kívánj szerencsét! Azér Azértt megö megöle leltü ltükk egym egymás ást, t, s alig aligha hane nem m közb közben en mind mindke kett tten en elcs elcsod odál álko kozt ztun unkk egy egy kiss kissé, é, hogy hogy ily ily rövi rövidd Idő alatt alatt (?!) (?!) menn mennyi yire re összen őttünk... De nem szóltunk róla egy szót sem. Kiléptem a rétre, megkerültem a tojást, és az úton, a járókelők közé vegyülve, elindultam a gladiátorkaszárnya felé. A bejárat még mindig ott volt, ahol majd nyomait a ferde napsütés felfedi. Akadálytalanul léphettem be, s egy őgyelgő szolgától minden tolmácsolás nélkül megkérdeztem: - Domine lanista? Meg sem lepődött, hogy fölöttébb parlagias a nyelvezetem; nyilván a helybéliek sem irodalmi latinsággal kommunikáltak. Szó nélkül a ház belseje felé mutatott, s én otthonosan elindultam, A lanistát a gyakorlóudvar oszlopsorának árnyékában találtam. Ott hűsölve figyelte a tréninget. Menten fölismert, de semmiféle öröm sem látszódott az arcán, pedig tudhatta, hogy pénzt hoztam! - Üdvö Üdvözzölle öllek! k! - mond mondta tam, m, a füle fülemb mben en bújó bújóra ra füle fülelv lve. e. - Ur Uram am megbízásából jöttem a gladiátorért, ahogyan megegyeztetek. Nálam az ára. A lanista sajnálkozva ingatta a fejét. - Vidd vissza, és mondd meg az uradnak, hogy a gladiátor már elkelt. Megfordult körülöttem a világ. - De hisz megállapodtunk! A lanista széttárta a karját.
- Sajnálom, de aki előbb jön, és előbb fizet... - S ki volt az? - kérdeztem, noha előre tudtam a választ. - Őméltósága a prokonzul, Gaius Atticus – felelte savanyú képpel a lanista. - Még az este érte küldött, mondván, hogy azért a gladiátorért, aki az ő germán germánját ját képes képes volt volt legy legyőzni, zni, semm semmii pénz pénztt nem nem sajn sajnál ál.. Beláthatod, hogy a prokonzul ajánlatának a magamfajta szegény és megvetett mutatványos nem mondhat ellent. Vajon életben van-e még egyáltalában Bertus?! A szegénységről vitatkozhattunk volna, de azt felfogtam, hogy a társ társad adal almi mila lagg kéts kétség égte tele lenü nüll lené lenézzett ett glad gladiá iáto torp rpec ecér ér a prov provin inci ciaa mindenható urának aligha mondhatott ellent. - S mindjárt el is vitette? - kérdeztem. A lanista szó nélkül rábólintott, s bennem újabb gyanú támadt. - Talán már maga is útra kelt, vissza, a székvárosba?! - tettem hozzá. - Nélküled nem - lépett elő az oszlopsor takarásából az a katonatiszt, aki aki anna annakk idej idején én Bert Bertus ustt elka elkapt ptaa fenn fenn a hegy hegyen en.. S mögö mögött ttee a két két fogdmeg is feltűnt megint. - Bár uradat vártuk, de majd te megmondod, hol találjuk őt is - folytatta, s a kijárat felé Intett. – Indulás! A lanista elfordult, mintha semmi köze sem lenne a dologhoz, s ezen nem volt mit csodálkoznom. Hiszen ő is jól tudta, hogy ez esetben többről van szó, mint egyszer ű rabszolg rabszolgavásá avásárról. rról. S mert korábban korábban tapasz tapasztalt talta, a, hogy hogy mi sem sem vagyu vagyunk nk egész egészen en tehete tehetetle tlenek nek,, szíves szívesen en kima kimara radt dt abbó abbóll az élmé élmény nybből, hogy hogy a kétes kétesély élyes es néze nézete teltltér érés ésbe be belekeveredjék. De valóban tehetünk még valamit? Ahog Ahogya yann a marc marcon onaa kato katoná nákk közö között tt kifel kifelé, é, majd majd a váro váross felé felé masíroztam, nem tűnt túlságosan biztatónak a helyzetem. Oszkár a fülembe dalolta: - Ha a tojáshoz értek, kicsit szakadj el tőlük. Kimerevítem őket, és te simán belépsz a nyitott ajtón. - És Bertus? - súgtam vissza. - Mi mindent megtettünk érte! - Majdnem mindent - feleltem. - De addig nem hagyhatjuk sorsára, amíg amíg van remény remény... ... Azonk Azonkívü ívüll velem velem ne szúrj szúrjon on ki (minde (mindenn korban korban érthető kifejezés) egy nyavalyás ókori hapsinger! (Ez is.) És ne röhögjön a markába... - Szinkronb Szinkronban an vagyunk - felelte felelte kurtán kurtán Oszkár, Oszkár, és ehhez sem kellett tolmács. - De légy nagyon óvatos! - Mindig óvatos vagyok - feleltem, de ez annyira nem felelt meg pillanatnyi helyzetemnek sem, hogy a barátom válaszra sem méltatta. Így értem el, szoros kísérettel a prokonzul rendelkezésére bocsátott vill villát, át, amel amelyb ybee tegn tegnap ap még még szív szíves esen en láto látott tt vend vendég égké ként nt járt jártam am,, a ház házigaz igazda da aszt asztal alán ánál ál ebéd ebédel elte tem, m, s a ház házikis ikisas assz szon onny nyal al együ együtt tt fürödtem... Hiába no, a szerencse forgandó; bár ez legfeljebb engem lepett lepett meg, meg, a kapus kapus azonba azonbann hozzá hozzász szokh okhato atott, tt, mert mert rezze rezzenés néstele telenn arccal engedett be kíséretemmel a házba. A ház urát a tablinumban, azaz éppen abban az ebédl őben találtuk, amel amelyn ynek ek aszt asztal alán ánál ál volt volt szere szerenc ncsé sém m heve heveré rész szni ni a mina minap. p. A tisz tisztt jelentett, és Gaius Atticus elkomoruló arccal arccal hallgatta.
- Tehát csak az egyiket fogtátok el - mondta. - Te hoztad a pénzt? kérdezte tőlem. Merészen és gőgösen válaszoltam. - Csak nem ezért éltél vissza hatalmaddal és fogattál el? Lehetséges, hogy Róma prokonzulja rablóvá süllyedjen? Megmo egmozzdult dult,, de azután tán tar tartóz tóztatt tattaa magát agát.. Vég Végtére ére is az amfiteátrumban történtek megfontoltságra intették, ha most fölényben érezte is magát. - Ha urad tudná, hogy így merészelsz beszélni velem, megkorbácsoltatna - mondta. - Nem vagyok rabszolga! - vágtam vissza. - De még azzá lehetsz - felelte. - Patrónusod hol van? - Nem hatalmazott föl rá, hogy erről is beszámoljak. Legyintett. - Majd megkeressük. Négy cohorsom van. Nem bújhatott a föld alá. - Nincs jogod letartóztatni engem - mondtam. - Mihez van jogom, nem te írod elő. A jog Róma. Itt én vagyok Róma. Következőleg én vagyok a jog. - És mi a vád? - Több gyanús körülmény a tegnapi luduson. Annak a munusnak nem így kellett volna végződnie. Csalás volt. - Akko Akkorr miért miért vásár vásárol olta tadd meg meg pénz pénzér értt a glad gladiá iáto tort rt?? Miér Miértt nem nem tart tartóz óztat tatta tadd le őt is? is? Ha csal csalt, t, már már rége régenn keres ereszztre tre kell kellet ettt voln volnaa feszítened! Szándékosan provokáltam, de nem ugrott be. Sőt nevetett. - Majd bolond leszek egy ilyen jó és értékes gladiátort kivégeztetni! Különben is nem ő manipul manipulált ált.. Vele Vele manipu manipulál láltat tatok. ok. Nincs Nincs okom okom a lanistát ellenségemmé tenni ebben a tartományban. És ötezer arany még nem vág a földhöz. - Hogyan manipuláltunk vele? - erőltettem tovább. - Majd elmondod. - S ha nem? Őszintén csodálkozott. - Arra még nem volt példa! - felelte. - Patrónusom vár, s a hatalma nagy. Ha nem térek vissza, számon kér rajtad. - Rómán ómánál ál ninc nincss nagy nagyob obbb hata hatalo lom m - mond mondta ta gőgösen, gösen, majd majd türe türelme lmetltlen enül ül hozz hozzáte átette tte:: - Elég Elég volt volt a fecse fecsegé gésb sből. Csuk Csukjá játo tokk a másikhoz! - Közbelépjek? - súgta fülembe f ülembe Oszkár, s én visszasúgtam: - Még ne... Előbb tudni szeretném, mi van Bertussal... Közben már megragadták a karomat, s a peristyliumon át a ház hátsó traktusába cipeltek. Azt hittem, valami föld alatti börtönbe vetnek, de a ház nem volt alápincézve. A gazdasági udvar egy kamrájába löktek be, s a durva fagerendákból rótt ajtót rám csukták. Zárja nem volt, de keresztrúdját úgy rögzítették, hogy a végét belülről nem lehetett elérni, s gyakorlatilag lakat alatt voltam. Hunyo Hunyorog rogva va néztem néztem körül körül a félhom félhomály ályban ban,, s megpil megpillan lantott tottam am a sarokban guggoló Bertust. Egykedv űen ült ott, nyilván sorsa nagyobb türelemre szoktatta.
- Bertus rab? - kérdeztem, fölöslegesen, hiszen a helyzet önmagáért beszólt. S mi más voltam én? - Rab - mondta, és bólintott. - Pel pej vele - biztattam, és a vállára tettem a kezem. - Héon Héon - vont vontaa meg a vállá vállát, t, és én Oszk Oszkár ár izga izgato tott tt sutto suttogá gásá sátt hallottam meg a fülemben. - Most mi van?! Hol vagy? Kivel beszélsz? - Becsuktak egy fészerbe, és itt találtam Bertust - válaszoltam, és semmi kedvem sem volt suttogni. A gladiátor csodálkozva nézett föl rám, nem értette, kivel beszélek. Neki is hiába magyaráztam volna. S kedvem se volt volt hozz hozzá. á. Foly Folyta tatta ttam: m: - Ezen Ezenkí kívü vüll egye egyellőre ninc nincss vesz veszély ély.. De ismered a helyzetet. Megvásárolni őt már nem lehet, ki kell szabadítani. - Téged kell kiszabadítani – mondta józanul Oszkár. - Most ne béníts le senkit - válaszoltam -, mert ki nyitja ki az ajtót? Kívülről van bezárva. - Ideje lenne hazamenni - sóhajtott Oszkár, amiben kétségtelenül igaza volt, csak a legalkalmatlanabb pillanatban mondta ki. - Várjuk ki az estét! Addig csak eszembe jut valami. És sötétben kisebb az eshetősége annak, hogy valaki kupán vág, ha ki akarok sétálni a házból. Már persze ha ebből a kuckóból kijutok. Többel, okosabbat egyikünk se tudott mondani a másiknak. Bertus szintúgy hallgatott. Neki alighanem nagyobb gyakorlata is volt benne. Alkonyattal mozgás támadt az udvaron. Nagy nyikorgással eltolták a reteszt, és az ajtó feltárult. Egy rabszolga állt kívül, kezében két fatállal; nyilván a vacsorát hozta. Ez némileg megnyugtatott, mert akit váratlanul el akarnak tenni láb alól, annak miért adnának vacsorát? Bár ki tudja, hátha éppen ezért? Amint azonban az ajtóhoz léptem, a rabszolga mellett nem csupán egy őrző katonát pillantottam meg, hanem mögöttük még két alakot: Tulliát és egy fáklyatartó rabszolganőt. A prokonzul lánya elvette a fáklyát, és belépett a kamrába. - Elmehettek! - szólt a többiekre. A szolgák elkotródtak, de a katona nem. - Őrködnöm kell! - mondta. - Tedd! - hagyta rá Tullia. - De az ajtót rám ne zárd! - Annál inkább - felelte bizalmatlanul a katona. S a maga szempontjából nem ok nélkül, mert tüstént a mikrofonba súgtam: - Hallottad? Amíg itt van, nincs lakat rajtunk... - Helyes - felelte Oszkár. - Már tudom, mit teszek. Semmin se lepődj meg! Kezemben tartottam a tálat, benne valamilyen kásával, de nem nyúltam hozzá. Bertus, aki nálam jobban volt idomítva, enni akart, de megfogtam a kezét. Mielőtt szólhattam volna, Tullia megelőzött. - Attól tartasz, hogy mérgezett? - kérdezte. – Nem kell félned. Apám nem ölet meg. Szüksége van rátok. - Egyszerűen csak jobbhoz vagyok szokva - feleltem, és letettem a tálat a földre. - Mit akarsz tőlünk? - Te vagy vagy ilye ilyenn osto ostoba ba,, hogy hogy besé besétá táltltál ál a csap csapdá dába ba,, vagy agy a patrónusod olyan okos, hogy el se jött?
- Szemlélet kérdése - mondtam. - Én csak meg szerettem volna vásárolni a barátod szabadságát. De apád megel őzött. A többiről már nem tehetek. - Vásároltad volna meg tüstént! - toppantott a lány. - Vagy azt hitted, Gaius Atticus futni hagyja Bertust?! - Egyi Egyikü künk nk sem sem szal szalad adgá gáll enny ennyii kész készpé pénz nzze zell a zseb zsebéb ében en mentegetődztem. - Előbb el kellett menni a bankba érte... - Üres fecsegés! - dühöngött tovább. - Most hogyan segítek rajtatok? - Szeretnél segíteni? - Őrajta igen - mutatott Bertusra, aki még mindig a sarokban guggolt, és semmi hajlandóságot nem mutatott arra, hogy felálljon. Azt hiszem, kissé sokkos állapotba került, amikor a nehezen és számára némileg szintén szintén érthetetlen érthetetlenül ül kivívott kivívott szabadság szabadság kapujából kapujából újabb újabb és mélyebb mélyebb rabságba vettetett. - Velem ne is törődj - hagytam rá. - De őrajta hogyan segítesz? - Ő nem fogoly - felelte. - Ő csupán rabszolga. Ha magammal viszem innen, a katona nem merhet ellenkezni velem... - Prób Próbál áldd meg! meg! - hall hallats atszo zott tt a hátu hátunk nk mögül mögül.. Megf Megfor ordu dultltam am.. Az ajtóban Galus Atticus állott. - Már Már rége régenn gyan gyanús ús neke nekem, m, Tull Tullia ia - foly folyta tatt ttaa a prok prokon onzu zull olya olyann nyájasan, hogy a hideg futkározott t őle a hátamon -, hogy valami közöd lehet a gladiátorhoz. De bizonyíték nem volt rá a kezemben. Köszönöm, hogy most magad mondtad el. - Nincs mit titkolnom! - vetette föl a fejét a lány. - Tetszik nekem a gladiátor! Nemrégen még tábornok volt, és Rómában a vendéged! - Hiszen éppen ez az - mondta a prokonzul. – Egy gladiátorral úgy szórakozol, ahogyan kedved tartja. De ha egy ellenséges tábornokkal adod össze magad, az hazaárulás. - Békülj ki vele! - Ezt a szenátusnak mondd, ne nekem. Máskülönben én mit mondok a szenátusnak, ha maga elé rendel? Ha megkérdezi, mi részem van a lányom szőtte összeesküvésben?! összeesküvésben?! - Badarság! - kiáltott Tullia, és az apja bólintott. - Itt. De Rómában a halál. Hátrafordult, és intett az udvaron álló katonáknak. -Tegyétek a lányt egy másik kamrába, és zárjátok jól rá is az ajtót! Tullia felsikoltott, és hátrább lépett. - Ezt velem nem teheted! - kiáltotta, és Bertus hirtelen felállt a sarokban. - Oszkár, hallod?! - ordítottam én is. - Hallom és jövök! - hangzott élesen fülemben a válasz. A prokonzul félreállott az ajtóból, a katonák benyomultak, Bertus maga mögé tolta a lányt, és én kiáltani akartam, hogy ki ne gyere a tojásból, Oszkár, amikor megrendült a föld, és félelmetes dübörgéssel összed őlt a villa egyik oldala. A peristylium közepén, a fáklyák r őtes fényében ott magasodott a tojás. Nehéz utólag rendet és sorrendet raknom az egyszerre és hirtelen lezajl lezajlott ott esemé eseménye nyekbe kben. n. A leomló leomló falakb falakból ól vastag vastagon on felsz felszáll állóó por, por, a romok alá kerülők sikoltozása és jajveszékelése, a pánikba esett többiek
vad ordítozása és menekülése egybeolvadt. Aki el őtte semmit se látott, az azt hitte, hogy valóban a föld reng; aki látta, amint a hatalmas, fehér, tojás alakú szikla a föld fölött úszva mind gyorsabban közeledik, az eltakarta a szemét, s csak arra nyitotta föl, amikor elérte az épületet, s megtorpanás nélkül áthaladt rajta. Úgy tetszett, mintha hozzá sem érne, s mégis a fal előtte beszakadt, az épület kártyavárként omlott össze. Ahogyan mondani szokás: mint kés a vajon, úgy haladt át minden útjába esőn a tojás, leomlasztva portált, oszlopot, falat, eltaposva bútort, szobrot, virágot, szökőkutat, embert. S megállt előttünk, a peristylium közepén. Félig vakon a portól, s fuldokolva a füstt ől, hiszen már nem csak a fáklyák égtek, hanem a feldőlt mécsesek, eltaposott tűzhelyek nyomán minden, ami gyúlékony volt, kirohantunk a szűk kamrából. A tojá ojás nyitott ajta jtajában Oszkár állt, és vadul intege egetett. tt. Odarohantam, beugrottam, majd megfordultam. - Bertus! - kiáltottam. - Ide! Ide! Bertuuus! Hiába ordítoztam azonban, Bertus elt űnt a zűrzavarban. Talán Tulliát menti?! De a kavargásból egyszerre kibontakozott a lány, aki szintén a gladiátor nevét kiáltozta, s hogy megpillantott engem az ajtóban, felém rohant. - Bertus! -sikoltozta ő is, s én nyújtottam felé a kezemet, de mielőtt elérhettem volna, hirtelen fölbukott. Hátá Hátábó bóll egy egy tőr ezüs ezüstö tözö zött tt nyele nyele állo állott tt ki. ki. S mögö mögötte tte tébo téboly lyul ultt tekintettel Gaius Atticus tűnt föl. Magánkívül volt, s hogy földre zuhanó lánya mögött én bukkantam föl, immár fegyvertelen kézzel nekem rontott, hogy torkon ragadjon. Ösztönösen hátráltam, de ő jött utánam, s már bent volt a tojásban. Hatalmas, kövér és erős teste szinte elfedett, képtelen voltam lerázni magamról. - Oszkár... Segíts! - lihegtem fulladozva, s Oszkár megnyomta a gombot. A tojás másodpercenként százesztend ős sebességgel meglódult, és a rám boruló árnyék azonnal szertefoszlott. Mire feltápászkodtam, már csak néhány csontszilánk, koponyatet ő és ruhafoszlányok hevertek a padlón. Semmi több. - Sajnálom - suttogta halálsápadtan Oszkár, és lefékezte a száguldó időgépet. - Nem lehettem mást... De hát mit tett?! Mi történt voltaképpen? Mielőtt Dávid Dávid elmagy elmagyará arázta zta volna volna nekünk nekünk az átalak átalakíto ítotttt időgép működését, nem tudtuk a térben megmozdítani, ha egyidejűleg nem mozgott az időben is. De megfelelő kapcsolással erre is nyílt lehetőség, mert ugyan a kett ő változatlanul együtt mozgott, de az id ő mindig halad, következőleg a tojást a látszólagos jelenben is irányítani lehetett egyik helyről a másikra. Oszkár a veszélyhelyzetben nem talált jobb megoldást, mint azt, hogy erőszakkal szabadítson ki. S mivel más fegyver nem volt velünk, a tojást használta annak. Elindult vele a villa felé, s nem sejtve bár, hogy mi lesz a következménye, nem állt meg a falak el őtt. Bízott abban, hogy
a tojá tojáss sért sérthe hete tetle tlen, n, és ha szilá szilárd rd felü felüle lett ttel el talá találk lkoz ozik ik,, anna annakk kell kell engednie! Így is történt. A tojás áthaladt az épületen, elsodort és letaposott minden útjába esőt. A többi ebből következett. A prokonzul egy másodperc alatt leélte életét, s már el is porladt. Nem akartuk megölni, maga választotta sorsai. S nem is öltük meg: betelt az ideje... Aligha ő volt az egyetlen államférfi a római birodalom történetében, aki nyomtalanul eltűnt a barbárok földjén! Való igaz: és Bertus? Nyilván élt a kínálkozó egérúttal, és menekült. Talán sikerült is neki. A teljes zűrzavarban ás felfordulásban ugyan ki törődött volna vele?! Mi megtettük érte, amit tehettünk, s ha nem is úgy, ahogyan terveztük, de elhoztuk neki a szabadulás lehet őségét. Hogyan élt vele, hogyan sikerült élnie vele, már így se, úgy se rajtunk múlott. Mi csak szerencsét és boldogságot kívánhattunk volna neki. S kívántunk is, utólag s távolból! De honnan? Hol, merre, és főként: mikor járhatunk? Oszkár kissé borzongva a maradványokra mutatott. - Ezt nem vihetjük haza... Valahogyan meg kellene szabadulnunk tőle. De hisz ez éppen kapóra jön! Nem kell kérnem, rábeszélnem, hogy azt azt a bizo bizony nyos os kívá kíváns nság ágoma omatt még még telj teljes esít ítse se!! A prok prokon onzu zull utol utolsó só cselekedeteként lehet őséget kínál hozzá... Őérte különben nem éreztem sajnálkozást, és megrendülést sem miatta. Csak azt kapta vissza, amit valószínűleg nekem szánt. S az aligha lett volna annyira fájdalommentes, mint az Ő vége... - Ó, róla róla én szív szíves esen en gondo ondosskodo kodom! m! - mond ondtam tam fap fapofáv ofával al Oszk Oszkár árna nak. k. - Fölv ölvisze iszell az als alsó várba árba,, és én elás elásom om.. .... Ha valak alakii véletlenül rálelne, még a radioaktív elemzés se mutatna ki róla mást, mint azt, hogy kétezer éves csontok... - De a főtéren hagytad a mopededet – emlékeztetett Oszkár. - Nem baj... - legyintettem. - Aztán majd elviszel oda is. - Hogyhogy aztán? - Nos, úgy gondoltam, ha már meg kell állni, tegyük ezt valamivel előbb, és nézzük meg, kik törték t örték össze Veronika korsóit? - Te bolond vagy! - támadt rám Oszkár. - így sose lesz vége a bonyodalmaknak! bonyodalmaknak! Nem volt még elég?! - A f őtéren mégsem áshatom el ezt - mutattam a maradványokra. - S mi az a fél f él nap? Vagy inkább viszed magaddal a laboratóriumba? Oszk Oszkár ár mély mélyet et léle lélegz gzett ett,, és a dobo dobozz zzal al kezd kezdet ettt fogl foglal alko kozn zni.i. Alighanem azt élvezte igazán: most, hogy sokoldalú és engedelmes eszközzé vált, mi mindenre jó! S finoman, puhán elindította... Hama Hamaro rosa sann ismé ismétt a csen csende dess egyk egykor orii váru várudv dvar aron on land landol oltu tunk nk.. Kiléptem a meleg, nyári éjszakába, kezemben egy fóliazacskóval, benne a további időút alatt még jobban összetöppedt csontmaradványokkal és ruhadarabokkal. Gödröt kapartam a bokrok között, és beleszórtam a zacskó tartalmát. Egyszerűbb lett volna zacskóstul elásni, de azt tényleg ki magy magyar aráz ázná ná meg, meg, ha valak alakii mégi mégiss rábu rábukk kkan an,, hogy hogy a kéte kéteze zerr esztendős csontok miként kerültek huszadik századbeli csomagolásba?
Éppen Éppen csak csak vissz visszaér aértem tem a tojásh tojáshoz oz,, amikor amikor a hegycs hegycsúcs úcs felöl felöl mozgás, lépések zaja hallatszott: a lelet-rablók voltak azok. Két alak lopakodott lefelé, kezükben szerszám és szatyor. Az egyiket megismertem, Veronika napszámosa volt. Ő tért tehát vissza valamelyik barátjával vagy szomszédjával! - Utánuk lopódzom - suttogtam -, és megnézem, hová mennek... - Itt Itt mara marads dszz! - fele feleltltee hatá határo rozzotta ottann Osz Oszkár. kár. - Először ször is, is, ha felismerted, nyomára bukkanhatsz világosban is. Másodszor elfeleded, hogy nemsokára meg kell érkeznünk! Ezen a hajnalon jöttünk, hogy megker megkeress essük ük a sestert sestertius iusoka okat.. t.... Nem érkez érkezhet hetünk ünk meg ugyano ugyanoda da másodszor is! Nem találkozhatsz szembe önmagaddal! Ez volt az a pillanat, amikor feladtam. Múlt és jelen, utaz tazásaink újra és újra fár fáradt fej fejemben összekavarodtak, összekavarodtak, s zúgó áradatban fordultak ellenem. - Igazad van, Oszkár - mondtam csendesen. - Elfáradtunk. Abba kell hagyni! Köszönöm, hogy értem jöttél. Köszönöm, hogy megmutattad a vilagot. És köszönöm, hogy megmentetted az életemet. De most vigyél haza! Ígérem, hogy sosem felejtelek el. S talán te is emlékezni fogsz majd rám; hiszen jól mulattunk, nem igaz? - Bizony - felelte Oszkár, és nem nézett rám. Így azután talán már sosem fogom megtudni, hogy utánunk két évszázad múlva sírnak-e még az emberek. 15. Mélységes mély... Kellemesen sütött a nap; az égen bodor bárányfel-h őcskék úsztak, hogy ha mégis melegem kezdene lenni, árnyékukkal h űsítsenek. Minden olyan volt éppen, mint a mesében. Még a gyík is, velem szemben. Az egyi egyikk kövö kövönn ültem ültem én, én, termé termész szete etese senn az egyk egykor orii alsó alsó vár vár udvarán, hol is lehettem volna másutt? A másik kövön ült a gyík; már amennyire egy gyík ülni képes. Annyi bizonyos, hogy ő is napozott, miközben azon törhette a fejét, hogy megbízhat-e bennem? Kezem ügyében tartottam a lepkehálót. Húgomét, de az is lehet, még a dédanyámé volt, mert ugyan ki fogdos manapság lepkéket? Persze ki fogdos gyíkokat? Mégis én éppen azért ültem Itt, hogy végr végree fülö fülönn csíp csípje jekk egy egy gyík gyíkot ot.. Semm Semmii oka oka sem sem lehe lehete tett tt rá, rá, hogy hogy megbízzék bennem. Torka Torka ritmik ritmikusa usann libege libegett, tt, kezem kezem a háló háló nyélé nyéléii szorí szorított totta. a. Már mozdultam, amikor árnyék vet ődött mindkettőnkre, és nem a felhőkből. A gyík farka rebbent egyet, s az állat villámgyorsan bebújt a kövek közé, én pedig hátra- és feltekintettem. Veroni Veronika ka állt állt mögött mögöttem. em. Láthat Láthatóan óan cseppe cseppett sem sem zavar zavarta, ta, hogy hogy drámai pillanatban zavart meg. Sajnos, Veronika képtelen volt haragot lobbantani szívemben, még Branovitsostul sem. Magam mellé mutattam, hogy foglaljon helyet. A szemben lévő kőre változatlanul a gyík jegye volt érvényes.
- Két fibula, egy karkötő, egy köves gyűrű és egy fél pár sarkantyú mondta Veronika. - Az utóbbi sárgarézb ől, erősen oxidálva. El nem tudom képzelni, minek kellett nekik. - Nem nagyon nézegethettek a sötétben, és bizonyára siettek is feleltem. - Szó nélkül visszaadták? - Némi Némi hatósá hatósági gi biztatá biztatásr sra... a... Egyre Egyre nehez nehezebb ebb megfel megfelel elő embert kapni, kénytelenek vagyunk alkalmi napszámosokkal dolgozni. Nem is értem, hogyan ismerhettél rá! - Jó az arcmemóriám... - Éjsz Éjszak aka? a? Mit kere kerest stél él te itt itt egy egyálta általá lába bann éjsz éjszak aka? a? A gyík gyíkok ok holdfényben nem járnak! - Ezt akartam megcáfolni - vágtam rá kapásból, de Veronika nevetett. - Hiszem, ha akarom! - mondta, majd békít őén hozzátette: - Isten ments, hogy a magánügyeidbe avatkozzam... Akármiért jártál itt éjnek évadján, jókor jöttél. A leletek értékesek, és segítenek a kor behatárolásban. Nem túl jelentős vár ez, de azért mozgalmas a története, különösen a korai középkorban... - Hajaj! - csúszott ki a számon. Lapos oldalpillantást vetett rám, de azután úgy tett, mintha nem hallotta volna meg. Az udvar sarka felé intett. - Szer Szerin inte tedd ott ott kell kellen enee kere keresn snii a várk várkut utat? at? - mond mondta ta,, és felt feltűnt nekem, hogy az els ő szót megnyomta. - Miér Miért, t, vala valami mi ilye ilyesm smitit mond mondta tam m voln volna? a? - kérde érdezt ztem em viss vissza za ártatlanul. - Ha kitisztítottuk a fenti ciszternát, és az állagmegóvásra szánt pénzből marad valami, akkor huzatok egy kutatóárkot azon a helyen. Ha tényleg ott volt a kút, rá kell bukkannunk! - Minek ahhoz pénz? - kérdeztem, esküszöm, minden él nélkül. Nem kérheted meg a Branovits csapatát, hogy megint ásót ragadjon? - Kérhetném, de nem kérem - felelte nagyon határozottan, és én ugyan minek forszírozzam? Csakhogy hozzátette: - Jószerével azt sem tudom, te mit kerestettél velük a focipálya mellett? Valami meglepetésr ől regéltek... - Vedd olybá, hogy nem sikerült - ütöttem el a választ. Csak maradt még még benn bennee abbó abbóll a tapi tapint ntatb atból ól,, amiv amivel el lesz leszál álltlt az imén iméntt éjsz éjszak akai ai kirándulásomról is! Látszólag nem erőltette tovább. Ábrándozni kezdett. - Persze ha a történelemben vagy a levéltárakban valami fogósabb adatot találnánk erről a várról, valami kis szakmai szenzációt, mindjárt több figyelem jutna rá. És persze pénz is! - Hát kutass! - biztattam, de ő vállat vont. - Ez egy peches vár. Mert a feljegyzések szerint valaha még csoda is esett esett benn benne. e... .. A várú várúrr lány lányaa éppe éppenn elje eljegy gyzé zése se előtt meghalt, de a ravatalon feltámadt, és mégis férjhez ment. Ha egyáltalában igaz valami a történetből, szegény lány alaposan elájulhatott vagy kómába eshetett. Ebből lett a csoda, mire a legendaköltés tüstént belesz őtte, hogy azért történt mindez az eljegyzésén, mert nem ahhoz akarták hozzáadni, akit szere szeretet tett.t. De a csodál csodálato atoss életre életre kelés kelés után után persze persze a szerel szerelmes mesek ek egymásé lehettek...
-Talán éppen itt, ezen az udvaron történt - jegyeztem meg, mivel a szívem nagyot dobbant. Ha tud tudnád! Veronika megint lapos oldalpillantást vetett rám, de szárazon csak annyit mondott: - Akárhol történt, ennek a várnak semmi haszna sem lett bel őle. A leán leányz yzót ót a férj férjee a sajá sajátt birto birtoká kára ra vitte vitte,, a Feke Fekete te-e -erd rdőbe, be, ott élte éltekk boldogan, amíg tényleg meg nem haltak, s vitték magukkal a csodát is oda. Ott lett Ludmillából, mert ez volt a kis csaj neve, szent, sírjából kegy kegyhe hely ly,, amit amit a zará zaránd ndok okok ok sereg eregee kere keress föl. föl. Először csak a boldogtalan szerelmesek jártak oda, mert azt tartották, hogy ha térden kúsznak föl az ötvenhárom lépcs őn a sírig, akkor szerelmük viszonzásra lel. De mert a zarándokok fogadása és tartása a legzsírosabb üzletek közé tartozik, a kegyhely tulajdonosai elterjesztették, hogy Ludmilla a sántákat is meggyógyítja, továbbá a medd őket, görvélyk görvélykórosak órosakat at és különösen a szénanáthát! Ez a sok hülyeség egyre boldogabbá tett! Hiszen akkor mégiscsak jártam én valaha ebben a várban! Ismertem Ludmillát, és most már azt is tudom, hogy távoztunk után Konrád úr tartotta szavát. Menyhértünk elv elvitte itte a lány lánytt csal csaláádja dja ősi fész fészké kébe be,, és véle éle ment ment csod csodál álat atos os feltámadásának híre is! S tényleg, mint a mesében, boldogan éltek, míg meg nem haltak... Oly hálás voltam e kés ői Információért Veronikának (bár egyben rettentően sajn sajnál álta tam, m, hogy hogy Oszk Oszkár árnak nak nem nem mond mondha hato tom m el!), el!), hogy hogy megpróbáltam óvatosan segíteni neki. - Arról nincs feljegyzés vagy szájhagyomány, hogy az a lány nem egészen magától kelt életre? Hogy, mit tudom én, lejött az égből valami angyal vagy efféle, és besegített...? - No lám, lám, mily milyen en tájé tájéko kozo zott tt vagy vagy mégi mégis? s? – néze nézett tt most most már már egyene egyenesen sen rám Veroni Veronika, ka, és egyre egyre zaklato zaklatotta ttabb bb lettem lettem:: ráhibá ráhibázta ztam m valamire, amiről nem tudok, vagy csak ugrat? - Már csak azért mondom - hebegtem -, mert az akár történhetett volna itt, ebben a várban, azaz ezen az udvaron is, és akkor valami alapon ide is lehetne zarándokhelyet telepíteni! - Aha! - fordult el Veronika. - Csak az a baj, hogy a tudomány nem ismer csodákat. Nem gondolod, hogy mégiscsak furcsa lenne, ha az Akadém Akadémia ia alapít alapítana ana kegyhe kegyhely lyeke eket?! t?! Nem, Nem, baráto barátom, m, sajno sajnoss ezzel ezzel az ötlettel elkéstél. Előbb kellett volna... Ha előbb jut az eszembe, biz' isten, megcsináltam volna! De hát erről immár szó sem lehet... S jobb lenne talán, ha ezzel a kényes témával felhagyunk... Még eljárhat a szám. Veroni Veronika ka azonba azonban, n, akár akár sejtet sejtettt valami valamit,t, akár akár csak csak egysze egyszerrűen kíváncsi volt, ami az ő esetében vélhet ő szakmai ártalomnak is, bár látszólag más témára tért, szívósan körözött ugyanakörül. - Említetted a Branovits csapatát - mondta könnyedén más témára térv térve. e. - Megv Megviz izsg sgál áltam tam azt azt a kuta kutató tóár árko kott is, is, amit amit te ásat ásattá táll velü velükk meglepetésül. Csak azért emlí mlítem tem, mert tényleg római kori falmaradványokra leltél... Még nem tudom, mi lehetett a rendeltetése, de többsz többször ör átépít átépíthet hették ték.. Egysz Egyszer er tűz pusz pusztí títot totta ta el, el, az elsz elszen enes esed edet ettt gere gerend ndák ák könn könnye yenn konz konzer ervá váló lódn dnak ak,, megt megtal alál áltu tukk a szil szilán ánkj kjai ait. t. És csontokat is találtunk... Lehet, hogy a födém omlott rá a szerencsétlenekre...
Elhallgatott, mintha várna valamire, de én már óvatosan tartottam a számat. Kis szünet után, hogy nem mondtam és nem is kérdeztem semmit, folytatta: - A különös csak az, hogy ott, ahol te is keresgéltél, a sarokban, valami gödörféle lehetett a padozaton... Be volt ugyan tömve, de jóval lazá lazább bb,, és nem nem is egés egésze zenn oda oda való való törme törmelé lékk kkel el.. Kéts Kétség égte tele lenü nüll korábban ásott gödör lehetett... Puff neki! Tehát hiába tömtem be, a szakért ő szemet nem lehet megtéveszteni. Utolsó kísérletként megjátszottam az érdeklődőt. - Marha titokzatos! -mondtam, kissé hamisra sikeredett hangon Rájöttél, mire ásták? - Csak sejtem, de hiányzik a bizonyíték. - Micsoda? - Kisk Kiskan anál álla lal,l, de szó szó szer szerin intt azza azzal,l, rámo rámoltltam am ki a gödö gödörb rből a törm törmel elék éket et,, és a szűz alján alján néhány néhány római római sesle seslerti rtiusra usra bukka bukkanta ntam. m. Jobbára császárkori aranypénzekre, négyre vagy ötre... Elképe Elképedte dtem! m! Hogyan Hogyan kerülh kerülhette ettekk oda?! oda?! Annyi Annyi bizony bizonyos, os, én egy darabot sem ejtettem el... Nem is ejthettem! A pénzek egyetlen kemény tömbbé tömbbé kövülv kövülvee rejt rejtőztek ztek a korsó korsóba ban, n, ráad ráadás ásul ul anna annakk száj száját át még még földdu földdugó gó zárta zárta is el! Megfog Megfoghat hatatl atlan. an..... Agyamb Agyamban an zakat zakatolv olvaa jártak jártak a gondolatok, s közöttük újra láttam a korsó tulajdonosát, amint igyekszik elrejteni kincsét; láttam a rátámadó barbárt... Láttam, ahogyan vívnak, s ahogyan együtt a gödörbe zuhannak! Az emlé emléke keze zetb tben en újra újraél éled edő látvá látvány ny felz felzak akla lato tott tt,, de hirt hirtel elen en világosságot is gyújtott fejemben: még akkor hullhatott ki a megtömött korsóból az a néhány arany, s eshetett mellé, a gödör aljába! Nem vették észre ők sem, s persze nem vettem észre én sem. Azért maradtak ott, hogy eláruljanak?! - Ki gondolta volna - próbálkoztam száraz torokkal, de felhagytam a magyarázkodással. - Meglehet, a holtak zsebéb ől estek ki – segített Veronika. - Zsebük persze nem volt, de övükre kötött pénzeszacskójuk igen. Csak tudod, ahhoz meg kissé kevés az a négy-öt érme... - Régen kaptak fizetést, elköltötték - nyegléskedtem, de Veronika a fejét ingatta, s mintha nem is hallotta volna. - Tudod, az ilyen gödröket, főleg fal mellé, sarokba, akkor szokták ásni, ha valamit el akartak rejteni. Valami értékeset. Valami kincset. Mond Mondju jukk aran aranya yat. t. Akár Akár egy egy egés egészz kors korsóv óval al.. No pers persze ze ez csup csupán án feltételezés. Hiányzik a bizonyíték. - A korsó? - nyögtem, hogy mondjak valamit. - Meg a többi arany... Utálat Utálatos, os, ahogy ahogyan an a legkén legkénye yelme lmetle tleneb nebbb szav szavaka akatt meg tudja tudja nyomni! S éppen ő, aki nekem... Hűha! Veronika tudja, hogy nálam vannak a sestertiusokl Rájött... De hogyan??? - A régészet nem csupán ásatásból, a f őid mélyének kapargatásából áll áll - mond mondta ta,, mint mintha ha csak csak vála válasz szol olna na neke nekem, m, vála válasz szol olna na a ki sem sem mondott szavaimra. - Legszebb benne a következtetés. Ahogyan az apró, többnyire összefüggéstelen, megfejthetetlennek tűnő nyomokból összeáll az egész, a múlt! Ahogy, mint a puzzle darabkái, sokáig akkor
is értelmetlenek, ha már jórészt együtt vannak, csak az utolsó elem adja meg az egész értelmét! - S az a hiányzó aranyak? - Nem! - csattant föl váratlanul Veronika. – Hanem az, hogy mi az ördögöt kerestél te ott olyat, amiért egy egész futballcsapatot is képes voltál mozgósítani, tartalékostul! - Nagyon keményen rám nézett. - Ez hiányzik nekem igazán a képb ől! Nincs tovább! Hazudni persze lehetne, olykor szükséges is, de én hazudjak Veronikának? Csakhogy: ha az igazat mondom, m ondom, azt hiszi el legkevésbé! De ha nem hiszi el, ha nekem nem hiszi el, akkor tovább mit érdekel engem, hogy egyáltalában mit hisz… Mély lélegzetet vettem, és én is a szeme közé néztem. - Szükségem volt azokra az aranyakra - feleltem -, hogy kiváltsam vele a rabszolgaságból Bertust, a gladiátort. S mivel tudtam, hogy azok a sestertiusok ott vannak, az volt a legegyszerűbb, ha kiásom őket. Vártam, hogy kinevet, vártam, hogy faképnél hagy. Ehelyett azt kérdezte: - És kiváltottad? - Nem. A pénz megmaradt. Holnap beviszem neked a múzeumba. - Köszönöm. Mi történt Bertussal, a gladiátorral? - Előbb kell kezdenem. Ott, ahol először jöttem ki ide az alsó várba, hogy fogjak néhány gyíkot. Emlékszel? Még meséltem is neked, mire kellenek. Filmtrükkhöz. Már itt csücsült az első az orrom előtt, amikor... Tartottam egy lélegzetnyi szünetet, mert még lett volna lehetőségem arra, hogy elkanyarodjam, s valami prózaibb történettel álljak elő. De már ha eszembe jutott volna is, sem teszem. A próba már nem az enyém volt, hanem Veronikáé. Neki kellett állania. S elmondtam rendre mindent; a tojást és Oszkárt; Menyhértet és Ludmillát; Balambért és a lovagi tornát. A nomádokat az amfiteátrum előtt, a félig elásott korsót és a párviadalt. Bertust és Tulliát; a prokonzult és a gladiátorviadalt. Ludmilla életre támasztását és Oszkár betegségét, ahogyan tőle hallottam; a jégkorszakot és Dávidot az átalakított tojással. S végül az ellopott gladiátort és a prokonzul halálát... - Ott Ott talá találo lodd a kopo kopony nyáj áját át - muta mutatt ttam am a bokr bokrok ok tövé tövére re,, ahov ahováá elkapartam. - Azon az éjszakán rejtettem el, amikor a te leletrablóidat meglestem - fejeztem be történetemet, amelyet szó nélkül hallgatott végig. S mivel utána sem szólt egy árva szót sem, akár annyit se, hogy érdek érdekese eseket ket tudsz tudsz álmodn álmodni,i, kissé kissé rekedt rekedten en a történ történett ettől, de minden indu indula latt nélk nélkül ül tette tettem m hozz hozzá: á: - Pers Persze ze tudo tudom m én, én, hogy hogy mind mindez ez túl hihetetlen, már csak azért Is, mert az időutazáshoz elsősorban nem is időgép kell, hanem id ő, az meg nem is létezik! A világ csak van, se eleje, se vége vége,, egyf egyfol olyt ytáb ában an létez létezik ik,, csup csupán án mi embe embere rekk szab szabda daljljuk uk fel darabokra, hogy megértsük, meg számolni tudjuk a napokat születéstől halálig. De az, hogy év, csak nekünk jelent valamit: ennyi idő alatt járja körül a Föld a Napot. De kint a világűrben, ahol a Föld is meg a Nap is, de még az egész Galaktika is csupán egy vacak porszem, ennek az évnek semmi jelentősége, semmi értelme! Ha valahol a mindenségben élnek más értelmes élőlények, egészen más feltételek között, semmit sem tudnának kezdeni ezzel a mi időnkkel, aminek egyedül csak nekünk
lehet értelme... Még akkor is, ha így magam sem tudom, hol jártam én. Az előhívott filmen, amit a jégkorszakban exponáltam, nincs semmi; üres. üres. De valaho valahonna nnann mégisc mégiscsak sak értesü értesülnö lnöm m kellet kellettt az elásot elásottt arany arany helyéről, Ludmilla feltámadásáról vagy az öreg kút, az amfiteátrum és a lanista házáról, amelyeket, ha a helyükön ásni kezdel, fejemet teszem reá, hogy megtalálsz! Enné Ennéll több többet et már már igaz igazán án nem nem mond mondha hatt ttam am.. Elha Elhallllga gatta ttam, m, és elha elhatá táro rozt ztam am,, hogy hogy ha mind minder erre re sem sem szól szól semm semmitit,, odaa odaado dom m az aran aranya yaka kat, t, és fel felőlem lem akár akár hihe hihetiti azt azt is, is, hogy hogy meg meg akar akarta tam m fújn fújnii (elcsenni, átprogramozni - hát már ennek Is semmi értelme, hol a doboz, amely fordítgatná, s létezett, létezik, létezni fog-e egyáltalában?). Veronika azonban válaszolt. - Az idő mérték mértékee valóba valóbann emberi emberi találmá találmány ny - mondja mondja,, mintha mintha a történetet, amelyet előtte elmondtam, nem is hallotta volna. - De maga az idő, mint mint termé termész szet etii jele jelens nség ég,, léte létezi zik. k. Éppú Éppúgy gy az anya anyagg egyi egyikk megjelenési formája, mint a mozgás és a tér, amelyben az anyag jelen van. A világ éppen attól kerek, egész és valós - s nem csupán egy álom, mely benned él -, hogy ezek a dolgok együtt léteznek, sőt: feltételez feltételezik ik egymást. Az anyag, amib ől a világ, az atomrészecskéken kezdve a csillagrendszerekig, felépül, csak azért és azáltal létezhet, hogy mozog, hogy van miben mozognia, és van mikor mozognia. Közülük bármelyiket elhagyod, elhagyod, megszűnik az egész, mert nélkülük nem tud létezni. De persze nem hagyhatod el, mert van, hiszen itt ülsz te, itt ülök én, itt a vár, itt a Föld, és bár már lemenőben a mai napra, de itt a Nap is. Ez mind tagadhatatlan. - De itt lehet-e az, ami am i volt?! - vágtam közbe, kissé türelmetlenül. - Jó kérdés - bólintott Veronika -, bárha mind ez ideig sok gyakorlati értelmét nem láttuk. Legfeljebb szórakoztunk vele, a fantáziadús írók regényeket írtak róla... Noha nem nagyon veszik észre, hogy a múlt megidézéséhez egyre kevésbé szükséges id őgép. A múltat egyszerűen rögzítjük, amikor még jelen, és bármikor újrajátszhatjuk. Először csak filmről, azután videoszalagról, s nyilván még nem ezek a technika utolsó lehetőségei. De nem is az eszköz a fontos, hanem maga a tény: az els ő film filmhí híra radó dókk úgy úgy kész készül ülte tek, k, hogy hogy a felv felvev evőgép ott sem volt az esemé esemény nynél nél,, utólag utólag rendez rendezték ték meg újra, újra, díszle díszletbe tben, n, színé színésze szekke kkel.l. Azután a kamera mozgékonyabb lett, és mind több helyre el tudott menni. A televízióskamera pedig ma úgyszólván minden eseménynél jelen van, s már a család is videózhat. Tehát a történelmet meg a privát ügyeket mind konzerválhatod, és bármikor beülhetsz otthon a fotelodba, és az az időgép: újra láthatod belőle, ami egy esztendeje és ami tíz éve történt. S lassan már azt is, ami egy évszázada! - De nem mehetek bele a képbe! Nem is avatkozhatom bele a történelembe! - A beavatkozástól a te Oszkárod is óvott téged. De azt hiszem, „belemenni" a képbe semmilyen időgéppel sem lehet, a mai tudásunk szerint. Nem a technikai tudást értem ez alatt, mert az rohamosan változik. Az elvet kellene átértékelni, és az már bonyolultabb. Mert miről is van szó? Mindaz, ami a Földön történik, az kisugárzódik a világűrbe, és úgy halad benne elvileg a végtelenségig, bár egyre gyengülve, mint a csillagok fénye érkezik hozzánk. Tehát ha valahol, mondjuk, tíz fényév
távolban ül egy szemlél ő, és fel tudja részleteire bontani a fényt, ami a Földről őhozzá hozzá elér, folyamatosan folyamatosan láthatná láthatná mindazt, mindazt, ami tíz évvel előbb itt történt. Ugyanez abszurdul, vagy ha tetszik, bl ődebbül: ha te a fény sebe sebess sség égén énél él gyor gyorsa sabb bban an tudn tudnál ál hala haladn dni,i, akk akkor meg megelőzhetnéd ugyane ugyanezt zt a földi földi kisugá kisugárzá rzást, st, és elébe elébe téve téve egy képze képzeletb letbeli eli óriási óriási mozivásznat, egy ugyancsak képzeletbeli lencserendszeren át, mint a vetítőgépé, végignézhetnél olyan eseményeket, amelyek indulásod el őtt történtek, de te lekörözted őket, s várod, hogy hozzádig elérkezzenek. Való Valójá jába bann ez ugya ugyana nazz a mozi mozi,, mint mint amit amit ottho otthonn néze nézel,l, csak csak kiss kisséé komplikáltabb és valószín űtlenebb. - Azonkívül csak az lenne benne látható, ami a szabadban történik és nappal. A falak elnyelik a fényt, sosem juthat ki a világűrbe. S az se, ami a sötétben történik! - Ez részletkérdés - legyintett Veronika. – Végtére nem feltétlenül kell kell raga ragasz szko kodn dnun unkk a láth láthat atóó hull hullám ámho hoss sszzokhoz okhoz.. Szám Számta tala lann más más sugárzás is van, amelyeknek itt a Földön sem akadálya a szilárd test. A rádióhullámok is áthatolnak rajta, és hány még. De beavatkozni se így, se úgy nem lehet! - Hacsak meg nem változik közben az elv is - kaptam rá a témára. Mert ugye az is elv volt, hogy a Nap forog a Föld körül! - Nem. Az csupán tévedés volt. Legfeljebb arra jó példa, hogy miké miként nt lehe lehett össz összet etév éves eszt zten enii a láts látsza zato tott a való valósá ságg ggal al.. Autó Autóba bann is előfordul, hogy álló helyzetben úgy érzed, gurulsz hátra, pedig csak a melletted lévő kocsi indult el... A te Oszkárod jövend ő tudósai azonban fölöttébb bölcsek, amikor időgépüket lakat alá zárják. Végtére is, ha nem csupán nézni szeretnéd a múltat, hanem jelen lenni is óhajtasz benne, akkor az abszurd helyzetek sorozatával találkozol. Vagy nem okozott gondot gondot neked, neked, mit szól szól majd majd a gladiá gladiátor tor-tul -tulajd ajdono onosod sod a csász császárk árkori ori pénze pénzekhe khez? z? Kétség Kétségtel telen, en, hogy hogy az emberi emberiség ség történ történeté etének nek nagyob nagyobbb felé felébe benn a csod csodaa működőképe képess real realitá itásk skén éntt volt volt jele jelenn az embe embere rekk tudatában, amellyel számos érthetetlen dologra válaszolni lehetett; de a pénz pénz túls túlság ágos osan an hétk hétköz özna napi pi esz eszköz köz ahho ahhozz, hogy hogy egyk egykön önny nyen en beilleszthető legy legyen en bármik bármikor or is a csodák csodák világá világába. ba..... Megjeg Megjegyz yzem, em, vissza is hoztad. - Az csak a véletlennek köszönhet ő - ellenkeztem. - Végtére is, ha a prokonzul nem olyan dühös, nem viszi el az orrom elöl Bertust, és akkor a lanista szó nélkül eladja nekem! - Ha a nagyanyámnak kereke lett volna, omnibusz lett volna, szokta volt volt mondog mondogatni atni egykor egykorii klassz klasszika ika-fil -filoló ológia gia profes professz szoro orom m - nevete nevetetttt Veronika. - Jobb, ha nem bonyolódunk bele abba, hogy mi véletlen, mi nem, s ha mégis az, véletlen-e egyáltalában. Ne feledd, amire Oszkár fig figyelm yelmeezte ztetett tett:: te még még vélet életle lenü nüll sem tal találko álkozzhats hatszz szem szembe be önmagaddal! De nem itt van a kutya elásva. A múlt megváltoztatása azér azértt absz abszur urd, d, mert mert ha egyá egyáltltal aláb ában an lehe lehets tség éges es is lenn lenne, e, akko akkorr a megváltozott múlt lenne a változatlan múlt. - Ne haragudj, Veronika, de ez nekem magas... - Csodá odát az. az. Figye igyeljlj ide ide! Tes Teszem azt, azt, beüls eülszz a tojá tojáso soddba, ba, viss vissza zavo vona nato tozo zoll vele vele a mare mareng ngói ói csat csatat atér érre, re, és egy egy jó távc távcsöv söves es puskával szíven trafálod az ifjú, pályája elején álló Napóleont. Hoppá: nincs császárság, nincs oroszországi hadjárat és így tovább. Utána szépen visszajössz, el őveszed a történelemtankönyvedet, és lám, mit
olvasol benne? Hogy egy puskagolyó derékba törte Napóleon pályáját, és utána ez meg ez történt. Mert te csak hiszed, hogy utólag léptél közbe. Jóll Jólleehet, het, ami ami tört történ éntt, akk akkor tört történ éntt, és az a törté örténnelem. lem. S akárhányszor változtatnád meg, mindig az utolsó lenne az érvényes, a megváltoztathatatlan. A többi csak játék, káprázat. S ráadásul legfeljebb neke nekedd lenn lennee font fontos os,, meg meg pers persze ze szeg szegén ényy Napó Napóle leon onna nak; k; ámbá ámbárr hiányérzete neki sem lenne, mivel aki nem él, annak nem hiányzik semmi; s amit nem élünk meg, arról legföljebb ábrándozhatunk, hogy elmulasztottuk, de nem jut eszünkbe, hogy bárki is visszavette tőlünk. - Ez mind nagyon igaz meg bölcs dolog lehet - ismertem el. - De akkor miért jut annyiszor eszünkbe, hogy de jó lenne azt, ami már megtörtént, másként csinálni, kijavítani? - Mert utólag mindig okosabbak vagyunk, és szégyelljük, legalább magunk előtt, hogy elszúrtuk a dolgot. Olykor történelmi méretekben is. Jóllehet a történelem nem Napóleonon múlik, noha nagyon úgy látszik. Ha Napóleont Marengónál eltalálta egy golyó, aminek fölöttébb ki volt téve, téve, mert mert vakmer vakmerő embe emberr volt, olt, és kiment ment a tűzvona zvonalba lba,, nos, nos, ha ottmar ottmarad, ad, akkor akkor a franci franciaa történ történele elemb mből ugyan ugyan hiány hiányozn oznaa tatán tatán egy hero eroikus és vitat tatott fig figura, de a polgári átal talakulás, amely a forradalommal kezdődött, így vagy úgy, de mindenképpen végbemegy. Ne feledd, hogy bármily furcsának is hangzik ez már a mi fülünkben, de Napóleon a francia köztársaság császárának nevezte magát! Az, amit mi közönségesen történelemnek mondunk, az csupán hol szórakoztató, hol véres külsősége a társadalom fejl ődésének, változásának. Nincs és nem is lehet soha olyan id őgép, amely segíthetne abban, hogy teszem azt, a feudalizmus fennmaradjon. És ez a lényeg. Szerettem volna ellentmondani, de Veronikának alighanem igaza volt. Már csak a rend kedvéért kérdeztem meg: - Hát a jövő? Ezen egy kicsit eltöprengett, ami érthető, hiszen a régész a múltban él, arra van hitelesítve. - Attól Oszkár is óvott - felelte azután óvatosan. – A jöv ő sosincs előre kitalálva. Csak elképzelni és tervezni lehet. De őszintén szólva a legrit legritkáb kábbb esetbe esetbenn jön be; valaho valahogy gyan an mindig mindig máské másként nt alakul alakul.. Hol jobban, hol rosszabbul, de még ez a minősítés sítés is viszo viszonyl nylago agos. s. A lényeg, hogy: másként. Akárki találta ki a te vagy a ti id őgépeteket, eszé eszébe be sem sem juto jutott tt előre utaz utazni ni vele. ele. Sem Sem elme elme,, sem sem gép nem nem lehetséges, amely tudná, hová menjen... Játszottam a kavicsokkal, és már nem nagyon érdekelt, hogy ezzel elriasztom a gyíkokat. Szomorú voltam. - Lehe Lehets tség éges es,, hogy hogy te nem nem is hisz hiszed ed az én tört történ énet etem emet et?? kérd kérdez ezte tem m kis kis idő után után csön csönde dese sen. n. Vero Veroni nika ka átöle átöleltltee a váll vállam amat at (biztosan a Branovitsét is átöleli, de ez más). - „Mélységes mély a múltnak kútja", mondja Thomas Mann… „Ne mondjuk inkább feneketlennek?... Feneketlennek még akkor is és talán éppen akkor, ha kizárólag és egyedül az ember az, akinek múltjáról kérd kérdés és és szó szó esik esik.. ..." ." Mit Mit szám számitit akko akkor, r, hogy hogy én mit mit hisz hiszek ek?? Te valahogyan bizonyára átélted. - Bizonyára át. S hidd el, Veronika, gyönyörű volt.
Ha olykor veszélyes, ha olykor ostoba is, de gyönyörű. Nem szívesen hinném azt, hogy álmodtam csupán az egészet! Pedig most következett a legszebb: Veronika puhán és kedvesen homlokon csókolt, és lágyan így szólt: - De hiszen egyvégtében azt magyarázom neked, hogy csupán a múlt végleges; a jövőben még minden lehetséges... - Hát persze - lélegeztem nagyot, és feltekintettem. A tojá tojáss ott ott állo állott tt a váru várudv dvar ar köze közepé pén. n. Fehé Fehér-s r-sár árgá gán, n, simá simánn és titokzatosan lebegett a felszín fölött. Oldalra sandítottam, Veronikára, de az ő arca rezzenetlen maradt. A bizony bizonytal talans anság ág elszo elszorít rította otta a torkoma torkomat,t, csak csak neheze nehezenn jutott jutottam am újra újra szóhoz. Suttogva, hogy a kép meg ne rezdüljön, de mégis jól hallhatóan kérdeztem: - Veronika! Te is látod? A lány azonban nem válaszolt. Vártam egy kis ideig, de hát éppen ez az: az idő múlott, a kiadó terminusa lejárt, a nyomda sürgetett, az olvasó türelmetlenkedett, s én nem tehettem mást, mint vonakodva bár, de leírtam, hogy VÉGE Sajdik Ferenc rajzai
